Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-03 / 152. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 3. Sport JÁTÉKOSKERINGÖ MINTÁL LESZ A NÜRNBERG KAR­MESTERE. Kétéves szerződést írt alá tegnap a Bundesliga Il-ben szereplő FC Nürnberg csapatával Marek Min­tái kétszeres szlovák gólkirály, a MSK Žilina középpályása. Leigazolá­sának költségeit nem tették közzé, ám a zsolnaiak elárulták, hogy 20 millió szlovák koronát kémek érte, és ha a vevő kielégíti igényeiket, Mintái távozhat tőlük. A nürnbergi klubel­nök bejelentette: a 10-es számú mezt adták a szlovák játékosnak, s ő lesz a csapat karmestere. LUCIO JÖVŐRE TÁVOZIK. Lucio, a Bayer Leverkusen brazü hátvédje a következő idényt is a német csapat­ban tölti, ám úgy látszik, hogy AS Roma eredménytelen kísérlete után egy másik olasz klub sikeresebben tárgyalt. Meg nem erősített hírek szerint a Juventus 14 millió euróért szerezte meg a kiváló labdarúgót, de csak a 2004/2005-ös évadra. ZOLAACAGLIARIBATART. Szerdai aláírásával eldőlt, hogy Gianfranco Zola az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Caglia- riban fejezi be a pályafutását. A 37 éves klasszis egy évre kötelezte el magát a szardíniái együtteshez, de azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyit fog keresni. A korábbi válogatott futballista hét év után hagyta ott a Chelsea-t. GHÁNÁI KÖZÉPPÁLYÁS LYONBAN. Ghánái középpályást igazolt a fran­cia bajnok Olympique Lyon. Mickael Essien a korzikai Bastia együttesétől érkezett. A 20 éves futballistát töb­bek között a Paris St. Germain elől szerezte meg a Lyon. A párizsiak a vélhetően a Manchester Unitedhez távozó vüágbajnok brazü Ronaldin- ho pódására szemelték ki az afrikai tehetséget. Essient az Olympique Marseille és a liyerpooli Everton is szerette volna leigazolni. ARANITOVICS GYŐRÖTT. Újabb légióst szerződtetett a Győri ETO FC labdarúgócsapata. Ä szerb- montenegrói Jovo Aranitovics há­roméves szerződést írt alá, a balol­dali középpályás korábban a Zelez- nik együttesében játszott. Szerdá­tól négy új próbajátékos is készül a csapattal, közülük az egyik az a Jo- van Drobnjak, aki tavaly még a Du- naferrben szerepelt. BÁLLÁ BÉKÉSCSABÁN. Zankarlo Si- municot és Kovács Bélát marasztal­ná a békéscsabai klubvezetés, köz­ben újabb próbajátékosok érkeznek. Az egyik a cseh Bohemians Praha 28 esztendős kapusa, Simon David, míg Nagyszombatról a 27 esztendős kö­zéppályás, Balia Béla érkezett a Vi­harsarokba. A DAC-ot is megjárt lab­darúgó tavasszal még a III. ligás bacsfaiakat erősítette. BAROŠ MARAD. Nem távozik egyé­ves vendégjátékra a spanyol Real Za- ragozába a cseh Milan Baroš, az FC Liverpool robbanékony csatára. Ge­rard Houllier mester ugyanis számol vele, Owen mellett akarja szerepel­tetni. (MTI, SITA, ORIGO) Levegőben a váratlan Eb-első. Varga Gabriella keddi győzelmét ünnepli a magyar tábor. (TASR/AP-felvétel) Folytatódott a magyar tőrözők meglepő éremgyűjtése a franciaországi vívó-Eb-n Arany után bravúrezüst Bourges. A korábbi három ta­lálkozóján kiválóan küzdő magyar férfi tőrcsapat a dön­tőben is mindent elkövetett a sikerért, de a franciák már túl nagy falatnak bizonyultak. A Juhász Attila, Marsi Márk, Ju­hász Bence, Vízler Ádám összeálh'tású, minden várako­zást felülmúlóan szereplő együttes - Varga Gabriella keddi sikere után - így ezüst­érmet szerzett a bourges-i ví­vó Európa-bajnokságon. MTI-JELENTÉS Marsi az első asszóban 5:2-re kika­pott, majd Juhász Bence még egyen­lített, azután viszont végig a franci­ák vezettek. A különbség ugyan az ötödik pár után már tíz találatnyi is volt, a magyarok azonban nem ad­ták fel, ezzel nagyon megnehezítet­ték a jobb vívókból álló, sokkal esé­lyesebb francia válogatott dolgát. A Juhász Attila helyére csereként beál­ló fiatal Vízler megnyerte asszóját, és 32:36-tal adta át a stafétát az utolsóként pástra lépő Marsinak, aki azonban már nem bírt Le Pechoux- val. EREDMÉNYEK - a döntőben: Franciaország-Magyarország 45:35, a 3. helyért: Oroszország-Ausztria 45:41. Á végeredmény: 1. Francia- ország (Jean-Noel Ferrari, Terence Joubert, Erwan Le Pechoux, Antoi­ne Mercier) 2. Magyarország (Ju­hász Attila, Marsi Márk, Juhász Bence, Vízler Ádám) 3. Oroszor­szág (Korinyicin, Naszibulin, V. Pozdnyakov, Sztukalin) Kevésbé ment az esélyesebb ma­gyar női párbajtőrcsapatnak. A ne­gyeddöntőt követően mindkét összecsapását elvesztette, így a ne­gyedik helyen végzett. A Tóth Haj­nalka, Mincza Ildikó, Hormay Adri­en, Kiskapusi Dóra összeállítású együttes az elődöntőben a mindig nehéz ellenfélnek számító észtek­kel találkozott. Az összecsapás két döntetlen asszóval indult, majd egymás után négy párharcot nyert meg az ellenfél két-két tussal, hat forduló után így 19:27 volt az állás. A folytatásban Tóth felére csökken­tette a hátrányt, ami Mincza asszó- jában ismét csak nőtt, hárommal. Az utolsó párban pástra lépő Hor- maynak hét találatnyi különbséget kellett volna ledolgoznia, s ez majdnem sikerült is neki. Eredmé­nyes akciói révén 43:44-re felzár­kózott, a következő tust azonban ő kapta, így az észtek jutottak a finá­léba. A bronzérmet az olaszokkal szemben lehetett volna megszerez­ni, a csapat azonban ezúttal is elen­gedte az ellenfelet, a végén pedig már csak szépíteni tudott. A váratlan negyedik hely egyik oka: csupán Tóth volt képes mindhárom össze­csapásban pozitív találati mutatót nyújtani. EREDMÉNYEK - az elő­döntőben: Észtország-Magyaror- szág 45:43, Oroszország-Olaszor- szág 45:34. Döntő: Oroszország- Észtország 45:34, a 3. helyért: Olaszország-Magyarország 45:41. WIMBLEDON London. A többszöri esőszünet és a sötétedés miatt mára halasztot­ták a találkozókat a wimbledoni teniszbajnokságon. Csupán a női párosban fejeztek be két mérkő­zést. A negyeddöntőben kiesett Mandula, Wartusch magyar, oszt­rák páros, a Ruano Pascual, Sua­rez duó búcsúztatta 1 óra 32 perc alatt. Husárová kiesésével az utol­só szlovák versenyző is befejezte. Női páros, negyeddöntő: Ruano Pascual, Suarez (spanyol, argentin, l.)-Mandula, Wartusch (magyar, osztrák, 12.) 6:2, 7:6; Husárová, Martinez-Davenport, Raymond (amerikaiak) 0:6, 2:6. Két mérkő­zés is félbeszakadt a férfi egyes negyeddöntőjében: a Grosjean (francia)-Henman (brit) meccs 7:6, 3:6, 6:3, l:2-es, a Philippous- sis (ausztrál)-Popp (német) összecsapás 4:6, 4:6, 6:3, 6:3, 2:2-es állásnál. (MTI/SITA) Orosz milliárdos vette meg a Chelsea labdarúgóklubot Az utódok és az egykori pályatársak szőnyegcsatái Adóssággal együtt viszi MTI-JELENTÉS Hodossyra emlékeztek ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS London. Orosz milliárdos üzlet­ember vette meg az angol Premier Liga egyik élvonalbeli futballklub- jának, a londoni Chelsea FC-nek a többségét - jelentették be kedden késő este Londonban. A brit üzleti és sportköröket teljesen váradanul érő bejelentés szerint Ro­man Abramovics részvényenként 35 pennyt összesen nem egészen 30 mülió fontot fizet a teljesen készpén­zes ügylet keretében a sportklubot birtokló Chelsea Village cég részvé­nyeinek éppen több mint a feléért. A 36 éves Abramovics londoni értesü­lések szerint Oroszország második leggazdagabb embere, Vlagyimir Putyin elnök egyik bizalmasa, és az orosz üzleti élet egyik nagybefek­tetője. Jelentős érdekeltsége van az egyik legnagyobb orosz olajipari vál­lalatban, a Szibnyeftben, valamint az orosz alumíniumiparban, az Ae­roflot légitársaságban, és többségi tulajdonosa az egyik moszkvai tévé- társaságnak is. Abramovics ez utóbbi érdekeltsége meghatározó jelentőségű a brit fut- balliparban végrehajtott befekteté­sében, a profi labdarúgásban ugyan­is - ahogy a londoni rádió kommen­tárjában elhangzott - „minden a té­véjogok körül forog“. A most beje­lentett tranzakció 59,3 millió font­ra értékeli a Chelsea FC egészét, jóllehet a minap a Manchester Uni­ted egyetlen játékosát, David Beck- hamet 30 millió fontért vásárolta meg a Real Madrid. A londoni City­ben még emlékeznek arra is, hogy Rupert Murdoch média-nagybefek­tető néhány éve több mint 600 mil­lió fontot kínált a Manchester Uni- tedért. Abramovics a krónikusan veszteséges Chelsea-vel együtt annak 80 millió font adósságát is átveszi. A klub a legutóbbi sze­zonban a negyedik helyen vég­zett a Premier Ligában, ami feljo­gosítja az indulásra a Bajnokok Ligájában. Tegnap bejelentették: Abramovics állítólag a CSZKA Moszkva labdarúgóklubot is meg­kaparintotta. Dunaszerdahely/Bős. A minap Dunaszerdahelyen és Bősön nagyszabású tornával emlékeztek meg a két esztendővel ezelőtt au­tóbalesetben elhunyt kiváló bir­kózóról, edzőről és klubvezetőről, Hodossy Zoltánról. Dunaszerda­helyen az utánpótlás korosztá­lyokban a következő versenyzők végeztek súlycsoportjuk élén: kezdők - 20 kg: Halasi Márió (Bős), 25 kg: Patkoló Nikolasz (Dunaszerdahely), 27 kg: Kovács Attila, 37 kg: Soós Tamás (mind­ketten Bős). Fiatalabb serdülők - 35 kg: Öllé Róbert (Dunajplavba Bratislava), 46 kg: Jakus Béla (Bős), 52 kg: Oláh Krisztián, 73 kg: Nagy Leonard (mindkettő Du­naszerdahely). Kadétok - 50 kg: Gunázer József (Dunaszerda­hely). Juniorok - 60 kg: Ábrahám Rudolf (Dunaszerdahely). Lá­nyok versenye - 40 kg: Kovács Ingrid (Bős), 55 kg: Királyi Diana (Dunaszerdahely). A délutáni folytatásban az egykori veterán világelső Hodossy Zoltán pályatársai léptek szőnyegre Bősön. Az egykori honi kiválósá­gok mellett cseh és magyar élver­senyzők is bemutatkoztak a nézőknek az egyes korosztályok­ban, vagyis az divíziókban. Ered­mények, „A“ divízió - 63 kg: 1. Kié­ber István (Győr), 3. Szabó Attila (Somorja), 69 kg: 1. Tokodi János (Honvéd Szondi SE), 76 kg: 1. Ti­bor Čopík (Snina), 85 kg: 1. Jozef Švajlenka (Prievidza), +97 kg: 1. TóthEmü (Székesfehérvár). „B“ di­vízió - 63 kg: 1. Kadzmyk Konštan­tín (Prievidza), 2. Jára Tibor (Fü­lek). 85 kg: 1. Orbán Győző (Hon­véd Szondi SE), 2. Szabó Pál (Fü­lek), 3. Kohút Milan (Madar), 85 kg: 1. Fábrik Ottó (Prievidza). „C“ divízió - 85 kg: 1. Vámos Péter (Honvéd Szondi SE). „E“ divízió - 97 kg: 1. Jozef Völc (Prievidza), +97 kg: 1. Tomin János (Szeged). A csapatverseny dobogós helye­zettjei: 1. Prievidza, 2. Székesfe­hérvár, 3. Snina, (ái) RÖVIDEN Gergely István a magyar vb-keretben Budapest. Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövet­ségi kapitánya szerdán csapatot hirdetett a július 13-án kezdődő bar­celonai világbajnokságra. Ä júniusi szlovéniai Eb-n bronzérmes válo­gatottból ezúttal nem tart a társakkal a kapus Kovács Zoltán, akinek a helyére a bajnok Honvéd időközben magyar állampolgárságot kapott hálóőre, Gergely István került. A vb-re utazók névsora - kapusok: Gergely, Szécsi; mezőnyjátékosok: Benedek, Biros, Fodor, Kásás, Kiss, Madaras, Molnár, Steinmetz, Varga Tamás és Zsolt, Vári. (MTI) Balaton FC: Csertői Aurél a vezetőedző Siófok. Csertői Aurél lett az NB I-es Balaton FC labdarúgócsapatá­nak vezetőedzője. A volt válogatott csatár a Videoton FCF-hez távo­zott Csank Jánost váltja a siófokiak kispadján. A 38 éves szakem­berrel egyéves megállapodást kötött a 2002/2003-as idényben újoncként meglepetésre az 5. helyen végzett együttes vezetősége. Csertői munkáját Horváth Károly, az utánpótlás-szakág vezetője és Kuttor Attila, a klub játékosa segíti. (MTI) Trencsénben Anton János ül a kispadra Trencsén. Várhatóan Anton János lesz az I. ligás AS Trenčín labda­rúgócsapatának edzője. A besztercebányai Dukla korábbi szakve­zetője az élvonalba vitte együttesét. Igor Štefanko trencséni klub­menedzser szerint szóban már megegyeztek a szakemberrel, aki­nek segítője Jaroslav Jurkovič lesz. (SITA) Diószegen, a II. ligás osztályozón: Báč-Rača 3:0 (1:0) Sima továbbjutás .ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Diószeg. A bacsfai együttes legyőzte a récsei csapatot a diószegi II. ligás osztályozón, így szombaton Privi- gyén a Kysucký Lieskovec csapatával mérkőzik a második vonalbeli sze­replésért. BAČ-RAČA 3:0 (1:0), góllövők: Ma­rek (78. és 88), Bodrogi (16.). Játék­vezető: Olšiak, 1000 néző. Abacsfai- ak egy új szerzeménnyel, a nagy- szombati Marián Marékkel léptek pályára. Viszont hiányzott Balia Bé­la, aki az osztályozó helyett a ma­gyarországi próbajátékot választot­ta. Kezdettől fogva fölényben futbal­loztak a csallóköziek, és az első ne­gyedóra végén vezetést szereztek: egy beadást követően röviden sza­badítottak fel a védők, s a kipattanó labdát Bodrogi húsz méterről a háló­ba lőtte. Ezután közel álltak az egyenlítéshez a récseiek, ám Paliat­ka elpuskázta a ziccert. A félidő haj­rájában Bombiak, a bacsfaiak há­lóőre több ízben is kitett magáért. Fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a récseiek, beszorították Paldan edző védenceit, de gólt nem sikerült szerezniük, sőt egy minta­szerű támadás végén a túloldalon a csereként beállt Albert Balázs hét méterről a kapufát találta el. Nem sokkal később Marek közelről a há­lóba fejelt, majd röviddel a lefújás előtt megszerezte a bacsfaiak har­madik találatát. Róbert Paldan a bacsfaiak edzője: „Rendkívül nehéz helyzetben vol­tam a mérkőzés előtt, hiszen egyál­talán nem ismertem az ellenfelet, sőt játékosaink közül öten is újon­cok. Nagyon örülök, hogy nyer­tünk.” A bacsfaiak összeállítása: Bombiak-Nintz, Albert T., Cisár, Se- peši (45. Albert B.)-Szíjjártó, Lopú, Bodrogi, Nagy-Mészároš (72. Svo- boda), Marek. (sz. z.) A másik ágon Nagyrőcén: KYSUCKÝ LIESKOVEC-MICHALOVCE 1:0 (0:0), g. Nemčík. Döntött a NOB a 2010-es téli olimpia rendezéséről Vancouver a házigazda MTI-JELENTÉS Prága. A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság (NOB) prágai 115. üléssza­kán eldőlt, hogy a kanadai Vancou­ver adhat otthont a 21. téli játékok­nak, 2010-ben. A kanadai város a dél-koreai Pjongcsang és az ausztri­ai Salzburg előtt győzött. Az észak­amerikai országban eddig egyszer, Calgaryban rendeztek téli sereg­szemlét, 1988-ban. A szavazás so­rán először Salzburg (16) esett ki, majd a „döntőben“ Pjongcsang (53) maradt alul a félmüliós lakos­ságú kikötővárossal (56) szemben. Vancouver sikerével egyébként nőttek a 2012-es nyári olimpia eu­rópai esélyei, ennek házigazdáját a NOB 2005-ben hirdeti ki. A kana­daiakat eleve esélyesként tartották számon, mivel az ötkarikás szemle­bizottság róluk alkotta a legked­vezőbb véleményt. A hét év múlva sorra kerülő seregszemlét 13 hely­színen rendezik majd meg, melyek közül 7 van már készen. A játékok költségvetését 874 millió dollárra becsülik, ehhez járul még 845 mil­liónyi infrastruktúra-fejlesztés. A téli játékok helyszínei 1.1924 Chamonix; 2.1928 St. Moritz; 3.1932 Lake Placid; 4.1936 Garmisch-Partenkirchen; 5.1948 St. Moritz; 6.1952 Oslo; 7.1956 Cortina d’Ampezzo; 8.1960 Squaw Valley; 9.1964 Innsbruck; 10. 1968 Grenoble; 11.1972 Szapporo; 12.1976 Innsbruck; 13.1980 La­ke Placid; 14.1984 Szarajevó; 15.1988 Calgary; 16.1992 Albertville; 17.1994 Lillehammer; 18.1998 Nagano; 19.2002 Salt Lake City; 20. 2006 Torino; 21.2010 Vancouver. (MTI) SPORTHÍRADÓ ♦ Kassai férfi tenisztorna, 1. fordu­ló: Hrbatý-Sebôk (szlovákiaiak) 6:2, 6:2; Gasquet (fŕancia)-Švarc (szlovák) 6:2,6:3. ♦ Megszületett tegnap Katerina Ne- umannová cseh világklasszis sífu­tónő lánya. Mindketten egészsége­sek, Lucia apját azonban egyelőre ti­tok fedi. ♦ Csak a harmadik helyet tudta megszerezni 100 m-en az olimpiai és vüágbajnok Maurice Greene (10,11) a lausanne-i atlétikai Szuper Grand Prix-n. A győztes a nigériai Deji Aliu lett (10,04), a trinidadi Ato Boldon meglepetésre az utolsó, nyolcadik helyen ért célba. ♦ Felkészülési labdarúgó-mérkőzé­sek: Zalaegerszeg-Újpest 0:1, g.: Szanyó; Olomouc-Trenčín 1:0; Sy- not St. Mésto-Púchov 1:0; Petržal- ka-Omónia Nikózia 0:1; Trnava- Koba Senec 2:0; Bmo-Senica 0:2. ♦ A Loto szerdai nyerőszámai - I. húzás: 11, 12, 22, 36, 44, 49, pót­szám: 30; II. húzás: 2, 7,13, 21, 31, 33, pótszám: 17. JOKER-szám: 130 151. A KENŐ szerdai nyerőszámai: 2,3,4,21,24,25,27,30,34,35,38, 41,45, 56,58,62,64, 71, 76, 77.

Next

/
Oldalképek
Tartalom