Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-23 / 168. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 23. Sport Vizes sportok világbajnoksága: az 5-8. helyért játszhatnak a szlovákok, érem nélkül a magyar nők Már van, de hivatalosan még mindig nincs LEN-döntés Olimpián a Kemény-csapat Molnár Tamás (fehér sapkában) és Gyurcsi Géza csatázik a labdáért a tegnap délutáni magyar-szlovák vízilabda-negyeddöntőn (Reuters-felvétel) Barcelona. Mindkét magyar vízilabdacsapat negyeddöntőt játszott a vizes sportok világbajnokságán, a nők vereséget szenvedtek az oroszoktól, a férfiak viszont fölényes biztonsággal verték a megilletődött szlovák együttest, s a négy közé jutáson kívül az olimpiai részvételt is kiharcolták. Női 1500-on új Európa-csúcs született, a férfi 200 pillangó középdöntőjében pedig világrekord! ÖSSZEÁLLÍTÁS Villámgyors, emberelőnyös Madaras-góllal indult a találkozó, s jellemző a magyar fölényre, hogy 5:0-ás vezetés után csak a 2. negyedben született meg az első szlovák találat. A második hét percben jobbára álmos játszadozás folyt, látszott: mindenki tisztában van vele, hogy ez a mérkőzés eldőlt. A harmadik negyed kezdetén az jelentette a változatosságot, hogy a magyar kapuba az amúgy ismét kiválóan védő Szécsi helyére a vb-újonc, s még mindig frissen honosítottnak számító Gergely István állt be. A csere különleges érdekességét pedig az adta, hogy a komáromi születésű, és szlovákból lett magyar állampolgár Gergely egykori övéi - köztük a változatlanul a szlovák válogatottat erősítő öccse, Gergely Mihály - ellen bizonyíthatott. Akadt is egy családias pillanat: másodpercekkel a vége előtt az ifjabbik Gergely lőtt, a testvére pedig hárított. A záró játékrészben a továbbra is békés mederben, azaz medencében zajló meccs feljegyzésre érdemes momentuma az volt, hogy az addigi nyolc találaton osztozó nyolcak közül a büntetőt értékesítő Kiss Gergely előlépett duplázóvá, majd követte őt e tekintetben Biros, Kásás és Vári is, a vége pedig 13:5 lett. A másik ágon a görögök 4:2-re győztek az amerikaiak ellen. így a magyarok és a hellének már a legjobb négyben vannak. Az olimpiára a vb első három helyezettje jut ki, és mivel a görögök alanyi jogon résztvevők, a Kemény-legénység megváltotta az athéni repülőjegyet. A fináléért Kásásék a görögökkel csapnak össze csütörtökön. Kemény Dénes, a magyar csapat szövetségi kapitánya: „Nagyon örülök az eredménynek és a négy közé jutásnak, de természetesen a hélyén kezeljük ezt a sikert. A mérkőzés az első negyed után már könnyű volt, elsősorban azért, mert a szlovákok lélekben már feladták a harcot. A háromnapos szünet okozta kiesést ezzel a meccsel pótoltuk, ráadásul most egy kicsit pihenhettek azok, akikre a következő találkozókon nagyobb feladat vár.” Ondrej Gaj- dáč, a szlovák gárda vezetőedzője: „Nagyon rossz napot fogtunk ki a vb egyik legnagyobb esélyese ellen; sok emberelőnyös helyzet maradt kihasználatlanul. Csütörtökig rendezni szeretnénk sorainkat, hiszen ha megnyernénk az első helyosztót, akkor elcsíphetnénk a hatodik helyet, s ez fantasztikus eredmény lenne!” Rosszul játszott, így nem is nyerhetett a magyar női vízilabda-válogatott a hétfő éjszakába hajló meccsen az olimpiai bronzérmes oroszok ellen, s nem jutott a vb legjobb négy csapata közé Faragó Tamás együttese. Már két negyed után eldőlt a meccs, hiszen az oroszok 6:2-re vezettek, igaz, a hajrára feljöttek a magyarok, ám csak szépíteni tudtak. Ez azt jelenti, hogy a Világ Kupa-győztes, világ- és Európa-bajnoki második helyezett magyar válogatott csak az 5-8. helyért folytathatja. Faragó Tamás szövetségi kapitány csak ennyit mondott a hétfő esti vereség után: Faragó Tamás: „Nagyon rosszul játszottunk...” A német Hannah Stockbauer új Eu- rópa-csúccsal (16:00,18) nyerte az 1500 méteres női gyorsúszást; 100 háton a magyar Cseh László hetedik lett. Délelőtti idejétől ugyan elmaradt, így is az 50 m férfi mell szerda esti döntőjébe úszta magát a magyar Flaskay Mihály, aki az első középdöntős futamban a harmadikként csapott a célba. Güttler Károly egyetlen századdal „adós” maradt, összesítésben a kilencedik lett, s nem lehet ott a szerdai döntőben. Nagy kár érte. A szlovák Kaňuk - 50 mellen - hiába javította meg egyéni legjobbját, nem került a középdöntőbe. Martina Moravcová 200 gyorson a középdöntőbe és a mai fináléba is a 8. legjobb idővel jutott. A 18 éves amerikai Michael Phelps világcsúcsot úszott (1:53,93) a 200 pillangó tegnap esti középdöntőjében; 65 századdal megjavította saját rekordját. (MTI, TASR) Tizenöt ezer euró az elsőségért Barcelona. Tizenöt ezer euróra is számíthat az a spanyol úszó, aki aranyérmet nyer a világbajnokságon. A házigazdák nyilvánosságra hozták a pénzjutalmazást, amely szerint nemcsak a vb-aranyérmest illeti meg tekintélyes summa, de gáláns összegre számíthat az is, aki alább adja az első helynél. A15 ezer eurós arany után 12 ezer dukál a vb-ezüstérmes spanyolnak, a bronzért 9 ezret fizetnek. A negyedik és az ötödik helyezettek egyformán 6 ezerrel kalkulálhatnak, míg a döntőben elért hatodik és hetedik hely „euróértéke” egyformán 4 és fél ezer. (MTI) VB-KRÓNIKA FÉRFI VÍZILABDA, negyeddöntők: Magyarország-Szlovákia 13:5 (5:0, 1:1, 2:1, 5:3), góldobók: Biros, Kásás, Kiss G. és Vári 2-2, Madaras, Benedek, Varga T., Molnár, Fodor ill. Bačo 3, Hrošík, Mravík. Görögor- szág-Egyesült Államok 4:2 (0:1, 1:0,1:0,2:1). Az olasz-ausztrál és a spanyol-szerb meccs lapzárta után ért véget. A csütörtöki elődöntőben a magyarok a görögökkel mérkőznek (21.00), a szlovákok pedig az 5-8. helyért az amerikaiakkal játszanak (12.00). A 9-12. helyért: Horvátország-Németország 7:3, Oroszország-Ro- mánia 9:6. A folytatásban a győztesek a 9., a vesztesek pedig a 11. helyért csapnak össze. A13. helyért: Brazília-Kanada 6:5. A 15. hejyért: Japám-Kína 10:9. NŐI VÍZILABDA, negyeddöntők: Oroszország-Magyarország 8:6 (3:1, 3:1, 1:1, 1:3), góldobók: Szmurova 4, Turova 2, Konuh, Sali- mova 1-1, ületve Stieber, Drávucz 2- 2, Rédei, Valkay E. 1-1; Kanada- Spanyolország 9:8. A mai elődöntőben-20.30: Olaszország-Kanada, 21.45: Oroszország-USA. Szerdán játszanak az 5-8. helyért - 12.00: Spanyolország-Hollandia, 13.15: Magyarország-Ausztrália. ÚSZÁS, Női 1500 m gyors: 1. Hannah Stockbauer (Németország) 16:00,18 - Európa-csúcs; 2. Hayley Peirsol (Egyesült Államok) 16:09,64; 3. Jana Henke (Németország) 16:10,13. Női 100 m mell: 1. Luo Szüe-jüan (Kína) 1:06;80; 2. Amanda Beard (Egyesült Államok) 1:07,42; 3. Leisel Jones (Ausztrália) 1:07,47. Férfi 200 m gyors: 1. Ian Thorpe (Ausztrália) 1:45,14; 2. Pietarvan den Hoogenband (Hollandia) 1:46,43; 3. Grant Hackett (Ausztrália) 1:46,85; 4. Kvétoslav Svobo- da (Csehország) 1:48,73. Férfi 100 m hát: 1. Aaron Peirsol (Egyesült Államok) 53,61; 2. Arka- gyij Vjacsanyin (Oroszország) és Mathew Welsh (Ausztrália) 53,92- 53,92 ... 7. Cseh László (Magyarország) 54,95. Női 200 m hát: 1. Antje Buschschulte (Németország) 1:00,50; 2. Katy Sexton (Nagy-Britannia) és Louise Örnstedt (Dánia) 1:00,86- 1:00,86. JÁTÉKOSKERINGÖ KOZÁK TRENCSÉNBEN. Az élvonalban szereplő Trenčín labdarúgócsapata tegnap leigazolta a Žilina 26 éves csatárát, Miroslav Kozákot, aki viszont legutóbb a II. ligás dunaszerdahelyi együttesben vendégeskedett. Kozák eddig 20 meccsen lépett pályára az I. ligában, s még nem sikerült gólt lőnie. DRAGONER MÉGIS MARAD! Dragoner Attila úgy döntött, mégis a Ferencváros labdarúgócsapatánál marad, habár június 30-án már elköszönt a klubtól. „Egyéves szerződést írtam alá a zöld-fehérekhez” - közölte a válogatott védő. Sokáig úgy tűnt, hogy a 28 éves futballista a török élvonalba feljutott Rizesporhoz igazol, de végül visszautasította az újonc ajánlatát, s utána sem talált magának új együttest, így az FTC- ben folytatja pályafutását. GRYGERA: AJAX. Az Ajax Amsterdam labdarúgóklub négyéves szerződést kötött a cseh válogatott Zdenék Grygerával. A 23 éves védő a Sparta Praha csapatát hagyja ott - 112 millió cseh koronáért - a piros-fehérek kedvéért. A román Christian Chivu eladása után erősen meggyengült az amszterdami együttes hátsó alakzata, ezért a múlt héten szerződtették a francia Julien Escudét az Auxerre-től. Az előző szezon Bajnokok Ligája-elődön- tősétől Andy van der Meyde az In- temazionaléhoz igazolt, az ő helyére a belga Wesley Sonck érkezett. URBÁN ÚJPESTEN. Az Újpest labdarúgócsapata az átigazolási időszak éjféli határideje előtt leigazolta Zalaegerszegről egykori védőjét, Urbán Flóriánt. A válogatott futballistán kívül Ciprian Sorin Bucuroaia is a Megyeri úton folytatja a pályafutását, ugyanis a próbajátéka során jó benyomást tett Mezey György szakmai igazgatóra. A 25 éves bal oldali támadó középpályás a Gloria Bistricától érkezik. A lila-fehérek hivatalos honlapja szerint Horváth Ferenc viszont, minden bizonnyal, Görögországban folytatja pályafutását, hiszen előrehaladott tárgyalásokat folytat egy elsőosztályú együttessel. PETRÁÉ AZ OLOMOUCBAN? Cseh sajtóértesülések szerint Martin Petráš, a Sparta Praha szlovák hátvédje - több mint valószínű - az Olomoucban köt ki. Jiŕí Kubíček, a Sigma klubelnöke: .„Két órán át tárgyaltam a Sparta első emberével, s megállapodtunk, hogy a nyitófordulót követően döntünk csak az esetleges átigazolásról.” LEHMANN IS A JELÖLTEK KÖZÖTT. Angol lapértesülések szerint a bajnoki ezüstérmes Arsenal labdarúgócsapata élénken érdeklődik a Dortmund válogatott kapusa, Jens Lehmann iránt. A londoniak a Manchester Cityhez távozott David Seaman utódját keresik, s a Daily Mail úgy tudja, kétmillió eurót kínálnak a 33 éves játékosért. (MTI, SITA) Egyelőre találgatnak MTI-INFORMÁCIÓ Barcelona. Hétfőn majdhogynem titokban tanácskozott a LEN, az Európai Úszó Liga vezető testületé, a Büro az úgynevezett horvát kérdésről, döntött is, de nyilvánosságra még nem hozta ítéletét az ügyben, hogy milyen retorzióval kell szembenéznie a horvát vízilabdának szurkolói vandál akciói miatt, amelyekkel súlyos botrányt kavartak, többek, főleg szerbek sérülését okozva Kranjban, a júniusi szlovéniai Európa-bajnokság férfi döntőjét követően. A barcelonai rendkívüli ülés után hivatalos bejelentés nem hangzott el, informális csatornákon annyi tudódott ki csupán, hogy mielőtt a LEN Büro ismerteti fegyelmi határozatát, előtte a legilletékesebbel, a Horvát Póló Szövetséggel tudatja döntését. Találgatások, kérdések persze vannak, hogy milyen súlyú büntetést fogadott, fogadhatott el a magas testület. Volt-e merszük - és mindenek előtt támogató felhatalmazásuk a nagyobb főnöknek számító világszövetségtől, a FINA-tól - az európai vezérkar tagjainak elrettentőnek szánt mértékű döntés meghozatalára. A horvát nemzeti együttes mindenesetre itt, Barcelonában - miközben a parton ugyanúgy, mint korábban is, kifogástalanul, sportszerűen viselkedett - a vízben sem akart ártani ellenfeleinek. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ A magyar sportlövő-válogatott Pálinkás Lajos révén (a gyorstüzelő pisztolyosok között a 4. helyen végzett) megszerezte a nyolcadik olimpiai kvótát kedden a pilzeni 50 m-es Európa-bajnokságon. Emellett a futócéllövők versenyében Síké József ezüst-, (a szlovák Peter Pelach 3., a válogatott 2. lett), a csapat pedig bronzérmet nyert. ♦ Bérces Edit nyerte a Wörschach- ban rendezett 24 órás osztrák országúti ultrafutó-bajnokságot. A magyar versenyző 237,6454 kilométeres teljesítményével saját országos csúcsát adta át a múltnak. ♦ A Dortmund jutott elsőként a labdarúgó Német Liga Kupa-fináléba, miután az elődöntőben Koller góljával l:0-ra legyőzte a Stuttgart együttesét. A stuttgartiaknál az egy hónapja odaszerződött Szabics Imre az 59. percben, csereként lépett pályára. ♦ A Malajziai Labdarúgó Szövetség bejelentette: mégsem jön létre a válogatott és a Real Madrid augusztus 10-re tervezett barátságos mérkőzése, amelyet az ország fővárosában, Kuala Lumpurban rendeztek volna. ♦ „A benyomásaink nagyon pozitívak a Budapesten eltöltött két napot követően” - nyilatkozott a jövő évi fedett pályás adétikai világbajnokság szervezését ellenőrző látogatás végén Gyulai István, a nemzetközi szövetség főtitkára. A Gyulai és a szenegáli elnök vezetésével érkezett delegáció mindenre kiterjedő egyeztetést folytatott a március 5. és 7. között sorra kerülő vb szervezőivel. ♦ A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre betiltotta a siófokiak stadionját, és a klubot 800 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a május 30-i, Siófok-Győr NB I-es bajnoki mérkőzést követő szurkolói rendbontás miatt. ♦ A címvédő Alex Corretja a 2. fordulóban búcsúzott a 925 ezer euró összdíjazású ausztriai tenisztornától, miután 6:4, 6:4-es vereséget szenvedett az osztrák Eschauertől. ♦ A KENŐ 10 keddi nyerőszámai: 1, 2, 7,15, 23, 28, 31, 32, 34, 38, 50, 57, 58,61,64,65,66, 67,68, 78. A NIKÉ 30. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SZERDA, JÚLIUS 23. .. Kosárlabda WNBA: *' 233. Seattle-New York 1,5-12-1,35- 2,1; 234. Connecticut-Minnesota 1,6-11-2,2-1,45- 2; 235. Indiana- San Antonio 1,3-13-3,1-1,15-2,7. Előkészületi futballmeccs: 245. Paris St. G.-Leverkusen 1,85-3,2-3,6- 1,2-1,65. Labdarúgó Arany Kupa - elődöntő: 251. USA-Brazília 2,55-3-2,55-1,35 -1,35. Tipp a továbbjutóra: 252. USA-Bra- züia 1,8-1,8. Tipp az 1. félidőre: 253. USA-Brazí- lia 3,3-1,9-3,1-1,25-1,25. Tipp a 2. félidőre: 254. USA-Brazüia 3,25-2-3-1,25-1,25. Tipp az 1. gólra: 255. USA-Brazüia 1,9-6-1,9. Labdarúgó BL-selejtező, visszavágók: 263. Pavlodar-Omonia Nicosia (az első meccsen 0:0) 2,35-3-2,751.3- 1,35; 264. Kaunas-Tórshavn (1:0) 1,18-5,2-12.10-0-3,5; 265. Trebinje-Grevenmacher (0:0) 1,155.4- 12,9-0-3,75; 266. Szkonto Ri- ga-Sliema Wanderers (0:2) 1,254.8- 8,1-0-2,95; 267. HJK Helsinki-Glen. Belfast (0:0) 1,25-4,8-8,1- 0-2,95; 268. Flora Tallin-Tiraszpol (0:1) 2,3-3-2,8-1,3-1,4; 269. SK Ti- rana-Dinamo Tbiliszi (0:3) 2,3-3,2- 2,65-1,35-1,4; 270. Bohemians Dublin-BATE Boriszov (0:1) 2,3-32.8- 1,3-1,4; 271. Barry Town-Var- dar Szkopje (0:3) 2,65-3,2-2,3-1,4- 1,35; 272. Reykjavík-Pjunyik Jereván (0:1) 1,95-3,2-3,25-1,25-1,55. Tipp a továbbjutóra: 273. Pavlodar-Omonia Nicosia 1,8-1, 8; 274. Szkonto Riga-Sliema Wanderers 2.4- 1,4; 275. HJK Helsinki-Belfast 1,1-4,5; 276. Flora Tallin-Tiraspol 2,7-1,3; 277. Bohemians Dubl.-BA- TE Boriszov 2,7-1,3; 278. KR Reykjavík-Pjunyik Jereván 2,4-1,4. Osztrák futball-liga: 279. Austria Wien-Bregenz 1,25-4,8-8,1-0-2,95; 280. Admira Mödling-Mattersburg 2,1-3-3,2-1,3-1,5; 281. SV Pasching-GAK Graz 2,85-3-2,25-1,41,3; 282. Salzburg-Rapid Wien 1,95 -3-3,5-1,25-1,55; 283. Sturm Graz- FCKamten 1,6-3,4-4,7-1,1-1,9. Svéd futballbajnokság: 314. Orgryte IS-Stockholm 2,4-3-2,7-1,3-1,35. Finn fútball-liga: 321. FF Jaro-Tam- pere Utd. 3,1-3,2-2-1,55-1,25. Umagi tenisztorna: 367. Hrbatý-Ra- dics 1,25-3; 368. Martin-Karlovics 1,45-2,3. Stanfordi tenisztorna: 388. Ray- mond-Cso 1,45-2,3; 389. Daniili- dou-Pisnik 1,35-2,6; 390. Shaugh- nessy-Jankovics 1,15-4; 391. Hantu- chová-Frazier 1,4-2,4. CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 24. Labdarúgó Arany Kupa-elődöntő: 609. Mexikó-Costa Rica 1,6-3,2- 5,1-1,1-1,9. Tipp a továbbjutóra: 610. Mexikó-Costa Rica 1,25-3. Tipp az 1. félidőre: 611. Mexikó-Costa Rica 2-2,2-5,3-1,15-1,5. Tipp a 2. félidőre: 612. Mexikó- Costa Rica 1,95-2,3-5,3-1,15-1,55. Tipp az 1. gólra: 613. Mexikó-Costa Rica 1,35-7-2,8. Svéd fútball-liga: 617. Halmstad BK-Göteborg 1,9-3,2-3,4-1,25-1,6. Orosz focibajnokság: 624. CSZKA M.-Eliszta 1,3-4,4-7,4-0-2,75. Brazil futball-liga: 627. Coritiba -Vitoria 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9; 628. Sao Paulo FC-Ponte Preta 1,45- 3,6-6,1-1,1-2,25; 629. Flamengo-Internacional 2,3-2,9-2,9-1,3- 1,4; 630. Sao Caetano-Fluminense 1,55-3,5-5-1,1-2; 631. Gremio-Cri- ciuma 2j2-2,9-3,l-l,25-l,45. SZOMBAT, JÚLIUS 26. Labdarúgó Intertotó Kupa, 3. forduló (visszavágók): 790. Werder Bremen-Nice (az első meccsen 0:0) 1,75-3,2-4-1,15-1,75; 791. Al- lianssi-Perugia (0:2) 2,9-3-2,251.4- 1,3; 792. Koper-Egaleo (3:2) 1,6-3,4-4,2-1,1-1,85; 793. FC Wil 1900-FC Nantes (1:2) 2,7-3,1-2,31.4- 1,35; 794. Wolfsburg-Staré Mésto (1:0) 1,35-4-7,1-0-2,55; 795. Cib. Vinkovci-Tampere Utd. (2:0) 1,5-3,5-5,6-1,1-2,15.