Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-12 / 159. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 12. Közélet hirdetés Molnár Tibor: „A rendszerváltástól azt reméltük, hogy a Csemadok-munka is könnyebb lesz, és mégis nehezebb" Kultúrával a magyarságtudatért Molnár Tibor „civilben” ker­tészmérnök, az Alistáli Föld­műves-szövetkezet elnöke. Ez év februárjától azonban nem csak a mezőgazdászo­kat, a mezőgazdasági terme­lést irányítja. Elhivatottság­érzettel kezdett el új vizeken is, a kultúraszervezés vizein evezni. Februártól a Csema- dok Dunaszerdahelyi Terüle­ti Választmányának elnöke. TALLÓSI BÉLA Mivel kezdte elnöki tevékenysé­gét a Csemadok berkeiben? Az ez év április 26-án tartott konfe­rencián, amelyen megválasztottak, munkatervet és stratégiát dolgoz­tunk ki, majd május 15-én megtar­tottuk az első választmányi ülést, amelyen felvázoltuk a teendőket. Megemlítené a fontosabbakat? Mivel megállapítottuk, hogy járá­sunkban több olyan alapszervezet működik, amelyekben a szervezeti tevékenység sem él, fontos feladat­ként jelöltük meg ezeknek az alvó szervezeteknek a felébresztését. Kiindulópontként három alelnököt neveztünk ki, akik a somorjai, a dunaszerdahelyi és a nagymegyeri körzet alapszervezeti elnökeit len­nének felelősek irányítani. Mivel lehet elérni, hogy ezek az alvó szervezetek újra feléledje­nek? Különféle találkozókkal, kulturális rendezvényekkel el kell mélyíteni a magyarságtudatot az emberekben. Ehhez meg kell találni a megfelelő személyiségeket, akik szerintem az értelmiség, elsősorban a tanítók körében keresendők. Állítom, hogy mindenhol találtatik olyan ember, aki motor tud lenni. Azért hiszek ebben, mert nekem is vannak pél­daképeim, akik motorjai voltak a kulturális életnek: sikerrel tevé­kenykedtek, s vittek magukkal má­sokat. Említhetem Orbán Júlia ta­nító nénit, aki az írás-olvasásra ta­nított bennünket, s aki most nyolc­van valahány évesen is aktív Cse- madok-tag és kulturális szervező. Ilyen példaképek maradtak szá­momra alapiskolás koromból, Dióspatonyból Mihályi Mária, Ko­vács Miklós vagy Bilicska Ernő a középiskolából. Aztán, amikor » Dunaszerdahelyen épül a Csemadok- ház, amelyben temati­kus központot sze- . . retnénk kialakítani. \\ munkába álltam Felsőpatonyban, a földműves-szövetkezetben, az ak­kori szövetkezeti elnök, Renczés Sándor talpraesett vezetőként érezte, hogy a Csemadok-tevé- kenységre is kell juttatni a tehetsé­géből. Ok és az ő példájuk erősítik bennem a hitet, hogy segíteni kell, és oda kell állni, amikor baj van. Úgy gondolom, egy kis szerencsé­vel sikeres tudok lenni. Ezt az is jel­Nekem is vannak példaképeim, akik motorjai voltak a kulturális életnek" (Somogyi Tibor felvétele) zi, hogy már beindult a tevékeny­ség, és konkrét tettek állnak mö­göttünk. Csak párat említsünk közülük. Alistáíban május 9-én és 10-én zaj­lott a Magyar kultúra majálisa gaz­dag kulturális programmal. Júni­usban rendeztük meg a XXVIII. Du­na Menti Tavasz országos döntőjét. Ugyancsak júniusban Alistáíban tartottuk a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő elő­döntőjét. Nagy sikere volt június 22-én Bősön a Csemadok járási kulturális ünnepélyének, a szövet­kezeti napnak, amelyet a Jednota fogyasztási szövetkezettel együtt szerveztünk. Az akarás mellé azonban pénz is kell, hogy ilyen és hasonló ren­dezvények megvalósulhassanak. Ahhoz, hogy a Csemadok-tevé- kenység működhessen és sikeresen működhessen, mindenképpen szükség van a támogatásra. Az ön- kormányzatok, esetleg más szerve­zetek vagy üzemek segítségére. Szponzorokra, akiknek lehetősé­gük van rá, hogy anyagilag támo­gassák a Csemadok rendezvényeit. A magyar értelmiség körében is van nagyon sok magyar érzelmű vállalkozó, őket is meg kell szólíta­ni. Nem erőszakkal, követelve, ha­nem szépen kérve, hogy ha tud, se­gítsen. És biztos hajlandók lesznek rá, mert már van rá több példa is. Csak egyet említenék: Dunaszer­dahelyen most épül a Csemadok- ház, amelyben tematikus közpon­tot szeretnénk kialakítani, ahon­nan a kulturális szakmai irányítást tudjuk majd megszervezni. Az épületet a város önkormányzatától kaptuk, felújításán a Dunstav Rt. Építővállalat dolgozik, amely szponzora is az építkezésnek. Mivel lehet növelni a Csemadok népszerűségét? Azzal, ha olyan egyéniségek tevé­kenykednek benne, akik példaké­pek is lehetnek, akik komolyan gondolják a munkát. Akik nem egyéni karrierüket hajtják, hanem közösségi munkát akarnak végez­ni, adni akarnak a közösségnek. A magyarságtudat erősítéséhez, gondolom, ma Csemadok-vona- lon is más eszközök kellenek, mint évtizedekkel ezelőtt. Minden kor megteremti a maga igényeit. A rendszerváltástól azt reméltük, hogy a Csemadok-mun­ka is könnyebb lesz, és mégis nehe­zebb, mivel megszűnt a központi támogatás. Ezt borzasztó hibának tartom, és úgy vélem, politikusa­inknak ki kell harcolniuk ezt a fajta támogatáslehetőséget. Újabb kihí­vást jelent majd a szervezet számá­ra az uniós csatlakozás. Mert mivel jár ez? Hogy közelebb leszünk az anyaországhoz? Vagy távolabb? Nem tudjuk. Csak az biztos, hogy nemzeti identitásunkat meg kell őriznünk. És erre megvannak a le­hetőségek. Vissza kell menni a ha­gyományokhoz, mert őrzik a ma­gyarságtudatot. Fel kell eleveníteni a falusi színjátszást, irodalmi té­májú rendezvényeket kell szervez­ni, mert a nemzeti identitás főleg az irodalmon és a történelmen ke­resztül erősödik. Tenni kell, és mindig többet. Ehhez kellenek azok a magukban lámpást hordozó emberek, akikben megvan a tűz, hogy gyújtani tudjanak. Társadal­mi munkát nem lehet e nélkül a belső tűz nélkül végezni. Elanya­giasodó világunkban, amelyben a valamit valamiért szemlélet az uralkodó, nagyon nehéz ilyen tevé­kenységet kifejteni, hiszen ezt a munkát nem lehet pénzben mérni. Más értéke van ugyanis. De amíg lesznek elhivatott kulturális dolgo­zóink, addig a Csemadoknak az Unióban is lesz jövője. Gondolom, ma nehezebb élet­ben tartani a Csemadok-tevé- kenységet, mint egykor, hiszen több csatornán jut el hozzánk a magyar kultúra. Nehezebb, de motiváló erő a szer­vezet hosszú történelme. Két év múlva az ötvenötödik évfordulót ünnepeljük. Ez alatt az idő alatt na­gyon ügyes egyéniségek tevékeny­kedtek a kötelékében, akik nemze­tiségi létünkért, nyelvünkért har­coltak, az ő példájuk erejéből lehet meríteni. Úgy gondolom, hogy ha manapság több csatornán keresztül jut is el hozzánk a magyar kultúra, van rá esély, hogy létezni tudjunk, hiszen mindig lesznek olyanok, akikben megvan a tűz. A legértéke­sebb jót cselekedni. Adni a másik­nak, és akkor vissza is kapunk. Ám mintha manapság kevesebb lenne a lámpás. Gyerekkorban megtanultuk, hogy vágyunk a dicséretre, vágyunk az elismerésre. S ha az elmarad, elfá­sulunk. Arra is ügyelni kell, hogy­ha másképp nem, erkölcsileg elis­merjük azokat, akik lámpásként vi­lágítanak. Említette, hogy a lámpások első­sorban tanítók köréből kerülnek ki. Ön viszont kertészmérnök. \\ Társadalmi munkát ' nem lehet belső tűz nélkül végezni. « Abban az időben, amikor a pálya- választás előtt álltam, a mezőgaz­daság nagyon szép hivatásnak, szép szakmának tűnt, és érdekelt is, ugyanúgy, mint ma. A legszebb területét, a kertészetet választot­tam. Az iskolát sikeresen elvégez­tem, s úgy érzem, jó szakember lett belőlem. 1993-ban szövetkezeti el­nöknek hívtak Alistálra. Vállaltam, mert nem akartam, hogy tönkre­menjen az, amit ott megteremtet­tek. A tenni akarás a mai napig megvan bennem. Örök nyughatat­lan vagyok. Kertész lettem, így hozta az élet, ám ez nem jelenti azt, hogy hidegen hagy a társadal­mi élet, a politika vagy a Csema- dok-tevékenység. Egykor az ifjúsá­gi mozgalomban dolgoztam, ötö­dik választási időszakban vagyok lakóhelyemen, Nagyabonyban ön- kormányzati tag és a harmadik vá­lasztási időszakban alpolgármes­ter. Ezeket mind azért vállalom, hogy a közért tegyek. Lehet, hogy a Csemadok gyógyír lesz azokra a se­bekre, amelyek az embert a ma szinte kaotikusnak mondható me­zőgazdaságban érik. Megpróbálok helyesen tenni, és bízom benne, hogy sikerülni fog mindannyiunk hasznára cselekedni. 12 ezer m2 fenék Néhány egyházi ingatlannak nagy az értéke, de felújításuk rendkívül költséges volt Fico az egyházak vagyonára kíváncsi ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A restitúcióban visszaka­pott ingó és ingatlan vagyon beval­lására kötelezné Rober Fico, a Smer elnöke a szlovákiai egyháza­kat. A párt az elkobzott egyházi va­gyon restitúcióját lehetővé tévő törvényt módosítaná úgy, hogy az kötelezné a bejegyzett egyházakat pontos lista elkészítésére a vissza­kapott szántókról, erdőkről, épüle­tekről és az ingóságokról, valamint a azok mai állapotáról. „Enélkül le­hetetlen pontosan meghatározni, mekkora állami támogatásra szo­rulnak az egyes egyházak, illetve azt, hogy egyáltalán jogosultak-e valamilyen támogatásra” - véli Fico, megkérdőjelezve az egyhá­zaknak juttatott mintegy évi 700 mülió korona jogosságát. „Ezzel a javaslattal szeretnénk elérni az ál­lam és az egyház pénzügyi szétvá­lasztását” - mondta a Smer elnöke. A katolikus egyház elképzelhető­nek tartja vagyónbevallás elkészí­tését. „Úgyan a püspöki kar még nem egyeztetett Fico úr ötletéről, de ha a tervezet részleteiben is is­mertté válik, úgy vélem, tárgyalha­tunk róla - mondta lapunknak Marián Gavenda, a szlovákiai püs­pöki kar szóvivője. - „Egyes ingat­lanjainknak ugyan nagy az értéke, viszont felújításuk rendkívül költ­séges volt” - tette hozzá. Szerinte az állami támogatást nem lehet csak a visszakapott vagyon nagysá­gától függővé tenni, átfogóan kell értékelni az egyház társadalomban betöltött szerepét. „Az állami tá­mogatás csak részben fedezi a köz érdekében végzett munkánkat” - mondta Gavenda. A vagyónbevallás nem jelent gon­dot a zsidó egyháznak sem. „A restitúciós törvény alapján senki sem kapott vissza aranyborjút, nem okozna gondot a vagyon ösz- szeírása - jegyezte meg Fero Ale­xander, a Szlovákiai Zsidó Hitköz­ségek Szövetségének ügyvezető igazgatója. - Az állam nem szakad bele az egyházak finanszírozásába, az éves állami támogatáson kívül semmit sem ad például az épületek felújítására, ez sokszor óriási ter­het jelent a kisebb egyházak szá­mára.” (lpj) Tenger nincs, szakértő van Pozsony. Szlovákia július végén két szakértőt küld Jamaicára, a tenger­fenék kihasználásáról szóló nemzet­közi konferenciára. Szlovákia a Csendes-óceánon 12 ezer négyzetki­lométernyi tengerfenék tulajdonosa, éppen ezért tagja a Nemzetközi Ten­gerfenék Szervezetnek. Szlovákiát a környezetvédelmi minisztérium két munkatárs, Dömény Tamás és Jozef Franczen képviseli majd, s utóbbi nagy eséllyel pályázik a Interocean- metal nevű szervezet elnöki posztjá­ra is. A szervezetet a tengerfenék alatt található nyersanyagok kibá- nyászására hozta létre 1987-ben Csehszlovákia, Lengyelország, Ku­ba, Oroszország és Bulgária. (TASR) röviden Michal Kováč is tanúskodott Pozsony. Nem mondhatok el semmit arról, hogy mit mondtam a rendőröknek, jelentette ki Michal Kováč, miután csütörtökön kihall­gatták Robert Remiáš gyilkosságával kapcsolatban. Remiáš Fegyve­res Oszkár, a SIS külföldre menekült volt munkatársának az otthoni összekötője volt. Ivan Lexa egyik ügyvédje szerint a volt államfő ar­ról a találkozóról beszélt, amikor 1995-ben Fegyveres meglátogatta őt, s elsőként állította, hogy fiát, ifjabb Michal Kováčot a SIS mun­katársai rabolták el. (TASR) Lexa pereli a lapkiadókat Pozsony. Ivan Lexa több millió koronás kártérítésre perelt több szlovákiai kiadóvállalatot, mivel szerinte több lap az elmúlt évek órán hazugságokat írt le róla. A Hospodárske noviny munkatársa tavaly júliusban azt állította, hogy Ivan Lexa egy kommunista áder családjából származó kisstílű bűnöző. A lap munkatársának a bíróságon kell majd bizonyítania, hogy az általa leírtak a valósá­got fedik. (TASR) Megvehetik a telket a panellakok Pozsony. A fővárosi önkormányzat öt koronás négyzetméterenkénti áron fogja eladni a lakóknak az önkormányzati lakások alatt fekvő telkeket. Az előző ciklusban az akkori közgyűlésben háromszor pró­bálták meg megszavaztatni ezt a döntést, de soha sem jártak siker­rel. Az önkormányzatnál eddig 3500-an kérvényezték a telkek meg­vásárlását. (TASR) Malíkovát törvényesen hallgatták le Pozsony. Törvényesen, tehát bírói engedéllyel hallgatta le a titkos- szolgálat Anna Malíková és férje, Alekszand Belouszov telefonbe­szélgetését -jelentette ki tegnap Dobroslav Trnka katonai ügyész. A SIS nem nyilatkozott az ügyben, mivel az titkos, a Markíza szerint az SNS volt elnöknője jogi lépéseket fontolgat, (ú) Korrupcióellenes könyvtár Pozsony. A Transparency International nemzetközi szervezet szlo­vákiai irodája korrupcióellenes könyvtárat nyitott a Bajkál utca 25 alatt. Egyelőre 1500 könyvet, kiadványt, cikket tudnak az érdeklő­dők rendelkezésére bocsátani és speciális internetes honlapot is működtetnek ( www.transparency.sk/acrc ). (TASR) A kormány javaslatát megtorpedózták a KDH kifogásai Diszkrimináció-ellenes tervezet a Smertől ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Smer szeptemberben beterjeszti diszkrimináció-ellenes törvénytervezetét a parlamentbe. „Ugyanez a jogszabály szerepel a kormány törvényelőkészítő prog­ramjában, de elfogadását előbb ja­nuárról márciusra, majd májusra halasztották, és a kormány még mindig nem tárgyalta” - indokolta pártja kezdeményezését Monika Be- ňová alelnök. A törvény mielőbbi el­fogadását indokolja európai uniós csatlakozásunk közelgő dátuma is, mivel Szlovákia kötelezte magát üyen jogszabály elfogadására még a csatlakozás előtt. Jana Kviečinská, a kormányhivatal emberjogi főosztályának vezetője szerint már elkészült a normaszö­veg, jelenleg politikai egyeztetés mi­att áll a törvény-előkészítési folya­mat. „A tárcaközi véleményezési fo­lyamat lezárult, az igazságügyi és a belügyi tárca (mindkettőt KDH-s mi­niszter vezeti - a szerk. megj.) jelen­tett be alapvető kifogást a tervezettel szemben - mondta lapunknak Kvie­činská. - A normaszöveg megfelelt az Európai Bizottságnak és az ENSZ emberjogi bizottságának is.” A KDH- s miniszterek szerint nem egy jog­szabály elfogadásával, hanem több törvény módosításával kellene elér­ni az uniós ajánlások beépítését Szlovákia jogrendjébe. A törvényter­vezet következő állomása a kormány törvényelőkészítő tanácsa, előtte azonban a kormánypártoknak egyezségre kellene jutniuk ez ügy­ben. A Koalíciós Tanács Csáky Pál miniszterelnök-helyettest bízta meg az egyeztetéssel. A KDH elsősorban azt kifogásolja, hogy a törvény valamennyi cikke vonatkozzon a homoszexuálisok­ra is. (lpj) A pártprogram teljesítését kéri számon a szövetség Nyílt levél az MKP-hoz ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nyílt levélben fordult Bugár Bélához pártelnökhöz és az MKP-hoz a Deportálások Áldozatai­nak és Leszármazottainak Szövetsé­ge, melyben az MKP pártprogramjá­nak azon részét kéri számon, mely a beneši dekrétumok diszkriminatív következményeinek megszüntetését tűzte ki célul. A levél szerint „az ügy rendezését célzó politikai akarat hi­ánya az MKP vezetőinek mulasztá­sa, egyben a választópolgároknak tett ígéretek be nem tartása”. A hét­fői kéméndi nagygyűlés résztvevői arra szólítják fel az MKP-t, hogy emelje fel a szavát mind a kormány­ban, mind a nemzetközi fórumokon, s a húsz magyar képviselő követelje az 1946-1947 telén történt törvény- sértések jóvátételét. (ú) GONDOK A HAJJAL A számos olvasói levélre való tekintettel újra közöljük a cég címét, amely a SALON TEXTURES hajápoló szer sikeres forgalmazásával foglalkozik: KVATROFIN s. r. o., Kúpeľná 24., 932 01 Veľký Meder, Tel.: 031/555 2095. Nemrégiben közöltünk egy beszélgetést a cég vezetőségével, a hajhullásról és a SALON TEXTURES termékről, amelyet a cég nagy sikerrel vezetett be a hazai piacon. Tudomást szereztünk egy szerről, amelyet a legújabb technológia szerint fejlesztettek ki az USA kiváló szakemberei. Egy adag készítmény a pontos használati utasítással együtt 690 koronába kerül. Az elégedett ügyfelek hatalmas visszhangja alapján ítél­ve, végre egy bevált szer, amely valóban megállítja a hajhullást és újra növekedésre serkenti a hajat. A cég képviselői biztosítottak bennünket, hogy ezeket e készítmé­nyek nemcsak a cég székhelyén kaphatók, de nagyon gyorsan intézik az írásbeli és telefonon keresztül történő megrendeléseket, mégpedig utánvéttel. UP1D75

Next

/
Oldalképek
Tartalom