Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-11 / 184. szám, hétfő
Női szemmel ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 11. Miközben csodálatosan gazdag kreativitásunk bennünk él, nem tartjuk magunkat alkotó embernek, mert alkotásnak csak egy elkészült művet, munkadarabot tekintünk Szuperman és „barátnői” Marie Curie (1867-1934) lengyel származású (Maria Sklodowska) vegyész és fizikus az egyetlen kutató férfiak és nők között, aki kétféle szakterületen is (fizika és kémia) Nobel-díjat kapott. Férjével, Pierre Curie-vel két rádioaktív elemet fedezett fel: a rádiumot, valamint a polóniumot, amelyet hazájáról, Lengyelországról nevezett el. Észjárásunkban, teremtő hajlamunkban nincs semmi hiba, még ha a közvélemény mást is tart. A női természet alapvető vonása a kreativitás. Önnevelésünk egyet jelent kreatív énünk felébresztésével. BOLEMANT LILLA KIK A HŐSÖK? Férfiak, akik nekivágnak a nagyvilágnak, bátran legyőzik a gonoszt és elverik a rosszfiúkat. Mesék, mondák, történelmi legendák szólnak hősiességükről. Mára pedig aktualizált változatuk a superman, a terminátor, a föld megmentője. Közös bennük, hogy magányos hősök, akik valamely nemes célért harcolnak, s amikor ezt elérik, általános elismerés a jutalmuk, s megdicsőülnek. De ha jobban megnézzük őket, ráébredünk, hogy gépiesen gondolkodnak, barátaik, szüleik nincsenek, mert senkiben sem bíznak. Rezzenetlen arccal haladnak céljuk felé, néha egy-egy szerelmi kaladba bonyolódnak, de mielőtt bevallanák maguknak, hogy érzelmeik is lehetnek, odébbállnak, nem törődve kedvesük érzéseivel. Örök magányra ítélik magukat, érzelmeik sekélyek, felszínes személyiségek. Ennek ellenére gyermekkorban sok nőnek is ők a példaképeik, mivel ellenpólusuk nemigen akad. FÉRFI, NŐI VEZETŐK Sok nő építette és építi pályáját a férfigondolkodás, férfikreativitás elvei szerint, a mindezeket érvényesítő társadalmunk szabályai szerint. Sajnos nagyon is jellemző, hogy ha egy nő sikeres akar lenni a hivatásában, választhat ugyan a két lehetőség közül, de nem igazán kedvező számára egyik sem. Vagy elfogadja a férfi viselkedésmintát és úgy próbál meg irányítani és dolgozni, ahogy a férfiak, vagy vállalja saját, női munkamódszerét amelybe természetesen több empátiát és érzelmet visz, s ez ugyanolyan nehéz. Mert ha az első esetben neki nehéz beilleszkednie, s a férfigondolkodást elsajátítania, a másodikban a többiekkel kell elfogadtatnia, hogy nem érzelgősködni akar a munkahelyén, hanem korrekt emberi kapcsolatok kialakítására törekszik, ahol mindkét nem sajátosságait figyelembe véve dolgozik együtt alkalmazottaival. Mind a férfiak, mind a nők ellenállnak. A férfiak nem értik, miről van szó, mert általában csak az erő és a tekintély elvét ismerik el, a nők pedig versengésbe fognak, mert úgy gondolják, eljött az idejük, amikor rossz értelemben vett női eszközökkel elérhetik céljaikat. Kezdődik tehát a gáncsoskodás, sírás, panasz, árulkodás. Sajnos női szolidaritás nem létezik nálunk, éppen a férfiközpontúság miatt, ugyanis a nőt, mint árut, állandóan arra késztetik, hogy versenyezzen a többiekkel, hogy ő legyen a legszebb és legfiatalabb, s ez sajnos a munkahelyen is nehezen visszaszorítható jelenség. Ekkor szüksége van a vezetőnőnek egy nagy adag kreativitásra, hogy a csapat tagjait emberi módon egységgé kovácsolja. GONDOLKODÁSMÓD A kreativitás az emberi lélek veleszületett adottságai közül a legnagyobb hatalmú, s a női lelemény pedig valóban különleges. A női és férfi agy eltérően fejlődik. A nők holisztikus (egységes), a férfiak lineáris gondolkodásra hajlamosak. Graham Wallas: A gondolkodás művészete című könyve szerint minden kreativitás négylépcsős lineáris modellen alapul, amelyet jeles tudósok, matematikusok gondolkodási mintájából szűrtek le. Ez a felfogás azóta is tartja magát, tehát eszerint a nők holisztikus gondolkodása kívül marad a szabályokon. S ezen túl neves tudósok vitatták el a nőktől a kreativitás képességét. Egyikük péládul kinyilatkoztatta, hogy „a nőknél a szellemi alkotókészség feltűnő hiánya tapasztalható: az ő alkotásaik a gyerekek”. Továbbá azt írja, hogy a természet rendelte munkamegosztás szerint a nők utódokat hoznak a világra, a férfiak pedig eszméket, festményeket és egyéb művészi formákat. Sőt odáig megy, hogy „a nőknél, akik rendszerint a férfiak által űzött alkotótevékenységet folytatják, a szabályos nemi identitás bizonyos mértékű zavara foroghat fenn”. Könyve a Kreativitás és személyes szabadság címet viseli! LELEMÉNYESSÉG A nők gyakran negatívan ítélik meg nemük alkotókészségét. Elhanyagolják adottságaikat, s ennek önbecsülésük látja kárát, leértékelik, amit a társadalomnak nyújtanak, nem merik kreativitásukat kiteljesíteni, s gátlásaik visszatartják őket attól, hogy megfelelő anyagi ellentételezést követeljenek. A kreatív nők erősek és kreatív energiájukkal másoknak is erőt adnak. Ha találékonnyá akarunk válni, gyakorolni kell a kreativitást, ahogyan testünket építjük tornával. Az alkotó energiák bárhol összpontosíthatok: munkahelyen, otthon egyaránt. Van, aki művészi tehetségét kívánja kibontakoztatni, más alkotó életvitelre törekszik, új meg új élmények, tapasztalatok befogadására. Az alkotó folyamatnak sokféle meghatározása létezik. Legfontosabb azonban az, hogy valaki kreatívnak tartja-e magát vagy nem. A nők gyakran azt mondják: nem vagyok kreatív. Nem festek képet, nem írok könyvet. Mintha az alkotói folyamatnak csak az elkészült munkadarab adhatna értéket. A nők alkotó erőfeszítései többnyire megfoghatatlan dolgokat eredményeznek, mégis sokat nyomnak a latba. Segített másoknak egy konfliktus megoldásában, megtanított egy csoportnak valamit, érvényesített magatartásában friss tudást, rájött egy tudományos kérdés nyitjára? Akkor bizony leleményről tett tanúbizonyságot, s ez felér bármilyen könyvvel, festménnyel. TEREMTŐERŐ A teremtőerő ott kezdődik, hogy kreatívnak tekintjük önmagunkat. A leleményes ember pozitív vonásai például: jól kijön és együttműködik másokkal, rengeteg ötlete és terve van, képes felismerni és megoldani a problémákat, önálló, átlátja a nagy egészet, van humora, őszülte, van társadalmi felelősségérzete, arra törekszik, hogy jobbítsa a világot. Ha holisztikusán gondolkozom, az egészet látom magam előtt, s menet közben alakul ki az eredmény. Tehát ha például levelet írok, tudom, hogy mit akarok írni, de nem osztom fel fejben egymás után következő részekre, írás közben alakul ki a gondolatok sorrendje. Ez jellegzetes női eljárás és alkotómódszer. Először az egészet látjuk, aztán bontjuk részletekre. A férfiaknál ez általában fordítva működik. Először a részleteket látják a lineáris gondolkodás alapján, s azután illesztik össze egésszé. A lineáris gondolkodásról tanítják az iskolában, hogy logikus. Minden más módszer illogikus, tehát rossz. A nők zömének a holisztikus gondolkodás a természetes, a férfiaknak pedig a lineáris, de persze mindkét nem képes erre is, ara is. A természetben mindennek célja van, a holisztikus és a lineáris gondolkodás kiegészíti egymást. Mind a kettő ugyanannyit ér. ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM Anna Quindlen, Pulitzer-díjas újságírónő és sikerkönyvszerző nyilatkozott az érzelmek szerepéről írásaiban: „Vallom-e, hogy csak az értelem igaz, és az érzelmek-má- sodrendűek és gyanúsak? Szerintem ez hanta, arra szolgál, hogy kiszorítsa a női személyiséget. Mivel történelmi tény, hogy mi, nők vállaljuk életünk érzelmi oldalát, kiderül, hogy az érzelmek igazából fabatkát sem érnek, és csak az értelemmel szabad foglalkozni. Ugyan már. A kettő egészséges egyensúlyára kell törekedni.” (Diane C. Ealy: Női kreativitás c. könyve alapján) Egy történet arról, amit a nők nagy része még ma is hisz: ha megtalálod a nagy őt, megtalálod a boldogságot. És élj ön a királyfi hófehér paripán VÍZI ANDREA Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer valahol a Nagy Amerikai Álomország északkeleti részén egy kislány. Értelmiségi családja - egyetemi tanár papa, angol irodalomból doktorátust szerzett mama, aki természetesen kis családja érdekében lemondott karrierjéről - lelkesen támogatta írói ambícióit, és az eredmény nem is maradt el. Tizennyolc éves, amikor a New York Times közli első írását, s a kislány egy csapásra híressé válik. Tucatjával kapja a felkéréseket különböző lapoktól, regényeket, forgatókönyveket ír. Ám ami még ennél is fontosabb: megtalálja az igazit egy vüághírű amerikai író személyében, aki miután olvasta első művét, levelezni kezd vele. A levélváltásból találkozás és - legalábbis a lány számára - életreszóló nagy szerelem lesz. Nem is habozik, feladja egyetemi tanulmányait, a férfihez költözik. Boldogan élnek - majdnem fél évig. A kislánynak huszonöt évébe telik, mire kigyógyul ebből a szerelemből. Joyce Maynard amerikai írónő a magyar olvasó számára elsősorban az 1990-es évek elején megjelent Baby Love című regényének köszönhetően ismerős. Legutóbbi műve idén jelent meg magyarul Otthon a világban címen. Már az első regény is sok önéletrajzi elemet tartalmaz, új könyvében pedig az idén ötvenéves írónő tükröt tart eddigi életének. A regény fő motívuma a szerző életét gyökeresen megváltoztató kapcsolata a vüághírű amerikai íróval, a legendás Zabhegyező szerzőjével, J. D. Sálingénél. Salmgert először - látszólag - a fiatal lány tehetsége, tisztasága nyűgözi le, később, a személyes találkozás után már a nő is elbűvöli. Hamarosan összeköltöznek. A férfi harmincöt évvel idősebb a lánynál, ám eleinte mindketten őszintén hiszik, hogy szerelmük képes ezt a korkülönbséget áthidalni. E szerelem története uralja a regényt, akárcsak a szerző későbbi életét. A fiatal lány meg van győződve arról, hogy az Uyen kivételes személyiségtől kapott érzelmek is kivételesek, hogy semmi-senki sincs a vüá- gon, aki üyen boldoggá tudná tenni. Mindenben aláveti magát a férfi akaratának. Közben pedig boldogtalan, hiányolja régi életét, magányos. Mégis hiszi, hogy ha mindenben a férfi kedvére tesz, akkor érdemes lesz a szerelmére. Salinger, aki már évek óta a vüágtól elvonultan él, aki megveti a vüágot annak minden hív- ságával, hamar terhesnek érzi Joyce társaságát, akit egyre inkább közönségesnek, hétköznapinak talál, mígnem egy napon kurtán-fúrcsán kiadja az útját. Érdekes megfigyelni kettejük kapcsolatában a furcsa kettősséget, a nő-férfi, mester-tanítvány szerep összeolvadását. Az öregedő író eleinte arra biztatja a lányt, hogy legyen önmaga, ne hallgasson senkire, játja a saját útját, a későbbiekben többek közt éppen azt kifogásolja, hogy nem tud az ő igényeinek megfelelni. Egyik korai levelében azt is kifejti, hogy szerinte Joyce mindig jó író lesz, ám amikor a lány évek múltán, első regénye megjelenése után felhívja, Salinger közli vele, hogy műve ócska vacak. A szakítás utáni korszak talán a regény legérdekesebb része. A fiatal nő kétségbeesett vergődése, a hitetlenkedés és a minden észérvnek ellentmondó reménykedés igencsak ismerős lehet az olvasónak - ha az nő. Maynard később természetesen szerelmes lesz, férjhez megy, gyerekeket szül. Első szerelmének emlékét azonban úgy ápolgatja magában, mint egy ldvételes, különleges emléket. Évek telnek el, amíg rádöbben, hogy Salinger életében nem ő volt az egyetlen fiatal, tapasztalatlan lány. Joyce Maynard életútja tipikus női sors. Szinte hihetetlen, hogy milyen pontosan követi azokat az állomásokat és esik bele azokba a hibákba, amelyek az átlagnő életét alakítják- keserítik. A családjáért érzett szeretet-szégyenérzet-bűn tudat, anorexia, szexuális frusztráció, szerelme, később félje elhidegülése, magány. Mindegy, mivel foglalkozik, a szeretett férfi kedvéért hajlandó bármikor bármit föláldozni. Minden sikerét aszerint ítéli meg, hogy azt értékeli-e mindenkori szerelme. Nem számít, hogy mit produkál, hogy sikeres író, ha úgy érzi, „igazi küldetésében” kudarcot vallott. Szerelmével nem tudta megtartani Sálingért, sem férjét. Joyce Maynard nem tanít, nem mutat semmi újat. Csak fájdalmasan, arcpirítóan őszinte, kínos önreflexióra kényszerít. Keserű pirula, de le kell nyelni: hazudnak a tündérmesék, hazudik az, aki azt állítja, hogy a nők célja, hogy csupán szeretetet nyújtsanak, vállat, amin kisírhatja magát a vüág. Magát csapja be az a nő, aki az igazit váija és elhiszi, hogy általa fog boldogan élni, míg meg nem hal. JEGYZET Hisztéria a munkahelyen BÓNA ÉVA „A nők jogaiért küzdenék, de egyszer a kígyó természetű munkatársnőim miatt fogok kiborulni“ - kezdte barátnőm a beszélgetést, amikor egy nehéz munkanap után végre lehuppantunk egy puha kávéházi karosszékbe, hogy elemezzük dogainkat és megpróbáljunk új energiával feltöltődni a következő napokra. Viola évek óta olyan pozícióban dolgozik, amelyben a főnöknőjétől felé áradó bizalom és elismerés ellentételezéseként a sors néhány olyan alkalmazottal áldotta meg, akik nem hajlandóak tudomásul venni, hogy létezik a cég vezetésével szembeni lojalitás és az alkalmazottak közötti koUegialitás. Számukra ezek valószínűleg üres fogalmak, melyeket gyakran hangoztatnak, de velük ellentétesen cselekszenek. És itt hiábavaló minden megbeszélés, rábeszélés, helyreutasítás, intés. Különösen egy kolléganő jeleskedik abban, hogy a fenti fogalmakat és a munkamorált „egyéni módon“ értelmezze. Ügyes és hozzáértő munkaerő, csakhogy... Bella (nevezzük így) reggelente általában fél órával hamarabb érkezik munkahelyére és jóval később távozik, minta többiek, azt a látszatot keltve, hogy lelkiismeretes, mindent megtesz a cégért. Öltözete körömcipő, átlátszó blúz, mély kivágás, rövid szoknyácska, mely kiváló munkaeszköz az üyesmire vevő férfiak körében, s úgy tűnik, ezzel előbbre jut feladatai végzése közben. Férfinek, nőnek hízeleg, kávét főz, segít, tanácsot ad, miközben megpróbálja kitudni magánéletük részleteit, hogy később felhasználhassa ellenük. Bellát nem zavarja, ha nem készül el időben egy feladattal, jó beszélőkével rendelkezik, s azonnal másra hárítja a felelősséget. Szítja az ellentéteket, az irigységet, lejáratja, akit tud, főnökeit sem kímélve. Eme tulajdonságait azonban csak hosszabb idő után veszi észre az ember, mert kívülről úgy látszik, mint aki igyekvő, becsületes, segítőkész. Egyedi esetként nem okozna gondot, hisz rövid úton eltanácsolhatnák őt a cégtől. Az üzletfeleket viszont olyan hálóba fonta hasonszőrű kollégáival és kolléganőivel együtt, hogy nehéz kibogozni a szálakat, és rendet teremteni a viszonyok között. Főként ha befolyásos támogatója kilátásba helyezte, hogy Bella elbocsátása esetén megvonja a bizalmat a vállalattól, amely nem engedheti meg magának, hogy egyik legfontosabb üzleti partnerét elveszítse, s így hírneve szenvedjen csorbát. Barátnőm számára tehát marad a harc, amely fölöslegesnek és kimerítőnek tűnik. Sajnos gyakoribb, hogy nőket kell elmarasztalnunk az ilyen viselkedés miatt. A nők között ugyanis általában nem létezik az az összetartás és szolidaritás, ami a férfiak között. Vajon miért? Talán a neveltetés az oka? Az egymással ellentétes elvárások? Vagy az az elképzelés, hogy egy nő csak Uyen módszerekkel tud előrejutni? Jó lenne tudni a választ. És jó lenne megértetni a nőkkel, hogy lehetnek egyszerre nők és emberek is. Nem kell ezért sem alázatosnak, sem visszahúzódónak lenniük. Megoldást sajnos nem tudok javasolni Viola barátnőmnek, mert a munkáját szereti, a cég vezetése elégedett vele. Miért mondana fel egy értéktelen ember miatt? Most azon gondolkodik, hogyan változtasson az alkalmazottai közötti munkamegosztáson úgy, hogy kedves Bellánk a legkevesebb kárt tehesse az emberekben és a cég hírnevében.
