Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-22 / 167. szám, kedd

Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 22. ■■■■■I KOMMENTÁR Hátrányaink előnye PÁKOZDI GERTRÚD Uniós csatlakozásunk időpontjának rohamos közeledtével szaporod­nak a kérdőjelek: vajon mi vár az egyszerű halandóra. Arra, aki ádag- keresetből, átlagnyugdíjból él, a nemzetközi statisztika szerint elfo­gadható színvonalon. Magyarán: a statisztika szerint nem kell jajgat­nunk, vannak országok - tőlünk nem is oly távol -, amelyekben sokkal szerényebben élnek. Ráadásul viszonylag alacsony árainknak köszön­hetően a szlovákiai ádagkeresetért olykor többet vásárolhatunk, mint némely szomszédos állam szlovák pénzre átszámítva nagyobb átíag- keresetből élő lakói. Persze, ez a tény még nem dönti meg azt a szomorú valóságot, hogy átlagkereseteink alapján szegény rokonként lépünk az unióba, hiszen e szempontból a jövőre taggá válók közül csak egy országot előzünk meg. De ennek a hátránynak is lehet előnye; az alacsony átlagkereset az egyik mozgatórugója lehet a szlovák gazdaság élénkítésének. A terjeszkedni szándékozó külföldi cégek ugyanis felismerték, hogy az itteni viszonylag olcsó munkaerő jól képzett, amelyre építeni lehet. Malmukra hajtja a vizet az itteni nagy munkanélküliség is; nem kell attól tartaniuk, hogy szlovákiai letelepedésük után nem áll rendelke­zésükre elegendő szakképzett munkáskéz, műszaki középkáder. Bár iskolarendszerünk alapos reformot igényel, a külföldi beruházók, ter­jeszkedési döntésük előtt az itteni lehetőségeket ugyancsak alaposan elemző nagyvállalkozók egyre gyakrabban mondanak elismerő véle­ményt a szlovákiai munkaerőpiac előnyeiről. Az ilyen kijelentéseknek csak örülhetünk, hiszen lényegesen hitelesebben hangzik, ha a piac világában nálunknál sokkal otthonosabban mozgó nagytőkések mon­danak ilyet, mintha azok a hazai politikusok mondják, akik például képtelenek meggyőzni Brüsszelt, hogy felkészültünk az uniós pénzek merítésére, meg a csadakozással járó egyéb teendők maradéktalan teljesítésére. Talán éppen az ilyen „ingyenreklámoknak” köszönhet­jük, hogy inkább előbb, mint utóbb megépülnek az önerőből felzár­kózni képtelen régiók felé vezető utak, és éppen ezeknek köszön­hetően e térségeket is felfedezik a beruházni akaró tőkések. Persze, csak akkor, és addig várható ez, ha újfent nem tapasztalják azt a szlo­vákiai gyakorlatot, hogy a kormány elkezd valamit, majd a koalíciós vita lecsitítása érdekében „reformügyekben” továbbra is sorra szület­nek a félmegoldások. Meg a tűzoltó intézkedések. Meg az a gyakorlat, hogy az állami költségvetés kidolgozásakor mindig a legkézen­fekvőbb, többnyire adót növelő megoldásokat választják - már ami­kor arról van szó, hogy miként tegyen szert nagyobb bevételre az ál­lam -, ha viszont arról van szó, hogy miképpen tegyenek eleget bér­emelési ígéreteiknek, akkor arra hivatkoznak, hogy a szlovák munka­termelékenység még mindig nem olyan nagy, hogy elengedhessük a béreket. Azonban a legtöbbször éppen a félmegoldások miatt nincse­nek meg a munkatermelékenység-növelés feltételei. Mint nálunk minden, a,gazdaságfejlesztési koncepció is túlpolitizált. Vannak előremutató, megoldást ígérő elképzelések. Ezekről aztán mind a négy kormánypárt véleményt mond, és az elképzelések felhí­gulnak. Tizenhárom év alatt - noha a vagyon zöme magánkézbe ke­rült - nem sikerült a politikától függetleníteni. JEGYZET Balkoni állapotok JUHÁSZ LÁSZLÓ Amikor az embernek van egy nagy halom pénze, vesz egy kis lakást. Aztán igyekszik azt a né­hány négyzetmétert lakhatóvá tenni. Nálam például így került az erkélyre elegáns, galambszür­ke padlócsempe. (A mester azt mondta, ne firtassam, honnan a nyersanyag: „Lett, felgyűlt, van, na. Kábé tízezer lesz, kápé. Szám­la? Mi maga, uram, adóel­lenőr?”) Szép lett, még az öreg szekrény is büszkén húzta ki ma­gát, amikor átadta a helyét az új­nak és kiköltözött a balkonra. Nem csak nekem tetszett a csú­szásmentes, fagyálló járólapos er­kély, hamarosan madárlátta lett, mert kezdtek csodájára járni a galambok is. Talán kezdetben még tetszettek is a betondzsungel kellős közepén tollászkodó mada­rak, de aztán rájöttem, hogy ugyanaz a gond velük, mint a ré­gi akváriumom lakóival. Etetni ugyan sohasem etettem őket, de az ürüléket csak el kellett takarí­tanom utánuk. Erre azonban csakhamar ráuntam. Igaz, hogy galambszívet örököltem, de az én türelmemnek is van határa. Nem nézhettem tovább tétlenül, hogy összerondítják a meseszép lo­dzsámat. Madárijesztőnek én is megtettem egy ideig, elég volt szigorú arccal kilépnem a balkon­ra, már hussantak is szét a tubi- cák. Csak a guanó maradt utá­nuk. Szóval, vívtuk a mi kis macs­ka-egér (vagyis ember-galamb) harcunkat, aztán a fáradalmakat kipihenendő elmentem egy hétre vakációzni. Amikor hazatérek, lá­tom, hogy a szobapálmám elbá­gyadt, a galambok viszont erőre kaptak. Menthetedenül odaszok­tak. Hatalmukba kerítették a négyzetmétereket, dacból dúcot csináltak odakinn. Nem hagyták magukat zavartatni, gátlástala- nul és hangosan krútak nap­hosszat. Kezdetben csak a balko­najtó nyitására nem reagáltak, később már a „dobbantás pa­puccsal a padlócsempén” nevű támadófegyvert is ignorálták, és csak a „konyharuha plusz ssssh hang” hatására röppentek fel kénytelen-kelletlen. Éppen feladni készültem a kilá­tástalan küzdelmet, amikor úgy tűnt, véget ért a tubibuli. Elcsen­desedtek a madarak, naphosszat színüket sem láttam. Az ember mégiscsak győzedelmeskedik a természet fölött - gondoltam. Az önelégült mosoly csak akkor fa­gyott az arcomra, amikor észre­vettem, hogy az öreg szekrény alól kukucskál egy galambfej. Azanyád...! Dongott a szekrényajtó, röppent a madár, szállt a tolla. Benéztem a kaszni alá. Meg kellett kapasz­kodnom az ajtófélfában. Nagy­anyám tisztességben megveteme­dett kétajtós szekrénye alatt liget­falui fák ágacskáiból eszkábált fé­szek lapult, benne egy hófehér to­jással. Számoltam magamban tí­zig, majd visszaléptem a szobába, és hang nélkül becsuktam ma­gam mögött a balkonajtót. Azóta óvatosabban takarítok az erkélyen. FIGYELŐ H OSPODÁRSKY DE N NÍK Bár a kormány szerint hiányza­nak az anyagi források, a turiz­musból élők magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak. A cikkíró szerint azért, mert a túlélésért kell nap mint nap megküzdeniük. „Ók építik az új Szlovákiád’ - szö­gezi le a gazdasági napilap. A szóban forgó szolgáltatásokat kí­náló cégek közül azonban van jó néhány, amelyet csak a gyors meggazdagodás érdekel. TALLÓZÓ LIDOVÉ NOVINY A magyar-szlovák külügyminiszteri találkozó eredményeit értékeli a konzervatív cseh napilap. Kovács László és Eduard Kukán tárgyalásai után Pozsonyban úgy érzik, ismét győzelmet arattak a magyarok felett - úja Ľuboš Palata, a pozsonyi Prav­da főszerkesztő-helyettese. Meg­jegyzi, a jelek szerint a magyar ked­vezménytörvény Szlovákiában nem lesz érvényes, s Budapest a magyar kisebbséget valószínűleg az állam­közi szerződés alapján fogja támo­gatni. „Ez a diplomáciai győzelem - amelynek megünneplésében Ma­gyarország valószínűleg nem fogja gátolni a szlovák kormányt - semmit sem változtat azon, hogy a szlováki­ai magyar kisebbség mindent meg­kap Budapesttől. Ugyanakkor az Eu­rópai Unió kibővítése a magyarok számára ebből a szempontból ezer­szer nagyobb győzelem, mint bármi­féle kedvezménytörvény” - véli a szerző. „A mai szocialista, és az elő­ző, Orbán Viktor vezette jobboldali kormány között az egyetlen különb­ség az, hogy a szocialisták tudják: a Trianon jóvátételének tiszteletére rendezett lakoma előtt túl hangosan csámcsogni illetlenség.” A fejlett demokráciákban ritkaságnak számít egy volt vezető politikus érdemeinek jogszabályba foglalása Törvényben méltatnák Benešt Neves cseh történészek egy csoportja közös nyilatkozat­ban foglalt állást az ellen, hogy a cseh parlament tör­vényben méltassa Eduard Beneš volt köztársasági el­nöknek a csehszlovák állam építésében szerzett érdeme­it, mert ezzel szerintük a múlt, a történelem egyfajta értelmezése is törvényesítve lenne, ami elfogadhatatlan. A bírált törvényjavaslatot első olvasatban júniusban fogadta el a képviselőház. KOKES JÁNOS A Mladá fŕonta Dnes című liberális lapban megjelent nyilatkozat alá­írói szerint vitathatatlan, hogy az I. Csehszlovák Köztársaság (1918- 1938) demokratikus jogállam volt, amelynek értékei vállalhatóak. Ugyanakkor az akkori Csehszlová­kia soknemzetiségű állam is volt, s kérdéses, hogy mások - például a szlovákok - ugyanúgy értelmezik-e a múltat, mint a csehek. „Ha ezt a javaslat szerzői és támogatói csön­desen feltételezik, vagy egy­szerűen csak mellőzik ezt a kér­dést, akkor ezzel csak azt hozzák tudomásunkra, hogy ők inkább a Csehszlovákia határai között lé­tező elképzelt cseh államra gon­dolnak, illetve az ebben az állam­ban létező kizárólagos cseh érde­kekre” - szögezik le a történészek. Rámutatnak Beneš ellentmondá­sos szerepére a II. világháború utá­ni években is. „Eduard Beneš tevé­kenysége erőteljesen rányomta bé­lyegét a háború utáni, 1945-1948 közötti rendszerre is, amelyre jel­lemző volt a liberális demokrácia néhány elvének súlyos megsértése. Beneš ellentmondásos kulcsfigura volt, akinek megítélése a különféle véleményeket képviselő embereket inkább megosztja, semmint össze­köti” - állítják a szakértők. Szerintük általában is kétséges, hogy szükség van-e olyan törvé­nyekre, amelyek egy-egy személyi­ség érdemeit méltatják. A tervezett Beneš-tôrvény mintájául szolgáló, Tomáš Garrique Masaryk érdeme­iről hozott törvény 1930-ban rend­kívüli körülmények között szüle­tett, s figyelembe véve az akkori helyzetet, érthető. A fejlett demok­ráciákban azonban egy ilyen tör­vény ritkaságnak számítana. A Be­neš érdemeit méltató törvény ugyanakkor anakronizmus is len­ne, amely azt bizonyítaná, hogy a csehek nem mernek öntudatosan szembe nézni történelmi problé­máikkal. A történészek szerint az egész ügy legvitathatóbb pontja, hogy kell-e Rámutatnak Beneš ellent­mondásos szerepére a há­ború utáni években is. a parlamentnek egyáltalán valami­féle törvényeket hoznia a történe­lemről. Elismerik, hogy rendkívüli helyzetekben ez elfogadható, s pél­daként a kilencvenes évek elején a csehszlovákiai kommunista rend­szert törvénytelennek minősítő jogszabályt hozzák fel. „Alapjában véve azonban az államnak teret kellene adnia a vélemények és a múltértelmezés szabad ütközteté­sének, s nem szabadna a bíró sze­repében tetszelegnie” - szögezik le a nyilatkozat aláírói. Úgy vélik, hogy a képviselői javaslat Beneš érdemeinek méltatására éppen a történelem hivatalos magyaráza­tát kívánja törvényesíteni, ami helytelen. „A Lex Beneš nem old meg semmiféle problémát, csak újakat teremt” - írják. A nyilatkozatot hét cseh és egy, a csehszlovák múltat kutató francia történész írta alá. Az aláírók közül öten (Jaroslav Cuhra, Jin' Hoppe, Michal Kopeček, Jirí Suk, Miroslav Vanek) a Cseh Tudományos Aka­démia munkatársai, míg ketten (Milan Drápala, Tomáš Zahrad- níček) történelmi szaklapok fő- szerkesztői. Muriel Blaive asszony a párizsi társadalomtudományi központ (CEFRES) munkatársa. Néhány éve sikeres könyvet adott ki arról, milyen volt az 1956-os év Csehszlovákiában. Az aszályos időszakok és a hirtelen áradások kölcsönhatása a szakértők szerint nem jelent ellentmondást Ötven évig nem várható jelentős javulás EURO.HU Európa változó éghajlata kataszt­rofális következményekkel járhat a Földközi-tengeri övezet turiz­musára a következő fél évszázad­ban. Szakemberek szerint a nega­tív hatások csökkentésére tett pró­bálkozások eredményeire nem számíthatunk, azok ugyanis csu­pán több évtized múlva várható­ak. A következő ötven évben Dél- Európában egyre fokozódik majd az aszály, és egyre hosszabbra nyúlik az igen magas hőmérsék­letű forró időszak, az Alpok elve­szíti hósipkáját, s a „hóhatár” a skandináv félsziget északi részébe húzódik, adja hírül az Expatica News. Az Alpokban már most is csak nagyon ritkán lehet sízni 2000 méter alatt. Az átlaghőmér­séklet emelkedésével tovább csök­ken a talaj menti fagy időszaka. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Alpoknál turistáskodók nyáron az eddiginél gyakrabban lesznek kitéve a kőlavinák, a sárlavinák, a földcsuszamlás veszélyének, s a hólavinák is gyakoribbá válnak. Az aszályos időszakok és a hirte­len áradások kölcsönhatása a sza­kértők szerint nem jelent ellent­mondást. Az éghajlat ugyanis egy­re szélsőségesebbé válik, s ennek egyik legjelentősebb oka a levegő szennyezettsége, vagyis a mérték­telen emberi beavatkozás a termé­szeti folyamatokba. Bár a veszély felismerését követően történtek bizonyos intézkedések a le­vegőszennyezés következményei­nek ellensúlyozására, a további szennyezés mértékének korláto­zására, ezeknek eredményei vár­hatóan nem mutatkoznak a követ­kező ötven év alatt. A Föld-éghaj­latának hosszú időre van szüksége a változáshoz, rendkívül lassan reagál a külső hatásokra. Sza­kértők szerint ma már túlságosan késő, hogy akár a vészintézkedé­sektől is az éghajlati változások rövid távú megfékezését várjuk, így mindinkább előtérbe kerülnek az alkalmazkodás feladatai. OLVASÓI LEVÉL A Hírmondóra várva Idén már a harmadik olvasói le­velet írom. Hogy nem találkozott a tisztelt olvasó a nevemmel, an­nak az az egyszerű oka, hogy az előző kettőt el sem küldtem. De a július 10-i Új Szóban Juhász Lász­ló „Tűtj, amíg tűrhetsz!” című jegyzete, és az, ami községünk­ben az utóbbi hetekben történik, ismét írásra „ihletett”. Hogy mire is gondolok? Juhász Lászlót idé­zem: „A közszereplőknek - ebbe a kategóriába tartoznak... (...) még a polgármesterek is - illene végre tudatosítaniuk, hogy köz­szereplésük nem mindig van ínyére a köznek. Közszereplőként viszont nekik szükségük van a kö­zönségre, vagyis választóikra. És nem csak a választási kampány idején. Akinek pedig a választó hivatalt adott, annak tűrnie kell azt a fránya szabad véleménynyil­vánítást is”. Mi az, hogy tűrnie kell?! Ha akar­ja tűri, de ha nem akatja, tesz ró­la, hogy semmilyen vélemény- nyilvánítás ne legyen. Meglepő például, hogy a „kemencés lángo- sáról” híres falunkban mennyien és mennyire értenek az újságírás­hoz, a helyesírásról nem is be­szélve. Volt (van?) községünknek egy havonta megjelenő faluújság­ja. Már a harmadik évfolyamnál tartott. Annak ellenére, hogy a szerkesztők elég jól belejöttek a munkába és az emberek ér­deklődéssel várták a lapot - volt hírmondó, nincs hírmondó. Kez­detben „csak” a helyesírást kifo­gásolták a „fehér házban”, majd egyre több lett a kifogás. Igaz, a közölt olvasói levelek inkább ne­gatív hangvételűek voltak, mint dicsérőek. Pedig a szerkesztők a maguk részéről mindent megtet­tek. Olyan árnyaltan fogalmaztak olykor-olykor, hogy az megmoso- lyogató. Égy példa: Miután több mint negyedmilliós kár érte a községet egy rablás miatt (amit gondatlanság okozott) - a helyi képviselő-testület „Elégedetlensé­gét fejezte ki a polgármester irá­nyában az előírások komoly meg­sértéséért a község anyagi eszkö­zeinek kezelésében.” Hát ez nem semmi! 2003 májusában nagy „döntés” született. A képviselő-testület ki­nevezett egy bizottságot: polgár- mester, alpolgármester és a bi­zottságok elnökei összetételben, hogy megbeszéljék a Szőgyéni Hírmondó anyagait legkésőbb 3 nappal azok nyomdába küldése előtt. A júniusi számot megbe­szélték, eldöntötték... A lakosok azóta is türelmesen várnak. Mánya Rozália Szőgyén- Megörültek?! Olyankor jönnek felvenni a kapcsolatot az emberiséggel, amikor meccset játszik a Fradi?! (Marabu karikatúrája)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom