Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-28 / 148. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 28. Családi kör MINDENNAPI KENYERÜNK Ellopták Péter kulcsait HAĽKO JÓZSEF A vatikáni bazilikát csúcsidőben 40 000 zarándok keresi fel. Közü­lük sokan a főhajó jobb oldalán kanyargó sorvégére állnak, hogy megérinthessék Szent Péter híre­sen megkoptatott lábát. Csakhogy e gesztust nem tehették meg azok, akik ez év március 13-án jártak ott. A szobrot ugyanis vá­ratlanul fehér lepel borította. Mi történt? Talán restaurálni fogják? Netán dolgoznak a magasban, s így védik a műkincset? A valóság ennél sokkal szomorúbb: ha vala­kijobban körülnézett volna, nyo­mozókat lát, ahogy éppen tanú­kat hallgatnak ki, nem vettek-e észre valami gyanúsat. Pontosab­ban, hogy nem látták-e véledenül, ki és mikor szerelte le és lopta el Péter kezét, azt, melyben a mennyei királyság jelképes kul­csait tartotta. A hírügynökségi hí­rek szerint a rendőrségnek főleg az indíték jelent gondot: vajon „rossz viccről van-e szó, vagy egy jól átgondolt támadásról a katoli­kus egyház egyedülálló szimbóluma ellen”? Bármennyire szomorú is, és nyolcszáz évi za­vartalan lét után bár­mily megdöbbentő is Péter szobrának meg­csonkítása, kulcsainak szimbolikus jelentősé­gét, akárcsak személyé­nek tekintélyét nem tudja veszé­lyeztetni. Erről elmélkedünk ezen a vasárnapon is, Szent Péter és Pál ünnepén. Arról, hogy Pé­ternek maga Jézus mondta: „Ne­ked adom a mennyek országának kulcsait.” (Mt 16,19) Ellophat­ják, meglophatják tolvajok a szobrot, soha nem csonkíthatják meg viszont a Biblia egyértelmű üzenetét, s Péter apostol benne megalapozott tekintélyét. Valami más azonban igenis nyug­talaníthat bennünket. A körül­mény, mely mintha jogosan vette volna ki Péter kezéből a szent kulcsokat. Valóban annak a férfi­nak a kezében vannak-e méltó helyen, aki a háromszoros taga­dással saját magát kérdőjelezte meg? Jézus miért éppen arra a tanítványra bízta őket, aki nem egyszer, hanem háromszor jelen­tette ki rémületében, hogy nem ismeri Mesterét? És az a Mester halottaiból feltámadva miért bíz­ta rá megint háromszor a bárá­nyait (Jn 21,15)? Valójában fura egy káderpolitika, mikor a meg­bízatást, „sziklának lenni”, éppen az kapja, aki annyira törékenynek mutatkozott... Csakhogy Péter nem személyisé­gének kitűnősége miatt lett szik­lává. Igazából akkor vált ő az egyház alapkövévé, mikor keser­vesen sírni kezdett saját árulása felett. Az önnön gyengeség kese­rű felismerésén át született az az Isten hatalmába vetett mély biza­lom, melynek feltétel nélkül kénytelen aláverni magát. Mikor Jézus az apostolokat kérdezi, ők is elhagyják-e egyszer, éppen Pé­ter az, áld mindnyájuk nevében kérdezi: „Uram, kihez men­nénk?” (Jn 6,68) A gyöngeségről mint erőforrásról Szent Pál is szól: „Legszívesebben tehát gyen­geségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem (...), amikor gyönge vagyok, ak­kor vagyok erős.” (2Kor 12, 9-10) És hogy Péterben is végér­vényesen győzedelmeskedett Krisztus ereje, bizonyítja a sírja, néhány méterre a kifosztott szo­bortól, öt méterrel a vatikáni ba­zilika padlózata alatt. Az egyik föld alatti falon görög feliratot ta­láltak: Petros eni - Péter bent van. Az a Péter, akit Néró közeli stadionjában kivégeztek, akit ősi hagyományok szerint éppen itt feszítettek keresztre. Fejjel lefelé, mert nem érezte magát méltónak arra, hogy ugyanúgy haljon meg, mint Mestere, akit háromszor megtagadott. Péter sírjához közel megfejtettek egy sírfel­iratot: „Péter, könyörögj Jézus Krisztushoz a te földi maradványaid kö­zelében eltemetett szent keresztényekért.” A „szent keresztények­ről” szóló ókori fölirat a mai napig ihletet ad. Szent Péter követője, Já­nos Pál pápa a harmadik évezred küszöbén az egyház tagjainak kudarcairól beszélt, az éppen hogy nem szent keresztényekről, akik - akárcsak Péter - megta­gadták Jézust. Már több mint ki- lencvenszer kért a pápa bocsána­tot, amivel - szintén, mint Péter- jelképesen újra keservesen meg­siratta a keresztények árulásait. Ám ezeknek az árulásoknak az ellenére is, az egyház itt van. Nem emberekre épült. Már Jeru­zsálemben megmondta a híres tanító, Gamáliel azoknak, akik fogságba ejtették Pétert, s el akar­ták lehetetleníteni a születő egy­házat: „ha ez a terv emberektől való, elenyészik. Ha azonban Is­tentől van, nem ronthatjátok le” (Csel 5,38-39). A Vatikánban és környékén foly­tatott kitartó nyomozás ellenére a mennyei királyság ellopott kul­csai nem kerültek meg. Ám az, ami valóban megnyitja az ég ka­puját az ember előtt, Péter törté­netébe van kódolva kitörölhetet­lenül. Újjászületésének „kulcsmo­mentuma” a saját kudarca feletti sírás volt - az nyitott utat az Isten iránti teljes odaadásnak. De csak a kínhalál után. Az nyitja meg végérvényesen az ég kapuját, ahogy Márk apostol írja: „aki pe­dig elveszíti életét énértem s az evangéliumért, megmenti azt.” (Mk8,35) A szerző római katolikus pap Reményt kelt és hitet, hogy élni érdemes, mindenek dacára A DNS- varázsló TÓTH FERENC ép nagy derék ember. És milyen elegáns. Meg az az ősz halántéka neki..., az összha­táson még az enyhén vastagodó derék sem tud rontani. Csoda-e, ha a hallgatóság női része - azaz a többség - epekedő szemekkel bámulja, s titkon tán for­ró sóhajtások is lebegnek a légen ál­tal, ahogy a nagytudományú DNS- varázsló a színpadra Fellépked. Senki sem tudja oly kedvesen és ro­mantikusan mondani, hogy például: petefészek. Előadásában költészetté nemesedik a megtermékenyítés egy­szerű biológiai aktusa, csodás bű­bájnak érezzük a nagybetűs Élet leg­nagyobb rejtélyét: egy pici gyerek születését. Kedvesen és udvariasan beszél spermiumokról és petékről, beágyazódásról, ciklusról és rendel­lenességekről. Még a legretteget­tebb betegségek nevei sem hatnak az ő előadásában oly ijesztően. Re­ményt kelt és hitet, mindenek dacá­ra, az AIDS, a klónozás, az őrült ge­netikai kísérletek dacára. Hitet ab­ban, hogy élni érdemes, gyereket nemzeni még inkább, de a legjobb minél többet, s a hallgatóság ebben még akkor sem kételke­dik, ha tudja, hogy Czeizel doktor valami enyhén zű­rös amerikai gyermek­örökbefogadási ügybe ke­veredett. Igen, még ez is alig tudta csorbítani a re­noméját, bár érdekes len­ne tudni, hogy is volt ez valójában, azaz: nem di­lettáns médiapatkányok tálalásában; hanem úgy igazából. Érdekes lenne tudni ezenkívül, vajon nem születik-e több gyer­mek a szokásosnál a gene­tikus professzor előadásai után kilenc hónappal. Ké­rem, ez nem vicc! Érvei tán még a legmegrögzöt- tebb agglegényt - lehet, hogy még magát Sherlock Holmesot is - sürgős csa­ládalapításra késztetnék. Olykor azért úgy tűnik, kí­nosan kerüli a tabutémá­kat. Kissé frivol szóviccel élve - hisz annyi szó esett már a nemi szervekről -, ezeket inkább csakúgy szőrmentén érinti. A né­pességcsökkenést, a nem­zetromlást, a genetikai hi­bák kijavításának lehető­ségét egy olyan, toleráns­nak mondott társadalom­ban, amely esélyt ad a leg- esélytelenebbeknek is, egy olyan társadalomban, amelyben egyre több öröklött betegségben szenvedő alapít családot és nemz újabb enyhébb-súlyosabb születési rendellenességben szenvedőket. Ta­butémák, mert humanisták va­gyunk, meg mert megyünk az EU- ba, mert... És közben egyre több tizenéves férfi- palánta akad fenn a katonai sorozás listáján. Fizikailag alkalmatlan. Ugyanakkor emberöltőn belül lehe­tővé válik hibátlan, szép testű, okos és még mondjuk zenei tehetséggel is megáldott gyermekek tudatos létre­hozása - mármint azoknak a szülők­nek, akik meg tudják fizetni. S való­színűleg lesz néhány kevés lakossá­gú, gazdag, egészséges, okos ország- meg a többség, amely undorító ci­nizmussal folyton „fejlődőnek” ne­veztetik. A mindig elegáns DNS-varázsló szé­pen elmondja ezeket a szörnyűsége­ket, aztán lesétál a színpadról, ismét csak hódoló női tekintetek kereszt­tüzében. Emelt fővel, egyenes de­rékkal. Meg kéne ezt tanulni valahogy. Emelt fővel járni a behúzott nyakú- ak között. Embernek maradni az embertelenségben. S egy libabőrös didergésre késztető jövőkép ellenére- remélni. Remélni. CSALÁDI KISKERTÉSZ Július a kertben CSANDA PÉTER Amikor a víz már forr A csemegekukorica ízét a benne levő cukortartalom határozza meg. A legtöbb cukor a zsenge, tejes érésű szemekben van. Az ennél előreha­ladottabb, viaszérésben már kevesebb a cukor. Ezért a szedés idejét jól kell időzíteni, hogy a legfinomabb termést nyerjük. A csemegekukori­ca érettsége jól megállapítható az ún. nyomáspróbával is, amikor a csövön levő szemeket ujjunkkal összenyomjuk. A betakarításra kész csövön a szemek teljesen kifejlődtek, színük a fajtára jellemző, a sze­mek állománya puha, vajszerű. Minél tovább áll a cső leszedve, annál kevésbé marad édes, ízletes. A konyhakerti termesztés során nem kell aggódni a szedést követő minőségvesztéstől, hiszen megtehetjük, hogy csak akkor törjük le a csöveket, amikor a fazékban már forr a víz. Két-három évig maradhatnak Az elvirágzott virághagymákat nem feltétlenül szükséges minden évben felszedni. A földben hagyottakat jelöljük meg kis táblával, nehogy kiássuk vagy kikapáljuk őket lombjuk elszáradása után. Ássuk fel! Ne feledjük, hogy az eper egy adott termőhelyen általában 3 évig ad jó minőségű termést. Ä letermett, háromévesnél idősebb szamóca- ágyásokat ajánlott felszámolni, s helyette (más helyre) újat kell tele­píteni. Málnaszüret Óvatosan szedjük a málnát, hogy a termések ne essenek szét. A la­pos edénybe szedett gyümölcsöt elfogyasztásig tartsuk hűvös he­lyen. A széthullott „gyűszűket” kipréseljük és málnalevet készítünk belőle. A málnabokrok letermett vesszőit tőből vágjuk ki,-a fertő­zött vesszőket azonnal égessük el. A málnatövek aljából előtörő sarjakból csupán annyit hagyjunk meg, amennyi a felújításhoz szükséges, a többit vágjuk ki. Felszedhetjük a dughagymát Ha a dughagymák levele leszáradt már, kezdhetjük a felszedésü­ket. Levegős helyen szárítsuk. Tavaszig hűvös, szellős helyen, fagy­mentesen tároljuk. Még vethetők Másodnövénynek többek között alkalmas a cékla és a zöldbab is, melyek legkésőbb július közepéig vethetők. A zöldbabtermesztés aranyszabálya, hogy július 15-e után csak nagyon rövid tenyészide­jű fajtákat szabad vetni, és még így is nagy a kockázat, hogy nem érik be, vagy a kora őszi fagyok károsítják a termést. Július 15-e után ezért inkább ne vessünk! A szilvamoly ellen Július második harmadában a szilvamoly második nemzedéke el­len permetezzünk a szignalizáció szerint. A kitinképződést gátló szerekkel (Dimilin, Rimon) tojásrakáskor, a többi készítménnyel (Calypso, Decis, Sumithion Super, Zolone) pedig a lárvakelés csúcspontján permetezzünk. Áz említett készítményekkel - általá­ban július utolsó harmadában - védekezhetünk az almamoly má­sodik nemzedéke ellen is. Ültethetjük a szamócát A hónap végétől kezdjük meg a szamóca telepítését. Gondosan ké­szítsük elő az ágyásait, hiszen több évig szedjük majd róla az illatos termést. Ültetés után a töveket bőséges vízzel öntözzük be, s ezt néhány nap múlva - lehetőleg az esti órákban - ismételjük meg. Helyezzünk ki csapdákat Fóliasátrakban a meztelen csigák felderítése sörcsapdákkal, zsák­darabbal, fekete fóliadarabbal történik. Az este kihelyezett álbúvó­helyet reggel ellenőrizzük, alatta vannak az új állatok. Kis szám esetén a gyűjtés is segíthet, összeszedjük a becsalogatott csigákat. A szerző kertészmérnök DÉLELÖTTÖK SÚLYA Kormányok jönnek és mennek, az anyagi, az érzelmi, az értelmi infláció mélyül VAJKAI MIKLÓS A nagy soknemzeti összeborulás eszten- j dejében kampányo- lunk, kampányolga- mmmmm tunk. Ebben az átme­neti egybeolvadásban egyesek már az eljövendő konti­nensállamot vélik lelki szemeikkel látni. Egy növő-terebélyesedő nagyhatalom képe, s az adandó la­za szövetségek! Az elméletek és elképzelések oázi­sától karnyújtásnyira a meghazud- tolhatatlan tapasztalat, amely máris polarizáltságról regél. A fé­nyesjövő hamis igézetén túl a gyö- kös valóság felségterülete. Az az el- marasztalhatatlan tapasztalat, hogy a nagyok mindig átnyúltak a kicsiken! S a fokozatosan növekvő zűrzavarban aztán mindannyian fizettünk. Az emberiség százezrei, gyakran milliói sínylették meg az esendő ember általi, nem éppen önzetlen kísérleteket. A naggyá álmodott Európa, afféle jól tömött, jól bélelt, gazdag világ- hatalomféle. Mondanunk sem kell: erről álmodtak négy-öt emberöltő­vel korábban eleink. Egy békés és örökké fényesen derűs államhata­lomról: nyugalmas kontinensről. Aztán a következő nemzedékek ki­vétel nélkül megtanulták a leckét, ami szerint fegyverrel nem tartha­tó és nem védhető meg a földi bé­ke. Országok embermilliói váltak üldözöttekké, kisemmizettekké s földönfutókká. Nemzet nemzet el­leni uszításával százezrek jutottak a kitoloncoltak sorsára, váltak ol­csó prédává. Csak tessék végigjárni a temetőkerteket, ha nincs erőnk önvallomástételre, és nincs érkezé­sünk megvallani eleink vesztesége­it! Kopott, régi sírok domborulatai alatt száműzöttek vagy száműze­tés közben elhunytak pihennek s vallanak. Európa valamennyi nem­zetének fia, lánya, gyermeke kép­viselve van e nyomorúságos futás­ban. Felvidéki magyar, száműzött német, elkergetett zsidó, bulgáriai török, szerbiai albán - hadd ne so­roljam tovább! Emlékeznünk kell. Emlékeznünk, éspedig egy értelmesebb jövőkép miatt. Emlékezzünk csak a szovjet­hatalmat és annak gépezetét irá­nyító oroszokra, akik nemzetfélté­sükben nációkat száműztek és szi­geteltek el. És gondoljunk csak a nyugati politológusokra-tudósok- ra, akik e hatalom megszűnése előtt évtizedekkel megjósolták, hogy a nevezett világhatalmat majd szétveti a nemzetek közti bel­ső ellenségeskedés és egyenjogú­ság-igény. És mi tagadás: megrecs- csentek a Szovjetunió eresztékei. És a művi alapon megszerkesztett és a fegyverek erejével fenntartott „új és békés Európa” mítosza is le­áldozott bizony, gyötrelmes körül­mények közt. Az álmodott nyuga­lom, a szerkesztett és időerősnek hitt egység felbomlása utáni pusz­tításnak és káosznak ma mindany- nyian elszenvedői, ügyködő ala­nyai vagyunk. 1989 után országok aprózódtak fel. Erőtlen és meddő törpeállamok jöttek létre. És ezek a múlttalan-hagyománytalan régiók gazdasági, értelmi és szellemi peri­fériákká váltak, s hullottak alá mind mélyebbre a jelen különböző fokozatú rostáin, mígnem megálla­podhattak a harmadik vagy a ne­gyedik világ szintjén. Kormányok jöttek és távoztak. Az anyagi, az ér­zelmi, az értelmi infláció mélyült, és mi tehetetlenül néztük leáldozá- sunkat. Ma ennek a tapasztalatnak vagyunk begyűjtői-hordozói és el- viselői. 1989! Tízegynéhány esztendővel ezelőtt a kontinensből lekaszabol Rész- Európa több tucatnyi nemzete - a mélységes igézetből ébredve - utat keresett önmagának. Csakhogy maga az út ebben az esetben el­vont fogalommá minősül. Éppúgy, mint a haladás. Most, ebben a kí­nálkozó közelképben is több az áhítat. Több az emberi és nemzeti óhajokból áramló sugárkéve. Hisz- szük: már tartozunk valahová. Hi­szünk. Mögöttünk az idő tüllje ál­tal takart valóság. Előttünk: az idő tüllje által fedett bizonytalanság. Kampányolni. Kampányolgatni. Itt. Ott. Középtájt. Mondjuk: az erőtlen semlegességben. (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom