Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-17 / 138. szám, kedd

Kultúra ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 17. Kalligram-kötetek bemutatója Pozsony. A Kalligram Könyvkiadó legutóbb megjelent, szlovák nyelvű kiadványainak bemutatóját tartják ma délután 17 órakor a Zámočnícka utcai Prašná baštában. Az est házigazdája Mészáros András irodalomprofesszor. Umberto Eco Branislav Cech fordításá­ban Babylonský rozhovor címmel megjelent művét Adrián Potan- čok ismerteti. Mirko Kováč Karol Chmel fordításában Malvina cím­mel megjelent, Karl Jaspers Patrícia Elexová által szlovákra ültetett Rozum a existencia című művét Mária Jenčíková, illetve Etela Farkašová mutatja be a közönségnek, (ú) Musica Viva: holnap ingyen koncert Nyitra. Három szomszédos állam - Szlovákia, Magyarország és Ausztria - muzsikusainak összefogásával Musica Viva címmel kö­zös hangversenysorozat valósul meg négy különböző színhelyen. A hazai ötlet, amely a Komáromi Városi Kulturális Központ munka­társainak invencióját dicséri, részben már megvalósult, amikor má­jusban a két Komáromban lépett fel a komáromi (Magyarország) Brigetio Kamarazenekar, a Bécsi Zenei Gimnázium férfikara, a nyitrai Collegium Cantorum Kamarazenekar, a komáromi (Szlová­kia) Comorra Kamarazenekar és Concordia Vegyeskar. A csütörtöki bécsi zárókoncert előtt holnap, 19.00 órakor ismét hazai színhe­lyen, a nyitrai Szent László piarista templomban lépnek fel a részt­vevők. A belépés ingyenes, (vk) SZÍNHÁZ ____________________KASSA____________________ THÁLIA SZÍNHÁZ - MÁRAI STÚDIÓ: Papa és mama bonyodalmai 17 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: János vitéz 11 MOZI POZSONY HVIEZDA: Baromi jo (cseh) 16, 18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: Beavatás (amerikai) 21 MLADÓSŤ: A kísérlet (német) 15.15,17.30, 20 TATRA: Angyalbőr (francia) 16.30, 18.30, 20.30 KASSA TATRA: Mátrix Újratöltve (amerikai) 17,19.30 CAPITOL: Londoni csa­pás (amerikai) 16,18,20 ÚSMEV: Szakítópróba (amerikai) 16,18,20 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM - TATRA: Tökös csaj (amerikai) 18 ÉRSEKÚJVÁR - KOVÁK: New York bandái (amerikai) 19.30 GALÁNTA - KERTMO­ZI: X-Men 2. (amerikai) 21.30 LÉVA - JUNIOR: A buliszerviz (ame­rikai) 16.30,19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: 28 nappal később (ame­rikai) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Bölcsőd lesz a koporsód (amerikai) 16 Chicago (amerikai­kanadai) 13, 17.45 Egy veszedelmes elme vallomásai (amerikai- kanadai-német) 18 Frida (amerikai-kanadai) 18.15 Hogyan veszít­sünk el egy pasit 10 nap alatt (amerikai) 13.30,15.45, 20.15 Johnny English (angol) 14, 16, 20.30 Ki nevel a végén? (amerikai) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Tökös csaj (amerikai) 20.15 Tulipános Fanfan (francia) 13.15,15.30,17.45, 20 Az utolsó éjjel (amerikai) 15.15, 20 Veszett vad (amerikai) 14,18, 20 X-Men 2 (amerikai) 15.15,17.45 40. JÓKAI NAPOK 10.00 - VMK: Falusi randevú - variációk Robert Burns versére (Fó­kusz Diákszínpad, Dunaszerdahely). Rendezte: Jarábik Gabriella és Takács Tímea 14.00 - VMK: LAKÓKOCSI - fiktív dokumentumjáték Lengyelország­ból (Reménymókus Csoport -Budapest). Rendezte: Perényi Balázs 11.00 - VMK: Moliére Tudós nők (Mariánum Egyházi Gimnázium, Komárom). Rendezte: Varga Emese 16.00 - Tiszti Pavilon: szakmai értékelés 18.00 - VMK: Ray Cooney Páratlan páros 2. Poloska Színpad Nagy- megyer). Rendezte: Görföl Vilmos 21.00 - RÉV: Hamar egy asszonyt - vígjáték (ÉS? Színház - Őrs­újfalu). Rendezte: Szabó Csilla 22.00 - RÉV: Fesztiválklub Szinte az utolsó napokig részt vett a pozsonyi magyar rendezvényeken, mintha mutatni akarta volna, hogy nem adja fel Ozsvaid Árpád halálára Ozsvald Árpád 1932-2003 (Somogyi Tibor felvétele) Déneséktől jött az üzenet. Délután háromkor meghalt Ozsvald Árpád. Megrendítő halálhír, hiszen az elhunyt a harmadvirágzás kiváló költő- jeként az alapozó nemzedék­hez tartozott. Azok közé, akik Csurgóról, Sárospatakról és Budapestről Pozsonyban ösz- szeverődve, a szökött diák­sors élményétől meggyötör­tén dugták össze a fejüket, hogyan válthatnák meg a má­sodik vüágháború után olyan embertelenül keresztre feszí­tett csehszlovákiai magyarsá­got. MÁCS JÓZSEF Nem vezetett mindjárt Pozsonyba az utunk. Ozsvald Árpád, akit mind­annyian csak Ozsinak hívtunk, előbb a Garam mentén tanított, Nyírágón és Fegyvemeken. S én, aki akkor már az Uj Szó kulturális rova­tában dolgoztam, Egri Viktor mel­lett, arra lettem figyelmes, hogy ver­seket küld nekünk, méghozzá bizta­tásra és közlésre egyformán érde­mes verseket. S Egri Viktor, akinek ezer gondja-baja volt az akkori „írás­tudók” sületlenségeivel, nekem adta feladatul, írjak Ozsvaldnak, és báto­rítsam, küldjön további verseket. Remélem, nem kegyeletsértés, ha­nem jóízű történet ebből az időből; Lovicsek Bélától tudom, aki Zseliz- ről Pozsonyba, a Hét szerkesztősé­gébe került, hogy Ozsvald Árpád, a katedraasztalon szerezte első, ne­künk küldött verseit, mégpedig úgy - Lovicsek szerint, aki igazgatója volt -, hogy a tanulóknak feladatot adott, vagy egyszerűen csak azt mondta a gyerekeknek: - Tegyétek hátra a kezeteket, maradjatok csendben, aztán majd beszámoltok róla, mit hallottatok a csendből! - Lovicseknek éppen a síri csend tűnt fel, amikor elment a tanterem ajtaja előtt, és benyitott. A kép, amely elé tárult, azt mutatta, hogy a tanulók merev testtartással ülnek, Ozsvald meg verset ír az asztalon. Bájos tör­ténet, a fájdalmas halálhír sok min­dent felidéz a magamféle emlékező­ben, aki Ozsvaldnak az ötvenes évek legelejétől pályatársa voltam. Valamennyiünk gyengéje volt a szlo­vák nyelvtudás. Az ebből következő esetlenségekből én magam akár egy terjedelmes anekdotakönyvet írhat­nék, különösen főiskolás éveimből, amikor minden év júliusában a Kis- Kárpátok másik oldalára vittek kato­nai gyakorlatra. Olyan Švejk-féle ka­tona voltam, hogy az összeroppanás határán álló parancsnokom maga- megadóan mondta a szemembe: Ő belátja, nem mindenkiből lehet jó katona! Szegény, elhunyt barátom, Ozsvald Árpád is hasonló cipőben járt, de ő mint a Pedagógiai Főiskola végzett hallgatója, alhadnagyi ran­got kapott, és a Csehszlovák Nép­hadsereg tartalékos tisztje lett. Éz juttatja eszembe vele kapcsolatban a további bájos történetet. Behívták valamelyik csehországi laktanyába, s mint tartalékos alhadnagyot a lakta­nyaparancsnok megtette szakaszpa­rancsnoknak. Ebből nem is keletke­zett volna semmi probléma, de a lak­tanya látogatót kapott, egy tábornok személyében, gyorsan fel kellett se­perni az udvart, s gyakorolni a sza­kaszparancsnokoknak a rájuk bízott szakaszok díszemelvény elé való ve­zénylését. S ez jól is ment a tartalé­kos és hivatásos tiszteknek. Amikor azonban megjelent a tábornok az emelvényen, egyszerre vibrálni kez­dett az udvaron a levegő, s a pattaná­sig feszült helyzetben már minden szakasz a tábornok előtt állt, csak az Ozsvaldé járt körbe-körbe az udva­ron, míg a mindenre odafigyelő lak­tanyaparancsnoknak eszébe nem ju­tott, hogy ez a magyar nemzetiségű alhadnagya bizonyára elfelejtette a cseh vezényszavakat, azért járnak még mindig körbe, s egyik tisztjével gyorsan átvetette a parancsnoksá­got, így aztán, ha késedelemmel is, a szakasz a tábornok elé állhatott. Ezt a történetet sokszor elmeséltem tár­saságban, s ő mindig nagyot neve­tett, s annyi megjegyzést fűzött hoz­zá: - Ezt Mács csak kitalálta! De visszatérve pozsonyi összesereg- lésünkre, a sorainkból végleg eltávo­zott kiváló költőnk 1956-ban a Fák­lya utódlapjához, a Héthez került, s ízlelgette, kóstolgatta a szerkesztés mikéntjét. S egyszer csak azt vette észre, hogy Bábi Tibor, Cselényi László, Duba Gyula, Tőzsér Árpád és én magam is szerkesztőtársa lett. A későbbiekben további írók csatla­koztak hozzánk: Ordódy Katalin, Zs. Nagy Lajos, Keszeli Ferenc, Simkó Tibor, Lovicsek Béla. Azt lehet mon­dani, hogy a Hét fontos helye lett bimbózó irodalmunknak. Akiket fel­soroltam, azokról nyugodtan kije­lenthetem, hogy egyik kezükkel szerkesztettek, riportot írtak, a má­sikkal verset, illetve prózát. Ozsvald Árpád ebben az orkeszterben a sze­rénységet, a visszafogottságot jelké­pezte, s ő volt az leginkább, aki a ka­pott feladatot határidőre elvégezte. Tőzsér Árpád állt elő már többször azzal az okos javaslattal, hogy a Hét­ben dolgozott írók nevét meg kelle­ne örökíteni egy emléktáblán, ame­lyet a hajdani szerkesztőség külső falán helyeznének el. Mert hiszen szerkesztői és riportírói munkájuk­kal nagy szolgálatot tettek a szlová­kiai magyarságnak! Ma is csodál­kozni lehet, hogy annyi író jól meg­fért egy fedél alatt. Én magam 1960 októberétől szer­kesztettem együtt Ozsvald Árpáddal a Hetet. Bojsza (Barsi) Imre megbí­zott főszerkesztő az Irodalmi szem­lébe átvándorolt Bábi Tibor helyére vett fel a riportosztály vezetőjének. A Hétnek egy nyolcoldalas rotációs nyomású melléklete volt, abból lett később a Fórum melléklet, amelyet 1964-ig Ozsvald Árpád szerkesztett, 1964-től 1970-ig, megszüntetéséig pedig én. Ozsvaldot 1960-ban Bosz- ja helyettes főszerkesztőnek léptette elő, s az maradt a hetilap kilencve­nes évekbeli megszűnéséig. Őt azonban a munkatársak is, a lap- és könyvolvasók is elsősorban költő­ként ismerték. Számos helyre hívták író-olvasó találkozóra, falusi és vá­rosi művelődési házakba és iskolák­ba, és mindenütt szeretettel fogad­ták. Ha a nyolcvanéves Dénes Györ­gyöt köszöntő írásomban leírtam (az Új Szóban jelent meg), hogy „egymást követő nemzedékek nőt­tek fel Dénes György nevével, köte­tekben megjelent költeményeivel”, ugyanezt elmondhatom Ozsvald Ápádról is. Versei kivétel nélkül a második világháború alatti és utáni falu világához és a szlovákiai ma­gyarság keserves gondjaihoz kötőd­nek, ez utóbbiak kiemelkedően szép és nagy versek, az egész magyar nyelvterület irodalmában számon tartottak. Csurgón érettségizett, Csurgóra vár­ták érettségi találkozóra, de már nem mehetett. Egyre romló egészsé­gi állapota nem engedte meg. Töré­keny alkata ellenére derekasan, már-már hősiesen ellenállt a Kaszás­nak. Szinte az utolsó napokig részt vett a pozsonyi magyar rendezvé­nyeken, mintha ilyen módon is mu­tatni akarta volna, hogy nem adja fel, nem enged a halál egyre kemé­nyebb szorításának. Nem hagyhatja magukra azokat, akikért élt, akik a versein nőttek fel, költészetéből me­rítettek erőt a megmaradásukért folytatott küzdelmükhöz. Akiknek figyelmeztetőként Hettita ballada című költeményét írta: „Amikor a hettiták elfelejtették atyáik nyelvét, a szárnyas, bikatestű, szakállas böl­csek derűs arcukat elrejtették a ho­mokdombok hűvösében”... , Amikor a hettiták elfelejtették őseik nevét, az istenek szeméből kiesett a lazúrkő”... „Amikor a hettiták már nem emlékeztek az útra, amelyen idáig jöttek - az útjelző bálványok kifordultak a helyükből”... „Amikor a hettiták nem emlékeztek arra a dalra, melynél nagy tüzek mellett őseik vigadoztak, az aranybika két szarva között elpattantak a húrok - nem kísérte hárfa az apák, fiúk és unokák hűtlenségét”. Tiszteletre méltó életküzdelme vé­gül is a nagy megadással fejeződött be, s mi itt maradottak, fájdalmas szívvel vesszük tudomásul, hogy is­mét árvábbak lettünk. Csillaghullá- sos lenne a mi időnk, mint az au­gusztuséjszaka? Ozsvald Árpád, a felejthetetlen költő, szeretett és tisz­telt barátunk már egy másik világ­ban, a túlvilági életben keresi az előtte járó költőtársait, ahol derű­sebbé válik majd lírai hangvétele, hi­szen ahová elment, ott nincs hántás, csalódás, szenvedés, kisebbségi lét, csak örök egyformaság van! Vala­mennyiünk Ozsija, Ozsvald Árpádja, legyen neked könnyű a föld, és nyu­godj békében. Ozsvald Árpád temetése júni­us 20-án, pénteken 15 órakor lesz a pozsonypüspöki teme­tőben. VISSZHANG Ad: A gímesi iskola sorsa, Új Szó, június 10. Van és lesz is magyar iskola Gímes község képviselő-testülete 2003. június 2-án ülésezett. A napi­rendi programban egy „érzékeny” pont is szerepelt. A magyar szülői közösség egy olyan kérvényt nyúj­tott be, amelyben kéri, hogy a ma­gyar tagozatú alapiskolának legyen különálló igazgatósága. Ha ez meg­valósul, nagyobb lesz a magyar diá­kok száma, jobb lesz a tanulási lehe­tőség, magasabb színvonalú lenne az oktatás. A jelenlegi igazgatónő, aki szintén ott volt a gyűlésen, hoz­záfűzött egyet s mást az elmondot­takhoz. Szerinte az iskolában meg­van a kellő oktatási színvonal, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a magyar tagozatról a külön­böző iskolákba a diákok felvételt nyernek problémák nélkül, hazai és nemzetközi versenyeken vesznek részt (nemcsak a sportról van szó), ahol szépen megállják a helyüket. A pedagógusi kar is jól együttműkö­dik, hisz a magyar tagozat pedagó­gusai a szlovák oldalon is oktatnak, hogy meglegyen az óraszámuk. Az iskola finanszírozásáról már nem is beszélve, hisz ez is egy égető problé­ma. Az érveket egybevetve a képvi­selő-testület úgy döntött, ahogy döntött. A jelen lévő nyolc képviselő közül (1 MKP-s politikus hiányzott) 1 igennel, 4 nemmel szavazott, 3 pe­dig tartózkodott a szavazástól. így negatív döntés született a kérvény ügyében. De felmerül a kérdés: „biz­tos, hogy negatív”? Döntsük el higgadtan és átgondolva a dolgokat. Gímesen az alapiskola már évtizedek óta jól működik egy igazgatóság alatt. (Volt amikor az igazgató hosszú évekig magyar volt.) Naivitás azt hinni, hogy ha kü­lön igazgatóság lesz, nagyobb lesz a magyar diákok száma. Ez abban az esetben sem lenne így, ha esetleg Budapestről jönne igazgató. Az oko­kat máshol kell keresni - mármint, hogy kevés a magyar iskolába járó diák. Először is: a születések csökke­nése országos, sőt európai problé­ma. Másodszor, ami fájó pont: a ve­gyes házasságban élő fiatalok még csak véledenül sem adják magyar is­kolába csemetéjüket. Harmadszor: ami talán a legfájóbb, hogy már a magyar anyanyelvű szülők is gon­dolkodnak azon, vajon milyen isko­lába is írassák be a gyereket. És saj­nos nem egy esetben szlovákba írat­ják, mivel így látják „biztosítottnak a jövőd’. Hát aki ilyen véleményen van, azt csak sajnálni lehet. Ott nincs nemzeti öntudat, és az ilyenre nyugodtan mondhatjuk, hogy ge­rinctelen. Tehát itt van a kutya elás­va. Az iskola magyar igazgatósága ezt nem oldja meg a szülők helyett. Gímesen van magyar alapiskola a szlovákkal egy igazgatóság alatt, és a gímesi képviselő-testület minden tagja szerint lesz is, amíg csak egy magyar diák is lesz benne. Ne rom­boljuk szét azt, ami jó, és ne vegyük el a magyar pedagógusok munkáját, mert a különválás esetén ez a ve­szély fennáll! A jelenlegi szlovák igazgatónő e hónap 5-én rövid időn belül újra pályázatot hirdetett az igazgatóhelyettesi poszt betöltésére a magyar tagozaton, mivel a nemrég megválasztott igazgatóhelyettes le­mondott, mert a magyar szülői kö­zösség képviselői más személyt lát­tak volna szívesebben ezen a posz­ton. Talán a személycsere is lehűti a kedélyeket, de elsősorban nekünk, magyaroknak kell mélyen a lelkiis­meretünkbe tekinteni, és büszkén vállalni nemzeti mivoltunkat, hisz vannak nagyjaink, akikre fel tudunk és fel is kell néznünk. Mutassuk meg hovatartozásunkat azzal is, hogy a jövőt illetően aggodalom nélkül be­íratjuk magyar iskolába a kicsiket, és aztán nem kell attól tartani, hogy a magyar osztályok kongani fognak az ürességtől. Mert a külön igazga­tóság ezt a problémát nem oldja meg helyettünk! Balkó Gábor cikkében felteszi a kér­dést - mit tettek a járási és országos MKP-szervek a gímesi magyar igaz­gatóságért? Tudomásom van arról, hogy polgár- mesterünk az MKP járási képviselő­jével és a gímesi alapiskola magyar szülői közösségének elnökével láto­gatást tett Szigeti László államtitkár úrnál, aki készségesen állt rendelke­zésükre, és elmagyarázta a szakmai tennivalókat. Balkó Gábor feledékenységére utal az is, hogy korábban az ő részvételé­vel rendeztek meg Zsérén erről a té­máról egy késő délutáni találkozót, ahol szintén útbaigazítást kaptunk az önálló magyar igazgatóságú alapiskola létrehozásáról. Szigeti László államtitkár úr is részt vett e találkozón. A járási MKP vezetőségi tagja szintén részt vett a gímesi kép­viselő-testület gyűlésén, és mindent megtett azért, hogy a szavazás más­képp alakuljon. Idén június 11-én, szerdán a járási MKP, valamint a Nyitra és Vidéke Célalap szervezésében Alsóbodokon oktatási fórumot tartottak többek között Szigeti László és Ladányi La­jos részvételével, amelyen különös körültekintéssel és odafigyeléssel foglalkoztak az oktatás időszerű problémáival. Az az állítás sem igaz, hogy az MKP országos szerveinek legmagasabb beosztású képviselőit nem érdekel­né az itteni, Zoboralji magyarság sorsa, azé a magyarságé, melynek aránya már alig éri el a falu lakossá­gának egyharmadát. Nemrégen Bugár Béla elnök úr sze­mélyesen adta át a bizonyítványokat a magyar tagozaton. Akkor csak 1 magyar elsőst jegyeztünk, ma pedig 4-et Gímesen. Ez év januárjában Csáky Pál és Szigeti László tette meg ugyanezt a szomszédos Zsérén. Ezeket a tényeket is pozitív jelzés­nek lehet felfogni, hisz próbálnak lelket önteni az itt élő magyarság so­raiba. Ezzel ezt az ügyet befejezett­nek tekintjük, és nem óhajtunk Balkó Gábor úrral az újság hasábja­in keresztül kommunikálni sem er­ről az ügyről, sem másról. Gímesen hála Istennek békességben él a két nemzetiség és nem engedjük, hogy más falubeli viszályt, és meg nem ér­tést provokáljon ki gusztustalan új­ságcikkeivel. Dömötör Anna, a gímesi MKP elnöke

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom