Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-08 / 182. szám, péntek
20 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 8. Nem fű alatt, hanem hatalmas hírveréssel kezdte meg a hinduk szent hónapja tiszteletére ájtatosságát az ahmedabádi Kailas Giri Bapu. Az indiai szent ember már ötvenhatodszor temettette el magát, ezúttal is rizs és búza sarjad „ágytakaróján”. (Reuters-felvétel) Tavaly az oktatásügyi miniszter meztelen tengerparti fényképeivel voltak tele a lapok Cseh politikusok nyara NAPTÁR Augusztus ír EGY GONDOLAT „A műveltség nem ünnepi ruha, amelyet hordani kell.” Németh László NÉVNAP László Szláv eredetű név, jelentése: hatalom és dicsőség. Ma Gusztáv és Oskar nevű ismerőseinket is köszöntsük! MliVFORDyLOlNK 480 éve volt az első hugenotta kivégzése Franciaországban. Az első protestánst, akit hitéért végeztek ki Jean Vallier- nek hívták. Elevenen égették el máglyán, de a hóhér előtte kivágta a nyelvét. 40 éve történt a nagy angliai vonatrablás. A vakmerő banditák megállították a Glasgow és London között közlekedő postavonatot, és 30 millió fontot zsákmányoltak, amelynek háromnegyede sosem került elő. A banda leghíresebb tagja Ronald Biggs, aki megszökött a börtönből, átoperáltatta az arcát, és békésen éldegélt Brazíliában, majd 35 év után önként visszatért, hogy Angliában gyógykezeltesse magát. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Nigel Mansell brit autó- versenyző, 1992-ben a Forma 1-es világbajnokság győztese. 55 éves Szvetlána Szavickaja orosz űrhajósnő, aki 1982-ben lyereskova után második nőként járt a világűrben. 30 éves Szűcs Lajos labdarúgó, a Ferencváros kapusa. Ma ünnepel még: Dustin Hoffman (19371 Oscar- díjas amerikai színész. NAPI VICC- Apu, kipróbáltam az új motorodat...- Na és?- Elmeséljem, vagy majd elolvasod a holnapi újságban? Prága. Leginkább hazai tájakon, vagy a lakosság széles körei által is közkedvelt külföldi üdülőhelyeken nyaralnak az idén a vezető cseh politikusok. KOKES JÁNOS Václav Klaus államfő már hagyományosan télen-nyáron is a hegyeket részesíti előnyben a tengerpart örömeivel szemben. Egy hetet az idén a cseh-lengyel határon fekvő Óriás- hegységben, míg egyet az osztrák Alpokban kíván eltölteni feleségével együtt. Klaus nagy túrázó, s télen pedig síel. Elődje, Václav Havel, aki február óta politikai nyugállományban van, már korábban jelezte: most, hogy ismét egyszerű polgár lett, saját maga akar a gépkocsi volánja mögé ülni, hogy szabadon bejárhassa a világot, s megnézze azt, amit korábban csak a páncélozott luxuskocsik ablakából láthatott. Havelék vettek egy Mercedes terepjárót, s júliusban két hétig Franciaországban és Spanyolországban barangoltak. Most Portugáliába készülnek, ahol Algarveben az Atlanti óceán partján villájuk van. „Pihenni, s írni szeretnék” - mondta Havel. Vladimír Spidla kormányfő a hét eleje óta Karlovy Varyban pihen, szintén feleségestül. Ez sem akadályozta meg azonban abban, hogy szerdán Prágában részt vegyen a kormány prágai ülésén. „Most visszatérek a fürdőbe. A kúrák jót tesznek mindenkinek” - állítja Spidla, de beismerte, a nyaralás helyét s módját neje döntötte el. A munkaügyi és népjóléti miniszter, Zdenék Skromach otthon szeretett volna pihenni, de felesége állítólag kategorikusan leszögezte: minden rendes cseh család a nyáron egy hetet Horvátországban tölt, s ezért idén ők is a tengerpartra mennek. „Lubickolni is szeretek, de arra azért kíváncsi vagyok, hogy lesz-e ott jól behűtött sör, mint nálunk” - kommentálta felesége döntését a miniszter. A cseh politika egyik legszebb asszonyának tartott Petra Buzková oktatásügyi miniszter idén nem árulta el szabadságának helyét. Két éve ugyanis, amikor előre beharangozta, hogy Horvátországban mennek, a Blesk című bulvárlap fotóst küldött a tengerpartra, s a lap olvasói pedig Buzková meztelen képeiben gyönyörködhettek. A politikus asszony beismerte, nem volt óvatos, ezért most már nem kürtöli világgá, hogy családjával hol nyaral. A szenátus elnöke Petr Pithart már hagyományosan otthon tölti szabadságát, míg Ivan Langer képviselőházi alelnök Szlovákiába rán- dul át pihenni. A belügyminiszter, Stanislav Gross felségével és két kiskorú gyermekével már évek óta a csehek körében elsősorban olcsósága miatt nagy népszerűségnek örvendő olasz Bi- bioneban tölt el két hetet. A gyerekeket néhány napra a nagyszülőkhöz is elviszik. Csehországban augusztus elejétől „politikai szünidő” van, a parlament és a kormány következő ülésére csak egy hónap múlva, szeptemberben kerül sor, így a minisztereknek van idejük pihenni. A negyvenes éveiben járó, de nemrégiben újra nősült Petr Mares kormányfő-helyettes azonban kivételt képez. „Gyermekünk alig néhány hónapos. Szabadságomat így a szoptatás ritmusához kell igazítanom. Várhatóan csak ősszel megyünk el egy-két hétre pihenni” - mondta újságíróknak a boldog apa. HOROSZKÓP Kos: Hagyjon mindent és menjen el nyaralni. Ne számoljon, majd utána böjtöl. Munkatársa csípős megjegyzéseket tehet Önre, küldje el nyugodtan melegebb éghajlatra! Bika: Tele van energiával és a munkája kevés ahhoz, hogy levezesse. Találjon ki magának értelmes elfoglaltságokat, például mozogjon egy kicsit, sportoljon. Ikrek: Önnek minden bajára gyógyírt jelent családja gondoskodása, amelyet csak akkor érez tehernek, amikor elégedett. Mostanában melegséggel gondol hozzátartozóira. Rák: Oroszlán: Annyi feszültség van Önben, hogy félő, nemsokára felrobban. Né idegesítse fel magát minden apróságon, legyen lazább és diplomatiku- sabb. Szedje össze magát! Szűz: Hallatlan energiákkal rendelkezik! Olyan ötletei jöhetnek, amelyeket már régen hordoz magában, csak a megvalósításuk elé gördültek akadályok. Itt az idő, most belekezdhet! /Wérleg: Nem árt, ha a szokottnál sokkal óvatosabb a közlekedésben. A jövő héten majd fellélegezhet, ugyanis derűs, nyugodt, mondhatni szerencsés napok várnak Önre. Skorpió: Egy nagyszerű feladattal bízzák meg Önt, mely kivívja kollegái irigységét, r*: Morcos azért, mert ki kell mozdulnia otthonról, és eleget kell tennie a > MP» ■ < hiszen előreláthatóan nem csekély elismerést hoz majd Önnek. Most megtutathatja, hogy mire képes. szokásos látogatásoknak. Bár imádja a társaságot, de most valahogy elege van belőle. Nyilas: Arra van szükség, hogy saját érzelmeivel foglalkozzon, különösen azért, mert a múltban elfelejtett dolgok a felszínre kerülhetnek, talán még több évre visszamenőlegesen is. Bak: Kissé elégedetlen. Semmi sem elég jó. Mindez természetesen csak akkor igaz, ha nem tud felülemelkedni az emberek kicsinyességén. Vízöntő: Ne hanyagolja el a barátait, mert ők azok, akik megértik Önt. A szülők és a gyerekeik közötti kapcsolat egy kicsit feszült lehet ebben az időszakban. Halak: A szerelem gyógyító hatással van lelki életére, felfrissíti, ezért szeretne egyre jobban elmélyedni az élet eme élményében. Ne feledje, ezt sem lehet nagykanállal falni. Ittas vezetők „rémálma" Pár pohár tea a büntetésük Santa Fe. Korszakalkotó büntetési gyakorlatot vezetett be egy Santa Fe-i bíró, aki elítéltjeit a tradicionális kínai tai chi tornára, japán teára, valamint meditációs gyakorlatok végzésre bünteti. A rendhagyó büntetést Frances Gallegos, Új Mexikó állam bírája egy program keretében vezette be. A program a fiatal, erőszakos cselekedetekkel bíróság elé állított elkövetőket célozza meg. Á bíró gyakorlatának kidolgozásában egy keleti gyógymódokkal foglalkozó pszichológus, egyben minisztériumi tisztviselő tanácsára döntött az alternatív program bevezetése mellett. De Francis úgy gondolja, a tai chi gyakorlatok, a tea és a meditáció segít az embereknek megtalálni a belső nyugalmat. A programban októbertől vehetnek részt a főként ittas vezetéssel, verekedésben vétkesnek talált fiatal elkövetők, akik az eljárás során választhatják ezt a fajta büntetést. Áz alternatívák között szerepel egyébként szemétgyűjtés is. (i-x) Prometea igen kíváncsi és tanulékony, jó kedélyű állat Az első klónozott ló ORIGO-JELENTÉS Róma. Olasz kutatók bejelentették a világ első klónozott lovának megszületését. A Prometea névre hallgató állat 10 héttel ezelőtt született, s teljesen egészségesnek tűnik. A klónozáshoz egy felnőtt kanca bőrsejtjét használták, amelyet egy genetikai állományától megfosztott petesejttel egyesítettek. Az embriót magába a kancába ültették vissza, amely ennek eredményeképpen saját kiónját szülte meg. Prometea megszületésével az eddigi birkák, szarvasmarhák, egerek, kecskék, nyulak, macskák, sertések és öszvérek mellé a lovak is beléptek a klónozott állatok „klubjába”. Prometea igen kíváncsi és tanulékony, jó kedélyű állat. Erre minden oka meglehet, mivel a 327 korábbi, kudarcba fulladt kísérlet után jött a világra. Az arány tehát még rosz- szabb, mint az első klónozott emlős, Dolly esetében, aki 276 sikertelen próbálkozás után született. Prometea, az egyedülálló ló (Reuters-felvétel) Megfejtették a molnárpoloskák mozgásának titkát Vízen jár a robotrovar INDEX-HÍR Washington. Amerikai kutatók megfejtették a vízen járás titkát, ro- botrovaijuk a molnárpoloskák mozgását utánozza. Köztudott, hogy a csendes vizek - általában tavak - felszínén élő molnárpoloskák (Gerridae) a felületi feszültség miatt nem süllyednek el. A kutatók azt is megpróbálták megfejteni, hogy az apró rovarok miként hajtják meg magukat, de az elméletük mindeddig hibás volt. A teória alapján a fiatal molnárpoloskáknak túl gyengék lennének a vízen való mozgáshoz, az azonban a valóságban nem így van. A Massachusetts Institute of Technology kutatói azért készítették el a robotrovart, hogy megfejtsék ezt a rejtélyt. A kutatómunkában részt vevő John Bush a BBC-nek elmondta, a kísérletben a robot mozgása közben megfigyelték a folyadék áramlását, mégpedig igen kezdetleges eszközök segítségével: tintát csepegtettek a vízbe, és egy nagy sebességű kamerával rögzítették az eseményeket. John Bush, David Hu és Brian Chan felfedezték: a molnárpoloskának az a titka, hogy egyáltalán nem nyúl bele a vízbe evezés közben, csak a felszínt érinti. A csapások után azonban jól látható örvények keletkeznek. A molnárpoloska robotváltozata sokKal nagyobb az eredetinél, és kevésbé könnyed a mozgása, az MIT kutatócsoportjának ennek ellenére sikerült megfejtenie ezt a természeti jelenséget. A kenyai Winfred Omwakwe lett a földkerekség legszebb nője a tegnap Manilában megtartott Miss Earth-választáson. (Reuters-felvétel) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly mb. - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Királyhelmec: 0905/781851, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200,59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. olar'uiatTau