Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-11 / 184. szám, hétfő
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 11. KOMMENTÁR Kegyeltek milliói ' SZILVÁSSY JÓZSEF Bukarestben nemrég jelent meg utoljára az egyik legszínvonalasabb határom túli magyar hetilap, A Hét. Marosvásárhelyen új kiadó és teljesen átalakult szerkesztőség jegyzi majd, ám a román fővárosban élő kétszázezernyi magyar fórum nélkül marad. A kegyelemdöfést a bukaresti művelődési tárca adta meg: az idén már nem folyósította az eddig nyújtott alamizsnát sem. Hazai szellemi életünkben is terjeng ugyanilyen aggasztó hír. Állítólag hazai és külföldi támogatás híján rövidesen akár meg is szűnhet Szlovákia egyik legrégibb civil szerveződése, a Márai Alapítvány. Pedig mértékadó szakmai körök szerint európai rangúak a toleranciaprogramjai, nívósak a tudományos publikációi. Jövőre készülnek kiadni a Global Report sorozatban a szlovákiai magyarság elmúlt évtizedes fejlődését és gondjait a legalaposabban elemző tanulmánykötetet. Szeretnék közkinccsé tenni a roma identitást alaposan megvilágító kutatásaik eredményét. Ha lesz rá pénz. Mindkét szellemi műhely anyagi gondjaiért alapvetően a romániai és a szlovákiai kormány, elsősorban a kulturális tárca a felelős. Az egyik országban sincs olyan törvény, amely szavatolná a nemzetiségi kultúra és a művelődés rendszeres állami támogatását. A Márai Alapítvány esetében azok a magyar tisztségviselők is önmagukba tekinthetnének, akik kuratóriumi tagként alig törődnek egykori jótevőjük jelenlegi gondjaival. Velük együtt több kormánytag is jól tudja: az alapítvány sok olyan információval rendelkezik, amellyel sokat segíthetne abban, hogy régiók és vállalkozók sikeresen pályázhassanak az uniós pénzforrásokra. Mégsem kap az intézmény megbízást. Egyesek talán úgy gondolják, hogy maradt még Soros György pénzéből, aki egyébként már öt éve egyeden centet sem folyósít - egyébként helyesen - Közép-Európába. Szerintük Huncík Péter is belenyúlhat a saját pénztárcájába, ha valóban üres az alapítványi kassza. Ha nem ezt tenné, már rég lehúzhatták volna a redőnyt. Ám a szerteágazó kutatások és a publikációk költségeit egyetlen tehetős hazai polgár sem tudja egymaga finanszírozni. Mindkét ügy kapcsán felvetődik a magyarországi támogatások kérdése is. Minden határon túli magyar hálás lehet az anyagiakban, jólétben nem dúskáló anyaország önzeüen támogatásáért, de ennek tudatában is újra meg újra el kell mondani: nincs az rendjén, hogy évente sok milliárd forint jut Erdélybe, valamivel kevesebb, de ugyancsak tekintélyes summa Szlovákiába, s mégis megszűnőben két színvonalas szellemi műhely. Mindeközben akadnak kegyeltek, akik egyszer a feltétlen lojalitásukért, kormányváltás után pedig azért kapnak csinos summákat, hogy ne zajongjanak. Akik csak egy kicsit járatosak az internetes barango__ lásban, könnyen találnak elképesztő példákat. Rövidesen újjáalakulnak az Illyés Közalapítvány határon túli alkuratóriumai. Itt az újabb lehetőség az urambátyám és a bratyizó szellem kiseprűzésére. Az értékközpontú támogatás végleges meghonosítására. Mert csak ebben az esetben maradhatnak meg és gyarapodhatnak azok a határon túli magyar szellemi műhelyek, ahol búza, és nem ocsú terem. Elnökválasztó magyar • TÓTH MIHÁLY A köztársaság elnökét közvedenül a lakosság választja. Ez azonban nem jelend azt, hogy az egyes pártok majd nem teszik le a maguk garasát valamelyik jelölt mellett. Sőt! A végrehajtó hatalom fő erejének minősített SDKÚ vezetése úgy véli, Eduard Kukán külügyminiszter lenne az, aki államfőként sokat tehetne Szlovákiáért. A másik legismertebb elnökjelölt Frantisek Miklosko, a KDH oszlopos tagja. Más politikai erők is állítottak jelöltet, és még majd állítanak is. Úgyszólván biztosra vehető, hogy vagy Miklosko, vagy Kukán lesz köztársaságunk Rudolf Schuster utáni elnöke. így itt az ideje feltenni a kérdést: a szlovákiai magyarság melyiküket emelje pajzsra. Az elmúlt 13 év alatt a szlovákiai magyar politikusok közül sokan hangsúlyozták, hogy a kisebbségi politizálás az Együttélésben és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban, majd később az MKP-ben a keresztény értékrendre épül. Az árnyaltabb politizálásra törekvők, például akik figyelmeztettek a baloldali értékek és érdekek szem előtt tartásának hiányára, vagy akik korszerűdennek tartották, hogy keresztényeink a sátán kiszolgálásával azonosították a liberális eszmék hirdetését, minimum furcsállták ezt a politikai magatartást. Aztán hatályba lépett Meciar választási törvénye, és - kényszerűségből - azok is napirendre tértek a három magyar párt egyesülése fölött, akik azóta látnoknak bizonyulva állították: az egyesült magyar pártban a baloldal-ellenesség- nek az a változata érvényesül, amelynek istápolói már az egészen rózsaszín szociáldemokráciát is bolsevik megnyilvánulásnak tekintik. Nos, ilyen előzmények után kell az MKP vezetőinek rövidesen eldönteniük, hogy a párt Kukán támogatására szólítja-e fel a vele rokonszenve- zőket, vagy Miklosko államfővé választását tartja célszerűbbnek. Az elnökválasztás napján el kell döntenünk, azt az Eduard Kukant támogatjuk-e, akinek diplomatává válása az ország történelmének legsötétebb időszakában ment végbe. Kukán akkor vált az elit tagjává, amikor százezrek kerültek az élet peremére, csak azért, mert ellene voltak az ország 1968 augusztusa utáni letiprásának. Kukant támogatjuk-e, vagy azt a Frantisek Mikloskót, aki egyfolytában azokkal tartott, akiket az 1968 utáni konszolidátorok megfosztottak az érvényesüléstől. Az elnöki tisztség olyan funkció, amelynek betöltésénél mindennél fontosabb az erkölcsi makulátlanság. Aki a megszállás után csinált karriert, arról minden tisztességes embernek megvan a véleménye, de ettől az illető még lehet vállalkozó, feltaláló, vagy akár politikus is. Elnöki tisztségre azonban ne törekedjék. Legalább egyetlen ember, az államfő legyen olyan személyiség, aldnek semmi köze nem volt a kommunista párthoz. Mindegy, keresztény-e, vagy ateista. Nevetséges, ahogy Kukant pártbeli főnöke, Dzurinda miniszterelnök védelmezi: a besúgók listáján csak bizalmiként szerepelt. Gondolom, a bizalmiakat se kell minden áron bizalmunkba fogadni! Bugár Béla csapatának talán nem esik túl nehezére jól orientálnia a magyar szavazókat. FIGYELŐ Eddig egyetlen vádlott Egy amerikai ügyészség azzal vádolja a 2001. szeptember 11-i merényletek előkészítése miatt perbe fogott Zacarias Moussao- uit, hogy egy független akcióban a Fehér Házra akart zuhanni egy eltérített repülővel. A francia állampolgárságú Moussaoui az egyetlen, akit a WTC és a Pentagon elleni több mint 3000 halálos áldozattal járó terrortámadásokkal kapcsolatban bíróság elé állítottak. TALLÓZÓ AUARABÍJA A megszállók elleni gerillaháborúra szólították fel az iraki lakosságot eddig ismeretlen iraki iszlám szervezetek. Videoüzenetüket a dubaji al-Arabíja televízió sugározta szombaton. A felvételen látható, arcát hagyományos arab fejkendővel eltakaró öt fegyveres saját állítása szerint a Fehér Zászlók, a Muszlim Fiatalság és a Mohamed Hadserege nevű szervezetekhez tartozik. „Azt üzenjük, hogy a gerillahadviselés az egyetlen útja az ország felszabadításának, s az idevezényelt külföldi katonák ellen támadásokat kell intézni ahhoz, hogy megmutassuk a világnak: a megszállás ellen vagyunk“ - mondja egyikük a videofelvételen. Szóvivőjük pedig kijelentette: „Figyelmeztetjük a viíág országait, még egyszer utoljára, hogy ne küldjenek katonákat Irakba.”