Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-07 / 181. szám, csütörtök

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 7. KOMMENTÁR Mire készül Dzurinda? V NAGY ANDRÁS Mikulás Dzurinda tegnapelőtt elismerte, már ő is komolyan gondol­kodik azon, hogy ősztől az ANO nélkül kell tovább kormányoznia. Ezután persze rögtön mindenkit arról biztosított, hogy ez a kor­mánykoalíció a lehető legjobb választás, és ő mindent megtesz azért, hogy a négy párt a teljes választási ciklus végéig együtt ma­radjon. Hogy az egészet egy kicsit még megfűszerezze, azt is meg­súgta az újságíróknak, a legfontosabb bizony az, hogy a maradék három párt, tehát az SDKÚ, az MKP és az KDH továbbra is össze­tartson. Mi ez, ha nem belső szövetkezés a negyedik kormánytag el­len? Mindenki nagyon jól tudja, hogy Pavol Rusko nem a legszen­débb politikusunk, de nagyon gyakran, amikor szembeszállt a kor­mány többi pártjával, sokan neki és pártjának adtak igazat. Bár­mennyire nem tartotta vagy állítólag nem tartotta tiszteletben né­hány szavazás során a koalíciós szerződést, a KDH-n kívül eddig senki sem támadt neki ideológiai alapon. Nagy kérdés, hogy a jövőben az ANO tagjai mennyire lesznek következetesek, de az sem elképzelhetetlen, hogy az elvtelen kompromisszumok elutasításá­nak hangoztatása mögött valóban egy morális alapokra épülő, nem csak szavakban liberális párt rejtőzik. A kormányfő - bár eddig még nem mondta ki - már jelezte, honnét is szerezné be az ANO miatt hiányzó szavazatokat. Ugyanazon a sajtótájékoztatón, amelyen az ANO-tól lassan már búcsúzott, azt is elmondta, pártja, az SDKÚ és a Vladimír Meciar által vezetett HZDS között a viszony teljesen stan- dardizálódott. A kormányfő még meg is dicsérte elődje pártjának képviselőit, amiért olyan szorgalmasan megszavazták az ország jövője számára fontos szerződéseket. Azért, mert eltelt öt év Mecia- rék kormányzása óta, nem biztos, hogy mindent meg kellene bocsá­tani nekik. Bár az is igaz, hogy sokkal könnyebb most velük egyez­kedni, mint a zabolátlan ANO-val. JEGYZET Nyár van, babám! SZABÓ GERGELY Panaszkodik a kedvesem: azt mondja, már napok óta csak az ágyra tud gondolni. Ez nem is lenne baj, mondhatnánk, ám ő nem arra gondol, amit némi egészséges fantáziával ki lehetne következtemi. Egyszerűen annyi­ra őrjítő a hőség, hogy hovato­vább azt veszem észre, csupa al­vajáró imbolyog körülöttem, min­denki azt motyogja: ilyen éghaj­lati körülmények mellett csak aludni lehet. Bárcsak lehetne. De ha már egyszer dolgozni kell, leg­alább a cég gondolna az alkalma­zottak felforrt agyvizére, izzad­ságban fürdő bőrére, észrevehet- né például, hogy a szemünk las­san felakad, lihegve szedjük a klí­maberendezés által nem a megfe­lelő irányba megváltoztatott hőmérsékletű levegőt. Nem kell ehhez túl nagy befektetés, elkép­zelem például, hogy a főnököm kötényben, feltűrt ingujjal hűs cseppeket utal ki a két percnél több gondolkodást és két fokkal nagyobb testhőmérséklet-növe­kedést igénylő feladatok mellé. Lehetőleg egy egész kriglivel. Mennyire jobb volt télen! Amikor friss levegőt fújt arcunkba a szél, hópelyhek hűsítették arcunkat. Olyan jó volt a hidegről becaplat- ni a jól fűtött szobába! Istenem, de jó volt kinézni a hóvirágos ab­lakon, kezünkben fahéjas- szegfűszeges forralt borral! Mek­kora meglepetést okozott min­dennap az éjszakák hosszabbodá­sa: „Esteledik, késő van, haza kell menni!” - mondtam a haverom­nak, és elindultunk a sötétben a Piano bár felé, ahol kiderült, mindössze hat óra van. Ja, és per­sze, milyen jó volt olyankor várni a tavaszt! Igen, a tavasz sem rossz. Amikor bokáig gázoltunk a latyakban, engedeüen kiskölyök módjára minden pocsolya köze­péig szaladtunk. Megálltunk a híd alatt, és láttuk, ahogy a Duna fölött költöző madarak ezrei húz­nak északkelet felé. Szinte láttuk, hogy nő a fű, szemünk előtt rü­gyeztek ki a fák. Ledobhattuk a nagykabátot, de még nem kellett a forrónadrág, tehát felvehettük legjobb gönceinket. Az sem volt baj, hogy csak egy délutánra, mert másnap rögtön húsz fokkal több volt a hőmérséklet, jött ez a nyirkos nyár. Akkor legyintet­tünk: az ősz talán hosszabb lesz majd, mint az idei tavasz. Ősz. Kedvenc évszakom. Már az óvo­dában megtanultam, hogy az em­ber ilyenkor teleeheti magát kör­tével, szőrös, zaftos őszibarack gurul most is a szemem előtt. Ősszel ki lehet menni a varjak kö­zé a szántásra, lehet idegeskedni a kezdődő iskolaév miatt - sajnos és szerencsére ez most először életemben elmarad. A nyár azon­ban nem marad el, még jó ideig. Egy városi legendát írok a végére: Mátyás király egy városban jár­ván találkozott egy falu követé­vel, ki a ezt kérést intézte hozzá: legyen egy évben egymás után két nyár. Igazságos Mátyás meg is ígérte, csupán azt a megjegyzést fűzte hozzá: lesz két nyár egymás után, mindössze lesz egy ősz, egy tél, meg egy tavasz is a kettő kö­zött. Ebben bízhatunk. FIGYELŐ T.^.LYP.SCOW TIMES Roman Abramovics olajmágnás szerint Oroszország nem szabad állam, az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy min­denki saját belátása szerint költ­se el a pénzét. A 36 éves dollár- milliárdos üzletember-politikus az orosz pénzügyi-üzleti oligar­chia egyik legismertebb alakja. Abramovics egy hónapja azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megvásárolta a patinás brit labdarúgóklubot, a Chelsea-t. Múlt héten Jurij Luzskov moszk­vai polgármester kikelt ellene, mondván: a Chelsea megvásárlá­sa 220 millió dollárért nem volt hazafias cselekedet, úgymond, ezzel köpött az orosz sportra. Ab­ramovics visszautasította azok­nak a magukat patriótáknak ne­vezőknek a vádjait, akik szerint inkább az orosz sportot kellene támogatnia anyagüag. Mint mondta, ne akarják megmonda­ni, hogy mire költse el a pénzét. A csukcsföldi kormányzó el­mondta: nem gondolkodott el azon, hogy mennyi pénzt költ fo­cira, de öt új játékost már kiné­zett a klubjának 58 millió dollá­rért. Ezzel azonban korántsem értek véget vásárlási szándékai, s a siker érdekében bármelyik játé­kos megvételét elhatározhatja. Abramovicsnak a West Sussex-i erdőségben épülő 4 millió dollá­ros villájáról a Daily Mail közölt a napokban fotót. A napokban ar­ról lehetett olvasni a moszkvai la­pokban, hogy az orosz főügyész­ség kiterjeszti a gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos vizsgálatait Abramovicsra is. Hír­ügynökségijelentések szerint újabb hatalmas vizsgálatsorozat kezdődhet, amely Abramovics el­leni vádemeléssel zárulhat. TALLÓZÓ NÁRODNÁOBRODA A lapnak adott interjújában Robert Fico azt állítja, ha Mikulás Dzurinda kormányfő visszahívja Csáky Pált, nyilvánosan köszönetét mond neki. A Smer elnöke szerint az MKP-nak biztosan több száz jelöltje van, akik jobban el tudnák látni a miniszterel­nök-helyettes munkáját, mint Csáky. Nevet nem kívánt elárulni, de szerinte olyan ember tudná a leg­jobban ellátni ezt a feladatot, aki elég időt töltött, mondjuk, Brüsszel­ben vagy az Európai Unió szerveze­teinél. Az ellenzéki vezér szerint a kormány legnagyobb hibája az, hogy csak olyan befektetőket csalo­gat az országba, akik az olcsó mun­kaerőt használják ki, s nem termel­nek elég nagy értéket. Veszélyesnek tartja, hogy Szlovákiának már egy éve nincs nagykövete Budapesten. Mint megjegyezte, a szomszédos ál­lamokkal különösen jó kapcsolatot- Látom, hogy felhőtlen az égbolt, de amilyen őrült a mostani időjárás, bármikor ránk zúdulhat egy felhősza- kellene fenntartani, s Pozsony ré- kadás, amely elöntheti a falunkat... (Lubomír Kotrha rajza) széről a halasztgatás tiszteledenség iww»»8imwBwmiMOT»wiCTi jB8Bswstaa«íiiM«rw:wB»ima»i 1 • «iiií»ihmwiiiwmt«»rroMtMMW,iamagit™iWiii>MfOTi»w«:iiiiwi) Magyarországgal szemben. Kubát A posztkommunizmus és a demokrácia címmel írt nem túl terjedelmes, de figyelemre méltó könyvet Ingatag jogok és intézmények Egy cseh politológus a de­mokrácia szilárdsága szerint három osztályba sorolta a posztkommunista országo­kat. Magyarország és a Cseh Köztársaság az első, Szlová­kia a második kategóriába tartozik. E. FEHÉR PÁL Michal Kubát A posztkommunizmus és a demokrácia címmel írt nem túl­ságosan teijedelmes, de minden­képpen figyelemre méltó könyvet. Újdonságát igazában nem a beve­zetőben idézett demokráciaosztá­lyozás jelenti. Ugyanis nagyjából ed­dig is tudható volt, hogy a demokra­tikus intézmények a korábbi szovjet befolyási övezetben a cseheknél, az észteknél, a litvánoknál, a lengye­leknél, a szlovénoknál és - persze - Magyarországon a legszüárdabbak. A gyengébb tanulók közé, abba a bi­zonyos második kategóriába tarto­zik Bulgária, Horvátország, Lettor­szág, Macedónia, Románia és Szlo­vákia. Ezt az osztályzatot leginkább azért kapták, mivel a demokratikus társadalmi életet túlságosan sokszor fenyegetik válságtünetek: Szlováki­ában Meciar országlása idején, a horvátoknál Tudjman hatalomgya­korlása és halála utáni, máig tartó kultusza az ok. „Konszolidálatlan demokrácia” jellemzi Albániát, Szerbiát, Montenegrót, Moldáviát, Oroszországot és Ukrajnát. Kubát nem részletezi osztályozási szem­pontjait, és az is kérdéses, hogy egy­általán létezik-e „konszolidálatlan demokrácia”, de mindenki, aki csu­pán egy kicsit ismeri a Szovjetunió felbomlása utáni Közép- és Kelet- Európát, nem vonhatja kétségbe, hogy alapjában helyes, valósághű ez a rendszerezés. Kubát elemzésének valódi nóvuma - összehasonlító szemlélete. Ennek a térségnek a XX. századi történetében is rengeteg ha­sonlóság található, következéskép­pen jogosult a jeleit komparatív vizs­gálata is. Új és örvendetes jelenség ez a cseh társadalomtudományok­ban, hogy művelői fokozottabban fi­gyelnek a közép-európai történel- -mi-kulturális-politikai folyamatok­ra. A magyar tudományosságban már jóval korábban jelentkezett az az igény, hogy a térséget a maga tel­jességében mutassák be, s ennek volt köszönhető - egyebek között- a magyar történettudomány megúju­lása. A szlovákoknál, sajnos, egyelőre nem tapasztalható számot­tevő érdeklődés a térség dolgai iránt. Visszatérve a csehekhez: eze­ken a hasábokon már ismertettem brünni politológusok Vörösök és ró­zsaszínűek címmel kiadott tanul­mánykötetét, amely a posztkommu­nista országok baloldali mozgalmait vizsgálta. Jindrich Dejmek Csehsz­lovákia, szomszédai és a nagyhatal­mak a XX. században című, roppant érdekes könyvéhez pedig éppenség­gel Václav Klaus írt ajánló bevezető szavakat, noha a cseh elnök amúgy nem túlságosan lelkesedik, ha a vi­segrádi négyekről esik szó, s egyál­talán, ha hazáját nem a Nyugathoz kapcsolják, hanem az általa amo­lyan gettónak tartott Közép- és Ke- let-Európához. Éppen ennek a komparatív módszernek az egyik eredménye, hogy - a deklarált elvek dacára - mennyi a bizonytalanság a demokrácia és a nemzetiségi jogok kapcsolódásának problematikájá­ban. Ebben a térségben a nemzetisé­gi kérdésnek különleges jelentősége van, hiszen aligha találunk olyan ál­lamot, amely tiszta nemzetállam­ként lenne minősíthető. Talán csak a csehek és a magyarok mostani álla­ma kivétel, hiszen az ottani kisebb­ségek létszáma nem igazán jelentős, viszont a múltban bőségesen akad­tak a nemzet sorsát döntő módon befolyásoló nemzetiségi gondok. Vi­szont a magyarság egyharmada je­lenleg a magyar állam határain kí­vül él. De - hadd soroljam az ismert tényeket - létezik két román állam, a volt jugoszláv tagköztársaságok nemzetiségi viszonyait senki ponto­san át nem láthatja, és az utóbbi év­tized fejleménye „a szomszédos or­szágokban élő” csaknem harminc- millió (?) orosz. A csecsenekről pe­dig még szót sem ejtettem, holott éppen ennek a megoldatlansága és reménytelensége teszi egyáltalán kérdésessé az oroszországi demok­rácia létét, akár csak „konszolidálat­lan” formában. És ez korántsem a teljes lajstroma a posztkommunista országokban annyi fejfájást okozó nemzetiségi gondoknak. Kubát ál­talában - a cseh közfelfogásnak megfelelően - nem hangsúlyozza a nemzetiségi jogok érvényesülésé­nek minőségét mint a demokrácia egyik alapvető kritériumát. Kubát álláspontja az, hogy ott, ahol a de­mokratikus intézményrendszer szi­Talán csak a csehek és a magyarok mostani állama kivétel. lárd, nemigen lehetséges a nemzeti kisebbségek hátrányos megkülön­böztetése, hiszen ez a demokrácia súlyos sérelme lenne. Automatiz­musban hisz, holott a realitások szerint még a nagyon fejlett nyugati demokráciában is sokszor csődöt mondanak ezek az automatizmu­sok. Egyetlen kivételt tesz. A balti államok közül Lettország azért ke­rült ki a jó tanulók első csoportjá­ból, mert az orosz kisebbség nem rendelkezik az alapvető állampol­gári jogokkal. Nos, a Baltikumban Lettországban és Észtországban is az orosz kisebbség arányszáma több mint harmincszázalékos. (Lit­vániában ez az arány mindössze 9 százalék, tehát csekélyebbek azok az indulati elemek, amelyek annyi­ra súlyosbítják a lettországi szituá­ciót.) Mind Észtországban, mind Lettországban ugyancsak rigorózus szigorúságú nyelvtörvények kény­szerítik az oroszokat az észt, illetve a lett nyelv elsajátítására, az állam- polgárság elnyerését pedig - egye­bek között - a sikeres nyelvvizsgá­hoz kötik, még abban az esetben is, ha az illetőnek esetleg már a nagy­szülei is a mai állam határain belül születtek. Miért kaphattak akkor az észtek jó bizonyítványt demokráci­ából, a lettek pedig rosszat? A kü­lönbség a két balti állam között részben történeti, részben külpoli­tikai okokra vezethető vissza. Az észtországi orosz értelmiség a szov­jet megszállás idején is rokonszen­vezett az észtekkel, és köztudomá­sú volt, hogy ebben a kis köztársas­ágban meglehetős tolerancia volt tapasztalható. (Személyes tapasz­talásból tudom, hogy Brezsnyev uralma idején észtül megjelenhet­tek olyan magyar irodalmi művek is, például Lengyel József lágertör­ténetei, Fejes Endre Rozsdate­metője, amelyeket Moszkvában „problematikusnak”, magyarán be- tiltandónak tartottak.) Rigában vi­szont pápábbak voltak a pápánál, keményebben érvényesült az erőszakos oroszosítás. És Moszkvá­ban gondosan ügyeltek arra is, hogy egy észtországi durva oroszo­sítás ne sértse a rokon finneket, akik a II. világháború után, kihasz­nálva különleges nemzetközi státu­sukat, minden lehetséges alkalom­mal kifejezték érdekeltségüket az észtek irányában. A lettekért pedig senki nem emelt szót. És való­színűsíthető az is, hogy a finnek példás nemzetiségi politikájukra is hivatkozva inthették az észteket, hogy függetlenségük visszanyerése után ne álljanak bosszút az ottma­radt és döntő többségében véüen orosz kisebbségen. Ekként jutha­tott az Észt Köztársaság ilyen, egy­általán nem lebecsülendő előny­höz. Michal Kubát könyve egyéb­ként figyelmeztetésként is értel­mezhető: a demokrácia törékeny és intézményrendszere ezen a tájon legfeljebb relatíve lehet jobb vagy gyengébb. És nem is kétséges, hogy komolyan kellene tisztázni a de­mokrácia intézményrendszerében a nemzetiségi jogok helyét. Ha a szülők úgy érzik, a doktor elbagatellizálja gyermekük ellátását, jogukban áll máshoz fordulni Egy körzeti orvos (végzetes?) tévedése PETERFI SZONYA Mit tegyen az a szülő, aki úgy érzi: az a körzeti orvos, akire rábízta fél­tett kincsét, elbagatellizálta gyer­meke panaszait, nem kezelte kellőképpen, és nem is kereste a ba­jok okát? Jogában áll máshoz for­dulni. De mit tehet az a szülő - no­ha az illetékesek a szabad orvosvá­lasztást hangsúlyozzák -, aki kény­telen a lakóhelyhez legközelebb eső gyógyintézetet választani, ám baj esetén nem kapja meg a lehető leggyorsabban a segítséget? Miköz­ben a szakértelem, az emberi bá­násmód hiányát nem lehet az ág­azat pénztelenségével magyarázni. Tehet-e valamit az a szülő, akinek nyolcéves gyermeke ahelyett, hogy éívezné a vakációt, a gyermekon­kológián fekszik, ahol hamarosan mérgekkel és sugarakkal megpró­bálják visszaszorítani a testében el­hatalmasodott és áttéteket képző daganatos betegséget? Az édes­anya és édesapa erejéből jelenleg csak arra futja, hogy éjjel-nappal kislányuk ágyánál váltsák egymást, eltereljék a figyelmét, amikor rátör a rosszullét, szórakoztassák, s meg­próbálják megértetni vele, miért kell megválnia gyönyörű szőke haj­tincseitől, s nemsokára azt is, hogy a rövidre vágott haja is kihullik? A szerencsétlen, kétségbeesett szülők milliószor végiggondolják, hogy két hónapja, amikor kislányuk fáj­lalni kezdte az oldalát, hova más­hová vihették volna, mint a körzeti gyermekgyógyászhoz? Ők nem kö­vettek el mulasztást, hiszen vese­rendellenességre gyanakodva, azonnal vizeletmintával állítottak be a rendelőbe. Ám az orvos a szá­mítógép előtt ülve, további vizsgá­latok nélkül megelégedett a nega­tív eredménnyel, s tavaszi fáradtsá­got „állapított meg”. A szülők nem fogadták el ezt, nem hagyták annyiban, ortopéd szakorvost ke­restek fel, aki röntgenezésre utalta és fájdalomcsillapítót is adott, és igazán nem az ő hibája, hogy a vi­déki intézet műszerén olyan felvé­tel készült, amelyen nem íátszódott semmi rendellenesség. Holott a kór a gyerek csontjait támadta meg... Újabb ismeretség révén a múlt hé­ten végre eljutottak a pozsonyi gyermekklinikára, ahol beindult a gépezet, s az orvosok a legrosszabb diagnózist közölték velük. Azt is, hogy mindent megtesznek a kislá­nyért, ám ha előbb jöttek volna... Mit tehet ilyenkor a szülő? Felje­lentse a felelőtlen doktor urat? Ha nem akar lakóhelyet cserélni és ha van családja, több gyermeke, tart a fehérköpenyesek esedeges összefo­gásától és bosszújától. Es ha törté­netesen torkon is szeretné ragadni, jelenleg nem teheti. Mert a doktor úr valamelyik márkás kocsijába ül­tette szeretteit, és tengerparton nyaral.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom