Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-25 / 145. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 25. Kondor Katalin a Pozsonyi Casinóban Pozsony. Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke lesz holnap 18 órától a Pozsonyi Casino vendége, akivel Lovász Attila, a Vasárnap főszerkesztője beszélget arról, hogy a fordulat után mi a médiák szerepe. Szó lesz továbbá az esten a magyar vidék páratlan kincseiről, az emberi értékekről, a rádiózás és a tévézés rejtelmeiről, s természetesen mindenről, ami életünkben fontos, ami a tudatos gondolkodáshoz, helytálláshoz erőt ad. (p) Könyvbemutató: Gyémánthegyen Dunaszerdahely. Dúdor István-József Attila Gyémánthegyen címmel, Bettes István szerkesztésében látott napvilágot a Lilium Aurum Kiadó újabb kötete. Dúdor István festőművész 1984-ben a lekéri elmegyógyintézetben a betegek portréinak sorsán keresztül, József Attila világának bűvkörében próbálta meg a szellemi szegénység megrendítő állapotát megfogni. Ugyanazt az alkotói gesztust tette, mint költői eszményképe: kétirányú azonosulási készséggel fejezett ki egy örökké érvényes emberi állapotot. így született meg e portrék és versek ötvözetéből készült különös „munka”. A könyvet holnap 18 órától Farkas Veronika művészettörténész és Mészáros András filozófus, professzor mutatja be a Vámbéry Kávéházban, (ú) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: A sevillai borbély 19 MOZI POZSONY HVIEZDA-KERTMOZI: Mátrix - újratöltve (amerikai) 21 MLADOSŤ: A kísérlet (német) 15.15,17.30,20 TATRA: Álomcsapda (amerikai) 18, 20.30 AU PARK - PALACE: Halálosabb iramban (amerikai) 15.40, 17.50, 20, 22.10 Mátrix - Újratöltve (amerikai) 15.10, 16.10, 18, 19, 20.50, 21.50 Álomcsapda (amerikai) 17, 19.40, 22.20 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (amerikai) 19.10, 21.40 Szakítópróba (amerikai) 15.50, 17.50, 19.50, 21.50 A mag (amerikai) 15.15, 18.15 Ballistic: Robbanásig feltöltve (amerikai-német) 21.15 Londoni csapás (amerikai) 14.10, 16.30, 18.50, 21.10 Tökös csaj (amerikai) 14.45, 17.05, 19.15 A kísérlet (német) 21.45 Álmomban már láttalak (amerikai) 14.55,17.20, 19.45, 22.05 Baromi jó (cseh) 15.30, 20 Angyalbőr (francia) 17.40, 22.15 Monty Python: Brian élete (angol) 14.10,16.20 Ken Park (amerikai) 18.30, 20.35 PÓLUS - STER CENTURY: Álomcsapda (amerikai) 17.20,20,22.35 Halálosabb iramban (amerikai) 14, 16.10,18.20,20.30,22.40 Mátrix - Újratöltve (amerikai) 14.10,16,17, 18.50 19.55, 21.40 A kísérlet (német) 21.25 Szakítópróba (amerikai) 15.15, 17.15, 19.20 Londoni csapás (amerikai) 14.55, 17.25, 19.50, 22.15 Álmomban már láttalak (amerikai) 15.30, 17.50, 20.05, 22.25 Ballistic: Robbanásig feltöltve (amerikai-német) 20.25, 22.30 Félix és Rose (francia) 18.35 KASSA TATRA: Azonosság (amerikai) 17, 18.30, 20 CAPITOL: Álomcsapda (amerikai) 15.45,18,20.15 ÚSMEV: Halálosabb iramban (amerikai) 16,18, 20 IMPULZ: Szeretném, ha szeretnél (amerikai) 16.15, 19.15 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM - TATRA: Mátrix - Újratöltve (amerikai) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Pók (francia-kanadai) 19 GALÁNTA - KERTMOZI: New York bandái (amerikai) 21.30 LÉVA - JUNIOR: XXX (amerikai) 16.30,19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Álmomban már láttalak (amerikai) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Álomcsapda (amerikai-kanadai) 15.15, 20.30 Halálosabb iramban (amerikai) 13.15,15.30,17.45,20 Ki nevel a végén? (amerikai) 13.30,18,20.15 Malacka, a hős (amerikai) 14.15,16 Mátrix - Újratöltve (amerikai) 14.30, 17.30, 20.30 A sötétség leple (amerikai) 18,20 Több a sokknál (amerikai-holland) 15.30, 20 Tökös csaj (amerikai) 20.15 Tulipános Fanfan (francia) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Az utolsó éjjel (amerikai) 18 Veszett vad (amerikai) 14,16,18,20 X-Men 2 (amerikai) 15.15,17.45 George Orwell ama szerzők közé tartozik, akiket nemcsak mi olvasunk, hanem ők is olvasnak bennünket Egyéni