Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-30 / 149. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 30 KOMMENTÁR — Dzurinda sütkérezik SZILVÁSSY JÓZSEF Egy éwel ezelőtt tudósítóként voltam hivatalos arra az ünnepségre, amelyet a bősi vízmű üzembe helyezésének évfordulója alkalmából rendeztek. Vége-hossza nem volt a létesítményt nemzeti hőstettként jellemző és a magyarokat ostorozó felszólalásoknak. Számomra a leg­emlékezetesebb Ivan Čamogurskýnak, a műtárgyat építő egyik válla­lat volt vezérigazgatójának felszólalása volt, aki minden köntörfalazás nélkül kimondta, hogy ők nagy titokban már akkor megteremették a Duna elterelésének feltételeit, amikor még javában folytak a tárgyalá­sok a csehszlovákiai és a magyarországi szakértők között. A szónok hangját jól megemelve jelentette be, hogy egyetlenegy áruló sem akadt közöttük, aki kikotyogta volna a magyaroknak és a helyszínen vizsgálódó más külföldieknek, hogy Binderék valójában mire készül­nek. Ugyanez a helyzet ismédódik most a kedvezménytörvény kap­csán. Nyilvánvaló - és már az igazságügy-miniszter sem nagyon ta­gadja -, hogy három pozsonyi tárca boszorkánykonyhájában már megkotyvasztották az ellentervezetet. S eddig majdnem ugyanolyan hithű hazafiként viselkedtek a beavatottak, akárcsak egy évtizeddel ezelőtt a szlovák vízmű- és betonlobbi, hiszen a készülő jogi normáról most sem szivárgott ki semmiféle érdemleges információ. Mindössze az egyik szlovák hírügynökség szellőztetett meg néhány nem hivatalos értesülést. Mégis nagy a különbség a két eset között. Jelenleg ugyanis azok a magyarok, akik előtt titkolóznak, éppenséggel az MKP vezetői. Vagyis annak a pártnak a tagjai, amely a szlovákiai kormánykoalíció második legerősebb szubjektuma. Mindez a kormányfőt láthatóan nem érdekli, hiszen egyértelmű, hogy legmegbízhatóbb politikai szö­vetségesének a háta mögött utasítást adott vagy beleegyezett olyan tervezet elkészítésébe, amelyet jogállamban aligha lehet elfogadni, al­kalmazni pedig végképp lehetetlen. Ó azonban politikai Napóleonként egyre jobban belelovalja magát a rendíthetetlen, legszlovákabb szlo­vák szerepébe. S hovatovább már több kárt okoz, mint Ján Slota. A nemzeti párti vezér ugyanis csak hőbörög, Dzurinda viszont kioktató és fenyegető megnyilvánulásaival ismét nacionalista indulatokat szít. Mindeközben keresztény értékrendet hirdető politikushoz méltatlan farizeusi magatartással bírálja a magyar kormányt, hogy a kedvez­ménytörvény parlamenti módosítása előtt nem tárgyalt szlovák part­nereivel. S aztán szemrebbenés nélkül hozzáteszi: Pozsony nem haj­landó Budapesttel egyezkedni a megváltoztatott jogszabályról sem, holott még az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének dokumentu­ma is szorgalmazza a kétoldalú tárgyalások folytatását, illetve - egyér­telműen a szlovák-magyar patthelyzetre utalva - megkezdését. Dzu­rinda nagyon erősnek akar látszani. Pedig rövidesen kiderül, hogy nem az. Idehaza olyan megszorító intézkedések miatt kerül nemsoká­ra nehéz helyzetbe, amelyekről már a külföldi szakértőknek is az a vé­leményük, hogy meghaladják a lakosság jelentős részének teherbíró képességét. Külföldön pedig fenntartással fogadják azt a politikust, aki bármilyen ügyben haragban van a szomszédjával, és meg sem kísérli értelmes kompromisszumkereséssel helyreállítani a beszélő viszonyt. A miniszterelnök mindezekre rá sem ránt. Önelégülten élvezi, hogy a kedvezménytörvény ügyében sem Fico, sem Mečiar, de még Slota sem tud rajta fogást találni. Diadalittasan sütkérezik a nacionalista égbolt alatt, pedig a viharfelhők már vészesen gyülekeznek. Ez lenne a jogállam? TÓTH MIHÁLY Messziről jött ember, akár még jogtudós is, a Majský-sztori legújabb fejleményei láttán lelkendező véleményt mondhatna a szlovákiai jogszolgáltatásról. A vállalkozó bebörtönzése, majd néhány hónap­pal későbbi szabadlábra helyezése és egy héttel később újbóli letar­tóztatása, meg minden más, ami Majskýval e három esemény időpontja között történt, hatályos paragrafus alapján valósult meg. Emlékezzünk csak vissza, úgy 12-13 éve mekkora örömünket leltük ebben a rövid, de velős meghatározásban: jogállamban egyetlen dik­tatúra, a törvények diktatúrája érvényesül. Robert Fico, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke úgyszólván naponta kijelenti: Szlovákia nem jogállam. Sokért nem adnám, ha Robert Fico lesújtó véleménye és a messziről jött ember lelkesedése közötti szakadékot azzal lehetne áthidalni, amit a hivatalban levő kormány állít a jogszolgáltatásról. Ez se lenne ugyan eszményi állapot, hiszen alaptörvényünk értel­mében a bíróságok rendszere önálló és a politikai hatalomtól füg­getlen hatalmi ágazat, de ne legyünk maximalisták, engedjünk a negyvennyolcból, akarom mondani a nyolcvankilencből, és ne ber­zenkedjünk amiatt, hogy - önkozmetikázási céllal - a kormány állít ki bizonyítványt a jogszolgáltatásról, a törvényhozó hatalom pedig tétlenül szemléli, hogyan válik semmivé a bíróságok befolyásolha- tatlanságába vetett hit. Formailag teljesen rendben van, hogy Majský védi magát. Ez - al­kotmányból következő jog. Azonban az alaptörvény írott betűjéből és szelleméből az is következik, hogy az állam egyik fő kötelessége az állampolgárok jogos érdekeinek megvédelmezése. Több tízezer embernek, ha ezt a nevet hallja, hogy Majský, az az elsőszámú gon­dolattársítása, hogy: B. M. G. Invest és a Horizont. Márpedig ez a két cég, amelyben Majský az egyik főszereplő, a fehérgalléros rablás szinonimája. Úgy tűnik, hogy a szlovákiai jogszolgáltatásban minden paragrafus legalább kétféleképpen értelmezhető. A vizsgálati fogságból való szabadlábra helyezés engedélyezésénél abból indultak ki, hogy a gyanúsított majd nem tudja és nem akarja befolyásolni a tanúkat és cinkosait. Kiderült, hogy Majský már a tömlöcben is megtalálta a befolyásolás lehetőségét. Nem nehéz elképzelni, mi minden történt volna e téren, ha a gyanúsított szabadlábon marad. Tehát közbelép­tek, akik másként értelmezik a vizsgálati fogságról szóló törvényt. Csakhogy ha ez a helyzet, akkor lassan odajutunk, hogy népszava­zással döntik el, nem pedig törvényből kiindulva, hogy milliók el- sikkasztásáért felelősségre vonjanak-e valakit vagy sem. Számszerűsíthető, hogy a B. M. G. és a Horizont hány kisember összekuporgatott pénzét csalta ki. Sőt az is megállapítható, hány ál­lampolgár igazságérzetét sérti, hogy az állami vagyon magánosítá­sa során oly sok törvénysértés maradt felderítetlenül. Majský az alkotmány biztosította jogokkal élve és a vagyonában rejlő lehetőségek kiaknázásával védi magát. A B. M. G. Invest és a Horizont által kiraboltak tízezrei nem megalapozatlanul teszik fel a kérdést: ez lenne a jogállam? Pusztába kiáltott szó a hatalomgyakorlók szava, akik állítják, hogy Szlovákia jogállam. Sok emberrel ezt egyelőre nem tudják elhitetni. Társadalmunkra nézve ez talán még a B. M. G.-esetnél és Majskýnál is nagyobb veszély. Kíméletlen kormányunk miatt januártól nemcsak pénzért, hanem gyógyszerekért is koldulni fogunk... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Donor lett, azaz halála után máso kon segített a rablótámadásbar meghalt veszprémi postás. A férfi kedden egy veszprémi lakóteleper lőtték fejbe, támadója magával vitte a nála levő pénzt. Az újság úgy tud ja: a kórház engedélyt kért a rend őrségtől arra, hogy donorként je lenthesse a férfit. A postás szerveivé állítólag két vesebeteg ember életéi mentették meg az orvosok. NÉPSZAVA A tavaly július 4-i tüntetés évfordu­lóján ismét utcai demonstrációt szervez a radikálisan jobboldali Sza­bad Magyarországért Mozgalom. A tüntetők pénteken újra az Erzsébet hídnál gyülekeznek. A választási szavazatok újraszámlálását követelő tavalyi megmozduláskor többen megsérültek, a rendőrök 57 embert állítottak elő. Az SZMM felhívása szerint azért gyűlnek össze, hogy ki- álljanak a demokratikus és állampol­gári jogok mellett. A Szabad Magya­rországért Mozgalom korábban az uniós csatlakozás ellen kampányolt, a mozgalom plakátját betiltották, mert horogkereszt szerepelt rajta. Prágai bírósági döntés a nyolcvanas évek végén megbukott rezsim egykori két hatalmasságának ügyében: Jakes és Lenárt nem hazaáruló Miloš Jakeš és Jozef Lenárt, a nyolcvanas évek végén megbukott csehszlovák szo­cialista rendszer egykori két hatalmassága most már nyu­godtan alhat. KOKES JÁNOS A prágai fellebbviteli bíróság ugyanis a napokban felmentő íté­letet hirdetett ügyükben, illetve megerősítette az alsóbb instancia döntését, mely szerint a két volt politikus 1968 augusztusában, amikor egykori közös hazánkat megszállták a baráti és szövetsé­ges Varsói Szerződés hadseregei, hogy véget vessenek az Alexan­der Dubček nevével fémjelzett, Prágai Tavaszként közismertté vált reform- és demokratizálódá­si folyamatnak, nem követett el hazaárulást. A Prágai Városi Bíróság még 2002 szeptemberében mindkét egykori politikust felmentette, mert úgy találta, hogy a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumen­táló Hivatal által felhozott vádat nem sikerült bebizonyítani. Az ál­lamügyész azonban akkor meg­fellebbezte a döntést, de a fel­lebbviteli bíróság a múlt csütörtö­kön megerősítette az alsóbb szintű taláros testület döntését. Bár az ügyészségnek még le­hetősége van a Legfelsőbb Bíró­ság elé vinni a pert, szakértői vé­lemények szerint már gyakorlati­lag szinte nincs remény a mostani döntés megváltoztatására. Vlasti­mil Kraus államügyész is óvato­san nyilatkozott; kijelentette, hogy csak a döntés írásos anyagá­nak áttanulmányozása után hatá­roz arról, hogy a legfelsőbb bíró­sághoz fordul-e vagy sem. A két egykori politikai vezető a fel­lebbviteli bíróság döntését szem­mel láthatóan megkönnyebbülés­sel fogadta. Mindketten úgy nyi­latkoztak, hogy reményeik szerint a kilencvenes évek közepétől hú­zódó ügy ezzel gyakorlatilag lezá­rult. Jakeš és Lenárt is igazságos­nak minősítette a bíróság ítéletét. Újságíróknak nyilatkozva ismétel­ten hangsúlyozták: nem érzik ma­gukat bűnösnek, s a Kommuniz­mus Bűntetteit Vizsgáló és Doku­mentáló Hivatal által kezdemé­nyezett eljárást politikai pernek tekintik, amely egyszerű bosszú volt a szocialista rendszerben ját­szott politikai szerepükért. Miloš Jakeš a nyolcvanas évek má­sodik felében Csehszlovákia Kom­munista Pártjának főtitkára, Jozef Lenárt pedig a hetvenes és a nyolc­vanas években Szlovákia Kommu­nista Pártjának első titkára volt. A vád szerint 1968 augusztusában azzal követtek el hazaárulást, hogy a Varsói Szerződés hadsere­geinek csehszlovákiai bevonulása után segítettek Moszkvának törvé­nyesíteni a megszállást. A két funkcionárius a csehszlovákiai szocialista reformkísérlet, a Prágai Tavasz idején is tagja volt a leg­felsőbb vezetésnek. Jakeš Cseh­szlovákia Kommunista Pártja köz­ponti ellenőrző bizottságának az elnöke, Lenárt pedig a párt köz­ponti bizottságának a titkára volt. A reformkísérletnek, amelynek annak idején hatalmas támogatá­sa volt a lakosság körében, a Var­sói Szerződés hadseregeinek au­gusztusi bevonulása vetett véget. Jakeš és Lenárt annak idején a prágai szovjet nagykövetségen többedmagával részt vett azon a tanácskozáson, amelyen egy „munkás-paraszt kormány” felál­lításáról volt szó. Ez lett volna hi­vatva a megszállást támogatni és „törvényesíteni”. Mindketten állí­tólag hajlandók voltak tisztséget vállalni ebben a kormányban, márpedig ez a korabeli hatályos törvények szerint hazaárulásnak és a fennálló társadalmi rend fel­forgatására irányuló kísérletnek minősült, mivel Csehszlovákiá­nak az adott időben volt alkotmá­nyos kormánya. A Kommunizmus Bűntetteit Vizs­gáló és Dokumentáló Hivatal a ki­lencvenes évek közepétől foglal­kozott ezzel a nagy társadalmi ér­deklődésre számot tartó üggyel, de végül is a hazaárulást nem sike­rült a vádlottakra rábizonyítania. Az ügyben érdekelt többi személy időközben már elhunyt, kivéve Va­sil Biľakot, aki akkoriban a szlová­kiai kommunisták élén állt. Biľakot a prágai vizsgálóbírák szintén kihallgatták, de nem indít­hatnak eljárást ellene, mert külföl­Bosszú volt a szocialista rendszerben játszott politikai szerepükért. di állampolgár. A „munkás-paraszt kormány” felállítása akkor egye­bek között azért sem sikerült, mert Ludvík Svoboda, Csehszlovákia ál­lamfője nem volt hajlandó elis­merni ezt a tervezett szovjetbarát kabinetet. Az események aktív sze­replőinek a tanúsága, valamint más fennmaradt közvetett vallo­mások szerint a „megbeszélésen” részt vevő csehszlovák kommunis­ta politikusok sem támogatták mindnyájan és egyértelműen az ügyet, sőt ellenezték. A szovjet ja­vaslatnak állítólag Vasil Biľak, Alo­is Indra és Drahomír Kolder volt a legfőbb támogatója. A Prágai Tavasz kapcsán így tehát eddig csak egy volt magas rangú politikust ítéltek el, de az sem volt meggyőző. Karel Hoffmann, aki a hetvenes és a nyolcvanas években a csehszlovák szakszervezeteket vezette, s tagja volt a párt szűkebb vezetésének, szintén hazaárulás vádjával került bíróság elé. Hoff­mann 1968-ban mint a Csehszlo­vák Távközlési Hivatal elnöke au­gusztus 21-éré virradó éjszaka ki­kapcsoltatta a központi rádió műsorait továbbító rendszert, hogy megakadályozza a megszál­lásról szóló objektív hírek sugárzá­sát. A hazaárulást azzal követte volna el, ha ezt az intézkedést a megszállókkal együttműködve tet­te volna meg. Ezt azonban nem si­került bebizonyítani. Hoffmann azzal védekezett, hogy akkoriban minden éjszaka kikapcsolták a be­rendezéseket, ezért utasítása - hogy függetlenül a rendkívüli helyzettől, szintén elhallgassanak a rádiók - természetes volt. Ezen a ponton azonban a bíróság más vé­leményen volt, s négyévi szabad­ságvesztésre ítélte a volt politi­kust, mert „visszaélt hatalmával”. Függetlenül attól, hogy ki mit gon­dol erről, az azonban biztos, hogy ez azért mégiscsak más, mint egy hazaárulás. Ráadásul még így sem biztos, hogy a ma 78 éves Hoff­mann börtönbe kerül, mert felleb­bezett, illetve nem kizárt, hogy ügye egy korábbi államfői am­nesztia alá esik. Prágában a rendszerváltás óta már több volt magas rangú kommunis­ta politikus ellen folyt bírósági eljá­rás (néhány esetben még most is folyik). Ľubomír Štrougal volt kor­mányfő ellen például több pert is indítottak, de a taláros testületek egyikben sem találták bűnösnek. Börtönbüntetést a volt kommunis­ta politikusok közül eddig csak Mi­roslav Štépán egykori prágai első párttitkár kapott, mégpedig a bár­sonyos forradalom előtti tünteté­sek kemény szétveréséért. Štépán mintegy másfél évet töltött börtön­ben, majd büntetésének további részét jó magaviseletére való tekin­tettel elengedték. LEVÉLBONTÁS Bravó, bravó, pedagógusok! Na végre, hogy meg merték ten­ni, amit már rég meg kellett vol­na! Nem vonultak az utcára, nem volt ugyan látványos és hangos a sztrájk, de remélem, lesz egy pici foganatja! Nem a fizetések emeléséért folyt elsősorban - mint ahogy ezt so­kan képzelik -, hanem azért, hogy a 21. század embereit ne 18. századi körülmények között oktassuk tovább. Ne csak szaj­kózzunk a tanítás modernizálá­sáról, hanem teremtsen elő rá az állam pénzt is! Ha már mégis szó esett az anyagiakról, annyit mégis megjegyeznék, hogy a mi pedagógusaink fizetését a szomszédos államokbeli tanítók béréhez sem hasonlíthatjuk, pe­dig ott sem milliomosok az ok­tatók. Ebből a fizetésből a fiatal pedagógusok hogyan alapíta­nak családot, hogyan nevelnek gyermeket és hogyan képezik magukat tovább, miből vásárol­nak könyvet, szakfolyóiratot? Nagyon csodálkoztam viszont azon, hogy mégis sokan nem sztrájkoltak. Vagy éppen ez az egy napi munkabér hiányzik ah­hoz, hogy megnősüljenek, férj­hez menjenek? Elgondolkozta­tó: hogyan tudnak majd kollé­gáik szemébe nézni, egy célért, a gyermekek javáért, közösen dolgozni? Nem tudom, az egyes iskolák vezetősége mennyit tett a sztrájk sikeres lebonyolításá­ért, de a június 20-án megszólí­tott igazgatók nyilatkozataiból ez egyértelműen nem derült ki. Nem tudni, hogy ők végül is a barikád melyik oldalán állnak, és sokan közülük a szakszerve­zetek háta mögé rejtőzve várják a minisztérium „bölcs” dönté­sét. Martin Frone miniszter sze­rint nem volt jogos a pedagógu­sok egynapos munkabeszünte­tése. Sőt František Tóth állam­titkár cinikusan azt is kijelentet­te a tévében, hogy egyes szülők fele pénzért dolgoznak, mint a pedagógusok, mégsem sztráj­kolnak. Azt viszont elfelejtette mondani, hogy iskolába is csak feleannyit jártak. No meg az ő fizetése mellett más se sztráj­kolna. Még valami: ő is jobban tenné, ha azon ügyködne, hogy iskolaügyünk helyzete a béka hátsó részénél végre feljebb ke­rüljön! Elsőként mindenesetre dicséretes, hogy léptek végre a pedagógusok. Gratulálok, de ne hagyják magukat befolyásolni a sztrájktörők által, nehogy a to­vábbiakban megtörjék elhatáro­zásaikat! Doró György Tornaija

Next

/
Oldalképek
Tartalom