Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-24 / 169. szám, csütörtök

Vizes vb: Flaskay Mihály 3. helye 50 mellen; a magyar női pólóválogatott legyőzte Ausztráliát New Yorkban lép pályára Szlovákia labdarúgó-válogatottja Moravcová: bronz után ezüst (Reuters-felvétel) Kolumbia az ellenfél SITA-JELENTÉS Barcelona. Tegnap négy számban avattak bajnokot a Barcelonában zajló vizes vi­lágbajnokságon. Martina Moravcová ismét érdekelt volt, a 200 méteres gyorsú­szás döntőjében a második helyet szerezte meg. Dobo­góra került a magyar Flaskay Mihály is, harmadik lett 50 méter mellen. ÖSSZEÁLLÍTÁS Női vízilabdában a helyosztókra került sor, Magyarország csapata háromgólos győzelmet ért el az olimpiai bajnok ausztrál együttes ellen, s a 6:3-as siker azt jelenti, hogy pénteken az 5. helyért játsz­hat a hollandokkal, akik le­győzték a vendéglátó spanyolo­kat. A szerda esti úszóprogram első fi­náléjában, 50 m férfi mellen har­madik lett Flaskay Mihály, a tavalyi berlini Európa-bajnokság ezüstér­mese, aki most 27.79 másodperc alatt teljesítette a távot. Övé a bar­celonai vb második magyar érme, az elsőt Risztov Éva nyerte 400 m gyorson. A Los Angelesben tanuló egri úszó, a 2000-es junior Európa-bajnok kedd délelőtt, az előfutamban 27.84-et repesztett (az aktuális vi­A bronzérmes Flaskay Mihály lágranglistán ez a negyedik leg­jobb időnek felel meg), délután vi­szont egy tizeddel 28 másodpercen kívülre került, ami viszont nem tűnt biztató jelnek... Flaskay szerencsére minden ké­telyre rácáfolt, s remek erőbeosz­tással harmadikként csapott a cél­ba 27.79-es idővel, amivel ugyan elmaradt magyar rekordjától, de ezt ezúttal senki sem bánta, hiszen produkciója így is világbajnoki bronzot ért. Moravcová kezdettől fogva vezet, még az utolsó fordulónál is az élen repesztett, de a hajrában me­gelőzte a fehérorosz Popcsenko. A 27 éves Moravcovának a barcelo­nai vb a negyedik világbajnoksága. „Bevallom, a döntő előtt nem na­gyon bíztam éremszerzésben. A nyolcadik pályán úsztam, ezért gyors iramban kezdtem, s ezzel megleptem ellenfeleimet. Kicsit tartottam attól, hogy bírni fogom-e erővel, szerencsére bírtam. Na­gyon örülök a bronzéremnek. Né­mi vigasz számomra, hogy 100 pil­langón nem sikerült nyernem” - mondta Martina. Pozsony. Kedden véglegesen eldőlt, megvalósul a Kolumbia elle­ni barátságos labdarúgó-mérkőzés. A szlovák válogatott augusztus 20- án New-Yorkban méri össze tudását a 2003-as Konföderációs Kupa résztvevőjével „Egy olyan csapattal mérkőzhetünk, mely nemzetközi mércével mérve is erősnek számít. És az a tény sem elhanyagolható, hogy üzleti szempontból is jól já­runk, hisz az összes kiadást; ami az utazással és az ottléttel kapcsola­tos, a szervezők állják. A keret au­gusztus 18-án utazik Amerikába és 21-én érkezik haza. Már csak olyan apróságokat kell megoldanunk, mint a vízumok intézése” - mondta Ivan Sochor, a labdarúgó-szövetség munkatársa. Szlovákia számára a NewYork-i összecsapás lesz a har­Kassa. A Kelet-szlovákiai Labdarú­gó Szövetség titkárának, Vladimír Balognak a kezdeményezésére kedden kellett volna találkoznia a hétvégi Ličartovce-l.FC Košice II. ligás labdarúgó-mérkőzésen meg­támadott Rudolf Rondzik újságíró­nak a kassai klubvezetőkkel. Mint arról korábban beszámoltunk, Ru­dolf Rondzik azonnal feljelentést tett a kassai l.FC vezérigazgatója, Róbert Varga, sportigazgatója, Au­rel Varga és menedzsere, Peter Hlaváč ellen. A találkozó - Aurel Varga távolléte miatt - nem járt si­kerrel. A kora esti órákban megis­mételt összejövetelen végül az madik Kolumbia ellen. Eddig mind­kétszer 1:0 arányban a dél-ameri­kaiak nyertek. SZLOVÁKIA KERETE: Miroslav Kö­nig (Elazigspor), Branislav Rze- szoto (Zlín) - Martin Pertáš, Vladi­mír Labant (mindkettő Sparta), Maroš Klimpl (Žižkov), Michal Ha- nek (Dinamo Moszkva), Branislav Labant, Radoslav Zabavník (mind­kettő Žilina), Marián Zeman (Bei- ra Mar), Peter Doležaj (Dubnica) - Igor Demo (Mönchengladbach), Karol Kisel (Liberec), Miroslav Karhan (Wolfsburg), Rastislav Mi­chalik (Sparta), Vladimír Janočko (Austria Wien), Vladimír Leitner (Teplice) - Róbert Vittek (Slovan), Németh Szilárd (Middlesbrough), Ľubomír Reiter, Peter Babnič (mindkettő Olomouc), Tomáš Oravec (Žižkov), Marek Mintái (Nürnberg). érintett felek közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben többek között az áll: mindkét fél sajnálatosnak tartja, hogy a kassai labdarúgás melletti személyes elkötelezettsé­gük nyílt konfliktushoz vezetett, egyúttal pedig megegyeznek ab­ban, hogy a város futballéletének hanyatlását meg kell állítani, és en­nek érdekében a továbbiakban megpróbálják kölcsönösen tolerál­ni a másik oldal véleményét. Rudolf Rondziktól megtudtuk, a gyakorlatban ez afféle fegyver­szüneti állapotot jelent, a felje­lentés azonban továbbra is ér­vényben van, és az illetékes szer­veken múlik, hogy miként zárul majd le az ügy. (jgj) VB-KRÓNIKA Női vízilabda, az 5-8. helyért: Magyarország-Ausztrália 6:3 (0:1, 3:1,1:0, 2:1), Hollandia-Spanyolország 7:3. Férfi vízilabda, negyeddöntő: Szerbia és Montenegró-Spa- nyolország 7:3, Olaszor- szág-Ausztrália 7:3. Ma az elő­döntőben: Magyarország- Gö­rögország (21.00), Olaszor­szág-Szerbia és Montenegró (22.15). ÚSZÁS, döntők- férfiak: 50 mé­ter mell: 1. James Gibson (Nagy- Britannia) 27,56,2. Liszogor (Uk­rajna) 27,74,3. Flaskay (Magyar- ország) 27,79. 200 m pillangó: 1. Michael Phelps (USA) 1:54,35, 2. Takasi Jamamoto (Japán) 1:55,52, 3. Thomas Malchow (USA) 1:55,66. 4x200 m váltó: 1. Ausztrália 7:08,58, 2. USA 7:10,26, 3. Né­metország 7:14,02. Nők - 200 m gyors: 1. Alena Popcsenko (Fehéroroszország) 1:58,32,2. Martina Moravcová (Szlovákia) 1:58,44, 3. JangJu (Kína) 1:58,54. Nyomozást rendeltek el Bognár György ügyében Tízmilliót sikkasztott? Nem vonta vissza feljelentését a megtámadott újságíró Csak fegyverszünet ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ A Fotex Rt. az FTC-nek a július 21-én esedékes 600 millió forint helyett 170 millió forintot utalt át, amelyet a lejárt APEH-tartozásra fordítanak. Várszegi Gábor, a Fotex Rt. elnöke elmondta: a vételár har­madik 600 millió forintos részle­téből számításaik szerint eddig 517,5 millió forintot teljesítettek és még 82,5 milliót kell 90 napon be­lül kifizetniük. ♦ A HJK Helsinki lesz az MTK el­lenfele a labdarúgó BL-selejtező 2. fordulójában, mivel tegnap l:0-ra nyert (az első meccs 0:0 volt) az északír Glentoran Belfast ellen. ♦ Új részvételi csúcs várható a 2004-es athéni olimpián, a szer­vező bizottság tájékoztatása sze­rint 201 ország sportolói indulnak a versenyeken. A 2000-es, Sydney­ben rendezett játékokhoz képest, ahol 199 állam képviseltette ma­gát, Kelet-Timor és az Óceániai szi­getvilághoz tartozó Kiribati új or- szágnaknak számít és visszatér Af­ganisztán. Sőt, a nemzetek száma 202-re emelkedhet, ha a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság engedélyt ad Iraknak a részvételre. ♦ Három évre, 2,5 millió éuróért szerződtette az angol Arsenal lab­darúgócsapata a Borussia Dort­mund német hálóőrét, Jens Leh- mannt, akinek David Seamant kell majd pótolnia. ♦ A Loto tegnapi sorsolásának nyerő-számai, I. húzás: 4, 6, 30, 34, 36, 40; pótszám: 23. II. hú­zás: 10, 16, 17, 38, 43, 46; pót­szám: 13. Joker-szám: 6, 4, 1, 3, 0, 3. Kenő: 1, 8,12,13,14, 15, 16, 21, 27, 30, 43, 46, 57, 61, 63, 70, 71, 72, 77, 80 Balázs és Moro nem utazhat a dortmundi súlyemelő Eb-re Elmegy egy újabb vonat ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagymegyer. Múlt héten arról szá­moltunk be, hogy egyéves kihagyás után idén ismét lesz szlovákiai indu­ló az ifjúsági súlyemelő Európa-baj- nokságon. Buzgó Lajos, a korosztá­lyos válogatott edzője tegnap közöl­te, hogy mégsem utazhat a két ko­rábban jelzett fiatal - a kassai Tibor Moro és a nagymegyeri Balázs Péter - a dortmundi kontinensviadalra. Az ok prózai: nincs pénze a szlovák szövetségnek a képviselet költségei­nek fedezésére. Nem csak a fiúk ott­létét és útiköltségeit kellene megfi­zetni, hanem kötelező egy bírót is küldeni, szintén a honi szövetség költségein. „Levelet írtam a szövet­ségnek, közölve benne, hogy ebben az évben nagyon kevés támogatást kapott az ifjúsági válogatott. Ha így megy tovább, teljesen leszakadha­tunk a nemzetközi mezőnytől. Már nem csak a gyorsvonatok robognak el mellettünk, anélkül, hogy felszáll­nánk rájuk, hanem a személyvona­tokról is kezdünk lemaradni. Na­gyon fáj, hogy nincs lehetőségük a fiataloknak az Eb-szereplésre” - szo- morkodott az edző. (jmk) Nauruban nem, Alsókubinban igen Alsókubin. Ami a távoli Nau­ruban nem jött össze (a szi­getországban végül is elma­radt a világbajnokság), az a múlt héten az árvái városban sikerült: szabadtéri súlyemelő viadalt rendeztek. Nagyme­gyeri diákok is indultak, ki­magaslottak a mezőnyből: a fiatalabbak között Simonyics Patrik 146 ponttal győzött, az idősebbek mezőnyében 1. Kázmért Lucián 207,2. Feledi Müán 197,3. Simonyics Erik 189 ponttal, (jmk) Ronaldo nyaralás után: „Erős vagyok, mint egy bika" Öt kilót fogyott a brazil ORIGO Madrid. Napokon belül megkezdi az edzéseket az új idényre a Real Madrid csapata. Ä játékosok már visszatértek szabadságukról, így Ronaldo is, aki - ahelyett, hogy el­engedte volna magát - öt kilót fo­gyott, és olyan fizikai állapotban van, mint talán még soha pályafu­tása során. A kétszeres aranylabdás brazil csatár élete legjobb idényét ígéri rajongóinak, amint az AS című újságban és a klub honlapján megjelent interjúból kiviláglik. Ro­naldo előbb Brazíliában nyaralt, majd Szardínián, a Porto Cervo ki­kötőben, Flavio Briatore - a Rena­ult Forma-l-es istálló csapatfőnöke - jachtján, a Lady in Blue nevű cso­dabárkán kapcsolódott ki pár napig. Ezt követően az Egyesült Államok­ban időzött, végül Guatemalában fejezte be a nyári szünetet, eleget téve reklámszerződése egyik pont­jának. Mivel az elmúlt szezonban sokan és sokat piszkálták azzal, hogy kövér, elhatározta, hogy le­fogy. Sikerült is: az úgynevezett hi- pokalóriás diéta - sok fehérje, ke­vés zsír, átlagos mennyiségű szén­hidrát -, plusz a sok mozgás, torna, erőfejlesztés megtette hatását: Ro­naldo öt kilóval könnyebben jelent­kezik játékra, mint amennyit a sze­zon végén nyomott. „Erős vagyok, akár egy bika“ - mondta Ronaldo, és hozzátette: „Jobb erőben érzem ma­gam, mint annak idején a PSV Eind- hovenben és a Barcelonában. Meg­látják, még több gólt fogok rúgni, mint a 2002-2003-as évadban.“ Forma-1, 18. Magyar Nagydíj: kevesebb lesz a néző Nincs elég turista... MTI-JELENTÉS Budapest. Időarányosan 37 száza­lékkal kevesebben vásárolták meg a belépőket az augusztus 24-én megrendezésre kerülő 18. For- ma-l-es Magyar Nagydíjra, mint az elmúlt év hasonló időszaká­ban.- A csökkenő érdeklődés azon­ban nem magyar sajátosság, ha­nem sajnos világjelenség - mondta Gerstl Péter, a Forma-1 Baráti Klub alelnöke. - Elég, ha annyit jegyzek meg, hogy az imolai futamra mind­össze 82 ezren voltak kíváncsiak, s ez a szám a felét sem éri el a tava­lyinak. Gerstl hangsúlyozta, hogy mindez a rossz gazdasági helyzet­tel és a helyi érdeklődés hiányával is magyarázható: - A Hungaroring- re kilencven százalékban külföldi­ek jönnek el. Sajnos, Magyaror­szágra az idén jóval kevesebb turis­ta érkezett, s ez is befolyásolja a je­gyeladást - tette hozzá. - Koráb­ban előfordult, hogy egy remekül sikerült szombati időmérő után kö­zel tízezer német vendég indult el a Balaton mellől Mogyoródra. Ma talán, kis túlzással, összesen nincs ennyi turista a magyar tenger part­ján, ráadásul augusztus végén már a többségük hazautazik. Még vala­mit: érdekes, hogy ugyanakkor a tévé-képernyők előtt az idén töb­ben nézik a versenyeket, mint ta­valy. Az alelnök elmondta, min­dent elkövetnek annak érdekében, hogy minél többen tekinthessék meg a látványos, s a tavalyival el­lentétben az idén izgalmasnak ígérkező futamot a felújított pá­lyán. A Forma-1 Baráti Klub tagjai (magyar állampolgárok és magyar igazolvánnyal rendelkező szemé­lyek) az állóhelyekre szóló három­napos belépőket 60 százalékos (8 ezer forint, valamint a klubtagsági díj), az ülőhelyekre érvényeseket pedig 35 százalékos kedvez­ménnyel vásárolhatják meg (25 ezer forint, plusz klubtagsági díj). MTI-JELENTÉS Sopron. Megérkezett a soproni rendőrkapitányságra a Matáv Sop­ron FC volt ügyvezetője, Bognár György ellen sikkasztás miatt tett feljelentés, az ügyben már elren­delték a nyomozást, amelyet a sop­roni rendőrkapitányság folytat le. A Matáv Futball Sportszolgáltató Kft. július 11-én azonnali hatállyal megszüntette Bognár György mun­kaviszonyát, mert a kft. tulajdono­sainak képviselői szerint pénzügyi visszaéléseket követett el és ezzel a klubnak több mint 10 millió forin­tos kárt okozott. A volt válogatott futballista ta­gadja az ellene felhozott vádakat, sőt, üzleti jutalék címén 15 millió forintot követel, amelyre vélemé­nye szerint annak idején szóbeli szerződést kötött a felügyelő-bi­zottsággal. Az amerikai Tyler Hamilton a második versenynapon bukott, de kulcs- csontrepedése ellenére sem adta fel a viadalt. Olyannyira nem, hogy ő nyerte meg a Tour de France tegnapi, 16. szakaszát. Az összetettben to­vábbra is Lance Armstrong vezet. (TASR/AFP-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom