Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-19 / 165. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 19. Családi kör m Ha normális családban nőttem volna fel, a szüléimhez fordulnék, de még a házunkat is a fejünk felől vették meg Janka monológja benkő Tímea A rosseb egye meg, már megint nincs egy fillérem sem! So­sincs pénzem. És a legjobban pont ak­kor nincs, amikor a leginkább kellene. A múlt hónap­ban beadtam a zaciba a jegygyű­rűmet. Kénytelen voltam, na! Nyolcszázhatvan koronát kaptam érte. Akkor soknak tűnt ez az ősz- szeg. Holnap ki kell váltanom - ezerkétszázért, most ez az összeg tűnik nagyon-nagyon soknak. Honnan a búbánatos francból szerezzek most pénzt? Az uram karóba házat, ha megtudja, hogy túladtam a karikagyűrűmön... Hát aztán! Férj az ilyen? Dolgozni nem enged. Azt mondja, úgysem fizetik meg. Tavaly napi tizenkét órát görnyedtem a varrodában, s fizetéskor tényleg alig kaptam va­lamit. A maszek már csak ilyen. Mindig van készenlétben valami­lyen kifogása, miért is nem fizet rendesen. Ha normális családban nőttem volna fel, most a szüléimhez for­dulnék. Az én apám visszont vi­lágéletében ivott, mint a kefekö­tő. Többször volt elvonón, mint templomban. Anyám viselt dolga­it is nagyon untam. Azzal az ürüggyel, hogy kézimunkákkal házal, programszerűen pasizott. Szép kis család, mondhatom. Házunkat a fejünk fölül vették meg. Egy este a szomszédokkal poharazgattak nagy vígságban apámék, aminek a vége az lett, hogy bagóért odaadták nekik két­szobás családi házunkat. Még ki sem józanodtak, az új tulaj az épületet már le is bontana, a tel­ket felszántatta. Az volt minden vagyonunk. Anyám mostanra öregek otthoná­ban tengeti napjait. Múltkor meg­látogattam. Köszöni, remekül ér­zi magát, lelkendezett, hogy mennyire közkedvelt, esténként énekelni szokott a társaságnak. Bele is kezdett híres magánszá­mába: „Millió, millió, millió ró­zsaszál...” Képtelen voltam végig­hallgatni. Fogadok, hogy már ott is bepasizott. Nővérem most válik a harmadik férjétől, úgyhogy ő is kipipálva. Hozzá nem mehetek. Bátyámat évek óta nem láttam. Gőzöm nincs, hol él. Amióta kijött a hű­vösről, senkivel sem tartja a kap­csolatot. Csak addig számítot­tunk, míg a csomagokat küld­tük... Esetleg fordulhatnék még ke­resztanyám lányához is, de neki már hónapok óta tartozom. Úgy követeli tőlem mindig azt a ron­gyos százötven koronát, amikor bekukkantok hozzá, mintha leg­alább ötezret adott volna kölcsön. És jönne a faggatás: „Janka, már megint mire kell?” Azt hittem, jól teszem, ha minél korábban férjhez megyek. Nem mintha olyan nagy lett volna a vá­laszték, de mégsem kellett volna a legelső pasitól teherbe esnem. Mindegy. Jött a gyerek, aztán a másik. Gábor ekkor azt mondta, nem akar többet. Sajátos módon oldotta meg a családtervezést: 12 éve nem fekszik mellém... Anyósoméknál heten lakunk. Én a fiammal alszom egy szűk kis lyukban, amit a legnagyobb jóin­dulattal sem lehet szobának ne­vezni. Férjem a konyhában, ka­masz lányom nagyszüleivel és bá- csikájával a hálószobában. Apósom tolókocsiban ül. Feleségé­nek munkahelye nincs, nyomorék férjét gondozza. Sógoromnak bü­dös a meló. Tavaly nagy hirtelen felbuzdult, kitalálta, hogy kertész­kedjünk. Jól van, én aztán nem fé­lek a munkától! Felásta a kertet, megvette a palántákat. Én elültet­tem, kapáltam, öntöztem. Amikor le akartam venni a reggelihez egy paprikát, megtiltotta. Azt mondta, az nem az enyém. Megszámolja azt is, hány kanállal eszem az asztal­nál a levesből... Fürdeni csak he­tente egyszer enged, mondván, ne pancsoljam el a meleg vizüket. Ezek után állítsak haza azzal, hogy zálogházban van a gyűrűm? Gondoljanak, amit akarnak! Ne­hogy már azt higgyék, köztük fo­gok megrohadni! Ha a fene fenét eszik is, szépecskén fogom magam, és irány a ..., mit tudom én, hová mehetnék? De biztosan csak bátor­ság és elhatározás kérdése az egész. Jaj, istenem, pont ez nincs bennem egy szemernyi sem! Sem bátorság, sem határozottság. Aka­ratgyenge vagyok. A gyűrű veszik, ez már világos. Nem is sajnálom igazán, hiszen nem valami földöntúli boldogság­ra emlékeztetett. A mi házassá­gunk éppen hogy csak elviselhe­tő. Van azonban két gyerekem. Nem futhatok világgá. Akkor most? Az ellipszispálya NAGY ILONA Hányszor járta már meg emberünk ezt az utat a majorból a faluba, maga sem számolta. Csak felpattant a kerékpárra s nyílegyenest hajtott a faluba. Innét indult a busz a munkahelyére. Nem esett ne­hezére, mert szerette a munkáját. Baj az úttal akkor kezdődött, mi­kor emberünknek megszűnt a munkahelye. A berögződött folyama­ton nem változtatott. Korán felült a bringára, s talán még sebeseb­ben, mint azelőtt, be a faluba. A busz most is ott állt, de neki nem volt hová utaznia. Leült hát a falu közepén a padra. Nemsokára tár­sai is akadtak, hiszen mindjárt nyit a kocsma - a dühöngő. Ott szí­ves szóval fogadják míg tart a pénz. Aztán, gyerünk haza! De a fene essék bele - mi történt közben az úttal? Elkeskenyedett! S ahogy egyre telik az idő, mindjobban girbül-görbül az út. Emberünk egyre erőtlenebbé válik. Már nem számít az eső, a sár, ha roggyan a láb, kezét is igénybe veszi. Négykézláb, mint az állatok. A bicikli is lecsúszott a torkán. Testét az esés nyomai tarkítják. Emberünk ekkor megdöbbentő felfedezésre jut. Ót az új világ - a demokrácia az ellipszisre taszította, s erről a pályáról a maga fajtájának igencsak nehéz a kitérés, szinte lehetetlen. Józan pillanataiban érzékeli, hogy ez a pálya gyorsan telítődik em­berekkel, de hogy ez megnyugtatja-e vagy éppen felizgatja, azt hi­szem, nem érdekli a nagyérdeműt. szó mi szó Mire a nap leszáll BODNÁR GYULA Amikor a hosszú kert hatalmas gyümölcsfái fölött már átúszott a nap, majd annak rendje-módja szerint lebukott mögöttük, magával cipelve azt a rengeteg fényt, az addig élénk zöld lombok valamiféle sötét es­télyibe öltöztek, feketébe szinte. De ha csupán ennyi történt volna! Árnyékba borult az egész kert, a baromfiudvar, a ház, a melléképüle­tek, s hűvösebb lett hirtelen néhány fokkal. A gyerek mindebből nem érzékelt semmit, mint ahogy a tyúkok kárálása sem zavarta, csak ol­vasott ott a gangon ülve, órák óta. Pedig a könyv lapjairól is elfogyott a fény, ami hátramaradt az égen, az világított még. Elő-előtörtek ugyan pengeéles sugarak a kert felől, résnyi nyílásokon, amikor a fák leveleit szellő lebbentette szét, de ők már nem sokat számítottak, kü­lönben is hamarosan eltűntek, amint végképp leszállt a nap. A gyerek figyelmét tenger látványa, vízesés zúgása, lakatlan sziget sötétje, sö­tétjének megannyi félelemkeltő nesze sem tudta volna elvinni most a könyvtől. Hazaérkező apja sem, ha nem vágódik el közvedenül előtte, biciklistül, a nyári délután békés csendjében részeg csörömpöléssel. A gyerekben megrebbent valami, talán a lélek lehetett, aztán felugrott, hogy talpra segítse apját, aki azonban durván ellökte magától a tíz­éves fiút. Menj innen, te szaros, fel tudok én állni magam is. A könyv a gangon feküdt, kinyitva, ahol abbamaradt az olvasás, lapjaival lefelé. Aztán mit olvasol, te, megint valami szemetet, he? Tom Mixet, he? In­kább tanulnál, büdös kölyke. Az apja egyedül Tom Mixet ismerte, azt is csak úgy, hogy kikapta egyszer a fia kezéből a vékonyka ponyvare­gényt, melynek borítóján a híres cowboy, lóhátról, éppen elsüti hatlö­vetűjét. Ez kell neked, ebből fogsz megélni, kiabálta. A gyerek a diófá­hoz kormányozta a kerékpárt, nekitámasztotta a törzsének. Az apja pont akkor ért a gang széléhez. Ruhájáról, a sötétbe hajló alkonyat- ban, sűrűn hullt az udvar tyúkpiszkos pora a könyvre, belepve címét, szerzőjének nevét. Na, mit mondtam, szemét. Csupa idegen szó. D-a- n-i-e-1 D-e-f-o-e R-o-b-i-n-s-o-n C-r-u-s-o-e, betűzte, ahogy írva volt. Deniel Difó Robinzon Krúzó, szólalt meg először a gyerek. Nekem te ne magyarázz, crusoe vagy krúzó, akkor is szemét. Á könyv a követke­ző pülanatban felrepült a diófára, ahol megállt egy pillanatra, majd hol az egyik, hol a másik ágnak ütődve hullott alá, s landolt a kerék­pár mellett a porban. A gyerek, aki ösztönösen érezte, hogy a vüág egyik legnagyszerűbb könyvét olvassa, odaszaladt hozzá, felkapta és a keblére szorítva befutott a kertbe, aztán át a kerítésen, a szőlőhegy felé, amerre a nap távozott. Az apja közben felnyitotta a pinceajtót, és eltűnt a mélyben. Nem láttam, mikor jött fel onnan, feljött-e egyálta­lán, s mikor érkezett haza a fiú, hazaérkezett-e egyáltalán még akkor este, csak egy távoli szigetet és a lélek magányát láttam. Viszont a je­lenet tanújaként másnap is bántott, hogy nem szóltam át az apának, nem keltem Robinson Crusoe kis olvasójának védelmére, hogy már­pedig az a könyv nem szemét. Bármilyen szépen száll is le az est, bármennyi csillaggal öltözteti is fel az égboltot, előfordulnak helyzetek, amikor a látvány nem kápráztat­hat el, amikor nem lehetünk passzív szemlélődök. Egyetlen szó ki­mondásával egész vüág fordulhat meg, melegedhet fel, s ha ezt érez­zük, akkor azt a szót magunkba fojtani, visszaküldeni vagy közömbö­sen félredobni - bűn. A magány szaporább, mint gondolnánk. Nem mindenki Robinson. ÍRÓ OLVASÓK Hétköznapjaink NAGY ILONA Többen nézelődünk egy kis könyvesbolt kirakatánál. Az éltes el- árusítónő nem mozdul, megszokta a bámészkodókat. Profinak tartja magát, aki már messziről kiszúrja a potenciális vevőt. Igen, vannak kereskedők, akik analízise a leendő vevőről egy pszicholó­gus diagnosztizálásával vetekszik.- Asszonyom, hatéves kislánynak keresek valami könyvújdonságot- fordulok hozzá. Könyveket rak a pultra. Keresgélek, lapozgatok, nézegetem az illusztrációkat, beleolvasok a szövegbe. Megnézem az árat, 170 korona körül mozognak. Az árukkal nem is volna baj, de én valami tartalmasabbra, varázs­latosabbra áhítozom. Úgy érzem, a kommunikáció hibátlan, az el­adónő mégsem fordul a polcok felé. Mélyen a szemembe néz és tárgyilagosan közli: - Vannak gyönyörű színes mesekönyvek, de azok ára közel a 400 koronához. Miközben mély levegőt veszek, úgy perdül sarkon, mint akinek a munka itt már bevégeztetett. El­sápadtam volna? E néma pillanatnak ne firtassuk a tartalmát. Ma­radjunk annyiban, hogy ez már a hétköznapjaink drámájának lé­lektana, melynek ezernyi kérdése úgyis megválaszolatlan marad. HÍVATLAN LÁTOGATÓK Közönséges húslégy SZTRECSKÓ RUDOLF közönséges húslégy (Sarcophaga carnaria) 8-16mm-es méretével nagy testű­nek számít a legyek között. Színe sötét­szürke, szemei élénkpirosak. To­rán sötét és világosabb csíkok hú­zódnak hosszanti irányban, potro- ha megközelítőleg négyzetes raj­zolatú, ennek alapján korábban kockás húslégynek nevezték. Eu­rópában és Afrika nagy részén ho­nos. Fő élőhelye a szabad termé­szet, de nagyobb számban megje­lenik az emberi településeken is, ahol előszeretettel látogatja a trá­gyadombokat, szemetesvödröket és kukákat. Válogatás nélkül száll dögre, ürülékre, a szabadban ha­gyott húsokra és más fehérjetartal­mú élelmiszerekre, ezért veszélyes ránk nézve. A nőstény néhány nap alatt több száz petét is lerakhat (elsősorban húsra), melyekből kedvező hőmérséklet esetén már néhány óra alatt kikelnek a lárvák, ezek aztán gilisztákban fejlődnek tovább. Egyes megfigyelések ese­tében a lárvák még anyjuk testé­ben kibújtak a petékből és eleve­nen jöttek világra. A húslégynek egy év folyamán több nemzedéke is kifejlődik. A felnőtt léggyel ápri­listól szeptemberig találkozha­tunk. A közönséges húslégy különféle be­tegségeket teijeszthet, azonkívül az általa meglátogatott és „megmun­kált” hús életveszélyes mérgezést okozhat! A bomló, rothadó anyago­kat távolítsuk el lakásunk, házunk közeléből, az elkészítésre váró élel­miszert pedig állandóan tartsuk szemmel. Ez a faj szerencsére nem érzi jól magát a tiszta lakásban, oda ritkán repül be. Ha mégis betéved­ne, azonnal szabaduljunk meg tőle. Zsizsikek A zsizsikek (Bruchidae), népies nevükön zsuzsókok zömök, rövid testű bogarak. Testük és szárnyfe­dőjük egyaránt dúsan szőrözött, gyapjas. Fejük sokkal keskenyebb, mint az előtör, szárnyfedőik nem takarják el potrohúk végét. Vala-. mennyi zsizsik növények magvai- ban fejlődik, leginkább a pillangó­sokhoz kötődnek. Akad köztük több mezőgazdasági, raktári és háztáji kártevő. A orsózsizsiket (Bruchus pisorum) Észak-Ameri- kából hurcolták szét az egész vi­lágba. Fajtársai között nagy ter­metűnek számít a maga 4,5-5,5 mm-es testhosszával, színe a pik­kelyszőrzettől fehéres szürke és barnás. A nőstény 130-170 petét rak tavasszal a még gyengén fej­lett borsóhüvelyre. A kikelő lárvák berágják magukat a borsószemek­be, és belsejüket felélve fejlődnek imágóvá. Csak a következő évben, kora tavasszal hagyják el a száraz borsószemeket. Kisebb termetű, 2,8-4,2 mm a közönséges babzsi­zsik (Acanthoscelides obtectus). Feje és előtora szürkés sárga, szárnyfedői barnák, foltosak. Tő­lünk délebbre a szabadban is él, nálunk raktárakban és házi terménytárolók­ban károsít. Míg a bor­sószemben csak egy zsizsik él, a babzsizsik kisebb méretéből adó­dóan a babszemet töb- bedmagával szinte szi­tává lyuggathatja. Ne legyünk restek rendszeresen és tüzete­sen átvizsgálni borsó- és babkészletünket - még ha kevés van is be­lőle -, mert a zsizsikek rövid idő alatt emberi fogyasztásra alkalmatlanná teszik. Ha észleljük a bogarat vagy a kártételét lyukas, ki­rágott szemek formájában, az egész készletet gondosan át kell válogat­ni, rövid időközönként többször is. Ha nagyobb készletről van szó, ro­varirtó szakemberhez kell fordulni. Ha a kártevőket engedjük túlságo­san elszaporodni, csak a teljes kész­let megsemmisítésével (elégetéssel) szabadulhatunk meg tőlük.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom