Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-23 / 168. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 23.

Kitekintő

Európa kulturális fővárosa egyebek mellett hajléktalanok foci-világbajnoksággal ünnepelte az Európai Bizottság döntését, amely a pályázó osztrák illetékeseket is meglepte

A Mura-sziget kávézója éjszakai fényekben

készült sokféle bio-élelmiszer jut eszébe. Ahhoz, hogy a rendezvény- sorozat sikeres legyen, először is némi önbizalmat kellett teremteni - emlékeznek ma is a szervezők. Wolfgang Lorenz kőkeményen valósította meg elképzelését - s aki ma Grazban jár, láthatja az eredményt. Nem mintha a belváros változott volna, ez nem is lehetséges, hiszen az UNESCO a világörökség részévé tette ezt a kis ékszerdobozt. A keskeny utcákon, szép tereken egymás mellett különböző korok építészeti emlékei sorakoznak, a paloták némelyike színtiszta reneszánsz, de jelen van a barokk is. A felkért építészek ízlését dicséri, hogy az új létesítmények nemhogy megzavarnák ezt a harmóniát, de még ki is emelik. Az egyik központi gondolat, a víz, a Mura folyó szerepe nemcsak a New York-i sztárdizáj- ner szigettervében ölt testet. A parton áll már a szeptemberre elkészülő Kunsthaus is: a különös, üveg-plexi borítású épület amőbaszerűen emelkedik ki a környező épületek közül. Bár nem áll vízben, elhelyezése és áttetszősége egyaránt beleillik a koncepcióba. Graznak nincs miért szégyenkeznie - mondja az angol építők egyike -, a város építészetileg az élvonalban van. Peter Cook és Colin Fournier az építkezés hajrájában gyakran ott van a helyszínen, és szívesen válaszol a kérdésekre, magyarázza, mi is lesz a már szépen körvonalazódó épület egyes részeinek

funkciója. A részben áttetsző felület, az építmény alapjai felett lebegő hatalmas hólyag „bőre” alkalmas a vetítésekre: hogy miként, azt a szeptember 26-i megnyitóra tervezett hang- és fényjáték közönsége láthatja majd. A többi, már jóval előbb átadott létesítmény kevésbé látványos, ám annál hasznosabb.

Ez a rendezvénysorozat kellett ahhoz is, hogy a graziak felfedezzék, milyen sok híres személyiség kötődik a városhoz. Arról eddig is tudtak, hogy Kepler itt írta első csillagászati könyvét, vagy hogy itt született a szerencsétlen sorsú Ferenc Ferdinánd. Az új felfedezések egyike, hogy a jelen egyik legnépszerűbb karmestere, Nikolaus Harnoncourt itt gyerekeskedett. Kétéves volt, amikor arisztokrata családjával a Meran-palotába költözött, és kilencéves, amikor a náci uralom miatt a család elhagyta Ausztriát.

Az emlék másutt is szerephez jutott. Megrendítő a Schlossberg belsejében, ebben a második világháború idején tízezrek számára szánt óvóhelyként kiépített labirintusrendszerben megrendezett Emlékek hegye című kiállítás. A 20 ezer tárgyat a graziak adták össze. A vitrinekben fényképeken és dokumentumokon kívül régmúlt időket felidéző használati cikkek láthatók, amelyekből összeáll az elmúlt száz év grazi története. Az ötlet az intendánst, a megvalósítás Erika Thümmelt dicséri. Ő meséli: először hitték is a

(Elvira Klamminger felvétele)

graziak, meg nem is, hogy valaki használni tudja a rég őrzött ócska tornacipőt, vagy kopott gyerekkori macit. Ót hónapon át volt nyitva az iroda, ahova hozhatták a tárgyakat, s ahol öttagú csapat beszélgetett az emlékezőkkel. Ma már az „Oral history”nélkülözhe- tetlen eleme a történetírásnak - mondja Frau Thümmel. Az eredmény a megindítóan érdekes kiállítás az alagutakban. Fotók és levelek helyezik más, személyes megvilágításba a sötét évek itteni történéseit. Aki egyéb szálakat, például magyarországi vonatkozásokat keres, annak se kell sokat kutakodnia: családtörténetek tucatjaiban bukkannak fel magyar nevek, rokonok, üzleti kapcsolatok.

Itt is nyomon követhető, hogy Graz - mint egész Stájerország - már sokkal előbb „megvolť’a maga EU-bővítésével, mint mások. Ez a város mindig is sokféle nemzetiség kultúráját fogadta be. Évről évre játszanak olasz, magyar, szlovén drámákat a grazi Pinceszínházban. Az idei Ismeretlen szomszéd címmel meghirdetett, drámaversenyen Baranyai László abszurd egyfelvonásosa magyar sikert hozott. Ezekben a hetekben kortárs képzőművészeti kiállítás vendége több budapesti alkotó. Ahogy telnek a hónapok és tódulnak a turisták, egyre kevésbé mo- solyogtató az eleinte gúnykacajt kiváltott felirat Bécs bevezető útjain: „Isten hozta Bécsben, Graz legszebb elővárosában”

Bécs-Graz, 2003. július

Graz, ki hitte volna?

A Mura-sziget kávéházában talpalatnyi helyhez se könnyű jutni, hát még asztalhoz. Főként fiatalokat látni, graziakat, amint állva kortyolják a kávét, és elmerül- ten beszélgetnek. A csoportban közlekedő „idegeneknek” nincs idejük erre.

SZÁSZI JÚLIA

Vezetőjük a kagylóformájú sziget adatairól, a New York-i tervező, Vito Acconci munkásságáról beszél, megnézik a kávéházhoz közvetlenül kapcsolódó szabadtéri színházat, majd a játszótér mellett a rámpán visszatérnek a partra, hogy onnan még gyönyörködjenek a különös építményben.- Első pillanattól kezdve ekkora a zsúfoltság - mondja Markus, aki egyetemistaként minden szabadidejében itt főzi a kávét. Számára jó hír, hogy Graz így a szívébe zárta a szigetet, s ma már emlékezni se akar arra a fanyalgásra, amivel az ötletet fogadta. Amikor 1998-ban, harmadik próbálkozás után végre rá esett a választás, s nekikezdhetett a 2003- as európai kulturális főváros előkészületeinek, a graziak többsége nem örült az új terveknek, szívesebben vette volna, ha a meglévő városmag kerül reflektorfénybe.- Egyszerűen el kellett dönteni, mit is akarunk - mondja Wolfgang Lorenz intendáns, aki az ORF programigazgatójaként hozzászokott az ellentétes véleményekhez. Lehet lubickolni a múltban, mutogatni letűnt századok szépségeit, de ez nem mutat előre. - Mi egy másik lehetőséget választottunk: azt mondtuk, ez mind gyönyörű, de talán mégis inkább a város jövőjére kellene gondolni. A hátam borsódzik a divatos „event”- től, azoktól az egyszer használatos fesztiválprogramoktól, amelyek feltűnést keltenek, de nem hoznak létre semmi maradandót. Sőt, önmagukban hordozzák a túlszárnyalás óhajának veszélyét: tehát legközelebb valami még nagyobbat, még kacifántosabbat kell létrehozni.

A kérdésre, hogy valójában mi a valóságos tartalma ennek az egész évet átfogó rendezvénysorozatnak, mi az, ami Grazot Európa kulturális fővárosává teszi, Lorenz legyint: - Semmi, higgyék el, a világon semmi. Ez csak lehetőség, és a város, amelyik a megbízatást kapja, úgy tölti ki a keretet, ahogyan akarja.

Hogy ez a kulturális főváros milyen tágan értelmezhető, arra a legjobb példa az év legfurcsább programja. A hajléktalanok foci-vi- lágbajnokságának 200 résztvevője

között torzonborz alakok is kergették a labdát, akiket az alkohol, a drog, a személyes tragédia vagy éppen a bűn a társadalom peremére sodort, s akiknek éppen ez a rendezvény ad valamilyen lehetőséget a visszatérésre. A bajnokságot Ausztria válogatottja nyerte Anglia ellen 2-1-re. Az érdeklődés a város kellős közepén játszott mérkőzések iránt óriási volt, s a 18 csapat minden találkozója sportszerűségben verte az „igazi versenyekét”, a népes közönséget meggyőzve arról, hogy aki nincstelen, az nem feltétlenül becstelen is.

Graz azt se tudta, hova legyen a csodálkozástól, amikor az Európai Unió bizottsága mellette döntött. Graz, ki hitte volna? címmel készült el az első programjavaslat - s ez a cím önmagában is sok mindent elárul. Mindenekelőtt a kishitűséget, hogy ez az álmos kisváros, odalenn délen, a szlovén határ közelében az elmúlt évek sokféle kulturális sikere ellenére nem sokat tart magáról. Nem csoda: Bécs fénye mindent elhomályosít, s ha van tartományi főváros, amelyik ebből az árnyékból képes kiverekedni magát, az nem Graz, hanem Salzburg. Még Ausztriában se mindenki tudja, hol is van Graz, Stájerországról pedig a legtöbb embernek a bőrnadrágos viselet, a helyi alma vagy a tökmagolaj s az abból

A hajléktalanok focimeccse

(Harry Schiffer felvétele)

Az idegengyűlölő és antiszemita Nagy-Románia Párt elnöke minősíthetetlen hangnemet ütött meg a másságát nyíltan vállaló amerikai diplomatával szemben

Corneliu Vadim Tudort zavarja a homoszexuális nagykövet

TIBORI SZABÓ ZOLTÁN

Nincs kizárva, hogy ismét perbe fogják Corneliu Vadim Tudor szenátort, az idegengyűlölő és antiszemita Nagy-Románia Párt elnökét. Kijelentései miatt Tudort már korábban is sokan beperelték, köztük Emil Constantinescu volt román államelnök, de csupán ki- sebb-nagyobb pénzbüntetéseket sikerült kiróni a szenátorra, aki azonban úgy tűnik, szavait továbbra sem hajlandó mérlegelni. Legutóbb hetilapjában, a Romania Maréban publikált, Michael Guest bukaresti amerikai nagykövethez intézett nyílt levele okán robbant ki a botrány. Guest július 13-án a bukaresti NATO Ház által szervezett, az integráció kérdéseivel foglalkozó nyári szabadegyetemen mondott beszédében bírálta Tudor lapját. Értetlenségét fejezte ki egyebek között az újság „retorikájával“ kapcsolatban, s miközben hangsúlyozta, hogy a sajtószabadság híve, leszögezte: ugyanolyan mértékben hisz a sajtó felelősségében is.

A nagykövet szavait a laptulajdonos Tudor személyes támadásként értelmezte, és minősíthetetlen hangnemben írt nyílt levélben válaszolt Guestnek. Persze a nagykövet mellett az Egyesült Államokat is támadva, amiért „ilyen” személyt küldött

Bukarestbe. Romániában nyílt titok, „milyen” személy is Michael Guest: homoszexuális. A nagykövet nem rejtette ezt soha véka alá. Nyíltan vállalta kapcsolatát, barátját, Alex Nevarez professzort magával hozta Bukarestbe. Sőt azt követően, hogy 2001 júniusában a Fehér Ház kinevezte nagykövetnek, a hivatalos külügyminisztéri- umi búcsúztatásra is elvitte, s az ott elhangzott beszédekben a hivatalosságok - köztük Colin Powell - mindkettőjüket megszólították.

A hír, hogy az Egyesült Államok Romániába - csaknem 90 százalékos arányban ortodox vallású országba- homoszexuális nagykövetet küld, Bukarestben kezdetben hatalmas megdöbbenést okozott. Közismert ugyanis, hogy a különböző román kormányoknak mennyire nehezen sikerült a Román Ortodox Egyházat rávenniük arra, hogy - az európai követelmények előtt szemet hunyva- a homoszexuálisok börtönnel történő büntetésének eltörlését ne akadályozza. Az integrációs érdekek miatt az egyház úgy tett, mintha szemet hunyna, de a szexuális másságról véleménye, természetesen, mindmáig fikarcnyit nem változott.

A román sajtó pikáns csemegeként, burkoltan közölte a hírt, a románok oroszlánrésze pedig

tompított hangerejű szörnyülködéssel vette tudomásul a tényeket. Aztán magyarázatokat kerestek. Egyik szerint a republikánus amerikai kormányzat tulajdonképpen meg akart szabadulni a homoszexuális Guesttől, ezért küldte őt ki Bukarestbe.

Tény azonban, hogy Michael Guest karrierdiplomata, aki korábban a kongresszusi kapcsolattartással megbízott amerikai államtitkár tanácsadója volt. Az amerikai kormányzat első alkalommal nevezett ki 1989 után az adminisztrációban fontos pozíciót betöltő személyt Bukarestbe, mintegy jelezve, hogy Romániát fontos területnek tekinti. Guest hiába vette komolyan feladatát, hiába szorgalmazta fáradságot nem kímélve a legfontosabb problémák - az árvák nemzetközi örökbefogadása, korrupció, infrastruktúra, bürokrácia - megoldását, hiába hozott amerikai befektetőket, az ortodox fundamentalizmus szívét nem sikerült meglágyítania. Ez pedig időről időre a mostanihoz hasonló botrányos helyzetekhez vezet.

Mássága miatt Tudor már korábban is támadta a nagykövetet, de a mostani leveléhez hasonló hangnemben a témáról eddig nyilvánosan senki sem beszélt. A szenátor irományát „Michael Guest úrhoz (vagy

asszonyhoz)” intézte, s abban zaftos részletekbe menően ecsetelte, hogy mit is művelhet barátjával a homoszexuális nagykövet otthon, a rezidenciája falai között.

A pártelnök retorikusán tette fel a nagykövetnek a kérdést: ha nem szereti, miért olvassa a Romania Marét? „Netán valaki hátulról tuszkolja”? S ki kritizál? Egy „pederasz- ta”? Tudor szerint „a román nép egészséges erkölcse és jó érzése elleni merénylet” az a tény, hogy az Egyesült Államok „ilyen” személyt küldött egy mélyen vallásos keresztény országba, ahol a homoszexua- litást - a Biblia tanítása szerint - „halálos bűnnek tekintik”. A hosszú, inzultusokban bővelkedő levél egyik legszelídebb mondata talán az volt, amely Tudor vallomását tartalmazta: Guest „sem férfi-- ként, sem nőként” nem tetszik neki. A Romania Maréban megjelent levél hatására követelték civil szervezetek és a Nemzeti Liberális Párt, hogy C. V. Tudort fogják perbe. A kínos ügyet súlyosbította, hogy a román kormány közleményben ítélte el Tudor „lealacsonyító, aljas és immorális kijelentéseket” tartalmazó levelét. Á dokumentum szerint semmi sem bizonyítja jobban a Romania Mare „felelőtlenségét”, mint maga az a tény, hogy Tudor levelét publikálta.

Bukarestben azonban úgy tűnik, mindenki elfelejtette, hogy alig egy héttel Michael Guest Romániába érkezését követően, 2001. szeptember végén Ion Coja, a Vatta Ro- maneasca Egyesület bukaresti fiókjának és a Románellenesség Visszaveréséért Liga elnöke George W. Bush elnökhöz, illetve az amerikai kongresszus és a szenátus elnökéhez intézett csaknem hasonló hangnemű levelet. Ezekben már

Guest egy igazi amerikai Bukarestben. (Képarchívum)

akkor szó szerint azt írta, hogy „Guest kinevezése tévedés volt, a románok sorában felháborodást és undort okozott”, s az Egyesült Államok ezáltal „megsértette a román nép keresztény érzéseit”.

Persze Cojának a haja szála sem görbült, hiszen Romániában nyílt titok, hogy az ilyen levelek mögött az ortodoxia is ott lapul, az ortodoxiával pedig - ez is nyilvánvaló - egyetlen kormány, államfő, bíróság vagy politikus sem veheti fel a harcot. Illetve: felveheti, de... aztán ne csodálkozzon!

A liberálisok úgy gondolták, lépniük kell. Nyilvánosan felszólították tehát néhány nappal ezelőtt a főügyészséget, hogy járjon el a Tudor-levél ügyében, hiszen az szerintük a román Btk. előírásait kimeríti, és „a román nemzeti érdeknek” is árt. Hogy a hangoztatott „nemzeti érdek” és az ortodox fundamentalizmus között mekkora a távolság, van-e távolság egyáltalán, erre a szabadelvűek sem reflektáltak.

Michael Guest azonban igazi amerikai: hisz a demokráciában, a szabadságban, és letörhetetlen. Nemrég mondta el: imádja a román népet, a romániai embereket és az ország gyönyörű tájait, s nagy reményeket fűz Románia jövőjéhez. Kolozsvár, 2003. július