Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-11 / 158. szám, péntek
Gondolat ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 11. Hidasi József tervei nyomán újítják fel a losonci zsinagógát. A Németországban köztiszteletben álló építész a fordulat óta gyakran látogat haza szülővárosába A mának és az emlékezetnek (Hermel Ödön felvétele) PUNTIGÁN JÓZSEF öbb mint fél évszázados hányattatás után hamarosan megkez- dődk a losonci neológ zsinagóga felújítása. Az épület Baumhorn Lipót tervei alapján készült, és 1925-ben adták át. A holokauszt után elnéptelenedett. Raktárnak használták, majd évtizedekig üresen állt. Csak a szerencsének köszönhető, hogy megmaradt. A zsinagóga felújítási terveit Hidasi József, a losonci származású, Németországban élő építész készítette el a közelmúltban. Hidasi József már gyermekkorában tudatosan készült hivatására. Túlélve a II. világháborút, Budapesten szerzett diplomát. 1956- ban elhagyta Kelet-Európát. Jelentős szakmai eredményeket mondhat magáénak. Elgondolásai alapján Argentínában, Svájcban, Németországban emelkedtek épületek. Hosszú évtizedek után, az 1989-es fordulatot követően látogatott el újra szülővárosába. Ön egy ismert és sikeres zsidó kereskedő családban, Losoncon született. Az 1944-es német megszállás, a zsidó törvények Önt és a családját súlyosan érintették. Talán nem túlzás kijelenteni: csak a puszta szerencsének köszönhető, hogy túlélte ezeket az éveket. Hogyan emlékszik vissza családjára, a gyermekkori losonci évekre? • A Heksch régi nógrádi család, Losoncon élő ága voltak a „fások”. Valószínű, hogy őseim Losonc Gyerekkori utcai barangolásaim mindig azt az érzést sugallták, mintha az egész város otthonom lett volna. Tudtam, hogy léteznek szebb tájak, szebb városok, nevezetesebb történelmi emlékek, de Losoncnak volt valamilyen különleges íze... 1849-es felégetése után költöztek a városba. így kis túlzással tragédiától tragédiáig éltünk itt. Gyermekkori élményeim a két világháború közötti időszakhoz kötődnek. A harmincas években a városban még jelen volt a Monarchia szelleme, benne az évszázados magyar múlttal. A Csehszlovák Köztársaság is a kisebbségek, a nemzetiségek országa volt, csak éppen más előjellel. Gyerekkori utcai barangolásaim mindig azt az érzést sugallták, mintha az egész város otthonom lett volna. Tudtam, hogy léteznek szebb tájak, szebb városok, nevezetesebb történelmi emlékek, de Losoncnak volt valamilyen különleges íze, benne érezhetően egyfajta daccal. Az itteni zsidó elitréteg életvitele, igényessége, lendülete mellett jelen volt a haladó szellemű politikai felvilágosultság, amely nélkül az én gondolkodásom nem válhatott volna olyanná, amilyen lett. Losoncon tanultam meg a különböző népek, vallások, kultúrák együttélésének embernevelő hatását. A családom nem vett részt aktívan a politikában, de a közéleti és politikai jelenségek megbeszélése napi téma volt. Amíg a Monarchia időszaka alatt felnevelkedett nagyapám az írógépig és a telefonig jutott el, addig édesapám minden korszerű dologra reagált. Népszerű alakja volt a losonci társasági életnek. Gyakran elkísérhettem a sporteseményekre, moziba, a Vigadó színházi előadásaira, majálisokra, kiállításokra vagy a losonci fürdő zenés délutánjaira. A losonci családi házak közül - a kastélyokat leszámítva - kevés ház kapott akkora figyelmet, mint a családja szecessziós stílusú búzatéri villája. Életrajzában olvastam, hogy későbbi hivatásának kiválasztásában nagy szerepet játszott a fakereskedés és a Zólyomi úton, Winkler Oszkár tervei alapján felépült három- emeletes bérház. A világ számos országát bejárva hogyan lett végül Németország egyik köztiszteletben álló építésze? A Heksch család nem „hagyományos” értelemben vett kereskedő család volt. Szüleim, nagyszüleim „üzletünket” inkább egy üzemnek tekintették. Házunkat a XX. század első évtizedében terveztették meg az akkor még fiatal Vágó József építésszel, aki a híres budapesti Lechner és Pártos tervezőiroda munkatársa volt. A minden ízében szecessziós épületet teljes egészében megtervezte: márványteremmel, szalonnal, könyvtár-társalgóval, korszerű technikával és higiéniai berendezésekkel. Losonc első központi fűtéses háza volt a miénk. 1937 tavaszának egyik napján édesapám, papírgöngyölegekkel a kezében, barátjával, Winkler Oszkár építésszel érkezett haza. Magához hívott és hármasban néztük meg egy új losonci bérház modern tervrajzait. Ez mély nyomokat hagyott bennem. Már akkor elhatároztam, hogy tanulmányaimat építészeti karon fogom folytatni. Ez a családom elpusztítása után még fontosabbá vált számomra. Winkler Oszkár irodája mindig, még 1956-ban is nyitva állt előttem. A budapesti építészeti kar díjazott diplomájának megszerzése után a budapesti várostervezési hivatal lett első ténykedésem területe. Az 1956-os magyar felkelés után elhagytam Európa keleti részét. Hogy ez mennyire volt helyes, ma sem tudom teljesen megítélni. Szakmailag mindenképpen az volt! Tapasztalnom kellett, hogy a hivatás kérdését Nyugaton másképpen értelmezik. Aki független művészként akar kiemelkedni, annak először pénzre és sikerre van szüksége. Mások által még nem járt utakat és lehetőségeket kell bejárnia! Engem már Budapesten is a városépítés és városrendezés kérdése, a nagy, sokrétű, multifunkcionális létesítmények hosszú távlatra szóló tervezése foglalkoztatott. Ehhez először Svájcban, Bázelban jutottam hozzá. Akkoriban ott működött Európa egyik legnagyobb építészeti tervezőirodája, amelynek megbízói közé világcégek tartoztak. Olyan munkákat támogattak, mint például a bázeli pályaudvar, a repülőtér és irodaházak építése. Aztán 1965 elején ajánlatot kaptam Németországból, hogy vegyek részt az új egyetemek alapjainak lerakásánál. Elfogadtam! Később, a hetvenes években az egyetemi tudományos intézetek, főleg a klinikák építésének specialistájaként az egész német nyelvterületen ismert lettem. Részt vettem a számítástechnika bevezetésében, programok készítésében, adatrendszerek felállításában is. Két külföldi megbízatásom is volt, Az épület kupola alatti része munkáimat számos szakmai kiadvány megjelenése kísérte. A szülőföldjétől távol töltött soksok évtized után, az 1989-es fordulatot követően, a Nógrádiak Első Találkozójára látogatott el Losoncra. Milyen érzésekkel tette ezt? A külföldön eltöltött évtizedek, a hidegháború, a sok alaptalan gyanakvás azt eredményezte, hogy az ember „leírta” a szülőhazáját. A Felső-Rajna vidéke, Freiburg több mint négy évtizede a választott hazám és otthonom. Ezt a régi kultúráktól átitatott világot a Fekete Erdő nyugati lejtői és a Rajna között 1945 óta a békés fejlődés, a tolerancia és a nyugalom jellemzi. Százezrek találták itt meg a háború utáni otthonukat. Az új haza anélkül alakítja ki az új környezetét, hogy mély gyökerekre lenne szüksége. Tudat alatt vagy tudatosan az ember magával cipeli a szülőhelyét, amely egyszerre teher és ösztönzés, irányító és eszmei támpont. A visszatérés vágya ugyan idővel elmosódik, de ha a haza hív, akkor felébrednek a régi emlékek, és az ember kíváncsi lesz arra, mi maradt meg abból, amit egyszer otthagyott. Az igazat megvallva, nem sokat vártam a visszatérés pillanatától. A Nógrádiak Első Találkozójára szóló meghívás azt sugallta, hogy Losoncon is megmozdult valami, ezért örömmel tettem neki eleget. Meghatott, hogy mennyien emlékeztek rám és családomra. Építészként itt ismerkedtem meg Dobrocky Györggyel, aki új terveit, a Kereskedelmi és Vásár- központ épületeit mutatta be. Családjával már gyermekkoromban kapcsolatunk volt. Megtudtam, hogy Dobrocky György az új fejlődés motorja, és ő avatott be a város építészeti és egyéb terveibe. Azóta hosszabb-rövidebb időre rendszeresen ellátogat Losoncra. Munkájával segítette a Vigadó szálloda felépítését, s befejezte a losonci neológ zsinagóga felújításának terveit. Beszélgetéseink során mindig azt tapasztaltam, hogy munkájában mind önmagával, mind környezetével szemben szigorú, s ilyen nézőpontból szemléli a Losoncon tapasztalható változásokat is. Mi az, amit e tekintetben jónak, és mi az, amit elhibázottnak tart? A Vigadó szállodának szimbolikus jelentősége is van. Az akkor induló fejlődési versenyben szükségesnek láttuk egy nyugati igényeket is kielégítő szálloda felépítését, amely a város központjában kézzelfoghatóan jelzi az új idők kezdetét. Sajnos egy-két emelettel kisebbre sikerült. Tény, hogy vannak gyenge pontjai, de fontos, hogy van. Szeretik a vendégek és a losonciak is. Aki valami jót és főleg hasznosat akar tenni, annak nem csak a környezetével, hanem saját magával szemben is szigorúnak kell lennie. Az építési tervek elkészítésénél az alapgondolatot és a koncepcionális megoldást kell előtérbe helyezni. Az egyszerű, modern építészet esztétikája finom és elegáns részleteken áll vagy bukik. Ezt érzi és látja a felhasználó és a közönség. Nagy gond, hogy Losoncon hiányzik egy hivatalos koordináló szervezet, polgári társaság, amely gondoskodna az egységes, kiegyensúlyozott fejlődésről. A városnak van ugyan adminisztrációja, de nincs egy tervező-, fejlesztőirodája. A magánkezdeményezéseket tiszteletben kell tartani, a befektetőt támogatni ' kell, olcsó telkeket kell rendelkezésére bocsátani. A törekvéseket, a befektetéseket azonban irányítani kell, biztosítani kell azt, hogy az elgondolások a város érdekeinek megfelelően valósuljanak meg. Losoncnak hasznosítania kellene az átmenő forgalom, a határ mentiség előnyeit. E tekintetben is még messze van attól, amilyennek lennie kellene. A hiányosságok közé tartozik a belváros fejletlensége, a forgalmi rendezés, ami messze nem teljesíti a mai kor megkövetelte színvonalat. Az épületeknek sem csak homlokzatuk van! Hiányzik a város egykor jellegzetes, vonzó, hangulatos központja, csak egy „majdnem hivata- los”-nak nevezhető kongresszusközpontja van. Utóbbi azonban akkor is lényeges létesítmény, ha magán viseli a vidékies szocializmus mindent központosítani akaró jegyét. Hiányolom, hogy helyi szakértők nem járnak tanulmányútra olyan városokba, amelyekben a városfejlesztés tervezése és megvalósítása előrehaladottabb állapotban van. Kevés a nyílt vita, mindenki a saját érdekeit akarja előnyben, részesíteni, érvényesíteni. Mindezekkel együtt a város 1993 óta valóban sokat fejlődött. Több a mozgás, az esemény, több a kulturális rendezvény. Ez jó jel. Erősödnek a határon túli, ezen belül a nyugati kapcsolatok, nagyobb az áruforgalom, a kereskedelmi élet, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy a város végre kilepjen a történelmi árnyékából, és azt a pozíciót foglalja el, amely megilleti. Térjünk vissza a zsinagógához. A kivitelezésében, stílusában is egyedülálló épület a II. világháború után árván maradt, mert a holokausztot a mintegy 3000 lélekszámú losonci zsidó lakosságnak alig tíz százaléka élte túl. A városközpont számos értékes épülete elpusztult, így szinte csodának tekinthető, hogy a zsinagóga megmaradt. Néhány éve Ön is jelentős mértékben segítetErkölcsi kötelesség emlékezni azokra, akik Losonc hírnevéhez, kultúrájához, gazdasági felemelkedéséhez tehetségükkel, pénzükkel, szorgalmukkal lényegesen hozzájárultak. Erre az egyik legmegfelelőbb gesztus a zsinagóga felújítása, s vele egy olyan működő „holokauszt emlékmű" létesítése, amely egyben az országot is képviselhetné - nemzetközi szinten is. te a zsinagóga megmentésére létrehozott alapítvány életre hívását. Ez azonban az ismert szlovákiai törvény hatására végül is nem hozta meg a kívánt eredményt. Az épületnek tavaly lett új tulajdonosa, Ön a közelmúltban készült el a felújítására tett javaslatával, olyan tervekkel, amelyek újra a társadalmi élet középpontjába állíthatják az épületet. Vázolná az elképzeléseit? A zsinagóga sok tekintetben fájó pontja a városnak. Eszmei és városképi szempontból is. Nem az a kérdés, hogy hány zsidó élte túl a tragédiát, vagy mennyien élnek még azok közül, akiket ez a tragédia itt ért el. Erkölcsi kötelesség emlékezni azokra, akik Losonc hírnevéhez, kultúrájához, gazdasági felemelkedéséhez tehetségükkel, pénzükkel, szorgalmukkal lényegesen hozzájárultak. Erre az egyik legmegfelelőbb gesztus a zsinagóga felújítása, s vele egy olyan működő „holokauszt emlékmű” létesítése, amely egyben az országot is képviselhetné - nemzetközi szinten is. A zsinagóga Baumhorn Lipót értékes, talán az utolsó műve, amelyet most már egy „belvárosi” jellegű” városképbe kell beilleszteni. Nehéz lesz a feladat, mert a tugári miliő sohasem tartozott Losonc vonzó részéhez. Ezen természetesen utólag lehet segíteni, a felújítás is jó alkalmat nyújt erre. A cél valóban az, hogy egy olyan reprezentatív társadalmi központ alakuljon ki, amelynek alapja a hagyományos architektúra és élettartalom, a műemlékvédelem és az emlékezet. Új rendeltetése mellett alkalmasnak kell lennie zsidó istentiszteletek megtartására. Ezért lenne jó, ha zsidó szervezetek nemcsak anyagilag, hanem szellemileg is hozzájárulnának a felújítás eszmei alapjaihoz. Mert a felújítás nemcsak építészeti helyreállítást jelent, hanem azt is, hogy méltó emléket állítson a város zsidó szellemi hagyatékának, amelynek valamikori szétroncsoíása mélyen érintette Losonc társadalmi integritását. Egyúttal azoknak is emléket állítunk, akik 1925-ben a zsidó hitközséget, a várost egy értékes, impozáns épülettel ajándékozták meg. Az alapgondolat az, hogy a zsinagóga megtartsa eredeti építészeti jellegét és identitását, eleget tegyen a műemlékvédelmi követelményeknek és az új funkciókat szolgáló korszerű műszaki berendezéseket a meglévő szerkezeti keretbe fogadja be. A központi szakrális terem - hangsúlyozva a belső kupola alatti tér domináns voltát - használata érintetlen marad. Ez lesz a színhelye az ünnepi rendezvényeknek és koncerteknek. Az emeleti részen helyreállítjuk az oszlopok köré font karzatot, csakúgy, mint a nagy foyer-t, amely a főbejárat felett van. Ez éppúgy alkalmas lesz prominens személyek fogadására, mint a szünetek alatti kávézásra, falatozásra, társalgásra. Az épületet alá kell pincézni, ott a szükséges kiegészítő funkciók és a műszaki berendezések lesznek majd elhelyezve, ami egyúttal érdekes architektonikus megoldást is jelent. Arra tehát nincs esély, hogy a zsinagóga csak eredeti küldetését töltse be. Ezzel együtt a fontos követelmények közé sorolnám azt a fentebb is jelzett igényt, hogy emléket állítson az építtetőinek, azoknak, akik a munkájukkal, elkötelezettségükkel és hitükkel nagyon sokat tettek Losoncért. Reálisan megvalósítható az épület „kettős működése”? Az eredeti feladatát akkor sem tölthetné be, ha ma a jelenleginél tízszer több zsidó vallású ember élne Losoncon. Egy állandóan növekvő és anyagi támogatás nélküli hitközségre sincs remény. De elmondom, hátha emlékeznek majd a szavaimra egy későbbi korban. A kettős rendeltetés ideális állapotához mindkét oldalról hozzá kell járulni. Hozzá kell fűznöm, a zsidóság vallási oldaláról nincsen teljes egyetértés ebben a tekintetben. Európában több helyütt léteznek felújított zsinagógák, amelyek ki- sebb-nagyobb mértékben eleget tudnak tenni ennek a kettős funkciónak. A városba érkező turisták, a határ mentiség ténye, a budapesti zsidóság közelsége, anyagi lehetősége is sokban hozzájárulhatnak ehhez. A kettős szerep nemcsak vallási, hanemtársada- lompolitikai és kulturális kérdés is. Ez azt jelenti, hogy egy egységes társadalomban intő emlék és élő valóság maradjon egy, a történelemben - remélhetőleg - egyszeri tragédia. Nincs olyan művész, aki szebb és megfelelőbb emlékművet tudna állítani, mint ez a zsinagóga. Én bízom abban, hogy ez sikerülhet. Losonc mindig többre volt képes. A zsinagóga eredeti képeslapon