szabadság, kollektív lét George Orwell (1903-1950) Hódolattal adózott Orwellnek az Új Szó hasábjain tíz évvel ezelőtt az irodaíomkritikus Csanda Gábor. Megemlékező írásában - alighanem az egyedüli volt kisebbségi berkeinkben - élt a műelemzés publicisztikai eszköztárával. Ugyanakkor hangvételét áthatotta a személyes olvasói élmény, annak a két regénynek - az Allatfarmnak és az 1984 címűnek - a lebilincselő hatóereje, mely Orwellt bejuttatta az irodalmi köztudatba. KISS JÓZSEF S ebben az a felismerés is érződött, hogy az Orwell-műveknek van az idő múlásától, a változó társadalmipolitikai és történelmi helyzetektől függő sajátos olvasatuk. Az író egyik méltatójának találó megállapítása szerint Orwell ama szerzők közé tartozik, akiket nemcsak mi olvasunk, hanem ők is olvasnak bennünket. Egyes vélemények szerint maguk az Orwell-értelmezések szinte önálló életet élnek, s már-már mítoszteremtő erejük van. Mások szerint viszont az olvasói élmény, a műélvezet és azok, valamint az orwelli gondolatok továbbfűzése révén lép túl az 1984 antiutópiája korszakhatárokat, s cáfol meg konkrét totalitárius alakzattal azonosítható kö- rülhatárolási kísérleteket. A keleteurópai rendszerváltást követően eléggé figyelmen kívül rekedt - hisz erről az itteni értelmiség körében a korábbi évtizedekben ugyancsak kevesen szerezhettek tudomást —, hogy a neves szociológus és pszichológus, Erich Fromm a hatvanas években az 1984 amerikai kiadásához irt előszavában rámutatott: Orwell víziója azt a fejlődésvonalat is magában foglalja, mely a nyugati ipari államokban megy végbe. „Központosított, bürokratikus típusú ipari-menedzser társadalom vagyunk” - írta Fromm Amerikáról, és az Orwell által megjelenített Óceániában a nyugati világ számos vonását vélte felfedezni. Ezek a náci Németország és a sztálini Szovjetunió tapasztalati anyagán túlmenően eleve ösztönzésként épültek be Orwell látomásába, a korabeli kiemelkedő politológus és közgazdász James Burnham koncepciója nyomán. Orwellt esszé megírására késztetően zaklatta fel az a tézis, hogy a kapitalizmust nem a szocializmus váltja fel, hanem olyan tervezett, centralizált képződmény, amelyet hatalmas szuperállamokba tömörülő menedzsertársadalmak alkotnak majd. A vüággazdaságot három ország fogja uralni: Japán, Németország és az Egyesült Államok. íme, a mai globalizálódó vüág gondolati előképe! Izgalmas feladat lehetne e hatásnak a regény genezisében tetten érhető kimutatása. De maga a mai realitás vált ki legalábbis párhuzamok keresésére késztető asszociációkat. Épp a napokban látott napvilágot az immár két éve németül, magyarul, lengyelül, valamint vegyesen, cseh és szlovák nyelven megjelenő Kafka című folyóirat legújabb száma, melyet a Piac és a Morál címszóval kifejezett összefüggéseket feszegető írások töltenek meg. Szellemi szálak micsoda összefonódása! Akafkai látásmódban ködös látomásokba burkolózva terebélyesedik a valóság abszurddá. S a Kafka nevével fémjelzett folyóirat írásai éppen azt a bizonytalanságot tükrözik, hogy valóban mindent behálózó Molochnak bizonyul-e a globalizációs érdekek és kényszerek nyomán totálissá váló piac, vagy pedig a versengés a globális világban végül is új esélyeket, lehetőségeket és alternatívákat teremt. E két határmezsgye között mozgó fejtegetések a főszerkesztőpáros Ingke Brodersen és Rüdiger Damman bevezetőjében összege- ződnek, hangsúlyozva, hogy a „piac mint önálló, öntörvényű képződmény egyáltalán nem létezik. Á piac nem cél, hanem eszköz, melynek kialakításáról és felhasználásáról a benne cselekvő felek döntenek”. S ehhez hozzáteszik: csakhogy, „aki éhezik és a saját túléléséért küzd, annak a jó kilátások éppoly kevéssé számítanak, mint a jóllakottak méltósága”. Ebben látják a mai gyűlölet, terror és háborús erőszakhullám elszabadulásának egyik fő okát, arra figyelmeztetve, hogy az erőszak is „piacod’ teremt, ami nem feltétlenül követ piaci logikát, amint erről az iraki háború úgynevezett propagandája ékes bizonyságot adott. Az akkori tájékoztatások sokkal inkább a tervgazdasági logikát követték. „A kereslet a »hír- és képtermelők« számára irreleváns volť’. Gondoljunk csak itt egy pillanatra az orwelli „újbeszélre”, vajon nem bizonyos hatalmi érdekeket leplezetlenül kiszolgálva uralták a szólamok azokban a hetekben a médiákat, miközben a terrorizmus elleni harc jogosságához nemigen fért kétség. S csak úgy mellesleg! Orwell regényét az Egyesült Államokban, pár héttel a szerző halála előtt a rikkancsok a New-York-i utcán azzal kínálták a vevőknek, hogy ebből a könyvből megérthetik, miért kell a bolsikra ledobni az atombombát! Egyetemes emberi érdekek és piaci érdekviszonyok reális egyensúlyának megteremtése egyet jelent az egyéni vak alkalmazkodás elutasításával. De ennél alighanem többet is kíván: a tömegméretű ellenállást a racionálisan megválasztott célok elérésére irányuló szabadság megóvása érdekében. Az említett főszerkesztőpáros a frankfurti iskola neves filozófusának, Adornónak egyik, még 1968-ban elhangzott beszédére hivatkozva hívja fel erre a figyelmet. S a mai világunkban minden bizonnyal itt, ezen a ponton kap globális dimenziókat az egyéni szabadság és felelősség orwelli egybekapcsolódása. Mert az egyén szuverén gondolkodása nélkül aligha választható meg az Adorno által hangsúlyozott racionális cél, ami egyben felelősségvállalás azért, hogy a piac ne válhassék az emberi gondolkodást is elnyomorító, mindent behálózó totalitárius hatalommá, hanem az érdekek összhangba hozásával az emberi közösségek felemelkedését és a jólétet szolgálja. Csanda Gábor tíz évvel ezelőtt a re- veláció erejével vallotta meg: az orwelli 1984 révén gazdagabb lett azzal a felismeréssel, hogy „a szabadsághoz való egyéni és kollektív jog közül az előbbi az előbbi”. De ma, Orwell születésének 100. évfordulóján igencsak ide kívánkozik a kérdés: elválasztható-e a kettő egymástól? Gondoljunk csak egyénenként és kisebbségünk tagjaiként is önmagunknak és közösségünknek az európai integráció viszonyai közötti jövőjére. r WRITER 1903**1950 LIVED AND WORKED IN A BOOKSHOP ON THIS SITE 1934 ** 35 Az író emléktáblája Hampsteadben (Képarchívum) „Sokat hazudtunk az irodalomban, de ennek - úgy érzem - vége kell, hogy szakadjon. Bármennyire is fájjon az igazság, saját érdekünk, hogy kimondjuk" Vaszil Bikov, a világhírű belorusz író halálára E. FEHÉR PÁL Végül szülőföldjén, Minszkben érte utol a könyörtelen halál, holott a rendszerváltás óta amolyan félemigrációban kellett élnie, hol Helsinkiben, hol Berlinben, hol pedig Prágában (Havel személyes vendégeként). Nyolcvanadik életévében meghalt Vaszil Bikov, a világhírű belorusz író. A posztsztálinista diktatúrájáról elhírhedett belorusz elnök, Álek- szandr Lukasenko személyes ellenségének tartotta, mert - úgymond - az író „megalázta a nemzetét, hazafias öntudatát, kultúráját és nyelvét”. Lukasenko, aki még példaképénél, Sztálinnál is jobban „ért” az irodalomhoz, mindenesetre betiltotta Bikov műveit, amelyek közül sokat magyar fordításban is ismerünk. Például az 1965-ben megjelent A holtaknak nem fáj című regényét, amelyet annak idején a szovjet marsaitok is elfogadhatatlannak tartottak, mert a teljes igazságot akarta kimondani a háborúról. Például azt, hogy a Vörös Hadseregben sem volt ismeretlen a gyávaság, az árulás, és akadtak olyan parancsnokok, akik „rosszabbak voltak a németeknél”. Ezt a regényt Brezsnyevék száműzték az irodalomból, hosszú évtizedekig még említeni sem volt szabad. Bikov nem hallomásból ismerte a háborút. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely 19-20 esztendősen került a hadseregbe és azonnal a frontra. Történészek kiszámították, hogy ennek a generációnak a férfiállományából mindössze három százalék maradt életben a háború után a volt Szovjetunió területén. Bikov nemcsak végigharcolta a világháborút, egyebek között Magyarországon, hanem még 1955-ig a hadsereg kötelékében szolgál, és csak 1955-ben szerelik le századosi rendfokozatban. Aztán újságíró, író. Az új háborús irodalom egyik vezéregyénisége, aki a lövészárkok igazságát írta meg. Regényeiben nem szerepelnek marsaitok, nem szerepel a győzelmet megtervező Sztálin. Szerepelnek viszont a közkatonák, a hadnagyok, akik önfeláldozása tette lehetővé a győzelmet. Egyszer jártam minszki otthonában. Talán nem kegyeletsértés, ha felidézem meghökkenésemet. Ez a nyolcvanas évek elején történt. Belépvén a lakásba, egy óriási Brezsnyev- képpel találtam szemközt magam. Bikowal már korábban találkoztunk: Budapesten is, Moszkvában is, de nem szolgálótokként ismertem meg. Aztán a dolgozószobájába invitált. Ott két Brezsnyev-portré díszelgett. Amikor az ebédlőbe mentünk, hogy némi alkoholos tartalmú italokat vegyünk magunkhoz, ott is Sohasem a háborúról írt, hanem az emberek magatartásáról. akadt Brezsnyev képmásából. Nem értettem a dolgot. Brezsnyev személyi kultuszát óriásira duzzasztották, de azért ez az otthoni képaggatás szokatlan volt. Végül meg kellett látogatnom a mellékhelyiséget: a WC- ben három színes Brezsnyev-fotó pillantott rám. Bikov élvezte, hogy nem merem megkérdezni, hogy mi az oka e sajátságos kultusznak, de amikor visszatértem a mellékhelyiségből, csak annyit mondott: „állandóan emlékeztetem magam; hogy hol élek...” Egyébként ekkor interjút is készítettem vele. E régi beszélgetésből idézném azokat a mondatait, amelyeket ars poeticájaként értékelhetünk. „A háborúról csak az igazat szabad megmutatni. Történelmi és emberi értelemben. Sokat hazudtunk az irodalomban, de ennek - úgy érzem - vége kell, hogy szakadjon. Bármennyire is fájjon az igazság, saját érdekünk, hogy kimondjuk. Mert ha elkezdjük részekre bontani az igazságot, hogy valamely szeletét most hasznos elmondanunk, egy másikat pedig esetleg csak később - akkor maga az igazság vész el, és az irodalom - és korántsem csak az irodalom - pedig tévutakra téved.” Akkor ezek a mondatok szinte eretnekségként hatottak. Bikov sohasem illusztrálni akarta a történelmet, hanem emberi sorsokban ábrázolni. Ezért voltaképpen sohasem a háborúról írt, noha kétségtelen, hogy műveinek ez adja a keretét és hátterét, hanem az emberek magatartásáról. Arról írt, hogy miként képes az ember megőrizni azokat az értékeket, amelyek voltaképpen emberré teszik. És a szélsőséges esetekben miként nyomorodik meg az emberi lélek, miként lesz valaki gyávaságból, haszonlesésből, karriervágyból árulóvá, nemtelen emberré. És nem felesleges azt sem megemlíteni, hogy Bikov mindenkor vállalta beloruszságát. Ezt nem magamutogató módon tette, azaz nem népviseletbe öltöztette prózáját, nem folklór-hazafi volt, hanem úgy szabott új utat a belorusz irodalomnak, hogy európai mértékeket kívánt érvényesíteni. És közben kényszer- helyzetbe került, akárcsak nagy nemzedéktársa, a kirgiz Csingiz Ajtmatov. A belorusz nyelv ugyanis a cári birodalomban tiltott nyelv volt: nem lehetett belorusz könyveket kiadni, még elemi iskolák sem léteztek, a cári ideológia szerint a belorusz nyelv csupán egyik nyelvjárása volt az orosznak. Bikövnak tehát egy modern prózanyelvet is ki kellett dolgoznia. És ahogyan a kirgiz Ajtmatov, ő is rendszerint oroszul fogalmazta meg műveit, majd maga teremtette meg ezeknek belorusz változatát. Nyelvteremtő volt. A mai belorusz nyelv - éppen Bikov nyomán - óriásit változott fél évszázad alatt. Ez sem tetszett sem a brezs- nyevi, sem a mostani, lukasenkói időkben. Vaszil Bikov közzétett vagy húsz regényt, kisregényt. Az Egy oldal a frontról 1945-ben, Magyarországon játszódik. Az Alpesi ballada szökött orosz hadifoglyok és egy olasz lány szerelmét örökíti meg. Az út végén cselekménye azt a lélektani folyamatot ábrázolja, hogy miként lesz egy végrehajtó típusú emberből - áruló. Bikov az igazság megszállottja volt. Egy nagy író távozott a világból. Alekszandr Lukasenko lelkiismeretét pedig már nem fogja háborgatni. Ám azért bízzunk benne, hogy eljő az az idő, amikor Belorusziáról nem Lukasenko, hanem Bikov neve jut majd az eszébe mindenkinek.
