Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-18 / 139. szám, szerda

24 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 18. NAPTÁR Június 18 EGY GONDOLAT „A tisztánlátás képessége csak ritkán és csak nagyon kivételes embereknek adatott meg.” Arnold Schönberg NÉVNAP Arnold és Levente Az Arnold germán eredetű név, s azt jelenti: hatalmas, mint a sas. A Levente régi ma­gyar név, s nincs köze a száza­delőn használatos köznévhez, hiszen Árpád fejedelem fiát is így hívták, pedig akkor még nem voltak leventék. Ma Márk és Vratislav nevű ismerősein­ket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 135 éve született Horthy Mik­lós tengerésztiszt, politikus. 1920 és 1944 között Magyar- ország kormányzója volt, a háború után elmenekült, s ha­láláig Portugáliában élt. 75 éve hunyt el Roald Amund­sen norvég sarkkutató, 1911. december 15-én ő léphetett először a Déli-sarkpontra. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Marton Éva Kossuth- díjas operaénekesnő. 45 éves Kontra Ferenc író, a Drávaszögi keresztek című re­gény, a Nagy a sátán birodalma című novelláskötet és A halász fiai című meseregény szerzője. 65 éves Vásárhelyi Pál mű- korcsolyázó, Korda Györgyi egykori jégtáncospartnere, többszörös magyar bajnok Kováts Adél (1962) szí­nésznő, a Napló gyermeke­imnek, a Köd, A magzat, a Sok hűhő Emmiért és a Cso- csó film szereplője. NAPI VICC "»m viszi szívesen a — Mien. i., __ • ­székely feleségét mulatságban-???- Mert dupla költség és fél szó­rakozás lenne. Móri mészárlás Skorpió a Dunában Budapest. Feltehetően megtalálták az egyik olyan fegyvert, amelyet a nyolc áldozatot követelő tavaly má­jusi móri bankrablásnál használtak. Az ORFK kommunikációs igazgatója megerősítette, hogy szakértők vizs­gálják azt a Skorpió típusú géppisz­tolyt, amelyre a napokban búvárok bukkantak a Dunában. Garamvölgyi László elmondta, hogy további fegy­vereket, illetve lőszereket is keres­nek. A rendőrség feltételezése sze­rint a fegyvert az a két férfi dobta a folyóba, akiket a hónap elején vettek előzetes letartóztatásba. Mindkette­jüket bűnpártolással és lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják. Már korábban is szó volt róla, hogy ők összefüggésbe hozhatóak a móri bankrablással. (Népszava, uno.hu) Villám csapott a kukkolókba Intés az égből Tajpej. Nem csak az autóban szeret­kező pár mélyedt el abban, amit ép­pen művelt, hanem a három szem­lélődő is, akik távcsövekkel felsze­relkezve, egy fém kalyiba oldalából kukkolták a járműben egymást sze­rető párt. Olyannyira elmerültek ugyanis a látványban, hogy nem is vették észre a villámlást, az égzen­gésre hasonlóképpen nem vetettek ügyet. Egészen addig, amíg a villám beléjük nem csapott, (uno.hu) Több mint egy hónapig volt Pozsony környékjén Laetitia Casta, az egyik legnépszerűbb francia fotómodell, úgy, hogy senki nem tudott róla. Filmet forgatni jött Szlovákiába. (TASR-fotó) Friderikusz lekerülhet az ml-ről INDEX.HU Budapest. Az Index információi szerint az MTV vezetése nem kí­vánja meghosszabbítani Frideri­kusz Sándor egyetlen műsorának szerződését sem. A közel három- százmillióért gyártott vetélkedőket a héten már leváltotta a Borostyán című olasz sorozat, a hírek szerint a ma már belső gyártásban készülő c'"üás szabadsága sem lesz hosszú — ' ' - V./-»lnpT) életű. Az MTV kuratóriuma llVli»v.r kérdezi majd a tévé illetékeseit, hogy a Hét helyett jelentkező Fri- derikusz-műsor beváltotta-e a hoz­záfűzött reményeket. Az április kö­zepén indult Friderikusz - A szólás szabadsága már a hetedik adás után, az eredeti szerződés felbon­tásával belső gyártásba került. Az MTV illetékesei azért döntöttek az eredeti gyártó, a Krecz Tibor vezet­te View Produkciós Kft. négy hó­napra szóló megbízatásának meg­szakítása mellett, mert a számos politikai kritikát, sőt bojkottot ki­váltó műsort nem tudta hozni a Fri­derikusz által vállalt nézettséget. cTorínt a köz­Az Index inlormai.iu. ____ szolgálati televízió vezetése az ere­detileg adásonként 13 milliós ke­retből készülő vasárnapi politikai magazint az előállításában történt változások ellenére sem kívánja so­káig képernyőn tartani. Az MTV azért kíván megszabadulni a har­mincéves Hetet leváltó műsortól, mert nem lát esélyt a nézőszám emelkedésére, és a visszajelzések sem a produkció folytatása mellett szólnak. Az Index kérdésére az MTV-nél egyelőre nem tudtak vá­laszt adni arra a kérdésre, hogy a belső gyártásban milyen költségve­téssel készül a műsor, illetve Friderikusz a mennyi peiiit _ műsorvezetésért. Dokumentumfilm a Beatles gitárosának a feleségéről Sir McCartney pénzére hajt? London. Nemrégiben lelep­lező dokumentumfilmet mutatott be az angol Channel 4 televízió Paul McCartney feleségéről. ÖSSZEÁLÜTÁS A Heather Mills, avagy az igazi Mrs. McCartney című összeállítás meg­rögzött hazudozónak és számító aranyásónak állította be a 35 éves egykori modellt. Heather Mills hét éves korában magára maradt az ap­jával, amikor az édesanyja elhagyta őket egy másik férfi kedvéért. A kis­lányt és barátnőjét pedig egy pedofil férfi bántalmazta. Az énekes felesé­gének régi barátai szerint a gyer­mekkorában elszenvedett sérelmek miatt vált belőle számító felnőtt nő, aki a külsejét és a szexet használta fegyverként. Heather 18 évesen már arab olajsejkekkel és libanoni üzlet­emberekkel randevúzgatott, és csak az a cél vezette, hogy minél jobban megszedje magát. Volt férje, Alfie Kamal üzletember szerint Heather Mills megrögzött hazudozó, aki a betegsége miatt pszichiátriai keze­lésen is részt vett. Az egykori mo­dell két évvel az esküvőjük után el­vetélt, és egy szlovéniai síparadi­csomban pihente ki a megrázkódta­tást, mégpedig egy Milos nevű síok­tató ágyában. Miatta hagyta el az első fétjét, de ez a viszony is csak egy évig tartott. Heather Mills 25 évesen egy balesetben elvesztette az egyik lábát, amikor elütötte egy motoros rendőr. Miután testileg és lelkileg összeszedte magát, kivetet­te a hálóját Paul McCartneyra. A Beatles legendás tagja tavaly júni­usban vette feleségül, de a zenész gyermekei még most sem kedvelik. A dokumentumfilmben megszólal­tatták Heather Mills édesapját, az egykori barátait, a volt férjét és só­gornőjét is. (UNO.HU) Cserbenhagyásos gázolással vádolják a pedofilvédőt Azt hitte, kutyát ütött el MTI-PANORÁMA Phoenix. Halálos végű cserbenha­gyásos gázolás miatt vettek őrizet­be az Egyesült Államokban egy katolikus püspököt, akinek neve korábban pedofil papok bűneinek eltussolása kapcsán került a lapok címoldalára. Thomas O’Brient, az Arizona állambeli Phoenix püspö­két helyi idő szerint hétfőn este vették őrizetbe, és csak 45 ezer dollár óvadék letétbe helyezése esetén kerülhet szabadlábra. Az­zal gyanúsítják, hogy szombat es­te halálra gázolt egy úttesten át­haladó 43 éves férfit. A gyalogost egyébként két autó is elütötte, és egyik sem állt meg. A püspök au­tóját szemtanúk vallomása alap­ján azonosították, és megtalálták rajta az ütközés nyomait, így a jobb oldalon behorpadt szélvédőt. „Ha a püspök nem szökik el, való­színűleg nem emeltek volna vádat ellene, mert a halálra gázolt férfi szabálytalanul kelt át az úttesten” - közölte a rendőrség szóvivője. A -i- mondta a kihallgatá­pUSpOK. au __________ son, hogy azt hitte, kutyát vagy macskát ütött el, vagy kővel dob­ták meg az autóját. A phoenixi egyházmegye 67 éves vezetője alig néhány napja azért került a la­pok címoldalára Amerikában, mert példa nélkül álló alkut kötött a vádhatósággal: lemondott jog­körének egy részéről, amiért cse­rébe az ügyészség eltekintett a vá­demeléstől pedofil papok őzeimé­inek eltussolása ügyében. O’Brien, aki 1981 óta a lelki ve­zetője 430 ezer arizonai katoli­kusnak, beismerte, hogy a pana­szok ellenére is megengedte gye­rekek szexuális zaklatásával vá­dolt papoknak a kiskorúakkal va­ló foglalkozást, és anélkül helyez­te át őket más gyülekezetekbe, hogy értesítette volna előéle­tükről új feletteseiket. Sharon Roy, a pedofil papok áldozatai arizonai szekciójának képviselője a letartóztatás kapcsán megáll­apította, hogy O’Brien püspöknek „nagy gyakorlata van az ügyek el- tusolásában”, de ezúttal aligha ússza meg. HOROSZKÓP Kos: Nincs értelme erőltetni egy kapcsolatot, ha az már értelmét vesztette. Itt az ideje, hogy új barátokat szerez­zen magának. Egy esemény híre teljesen lázba hozza. Bika: Szerelmi élete elégedett­séggel tölti el, úgy érzi, végre megtalálta a megfe­lelő partnert. Befektetései azon­ban némi aggodalomra adnak okot, ezért legyen nagyon éber. Ikrek: Sok időt tölt új vállalkozá­sa előkészítésével, mert szeretné, ha a dolog töké­letesen működne. Ügyeljen egész­ségére, igyekezzen rendszeres testmozgást végezni. Rák: A korábbi időszakkal el­lentétben összhangba tud­ja hozni a vágyait és a le­hetőségeit, és ez egyféle megnyug­vást, révbe érést jelent Önnek. Sze­relem terén sem lehet panasza. Oroszlán: Új ember lép be az életé­be, akivel teljesen egy hul­lámhosszon van, így ha­marosan szoros barátság alakul­hat ki kettejük között. Ma könnyen megoldhat egy régi problémát. Szűz: Ne essen kétszer ugyan­abba a hibába, tanuljon a múltban történtekből. Jó híreket kap távolban élő rokoná­ról, melyek örömmel töltik el. Este próbáljon pihenni. Mérleg: Ügyeljen jobban egészsé­gére, ugyanis a sok mun­kától szervezete legyen­gül, és így könnyen megbeteged­het. Egy kockázatos pénzügyi mű­velet nagy pontosságot igényel. Skorpió: Hagyja, hogy a megérzé­sei vezessék a mai napon, és ne hallgasson kívülálló emberek tanácsaira. Optimizmu­sának köszönhetően egyre köze­lebb kerül kitűzött céljaihoz. Nyilas: A korai munkakezdésnek köszönhetően több felada­tot el tud végezni, mint máskor, és ezzel nagyot nőhet fő­nöke szemében. Egy beszélgetés során sok minden tisztázódhat. Bak: A szokottnál sokkal na­gyobb türelmet kellene ta­núsítania, ha el akarja ke­rülni a nézeteltéréseket, mert az örökös súrlódások, a nyüt össze­csapások sem vezetnek jóra. Vízöntő: Ezen a napon egy nagyobb kiadás várható, amit min­den valószínűség szerint csak kölcsönből tud majd fedezni. Gondolja meg jól a dolgokat, eset­leg kéijen szakmai tanácsot. Halak: Mentek már jobban is a dolgai, de aggodalomra semmi ok. Jó diplomáciai érzékkel gyorsan megoldja a hely­zetet. Ebben Önnek már jó tapasz­talatai vannak. HALLOTTA MÁR? ♦ A családon kívül több ezer ra­jongó és barát vett tegnap végső búcsút Gregory Pecktől a Los Angeles-i katolikus templom­ban. Több híresség is lerótta ke­gyeletét a filmipar hőse előtt. A szertartáson részt vett többek kö­zött Michael Jackson és Harrison Ford is. A nagyszerű színész múlt héten szenderült végső álomba. 87 éves volt. ♦ Angelina Jolié úgy tűnik, vég­legesnek tekinti a megváltozást, mert volt félje Billy Bob Thomton után korábbi életmódját is sutba vágta. A gyönyörű színésznő ugyanis megvált szado-mazo fél­szereseitől, amelyet korábban a nem épp mindennapi szexuális élete során gyakorta használt. Ám ahogy Billy távozott Angelina éle­téből, a meglehetősen bizarr szo­kásokkal is felhagyott és minden energiáját valamint szeretetét Maddox-ba fektette. A kambo­dzsai származású kisfiút esztende­je fogadta örökbe Jolié. ♦ Élénk tiltakozást váltottak ki a koppenhágai Bakken vidám­parkban árusított pénisz alakú nyalókák, avagy „fallókák”. A vi­dámpark szóvivője, Tine Baunga- ard határozottan elítélte e „vissza­taszító és megdöbbentő” cukorkák árusítását. „Sajnos azonban nem tilthatjuk be, még ha szeretnénk sem. Csak javaslatot tehetünk ar­ra, hogy az illető édességbolt hagyja abba a gyártást vagy leg­alább a parkbeli árusítást” - hang­súlyozta. A szóvivő szerint „lehet, hogy a felnőtteknek vicces ez a cu­korka, de egyesek számára megrá­zó látvány lehet. Tavaly nyáron kezdték az árusítását, és akkor sem a szülők, sem a gyermekvédő szervezetek részéről nem hallat­szott erélyes tiltakozás.” ♦ Plasztikai műtéttel jutalmaz­zák sikeresen érettségiző gyer­mekeiket Kanton gazdag polgá­rai. Kína egyik leggazdagabb vá­rosában, az egykori birodalmi fővárosban a jól teljesítő lányok orr- és szemműtéteket, a fiúk to­kaműtétet kapnak ajándékba a szülőktől. A múlt héten végrehaj­tott szépészeti operációk kilencven százalékát fiatal pácienseken vé­gezték el. A fiatalok valamennyien sikeres egyetemi felvételi és érett­ségi után jelentkeztek műtétre. Kanton Kína leggazdagabb tarto­mánya. ♦ Nem kívánatosak az egyéb­ként igencsak kívánatos örömlá­nyok és sztriptíztáncosnők Amszterdamban. Egy holland po­litikusnő ugyanis be akarja tiltani a hölgyek munkáját a világhírű vö­röslámpás negyedben. Akijárt már valaha a holland fővárosban, jól tudja, hogy ez a központ, ahová évente több millió turista látogat el. A könnyűdrogokat árusító cof- feeshopok mellett a kirakatban bá­jaikat kínáló prostituáltak és a szó­rakozóhelyeken meztelenül, a rúdnál táncoló sztriptíztáncosnők is hozzátartoznak a városképhez. A. van der Stoel, a városi tanács el­nöknője szerint azonban a szexi­par egyáltalán nem szükséges Amszterdamba. A holland újságok szerint a beadványnak nincs túl sok esélye a túlélésre, mivel Amsz­terdam éves bevételének jelentős része éppen az erotikából szárma­zik. (Korridor, uno.hu) ÚI szó ■ imilMI >MfM NAPILAP www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly mb. - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Királyhelmec: 0905/781851, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235,59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. oi arcultom Várhatóan nem újítják meg egyetlen szerződését sem az alacsony nézettség miatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom