Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-01 / 150. szám, kedd

Kultúra ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 1. SZÍNHÁZ POZSONY HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Az eszményi férj 19 KIS SZÍNPAD: Macs­ka a forró tetőn 19 HHMPHHHH9HI mozi POZSONY HVIEZDA: Mátrix-Újratöltve (amerikai) 15.30,18,20.30 HVIEZDA- KERTMOZI: 8 mérföld (amerikai) 21 MLADOSŤ: Svájci filmnapok: Korszak 17.30 Út Kafirisztánba 20 TATRA: Hangyák a gatyában 2. (né­met) 18.30, 20.30 AU PARK - PALACE: A fülke (amerikai) 16.30, 18.30.19.15, 20.30, 21.25, 22.30 Azonosság (amerikai) 14.05,16,18, 20, 21.10, 22 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (amerikai) 19.10, 21.40 Halálosabb iramban (amerikai) 15.40,17.50, 20, 22.10 A dzsungel könyve 2. (amerikai) 15.15 Álomcsapda (amerikai) 17, 19.40, 22.20 Szakítópróba (amerikai) 15.50, 17.50, 19.50, 21.50 Lon­doni csapás (amerikai) 14.10,16.30,18.50 Mátrix - Újratöltve (ameri­kai) 15.10, 18, 20.50 Tökös csaj (amerikai) 14.45, 17.05 Álmomban már láttalak (amerikai) 14.55, 17.20 A kísérlet (német) 19.45, 22.15 Baromi jó (cseh) 14.10,16.20 Ken Park (amerikai) 18.30,20.35,22.40 PÓLUS - STER CENTURY: A fülke (amerikai) 15.45, 17.30, 19.15, 21.15, 23 Azonosság (amerikai) 19.45, 21.40 A zongorista (angol- francia-német-legyel-holland) 21 Hangyák a gatyában 2. (német) 14.20, 16.20, 18.25, 20.20, 22.20 Álomcsapda (amerikai) 17.20, 20, 22.35 Halálosabb iramban (amerikai) 14.05, 16.10, 18.20, 20.30, 22.40 Mátrix - Újratöltve (amerikai) 14.10, 17, 19.55 Szakítópróba (amerikai) 15.35, 17.40 Londoni csapás (amerikai) 14, 16.25, 18.50, 22.15 Álmomban már láttalak (amerikai) 15.30,17.50,20.05,22.25 KASSA TATRA: A zongorista (angol-francia-német-legyel-holland) 17, 19 CAPITOL: Hangyák a gatyában 2. (német) 17, 18.30, 20.30 ÚS­MEV: A fülke (amerikai) 16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA PAT - KERTMOZI: A Gyűrűk Ura - A két torony (amerikai-új-zélan- di) 21.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: New York bandái (amerikai) 20 IPOLYSÁG - IPOLY: A Nap könnyei (amerikai) 19 ROZSNYÓ - PA­NORÁMA: Beavatás (amerikai) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Álomcsapda (amerikai-kanadai) 15,17.45, 20.30 Frida (ame­rikai-kanadai) 13.45,16 Ki nevel a végén? (amerikai) 18,20.15 Londo­nicsapás (amerikai) 13.15,15.30,17.45,20 Mátrix-Újratöltve (ameri­kai) 14.30,17.30,20.30 A sötétség leple (amerikai) 18,20 Több a sokk­nál (amerikai-holland) 15.30 Tökös csaj (amerikai) 20.15 Tulipános Fanfan (francia) 13.15,15.30,17.45, 20 Veszett vad (amerikai) 18.15, 20.15 X-Men 2 (amerikai) 15.15,17.45 Kiegyensúlyozott, koncepciózus Új Forrás Hat felvidéki szerzővel LAPSZEMLE Ha a tatabányai Új Forrás szerkesz­tősége nem vigyáz jobban, a felvidé­ki irodalmárok „megszállják” a la­pot. A hídfő kiépítésének újabb jele, hogy a júniusi számban hat felvidéki szerző kapott helyet; de nem ezért ismertetjük az Új Szó hasábjain ezt a lapszámot, hanem mert kiegyensú­lyozott, koncepciózus. De még mielőtt ismertetnénk a lap­ban található írásokat, érdemes vé­giggondolnunk az Új Forrás helyze­tét a magyarországi irodalmi lapok „piacán”. Az Új Forrás helyzetét ta­lán a békéscsabai Bárkáéhoz hason­líthatnánk. Az irodalmi események­től zajosnak nem nevezhető Tatabá­nyán szerkesztődik, távol az egyete­mi központoktól. Egyrészt - mint minden megyei fenntartású lapnak- számolnia kell a fenntartó felől érke­ző (esedeges) elvárással (vagy nyo­mással?), hogy szerepeltesse a helyi szerzőket, illetve adjon helyt „helyi­érdekű” tanulmányoknak; másrészt míg a szombathelyi Életünk, a szege­di Tiszatáj, a debreceni Alföld, a pé­csi Jelenkor szinte „megél” a város egyetemeiről kikerülő szerzőgárdá­ból, addig az Új Forrásnak - a pesti lapok által folytatott agyleszívással is számolva - meg kell dolgoznia a mi­nőségi kéziratokért. így tehát az Új Forrás és a felvidéki magyar iroda­lom találkozása szerencsés egymás­ra találásként írható le. Mint ahogy Németh Zoltán is megjegyzi a lap ha­sábjain, jelenleg a »szlovákiai ma­gyar« irodalom legerősebb műfaja az irodalomtudományos belátásokon alapuló irodalomkritika, illetve ta­nulmányirodalom.” És aki kuncsor- gott már megalázó módon saját ho­noráriumáért egy éven át a legna­gyobb szlovákiai magyar kiadó szer­kesztőségében, az nagyon fogja érté­kelni a gazdasági szempontból is korrektnek nevezhető, Magyaror­szág minden nagyobb könyvtárába eljutó Új Forrásban való megjelenés lehetőségét. A lapot Jász Attila Csokits Jánost kö­szöntő versciklusa nyitja. Ezt Ke- lényi Béla Ake Nüsson naplójából c. prózája követi. A miskolci Fecske Csabának két, Oláh Andrásnak egy versét közli a lap. Olvashatjuk továb­bá Kosmáli Viktória Őrangyali üd­vözlet c. prózáját, egy részletet Fa- ludi Ádám könyvheti elbeszélés­gyűjteményéből, Győrffy Ákos és Ijjjas Tamás verseit. Alföldy Jenő Csokits János Egy hajótörött naplója c. kötetéről értekezve kiemeli a köl­temények filozofikus súlyát. A lap főszerkesztője, Monostori Imre a - hihetetlen, de - hetvenöt éves Do­mokos Mátyást köszönti. Visky And­rás a győri Műhelyt jegyző Villányi László időközben c. „könyvkézira­tát” mutatja be. Nemrég a Kallig- ramnál fontos kötetet megjelentetett Bombitz Attila pedig Závada Pál má­sodik sikerkönyvét, a Milotát elemzi. Ezt követi a „somorjai disputa” né­ven híressé vált tanácskozáson el­hangzott előadások közül négy, mégpedig Benyovszky Krisztiáné, Vida Gergelyé, Beke Zsolté és Sánta Szilárdé. A blokkot a lap főmunka­társaként tevékenykedő Németh Zoltán előszava vezeti be. De nem ez az egyetlen Németh-szöveg a lap­ban: Az írás mint szembeszegülés, az olvasás mint kábítószer címmel N. Tóth Anikó interjút készített a költő-prózaíró-kritkussal, mely az Új Forrás interjúpályázatán díjazott lett. A lapot Farkas Roland munkái ülusztrálják. (K. L.) ROCK POP CORGOŇ: A NYERTESEK A Rock Pop Corgoň fesztiválra belépőt nyertek: Szrseny József ipolysági és Oravecz Róbert szécsénykovácsi olvasóink. A nyerteseknek gratulálunk. Tíz év alatt 26 díjat szereztek határon innen és túl: a legjelentősebbek - 4 nívódíj, 2 fődíj, 2 nagydíj, 5 rendezői díj A Csillag-szóró sikeres évadjai Köteles Judit: „Soha nem voltam teljesen egyedül, mindig akadtak segítő­im, de az állandóan járó motorja én voltam a csoportnak, ami nem kis fe­lelősség" (Képarchívum) Az Ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola Csillag-szóró színjátszó csoportja nagy si­kerrel szerepelt a Duna Men­ti Tavaszon: elnyerte a fődí­jat, a Fürge Irka (fesztivál- lap)-díjat, valamint a cso­port vezetője, Köteles Judit rendezői díjat kapott. Vele beszélgettünk. N. TÓTH ANIKÓ Mit adtak elő? A kecske temetése című orosz népmesefeldolgozást. Miért éppen erre esett a válasz­tás? Két évvel ezelőtt Várhidi Attila színpadi játékgyűjteményét forgat­va két darab tetszett meg a gyere­keknek. Akkor A hat Jaszohacsi mellett döntöttek, most meg szinte természetes volt, hogy A kecske te­metését választjuk. A darabválasztás, gondolom, sok mindent eldönt. Igen, sokszor ez a legnagyobb fel­adat. A Duna Menti Tavasz szak­mai értékelésén csoportvezető kol­légák szóba is hozták, milyen kevés forrás-, illetve segédanyag áll ren­delkezésünkre. Magyarországon több lehetőség kínálkozna, csak nehéz felkutatni, információhoz jutni. Én általában olyan darabot választok, amit még nem láttam senkitől. Szeretem az újat, a kísér­letezést. Szerencsém van, mert eb­ben teljes mértékben partnereim a gyerekek. Ezért is fontos, hogy kö­zösen választunk. Milyen gondolatokat közvetít ez a mese? A váratlanul jött gazdagság és a korrupció a témája. Az eredeti szö­vegkönyvben nem volt benne, hogy mibe pusztul bele a kecske. Mi találtuk ki hozzá, hogy a hirte­len jólétben a gazdái túletetik. így egy kicsit görbe tükröt tartunk a konzum-társadalomnak, az újgaz­dagok viselkedési szokásainak, a megvesztegethetőségnek. Termé­szetesen játékos formában. Mi okozott nehézséget a próba- folyamat során? Kezdetben a gyerekek idegenked­tek ezektől a gyermekjátékoktól. Egyrészt azért, mert városi gyere­kek, akiktől a népi kultúra sajnos elég távol áll, nincs is lehetőségük megismerni, másrészt meg a cso­port zöme nyolcadikos, nekik ez túl gyerekesnek tűnhetett. Viszont aztán elfogadták, sőt élvezték-él- vezik is. Visszatérő probléma a fi­nommunka, a csiszolás. Amikor már nagyjából összeáll a darab, megvan az íve, jönnek az aprósá­gok, ami rengeteg energiát igé­nyel, sokszor fölöslegesnek tartják, nyúzásnak. Holott rendkívül fon­tos minden gesztus, mozdulat, arc­rezdülés pontossága. Idén a rit­mussal bíbelődtünk elég sokat. Mi szerzett örömet? Ebben a próbafolyamatban gyak­ran megleptek a gyerekek külön ötletekkel, főleg a fiúk, ami idáig nem volt jellemző. Magukra talál­tak a szerepükben általában mind­annyian, élvezték a játékot, és ez nagyon jólesett. Rendszeresen szerveznek alko­tótábort is. Igen, ez nagyon bevált módszer. Három napig csak a darabnak élünk, nem kell folyton az órát nézni, egyéb elfoglaltsághoz iga­zodni. A műsor 70-80 százaléka ekkor áll össze. A táborokat évek óta Paláston tartjuk. Az Ivánka- kastélyban, a cserkész-központban lakunk, amit most újítottunk fel. Egy ugrásra van a kultúrház, szín­padon tudunk próbálni, teljesen ideálisak a körülmények. A gyere­kek élvezik az együttlétet, más­képp megy a munka. Már hagyomány, hogy a csillag­szórósok különböző korosztá­lyokat képviselnek. Igen, most is vannak másodikostól kezdve ötödikeseken keresztüMd- lencedikesig. A csoport zömét nyolcadikosok alkotják, akik annak idején a napközis csoportomba jár­tak, sok tehetséges gyerek jött ösz- sze, bevontam őket. Van gyerek, aki magától jelentkezik, mert meg­tetszik neki a műsor, van, akit a szülők inspirálnak, vagy éppen a testvérük, esetleg a csillag-szórós barátnő. Meg aztán a sikerek, az utazások is vonzóvá teszik a cso­portot. Nem küldök el senkit, és ar­ra törekszem, hogy mindenki a ké­pességeinek megfelelő szerepet kapjon. S hogy érdekes időtöltés a színházasdi, bizonyítja a kitartás. Hammersmidt Éva például már nyolcadik éve játszik, de vannak „hétévesek”, „négyévesek”, és hát ez nagyon megkönnyíti a munkát, hiszen ők már tudják az elváráso­kat, fél szavakból is megértjük egy­mást. Sokoldalú gyerekek: van köztük országos szinten versenyző szavaló (pl. Karvai Erik), többen járnak zeneiskolába (Gubis Éva pl., aki kitűnő érzékkel irányítja az alá­festő zenét játszó kis csoportot), néhányan rajzot is tanulnak, vagy éppen sportolnak. Sok eredeti öt­lettel, jó megoldással jött elő Pász­tor Gábor, aki a hetedik évadot töl­tötte velünk. Az idei év nagy meg­lepetése Hajdú András, aki a cím­szereplő kecskét alakította - nagy sikerrel. Kapott-e segítséget? Sokat köszönhetek Forgács Miklós rendezőnek, aki a palásti táborban néhány óra alatt is rengeteg hasz­nos tanácsot adott, s megerősített abban, hogy jó úton járunk. Segí­tettek a kollégák is - Bélik Erzsé­bet, Bodonyi András -, különösen a gyermekdalok kiválasztásában. Nagy segítséget jelent az is, hogy az iskola igazgatója, Lendvay Tibor rugalmas, lehetővé teszi a külön próbákat, a tábort. Rendszeresen vállalja a ver­senyt, a megmérettetést. Miért? Érdekel a szakmai értékelés, visz- szajelzést kapok, meggyőződök ar­ról, hogy amit kitaláltunk, az mű­ködik, úgy csinálunk színházat, hogy nem lesünk-lopkodunk senki­től. Sokan zokon veszik a kemé­nyebb kritikát, pedig én úgy gon­dolom, mindenképpen előbbre visz, még akkor is, ha voltak-van- nak kínos helyzetek egy-egy érté­kelésen. Zsűrije is válogatja per­sze! Meg aztán nem kell mindent mellre szívni. Én mindig tanulok a kollégák munkájából is. Az idén mit emelt ki a zsűri? A darab felépítését, ívét, a drama­turgiai megoldásokat, a gesztusok, mozgások érthetőségét, a gyerekek felszabadult játékát, a kellékek használatát. Mit jelentenek Önnek a díjak? Régebben talán jobban meghatot­tak. Mostanában inkább annak örülök, hogy a gyerekek sikerélmé­nye engem igazol, vagyis a díjak hatására belátják, hogy szükség volt a kemény próbákra, a szigorra, a következetességre. És ez majd a jövőben is gyümölcsöt hoz. Ezek szerint folytatja? Hát nem hagyom abba! Ez most nagyon tehetséges és összeszokott társaság, kár lenne megfosztani őket a játék örömétől. A siker pedig mindig ösztönöz. Egyelőre nincs még konkrét darab, majd a nyári szünetben keresgélek, próbálok valami új ösvényre lépni megint. Milyen volt az idei fesztiválhan­gulat? Mindig jó találkozni hasonló gon­dolkodású emberekkel, gyerekek­kel. Az utóbbi időben viszont, saj­nos, nem láthatják egymást a bá­bosok és a színjátszók. Nagy kár. Az idén pedig valahogy elmarad­tak a spontán beszélgetések. Lezá­rult a szakmai értékelés, aztán mindenki visszavonult. Nosztalgi­ázva gondolok vissza az eperjesi táborra, ahol együtt élt gyerekszí­nész, csoportvezető, szervező, zsű­ritag. Valahogy közelebb voltunk egymáshoz lélekben is. A Csillag-szórónak ez volt a tize­dik műsora. Egy kis statisztika: a tíz évadban 26 díj határon innen és túl. A legjelentősebbek: 4 ní­vódíj, 2 fődíj, 2 nagydíj, 5 ren­dezői díj... Hogyan értékeli ezt az évtizedet? Jó érzés ezekre az évekre vissza­gondolni. Soha nem voltam telje­sen egyedül, mindig akadtak segí­tőim, de az állandóan járó motorja én voltam a csoportnak, ami nem kis felelősség. Az elmúlt tíz év azt is jelenti, hogy mozogtam a világ­ban, számos fesztiválon, versenyen fordultam meg itthon és Magyar- országon. Emlékezetesek a hatá­ron túli gyermekszínjátszó-csopor­toknak szervezett lakitelki találko­zók, különösen felemelő volt a 2000-es millenniumi műsor. Meg­ismertem sok-sok nagyszerű em­bert, színházi szakembert. És hát folyamatosan építkeztem belül, hogy építeni tudjak - színpadi játé­kokat, kapcsolatokat. Egyszóval színtelenebb lenne az életem a Csillag-szóró nélkül. Egy színésznő halálára MISLAY EDIT Nagy színésznő volt. Nagy színé­szekkel játszott együtt. Készakar­va nem írok sztárt a kilencvenhat éves korában, vasárnap elhunyt Katharine Hepburnnel kapcsolat­ban, mert hosszú élete során na­gyon tudatosan ügyelt rá, szinte minden porcikájával harcolt az ellen, hogy bekerüljön a klasszi­kus „hollywoodi sztár” kategóriá­ba. Nem igazán foglalkoztatta a „körítés”, a csillogás. Soha nem is tartozott az ügyeletes bájos csilla- gocskák közé, akiket körülrajon­gott az álomgyár. Mi több, annak idején, pályája elején nem is so­rolták a szép színésznők közé. Katharine Hepburn az akkori szépségideál szerint legfeljebb ér­dekesnek számított. Amin, beval­lom, Hepburn fiatalkori fotóit lát­va, már gyerekként is nagyon el­csodálkoztam. Mert a fényképe­ken mindig egy nemes arcvoná- sú, harmonikus személyiséget su­gárzó, szép színésznőt láttam. Le­het, hogy Hepburn a külsejével is „megelőzte a korát”. Mert a néze­teivel: a munkáról, az életről, a házasságról, a párkapcsolatokról vallott véleményével egészen biz­tosan. Katharine Hepburn ízig- vérig modern nő volt. Ma is az lenne, ha most lenne fiatal szí­nésznő, méghozzá úgy, hogy egy fikarcnyit sem kellene változtat­nia a nézetein. Sokoldalúságát, tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan egyedülálló teljesítményt produkált, amelyet a mai napig egyetlen kolléganője sem tudott túlszárnyalni: négyszer vehette át pályája során a tengerentúl leg­nagyobb filmes elismerését, az Oscar-díjat. 1938-ban a Hajnalká­ért (Morning Glory), 1968-ban a Találd ki, kijön vacsorára anya­szerepéért. Égy évvel később az újabb aranyszobrocskát Aquitá- niai Eleonóra hozta meg számá­ra, akit Az oroszlán télen című filmben keltett életre. A negyedik Oscart 1982-ben Az aranytó című filmben nyújtott játékáért kapta. Az európai filmszakma is elis­merte Hepburn színészi kvalitá­sait. 1962-ben a cannes-i film- fesztiválon az Utazás az éjszaká­ba a legjobb női alakítás díját hozta meg számára. Számos té­véfilmben és 44 játékfilmben sze­repelt. Olyan színészlegendákkal játszott együtt a vásznon, mint James Stewart, Humphrey Bogart, John Wayne, Henry Fonda vagy Peter O’Toole. Legr kedvesebb partnere azonban bi­zonyára mindvégig Hemingway „öreg halászának” felejthetetlen megformálója, Spencer Tracy maradt, akihez hosszú évtizede­ken keresztül, egészen a színész haláláig, a magánéletben is gyen­géd szálak fűzték. „Ott fönn” il­lusztris társaság, régi filmbeli partnerek egész sora várja Katharine Hepburnt. S bizonyára a hajdan szófukarságáról is híres Tracynek is lesz egy-két meleg szava hozzá... Katharine Hepburn (1907-2003) (TASR/AP-felvétel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom