Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-10 / 157. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 10. TALLÓZÓ KOMMENTÁR NÁRODNÁ OBRODA Egy év kampány NAGY ANDRÁS Eduard Kukán hétfőn hivatalosan is elindította elnökválasztási kampányát. Ez szerintem alapjaiban elhibázott dolog. Egy külügyminiszter ilyenkor ne kampányoljon, hanem dolgozzon. Újra jönnek tehát a megosztó és az összefogó jelöltek, nézzük az eddigi kínálatot és a módszert. Szlovákiában a nép két fordulóban választja meg az államfőt, s az eddigi tapasztalat alapján a pártjelölteknek van nagyobb esélyük. A közvélemény-kutatások szerint jelenleg Kukán áll az élen. A külügyminiszter az SDKÚ jelöltje, bár nem az egyeden jobboldali, hiszen már a KDH is bedobta a játékba František Mikloškót. Ha őt választatnák meg, Szlovákiának másodszor lenne felszentelt pap államfője. A HZDS még mindig nem vallott színt, de valószínű, hogy Vladimír Mečiart újraindítja. Ez alapos kockázattal jár, hiszen ha a parlamenti választásokat is beleszámoljuk, 1998 óta már negyedszer nem sikerülne feljutnia a csúcsra nagyon jó startpozícióból, ami enyhén szólva is ciki. A baloldaliak egyik jelöltje minden bizonnyal Brigita Schmögnerová bár egy reformer pénzügyminiszternek nem sok esélye lehet. Biztosra vehető, hogy a kommunisták is indítanak valami jóvágású elvtársat. Elképzelhető, hogy eddigi fogadkozásai ellenére Ján Slota sem akar majd kimaradni a díszes csapatból, úgy várom már, vajon melyik tévéműsorban csinál majd botrányt. Ami a civil jelölteket illeti, a legjobb a Magda Vášáryová-Milan Lasica házaspár lenne, a két színésznek együtt nagyobb a támogatottsága, mint Vladimír Mečiamak. Sőt, biztos vagyok benne, ha így együtt indulnának, az unalmas Kukant is kenterbe vernék. A baj csak az, hogy a törvény a kollektív jelöltséget természetesen nem ismeri, a szőke hölgy pedig bejelentette: legfeljebb öt év múlva méretteti meg magát újra. Aztán itt van még a mi jó elnökünk, Rudolf Schuster, aki januárig nem kíván foglalkozni a jövőre esedékes választásokkal, de azért egy kicsit taktikázik a törvényekkel, udvarol egy kicsit a nyugdíjasoknak, egy cseppet a katolikusoknak, fogadja a nemzetieket, de a kisebbségekkel is jóban kíván lenni. Ma még egyetlen jelöltnek sincs 25 százalék feletti támogatottsága, s ki tudja, lesz-e egyáltalán. így aztán nagyon valószínű, hogy a pártok újra kompromisszumokat kötnek a háttérben. A legvalószínűbb, hogy a kereszténydemokrata Ján Figeľt kiküldik Brüsszelbe EU-biztosnak, cserébe Mikloško lemond Kukán javára. Az ANO biztos gyorsan kitalálja, ő mit kér cserébe azért, bogy Kukán támogatására buzdítsa szavazóit. De mit kér majd az MKP? Státustörvény-bizniszt, esetleg komolyabb kormánybefolyást, vagy csak úgy odadobjuk a szavazatokat? JEGYZET m » • r Túrj, amíg tűrhetsz! JUHÁSZ LÁSZLÓ Pár hónappal ezelőtt már keseregtem egyet itt, az Új Szó véle- ményoldalán amiatt, hogy vannak dolgok (hírek, értesülések, dokumentumok, híresztelések, levelek, telefonok stb.), amelyekről nem írhatok. És nem azért - üzenem a lapunk internetes változatán fórumo- zóknak -, mintha kéziratainkat a főszerkesztő vagy a lapigazgató cenzúrázná. (Ez egyébként eleve eszement megközelítés: ki lenne hivatottabb beleszólni a lap tartalmába, mint a vezetőség, aki elviszi a balhét - ha van -, és felel az újság profiljáért. De mindegy, ez itt és most csak egy zárójelet érdemelt.) Ilyenkor inkább az öncenzúra lép működésbe. Én is tűrök, ameddig tűrhetek, most azonban megint ki kell eresztenem egy kicsit a szelepet, és ezért előre is elnézést kérek valódi főnökeimtől, azaz Önöktől, tisztelt olvasók. A közszereplőknek - ebbe a kategóriába tartoznak az államfők, a pártelnökök, a színészek, de még a polgármesterek is - illene végre tudatosítaniuk, hogy közszereplésük nem mindig van ínyére a köznek. Közszereplőként viszont nekik szükségük van a közönségre, vagyis választóikra. És nem csak a választási kampány idején. Akinek pedig a választó hivatalt adott, annak tűrnie kell azt a fránya szabad véleménynyilvánítást is. Van ebben az országban egy magyar napilap (na jó, másfél) és egy magyar párt (rendben, legyen egy és fél). Ugyanazt a célközönséget igyekszünk megszólítani, több-kevesebb sikerrel. Ez aztán - bármennyire is prüszkölünk ellene - óhatatlanul is ösz- szekapcsol minket. Egyszer egy újságírókból és politikusokból álló társaságban egy miniszter szájából - hogy kiéből, azt meghagyom magamnak - hangzott el a mondat, hogy az Új Szónak az lenne a feladata, hogy az MKP imidzsét építse. Azt hittem, rosz- szul hahók. De nem, van, aki tényleg így gondolja. (Remélem, Önök nem.) Sokszor éri a vád lapunkat, hogy az MKP szócsöve vagyunk. Aki ezt állítja, annak ajánlom, kérje ki erről egyik-másik hazai magyar politikus véleményét. Nem részletezem, kiktől és milyen hangú telefonokat kapunk időnként, és inkább arról sem számolnék be, egyik írásom hatására melyik többfunkciós MKP-s közszereplő küldött dörgedelmes tiltakozó levelet - persze nem nekem, hanem egyenesen a lapigazgatónknak-, melyben jópofáskodónak, felületesnek, és még ki tudja, mi mindennek nevezett, amiért megírtam a tényeket (na jó, egy kicsit a véleményemet is). Szerintem, ha valaki - államfő, pártelnök, színész, vagy polgár- mester - telhetetlen törtető, csapnivaló politikus, önelégült mosolymuki, hazug disznó, felfu- valkodott bájgúnár vagy bármi más - nos, akkor az az én véleményem. Sőt, lehet, hogy másé is. Én mindössze abban a helyzeti előnyben vagyok, hogy az a foglalkozásom, hogy megírjam a véleményemet. A sértődékeny, az időnként kellemetlen igazsággal kibékülni nem képes közszereplőinknek pedig csak annyit üzennék, hogy tűrjenek, ameddig még tűrhetnek. Az újságírókkal és a választóikkal pedig ne csak kampány idején igyekezzenek jóban lenni, hanem uborkaszezonban is. FIGYELŐ Szöveggyűjtemény Djindjicsről Levéltári szöveggyűjtemény készül Szerbiában a Zoran Djindjicsről írt cikkekből, amelyek a meggyilkolt miniszterelnök halála előtti két évben láttak napvilágot. A szerbiai kultusztárca egy dokumentációs sajtóközpontot bízott meg azzal, hogy összefoglalja a miniszterelnökről írt cikkeket. Az írások két CD-n jelennek meg szeptemberben. Az egyik lemez a Djindjicsről írt összes cikket tartalmazza, a másik a meggyilkolt miniszterelnök nyilatkozatait. Nem ijedek meg tőled! A koalíciós tanácson sokkal félelmetesebben vicsorog rám néhány politikus! (Peter Gossányi rajza) Az újságárusok több mint fele nem tartja be a törvényt, és minden gond nélkül kiskorúaknak is hajlandó dohányárut eladni, derítette ki a lap munkatársa egy nem reprezentatív felmérés során. Egy 13 éves fiúval jártak végig néhány trafikot, s minden másodikban gond nélkül tudott cigarettát venni. Amikor utólag rákérdeztek az árusoknál, miért nem tartották be a törvényt, többen arra hivatkoztak, hogy nem ismerik azt, annak ellenére, hogy a bódéjukon ott díszelgett a felirat, mely az adott törvénycikkelyt idézte. Hasonlóan jártak el az élelmiszerboltokban az alkoholvásárlással, sört bárhol, töményebb alkoholt több helyen adtak el a kiskamasznak. A dolog eléggé érthetetlen, hiszen egy doboz cigarettán 2-4 koronát keres az árus, de ha rajtakapják a törvénysértésen, 500-tól 100 ezer koronáig terjedő büntetésre számíthat. Az alkohol árusításánál ez az összeg akár a duplája is lehet. Szlovákiában a 15-19 éves korosztályban minden második fiatal dohányzik, s Európában nálunk dohányzik a legtöbb 11 és 13 év közötti gyerek. Három történet a 70 éves Jevtusenkóról, akinek „Sztálin örökösei" c. versét Hruscsov egy MiG-gel küldte a Pravdához Foglalkozása: Jevtusenko Először 15 éves korában jelent meg neve nyomtatásban a moszkvai sportlapban. Azóta verseit 72 nyelvre fordították le, ő maga a földkerekség 92 országát látogatta meg. Két otthona van: az egyik Moszkva mellett, ahol költő, a másik pedig az Egyesült Államokban, ahol egyetemi tanár. E. FEHÉR PÁL Verseinek óriási tömeghatása volt a XX. század második felében. Nem az hatott közönségére, ahogyan kifejezte magát, hanem az, amit mondott. Nem teremtett új költészetet, de korunkat segített megérteni. Lelkesedni és kételkedni tanított egyszerre: bízott, mint annyi milliók, hogy mégiscsak elkövetkezik az a bizonyos ,jobb kor”, ám erősen kételkedett abban, hogy ezt a szovjet rendszer képes lenne felépíteni. Egyeden pillanatra sem felejtett el küzdeni „Sztálin örökösei” ellen, nyilvánosan ítélte el a nacionalizmust és az antiszemitizmust, tiltakozó táviratot küldött Brezsnyevnek 1968. augusztus 21- én. Ugyanakkor a rendszernek szüksége volt rá. Hogy miért? Jevtusenko - ugyan nem szándéka szerint - a „legális” ellenzék volt. Ezért írhatott egy írótársa esszét róla ézzel a találó címmel: Foglalkozása: Jevtusenko. Az irodalomtörténeti eszmefuttatás helyett e jeles napon néhány jellemző anekdotát nyújtanék át az olvasónak arról a Jevgenyij Jevtusenkóról, akinek mindenképpen szerepe volt abban, hogy az orosz világ olyan lett, amilyen. Az első történet arról a verséről szól, amelyet 1962-ben írt, a szovjet kommunista párt XXII. kongresszusa után, amely „Hruscsov javaslatára” úgy döntött, hogy Sztálin bebalzsamozott tetemét el kell távolítani a mauzóleumból, Lenin mellől, és a Kreml falának tövében temették újra. Jevtusenko verse, a „Sztálin örökösei” a sztálinizmus állandóan fenyegető veszélyéről szólt: „Míg köztünk jár Sztálin maradék csapata, Ott látom addig a márvány-sír- palotában Sztálint!” A verset egyetlen szerkesztő sem merte leközölni. Érezték az „örökösök” nem csekély hatalmát és a Hruscsov ellen feszülő funkcionárius-indulatok veszekedett erejét. A vers sorsáról végül Hruscsovnak személyesen kellett döntenie. Ugyanúgy, mint korábban Alekszandr Szolzsenyicin világhírűvé lett kisregényéről, az „Ivan Gyenyiszovics egy napjáról”. Hruscsov döntése kedvező volt és a kéziratot egy MiG-vadászgép szállította a Krímből, ahol Hruscsov szabadságát töltötte, Moszkvába, a pártfőtitkár utasításával egyetemben: a Pravda holnap és az első oldalon közölje le Jevtusenko költeményét. Amely nem biztos, hogy bekerülne a legszebb orosz versek antológiájába, de bizonyosan a kor egyik döntő dokumentuma. Hruscsov különben a vers megjelenése után levelet kapott több magas rangú pártmunkástól, akik nem ismervén az előzményeket, arra kérték őt, hogy bélyegezze meg és nyilvánítsa „szovjetellenesnek” Jevtusenko versét és Szolzsenyicin kisregényét. Hruscsov a központi bizottság ülésén, dühtől reszketve olvasta fel ezt a levelet, majd kijelentette: „Ha Jevtusenko verse és Szolzsenyicin kisregénye szovjetellenes, akkor én is az vagyok.” Egyszersmind utasította Iljicsovot, a központi bizottság ideológiai ügyekkel foglalkozó titkárát, hogy készítsen elő egy rendeletet a cenzúra megszüntetéséről. A funkcionáriusok ebben a pillanatban megérezték azt a halálos veszedelmet, amelyet a sajtószabadság jelenthet számukra. És ekkor egy különös színjátékba keverték bele az irodalom, a művészet kérdéseiben egyébként teljesen járatlan, alapvetően műveletlen Hruscsovot. Az „olvadás” politikájának jegyében 1962-ben szűk körű kiállítás nyílt Moszkvában absztrakt festők alkotásaiból. A konzervatív pártvezetők, természetesen feljelentették a kiállító művészeket és a kiállítás rendezőit, és elérték, hogy Hruscsov személyesen nézze meg az absztrakt műalkotásokat. Hruscsov, aki soha ilyesmit nem látott, elvesztette önuralmát és a lehető legalpáribb kifejezésekkel támadt a művészekre. Ügy tetszett, a provokáció sikeres: az apparátus Hruscsov: Ha Jevtusenko verse szovjetellenes, akkor én is az vagyok. egyszerre kompromittálja Hruscsoc vöt, illetve vele intézted el a gondolat és az alkotás szabadságát védő írókat, művészeket. A tomboló Hruscsowal a fiatal Jevtusenko kezdett vitatkozni. Megvédte az absztrakt művészetet. Hruscsovot azonban nem könnyű meggyőzni: „A púpos ember csak a sírban egyenesedik ki!” - vetette oda a benne is élő sztálini reflexeknek engedve. A fenyegetés életveszélyes és egyértelmű volt. Jevtusenko azonban a Hruscsovban élő sztálinista fenyegetésére a XX. kongresszust megrendező Hruscsovra hivatkozott, nem csekély személyes bátorságról téve tanúbizonyságot: „Nyikita Szergejevics, elmúltak már azok az idők, amikor a púposokat csak a sírbatétellel próbálták kiegyenesíteni, hiszen van ennek más módja is. Véleményem szerint a legjobb módszer a türelem, a tapintat és az, hogy hagyjunk időt a művészeknek alkotókészségük fejlesztésére.” E második történethez hozzátartozik, hogy miután 1964 októberében a funkcionáriusok, Brezsnyev vezetésével mégiscsak leváltották Hruscsovot, a gyakorlatilag rendőri felügyelet alá helyezett bukott pártvezért Jevtusenko kétszer is meglátogatta. Az orosz írók közül csak még egy valaki, Mihail Satrov, a drámaíró vállalt ilyen kockázatot. A harmadik történet pedig már Gorbacsov korszakából való. Jevtusenko parlamenti képviselőként személyesen tapasztalhatta meg: a sztálinista reflexek tovább működnek, legalábbis, ami az ellene irányuló gyűlöletet illeti. Egy tábornok támadta meg azzal a váddal, hogy nem tiszteli az orosz népet, az orosz történelmet. Jevtusenko szót kér az elnöklő Gorbacsovtól: válaszolni akar. Gorbacsov egy cédulát ír neki: Holnap! M. Gorbacsov. Elérkezik a másnap, Jevtusenko még indulatosabb, ha lehet, az őt ért méltatlan támadás miatt. És nem kap szót! Most ő küld egy cédulát Gor- bacsovnak: Mihail Szergejevics! Hol az Ön „holnapja”. És a válasz: Az Ön „holnapja” holnap lesz. M. Gorbacsov. Jevtusenko maga mondta el ezt a jelenetet a „Ne halj meg előbb halálodnál” című önéletrajzi regényében és hozzáteszi: Gorbacsov döntése helyes volt, mert látta, hogy még nem képes a higgadt érvelésre és amikor valóban szót kapott, addigra már lecsillapodott és hatásosan tudott a nacionalista vádaskodásokra felelni. Persze, azt se feledjük, hogy ez idő tájt történt meg az, ami ugyancsak nem fordult elő még orosz íróval: a írószövetség moszkvai székházának udvarán a nacionalista írók úgy „védték” a nagy Oroszhont Jev- tusenkóval szemben, hogy elégettek egy őt ábrázoló szalmabábut. Sean Connery és Klaus Maria Brandauer lesz a főszereplője A gyertyák csonkig égnek megfilmesített változatának Forman Prágában forgat filmet Márai regényéből KOKES JANOS Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján készít filmet Miloš Forman, a világhírű cseh származású amerikai rendező. Az Embers (Parázs) című film forgatása október 8-án kezdődik Prágában - adta hírül a Lidové Noviny című prágai napilap amerikai forrásokra hivatkozva. A film története Magyarországon, egy vidéki nemesi kúrián játszódik és két idős katonát mutat be, akik 40 év elteltével találkoznak újra, s beszélgetésük során azt boncolgatják, miért bomlott fel egykori nagyon szoros, bensőséges barátságuk. Az újság szerint Forman a filmet, mint „a barátság, a szerelem és az árulás drámáját” képzeli el. Az Embers két főszerepét népszerű és neves színészek Sean Connery és Klaus Maria Brandauer alakítja, míg női partnerük a nem kevésbé ismert Winona Ryder lesz. A két Oscar-díjjal büszkélkedő rendező, aki 1968-ban hagyta el Csehszlovákiát, s költözött ki az Egyesült Államokba, így húsz évvel a világsikert aratott Amadeus (1984) prágai forgatása után ismét visszatért szülőföldjére, a Moldva parti metropolisba. A fűm producereinek, a Michael és Robert Haggiag testvérpárnak eddig leginkább olasz filmekkel volt tapasztalata. Az új Forman-film nemzetközi népszerűsítésének és forgalmazásának megszervezéséhez együttműködési megállapodást kötöttek a befolyásos amerikai Creative Artists Agency ügynökséggel. Ez az ügynökség képviseli például a már említett Sean Connery érdekeit. A készülő film további producere Michael Hausman, aki már a hetvenes évek elejétől együttműködik Formánnál. Ő volt a producere Forman 1971-ben készített Taking Off című filmjének is. Formánnak az Embers lesz egyébként a 18. filmje. A forgatókönyvet Forman régi barátja, Jean-Claude Crarriere írta. A két főszereplő, Sean Connery és Klaus Maria Brandauer nem először találkozik a kamerák előtt, már a nyolcvanas, ületve a küencvenes években is forgattak együtt. A film alapmotívumait adó Márai Sándor regény, A gyertyák csonkig égnek egyébként Csehországban sem ismeretlen. Csehül két éve jelent meg Anna Valentová kitűnő fordításában, s a nagy sikerre tekintettel az Academie könyvkiadó idén második kiadásban is megjelentette.
