Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-25 / 145. szám, szerda

Valami megfoghatatlan köti össze ezt a négy embert Álomcsapda SCI-FI égy férfi, akik ka­maszkoruk óta jó ba­rátok, évente össze­jönnek egy erdei kunyhóban, ahol a mennyezetről egy gallyakból összerakott „álomcsap­da” lóg alá, melyet egykori pártfo- goltjuk, egy értelmi fogyatékos kis­srác eszkábált össze számukra. A ba­rátságon kívül valami más, valami minden fontosabb motívumát felvo­nultatja. Itt van például a gyermek­kori barátság az Állj mellém!-ből, az elzártság rémülete a Ragyogásból, a globális fenyegetettség a Végzetből. A forgatókönyvet az újabban King művek adaptálására szakosodott Oscar-díjas William Goldman (Tor­túra, Atlantisz gyermekei) írta, míg a rendező a sokszereplős csoport­drámákban jeleskedő Lawrence Kasdan (A nagy borzongás, Grand Canyon) volt. A szereplők jórészt megfoghatatlan is összeköti ezt a négy embert. Különös megérzések, természetfeletti képességek jellem­zik mind a négyüket, és valami olyan küldetéstudat, amelynek a pontos értelméről nekik maguknak sincs fogalmuk. Mindehhez furcsa kis barátjuknak is köze van. Mélyen a havas erdőben, valahol Maine hegyei között egyszer csak váratlan látogatójuk akad. Egy elté­vedt férfi, aki kis híján megfagyott. Befogadják, de nem sejtik, hogy ez­zel egy újabb, veszedelmes látogatót is magukra szabadítanak. Ha volna oly olvasónk, aki máshonnan még nem tudná, mire is megy ki a játék, annak itt meghagyom a meglepetés izgalmát, hiszen a film egyharmadá- ig teljes bizonytalanságban lehet a néző, vajon horrort lát-e, sci-fit vagy melodrámát. Stephen King a film alapjául szolgá­ló regényében életművének szinte kezdő, fiatal színészek, mellettük a két öregebb sztár, Morgan Freeman és Tom Sizemore jelenléte főként fi­guráik nehezen megítélhető jelleme miatt figyelemre méltó. Az Álom­csapda jó értelemben vett csapda a közönségnek is, talányosságával ra­bul ejt, de izgalmas meseszövésével bőségesen meg is jutalmaz, (est) Álomcsapda (Dreamcatcher), szí­nes, amerikai film, 136 perc, R.: Lawrence Kasdan, Sz.: Damian Lewis, Morgan Freeman, Thomas Jane, Tom Sizemore, Donnie Wahlberg, Jason Lee Győr, Cinema City, Miskolc, Hollywood Multiplex, Nyíregyháza, Hollywood Multiplex, Pozsony, Palace Aupark, Ster Century A film sosem lankadó feszültségével és eredetiségével - legalább egyszeri megnézésre - kihagyhatatlan A fülke THRILLER arry Cohenben még évtizedekkel ezelőtt merült fel egy törté­net ötlete, mely ki­zárólag egy telefon- fülkében játszódna. Jó sok víznek kellett lefolynia a Dunán mire rájött, hogyan tart­hatná hősét egy egész estés mozira való időtartamra a szűk helyiség fogságában, de a forgatókönyvet végül befejezte. A kálváriának azonban még korántsem volt vége, az írónak évekig kellett házalnia munkájával: a producerek ugyan érezték, hogy nagy lehetőségek rejlenek ötletében, de nem volt se színész, se rendező, aki mert volna kockáztatni vele. Joel Schu­macher, akinek volt bátorsága há­tat fordítani az igénytelen film­gyártásnak, azonban kiszemelte magának a forgatókönyvet és el­határozta, hogy felfedezettje, Colin Farrell főszereplésével, ha törik, ha szakad, leforgatja. Stu Shepardnél (Colin Farrell - Be­avatás) magabiztosabb embert ne­héz találni: ő az a fajta fickó, aki szinte bármilyen körülmények közt képes magát kidumálni a baj­ból. Hibázni azonban mindenki szokott, Stu pedig akkor követi el élete legnagyobb ballépését, ami­kor belép egy telefonfülkébe, és mikor váratlanul megcsörren a kagyló ösztönösen felveszi azt. A vonal másik végén lévő férfi (Kiefer Sutherland) egyenesen és világosan közli vele mi a helyzet: becélozta őt egy távcsöves puská­val és nem fél meghúzni a ravaszt, ha nem teszi azt, amit mond. Mi lett volna, ha? Ezt a kérdést nem szabad feltenni A fülke nézése alatt és akkor kiválóan fogunk szó­rakozni. Mert belegondolni is rossz, hogy ebből a filmből mi lett volna, ha például David Fincher ül a direktori székben. Nekünk vi­szont Joel Schumacher (Tigrisek földjén) jutott, aki jól tudja, mi kell, hogy a film működjön, de ah­hoz kevés, hogy mindezt zseniális szinten tegye. Már a felütés is kissé elhibázott: a rendező nagyon sze­retne gondolatokat közölni, ám ezt sajnos művészieskedve csinálja. Cohen szerencsére nem ad neki túl sok lehetőséget, hogy elkalandoz­zon, ezért amint Farrell belép a fül­kébe, ő is kénytelen a jelen esemé­nyeire fókuszálni. Innen már nem képes elszúrni a filmet, főleg, mi­vel az alap annyira jó, hogy az kész művészet volna. Rendezőnk legügyesebb fogása, hogy a főszerepre Colin Farrellt szerződtette, aki valósággal ra­gyog a nagyszerű szerepben, mely teljes átalakulásra ad számára le­hetőséget. Fantasztikus, ahogy nagyszájú szélhámosból szép las­san átvált az idegösszeomlás szé­lén álló figurába, aki kénytelen le­vetni minden önzését az önmagá­val szembesítő sakkban tartója nyomására. Kiefer Sutherland bár jórészt nem látható, de a hangja a Sikoly óta a legfenyegetőbb, amit filmben hallani lehetett. Kár, hogy a megjelenítésére jellemző mini- malizmus ritkán van jelen az egyébként jól sikerült képi világ­ban. Ezt ellenpontozza a cselek­mény lenyűgöző visszafogottsága, mely kizárólag a két főszereplő be­szélgetéseire, ellentétes jellemére, és az abból adódó idegölő helyzet­re épül. A filmben minden perc ki van használva, nincsen egy má­sodpercnyi üresjárat, de még idő­beli vágás sem, így aztán A fülke könnyen magával ragad és egé­szen a befejezésig nem is engedi, hogy kilépjünk a fogságából. Bár kétség kívül az utóbbi idők egyik legizgalmasabb thrillerével van dolgunk, mégse valószínű, hogy Schumacher alkotása a kult- státusznál tovább jut. Valahogy még az óriási alapötlettel együtt is hiányzik belőle az, amitől klasszi­kussá válhatna. Része van ebben, hogy a film tulajdonképpen egy ér­zelgős zárásban kicsúcsosodó és kissé közhelyes megjavulásra lett kihegyezve. Cohen csak az utolsó pillanatban próbál a történet szel­lemiségéhez a totális happy endnél valami közelebb álló zárást kitalál­ni. A hívó erkölcsi tanítómesteri szintre való további emelésének azonban a közelmúlt valós gyilkos­ságai adnak némi kellemetlen mellékízt, még ha tudjuk is, hogy ez csak egy jól megcsinált mozi, és nem több. De hogy mégis valami pozitívummal zárjak: A fülke so­sem lankadó feszültségével és ere­detiségével így is - legalább egy­szeri megnézésre - kihagyhatat­lan! (mozinet) A fülke (Phone Booth), színes, amerikai film, 81 perc, Rendezte: Joel Schumacher, Szereplők: Colin Farrell, Kiefer Sutherland, Forest Whitaker, Katie Holmes, Paula Jai Parker, Radha Mitchell Kassa, Úsmev, Pozsony, Palace Aupark, Ster Century Ebben a filmben nincs átütő erő. Semmi. Izgulni nem lehet, aludni viszont annál inkább. De hogy egy ilyen filmhez Antonio Banderas és Lucy Liu a nevét adja... Ballistic - Robbanásig feltöltve AKCIÓ film érdekes címe kéz­zelfogható, ugyanis egy azonos elnevezé­sű konzoljátékból ké­szült, így nem halha- tadan gigabájtok ro­hangálnak a monitoron, hanem Ho­llywood üdvöskéi köszönnek vissza a vászonról. Számítógépes berkek­ben az alapjául szolgáló játék na­gyon közkedvelt, de ez még nem ga­rantálja a mozisikert. Lehet hogy be­jött a Tomb Raider, lehet hogy néz­hető volt a Kaptár, de ha semmi mondanivalója nincs a játéknak, ak­kor minek dollármilliókat beleölni a filmbe? Mert jelen esetben az Ecks vs. Sevemél ilyesmi alig akad, de az akció körülbelül három filmre elég lenne: egyszerűen hihetetlen, hogy egy film 80%-át a különböző mági­kus, ezerszer megismételt akciójele­netek és vizuális effektusok töltse­nek ki. Ebben a filmben nincs átütő erő. Semmi. Izgulni nem lehet, aludni vi­szont annál inkább. De hogy egy ilyen filmhez Antonio Banderas és Lucy Liu adja a nevét, az már a jó íz­lés határát súrolja. Megállás nélkül innen-onnan összelopkodott jelene­tek (Lucy Liu mátrixos bőrkabátja, hasonló szemüvege, fegyverekkel való bánásmódja stb.), a főhősnő pedig kb. harminc perc elteltével szólal meg először, akkor se túl so­kat. A sztori se semmi: a film elején elra­bolnak egy kisgyereket - hogy kik, mink nem tudhatjuk -, majd az el­rablóktól is elrabolja valaki. Mint ki­sül, Lucy a bűnös, nála látjuk a gye­reket később. Egy kiégett FBI ügy­nökre (Antonio kolléga) vár a fel­adat, hogy megmentse a gyereket, s derítse ki, mi is folyik itt valójában. Azaz hogy mentse meg a gyerekét, ugyanis ldderül, hogy az övé. Vagy mégse? Hősünkben szembe kell néznie a múltjával, majd az ellenség múltjával is, meg kell keresni felesé­gét, akiről azt hitte már meghalt. Persze minden rosszban van valami jó: Lucy Liunak is van gyereke, ám kiderül, hogy ő tulajdonképpen nem is a rossz oldalon áll. Jaj! Ez lenne a leleményes történet megspékelve ir­tózatos hosszúságúra nyújtott akció­jelenetekkel. A zavaros sztori kellő kibontására azonban esély sincs, ugyanis csak lőnek, ölnek, robban­tanak meg verekednek megállás nélkül. A kimondhatatlan nevű Wych Kaosayanauda (a stáblistán a jó­val könnyebben megjegyezhető „Kaos”-ként van feltüntetve) munkájával valami nagyon nem stimmel. Tulajdonképpen annyira nem rosszak az akciók, de sok he­lyen hiányzik az összekötő ka­pocs. Banderas szakálas ügynök­ként, megviselt emberként min­dent kihoz a figurából, Liunak meg a verekedésen kívül nem sok feladata akad - ezzel pedig látha­tóan könnyedébben megbirkózik, mint valamilyen drámaibb szerep­pel. A film másfél órája csupán a meg­szállott akciófilm-rajongóknak fog tetszeni. De aki valami értelmeset is szeretne látni, jobban teszi, ha inkább messziről elkerüli ezt az ér­telmetlen, borzalmasan megvá­gott valamit. Ha pedig egy fárasz­tó nap után beülünk a moziba megnézni a Ballisticot, könnyedén kikapcsolhatunk és akár el is alud­hatunk. Ez ugyanis az egyetlen ésszerű megoldás, ha már fizet­tünk érte. (mozinet) Ballistic - Robbanásig feltöltve (Ballistic - Ecks vs. Sever), szí­nes, amerikai film, 91 perc, Rendezte: Kaos, Szereplők: Antonio Banderas, Lucy Liu, Gregg Henry, Ray Park, Talisa Soto

Next

/
Oldalképek
Tartalom