- Fiúk, nem én tehetek róla, hogy keserűbb a sör, hanem azok, akik megemelték az árát! (Peter Gossányi rajza) A délvidéki magyarok számára a kettős állampolgárság nem az elvándorlást ösztönözné, hanem a maradást Válaszra várnak a vajdaságiak * „Alulírottak kérjük a magyar kormányt és a parlamenti pártokat, hogy vajdasági magyar polgároknak, akik ezt igénylik, tegyék lehetővé a magyar állampolgárság megszerzését. A kettős állampolgárság igazságos és jó megoldás a vajdasági magyarság előtt álló nehézségek leküz- désére”. __________________ SIN KOVITS PÉTER Ezzel a szöveggel bocsátotta útjára alig néhány hete a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) azt a támogatói listát, amely mögé időközben felsorakozott a többi párt is, sőt lényegében a teljes vajdasági magyar közvélemény. Az aláírás- gyűjtés hírét hivatalos szinten Budapest kezdetben igencsak rosszallóan fogadta, szóvivői, majd állam- titkári szinten próbálta lefékezni a kibontakozó és lassacskán már visszhangként magyarországi terepen is témává váló akciót, az „elő- csatározások” nyomán azonban egyre világosabbá válik, hogy a probléma megkerülhetetlen. S normális tárgyalások medrébe terelhető. De miről is van szó? Leegyszerűsítve arról, hogy Magyarország november 1-jével vízumkényszert vezet be Szerbiával és Montenegróval (valamint Ukrajnával) szemben, a vajdasági magyarok tehát csak a sorban állással és nem kis költséggel megszerzett okmány segítségével utazhatnak majd Magyarországra. Mint utóbb kiderült, a magyarigazolványnak ebben nincs semmilyen szerepe; a bizonytalanság és az elkeseredettség láttán lépett tehát a VMDP, amely eleddig is a kettős állampolgárság intézményét javasolta megoldásként. Az aláírásgyűjtési kezdeményezéshez szinte azonnal csatlakozott a Vajdasági Magyar Szövetség, majd a többi ottani magyar érdekvédelmi szervezet is, miközben kisebb fajta szenzációnak számít, hogy az eddig egymással jobbára veszekedő pártok most egy asztalhoz ülve közösen intéznek majd levelet Medgyes- sy Péterhez. A magyar miniszterel- nok szabadkai látogatásakor érte- sülhetett arról, hogy Szerbia nem gördít akadályt a kettős állampolgárság elé - ezt maga Zoran Zsiv- kovics szerb kormányfő közölte. A lecke tehát fel van adva. A Budapestről érkező első reagálás szerint a magyar diplomácia ezzel a kérdéssel nem kíván foglalkozni, mivel „ez problémákat generálhatna, márpedig a magyar külpolitika a régfó stabilitásának, nem pedig a problémák generálásának irányába megy”, hasonlóképpen „miért lenne több joguk a vajdasági magyaroknak a kettős állampolgárságra, mint például a kárpátaljaiaknak és a felvidékieknek”. Megérthető ugyan - folytatódik a lamentáció - hogy a vajdasági magyarok emocionális okokból, valamint attól a félelemtől vezérelve, hogy az anyaországgal való kapcsolattartás megnehezedik Magyarország EU- csatlakozását követően, megoldásokat keresnek, azonban „nem jó irányba teszik ezt”. Néhány napra rá egy „illetékes” budapesti tisztségviselő már úgy nyilatkozott, hogy az etnikai hovatartozás Magyarországon nem lehet az állam- polgárság kritériuma, úgyszintén: „a vajdasági magyaroknak le kellene mondaniuk szerb állampolgárságukról ahhoz, hogy magyar útlevelet kaphassanak”. És egyébként is, Magyarországnak újra kellene tárgyalnia az Unióval a már lezártnak tekinthető bel- és igazságügyi fejezetet. Majd színre lépett Kovács László külügyminiszter is, mond- ván, „áz Európai Unióban nem adnak kollektív alapon kettős állam- polgárságot, csak egyéni elbírálás alapján”, Kardos Gábor, az ELTE nemzetközi jogi tanszékének oktatója pedig irreálisnak nevezte, hogy Magyarország csatlakozása után a vajdasági magyarok szabadon beutazhassanak az EU-ba, Szerbia és Montenegró többi állampolgára pedig nem. Tegyük hozzá azonnal, az Újvidéken megjelenő Magyar Szó c. napilapot levéláradat özönlötte el, a témához hozzászólt egy magyarországi olvasó is, írásából azért idézünk hosszabban, mert nem a diplomácia nyelvén Az EU-ban honos a kettős állampolgárság, a szerb törvények is megengedik. mondja el az aggályokat: „Ha a vajdasági magyarok magyar útlevél birtokába jutnának, akkor azt arra használnák fel Magyarország EU- csatlakozása után, hogy más EU- tagországokba menjenek munkát vállalni, legálisan vagy illegálisan, ez pedig károsan érintené a Magyar Köztársaság nemzetközi megítélését. A magyar állampolgárságért meg kell dolgozni és nem lehet mindig megkapni. Az állandó nya- valygás miatt az anyaországi magyarok érzéketlenné válnak az önök gondjai iránt”. A dilemmákat megtoldottak mások is: a vajdasági magyarok hol adóznának, hol töltenék le katonai szolgálatukat, s megilletné-e őket a szavazati jog? Más szóval: a mintegy 300 ezernyi vajdasági magyar csak teher, a kezdeményezés pedig zavarja az ország EU-ba való menetelését. A vajdasági magyar politikusok óvakodtak az indulatos megnyüat- kozásoktól, viszont a megannyi érdemi elemzésből és hozzászólásból, valamint dr. Szalma József jogász- professzor cikksorozatából egyértelműen kiderült, hogy az Európai Unióban már honos a kettős állam- polgárság intézménye, ezt a szerbiai törvények is megengedik, az elvándorlást pedig éppen a jelenlegi magyar törvények ösztönzik, amelyek állandó magyarországi letelepedést és munkahelyet feltételeznek. Csorba Béla VMDP-s politikus így fogalmaz: „A jelenlegi magyar- országi gyakorlat sokkal inkább serkenti a végleges elköltözést, az agyelszívást és a határon túli magyarok vagyonának, tőkéjének átömleszté- sét, mint az alanyi jogon (tehát elköltözés nélkül) adandó állampolgárság”. Mindezt persze Pesten is nagyon jól tudják. A legutóbbi balkáni háborúk miatti kényszerűségből több tízezer vajdasági magyar fiatal telepedett át Magyarországra, magukkal vitték szaktudásukat és tőkéjüket. Aki akart, az már elment. Akik maradtak, nincs szándékukban távozni. Szülőföldjükön akarnak élni, de nem bezártan. Számukra a kettős állampolgárság nem az elvándorlást ösztönözné, hanem a maradást, az útlevél (mert lényegében ez a fontosabb!) pedig a mozgásszabadságot biztosítaná. Az egyetlen kérdés pusztán az, hogy mindez mennyire bolygatná meg a magyarországi belpolitikai (erő)- viszonyokat. Lehet gondolkodni a kettős állampolgárságtól a speciális, külföldi magyar útlevélen át a hosszú lejáratú vízumig bármin Trianon békés, virtuális revíziója lehetne* SZÁLÉ LÁSZLÓ Számomra történeti, érzelmi és elvi evidencia, hogy meg kell teremteni Magyarország EU-csatlakozása után a hazájától elszakított, határon túli magyarság könnyű beutazását az anyaországba. Minthogy Románia, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria esetében ez a probléma nem vetődik fel, most a legfontosabb a Vajdaságban és a Kárpátalján élő magyarok hazautazhatásának megoldása. Tudom, ennek számos jogi és gyakorlati akadálya van. Arra valók a szakértők, a politikusok, a diplomaták, hogy ezeket elhárítsák! El lehet gondolkodni a kettős állam- polgárságtól a speciális, külföldi magyar útlevélen át a hosszú lejáratú vízumig bármin. A magyar külpolitika erről eddig még elgondolkodni sem volt hajlandó. Most már igen. Nagyon helyes! Úgy fest, a kettős állampolgárság intézménye okozza a legtöbb fejtörést. Hagyjuk most az ügy horderejét tekintve pitiáner érveket. Például a gyanakvó számítást, hogy miért kapaszkodik bele az ellenzék, mely korábban ugyancsak hallani sem akart róla, vagy hogy az országnak milyen anyagi hátránya származna belőle, s hogy esetleg - ha ezzel szavazati jog is járna (miért járna?) -, hátha az „új magyarok” közül többen szavaznának az egyik oldalra, mint a másikra. Ezek nem szempontok, szégyenletes lenne, ha valaki ebben gondolkodna. Van valóságos probléma is épp elég. Például annak meghatározása, ki kaphatna kettős állampolgárságot. Először is elég nehézkes, és rossz reminiszcenciákat kelt, ha azt kezdjük nézegetni, ki számít magyarnak, hány nagyszülő kell hozzá stb. De még ha volnának is bombabiztos kritériumok, akkor is ott a fő akadály: az Európai Unió tiltja az etnikai (stb.) alapon való megkülönböztetést. Bár szerintem a diszkrimináció tilalmának fő értelme az, hogy a többség ne tudjon kitolni a kisebbséggel. Ha ez igaz, félreértés azért tiltani a hátrányos helyzetű kisebbség segítését, mert azt a kedvezést a többség nem kapja meg. Miért diszkrimináció, ha nem húzom ki a vízből azt, aki nem ful- doklik? Miért érezhetné magát megrövidítve a többség, ha olyat nem kap meg, ami szóba sem kerülne, ha nem lenne a kisebbség? De jó, ne vitatkozzunk a bölcs EU-val. Fogadjuk el, hogy semmiféle megkülönböztetést nem tűr el. Akkor viszont kaphasson kettős állampolgárságot, kedvezményes útlevelet, vízumot vagy bármilyen közlekedési pasz- szust az, aki vagy akinek a családja Trianon előtt a történelmi Magyar- ország területén élt. Legyen ez a gesztus Trianon békés, virtuális revíziója. A belépés az Európai Unióba ne ismételje meg, ne erősítsen rá Trianon igazságtalan nagyhatalmi diktátumára. Oldjuk fel ezt a történelmi Magyarország határainak gyakorlati hasznosításával. Ami azt is jelenti természetesen, hogy a kedvezés nemcsak a trianoni határon kívül rekedt magyarokra vonatkozna, hanem a kívül rekedt, pontosabban az anyaországukhoz csatlakozott egykori nemzetiségekre is. Ez nem nemzetiségi, hanem történelmi alapon nyugvó territoriális elv érvényesítése lenne. Számos nép hivatkozik történelmi jogokra területi igényei kapcsán - elég itt csak az izraelieket és a palesztinokat említeni -, ami általában nem túlságosan hatékony érv, hiszen minden földön már azelőtt is éltek népek. Itt azonban nem területi, hanem lelki igényről van szó és egy elvről: utazhassa- nak-e anyaországukba zavartalanul az igazságtalanul elszakítottak. Az EU-szabály korrekt, de kissé önző. Schengeni határt húz, hogy a bent lévők érdekeit megvédje - vagyis diszkriminál -, de ezután rögtön a liberális elvek legszigorúbb őrzője lesz a megkülönböztetés teljes tilalmával. Ha a belépés - ki tudja hányadszor - kettészakít egy népet, az így nem tehet semmit, hogy az összetartozást legalább formálisan vagy közlekedésileg kifejezze. Pedig csak annyit kellene megtárgyalni, kiharcolni, hogy mondhassuk: más államban élsz, de ide jöhetsz, amikor akarsz. A szerző magyarországi publicista
