Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-11 / 158. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 11. Riport B Ha a hazai mezőgazdasági támogatás mértéke nem éri majd el legalább a környező országok szintjét, akkor akár általános csődöt is jelenthetnek a gazdák Nem mondhat le a mezőgazdászokról a kormány Lelkes Péter: a mezőgazdaság állami támogatása nem hazai sajátosság Király Zoltán: nem tervezzük az állomány felszámolását (Vas Gyula felvételei) Európai uniós csatlakozásunk előtt egy évvel válságban van a hazai mezőgazdaság. Az aszály szinte már csak a pontot tette fel az i-re, hiszen a sertéstenyésztők, a tej-1 termelők már év eleje óta kongatják a vészharangot. Ha pedig továbbra sem hull számottevő csapadék, cukorrépából, kukoricából is az átla- gosnál jóval alacsonyabb hozamokra lehet számítani, ami további bevételkiesést jelent az ágazatnak. V. KRASZNICA MELITTA Mindebből azonban az átlagpolgárban a híradások nyomán elsősorban az rögzül, hogy a mezőgazdászok már megint siránkoznak, és újabb támogatást követelnek az államtól - ezúttal a szárazság okozta károk enyhítésére. „Lassan olyan kép alakul ki rólunk, mintha mást sem tennénk, csak a költségvetésen élős- ködnénk - fakadt ki Lelkes Péter, a lakszakállasi mezőgazdasági szövetkezet elnöke. - Mindenkinek tudatosítani kellene^ hogy a mezőgazdaság állami támogatása nem hazai sajátosság, az Európai Unió költség- vetésének felét ez az ágazat nyeli el. Számítások szerint mezőgazdasági dotációk hiányában Szlovákiában az ugrásszerű áremelkedés következtében a jelenlegihez képest plusz 10-12 milliárd koronát kellene a lakosságnak élelmiszerek vásárlására fordítania. A valóságban viszont az élelmiszerárak stagnálnak, és inflációcsökkentő hatásuk van, ami ugye egyáltalán nem mondható el az energia, vagy más iparcikkek áráról.” Ha a kormány nem hajlandó legalább olyan mértékben támogatni a gazdálkodókat, mint azt a környező, az EU-hoz velünk együtt csatlakozó országok kormányai teszik, ez Lelkes szerint csak egyet jelenthet: tudatosan tönkre kívánja tenni az ágazatot. A kialkudott csatlakozási feltételek aláírása után még Mikuláš Dzu- rinda kormányfő is úgy nyilatkozott, hogy a többi belépő országgal együtt Szlovákia is kiegészíti nemzeti költségvetéséből a közvetlen támogatásokat. Később elvetette ennek lehetőségét, illetve további tárgyalásokat lát szükségesnek az ügyben, s a kabinet a 2004-es költség- vetés összeállításakor tér vissza a kérdéshez. „A kormánynak tényleg az a szándéka, hogy a szlovákiai gazdálkodók teljesen konkurenciaképtelenné váljanak? Ha ugyanis a hazai támogatás mértéke nem éri majd el legalább a környező országok szintjét, akkor akár általános csődöt is jelenthetünk - mondta Lelkes. - Jó lenne, ha a döntéshozókban tudatosulna, hogy in nem csupán arról az 50-60 ezer emberről van szó, aki az őstermelésben dolgozik. A mezőgazdáságra olyan ágazatok is kötődnek, mint a feldolgozóipar, az állatorvosi hálózat, a vegyszereket, műtrágyákat gyártó vállalatok, vagy a gépipar. Az államnak egyszerűbb munkanélküli segélyeket fizetni, mint ésszerűen támogatni a vidéken sokszor egyedüli munkalehetőséget biztosító mezőgazdaságot?” A szakember meglátása szerint a nagy szárazság és az alacsony hozamok ellenére sem kell túlzott gabonahiánytól tartani. A hónapok óta tartó sertésfelvásárlási válság miatt ugyanis egyre több gazdálkodó fontolgatja az állatállomány felszámolását, így takarmányból is egyre kevesebbre van szükség. „A tavalyi 42-45 koronával szemben idén átlagosan 30 koronát kapunk az élősertés kilójáért. Szövetkezetünk esetében, ahol 21 ezer sertést nevelünk, ez havonta 1,5-2 millió korona bevételkiesést jelent. A tej literenkénti felvásárlási ára is 1-1,50 koronával elmarad a tavalyitól, a vágómarha kilóját 4-5 koronával olcsóbban tudjuk értékesíteni, mint az elmúlt évben. Nincs miből kompenzálni a veszteségeket. Az aszály miatt szövetkezetünkben például 12 millió koronával kevesebb bevételre számítunk gabonából, a borsó esetében pedig 2 millió korona a kiesés. Félő, hogy ilyen gazdasági-piaci körülmények között nemcsak a rossz hatékonysággal gazdálkodó üzemek morzsolódnak le - ami talán egyedüli pozitív hozadéka ennek a helyzetnek -, hanem az eddig nyereséges vállalatok, gazdálkodók is állományuk csökkentését vagy teljes felszámolását fontolgatják. Akik mégis kitartanak, azok a hullámvölgyet törvényszerűen követő fel- emelkedésben bíznak. Nem vagyok viszont biztos abban, a konjunktúra adta lehetőségektől a kormány nem fosztja-e meg a talpon maradt gazdálkodókat újabb dömpingbehoza- tallal. Jól tudjuk, hogy a mostani sertésválság is a tavalyi csehországi behozatallal indult.” A hazai mezőgazdászokra további csapást jelent az üzemanyag árának augusztusi emelése, ami számítások szerint újabb 800 millió korona többletkiadást jelent az ágazat számára. Évek óta szorgalmazzák a gazdálkodók a földadó eltörlését is, mindhiába. Pedig az EU-tagorszá- gokban sincs ilyen adó. Lelkes Péter szerint tiszta játékszabályokra lenne szükség, jelenleg ugyanis csupán megérzéseikre hagyatkozhatnak a gazdálkodók a tekintetben, hogy mit is termeljenek, mekkora állatállományt hagyjanak, esetleg számolják fel az egészet. „Azért is várjuk országunk EU-s csatlakozását, hogy végre tisztán lássunk. Ha kisebb támogatást is kapunk, mint a régi tagállamok, de biztosak lehetünk benne, hogy azt megkapjuk” - tette hozzá. Lelkes Péter véleményét osztja Király Zoltán, lakszakállasi magángazda is. Ő is az EU-csatlakozás híve, éppen a fentiekben megfogalmazottak miatt. „Megbotránkoztató az a huzavona, amit a kormány a közvetlen támogatások kiegészítésének kérdésében folytat. Bízom benne, hogy az illetékesek végül is belátják: a hazai mezőgazdaság megmentése érdekében nálunk sem lehet a környező országok támogatási szintje alá menni” - mondja. Király Zoltán két társával együtt 180 hektáron gazdálkodik, kalászosokon kívül kukoricát, napraforgót, cukorrépát és takarmányféléket termel. Állatállományuk 100 szarvasmarhából és körülbelül ugyanennyi sertésből áll. „A pillanatnyi nehézségek ellenére nem tervezzük az állomány felszámolását, egy régi mondás szerint az okos' paraszt akkor fedezteti malacát, amikor a legrosszabb a helyzet. Remélem, legkésőbb az EU-ba lépésünk idejére megváltozik a jelenlegi kedvezőtlen állapot. Harminckét koronás felvásárlási ár és 43-44 koronás előállítási költségek mellett ugyanis nem lehet sokáig talpon maradni. Községünkben nagy hagyománya van az anyasertéstartásnak, évente 6-7000 háztájiban nevelt kismalacot is eladtak a falubeliek. Most viszont egyre-másra elállnak ettől a tevékenységtől.” Királyéknak a tejjel nincs gondjuk, ugyanis kezdetektől fogva hús- hasznosságú szarvasmarhát tenyésztenek. Választásuk tudatosan esett erre a típusra, közel 30 éves állattenyésztői múlttal ugyanis Király Zoltánnak volt annyi tapasztalata, hogy ilyen kis állomány mellett nem térülne meg a fejő- és hűtőház kiépítésébe fektetett pénz. „Sajnos nálunk a felvásárló üzemek még nemigen fizetik meg azt a minőségbeli különbséget, ami a tej-, illetve a húshasznosságú vágómarha húsa között van - fejtegette a magángazda. - Az EU-ban ettől is javulást várok. Bővítésre azonban nemigen lesz lehetőség, mivel a hústípusú marhaállományra is kvóta vonatkozik.” Korunk modern világában, a Kárpát-medence peremterületein újra kérdésessé vált anyanyelvűnk fennmaradása. Szükség van hát arra, hogy felkészítsük a magyarságot védelmére Negyedik Lármafa-találkozó Szent László nyomában KOVÁCS ÁGNES A lármafa magas póznát jelent, amelynek szurkos szalmával bekötött felső részét veszedelem jelzéseként meggyújtották. A középkori Magyarországon Szent Lászlónak 150 templomot szenteltek. Ez a szám érzékelteti azt a kiemelkedő szerepet, amelyet Szent László játszott a magyar nép képzeletvilágában és az egyházban, különösen a határvidékeken. Már száz évvel a szentté avatása után legendák sorát lelhetjük fel róla. A király sírjánál gyógyulások, csodák történtek, ezért a Szentszék vizsgálata után 1192- ben szentté avatták. A legsúlyosabb eskünek számított az, amit Szent László fejére tettek. Ereklyetartó szobrának arcvonásai éltek az ország minden részéről Váradra zarándokolok emlékezetében, a szobrokban és a falfestményeken. Ezért van az, hogy szinte minden ránk maradt falfestményen megegyezik Szent László arcának és alakjának ábrázolása. A IV. Lármafa-találkozó Rozsnyótól Kassáig kereste fel azokat a helyeket, ahol Szent László alakja falfestményeken vagy akár bizonyos helyekhez kötődő legendákban még fellelhető vagy bizonyíthatóan megvolt. A túl sűrűre sikeredett programsorozatból azonban sajnálatos módon kimaradt néhány, de lényeges Szent Lászlót ábrázoló freskó megtekintése: nemcsak a rimabányai és a karasz- kói falfestmények, hanem a Rozsnyóhoz közeli Rákos és Csetnek középkori freskói is. A találkozó első, Szent László-i nyomokat magán viselő állomása Hárskút volt, ahol az Árpád-kori katolikus templomban valaha létezett Szent László festményről lehet tudni, azonban az már elpusztult. A további freskókból csupán apró felületek látszanak, amelyek a kedvezőbb anyagi feltételeket várják, hogy végre megmutatkozhassanak. Hárskúton ökumenikus isten- tisztelettel emlékeztek, és buzdították a nyelvhatáron vagy szórványban élő magyarokat a megmaradásra. A következő úti cél Dernő volt, ahol a Csemadok újjáalakulásának 50. évfordulója alkalmából emelt kopjafát, a 48-as emlékművet és a katolikus templomot tekinthették meg. A lucskai romtemplomnál tett látogatás után Barkára érkeztek az erdélyi vendégek, ahol díszkapuval fogadták őket. Az újkenyér ünnepével és az aratással kapcsolatos szokásokat mutatta be a helyi folklórcsoport. Innen a csapat a Szádelői-völgybe zarándokolt, amelynek természeti szépségeit Gordon László, a Gö- mör-tornai Karszt legjobb ismerője mutatta be. Debrődön a Szent László-forrásnál, pihent meg a csapat, ahol a legenda szerint a király menekülés közben ráugratott egy kőre, és abból víz fakadt. A deb- rődiek a több mint egyórás műsorukban a magyar történelem jeles eseményeit jelenítették meg valóban élvezetes előadásban. Másnap Kassán a delegáció magyar misén vett részt a Szent Erzsébet dómban, és megtekintették a nagyságos fejedelem, Rákóczi sírboltját és a rodostói házat. Süli János, Kassa Óváros polgármestere beszámolt a vendégeknek az önkormányzati munkáról, Kollár Péter, a Thália Színház igazgatója a szlovákiai magyar színházak helyzetéről, Mihályi Molnár László tanár pedig a kassai oktatás és közművelődés történetéről tájékoztatta a vendégeket, s nem maradt el a Thália Színház előadása sem. Az erdélyi pedagógusok, lelkészek, muzeológusok, írók civil szervezetek vezetői, közművelődési dolgozók nevében Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának és a Julianus Alapítvány elnöke foglalta össze a IV. Lármafa-találkozó hozadékát. A találkozó üzenete egy Szent László legendából indul ki, amikor László herceg, a későbbi király és Szent a leányrabló kuntól Cserhalomnál visszaszerezte az elrabolt leányt, egy leendő anyát, aki majd továbbadja az anyanyelvet gyermekeinek. „Korunk modern világában, a Kárpátmedence peremterületein újra kérdésessé vált anyanyelvűnk fennmaradása. Szükség van hát arra, hogy felkészítsük a magyarságot védelmére” - olvasható a IV. Lármafa-találkozó üzenete. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: HELYENKÉNT BORULT ÉGBOLT, 17-27 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.05-kor - nyugszik 20.49kor A Hold kel 19.01 -kor - nyugszik 02.18-kor A Duna vízállása - Pozsony: 275, apad; Medve: 80, változatlan; Komárom: 160, apad; Párkány: 90, apad. Változóan felhős, helyenként borult égboltra számíthatunk. Eső bárhol előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 Celsius fok között alakul; az ország déli, délnyugati területein azonban akár 27 fokig felmelegedhet. Északnyugati, északi szél várható 8 m/s-os sebességgel. Az éjszakai hőmérséklet 10 és 14 fok közé csökken. Holnap hidegfront érkezik az ország fölé. Felhős lesz az égbolt és többfelé várható zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. ORVOSMETEOROLOGIA A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők ma jobbára pozitív hatásokkal számolhatnak. Gyakrabban fordulhat elő migrénes eredetű fejfájás, az alacsony vérnyomá- súaknál általános rosszullét, gyengeség jelentkezhet. Komolyabb problémákkal a mozgásszervi, főleg reumatikus betegségekben szenvedők számoljanak. A magasabb vér- nyomásúaknál depresszió jelentkezhet, a változó időjárású helyeken a különböző bőrbetegségek tüneteinek erősödése várható. Holnap a mai hatások többsége megmarad, sőt némelyek még erősödhetnek is. Holnap CSALÁD KŐI ♦ Átadtuk a légtisztítót a boldog nyertesnek ♦ 50 tuti úti tipp ♦ Milyen a kínai átlagcsalád? HÉTVÉGI MAGAZIN