Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-19 / 140. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 19. Kitekintő [ Moszul körül az egykori kurd, majd elarabosított falvakból menekült arabokat, rohangászó gyerekeket lát az utazó, ők Irak utolsó nomád állattenyésztői Kurdisztán: béke van, de a helyzet rossz A fegyver még mindig kéznél van Kurdisztánban (Reuters-felvétel) Bár a háború több mint egy hónapja véget ért, Kurdisztánban, vagy még inkább az etnikailag kurdnak nevezhető területeken a helyzet sok tekintetben nem javul. SPÄT ESZTER A gazdasági viszonyok inkább romlanak. A dollár titokzatos zuhanása, vagy pontosabban a dinár (ti. a kurd régiókban használt eredeti dinár, és nem a Szaddám-féle másolat) titokzatos erősödése, amit semmiféle látható gazdasági fellendülés nem tűnt igazolni, már egy éve elkezdődött, és a háborút megelőző hónapokban tovább gyorsult. Akkor a népszerű magyarázat úgy szólt, hogy a háborútól való félelem megbénítja a gazdaságot, senki nem építkezik, vásárol vagy kezd új vállalkozásba. Ennek a magyarázatnak nemiképp ellentmond, hogy a folyamat a háborút követően is folytatódott. Míg egy éve egy dollár 18-19 dinárt ért, addig az árfolyam ma 5 dinár alatt tart. Van, aki szerint ez igen kedvező folyamat, hiszen erősödő gazdaságot és olcsóbb importcikkeket jelent. (Kurdisztánban szinte minden török vagy iráni import, az alapvető élelmiszerek nagy részét is beleértve.) Vagy ahogy Dühök egyik leggazdagabb embere mondja (aki a rossz nyelvek szerint igen sokat nyer az árfolyam ilyetén alakulásán), Irak gazdag ország, hamarosan háromszor annyit ér majd a dinár, mint a dollár - mint egykor, az embargó előtti békeidőkben. De mi is történik valójában? Miközben a piacon az árak inkább fel-, mint lementek, és mindazok, akik a múltban banki kölcsönt vettek fel, azonnali öngyilkosságot fontolgatnak, az állami alkalmazottak, vagy akár azok, akik bármely állami szerv (pl. televízió, rádió, egyetem) számára szerződéses munkát végeznek - vagyis a lakosság egy jelentős része - immár öt hónapja fizetésüket dollárban kapják. Méghozzá egy dollár 10 dinár árfolyamon. Hogy érthetőbb legyen, ez mit is jelent, egy hatgyermekes, három évtizede oktató tanárember fizetése 700 dinár, vagyis a kétszeri váltás után úgy 350 dinár. Egy liter tej 6, egy kiló alma 5 dinár. És akkor a családiház-építésre felvett kölcsönt még nem is említettük. Hogy a fizetések fele hova tűnik, azt legfeljebb találgatni lehet. A találgatások nem túl hízelgőek a regionális (kurd) kormány vezetőire nézve. Hogy ennek ellenére nem lepik el az utcákat a tüntető tömegek - ahogy mifelénk képzelné az ember - annak csak egy magyarázata van. Az önállóság elmúlt évtizede után már nemigen voltak vesztenivaló illúzióik. Moszul körül, a bekötőutakon, mindenütt nomád táborozókat lát az utazó juhnyájak, rohangászó gyerekek, már ahogy ezt a Közel-Kelet nomádjairól képzeljük. Épp csak, hogy a sátrak nem a beduinok - vagy ahogy itt mondják a „beduk”, Irak utolsó nomád állattenyésztői - kézzel szőtt, fekete sátrai, hanem homokszínű katonai sátrak. A juhnyájak és mezítlábas gyerkőcök tulajdonosai ugyanis nem nomádok, hanem az egykori kurd, majd elarabosított falvakból menekült arabok. Az „elarabosítás”, aminek európai párhuzamait régiónkban is köny- nyű lenne találni, az elmúlt évtizedek politikája volt. A katonailag vagy gazdaságilag fontos területekről Szaddám elűzte a kurd lakosságot, és a falvakba, illetve varosokba (elsősorban Kirkukba) a rebellis kurdokkal szemben Szaddám Huszeinhoz hű arabokat költöztetett be. Ezek a ,jöttmentek” a háború utolsó napjaiban elhagyták a „megszállt” falvakat, ki önként (félelemből), ki kényszer hatására, és a visszafoglalt falvak felkerültek a kurd hadsereg győzelmi listájára. Ezeknek a falvaknak a sorsa már az első pillanattól - győzelmi mámor ide vagy oda - bizonytalan volt. A hajdani tulajdonosok, bár természetesen igényt tartanak földjeikre, az elmúlt évtizedekben már gyökeret vertek, házat építettek másutt, amit most aligha fognak sebtében odahagyni. Másfelől viszont, bár a kurdok úgy vélték, a „közismerten gyáva” arabok aligha merik majd a részben kurd katonák és hatóság ellenőrzése alatt álló területeken a nemegyszer közel két évtizede lakott házaikat visszakövetelni, egyelőre úgy tűnik, lesz még itt gond a kurd-arab falvak körül. Az északi régióból egyre több helyről érkeznek a hírek, hogy konfliktushelyzet alakult ki a „régi-mai” és az egykori tulajdonosok között. Számos helyen az amerikai katonaság kénytelen közbeavatkozni, hogy legalább a béke látszatát fenntartsa. A jelenlegi és eljövendő problémák iskolapéldája lehetne a volt iraki laktanya mellett elterülő Domisz, a Baath párt tagjai és az iraki hadsereg tisztjei számára épített mintafalu, zöldellő ker- tecskékkel körbevett, igényesen megépített házaival pár kilométerre a volt kurd határtól. Az elmúlt hetek krónikája igen eseménydús volt Domiszban. Pillanatnyilag a falu amerikai katonai ellenőrzése alatt van - a vérontás, vagy egy helyi belháború csak így kerülhető el. Persze, az események megítélése nézőpont kérdése. A Domiszt őrző amerikai katonák szerint, akik épp apró-cseprő bevásárlásaikat intézik Duhokban (és reménykednek, hogy személyemben egy civil amerikaira bukkantak, de végül is egy magyar is megteszi) a KDP (Kurd Demokrata Párt) emberei „kirugdosták a lakókat, arabokat és kurdokat egyaránt, mire ők kirugdosták a KDP embereit, és visszaengedték a jogos lakókat”. Mindez a kurdok szerint úgy hangzik, hogy Domisz kisajátított kurd termőföldeken épült, és a törvény szerint a hajdani kurd gazdák tulajdona. Pontosabban a KDP a házak egyharmadát az elmúlt évtizedekben elesett „mártírok” családjainak szánta, míg a többi, mintegy 500 házat a hajdani tulajok között osztotta volna szét. Ezzel egyidejűleg egyes környékbeli kurd családok, magánakció keretében, szintén nekiálltak az elhagyott házakat elfoglalni. A KDP ezeket ugyanúgy önkéntes „lakásfoglalónak” tekinti, mint az arabokat. Mindeközben a volt arab lakók, bátorságukat összeszedve, az amerikai katonasághoz fordultak jogorvoslatért, (a Szaddám által kiállított) tulajdonosi papírjaikat lobogtatva. Az amerikaiak az arabok javár: döntöttek. Domisz amerikai kato nai védelem alá került, május kö zepén én is szemtanúja voltam ahogy a kapunál felsorakozott visszatérni kívánó arabok papírja it egyenként ellenőrizték a bejára tot őrző amerikaiak. Ezt persze : KDP nem hagyhatta annyiban. Pá nappal ezelőtt Duhokban minden ki a Domiszban szervezett tűnte tésről beszélt. Az amerikaiak még egy hónapi; maradnak, remélik, hogy addig : civakodó feleknek sikerül egyez ségre jutnia. Az arab-kurd konf liktusok történelmének fényébei ez meglehetősen optimista gon dolkodásra vall. Még riasztóbb a kép délebbre, a; iraki olajkincs felett elhelyezkedt Kirkuk környékén, ami talán ; legerőszakosabb szaddám elarabosítási politika színtere vol - érthető okokból. Pár napj; Kurdisztán déli nagyvárosába Suleymaniába tartó, és a hagyó mányos arbili útvonal helyett < gyorsabb, de kevésbé biztonságo: Moszul-Kirkuk-Suleymania útvo nalat választó ismerőseim kocsijá egy csapat fegyveres arab állított; le valahol a pusztában. Irakban hamarosan háromszor annyit ér majd a dinár, mint a dollár. Az útonállók az egykori kurd fal vakba beköltöztetett arabok vol tak, akiket viszont a Kurdisztár déli vidéket irányító PUí (Patriotic Union of Kurdistanj pesmergái tessékeltek ki házaik ból a háborút követően. Azóta ; sivatagban húzzák meg magukat Ismerőseimnek, mint az útonálló! felvilágosították őket, Szerencsé jük volt, hogy - mint személyijük bői kiderült - muzulmánok, és bál kurdok, de északiak, különber nem szabadultak volna élve. Ta Ián az is nyomott némelyest a lat ban, hogy lerobbant, ócska kocsi juk nem képvisel épp nagyobb ér téket. De lehet, ha a falusiakból si vatagi nomáddá visszavedleti útonállóknak aznap épp rosss napja van, nem ússzák meg ezt e „kalandot” ilyen olcsón. Dühök, 2003. június Külföldi segítséggel már számos épületet helyreállítottak Bosznia-Hercegovina fővárosában, de még mindig sokkoló a kiégett házak, lakások látványa Szarajevó - egy város kelet és nyugat találkozásánál FRICK ZSUZSA Semmiképpen ne hagyja ki Szarajevót az, aki gépkocsival utazik nyári szabadságra a dalmát tengerpartra. Bosznia-Hercegovina fővárosa egyre inkább felkészült a turisták fogadására, és mind nagyobb az érdeklődés külföldről is a város iránt. Egyre több külföldi csoporttal találkozunk a belvárosban, akik már nemcsak az itt dolgozó külföldiek, a békefenntartók idelátogató családtagjai, hanem igazi civil turisták. A magyar és a szlovák állampolgárok szeptember 30-ig vízummentesen utazhatnak Boszniába, érdemes ezt kihasználni, mert látnivaló nagyon sok van. Ebben a kétezer méter magas hegyek között fekvő városban egyszerre élvezhetjük a Monarchia és a titokzatos kelet hangulatát. Szinte otthon érezzük magunkat, amikor végigsétálunk a várost átszelő Miljacka folyó partjának „európai” részén, a Ferhadija sétálóutcán vagy a Tito marsall sugárúton. A sétálóutcában egymást érik a kávéházak vidám napernyőikkel és kényelmes karosszékeikkel, de még az utca kövezete is megváltozik, amikor elérjük a török negyedet, ahol földszintes boltocskák tömege kínálja áruját. Az üzletek többsége előtt kis fapad van, ahol békésen kávézgatnak a tulajdonosok, és hívogatják üzleteikbe a sétálókat. Működik a bazár, ami annyiban különbözik török testvérétől, hogy itt valódi üzletek vannak, nem rakodnak ki a boltok elé, és természetesen sokkal kisebb. Az egész negyedet uralják az aranyárusok, ahol a kínálat az utóbbi években nagymértékben megváltozott. Míg három-négy évvel ezelőtt még a nagyon díszes, keletiesen agyoncifrázott volt a jellemző, mára letisztultak a formák, finoman elegáns ékszereket lehet kapni, ami minden bizonynyal a külföldiek hatása. Egy-két üzletben Ferenc József-aranyér- met is árulnak. És ha az európai részen a kávéházak, pizzériák a dominánsak, akkor itt a török negyedben mindenhol a cse- vapcsicsa isteni illata invitálja a vendégeket. Itt találjuk a rézműEz a kisváros nem is olyan régen egy háború szenvedő alanya volt. vesek utcáját is, ahol más mesterséget űző iparos nem is kaphat helyet, és ahol a megszokott tárgyak mellett a háborúban összegyűjtött különböző nagyságú lövedékeket is árusítják. És itt jut csak eszünkbe, hogy ez az idilli kisváros még nem is olyan régen egy gyilkos háború szenvedő alanya volt. A több mint három évig tartó ostromra a belvárosban már alig-alig emlékeztet valami, természetesen vannak márványtáblák az áldozatok emlékére, ahol mindig van virág, és ha a lábunk elé nézünk, akkor észrevesszük az aszfalton „Szarajevó rózsáit”. így nevezik a vörös foltot a járdán, amivel azt a helyet jelölték meg, ahol ártatlan civil polgár esett áldozatául lövöldözésnek. Azok, akik annak idején figyelemmel kísérték a délszláv háború eseményeit, látták a televízió képernyőjén az 1984-es téli olimpiának otthont adó város pusztulását, közvetlen közelről találkozhatnak a háború, a rombolás következményeivel. Külföldi segítséggel már nagyon sok épületet helyreállítottak, de még mindig megdöbbentő a kiégett, felrobbantott toronyházak, lakások látványa. Bedeszkázott ablakokkal figyelmeztet a közelmúlt véres eseményeire a Monarchia idején városházának épült, majd később városi könyvtárként működő gyönyörű mór stílusú épület. Emlékeznek? 1992 májusában az egész világot bejárta a lángoló épület képe, és a tűzben megsemmisült a felbecsülhetetlen értékű írásos emlékek, könyvek túlnyomó része. Jelenleg az Európai Unió 1,75 millió eurós támogatásával folyik az újjáépítés. Aki úgy dönt, hogy eltölt néhány napot a történelmi emlékekkel teli városban, ne csak a szűk belvárost keresse fel. Barangoljon az utcákon, kapaszkodjon fel az óváros meredek utcáin, amit mindkét oldalon régi, rácsos ablakos, rácsos erkélyes bosnyák házak szegélyeznek. Csodálják meg a kis dzsámik mellett magasodó faminareteket, és keressék fel a kilátókat, ahonnan felejthetetlen látvány tárul a szemük elé. Látogassanak ki Ilidzsára, ahol képet kaphatnak arról, hogyan éltek a XIX-XX. század fordulóján a Monarchia közalkalmazottai, hol töltötték szabadidejüket. A még romjaiban is gyönyörű egykori gyógyszállók, a három kilométer hosszú fasor, a hatalmas parkokban álló villák tanúsága szerint az osztrák és magyar hivatalnokok annak idején minden elkövettek, hogy környezetüket hasonlóvá tegyék a bécsihez. Bosznia-Hercegovinában a hivatalos fizetőeszköz a konvertibilis márka (KM), árfolyama stabil, 1 euró 1,95 márka. Az üzemanyag olcsóbb, mint nálunk, a 95-ös ólommentes benzin literje 1,42 márka, míg a dízelolajért 1,36 márkát kell fizetni. Egy kávé 1 márka, a kapucsínó 3 márka, míg a kóláért és más üdítőkért 3 márkát kérnek. Öt márkáért ehetünk egy adag csevapcsicsát, 2-3 márkáért hússal vagy sós túróval, káposztával vagy spenóttal töltött bureket kapunk. Ne hagyják ki azt a lehetőséget, hogy innen mindössze néhány száz kilométerre egy helyen találják a kelet és a nyugat varázsát, hogy visszamehetnek egy kicsit az időben, amikor végigsétálnak azon az útvonalon, amelyen Ferenc Ferdinánd kocsizott feleségével, amikor a végzetes, világháborút kirobbantó lövés eldördült. Szarajevó, 2003. június •*=’**< A legtöbb turista a békefenntartók családtagjai közül kerül ki Szarajevóban (Reuters-felvétel)
