Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-28 / 172. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 28. Áttörés történt a halláscsökkenés génterápiájában Hallani fognak a, siketek Tudomány - hirdetés A gép tudja, kivel van dolga, és személyre szabott ötletekkel halmozza el átmeneti gazdáját Digitális vásárlás a jövőboltban MUNZ MARTON Elektronikus személyi asszisztens a vásárlókosáron (Képarchívum) Az elektronikus kereskedelmet általában úgy szokás elképzelni, hogy az ember ül a gépe előtt, az egér segítségével válogat az interneten kínált portékák közül, elektronikus levél-, ben rendeli meg, és bankkártyáról fizeti ki az árut. HARGITAI MIKLÓS Van azonban másik megoldás is: itt a vevő valóban elmegy az üzletbe, ott azonban eladószemélyzet helyett mindenben komputerek segítenek neki, a választástól a fizetésig. Németországban - Düsseldorf közelében, egy Rheinberg nevű kisvárosban - a Metro-csoport egyik szupermarketjében kísérleti jelleggel, de „élesben” (valódi vevőkkel és valódi árukkal) működik az első európai e-bolt, ahol a kereskedelemben és az informatikában érdekelt óriás vállalatok tesztelik a jövő eladási módszereit. A Future Store (jövőbolt) névre keresztelt egység első pillantásra hasonlóan néz ki, mint a többi, Extra fantázianevű szupermarket szerte Németországban. Az első futurisztikus élmény azonban már a belépés pillanatában elérkezik, amikor is egy udvarias hölgy lép a gyanútlan vevőjelölthöz, és felajánlja neki - természetesen csak a vásárlás időtartamára - egy Personal Shopping Assistant (személyi vásárlást segítő, PSA) szolgáltatásait. A PSA valójában egy e célra kialakított tábla-PC, amelyet az ember a bevásárlókocsi fogójára csíptet, és már indulhat is a digitális vásárlás. A kezdőlépés a PSA aktiválása, amit a vásárló az Extra Future Card névre keresztelt elektronikus hűségkártyával tud elvégezni. Ezután a gép már pontosan tudja, hogy kivel is van dolga, és személyre szabott ötletekkel halmozza el átmeneti gazdáját. Közli például, hogy az általunk rendszeresen vásárolt termékek közül melyik akciós éppen, nehogy elszalasz- szuk mondjuk a hónap margarinakcióját. Arról is tájékoztat, hogy a maximális költségtakarékosság végett milyen kuponbeváltási lehetőségekkel kellene élnünk, mennyi hűségpontot gyűjtöttünk eddig ösz- sze, és mire lehetne „levásárolni” ezeket a pontokat. A vevő útja a Future Store-ban is polcok között vezet. A polcokon digitális ártáblák, ami a fejlett országokban nem okoz meglepetést. Annál izgalmasabb azonban, hogy maguk a polcok is „digitalizálva” vannak: érzékelik, ha leemelünk egy-egy árut, és az információt továbbítják is a raktárba, gondoskodva róla, hogy az utántöltés időben megtörténjen. Eközben természetesen a PSA sem pihen: kis térképet rajzolva útbaigazít a keresett cikkhez, infravörös „szeme” leolvassa a kiválasztott termék árát és legfontosabb tulajdonságait, az árat elraktározza, a képernyőn pedig elhelyez egy rövid ismertetőt arról, hogy mit is vettünk, van-e valamilyen akció az adott áruval kapcsolatban, mikor jár le a szavatossági idő. Aid ennél bővebb információkra vágyik, annak sem kell „szakeladót” keresnie, elég elballagnia a legközelebbi információs terminálhoz. A terminálok nagy érintőképernyővel felszerelt, lábakon álló számítógépek, van belőlük vagy tíz az üzletben. Ez a gép például komplett recepteket is elő tud varázsolni: ha mondjuk egy főzőkolbászt az érzékelője elé tartunk, rögtön felajánl néhány kolbászos étket, s a kiválasztott receptet gombnyomásra ki is nyomtatja. Ha a kolbász elnyeri a tetszésünket, és a kosárba kerül, a PSA természetesen annak is megjegyzi az árát. Természetesen az is előfordulhat, hogy csak sétálgatunk az üzletben, és nem tudjuk pontosan, mit is szeretnénk venni. Ilyenkor a polcok fölé függesztett hatalmas képernyőkre is érdemes egy pillantást vetni, hiszen megtudhatjuk például, hogy melyik sampont kínálják éppen a legnagyobb árengedménynyel. Sőt a PSA és a központi számítógép „összjátéka” nyomán akár személyre szabott ajánlatokkal is találkozhatunk a samponospultnál, például olyasmivel, hogy „Ön már egy hónapja nem vett sampont, nem akar gyorsan a kosarába tenni egy flakonnal?” Minden vásárlás előbb-utóbb a pénztárnál ér véget. A Future Store-ban itt is vár ránk néhány meglepetés: egyebek mellett az, hogy nincs pénztárgép, és nincs készpénz sem. Amikor ránk kerül a sor, a PSA kiírja a kosárban lévő áruk árának összegét, és az adatot a pénztárgéppel is közli. Ha jóváhagyjuk a tranzakciót, már csak a bankkártyaszerű vásárlói kártya átadása és a számla aláírása van hátra (utóbbihoz sem papír, sem tinta nem kell, az egész egy kis érintőképernyőn történik), és már indulhatunk is hazafelé. Az embert a jövőboltban végig egyetlen kérdés foglalkoztatja: ez mind kellemes, és vásárlói szemmel érdekes is, de mi a pláne benne azoknak, akik kitalálták? Mohsen Moazami, az e-bolt informatikai hátterének kialakításában közreműködő Cisco Systems elnökhelyettese szerint a jövőboltüzletben több pénz van, mint gondolnánk. A kiskereskedelem már ma is az informatikai ipar egyik legnagyobb felvevőpiaca: 2000- ben csak Európában 14 milliárd dollárt költött az ágazat számítás- technikára, 2005-ben ez az összeg 23,5 milliárd dollár lesz. A piackutatások, illetve a Future Store tapasztalatai szerint a vevők is készek az újdonság befogadására, Európában 50-70, az USA-ban ennél valamivel nagyobb arányban. Ráadásul hosszabb távon állítólag maguk a boltosok sem járnak rosz- szul a váltással: egy e-boltban a vevők többet vásárolnak, és kevesebbet csennek, mint egy hagyományos üzletben. Gyengén hallók, sőt akár siketek számára jelenthet reményt a Michi- gani Egyetem kutatócsoportjának új eredménye. Az amerikai tudósok egy gén bejuttatásával próbálják a kísérleti állatok fülében receptorsejtként működő szőrsejtek keletkezését beindítani. Az emberi fülben végső soron speciális szőrsejtek alakítják át a hangok rezgését elektromos impulzusokká. A hang a fülkagylón és a külső hallójáraton áthaladva először a dobhártyát rezegted meg, majd a középfül csatornáján, a hallócson- tocskákon terjedve, felerősödve ér a belső fül határához, az ovális ablakhoz. A végállomás a belső fülben található csiga: itt a Corti-féle szervben találhatók azok a szőrsejtek, amelyek ingerületté alakítják a mechanikai ingert. E szőrsejtekhez a hallóideg rostjai kapcsolódnak, s különböző pályákon idegi impulzusokat szállítanak az agy hallókérgébe - ahol végül tudatosul a hang. Ha valamilyen károsodás folytán a receptorként funkcionáló szőrsejtek elpusztulnak, hiába működik az egész mechanizmus, a csigából az agyba nem jut elegendő információ. A szőrsejtek pusztulása visszafordíthatatlan folyamat: e sejtek maguktól nem regenerálódnak az ember szervezetében. A probléma orvoslására mindmáig az egyetlen lehetőség a cochleáris implantáció nevű sebészi beavatkozás. E ritka műtét során elektródákat vezetnek a belső fülbe, hogy helyettesítsék a csiga (más néven: cochlea) hiányzó szőrsejtjeit. Sajnos nem garantált a siker, s a legjobb esetben sincs százszázalékos javulás. A módszer ennek ellenére eredményesnek mondható, hiszen a beavatkozáson, majd a megfelelő rehabilitáción átesett gyengén halló kisgyermekek 70-80 százaléka később normális iskolai oktatásban vehet részt. Az amerikai Michigani Egyetem kutatói most teljesen más utat választottak: a génterápiát. Dr. Yehoash Raphael, fül-orr-gégész professzor és munkatársai egy vektorként (génszállítóként) használt vírus segítségével egy Math 1 nevű gént juttattak tengerimalacok belső fülébe. Azt remélték, hogy ez más géneket aktivizálva arra utasítja majd a megcélzott sejteket, váljanak szőrsejtekké. A gén beültetését követően szőrsej- tek fejlődtek a tengerimalacok belső fülében, azokon a területeken, ahonnan e sejtek hiányoztak. Sőt, a kutatók úgy tapasztalták, szenzoros neuronok indultak növekedésnek az új szőrsejtek irányába. Ez kulcsfontosságú momentum, hiszen semmit sem ér az egész terápia, ha nem jön létre kapcsolat az új szőrsejtek és a neuronok között. Mint bebizonyosodott, létrejöhet ilyen kapcsolat. Az újonnan kifejlődött szőrsejtek receptorként működhetnek, a hang rezgéseit idegi jellé alakíthatják, s továbbíthatják az információt a neuronok- nak. Az eredményt az orvosok az amerikai Journal of Neuroscience című folyóirat június 1-jei számában publikálták. A kutatók szerint még húsz év kell ahhoz, hogy génterápiás módszerük valódi klinikai alkalmazássá váljon. Addig természetesen embereken is ellenőrizni kell, és ki kell küszöbölni az esetleges mellékhatásokat. Egy belső fülben található szőrsejt képe nagyításban (Képarchívum) APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL ♦ Akció! Automata mosógépek 6590 Sk-tól, tűzhelyek 5490 Sk-tól, hűtők 5590 Sk-tól, gázkályhák 5890 Sk-tól, öntvény gázkazánok 14 290 Sk-tól kaphatók a TREBÓR- nál. Házhoz szállítás, részletre való árusítás. Galanta - Matúškovo 52. Tel./fax: 031/782 6256. UJ-628 Ajtók, ablakok, EURO és hagyományos kivitelben. SCHWEIGER Kft., Trstice. Tel.: 0905/497 019. UJ-996 ♦ Figyelem! Redőnyakció! Külső hőszigetelő redőnyök megrendelhetők már 650 Sk/m2-től. A megrendelt redőnyökhöz ingyenesen szúnyoghálót szerelünk. Tel.: 0905/145 572. KNU-299 ♦ Karfiolpalánta eladó. Tel.: 031/551 3090, 0908/646 793. DS-948 ♦ Törzskönyvezett pulikölykök eladók. Tel: 0908/602 371. KNU-329 ♦ Akció! Csiszolt lambéria (tatranský profil) 1. osztályú 199 Sk, 2-3. osztályú 150 Sk, hajópadló 330 Sk. Tel.: 0905/345 052. DS-962 ♦ Tisztított hízott kacsák és libák megrendelhetők Pereden. Megrendelésre megsütöm! Tel.: 0905/820 900. GA-155 ♦ Eladó holland karfiolpalánta. Tel.: 031/559 8397. DS-965 ♦ Eladó 1500 cm3-es Lada, jó állapotban, iratok rendben. Tel.: 0907/521 561. DS-969 ♦ Eladó használt (nagy hullámú) 125x90 cm-es hullámpala és kúppala nagyobb mennyiségben Csilizradványon. Darabja 80 Sk. Tel.: 031/554 1218. DS-972 ♦ Eladók bernáthegyi kiskutyák. Tel.: 0905/728 803. GA-163 MUNKÁT KERES-KÍNÁL A Hungarocamion-Volán Tefu cégcsoport nemzetközi fuvarozói tevékenységének bővítéséhez nemzetközi gépjárművezetők részére felvételt hűdet. Elvárások: E kategóriájú jogosítvány, nemzetközi árufuvarozói igazolvány, PÁV II. igazolás. Érdeklődni és jelentkezni lehet: Hungarocamion Rt., 1239 Budapest, XXIII. Nagykőrösi út 351, tel.: +36/1/421-6666/2645; +36/1/421-6666/2478 számon. KNUk-337 Az Új Nő szerkesztősége asszisztens-programkoordinátori állásba keres jelentkezőket. Feltételek: középfokú, gazdasági irányú végzettség, jó szervezési készség, a magyar és a szlovák nyelv tökéletes ismerete, B típusú jogosítvány, rugalmasság,Jó munkabírás. Jelentkezni az Uj Nő szerkesztőségének címén lehet: Jilemnického 264/18, 929 01 Dunajská Streda, tel: 031/552 8497. UJ-1092 VEGYES ♦ Kíméletes fogászati kezelés csúcstechnikával felszerelt rendelőben. Fogpótlások, fogbeépítések rövid határidő alatt. Dr. Hencz, Nagymegyer, a Butik-Centrum épülete. Rendelés: hétfő-szombat, tel.: 031/555 3951. Fájdalom esetén rendelési időn kívül, tel.: 0905/642 801. UJ-870 ♦ Komáromban vállalkozási célra ingatlanok*bérelhetők. Tel.: 0905/468 711, 0905/513 569. KNU-317 ♦ Készbeton házhoz, előnyösen Dunaszerdahely környékén. Tel.: 031/559 8110. DS-958 ♦ Kovácsoltvas kerítések, bútorok gyártása. Tel.: 0908/728 302. KNU-330 ♦ Gyümölcspálinka-főzde, Nová Stráž. Tel.: 0905 606 564. KNU-336 ♦ Egészségfejlesztő, diagnosztikus és detoxikációs heti program. Tel.: 0904/336 013, 0903/265 367. UJ-1094 ♦ Előnyös kölcsön lakásra, házfelújításra. Tel.: 0903/377 589. GA-164 ________OKTATÁS________ A hidaskürti Középfokú Magán Szaktanintézet felvételt hirdet nappali tagozatos, érettségivel végződő felépítményi szakokra fodrászok, elárusítók, pincér-szakácsok, varrónők, cukrászok részére. A képzés 2 éves és tandíjmentes; továbbá felvételt hirdet 3 éves esti tagozatos képzésre kereskedelmi üzemvitel szakon. A képzés tandíjas. Érdeklődni és bejelentkezni a 031/784 8107-es, üzenetrögzítős telefonszámon vagy a 925 07 Mostová 53 címen augusztus 31-ig lehet. UJ-1042 ♦ Ólomüveg-, tiffanylámpa- készítő tanfolyam indul Győrben. Tel.: (00-36)-30-4289 613. UJ-1097 Címünk: PETIT PRESS a.s. Námestie SNP 30 814 64 Bratislava tel.: 02/592 33 228 592 33 235 fax: 02/592 33 295 wr/jM év garancia minden modellre a ' levezetett kilométerektől függetlenül Lízins vakáció! Vásároljon most, és csak a vakáció után kezdjen törleszteni! www.autotechnika.sk Autótechnika, spot, s r. o. Galántai út 12. Dunaszerdahely Tel.: 031/551 44 01. Mobil: 0903/178 115 HÉTFŐ-PÉNTEK: 8.00-18.00, SZOMBAT: 8.00-12.00. Kössön velünk most lízingszerződést, a vakáció idején megajándékozzuk:- törlesztésmentes nyári hónapok (36 helyett 34 havi részlet)- nullás lízingkamat,- nyári felszerelés - ingyen,- sorsoláson vesz részt, mellyel 30 000,- Sk értékű utázást nyerhet, saját igénye szerint. Készen állunk, hogy Eladás, szerviz lízing, autóbazár próbára tegye szaktudásunkat! Különleges engedmények 6000 Sk-tól 110 000 Sk-ig a raktáron lévő autókra. I - 3 év garancia a lakkozásra j J - 10 év garancia a megrozsdásodásra! j UP 856