Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-02 / 177. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 2. VENDÉGKOMMENTÁR Nyári meló(dia) BERECK JÓZSEF Ebben a közép-kelet-európai térségben ilyenkor, július végén, augusz­tus elején érik be teljesen a nyár s az embereket általában heves, nehe­zen meghatározható vágyak lelkesítik vagy éppen szorongatják. A szo- rongatást illetően persze pontosabbak is lehetünk, hiszen újfent drá­gábban eszünk-iszunk, autózunk, cigarettázunk, gyógyulunk (ha egy­általán), vagyis saját bőrünkön érezzük, hogy a Nagy Jó (Idegen sza­vak szótára: „eu-: gör. előtagként valaminek a jó voltát jelöli; jó-”) kü­szöbére érve tulajdonképpen milyen dicstelen helyzetben van ez az or­szág gazdaságilag. Olvasom az egyik napilapban, hogy bár a legtöbb diákkorú fiatal ezek­ben a napokban, hetekben önfeledten nyaral vagy jókat bulizik a gom­bamód elszaporodó ilyen-olyan fesztiválokon (doborgazi Punk Island, érsekújvári Klikkfest, trencséni Pohoda, valamint a ma és holnap tetőző budapesti Sziget, hogy csak a javát említsem), de jócskán akad­nak azért olyanok is, akik a nyári vakáció két hónapjában sem csupán az élvezeteket halmozzák. Magyarán: minden alkalmat megragadnak a pénzkeresésre, az egykor oly divatos nyári diákmunkára. A szimpáti­ám egyértelműen az övék, magam is ezt cselekedtem iskolás éveim so­rán. Talán manapság is akad olyan fiatal, aki azért dolgozik, mert nagyszerű kalandnak tartja, az egész évi tanulás után jó kikapcsolódás számára az alkalmi munka, ám legtöbben kétségkívül szociális okok­ból járnak ilyenkor dolgozni. És nem válogatnak, mert a kora őszi is­kolakezdéshez egyszerűen szükségük van a pénzre. De ennek taglalásába most ne menjünk bele. Maradjunk csak a puszta munkánál, mint a fizetéstől is elvonatkoztatható áldásos tevékenység­nél. Mert közismert tény, hogy a kielégítő munka rendkívül pozitívan befolyásolja az ember lelki egyensúlyát. Elsősorban az önbecsülést erősíti, amely a legfontosabb védőbástya a bennünket érő kudarcok romboló hatása ellen. A munka - a kalandként felfogható nyári diák­meló is - egyszerűen lehetőséget ad arra, hogy erőinket fontosnak tar­tott célok érdekében vessük be. Ez viszont abban nyújt semmi mással nem pótolható segítséget, hogy tetterőnk sose apadjon el, és mindig érdekesnek találjuk az életet. Senki sem roppant még össze a túl sok munkától vagy a túl sok tanulástól. Csak mosolyogni tudtam is­merősöm érvelésén, aki azzal mentegette a minap délig alvó, délután a városban céltalanul lődörgő, vagy éppen rádiót, magnót bömböltető langaléta gyermekei nyári tétlenségét, hogy dolgozhatnak még életük során éppen eleget, szegények, egész évben tanultak, legalább üyen- kor pihenjenek. A fiúk meg, persze, lelkifurdalás nélkül visszaélnek a tehetősnek éppen nem mondható szüleik rosszul értelmezett szerete- tével. Amely szeretetnek pedig éppen az volna a dolga, hogy rávezes­sen a felismerésnek arra az útjára: hol keresendő az a munka, az a pá­lya, amely a gyermek testére van szabva. Amihez aztán már csak erő kell, és a felmerülő akadályokat leküzdő akarat. Mert gondoljunk csak bele, müyen szerencsés az az ember, aki pénzért csinálhatja azt, amit fizetség nélkül is örömmel megtenne... JEGYZET Sértettek és sérülések TALLÓSI BÉLA Forró nyári nap. Kamaszgyerek, hátát nekitámasztva a hídkorlát- nak, unottan cigarettázik, mert minden egyes szívással és kifú­jással múlik a nap, közelebb jön az este. Aztán barátjával egy ka­nálispart betonkockáin elnyúj­tózva nézik a fényt, nézik a sem­mit, keresik, mi lendítené meg az időt, mitől lenne érdekesebb a nap. Vakáció van, s ők így ele­resztve, hiszen nincs iskola, nin­csenek szülők, és az sincs, ami értelmet adna napjuknak, ami feldobná a nyarat. Igazi kaland és izgalom nélküli, ugyanolyan monoton minden perc. Aztán hirtelen történik valami. A vélet­len útjukba hoz egy középkorú autós férfit, aki rájuk szól, helyre utasítja a két fiút. S ők, mintha csak egy kavicsot hajítanának ga­lamb után, a férfi felé dobnak egy Molotov-koktélt, s annak ru­hája azonnal lángot fog. A fiúk nem tudják felmérni tettük sú­lyát, csak nézik a lángokat. Mundruczó Kornél 22 perces kis­játékfilmje ez, az Afta, amely tö­mény képekbe sűríti a kamaszlé- lek magányát, sivárságát, annak az állapotnak a tragédiához ve­zetését, amelyben csak az időtöl­tés a cél, s amely nem kínál pers­pektívákat, nem körvonalazza a rendezett élet jövőképét. De nem csak filmben van ez. Ezért rettegek néha a nyártól, az ilyen és hasonló estek miatt, amelyekben a magárahagyatott- ság, az oda nem figyelés, a célta­lanság, a semmittevés gyötrel­me, a figyelmetlenség, valamint a gyerek, iskola, szülő közti kissé meglazult kapcsolat véletlen bal­esetekhez vagy szándékosan el­követett kihágásokhoz, vétsé­gekhez, mi több, nem kevés eset­ben bűntetthez vezet. A minap történt, hogy egy fiatalkorú - ti­zennégy éves fiú - eltulajdoní­tott egy személyautót, jogosít­vány nélkül a volán mögé ült, elütött egy harminc-harmincöt év körüli férfit, aztán továbbhaj­tott. Az áldozat a helyszínen be­lehalt sérüléseibe. Egy tizenöt éves, speciális iskolába járó fiú 4320 koronás kárt okozott, ami­kor meglopta kortársát. Felte­hetőleg azok a falun nyaraló, vá­rosi fiatalkorú fiúk - az egyik 11 a másik 14 éves - is egy életre szóló tapasztalatot szereztek, akik egy fészerből kivittek a kert­be valamiféle robbanószerkeze­tet (mert mifelénk a fészerekben csak úgy teremnek a robbanó­szerkezetek), és fejszecsapások­kal próbálták azt robbanásra bír­ni. Talán őket, gyógyulásuk után, sérüléseik nyomai elretten­tik hasonló cselekedetektől, de mi van azokkal, akik csak most - még előttük az egész augusztus - próbálkoznak a felügyelet hiá­nyát, a felnőttek távollétét ki­használva autót vezetni, lopni, betörni, robbantani stb. Tudja fe­ne, ki a hibás abban, s mi váltja ki azt, hogy egyre nagyobb mé­reteket ölt a fiatalkori bűnözés. De, hogy így van, az tény. Ma­gyarország is emiatt fontolgatja, hogy a büntetési korhatárt tize­nötről tizennégy évre csökkenti. Azzal az indokkal rövidítve eset­leg egy évvel a védettséget, hogy a mai gyerekek korábban nőnek fel. Nem hiszem, hogy ezt csupán biológiai tényezők befolyásol­nák, s nejárulna hozzá erősen szociális tényező is: az, hogy ko­rábban kénytelenek alkalmaz­kodni a felnőttek világához, ugyanis korábban elengedjük a kezüket, mint elengedték a mi­énket. Mert a munkatempót il­letően nyugat-európai vagy, ha jobban tetszik, uniós mintára hajt bennünket a többségi külföl­di tőkével működő munkáltató, mi meg hajtunk is, hiszen a gye­reknek ruha kell, cipő, CD és vi­deó... aztán, hogy ne legyen egyedül nyárhosszat, legfeljebb kap egy kiskutyát, vagy társulhat hasonszőrű kortársaihoz az utcá­kon, tereken, réteken. Ahol ész­revétlenül autót tulajdoníthatnak el, bombát találhatnak a fészer­ben, és kalapálhatják fejszével, rátámadhatnak másokra és így tovább. Aztán csak találgatjuk, hogy tettük oka... mi is? TALLÓZÓ THIE.MOSCOW TIMES Vlagyimir Putyin elnök az egykori diktátor, Sztálin örökébe kíván lép­ni, amennyiben újra szovjet stílusú katonai nagyhatalmat akar faragni Oroszországból - írta legújabb az orosz lap. Védelmi szakértője szerint a Szovjetunió összeomlását kö­vetően Oroszország lényegében nem mérsékelte katonai potenciál­ját, alig csökkentette a fegyveres erők létszámát, a haderőre vonatko­zó adatok a nyilvánosság számára hozzáférheteüenek. A lap úgy ítéli meg, hogy Putyinnak, a KGB egykori főnökének ezen esze ágában sincsen változtatni. Nyugati politikusoknak arról beszél, hogy Oroszország a Nyugat partnere, amely integrációra törekszik. Otthon viszont gyakran emlegeti álmát, az egykori szovjet katonai nagyhatalom újjáteremté- sét. A lap szerint a Kremlnek szüksé­ge van a nyugati befektetőkre, tech­nológiákra az orosz gazdaság fellen­dítéséhez és a GDP megkétszerezé­séhez, a végső cél azonban az, hogy a pénzből feltámasszák az egykori hatalmas katonai gépezetet. Putyin a napokban kijelentette, eljött a ha­derő újra felfegyverzésének ideje. HÉTVÉG(R)E Olyan kicsi krumplik vagyunk Jelet kaptam, odaföntről. Úgy döntöttem, egy szót sem írok a pápalátogatás előké­születeiről, a hittanórák be­vezetéséről, sem pedig a Vati­kán kirohanásáról a melegek ellen. Nekem aztán nem hi­ányzik, hogy a magukat a pá­pánál is pápábbnak képzelők hetekig arról papoljanak, mi­ért istentelenkedem büntetle­nül az Új Szó hasábjain. Szó­val maradjunk a földön. JUHÁSZ LÁSZLÓ Méghozzá a krumpliföldön. És ha már az előbb szóba hoztam a bűnbeesést: a hetedik parancsola­tot, a lopás tilalmát próbálják áthi­dalni a romák, akiknek - a keresz­ténydemokratákhoz hasonlóan - parlamenti elnökük is van. Ez a Fi­zik úr a minapában kijelentette, elejét lehetne venni a krumpliföl­dek megdézsmálásának, mégpe­dig úgy, hogy a potenciális tolva­jokból burgonyaőrző és -védőszol­gálatot verbuválnának. Roma csőszök cirkálnának tehát nap­hosszat a saját maguk által veszé­lyeztetett ültetvényeken, fizetsé­gül pedig - természetbeli juttatás­ként - például burgonyát kapná­nak. Ez azért is jó ötlet, mert ha sa­játjuknak tudják, vélhetően job­ban vigyáznak majd a gádzsó krumplira. A szolgálat végeztével pedig, ha senki sem előzte meg őket, nyugodt szívvel kitépkedhe­tik a burgonyatöveket, és hazavi- hetik kiérdemelt jussukat. Nem is értem, miért nem vetettek cigány­kereket örömükben a jernyei pol­gárok. Merthogy nevezettek azt nyilatkozták a tévében, hogy ez csak az amúgy is létező tolvajlás legalizálása lenne. Az egyik frissen burgonyátlanított asszonyság in­kább kijárási tilalmat rendeltetne el a polgármesterrel, aki erre a té­vében megvonta a vállát, és vala­mi olyasmit motyogott, hogy nem is rossz az ötlet, lehet róla tárgyal­ni. Na de ennek hallatán aztán az egyik fogafogyott cigányember felháborodott és felbátorodott: a kamera szemébe mondta, hogy álljon meg a menet, merthogy az az ő emberi jogaiknak a krumpli­földbe tiprása lenne, kartából kö­vetkezően meg enszileg. Itt tart te­hát ez idő szerint a pityókaperpat­var, uborkaszezonban ennyi fejle­mény krumplifronton, hogy úgy mondjam, nem piskóta. Meg az sem, hogy a keleti tolva­jok fővárosi kollégái egyenesen a dilpomácia vezetőjénél, Eduard Kukannál tettek nem hivatalos, és barátinak sem nevezhető látoga­tást. A jól megérdemelt szabadsá­gát Csehországban töltő külügy­miniszter lakásába nevezettek be­törtek, és biztosan nem tizenöt kiló krumplit vettek magukhoz. A rendőrség, szokás szerint, haté­konyan és nagy erőkkel. De - emelte fel az ujját az illetékes - a kifosztott külügyér ügyében sem járnak el másként, mintha mezei, zöld útleveles sorpolgár forogna szóban. Szóval Kukannak pechje van, aligha látja viszont az össze- miniszterkedett javakat. De hát magára vessen, minek megy üdülni? Bezzeg nem fenyegeti a kirablás veszélye az Elektra panziót. Vla­dimír Meciar ugyanis idén nem Roma csőszök cirkálná­nak a saját maguk által veszélyeztetett földeken. nyaral, hanem könyvet ír a szlo­vákok történelméről. Végre! Ideje már, hogy egy jogász tollából, szakmailag megalapozott, elfo­gulatlan képet kaphassunk a többségi nemzet hányattatásairól a történelem folyamán, Pribiná- tól Dzurindáig. Csáky Pál sem in­dul útnak (pedig küldik jó néhá- nyan), simítgatja ehelyett euró­pai uniós csatlakozásunk rögös útját. Csák Gyurovszky Régiófej­lesztő László piheni ki fáradalma­it, méghozzá a szlovák tengerpar­ton. Legalább pár napig kunában számolhat, nem euróbán. Rudi, a világutazó idén úgy belefáradt a törvények alá nem írásába, hogy a szabadságot választotta. A vára­kozásokkal ellentétben idén nem ejtették túszul a köztelnököt, sőt, annyira megtetszett neki Ukraj­nában, hogy a tervezettnél két nappal tovább élvezi Kucsma el­nök országának kitüntető ven­dégszeretetét. Lelk(iismeret)e rajta, végül is Kubába is mehetett volna, de lám, nem tette. Remél­jük, az útifilmjét hamarosan leve­títi a közszolgálati tévé. Apropó, televízió. A tévédíjat is fel­emelték, bizonyám, hiába, a minőséget meg kell fizetni. Ezek után kétszer is meggondolom, a CNN-en nézem-e a Larry King Li- ve-ot, vagy az észtévé kettőn az 1973-as Pozsonyi Lírát. A matyicá- sokat meg a guta ütögeti, hogy teg­naptól drágábban nézhetik a Va­sárnap magyar nyelvű reklámját az STV-n. Az a baja Bajaníknak, hogy szlovákul csak feliratozzák a reklá­mot, magyarul meg mondják is. Mozno by som mai prelozit’ aj tento ciánok do slovenciny. De szerintem mások megteszik helyettem. Megvan a nyugdíjreform utolsó eleme TUBA LAJOS Építsetek inkább autópályát - üzeni az Európai Bizottság és ez itthon is intenzív bólogatást váltott ki. En­nek oka jórészt az, hogy az autópá­lyák drágák, ezekkel a beruházá­sokkal lehet a leggyorsabban a nya­kára lépni a rendelkezésre álló uni­ós támogatási keretnek. Márpedig a hazai felelős politikusok rémál­mai közt már jó ideje vezető helyen szerepel, hogy nem lesznek képe­sek felhasználni az uniós strukturá­lis alapokat, és ezt nem tudják meg­magyarázni a nyilvánosságnak. Mi­előtt azonban magunkat is belerin­gatnánk abba a képbe, hogy hama­rosan az uniós pénzből épült autó­pályán és déli gyorsforgalmi úton vágtatnak Kelet-Szlovákiába a kül­földi befektetők, nézzük meg, ki is veszít az üzleten. Ez a vülám ugyanis nagyon közel csap le, azt a vidéket sújtja, ahol a szlovákiai ma­gyarok nagy része él. Az uniós tá­mogatást ugyanis a vidékfejlesztési költségvetés lefaragásával készül­nek megoldani. Nincs az a pénz, amit a mezőgazdaság támogatás cí­mén nem tud elnyelni, ezért sokkal jobb, ha aszfaltút épül a pénzből, mondhatja erre bárki. Csakhogy a földművelésügyi minisztérium az MKP irányítása alatt sem került kö­zelebb ahhoz az ideához, hogy a vi­dék túlélése egyáltalán nem csak a mezőgazdaságból áll. Emiatt nincs kétségünk afelől, hogy elvonás ese­tén a „Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Ágazati Cselekvési Prog­ram” nevű csomag egyes fejezeteit nem arányosan fogja kurtítani, ha­nem egyszerűen ellehetetleníti azt a részt, amelyet uniós nyelven a „vi­déki gazdasági tevékenység diver­zifikálásának” neveznek. Ezzel egy nem túl nemes szlovák hagyomány folytatódna. Koncosék a SAPARD Programot ezen a címen csak mezőgazdasági vállalkozóknak tet­ték hozzáférhetővé, pedig az uniós keretek minden vidéken élő vállal­kozónak megengedték volna. Az MKP vidéki párt, így majd legalább a folytatás más lesz, gondoltuk még egy éve. Bár még nem veszett el minden, egyelőre úgy tűnik, hogy hiába számítunk radikális vál­tozásra. Pedig az MKP többszörö­sen is választás előtt áll. El kell dön­tenie, elveszi-e a pénzt a vidéktől az autópályára, utána pedig azt, hogy a maradékot megint csak a mezőgazdaságnak juttatja, vagy pedig az első olyan hazai párt lesz, amely észreveszi, hogy a vidéken mások is élnek, mint mezőgazdá­szok. Sokadszor hangsúlyozzuk, ne higgyünk azoknak, akik az Unióra próbálják kenni az ügyet. Az Unió által megszabott keretek megfe­lelően bővek, a fent vázolt dilem­mával kapcsolatban kizárólag itt­hon születik döntés. Mivel az utóbbi időben politikai marketing szem­pontjából az MKP is sokat fejlődött, így talán túljut azon az állapoton, hogy neki a vidéki választók min­dent megbocsátanak. Ez különösen időszerű kérdés nap­jainkban, amikor úgy tűnik, hogy a lakosságot az aktuális áremelések valamivel jobban megrázták, mint korábban. A benzin ára ugyan már volt magasabb is, hiszen néhány éve egy ideig a negyven koronás határt ostromolta. Azt viszont már régen láttuk, hogy az áremelés előtti utolsó napon az emberek a kutakon egymás után töltögetik a marmonkannákat. A lakosság han­gulatának másik fokmérője lehet az áremelésekhez kötődő politikai el­lenkampányok intenzitása. Márpe­dig az ország legjobb politikai mar­ketingszakemberét alkalmazó Smer egy tankönyvbe illő nagy dur­ranást időzített erre az alkalomra, és a szakszervezeti csúcsvezetők is ezt az időpontot választották annak bejelentésére, hogy ezentúl nyíltan is politikai pályára lépnek. A helyzet tehát bonyolódik, köz­ben pedig megérkezett a hír, hogy ezúttal az amerikai Forbes maga­zin nevezte lehetséges kistigrisnek hazánkat. Ez a kifejezés még min­dig borzolja kedélyeinket, de azért figyelemre méltó, hogy ezúttal a világ egyik legbefolyásosabb lapja érezte úgy, hogy érdemes említe­nie Szlovákiát, ha megfelelően akarja tájékoztatni exkluzív olva­sóit. Az Egyesült Államokban ró­lunk megjelenő cikk a nagy ugrás egyik pilléreként a nyugdíjrefor­mot említette. Ennek utolsó ele­me, az önkéntes nyugdíjbiztosí­tókkal foglalkozó törvényjavaslat szintén ezen a héten került a nyil­vánosság elé. Mint egy ideje vár­ható volt, sokkal szerényebb kere­teket szab meg, mint amiről erede­tileg szó volt. A kormánykoalíció jelenlegi állapotában azonban azt kell mondanunk, hogy ha szeré­nyebben is, csak már csinálják. Te­hát tessék gyorsan elfogadni és be­vezetni, egye fene, ha nem is annyira szép, mint ahogyan azt eredetileg gondoltuk. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom