Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-26 / 171. szám, szombat

Családi kör

ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 26.

MINDENNAPI KENYERÜNK

Dávid és Góliát

ÉDES ÁRPÁD

Ige: „Akkor ezt mondta Dávid a mellette álló embereknek: Mi történik majd azzal az emberrel, aki megöli ezt a fíliszteust (Góliátot), és megmenti Izráelt a gyalázattól. Mert ki ez a körülmetéletlen ßliszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét? (...) Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a fíliszteusnak a kezéből is. Saul így felelt Dávidnak: Menj el, az Úr legyen veled.” (1 Sámuel 17, 26.37)

Rémítő látvány lehetett ez a Góliát. A maga majd 290 cm-es magasságával biztosan mindenkiben félelmet gerjesztett. Fegyverzete, ha még lehet, fokozta is ezt. Pikkelyes rézpáncélja, melyet gondolom kellően fényesen tartott, több mint hetven kilót nyomott. Kardja, dárdái is bizonnyal neki méretezettek voltak, lándzsájáról az van följegyezve, hogy olyan vastag volt, mint a szövőszék tartófája, a hegye pedig vagy nyolckilós és már vasból készült, mellyel szemben holmi rézvér- tezet nem sokat segített. A filiszteus csoda- fegyver, a tökéletes harcos, egy terminátor, akivel nincs olyan emberfia, ki szembeszegülne. Már negyven napja minden áldott nap előállt, és becsmérlő szavakkal hívta párviadalra a legbátrabbakat Izrael táborában. Gúnyolta a sereget, a királyt, az Istenüket. Saul királynak kellett volna kiállni és menteni a helyzetet, hisz Izrael fiai úgy bíztak benne, úgy akarták ezt az első királyt, termeténél fogva is ő lett volna az alkalmas, mert egy fejjel kiemelkedett a többiek közül. De Saul már rég csak a maga dolgával törődött, azzal, hogy dicsőségének emlékoszlopot emeljen, hatalmának látszatát fenntartsa. Hol van már az a Saul, aki a prófétától kért tanácsot, és kereste, hogy mi az Isten akarata? Ehelyett most Góliát legyőzőjének a lánya kezét, meg mindenféle adományokat ígért. Mintha Góliát a méreteivel az Istent is eltakarta volna.

Istennél már kész volt a szaba- dítás. Sámuel prófétát már korábban elküldte Betlehembe, Isai családjához, hogy szíve szerint való királyt kenjen fel Izraelnek. Nem csupán a külső alapján, hiszen Isten nem aszerint ítél, hanem a szíveket vizsgálja. Még nem is hadköteles, de Isten már medvéken, oroszlánkarmokon „edzette”, készít- gette a harcra. Úgy tűnhetne puszta véletlen, hogy a harci táborba érkezik, hiszen atyja csak élelmet akar küldeni a bátyjainak általa. De mégis isteni „menetrendszerűen” megérkezik. Ő Dávid, aki nem csupán látja Góliátot, de hallja is, amit mond, az öntelt hőzöngést, a megalázó becsmérlést, Izrael Istenének semmibevételét, megcsúfolását, az istenkáromlást. Nem esik hasra Góliát tekintélye előtt sem, a nevét se ejti ki, hanem csak fíliszteusnak vagy körülmeté- letlennek nevezi. De nem is Góliát fegyverzetével indul a küzdelemre! Sőt amikor Saul, a csődöt mondott király a saját fegyvereit kínálja neki, azokat is az első „felpróbálás” után elveti. Góliát kihívására pedig higgadtan annyit mond: „te karddal, lándzsával és dárdával..., de én a seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál.” Dávid parittyájának köve úgy homlokon találja a fíliszteust, hogy minden fegyverével a földre esik. A cinikus azt mondja: Dávid csupán jó taktikát választott és pontosan célzott. Én meg azt vallom, hogy vele volt az Úr. Gyermekeink nagyon szeretik ezt a történetet, mert azt látják benne, hogy a kicsiny Dávid legyőzi a nagy Góliátot, hogy a kicsiknek is van esélyük. Ez is igaz, de azért többet mond ez a történet ennél. Több, mint a magasra emelt Lóci, aki legalább egy kicsit nagynak, óriásnak érezhette magát Szabó Lőrinc költeményében. A felnőttek világában is állandóan hallatszik a „góliátok” szava. A globális világ farkastörvényei, ahol a nagyok cápamód lenyelik a kicsiket. A nagyhatalmak, akik megfelelő „fegyverzettel és technikával” rendelkeznek ahhoz, hogy úgy gondolják, diktálhatnak a kisebbeknek. De sajnos még a kicsik is, ahol van egy még inkább kisebbség, azonnal a „nagyok” pökhendiségével kezdenek viselkedni. (Lásd a kedvezménytörvény honi reakcióit!) Góliát és „góliátok”, mennyire azonos a harcmodoruk! De ha az ő fegyverzetükkel indulunk csatába velük, akkor helyén való az emberi esélylatolgatás. Lehet, hogy eltelt már a negyven nap is, sőt negyven év is..., és még mindig kilátástalan a harc. Dávid meg már nincs!... De nem csak Dávid született Betlehemben!

A szerző református lelkész

A síró gyermeket fel kell venni, kell az ilyenfajta érintkezés, ez a megértő ember kialakulásának egyik tényezője

Hogy fogok zsenit nevelni?

(A szerző felvétele)

BENKŐ TÍMEA

hitte volna, hogy téves az a feltételezés, mely szerint a kiváló tehetség egyszerűen csak születik! „A zseni nem születik, hanem azzá válik” - olvasom egy alig 80 oldalas könyvecske első lapján. Továbbá megtudom, hogy egyik gyermek sem buta vagy korlátolt, minden a megfelelő neveléstől függ, a legfontosabb periódus pedig a születéstől 3 éves korig tart. És csakis a környezet a fő, nem pedig a gének. A tudós apa gyermeke nem feltétle- nül lesz tudós. És fordíva - a naplopó és részeges ember fia is válhat kiváló mérnökké vagy festővé. „A gyermek első éveiben szükséges a minden percét kihasználó foglalkoztatás, az értelmes szigor és szeretettől áthatott gyengédség. Ha nem sikerül gyermeküket úgy nevelni, hogy legalább egy kicsivel túlszárnyalja Önöket, az azt jelenti, hogy szülőként hanyagok voltak.” Mindenki azt szeretné, hogy a gyermekéből legyen „valaki”. Látni szeretném azt a szülőt, aki ilyen bevezető után legyőzi hiúságát, és nem veszi meg Masaru Ibuka 3 éves kor után már késő című könyvét (Víztérítő Kiadó, 2001)! Én bizony megvettem, egy ültömben végigolvastam, és elhatároztam, hogy zseniális utódot nevelek majd lányomból a szerző utasításai alapján.

A japán író szerint az óvodában már késő nevelni. (Ez fölöttébb jó hír, gyermekem mindössze másfél éves. Munkára fel!) „A gyermek észbeli fejlődése a lehetőségek alapján születésétől 3 éves koráig ugyanannyi, mint 4 éves korától 17 éves koráig. Az újszülött agya egy üres laphoz hasonlatos, tehetsége attól függ, hogy mit írunk erre a tiszta papírra. Az agy már az első 6 hónap során eléri felnőttkori teljesítőképességének az 50%-át, 3 éves korra pedig a 80%-át.” (Most már biztos, hogy nem megyek vissza korábban dolgozni! Ki fogja akkor Enikő papírlapját teleírni? Az anya legfontosabb elfoglaltsága a gyermeknevelés. Ha ezzel nem értek egyet, akkor miért vállaltam gyermeket?) „Jobb dicsérni, mint szidni. A két módszer - jutalom és büntetés - közül a második nem célravezető.” (Ezt jó lesz az agyamba vésni. Ma is rögtön bepöc- centem és türelmetlenül a kezére ütöttem, amikor már a harmadik virágot tépte le és trancsírozta szét az udvar betonján.) „A verstanulás fejleszti az emlékezetet. A mondókák nagyon megfelelnek ennek a célnak, mivel rövidek, ritmikusak, könnyen megjegyezhetők. A gyermek emlékezőképességét addig kell fejleszteni, amíg örömét leli az ismétlésben.” (Ismétlés a tudás anyja. Hogy is felejthettem el? Én, liba, eldugtam

Enikő elől a Füzesi Zsuzsa-féle Mondókáskönyvet, mert már halálosan untam, hogy a nap bármely percében utánam hozza skandálva: „Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet...” Idegesített, hogy a könyvben található összes mondókát szóról szóra el kell mondanom újra meg újra.) „Sok szülő elfelejti, hogy a gyermek a felnőttel együtt gyomlálhat a kertben, locsolhat, felmoshatja a padlót, takaríthat.” (Ezt aláhúzom. Meg fogom mutatni az apjának. Mindig szidja a lányát, amikor az látszólag céltalanul bolyong takarításkor a házban a nedves moppal vagy a csöpögő WC-kefével.) „Biztosítsunk csemeténk számára ideális, ösztönző környezetet! Vegyük körül klasszikus zenével, festészettel! Az 5 hónapos csecsemő már értékeli Ba- chot.” (Ösztönösen beharapom az alsó ajkam. Ezt jól elbaltáztuk! A legtöbbet a nappaliban tartózkodunk. Mi van a falon? A legnagyobb képünk egy Cecconi-reprodukció három félmeztelen fürdőző nővel. Harminc évet várt a vászon, míg én bekereteztettem. Annak idején keresztanyám kapta valakitől nászajándékba, de a háromszobás panelban nem találtak neki helyet, így továbbajándékozta szüleimnek. Anyám szigorú katolikus neveltetésben részesült, hát gondosan elsüllyesztette a szekrény mélyére. Ott leltem én rá nagy boldogan. Amikor nagyanyám először meglátta nálunk az ominózus festményt, villámgyorsan keresztet kellett, hogy vessen ekkora szemérmeüenség láttán. Azóta is kizárólag a falnak hátat fordítva hajlandó csak ülni, hogy ne is lásson rá. Ami pedig a zenét illeti, hát izé..., nálunk bizony főként Republic szól naphosszat. De ezen aztán tényleg ne múljon, én igazán szófogadó vagyok, majd kiírom a jégszekrényre a bevásárlócetli mellé: Enikővel Bach kantátáit és oratóriumait pótolni! így csak nem felejtem el...)

„A tradicionális bölcsesség megrója az anyát, ha minden alkalommal felveszi sértődött gyermekét, mivel a gyermekben kialakulhat az a szokás, hogy sírással el lehet érni kívánságainak teljesítését. Én meg vagyok győződve arról, hogy a gyermeket minél gyakrabban fel kell venni. Jusson neki elegendő az ilyenfajta érintkezésből! Ebben látom a megértő ember kialakulásának egyik tényezőjét.” (Elmondom, milyen forgatókönyv szerint zajlik nálunk, teszem azt, a mosogatás. Törvényszerű, hogy azon nyomban, amint munkához látok, ott terem a lányom: - Hoppá! - kérlel. Higgadtan elmagyarázom, hogy ez most nem fog menni, mivel pillanatnyilag mindkét kezem foglalt. - Hoppá! - ismédi. Én is a magamét. Nyafogás, pityergés, majd eldurran az agyam, de a vizet elzárom, a gyereket felveszem. Apja felnéz az újságból: - Minek kapod fel rögtön? Elkényezteted. A fejedre fog nőni.

, fi kisgyermek mindenre emlékszik, ami számára érdekes. Önök is olvasnak gyermekeiknek meséket akkor is, ha ők az olvasottakból keveset értenek meg. Gyermekük sokszor meghallgatja ezeket és megjegyzi, és ha figyelmedenül olvasnak fel, azonnal észreveszi a hibákat. 3 éves koráig könnyű megtanítani a gyermeknek azt, ami őt érdekli.” (Most valami egészen hihetetlen dolgot mondok: 18 hónapos lányom simán elszámol hétig, pedig az égvilágon senki sem tanította rá. Egyik este több idősebb gyerkőccel bújócskáz- tunk. Enikő ott boúadozott közöttünk, nagyokat sikongatott kacagva, tetszett neki a játék. Mindössze any- nyi történt, hogy mindig hallotta, amint a hunyó hangosan tízig számol. Másnap reggel ébredés után a plafont bámulva lányom számolni kezdett az ágyban. Azt hittem, még fel sem ébredtem, én ezt csak álmodom...)

A mi zsenipalántánk egyébként minden tilalom ellenére következetesen a bili mellé kakái, eldobja a poharát, ha kiitta a tartalmát, kiköpködi a már félig megrágott ételt, ha nem ízlik neki, a kifáradásig kell kergetni reggelente a fésűvel, a világ összes csigáját behordja a konyhánkba, homokozás közben rendszeresen végignyalja a játék lapátkát, a szennyes ruha közé a mosógépbe fondorlatos módon állandóan különböző játékokat csempész, melyek csak teregetéskor kerülnek elő... A sikerre nevelés japán módszerét tanulmányozom, miközben elemi dolgokra képtelen vagyok megtanítani a lányom? A könyv szerzőjének sikerül megnyugtatnia, mielőtt feladnám a sziszifuszi harcot: „Szemünket és arcunkat örökségül hagyhatjuk gyermekeinkre, de arckifejezésükben, mint egy tükörben, a családi viszonyok tükröződnek. Az anya idegesség-vírussal fer- tőzöttsége sokkal veszélyesebb és erősebb, mint a megfázás... Egyáltalán nem kell semmi különlegeset tennünk ahhoz, hogy gyermekünket a korai fejlesztés módszerével neveljük. Kezdetnek a legjobb, hogyha megteremtjük a félj és feleség közötti harmonikus kapcsolatot, és az otthon kellemes pszichológiai légkörét.”

Még mielőtt belelovalnám magam a hitbe, hogy most aztán már tényleg zseni lesz a gyerek, mert tudom a receptet, eszembe jut Móra Ferenc frappáns gondolata: „Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés.” Mégsem hagyom, hogy teljesen kedvem szegje ez a pesszimista vélemény, inkább Ostwald német kémikus szavait ismételgetem buzgón magamban: „A nagy embereket szüleik nem kényszerítették az olvasásra, csak gyermekkoruktól könyvekkel vették körül őket. Soha nem mondták nekik: - Azt szeretném, ha híres ember lennél! - Másképp szóltak hozzájuk: - Hiszem, hogy híres emberré válhatsz!”

HÍVATLAN LÁTOGATÓK

Lisztmoly

SZTRECSKÓ RUDOLF

A lisztmoly (Ephestia kuehniella, korábban Anagasta k.) a már bemutatott aszalvány- és készletmollyal együtt az éjszaka repülő karcsúmolyok közé tartozik. A kifeszített szárnyai közti távolság 18-28 mm. Elülső szárnya keskeny, szürkés színű, cikcakkos- pontos, eléggé elmosódott rajzolattal, hátsó szárnya háromszög alapú, áttetszőén fehéres, redőzött. A kifejlett lepke május és augusztus között repül. Az emberi települések elterjedt kártevője az egész világon, malmokban, pékségekben, élelmiszerraktárakban, háztartásokban egyaránt előfordul. Hernyói nemcsak a lisztben, hanem száraztésztákban és más, liszt alapanyagú élelmiszerekben is élnek, ürülékükkel, szövedékükkel tönkretéve azt. Elszaporodásuk esetén súlyos károkat okozhatnak.

A lisztmolynál is fontos a megelőző elővigyázatosság: készleteinket,

melyeket veszélyeztethet, rendszeresen ellenőrizzük, tüzetesen vizsgáljuk át. Fontos a gyakori szellőztetés, az anyag, termék friss levegővel való átjáratása, ugyanis a molyok ezt nem szenvedhetik. Nagyszámú elszaporodásuk - a továbbterjedést megelőzendő - teljes készleteink megsemmisítésének szükségességét vonhatja maga után. Érdemés tehát odafigyelnünk élelmiszereinkre, készleteinkre.

Nagy kopogóbogár

Az álszúk (Anobiidae) a szúkra hasonlító apró bogarak, de fejük nem ormányszerű és csápjuk nem bun- kós. A kifejlett példányok és lárváik egyaránt főleg száraz fában és taplógombában élnek. Nemcsak a szabadban található öreg, kiszáradt fákban, tuskókban lelhetők fel, de előszeretettel választják lakóhelyül a beépített, megmunkált faanyagot is, így a gerendákat, régi bútorokat, faszobrokat és más faragványokat. Nálunk hetvenhárom fajuk ismeretes. Közülük a házak, háztartások gyakori nemkívánatos lakója a 4,5-5 mm nagyságú nagy kopogóbogár (Anobium pertinax), amely néhány fajtársával együtt tisztán hallható kopogó hangot képes előidézni - innen a neve is. Másik, népies neve, a halálórája pedig onnan ered, hogy rágása közben erős pattogó, percegő hang keletkezik, s ez elődeinket az óra járására, az idő múlására emlékeztette. Ha tehát a bútor vagy gerenda, ajtófélfa felől felhangzik a jellegzetes percegő hang, akkor valószínűleg nem egy szú neszezését halljuk, hanem minden bizonnyal a halálórája vagy valamelyik közeli álszú- rokona bővíti épp járatait. Ezeket a járatokat, melyek keresztül-kasul behálózzák a fa egész belsejét, a rovar megtölti a rágáskor keletkező faliszttel. Az imágó a szabadba apró kerek lyukon keresztül jut ki. Ha sokáig munkálkodhatnak zavartalanul, a megálmodott fa kívülről úgy néz ki, mintha közelről beledurrantottunk volna egy apró söréttel töltött puskából. Márpedig ha nem háborgatják, a kopogóbogár kitart ugyanazon a helyen. Leírták például, hogy ódon épületek faanyagában nemzedékről nemzedékre évszázadokig (!) is elélt egy- egy család. A halálórájához hasonlóan gyakori és közönséges a 3-4 mm-es kis kopogóbogár (Anobium striatum). A két bemutatott faj egyébként Európában és Ázsiában őshonos, Amerikába és Ausztráliába behurcolták.

Ha a környezetünkben levő faanyagot rendszeresen kezeljük megfelelő szerekkel (átitatás, festés, fertőtlenítés), a kopogóbogaraknak nem lesz módjukban nálunk megtelepedni. Az erősen és régóta fertőzött tárgyakat, például értékes antik bútort vagy faszobrot már csak szakemberek tudnak megmenteni. Ilyen esetekben az egyik eljárási módszer a gázokkal való kezelés.