Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-11 / 158. szám, péntek

2003. július 11., péntek

3. évfolyam, 15. szám

A napilapok már 1929 januárjában úgymond szenzációként kezelték az ügyet, és hangzatos címekkel próbálták növelni olvasótáborukat

A Tuka-per előzményei a sajtóban

VERES TÍMEA

ún. Tuka-per a két világháború közötti időszak egyik legnagyobb pere volt Csehszlovákiában. Szinte valamennyi újság vagy hetilap beszámolt arról, hol tart éppen a nyomozás vagy a bírósági tárgyalás. A kihallgatások és tanú- vallomások terjedelme több száz oldal; és ugyanezt mondhatjuk el a sajtóban megjelent anyagról is. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a Tuka-per a leginkább medializált perek egyike volt és külföldi napilapok is tudósítottak róla.

A per kiindulópontja Tuka Béla vagy Vojtech Tuka, Hlinka Szlovák Néppártja képviselői klubjának tagja és a Slovák napilap főszerkesztőjének 1928. január 1-én megjelentetett állampolitikai tanulmánya volt, „A turócszentmár- toni deklaráció tizedik évében”, ismertebb nevén a „Vacuum iuris”. Ebben, Tuka elmélkedése szerint Csehszlovákia államjogi elrendezését tíz év elteltével felül kell vizsgálni. Tuka itt az 1918. október 30- án létrejött turócszentmártoni egyezmény ún. titkos záradékára hivatkozott, mely alapján a szlovákok tíz év próbaidőre lépnek be az új államalakulatba, tíz év elteltével népszavazással vagy más formában kell nyilatkozniuk arról, hogy megmaradnak-e benne. Ha ez nem történne meg, vacuum iuris, jogi vákuum alakulna ki 1928. október

31-e után. A cikk nagy felháborodást váltott ki, és a turócszentmártoni gyűlés résztvevői is elutasították.

A cikknek komoly következményei lettek, azonban itt meg kell jegyeznünk, hogy Tukának nem ez volt az első nyilvánosságra jutott ügye. A sajtó folyamatosan intézett ellene támadásokat, többek között 1926 novemberében egy kellemetlen sajtóháború kezdődött a Slovenský Národ és a Slovák című újságok, ezáltal a két főszerkesztő, Jur Koza- Matejov és Tuka között. Korábban Koza-Matejov Tuka jobbkeze volt a Slovák szerkesztőségében, de személyes kérdések miatt útjaik szétváltak, és Koza-Matejov megalapította a Slovenský Národ című lapot. Az újságok sorban cikkeztek a Koza- Matejov és lúka között meglévő ellentétről. Koza-Matejov állítása szerint Tuka támogatta az irredentát,

nemcsak szlovákiai magyar pártokkal volt kapcsolata, hanem bizonyos pesti körök bizalmasa volt, és innen kapott pénzt tevékenységéhez. Tuka célja Koza-Matejov állítása szerint Szlovákia elszakítása a köztársaságtól és felszabadítása forradalom útján. Közép-Szlovákiá- ban, Rózsahegyen, esetleg Zsolnán kiáltották volna ki Szlovákia elszakadását. A Slovák pedig azzal vádolta meg Koza-Matejovot, hogy mindig gyűlölte Tukát és személyes ambíciók miatt alapította új lapját, amelyet a megszűnéstől csak ez az ún. sajtóháború mentett meg. A Slovák szerint mindez a kormány műve. Ezzel akarja sakkban tartani a néppártiakat a belépési tárgyalásoknál. „A jutalom pedig Koza- Matejové.” O 1926 novemberében azt javasolta Hlinkának, hogy gyakoroljon nyomást a képviselőházra, és függesszék fel Tuka képviselői immunitását, a kérdést pedig oldják meg bírósági úton. A Národní politika egyik írása szerint Tukának ellentétei voltak magával Hlinkával is. A néppárt két táborra oszlott, az egyik Hlinka, a másik Tuka mögé sorakozott föl. A cikk írója csodálkozik azon, hogy Tuka nem tett feljelentést Koza-Matejov ellen. Több napilap is foglalkozott a kialakult helyzettel. Koza-Matejov az ügyet bizalmasan akarta kezelni és megbeszélni Hlinkával, de ő elzárkózott ettől. Tuka Hlinka kategorikus felszólítására sem tett feljelentést Koza-Matejov ellen rágalmazásért. Mindenesetre ezzel a kérdéssel abban az időben a rendőrségen túl a belügyminisztérium is foglalkozott.

A vacuum iuris-ügy azonban méreteiben és következményeivel is túlszárnyalta ezt a rövidke, alig egy hónapig tartó sajtócsatát.

A kezdő lépést dr. Milan Ivanka, á Csehszlovák Nemzeti Demokrácia pártjának szlovákiai elnöke, Tuka nagy ellenfele tette meg, aki már 1922 óta figyelte Tuka „különös ügyeit”. 1928. május 5-én jelentette őt fel hazaárulásért.

Ahhoz, hogy Tuka ellen eljárás indulhasson, ki kellett őt adni az igazságszolgáltatásnak, vagyis fel kellett függeszteni képviselői immunitását. 1928 decemberében több újság is nehezményezte, hogy a képviselőház még mindig nem döntött Tuka képviselői immunitásának felfüggesztésében. Azonban a döntés még 1928 karácsonya előtt megszületett, és eljárás indulhatott ellene. Tukát 1929. január

3-án tartóztatták le. Felvetődik a kérdés, miért nem ment el, esetleg távozott külföldre, amikor megvádolták, 1928 májusában. A Slovenský denník szerint Hlinka biztosította őt, hogy nem fogják bebörtönözni. „Hlinka ezt teljes bizonysággal állította.”

Hlinka többször tiltakozott Tuka bebörtönzése miatt Masaryk elnöknél, Švehla miniszterelnöknél és az igazságügy-minisztériumban is. „Az elnök úr meghagyása szerint az egész ügyet továbbították az igazságügyi minisztériumba”, állt az elnöki kancelláriától kapott válaszban. Hlinkának a belügyminiszter azt ígérte, hogy Tukát szabadlábon fogják kihallgatni. 1929. január 9-én Hlinka meglátogatta Tukát a börtönben és hangsúlyozta: „Biztos vagyok abban, hogy Ön mihamarabb mint szabad és ártatlan ember távozik innen.”

A napilapok már 1929 januárjában úgymond szenzációként kezelték az ügyet, és hangzatos címekkel próbálták növelni olvasótáborukat. írtak Tuka levelezéséről Jeh- licskával, a szlovákiai fegyveres felkelés előkészítéséről és a Rodo- brana nevű szervezet létrehozásáról, Tuka vezető szerepéről az ún. földalatti mozgalomban, a Bécs- ben létrehozott, állítólagosán német alezredes által irányított kémirodáról, és fontos kérdés volt az is, hogy Tuka honnan és kitől kapott pénzt tevékenységéhez. „1920-ban Tuka még szegénységben élt, bútorait is áruba kellett bocsátania, albérlői voltak. Később a pénz nem játszott szerepet...”

A sajtó nem feledkezett meg Tuka 1923-as párizsi útjáról sem, amikor Tuka az általa írt memorandumot vitte el Párizsba. A memorandumban a szlovákok csehektől való elszakadását sürgette az önrendelkezésijog alapján. Tuka párizsi útjáról tudott a néppárt vezetősége, maga Hlinka is. Majd előkerültek az 1919-es népszámlálás adatai, Hika ekkor magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Egyébként ez a tény már 1923-ban is feszültségforrás volt a Szlovák Néppárton belül. A „Pro Hungária” brosúra tartalmáról is több cikk jelent meg. „Magyarország soha nem fog megbékélni az ország megcsonkításával”, állt az 1918-ban kiadott és a Pozsonyi Magyar Tudományegyetem (Erzsébet Egyetem) tanári kara által, tehát Tuka által is aláírt, békekonferenciának címzett brosúra előszavában.

Janiga József:Csallóközi táj I.

Tukát közben többen meglátogatták a börtönben és biztosították őt, hisznek ártatlanságában. 1929. január 16-án ülésezett a néppárti szenátorok és képviselők klubja. Egyhangú határozatot fogadtak el arról, hogy kiállnak Tuka mellett. „1928 májusában a néppárti képviselők klubja által delegált, dr. Jozef Budayból, Pavel Macháéekből, dr. Viktor Ravaszból és dr. Jozef Tisó- ból álló vizsgálóbizottság megfelelően és aprólékosan megvizsgálta azt az anyagot, amelyet Karol Be- lánsky, a néppárt tagja nyújtott be írásban Tuka képviselő ellen. Meghallgatta a feljelentő Belánskyt és úgy döntött, hogy a bizottság vala- ’ mennyi tagja adja be véleményét írásban. Ezek alapján a bizottság egyhangúlag megállapította, hogy Belánsky ellentmondó vallomása és az általa benyújtott anyag bizonyítékokkal alá nem támasztott, ezért nem lehetséges, hogy ez alapján felléphessenek Tuka képviselő ellen. Azonban ez a látszólagos egység is hamarosan szertefoszlott. Ferdinand Juriga és Florián Tománek néppárti képviselők egy rezolúcióval határolódtak el Tukától. „Tuka nem a párt és a párt nem Tuka.” - állították és a határozatot el kívánták fogadtatni a néppárt képviselői klubjával is, azonban ez nem sikerült, Hlinka is ellene szavazott. Nem tehettek mást, saját lapjukban, a Slovenské Ľudové Noviny hasábjain közölték, „Legyen világosság” címmel. Hiába igyekezett Juriga és Tománek, hogy Tukát még a főtárgyalás megkezdése előtt kizárassa a pártból, február közepén nekik kellett elhagyniuk a néppártot. Juriga a későbbiekben többször intézett támadást Hlinka ellen, ezért az egyházi bírósággal is meggyűlt a baja. Többször felvetődött a kérdés, hogy kaució ellenében bocsássák szabadon Tukát, de ezt valameny- nyi szinten elutasították. Majd a Slovák 1929. február elején felröppentette a hírt, hogy Tukát esetleg házi őrizetbe helyezik. Ahogy a későbbiekben kiderült, ez álhírnek bizonyult. Míg a Slovákban panasszal teli cikkek jelentek meg Tuka sötét és dohos börtöncelláját illetően, addig a Slovenský denník és a Slovenská Politika felháborodásának adott hangot, hogy Tuka előjogokat kíván élvezni a pozsonyi kerületi bíróság börtönében.

Ha meg is viselték Tukát az első, börtönben töltött hónapok, még

bizakodott, hogy hamarosan ejtik a vádakat és szabadon bocsátják. „Dr. Tuka képviselő úron még nem vehető észre semmiféle hanyatlás, vidám és üde.”

Közben folytak a kihallgatások, házkutatások és letartóztatások. 1929 márciusáig hét embert helyeztek vizsgálati fogságba, többek között Sznaczkýt, az Autonómia c. lap szerkesztőjét, Machot, a néppárt központi titkárát, Holényi Teréziát, Tuka titkárnőjét a Nőegyletből, Weber Viktort, a Magyar Keresztényszocialista Párt titkárát. Az újabb letartóztatások és egyes tanúk megbetegedése miatt a vizsgálatot nem zárhatták le 1929 márciusának elejéig, ahogy tervezték. 1929. február 10-ig hatvan tanút hallgattak ki, de március elejére százharmincra növekedett a számuk.

Közben a kedélyeket felkorbácsolta Flachbart Ernő szökése, akit addig tanúként hallgattak ki, és aki a szlovákiai magyar ellenzéki pártok központi irodájának igazgatója volt. Azzal gyanúsították, hogy a Rodobrana szervezésére Magyar- országról szerzett pénzt. Flachbart ugyan jelentkezett külföldről, de nem árulta el, hol van. Arra hivatkozott, hogy idegei kimerültek, és szanatóriumban van. „Flachbart szökése megnehezítette Tuka helyzetét.”

Tudjuk, hogy Tuka képviselői immunitásának felfüggesztése nem vonatkozott az 1923 előtti tevékenységére. Azonban a vizsgálat során olyan tanúkat is kihallgattak, akik erről az időszakról beszéltek, így a vizsgálóbíró kiterjesztette a nyomozást ezekre az évekre is. Tuka védőügyvédje, dr. Galla keresetet nyújtott be ez ellen. A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása szerint a parlamentnek kell döntenie abban, hogy felfüggesztik-e Tuka képviselői immunitását az 1919-1922 közötti időszakra vonatkozóan. „A védelem az első, nagy győzelmét aratta”, írta a Slovák.

Itt kell megemlítenünk, hogy már 1929 januárjától, Tuka letartóztatásának időpontjától a sajtó dilemmában volt. A fő kérdés az volt, hogy politikai perről vagy, ahogy az újságok írták, egyszerű bűnügyről van-e szó. Kezdetben több napilap hangsúlyozta, hogy ez egy politika- mentes ügy, a bíróság függetlenségével érveltek és azzal, hogy politikumot maga a néppárt csinál belőle. „Tuka bűnösségéről vagy ártatlanságáról bírósági eljárás fog dönteni és nem politikai fórum.” Azonban a Tuka-ügy elsősorban politikai indíttatású volt, és ezt a sajtónak is előbb vagy utóbb be kellett látnia. Talán a legjobban ezt a Lidové Noviny fogalmazta meg, igaz, egy kicsit későn, már akkor, amikor folyt Tuka ellen a per. „A tisztán bűnügyi vonatkozások mellett mindig volt egyfajta politikai fenn- hangja, ugyanis nem kétséges, hogy a Tuka-per tartalmaz politikai elemeket és politikai motívumokat, ahogy minden hazaárulási ügy.” Hlinka még 1929 júniusában megpróbált beleavatkozni a dolgok menetébe, újból elment Prágába, hogy kieszközölje Tuka szabadon bocsátását, de nem járt sikerrel. Lakoni- kus választ kapott. „A kormány nem avatkozik bele a bíróság hatáskörébe.” Megkezdődhetett a per, mely szövevényessége folytán hosszú hetekig foglalkoztatta a közvéleményt, s amelynek eredménye közismert: a pozsonyi kerületi bíróság Tukát 15 évi börtönbüntetésre ítélte. Vojtech Tuka 1937-ben szabadult, majd ismét bekapcsolódott a politikai életbe, s az önálló Szlovák Köztársaság miniszterelnöki tisztségét is betöltötte.

A jelen előadás az 1929 januárja és 1929 októbere között megjelenő napilapok cikkeire támaszkodik, s a sajtón keresztül kívánja bemutatni „az 1929-es év legnagyobb szenzációját”. Nem jegyzőkönyvekről és jelentésekről van szó, hanem cikkekről és kommentárokról, így elvárni a teljes tényszerűséget lehetetlen. Egyszer a Slovák tagadta mindazt, amit a Lidové noviny vagy a Slovenský denník közölt a Tuka-ügy kapcsán, máskor fordítva, a Lidové Noviny bélyegezte hazugságnak a Slovák cikkeit, azonban csakúgy, mint ma, az 1920-as évek sajtójára is jellemző, inkább mondjunk többet, mint kevesebbet, nem lényeges, hogy nem igaz vagy pusztán híresztelés, aminek semmi alapja. És ez alól nem volt kivétel Tuka képviselő úr esete sem.

Az előadás a Fórum Kisebbségkutató Intézet által Visszatérő történelem címmel fiatal kutatók és doktoranduszok részére szervezett konferencián hangzott el, 2003. május 22-én So- morján.