Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-24 / 144. szám, kedd

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 24. KOMMENTÁR Mire csábít a közpénz? PÁKOZDI GERTRÚD A költségvetési pénzek felhasználásának törvényességét felügyelő számvevőszék szakemberei lehetségesnek tartják, hogy a jövőben az eddiginél nagyobb gondot okoz az önkormányzati korrupció. Az előrejelzést bizonyára arra az ismert tényre alapozzák, hogy a pénz je­lenléte korrupcióra csábít. Márpedig az önkormányzatok jelenlegi pénztelensége szükségszerűen átmeneti jelenség. Sőt, nem is egészen átmeneti, hiszen a decentralizált közigazgatás már most, a szerény le­hetőségek idején is a korábbiaknak többszörösével rendelkezik. Mivel a korrupció jelenlétét vizsgáló felmérések mindegyike megerősíti a fel- tételezést, hogy Szlovákiában egyelőre túl sok hivatalnok bizonyul gyengének a pénz csábításával szemben, érthető, hogy már folynak az előkészületek a területi önkormányzati rendszer ellenőrzéséről szóló törvény kidolgozására. Ha minden az elképzelések szerint halad, a parlament várhatóan már az idén jóváhagyja a számvevőszék e tevé­kenységre is kiterjedő jogkörének megerősítését. Vajon nem a hivatal­noki apparátus újabb terjeszkedéséről van szó? E feltételezésnek el­lentmondanak a számvevőszék által a múlt héten közzétett adatok. Minisztériumokban és egyéb költségvetési szervezetekben végeztek el­lenőrzést. Mivel az adófizetők által az államkasszába befizetett pénzek felhasználásáról van szó, senki számára sem lehet közömbös, gazdasá­gosan, a törvényekhez igazodva költik-e el a hivatalok a rendelkezé­sükre álló milliókat, vagy sem. Azt még az ellenőrök sem állítják, hogy saját zsebre dolgozna a hivatalnok, ha, mondjuk, az előírásoktól el­térően milliós előlegek kifizetésére adja áldását. Tény azonban, hogy ahol követhetedennek bizonyul az állami pénzek útja, ott fennáll a ve­szélye, hogy oda is jut belőle, ahová nem szánták. Az egyik ellenőrzött szervezetnél több mint 75 mülió korona költségvetési pénz felhaszná­lását ellenőrizték. Könyvvitelében akkora káoszt tapasztaltak, hogy az ellenőröknek apait-anyait be kellett vetniük, hogy kiigazodjanak ben­ne. Csaknem 6 millió koronát tett ki a szabálytalanul felhasznált ösz- szeg. Nem csoda, hogy az ellenőrzési jegyzőkönyvet a pénzügyi rendőrségre is eljuttatták... Másutt szolgálati gépkocsit vettek igénybe magáncélra, miközben a hivatal benzinköltségként mintegy 100 ezer koronát fizetett ki a kocsi használójának. Sokszor nem jogosuladan haszonélvezőről van szó, hanem egyszerűen a szakértelem hiányáról. De így is, úgy is az adófizető húzza a rövidebbet. Arról nem szól a je­lentés, hogy mi lesz a költségvetési pénzt sajátként kezelő hivatalnok sorsa. A számvevőszéknek nem a büntetés a feladata. Ha bebizonyoso­dik a szándékosság, netán a saját zsebre dolgozás gyanúja, a bűnüldö­zésnek kell szóhoz jutnia. Az államnak viszont kötelessége az el­lenőrzés, mert ha nem teszi, a nehezen összekapart költségvetési be­vételek szinte észrevétlenül kifolynak a hivatalnoki kezekből. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az állami költségvetésben mennyi le­het az eleve megkérdőjelezhető, de „szokásból” kiutalt tétel, olyan, amelynek felhasználása az adófizető számára a legkisebb haszonnal se jár. Az iskolákat meg közben a bezárás veszélye fenyegeti... JEGYZET Se hal, se gomba SZÁSZI ZOLTÁN Minden reggel nekiindul a hegy­nek, már hetek óta. Délelőtt tíz­re felettébb csalódottan vissza­ér, az éppen zárni készülő kocs­mában megiszik egy kis sört, az­tán az üres kosárral hazaballag, konzervet melegít, eszik, és megy délután a folyóra horgász­ni. Nem milliomos, nem úri passzióból teszi, amit tesz, ha­nem csökkentett rokkantsági nyugdíjának némi javítása érde­kében. így megy ez hetek óta. Néha apró házimunkáért kap egy ötvenest vagy százast egyik­másik öregtől a faluban, ideig- óráig ebből is meg lehet élni. In­kább órákig. Vagy három hete mindig üres a kosár, nincs egy szem gomba sem, pedig ebből azért lehetne valamit keresni. A szomszéd járási székhelyen szá­zast adnak kilójáért, ha van. De nincs. Pedig a legjobb helyeket bejárta, nyoma sincs még a bar­na kalapú áldásnak. Az idő a pe- cabotnak se kedvez. Egész délu­tánok múlnak el, az úszó meg se pöccen, nincs kapás, csak lóg a zsineg unottan. Néha egy-egy szeméthal belekap a horogba, tízcentis kárászok birkóznak a hegyes kampóval, de ezzel is csak a baj van. Megsütni kicsi, megnőni úgyse fog, mert valaki más még ezt is hazaviszi, de ő azért csak visszadobálja az ezüs­tös csillogású halat a folyóba. A mező siralmas képet mutat ha­zafelé jövet. A búza alig húsz­centis, ritka szép az árpa is, de inkább ritka, mintsem szép, hát, kínjában énekelhet az ember, hogy ritka búza, ritka árpa, ritka rozs... De még csak babája sincs hozzá, se csúnya, se takaros, mert ugyan kinek kell olyan em­ber, aki havi ezernégyszázat visz haza?! Se hal, se gomba, még az aratási segédmunka is veszély­ben e miatt az idő miatt. Menjen talán koldulni? Hívták már, mondván, olyan jó becsületes képe van, ha kimenne, mond­juk, Svájcba, napi ötszázat ad­nának neki. Igaz, koronában, ám neki ez is nagy pénz. De nem megy. Marad a reményteljes reggeli séta, ki a hegyre, ha üres is a kosár, meg marad a délutáni horgászat, ha meg se mozdul az úszó, akkor is. Mert embernek kell maradni. Pedig de kutya ne­héz mostanában! Pláne havi alig ezerötszázból... FIGYELŐ LIB É RÁT I O N A szaloniki uniós csúcsértekezlet­tel lezárult az európai karaván- szerájok korszaka: ezentúl vala­mennyi állam- és kormányfői ta­lálkozót Brüsszel lát vendégül, amely rendelkezik az ilyen ese­ményekhez szükséges feltételek­kel - írja a francia lap. Szerinte az EU Görögországban rendezett hét végi csúcstalálkozójának kö­rülményei kaotikus állapotokat mutattak. A küldöttségeket és a sajtó képviselőit a tanácskozás helyszínétől 80-150 küométerre fekvő szállodákban tudták csak elhelyezni. Tony Blair brit kor­mányfő nem tudott meleg vízben zuhanyozni, José-María Aznar spanyol miniszterelnöknek pedig még a WC-vel is meggyűlt a baja, egy szivárgó szerkezethez volt „szerencséje”. Ezek az infrastruk­turális gondok a bővítéssel várha­tóan növekedni fognak. A párizsi lap emlékeztet: Brüsszel már a 2000-es nizzai csúcson ajándék­ként kínálta fel Jacques Chirac francia elnöknek, hogy a jövőben vendégül látja az Európai Tanács valamennyi ülését - tekintet nél­kül arra, hogy éppen melyik or­szág tölti be a soros elnökséget. A Libération utalása szerint ez volt az ára annak, hogy a franciák en­gedményeket tegyenek az EU in­tézményi reformja érdekében. Emberek, itt a tanév vége! Jó jegyekhez ajándékot, rossz bizonyítványhoz nadrágszíjat, pálcát vegyenek! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ DIE PRESSE Az iraki háború cezúrát jelentett, amennyiben Európa saját útját járta, és ez katasztrófához vezetett, mert egyebek között megmutatta, hogy mennyire gyenge a kontinens az egységes fellépésben. A történtekből most levonták a tanulságot, és Euró­pa a megfelelő úton indult el, de még nem jutott el a cselekvőképes­ségig - írta a konzervatív osztrák lap. Összességében a cikk szerint az Európai Unió utóbbi hónapokban el­végzett reformmunkája rokonszen­ves képet mutat. Befelé demokrati­kusabb és végső soron hatékonyabb struktúrát teremt, és kifelé új öntu­datot épít. Kimutatja a nemzetközi elkötelezettségre vonatkozó akara­tát, és ezzel levonja az iraki válság­ból az egyik fontos tanulságot. Ugyanis a nemzetközi válságkezelés csak akkor nem marad egyedül az Egyesült Államokra, ha Európa kész politikai, diplomáciai és végső soron katonai beavatkozásra. Ismét pengeváltás Prága és Berlin között: a fejlemények a szlovákiai magyarság számára is tanulságosak lehetnek Újra napirenden a dekrétumok Egyelőre nehéz pontos ma­gyarázatot találni, mi is volt a háttere, mozgatórugója a múlt héten váratlanul le­zajlott cseh-német penge­váltásnak a Beneš-dekrétu- mok ügyében. Ezért lássuk előbb a tényeket. KOKES JÁNOS Prága szerdán késő este a sikeres uniós népszavazás kapcsán nyilat­kozatot adott ki, amelyben leszö­gezte: a cseh kormány az Európai Unió közelgő kibővítését döntő lé­pésnek tekinti afelé, hogy a törté­nelemben első ízben az egész euró­pai kontinens békés úton egyesül­jön. Nyilatkozatában a cseh kabi­net nagyra értékelte azt, hogy az európai közösség képes volt túlten- ni magát a II. világháború borzal­mas következményein, s azokat a kölcsönös megbékéléssel és együttműködéssel helyettesíteni. „A II. vüágháború, valamint az azt közvetlenül követő időszak mai szempontból sem elfogadható ese­ményeit és tetteit, amelyek szintén számos emberi tragédiát, szenve­dést és áldozatot jelentettek, már nem lehet meg nem történtté tenni. A Cseh Köztársaság azonban meg van győződve arról, hogy Európa történelmének e sötét fejezetei már nem fogják terhelni az európai nem­zetek együttélését, s belépésünk az Európai Unióba egyben kiteljesedé­se lesz a kölcsönös megbékélésnek szomszédainkkal az 1997-ben aláírt cseh-német megbékélési nyilatko­zat szellemében, amelyet a kormány ezen az úton továbbra is a legfonto­sabb mérföldkőnek tan” - szögezte le a dokumentum, amelyben Prága tehát hivatalosan elismerte: a II. vi­lágháború utáni események mai szempontból számára is elfogadha- tadanok. Ez nyüvánvalóan az akkori csehszlovákiai német és magyar (bár a magyarokkal a csehek a szö­vetségi Csehszlovákia szétválása után nem foglalkoznak azzal az in­doklással, hogy ez most már csak Pozsonyt érinti, ami szerintem nem indokolt, s nem elfogadható) ki­sebbséget érinti, amelyet Prága ak­koriban kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánított, tagjait meg­fosztotta állampolgári jogaitól és va­gyonától, majd mintegy hárommil­lió németet kitelepített az országból. A magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi konferencia 1945 au­gusztusában - a németektől el­térően - semmiféle módon nem hagyta jóvá. A szudétanémet kérdés azóta súlyosan terheli Prága viszo­nyát Berlinnel és Béccsel. A Vladimír Špidla vezette kabinet állásfoglalása így bizonyos hangsúlyeltolódást, előrelépést jelent a háború utáni helyzet értékelésében. Az 1997-es cseh-német nyilatkozatban a cse­hek csak azt ismerték el, hogy a kite­lepítés úgynevezett szervezeden szakaszában - tehát a nagyhatalmi konferencia előtt - történtek túlka­pások, s ezt sajnálják. Az új megfo­galmazás, amelyet egyébként Vác­lav Klaus államfő alkalmazott először röviddel a márciusi hivatal­ba való beiktatása után kiadott nyi­latkozatában, közelebb vitte a cseh álláspontot afelé, hogy a II. világhá­ború után a német (és a magyar) ki­sebbséggel szemben jogtalanság történt, amiből az is következik, hogy van mit jóvátenni. A másik oldalon a németek is lép­tek, illetve tettek egy gesztust, ami egyáltalán nem elhanyagolható. Gerhard Schröder német szociálde­mokrata kancellár a Passauer Neue Presse című német lap csütörtöki kiadásában megjelent interjújában kijelentette, hogy a Beneš-dekrétu- mokkal Prága Csehszlovákia náci megszállására reagált. Megjegyez­te: bár a német kormány a szudéta- németek háború utáni kitelepítését Csehszlovákiából továbbra is jog­sértésnek tekinti, úgy véli, hogy Csehországnak az Európai Unióba való belépése után a múlt kérdései egyre inkább a háttérbe szorulnak. Bár nem hivatalos dokumentum­ról, hanem csak egy kancellári in­terjúról van szó, az abban elhang­zott sommás, de lényeges értékelés - Csehszlovákia német megszállása közvetlen kapcsolatban van a Be- neš-dekrétumokkal, ületve konkré­tan a szudétanémeteket sújtó intéz­kedésekkel, s a kettőt nem lehet kü- lön-külön értékelni - viszont Berlin részéről tett komoly lépés a cseh hi­vatalos álláspont felé. Mindkét fél tett tehát egy gesztust, amelyet a német konzervatív CDU/CSU vezette ellenzék által pénteken a német szövetségi felsőházban elfogadtatott nyilatko­zata semmiképpen sem torpedóz meg, csupán mintegy kiegészíti a képet, hogy a valóság igenis na­gyon bonyolult, s - gesztus ide, gesztus oda - a probléma megoldá­sa a továbbiakban sem lesz könnyű. Špidla sietett is azonnal kijelenteni, hogy a szövetségi parlament felsőházának nyilatkozata, amely a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését követelte Prágától, nem lesz hatással a hivatalos cseh állás­pontra. „Ez egy olyan vélemény, amelyet ők (CDU/CSU) már régóta A másik oldalon a németek is léptek, illet­ve tettek egy gesztust. hangoztatnak, ezért számomra eb­ben nincs semmi meglepő” - mondta Špidla, aki részletesebben nem is kívánt foglalkozni az állás- foglalással. Ugyanakkor a cseh kül­ügyminisztérium, valamint az ál­lamfői iroda nyüatkozatot adott ki, s mindkét intézmény meglepetését és csodálkozását fejezte ki a felsőházi dokumentum kapcsán. Egyúttal Prága szempontjából elfo­gadhatatlannak minősítették. Cseh-német viszonylatban a II. vi­lágháború utáni „csehszlovákiai események” kapcsán láthatóan nincs mozdulatlanság, állóvíz, s hol a háttérben, hol a nyilvánosság előtt folyik a párbeszéd, a vita ar­ról, hogy a máig fájó probléma vég­re valamiképpen megnyugtató mó­don lekerüljön a politika napirend­jéről. A szlovákiai magyarság szá­mára különösen Petr Mareš minisz­terelnök-helyettes kezdeményezé­se méltó a figyelemre. Mareš - s ál­tala a cseh kabinet, hiszen aligha képzelhető el, hogy ilyen fajsúlyú dolgok országos szinten csak úgy, magánkezdeményezésből, mások tudta nélkül történjenek - ugyanis tervezetet dolgozott ki annak érde­kében, hogy a cseh állam orvosolja a hazai németeket (akiket a háború után nem telepítettek ki) ért konk­rét jogsérelmeket. Már nem politi­kai-ideológiai jellegű vitáról van szó, mint amikor általános és jelké­pes szinten a Beneš-dekrétumokról beszélünk, hanem a német kisebb­ség tagjait személyesen, konkrétan, megfoghatóan érintő dolgokról, mint például a nyugdíjak terén meglevő diszkrimináció, az egykori diplomák elismerése és hasonlóak. Ezt a kezdeményezést érdemes len­ne figyelmesen áttanulmányozniuk a szlovák és a szlovákiai magyar politikusoknak is, mert Szlovákiá­ban a problémát jelenleg hatalmas és elfogadhatatlan csend övezi. Szükséges lenne végre azt is egyér­telműen tudatosítani, hogy bár a háború utáni beneši rendelkezések egyaránt vonatkoztak a németekre és a magyarokra, a két kisebbség kérdését mégis alapvetően szét kell választani, mégpedig több okból is. Egyrészt, mert a II. világháborút nem Magyarország, hanem Német­ország robbantotta ki, másrészt pe­dig azért, hogy a németek kitelepí­tését a potsdami konferencia jóvá­hagyta, viszont a magyarokét nem. A tényekről kell szüntelenül beszél­ni, mert azok könyörtelenek. Előbb-utóbb ezekkel a hivatalos szlovák politikának is szembe kell néznie, ahogy már szembenézett velük néhány szlovák történész és publicista. Pavol Hrušovskýnak, a parlament elnökének újévi beszéde sem volt mindeddig méltóképpen elemezve. A hallgatás sosem lehet tartós megoldás. Nincs ugyan szük­ség radikalizmusra, de a tények kö­nyörtelenségének érvényesítésére, kimondására, ismétlésére igen. S nem magyar-magyar vonalon kell hadakozni, hanem másokkal kell megértetnünk igazunkat. Hazai vi­szonyaink közepette is ideje lenne már a konkrét és kézzelfogható, a mindennapok emberét érintő dol­gok megoldására összpontosítani a jogfosztottság idejéből is. Ebből bi­zonyára több haszna származna a szlovákiai magyarságnak, mint a mai hallgatásból és a Beneš-dekré- tumokkal kapcsolatos klisék állan­dó ismétléséből. LEVÉLBONTÁS Kedves Huszár Laci Bácsi! Szerencsésen hazaérkeztünk tün­dérvárosodból, a csodák városá­ból. Mosolyogva mesélünk a Ná­lad eltöltött hétről, amelyet a felnőttek Duna Menti Tavasznak neveznek. Évente megtörténik a csoda, és részesei mi vagyunk: a gyerekek, akiket Szászi Zoli bácsi tündérjelölteknek nevezett. Ha tü­körbe nézünk vagy egymásra, semmilyen változást nem látunk magunkon. De ott, Dunaszerdahe- lyen tényleg szárnyaltunk. A mese magával ragadja a gyereket és felnőttet egyaránt. A fellegekbe, álomvilágba röpítette őket. Min­den előadást megnéztünk, és vö­rösre tapsoltuk tenyerünket a szín­vonalas műsorok láttán. A mesé­ket délután játék követte: papírból pillangót, méhecskét készítettünk, rongybabát varrtunk, majd a sarat gyúrtuk, azaz agyagoztunk, és szebbnél szebb szobrokat készítet­tünk. Felültünk a körhintára, de csak a falovacskásra, mert a kosár­ba nem fértünk bele. A sajtos út­vesztőben kipróbáltuk ügyessé­günket, majd csirkét pofoztunk. (A szömyülködőknek megsúgjuk, hogy a csirke gumiból volt.) Meg­csodáltuk a bohóc kézügyességét, aki úgy hajtogatta a hosszú lufi­kat, mint nagymamáink a leveles tésztát, csak neki a keze közül vi­rágok, kutyák, hosszú nyakú zsi­ráfok kerültek ki. Délutánonként az arcfestők ördöggé, macskává, nyuszivá, pillangóvá, katicabogár­rá varázsolták a gyerekeket. Dé­lelőtt nekünk, bábosoknak, szín­játszóknak tapsolt a közönség, délután pedig minket szórakoztat­tak a neves bábosok: a Ládafia Bábszínház Magyarországról, a szlovén Pupilla Színház és a szlo­vák Babadlo Színház. Köszönet ér­te. Voltunk táncházban, diszkó­ban, egy este pedig együtt táncol­hattunk a színpadon Bárdos Ág­nessel. A kollégiumban barátsá­gok és titkos szerelmek szövődtek. Szombaton, a díjkiosztó ünnepség után visszaadtuk a város kulcsát a polgármester bácsinak, s a tündér­város visszaváltozott Dunaszerda- hellyé. Laci bácsi! Köszönjük a sok szépet és jót, amit ott, Nálatok megélhettünk. Kívánjuk, hogy egészséged és erőd sose apadjon, és jövőre találkozhassunk Nálad. Minden színjátszó és bábos tündér nevében üdvözöl a harkácsi Pimpó bábcsoport

Next

/
Oldalképek
Tartalom