Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-14 / 136. szám, szombat
Családi kör ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 14. Mit látott Gagarin Mivel június 16-a apák napja, álljon itt most néhány méltányos és méltánytalan méltató szó a teremtés koronájáról Kitartás, szakállasok! HAĽKO JÓZSEF meg, semmi nem tehetne túl azon az értéken, amit a szenteltvízjelképez - a keresztségen. „Mert nagy volt a ti váltságdíjatok!” - mondja Szent Pál (1 Kor 6,21). Az Atya nevében is meg vagy keresztelve? Akkor tudd, hogy mikor szüleid szerelméből fogantál, Ő volt az, aki halhatatlan lélekkel ajándékozott meg téged. Ő, aki a semmiből teremtett mindent, teremtett téged is. Mondd ki magadnak a legszentebb meggyőződéssel: Isten akarata vagyok! Az Atyaisten akarta az életemet! Ezért tévedett Gagarin. Nem, nem vagyunk egyedül: a világmindenség vall az isteni minden- hatóságról. Gagarin amerikai kollégája, James Irwin, mikor 1971-ben a Holdra lépett, kijelentette: „Éreztem Isten hatalmát, de úgy, mint azelőtt soha.” Charles Duke, aki Irwint követte a Holdra, misszionárius lett: „Nemcsak arról beszéltem, hogyan lépkedtem a Holdon, hanem arról is, hogyan lépkedek Isten Fiával.” A Fiú nevében is meg vagy keresztelve? Akkor tudd, a keresztség felvételének pillanatában az Ő testvére lettél, s vele Isten fia vagy lánya. O, aki által minden teremtve lett, érted is imádkozott a kereszten, hogy részed lehessen a belső szeretetben, a Szentháromságban: „Atyám, bocsáss meg nekik...” Még egyszer: nem, Gagarin tévedett. Nem vagyunk egyedül, mert Isten elküldte az ő Fiát, hogy bennünket-elhagyottakat, saját bűneinkben megragadtakat - végérvényesen kiszabadítson. Kant kétszáz évvel Gagarin előtt megvallotta, hogy két dolog kelt benne félelmet és tiszteletet: „a csillagos ég felettem s az erkölcsi törvény bennem”. Az ég az isteni teremtés nagyságát szimbolizálja, s a bennünk lakozó erkölcsi törvény pedig azt, hogy ennek kicsúcsoso- dása az ember. EMBER! Elismered, hogy a Szendélek nevében is meg vagy keresztelve? Ő az a belső hang, aki ráébreszt, ne csak a törvényt ismerd fel magadban, hanem a Törvényalkotót is. Talán már feledted keresztségedet, bérmálásodat. Micsoda veszteség Isten közösségén kívül maradni... Gagarinról eljutott Nyugatra egy hír, mely szerint a szovjet űrhajós egy fogadáson félrehívta a pravoszláv pópát, áldaná meg őt. Ha ez igaz, akkor az a férfi, aki a világűrből azt jelentette, hogy Istennek ott nyoma sincsen, végül mégiscsak megtalálta azt a nyomot. Mégpedig magában. A szerző római katolikus pap telmesen előre megtervezett gyerekre utalnak, családi ház, skodafelicia vasárnapra, amikor is a gyerkőcökkel meglátogatjuk az anyóst, Wartburg hétköznapra, míg van kelet-szlovákiai Shell-benzin, per pillanat 16/1, lakás berendezett, most készülnek új videót venni. Szóval semmi különös! Átlagos arc, ritkás szakállal keretezve. Az alig harmincas ifjú hölgy műsik- kantgatásainak, műcsodálkozásának és műlelkendezésének, nemkülönben a jeles férfiú mélységes zavarának egyeden, bár első hallásra kissé valószínűden oka van. A szakáll. A szakáll? Igen, a szakáll. Másodperceken belül kiderül, hogy a jeles férfiú nem is oly rég még a pucérállú nyájba tartozott, s csak nemrégiben kezdett ismerkedni a férfias szőrzet viselésének előnyeivel. Ezért „nem ismerte” meg a hölgyemény, ezért „nem hisz” a szemének és ezért „hal meg”, szerencsére, mint látható, csupán idézőjelben. A „nem illik neked” viszont már bizonyos mennyiségű szemrehányást, csipetnyi számonkérést is invokál, ilyesféle köteles belső tartalommal: - Se szó, se beszéd, megváltoztatod a külsődet? Honnan vetted hozzá a bátorságot? Egyáltalán adott rá valaki engedélyt?! A jobb sorsra érdemes férfiú tehát zavarban van, bár a szeme sarkában mintha az ingerültség parányi zöld szikrája villanna, ami mindenképpen biztató. Láthatóan érték már olyan megvető pillantások és gúnyolódó megjegyzések, amüyenekben mindazoknak részük van, kik korukat megelőzve hajtanak végre bátor tetteket. Hallott már ilyeneket: Rendes magyar ember borotválkozik. Látom lelki szemeimmel Árpád apánkat, amint a Vereckei-szoroson átaljövén nyeregtáskájából pamacsot és borotvahabot szedvén elő, álián a sörtéket kiirtván megköté a vérszerződést. De a csúcsot mindenképpen ez a szentencia tartja: Utána tisztának érzem magam. Érdekes, én például akkor érzem magam tisztának, ha mosak- szom, de hát ez végül is ízlés dolga. Az utcai intermezzo véget ér, s mindenki békével hazamegy, a sikkant- gató hölgyemény is, a friss szakállas férfiú is, akinek még sok lelkierőre lesz szüksége, mint mindenkinek, aki csak egy kicsit is kilóg a sorból. Kívánjunk hát neki sok sikert, kitartást és egészséget, akárcsak minden gyakorló és leendő apának, legyen bár tar fejű, bozontos, sima képű vagy szakállas. Mikor 1961. április 12-én az első ember, Jurij Gagarin a világűrbe repült, döbbenet ült a Földre. És döbbenet ült talán némely hívő arcára is, amikor Gagarin egyenesen az űrből jelentette: „itt a mennyben, ahol éppen vagyok, nyoma sincs Istennek, bár kerestem”. Miután visszatért a Földre, állítását még megerősítette: „Ott voltam fönt, de nem találtam semmit. Sem Istent az égben, sem angyalokat, sem marslakókat. Egyedül vagyunk.” Nincs mit csodálkozni, hogy a szovjet ateista propaganda az ember első űrrepülését is a maga céljaira fordította, mint ahogyan azon sem, hogy a keresztények ezt a vallás elleni újabb támadásként fogadták. Ám ha következetesen vesz- szük a dolgot, Gagarin állításának csak örülhetünk. Lehet, hogy éppen ő volt az, aki végérvényesen eloszlatta azt a téves képzetet, hogy Isten, mint egy magányos apóka a fellegeken üldögél, és kiszámíthatatlan szeszélye szerint irányítja a világot. Az igazi, valódi istenképet éppen az e vasárnapi ünnep fedi fel előttünk - a Szentháromság ünnepe. A hármas, istenfelfogásról szól az az anekdota, mely egy mohamedán és egy keresztény beszélgetését mondja el: A mi Istenünk egyetlen - veti fel a mozlim -, hogy lehetne hát Fia? A mi Istenünk a szeretet - válaszol a keresztény -, hogyan is létezhetne hát egyedül? Ezt egyébként a Biblia is megerősíti, ahol Jézus kijelenti: „Én és az Atya egyek vagyunk.” Elkülönülnek egymástól, mint két személy, de végül összefogja őket a szeretet. És ezt a szeretetet a Szentlélek személyesíti meg. Ha tehát Isten képére lettünk teremtve, a szeretetnek ugyanarra a párbeszédére vágjunk hivatottak, mely a Szentháromság személyei közt szikrázik. Minden ember belemerülhet ebbe a párbeszédbe, mégpedig a keresztség által „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”. Egy ember, aki nem járt templomba, hivatalos volt barátja egyházi esküvőjére. Kérdezte az ismerőseit, hogyan kell viselkedni a templomban, s valódi „okos” tanácsot kapott: „Főleg ne felejts el pénzt dobni a perselybe!” Sokáig szorongatta kezében az összegyűrt húszast, s izgatottan várta az alkalmat, hogy bedobhassa végre. így aztán véletlenül a szenteltvíztartóba helyezte adományát... Bizony, bármekkora összeget is „hirdetett” volna így mintha ott valamilyen borzasztóan csodálatos, eszméletlenül ritkán látott természeti tünemény leledzene. Pedig igazán nincs ott semmiféle látnivaló. Egykoron markáns, mára a megalkuvásoktól már kissé eltésztá- sodott arc, a szolid barázdák két, érMINDENNAPI KENYERÜNK TÓTH FERENC uurr-isstenn, nem ismerlek meg! - sik- kant föl az alig harmincéves ifjú hölgy rég nem látott ismerőse láttán, akivel szemmel láthatóan nagyon is jól ismerték egymást azelőtt. (Ez az „azelőtt” arra a kellemes, felhőtlenül felelőtlen korszakra tehető, mikor még nem volt férjnél, másiknak meg esze ágában sem volt megnősülnie.)- Hát - mondja enyhe zavarral a rég nem látott ismerős. Egyrészt, mert e meglepett sikkantgatások nagyon is műviek, azaz a hang alig harmincéves csinos tulajdonosa állításának valóságtartalmával szöges ellentétben mégiscsak fölismerte az illetőt. Másrészt azért nézi fokozódó zavarban cipője orrát, mert az utca tele van késő délutáni járókelőkkel, akik hajlamosak nagyon jókat szórakozni az ilyesfajta harsány utcai találkozásokon.- Ez nem igaz! - lelkendezik tovább az ifjú hölgy, tetézve ezzel az előbbi kijelentésével okozott szemantikai zűrzavart. - Hogy te hogy nézel ki! - dob rá még egy lapáttal műfelháborodására, olyasfajta érdeklődéssel fixírozva a jobb sorsra érdemes férfiú arcát, mint lelkes lepkegyűjtő az Admirál kardszárnyú pillangó utolsó veszélyeztetett példányát. Még hozzátesz egy hát én meghalokot, majd egy nem hiszek a szememneket, a végére pedig egy nem is illik neked felkiáltást olyasmi hangsúllyal, amilyennel nagyanyáink mondták ugyanezt kétség- beesetten a miniszoknyájukat próbálgató alig ivarérett korba lépő leányunokájuknak. És a hölgy közben állandó, mohó érdeklődéssel vizslatja a férfiú arcát, EMBERNEVELŐ Az állami monopólium megtörése VEKERDY TAMÁS alapfokú, az általános iskola totális állami monopóliumát, az úgynevezett létező szocializmus rendszerében a solymári Waldorf- iskola törte meg először, mondjuk, Hegyeshalom és Vlagyivosztok, vagy akár Hegyeshalom és Saigon között. A húszegynéhány lelkes szülő és a Török Sándor Waldorf- pedagógiai Alapítvány összefogásával az iskola létrejött, és 89 szeptemberében egy első osztállyal megkezdte működését a solymári Apáczai Csere János Művelődési Központ erre a célra a szülők által átalakított szobájában. (Ma Pesthidegkúti Waldorf Iskolaként működik.) MIÉRT KELL? Miért van szükség alternatív iskolákra? Miért akadnak szülők - most már nem is csak százával, hanem ezrével, és persze pedagógusok, akik vállalva a szervezés nehézségeit és az anyagi hátrányokat, iskolákat alapítanak gyerekeik, tanítványaik számára? Azért, mert szülők és pedagógusok közül sokan úgy látják, hogy a mai - és a közelmúltbeli - iskolarendszer ember- és gyermekellenes, sokszor felháborodást kiváltott kemény - de szerintem jogos - megfogalmazás szerint lélekgyilkos, s mint már volt róla szó, testi értelemben is legalábbis betegítő. Aki egyszer erre a felismerésre jut, akár a maga kárán és emlékeiből, akár nagyobb gyermekeivel szenvedve meg az állami önkormányzati iskolák kálváriáit (ahol, hangsúlyozandó, mindmáig kitűnő pedagógusok is működnek, akik a központi tantervek bomírtsága és túlzsúfoltsága ellenére igyekeznek elviselhetővé, netán „élvezhetővé” tenni ezeket a helyeket), egyszóval, akinek megvannak a nyomasztó élményei, és gyerekének - élve az emberi jogokkal foglalkozó dokumentumokban kapott felhatalmazással - másfajta iskolát akar, az vállalja ezeket a nehézségeket, és létrehozza, gyermekei, tanítványai számára az egyesületi, alapítványi vagy másfajta - nem profitra dolgozó - magániskolákat. ALTER Alternatív: vagylagos, két lehetőség között választást kínáló. Mert az alapjául szolgáló alter szó latinul mást, másikat, másfajtát jelent (esetleg a túlsó partot, vagy a szemben levő oldalt). Ilyen értelemben az alternatív iskola tehát más; választást kínál a szülőknek és a tanároknak. Ha össze szeretnénk szedni az alternatív iskolák néhány közös jellemzőjét, azt mondhatnánk, hogy az alternatív iskolák nem tananyag-, hanem gyermekközpontúak (a szó korábban kifejtett értelmében); nem „kimenetorientáltak”, vagyis nem azzal fenyegetik a kis elsőst, hogy „szedd össze magad, fiam, mert mi lesz így veled majd az érettségin”, hanem a folyamatra - az élményre, a tapasztalatra, a jelenre, a jelenben átélt és megismert dolgokra helyezik a hangsúlyt. Személyközpontú- ak, céljuk a tanulói individualitás kibontakoztatása abban a hitben, hogy ez hozhatja a gyerek számára is és a társadalom számára is a későbbiekben a legtöbb, a szó nemes értelmében vett hasznot. Biztosítják a tanári személyiség módszertani szabadságát, beleszólását a tananyag összeállításába és elosztásába is. Nemcsak a szóbeli memóriára hagyatkoznak az iskolai nevelés során, hanem nagy fontosságot tulajdonítanak az érzelmi nevelésnek, fejlesztésnek - melynek elsődleges eszközei a művészetek-, valamint a praktikusnak, a cselekvéses készségek kibontakoztatásának, a meglevő képességek fejlesztésének. Nem arra kíváncsiak elsősorban, hogy mit nem tud egy gyerek, hanem arra, hogy mi az, amit tud, amiben valamiféle teljesítményre képes. Ezek az iskolák többnyire integrálnak, vagyis a heterogén osztályok hívei, ahol egy-egy osztály vagy más közösség ugyanúgy áll össze különböző korú és különböző képességű - és fogyatékosságú - emberekből, mint a társadalom. Az alternatív iskolákat általában a módszertani igényesség, a szakmai szempontok érvényesítése jellemzi, és a küzdelem az iskola szakszerű értelemben vett demokratikus működtetéséért. KORLÁTOZATLAN ALTERNATÍVÁK A magam részéről minden alternatívának egyformán fontos jelentőséget tulajdonítok. Úgy gondolom, hogy a gyerekek, a tanárok és az iskolarendszer működése szempontjából az a fontos, hogy „korlátozatlanul” működhessenek az alternatívák. Csak így biztosítható, hogy minden szülő valóban olyan nevelést tudjon adni az iskolák útján is gyermekének, amilyet szán neki. Es a tanár, munkája során, legjobb szakmai meggyőződését tudja szabadon követni. Meggyőződésem, hogy a tanár legfőbb munkaeszköze saját személyisége. Nem azzal hat elsősorban, amit elmond, amit gyakoroltat, amit - bármilyen formában - „megtanít”. Hanem azzal, amilyen ő. Amilyenné vált az évek során, és amilyenné folyton megújuló munkával teszi magát. Ez a személyiség pedig csak akkor tud hatni - ugyanúgy, mint a szülői személyiség -, ha kongruens, ha önmagával azonos, ha azt és úgy teszi, ami és ahogy legbelső meggyőződésének, érzelmi állapotainak és értelmi felismeréseinek megfelel. Ha hatékony iskolát akarunk, akkor a korlátozatlan alternatívák lehetőségét kell megadnunk, ami egyáltalán nem vezet anarchiához (mint ezt a dán példán, ahol 170 éve úgyszólván csak alternatív iskolák vannak, jól láthatjuk). Tudjuk, hogy ha száz szaktanár teljesen szabadon tantervet készít saját tantárgyából, mindegyikben benne lesznek annak a tantárgynak, annak a műveltségterületnek a sarkalatos pontjai, anélkül hogy ezt odafent- ről valaki elrendelné. Vegyünk most már szemügyre egy alternatív iskolát, ha csak egy pillanatra is, működés közben. Mivel én az alternatív iskolák közül legjobban a Waldorfot ismerem, mint szakember ezt tanulmányoztam, két gyerekem Waldorf-iskolába jár, magam a Waldorf-tanárképzésben tanítok, ezért innen veszem a példát. (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)
