Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-31 / 175. szám, csütörtök

20 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 31 Tegnap gördült le az utolsó, Bogárhátúnak becézett VW Beetle egy mexikói üzem gyártószalagjáról. Európában már 1978-ban befejezték e világkarriert befutott „népi autó" gyártását a csökkent érdeklődés miatt. Latin-Amerikában azonban még sokáig népszerű maradt; Mexikóban tegnapig 1,7 millió darabot gyártottak belőle. (ČTK/AP-felvétel) Feldarabolják a kis áldozatot, szerveiből titkos gyógyszert állítanak elő Rituális gyilkosságok NAPTAR Július 31 EGY GONDOLAT „Nehéz dolog hitványabbnak uralma alatt állni.” Démokritosz NÉVNAP Oszkár A név eredete homályos, ha kelta eredetű, akkor jelentése: aki a szarvast szereti, ha pedig germán, akkor: jó dárda. He­léna és Kázmér nevű is­merőseinket is köszöntsük, s ma ünnepelnek a szlovák és a magyar Ignácok is. MAI ÉVFORDULÓINK 200 éve született John Ericson svéd mérnök. 75 éve hunyt el Vigyázó Ferenc politikus. Jogász volt, majd 1905-ben bekerült a parla­mentbe, később pedig a Főren­diházba. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 90 éves Kosáry Domokos tör­ténész. Volt az MTA Törté­nettudományi Intézetének munkatársa és a Magyar Tu­dományos Akadémia elnöke. Értékes munkásságát Állami Díjjal és Széchenyi-nagydíjjal ismerték el, de különösen fontos szerepet vállalt a szlo­vák-magyar történészkap­csolatok fejlesztésében, ami­ért megkapta a Szlovák Tu­dományos Akadémia ara­nyérmét is. 60 éves Susan Flannery ame­rikai színésznő. Antal Imre (1935) újságíró, műsorvezető, színész - a nem­régiben ismételt Bors című filmsorozat szereplője -, ko­mikus, riporter, a tévé „min­denese”. NAPI VICC- Ma lett ötéves a fiam.- Gratulálok. Mondd, elvitté­tek már az állatkertbe?- Dehogyis. Ha kell nekik, jöj­jenek érte! London. Egy kegyetlenül megcsonkított afrikai gyer­mek rituális meggyilkolásával összefüggésben 21 feltétele­zett embercsempészt vettek őrizetbe kedden Londonban. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A brit rendőrség gyanúja szerint a kiteijedt bűnbanda Afrikából a kon­tinentális Európán át gyermekek százait, sőt talán ezreit csempésze Nagy-Britanniába, ahol rabszolga­munkásként, illetve a szexiparban zsákmányolták ki őket. A hatóságok feltételezik, hogy a keddi nagysza­bású razzia során őrizetbe vett sze­mélyeknek - tíz férfinak és 11 nőnek, túlnyomórészt nigériai ál­lampolgároknak - közük van az Ádám nyomozati nevű, 4 és 6 év kö­zötti afrikai kisfiú halálához, akinek fej és végtagok nélküli holttestét két -éve fogták ki a Temzéből. A gyer­mek vélhetően Nigériából került il­legálisan Nagy-Britanniába és a ha­tóságok feltételezése szerint rituális gyilkosság áldozata lett. Az őrizetbe vett személyeken génvizsgálatot vé­geznek, s az eredményt összehason­lítják a fiú földi maradványaiból származó mintákkal. Will O,Reilly, a haláleset ügyében nyomozó cso­port vezetője elmondta, úgy gon­dolják, egy teljes bűnbanda nyomá­ra jutottak, amely Afrika belső terü­leteiről a kontinentális Európán át gyermekeket csempészett az Egye­sült Királyságba. Feltételezésük sze­rint a torzóvá csonkított fiú is ezen az úton és módon került Londonba. Kapcsolatban lehet az esettel egy ni­gériai férfi, akit néhány héttel ezelőtt Dublinban tartóztattak le. A 37 éves Sam Onogigoviét a német rendőrség körözése alapján, szin­tén az embercsempészethez kötődő bűncselekmények miatt tartóztatták le az ír fővárosban, de a brit rendőrség Adam halálának ügyében is kihallgatta őt. A nyomo­zók abból indulnak ki, hogy a fiút afrikai kuruzslók példáját követve „áldozták fel” egy rituális gyilkos­ságban. Olyan, úgynevezett Muri- gyilkosságról van szó, amelyben egy boszorkányszertartás része­ként feldarabolják az áldozatot és szerveit állítólag különösen nagy hatóerejű titkos gyógyszerek előál­lításához használják fel. Az európai rendőrségek számára Ádám esete a bizonyíték arra, hogy ez a brutális szokás immár utat talált Afrikából Európába is. A DPA szerint Európá­ban már kétszámjegyű azon esetek száma, amelyekben gyermek vált rituális gyilkosság áldozatává. Az Ádám-ügyben ezért a Scotland Yard igénybe vette német, francia, olasz és görög rendőrségi sza­kértők segítségét is. Tegnap az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a gyermekcsempészet elleni hatéko­nyabb jogi és hatósági fellépésre buzdította Nagy-Britanniát. A szer­vezet jelentésében arra figyelmez­tet, hogy egyre több országból - köztük kelet-európaiakból - visz­nek törvénytelenül gyermekeket a szigetországba, ahol gyermekmun­kára vagy prostitúcióra kényszerí­tik őket. Londonnak ráadásul még ki kell egészítenie jogi szabályozá­sát is a témában, mert a gyermek­csempészés egyelőre csak a szexuá­lis kizsákmányolással kapcsolatban minősül bűncselekménynek. HOROSZKÓP Kos: Mostanában nincs túl jó­ban a munkatársaival, a főnökével és a szom­szédjaival sem. A hűség nagyon fontos a szerelemben, bár nehéz hűségesnek maradni. Oroszlán: Ne kockáztassa eddig el­ért sikereit azzal, hogy gyanús alakokkal kerül üzleti kapcsolatba. Otthonában váratlan problémával kell szem­benéznie. Nyilas: Az volna a leghelyesebb, ha a hét vége felé „szabadságolná“ magát. Ha így tesz, nemcsak a hét végző­dik jól, hanem a következő hét is ragyogóan indul. Bika: Most különösebb nehéz­ségek nélkül minden té­ren konstruktív változá­sokat hajthat végre, beleértve munkáját, hivatását, és minden közeli, személyes kapcsolatát is. Szűz: B Egy probléma megoldása nem megy másképp, csak kompromisszumok árán. Nagy hibát követ el, ha a családját érintő döntésekből kihagyja az öregeket és a gyerekeket. Egyre inkább az az érzése, hogy mások döntenek Ön helyett, mások irányítják tetteit. Mivel nagyon jó diplomata, biztosan könnyen talál megoldást erre a problémára is. Bak: Ikrek: Átmenetileg elromlott va­lami a kapcsolatukban, mert nem tudnak szót ér­teni egymással. Ha visszautasítást mutat partnere jelenlétében, az nagyon bosszanthatja őt. Mérleg: Ha családi körben vagy a partnerkapcsolatában vált ki elégedettséget a viselke­dése, akkor szeretettel halmozzák el. Ám ami nem megy az első neki­futásra, azt nem szabad erőltetni. Vízöntő: Nem zárható ki egy új szerelem, de az is elkép­zelhető, hogy a régi, már- már elszürkült kapcsolatából az unalmat, a fásultságot hirtelen friss szelek fújják el. Rák: Remekül szót ért kollé­gáival és főnökével egy­aránt, így felesleges vi­ták nélkül tud dolgozni. Az estét egy összejövetelen tölti, melyen remekül szórakozhat kedvesével. Skorpió: Főnöke izgalmas feladat­tal bízza meg, melynek elvégzése valódi kihívás, ezért örömmel vág bele. Régóta szeretne találkozni egyik barátjá­val, ma végre sikerülhet. Halak: Meglátogatja egy távol élő barátja és az estéket együtt töltik. Élvezi, hogy kiöltözhet a szórakozáshoz. Az idő repül, a barát is hazatér, legalábbis egyelőre. Sebességrekordra készülnek Rövidül a menetidő London. Brit sebességrekordra ké­szül a Nagy-Britanniát és Franciaor­szágot elválasztó La Manche-csator­na alatt közlekedő Eurostar gyors­vasút, és egyúttal mintegy 20 perc­cel rövidül a menetideje is. A vonat azután érheti el a 205 mérföld/órás (körülbelül 330 kilométeres) re­kordsebességet brit területen, hogy elkészült a London és Ashford kö­zötti új pálya, amely lehetővé teszi ezt a tempót. A pálya tesztelése be­fejezés előtt áll. Ä rekord elérésére a tervek szerint még e héten sor kerül, a szakasz utasforgalom előtti meg­nyitását szeptemberre tervezik. Brit területen 2006-ra összesen több mint 110 kilométernyi szakaszt tesz­nek alkalmassá a jelenleginél jóval nagyobb sebesség elérésére, ennek kétharmada készült el most. Ezáltal a London és Párizs közötti vonatút a jelenlegi több mint 3 óráról 2 óra 25 percre, a London és Brüsszel közötti utazás pedig két óra húsz percre csökkenhet. Utasokkal a vonatok csak 300 kilométeres gyorsasággal közlekednek majd. (MTI) Először büntettek valakit internetes véleménynyilvánításért Vádaskodás a vád KOKES JÁNOS Prága. Kétszáz óra közmunkát sza­bott ki egy prágai lakosra még ősszel a bíróság, mert az illető egy internetes fórumon állítólag alap­talanul megvádolt egy köztisztvi­selőt. Csehországban ez az első eset, hogy egy világhálón nyilvá­nosságra hozott véleményért bün­tettek valakit. Az elítélt Petr Partyk jogász esete három éve kezdődött: egy internetes fórumon elolvasta a prágai 7. kerület polgármesterének Jirí Chournak a dicsekvő nyilatko­zatát arról, milyen jól oldotta meg hivatala a kerületben a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ülésével kapcsolatos gondokat. Partyk ak­koriban egy olyan bérházban la­kott, amely valószínűleg visszaélé­sek következtében - állítólag a ke­rületi építészeti hivatal is érintett volt - tető nélkül maradt, ami a la­kóknak nagy problémákat okozott. A nyilatkozat érthetően feldühítet­te Partykot, s megírta a polgármes­ternek, hogy a Világbank helyett inkább a helyi lakosok gondjaival foglalkozzon. A polgármestei Partyk véleményét alaptalan vád nak minősítette, s a kerületi bíró - ság elé vitte az ügyet, amely tavai ősszel hozta meg döntését. Party , a döntést megfellebbezte, s a város fellebbviteli bíróság a napokban 150 óra közmunkára mérsékelte a büntetést. Az elítélt azonnal kije­lentette, hogy a kimért büntetést semmiképpen sem kívánja letölte­ni, mert jogtalannak és alaptalan ; nak tartja. Hangsúlyozta, hogy ma «* gasabb fórumokhoz fordul, s kés; akár a strasbourgi emberi jogi bíró . ság elé is elmenni. Szerinte elfő gadhatatlan, hogy valakit a véle­ményéért büntessenek meg, ameh ráadásul egy legális és nyilvános fórumon hangzott el. Az ügy kap­csán Csehországban felújult egy ré gebbi vita: nem kellene-e a bűn tetőtörvénykönyvből teljes mérték ' ben törölni a vádaskodás kategóri áját. Várható, hogy a probléma ; jövő évben a parlament elé kerül Egyébként Partykot a bírósági dön tés elutasításáért 75 napos börtön büntetés fenyegeti. Megsértődött, mert nem vették fel önkéntes tűzoltónak Üldözik a gyúj togatólcat mti-hír Draguignan/Nizza. Az öt halálos áldozatot követelő délkelet-fran­ciaországi és korzikai tűzvész miatt zajlik a hajsza a gyújtogatok után. Két gyanúsítottat már őrizetbe vet­tek, és tegnap vezettek az ügyész elé egy 30 éves piromániást a Dra- guignan melletti Figanieres-ből. Az önkormányzati alkalmazott meg­sértődött, amiért nem vették fel önkéntes tűzoltónak, és dühében állítólag több tüzet is gyújtott. Nizzában egy 25 éves munkanélküli áll őrizet alatt, aki szintén többrend­beli gyújtogatásban lehet ludas a környéken. Igazságszolgáltatási ber­kekben az ő számlájára írják a július 18-i első nagy tüzet, amely tízeze: hektárt perzselt fel a Cote d,Azur-> » övező hegyekben. A hétfő éjszaka ki tört második erdőtűz négy ember - külföldi turisták - halálát okozta. A tegnapra virradó éjszaka hétszáz elcsigázott tűzoltó birkózott egy harmadik tűzzel a Draguignantól délre lévő La Motte-ban. A lángok hétfő éjjel óta 1500 hektárt tettek ■ meg, de nem fenyegettek sem falva­kat, sem kempingeket. Cannes és Menton között azonban 400 ezer háztartásban kapcsolták ki ideig- ' óráig a villanyt, mert a La Motte melletti magasfeszültségű vezeték akadályozta a tűzoltást. Jordan brit topmodell a kamerák kereszttüzében. E fehérnemű-bemutatót abból az alkalomból tartották, hogy tegnap volt a szigetországban - hivata­los nevén - a szerelmi előjáték nemzeti napja. Jordan „ruházatát" ügyes mes­terek élőben, közvetlenül a modell testén alkották meg. (TASR/EPA-felvétel) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetók: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Királyhelmec: 0905/781851, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30,811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a Pekel Print, Kft., Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. of'arcúiét««

Next

/
Oldalképek
Tartalom