Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-11 / 133. szám, szerda

2003. június 11., szerda www.ujszo.com Ára 9,50 korona (előfizetőknek 8,50 korona) • 56. évfolyam, 133. szám Több iskolában a nagy hőség miatt csak délelőtt tanulnak a diákok; a júliusra, augusztusra jellemző meleg komoly megpróbáltatást jelent az emberi szervezet számára Kánikula hajnalban is Pozsony. Továbbra is marad a kánikula, számottevő lehű­lés a hét folyamán nem vár­ható. Már hajnalban is alig frissül a levegő, délutánon­ként pedig 30 fok feletti érté­kekre számíthatunk. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A júliusra, augusztusra jellemző meleg komoly megpróbáltatást je­lent az emberi szervezet számára. Esztergályos Árpád, a pozsonyi mentőszolgálat diszpécserrészlegé­nek vezetője szerint a fővárosban az elmúlt napokban megnőtt a me­leg miatti kiszállások száma, de a kettő között nem teljesen közvetlen a kapcsolat. A krónikus betegség­ben szenvedőknél, az epilepsziá­soknál, az idősebbeknél, illetve az alacsony vérnyomásúaknál na­gyobb a rosszullét veszélye, de megesett, hogy életerős fiatalokat kellett beszállítani az elmúlt na­pokban. A munkatempó csökkenté­sével, a környezet kellemesebbé té­telével biztosan csökken a meleg miatti egészségi problémák esélye. Mindenképpen sok folyadékot fo­gyasszunk, de ne csak egyfajtát, igyunk vizet, ásványvizet, gyü­mölcslevet és teát is. Meg kell talál­ni a pontos arányt és mennyiséget, ugyanis a túl sok folyadék is gondot okoz. Az alkoholfogyasztást kerülni, kell, legfeljebb este igyunk, de ak­kor is csak hideg, kevert italokat, s abból is csak keveset. Az elmúlt hé­ten sem a pozsonyi, sem a duna- szerdahelyi strandokról nem szállí­tottak be hőgutás beteget, de teg­nap, sajnos, a szenei tónál megtör­tént az első komoly baleset: egy hu­szonkét éves fiút kellett újraéleszte­ni, aki elmerült a vízben. Dunaszer- dahelyen és környékén is a meleg miatt feszítettebb tempóban dol­goznak a mentősök. Culinka Hédi, a mentőszolgálat munkatársa la­punknak elmondta, a városban a postáról és az üvegtetős épületek­ből, gyárakból vittek el már több embert, ugyanis ezekbe folyamato­san besüt a nap, és nagyon gyorsan felmelegszik a levegő. Tegnap egy alkoholistát is a meleg miatt szállí­tottak be, a néhány pohár és a nap­sütés megtette hatását nála is. A dunaszerdahelyi magyar gimnázi­umban tegnap a hatodik óra után hazaengedték a diákokat, s ha ma­rad a meleg, a hét többi napján is így lesz, de az órákat bepótolják. A somorjai magyar gimnáziumban holnaptól már csak az első öt órát tartják meg, mivel a délutániaknak üyen melegben semmi értelme. A pozsonyi magyar gimnáziumban tegnap is már csak öt órát tartottak meg. Esztergályos Árpád szerint na­gyon fontos a megelőzés és az elővi­gyázatosság. Úgy látja, az elmúlt években folyamatosan csökken a hőgutával beszállított emberek szá­ma, s ma már nagyon ritka az olyan kamikaze akció, amikor valaki ilyen kánikulában kimegy délben kapál­ni, vagy dél körül kifekszik a napra napozni. Az emberek lassan kezdik megérteni, hogy a meleggel nem szabad packázni, (na) A strand hűsítő habjai (Somogyi Tibor felvétele) Dél-szlovákiai panaszosok sora várta az emberjogi biztost első csallóközi kiszállásán Csáky Pál integrációért felelős miniszterelnök-helyettes tegnap kapott még egy esélyt Abortuszvita; nem sikerült orvosolni Kandráč fogadónapja Nagymegyeren V. KRASZNICA MELITTA Nagymegyer. Tegnap megtartotta első fogadónapját a Nagymegyeri Városi Hivatalban Pavel Kandráč emberjogi biztos. Lojkovič Sámuel polgármester kezdeményezésére ezentúl minden hónap második keddjén az ombudsmani hivatal egy-egy munkatársa fogadja a pana­szosokat. „Talán életem leggyorsabb döntését hoztam meg, amikor igent mondtam a polgármester úrnak ar­ra a kérésére, hogy Nagymegyeren is tartsunk fogadónapokat - mondta Pavel Kandráč. - Célunk, hogy mi­nél közelebb legyünk a polgárok­hoz, helyben ismerjük meg és orvo­soljuk a problémákat.” Tegnap tíz órától délután háromig egymás ke­zébe adták a kilincset a polgárok. „Sokszor elég egy tanács, útbaigazí­tás, magyarázat, hogy elégedetten távozzon a sértett - nyilatkozta az ombudsman. - Persze, nem va­gyunk mindenhatók, és számtalan­szor előfordul az is, hogy olyan ügy­ben fordulnak hozzánk, ami nem a mi hatáskörünkbe tartozik. A tumul­tusok elkerülése céljából az érdeklő­dőknek a városi hivatalban kell idő­pontot kérniük. Egy-egy alkalom­mal 6-7 panaszost fogadnak. Aki magyarul szeretné előterjeszteni pa­naszát, természetesen erre is lehető­ség van. Lojkovič Sámuel ígéretet tett arra, hogy a hivatal dolgozói se­gítenek a tolmácsolásban. Volt olyan panaszos, aki a Komáromi, sőt a Lé­vai járásból érkezett. A tegnap meg­jelent ügyfelek többsége végső mentsvárként tekint az emberjogi biztosra, legtöbbjük panaszával, be­adványával már megjárta a külön­böző hivatalokat, bíróságokat. Egy középkorú hölgy évek óta húzódó, vagyonjogi pere ügyében fordult a biztoshoz, egy nyugdíjas férfi pedig a szlovák földalap törvénytelen eljá­rása miatt kereste fel őt. A lévai já­rásbeli Foltán Lajos a háza tőszom­szédságában álló, veszélyes anya­gok likvidálásával foglalkozó cégre tett panaszt. A nagymegyeri Dobis László arra számít, hogy ezentúl a polgárok nem intézik el egy kézle­gyintéssel, ha sérelem éri őket. Kétszer is át akarták adni a követelt 12 millió koronát, de senki sem jelentkezett Megzsarolt besztercebányai áruház ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Május 24-én kisebb po­kolgép robbant a besztercebányai Tesco áruházban. Akkor a rendőr­ség szinte csínytevésként kezelte a történteket, és megnyugtatták a la­kosságot, nincs mitől tartania. Azt viszont, hogy azóta több zsarolóle­velet kaptak, már nem verték nagy­dobra. Es azt sem, hogy valaki 12 millió koronát követel tőlük. Éspe­dig egyáltalán nem szokványos mó­don: azt akarta, hogy egy mobiltele­fonnal ellátott alkalmazott szálljon helikopterre, s a kis bőröndbe he­lyezett milliókat dobja le egy meg­adott helyre. A gép fel is szállt, de a telefon néma maradt. Majd megér­kezett a második zsarolólevél, amelynek utasítása alapján a poprá- di ATE Transport mentőhelikoptere vitte a pénzt. Ekkor már megszólalt a telefon, és a gép a várostól nyugat­ra vette az irányt. Majd ledobta a pénzt, ám a bőröndért vasárnap es­tig nem ment senki. Sem a Tesco besztercebányai hipermarketjének igazgatója, sem az áruházlánc po­zsonyi vezérkara nem kívánja kom­mentálni az eseményt, nem beszél­nek arról, milyen „óriási károkat” helyezett kilátásba a zsaroló. Jaros­lav Spišiak, az országos rendőrfőka­pitány helyettese is csak azt nyilat­kozta, hogy keresik a levélírót, nem ez az első zsarolási kísérlet, és az ügyben a rendőrség erőteljesen nyomoz. Nem először szembesü­lünk zsarolással Szlovákiában. Né­hány évvel ezelőtt a Coca-Cola üze­métől követeltek 10 millió koronát azzal, hogy száz palack mérgezett üdítőből tízet a boltokba helyeztek. Amint a cég a zsarolás tényét nyilvá­nosságra hozta - a mérgezett italok nem kerültek elő -, az ismeretlen nem jelentkezett többé, (nc-erf) 0 0 3 3 3 3 O 3 D (££V-rnnnnnn |l VIRIBUS UNITIS l| A Selye János Kollégium pályázatot hirdet a szlovákiai egyetemek II., III., IV. éves hallgatói, valamint a doktoranduszi tanulmányokat folytató és folytatni szándékozó végzős hallgatók számára. A kollégium az egyetemi tanulmányokkal és a posztgraduális képzéssel párhuzamosan folyó speciális képzést biztosít tagjainak Szlovákiában. A pályázat nyertesei 3 éven keresztül sokoldalú támogatásban, nemzetközi színvonalú szakképzésben és ösztöndíjban részesülnek. Jelentkezési korhatár 27 év! Pályázni 2003. június 30-ig lehet a www.selye.sk honlapról letölthető jelentkezési lapok kitöltésével és elküldésével a kobza@selye.sk e-mail címre. Információk kaphatók a Se lye] á n os Ko 11 é g i u m, P.O.Box 71, 945 05 Komárno postacímen, a 035/77 13 819 telefonszámon vagy a selyecollege@selye.sk e-mail címen. UP 1062 ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Cseszte. Nem csak a nagy hőség mi­att volt forró hangulat a Koalíciós .Tanács tegnapi ülésén: a partnerek a kereszténydemokraták és a liberá­lisok között a művi terhességmeg­szakításról szóló, egyre inkább vér­re menő viszályt próbálták orvosol­ni. Nem sikerűit, lényegében semmi sem változott. Mikuláš Dzurinda kormányfő megismételte, amit már egy előző tanácskozáskor leszögez­tek: a KDH, az SDKÚ és az MKP szá­mára elfogadhatatlan, hogy bárme­lyik kormánypárt bármilyen kérdés­ben az ellenzékkel szövetkezzen. „Nem az interrupcióról van szó!” - hangsúlyozta az SDKÚ elnöke, ám azt nem volt hajlandó elárulni, hogy miről. Szerinte meg kell várni, hogy az alkotmánybíróság meghoz­za az abortusztörvénnyel kapcsola­tos döntését, és majd ez alapján kell reagálni a kialakult helyzetre. Pavol Rusko nem ígérte meg, hogy az ANO képviselői visszavonják tör­vénytervezetüket, a többi párt pedig valószínűleg nem fogja kötelezni honatyáit arra, a Házban hogyan szavazzanak. Dzurinda nem zárta ki, hogy a parlamentben az esetle­ges szavazás előtt rögtönzött, rend­kívüli koalíciós ülést tartanak. A ko­rona máris idegesen reagált az újabb koalíciós válságra, pontosab­ban Pavol Rusko és Pavel Hrušovský kormányból való kilépéssel kapcso­latos kijelentéseire. Á szlovák fize­tőeszköz tegnap ugyanis 5 fillérrel gyengült az euróhoz viszonyítva. Peter Malec, az UniBanka szakértő­je szerint a kisebb gyengülés a kor­mánykoalíció esetleges szétesésé­nek veszélyére vezethető vissza. Pénzpiaci elemzők rámutattak: a magzatelhajtás körüli viták okozta koalíciós villongásokat a bankvilág Schuster félti a koalíciót Pozsony. Rudolf Schuster attól tart, hogy a KDH és az ANO kö­zött kialakult vita a koalíció széteséséhez vezethet. A köz- társasági elnök szerint ennek a nagyon érzékeny témának a megvitatására nincs itt a megfe­lelő idő. Arról, hogy él-e vétójo­gával, és az eseüeg megszava­zásra keriilő törvény aláírását visszautasítja-e, egyelőre nem kívánt nyüatkozni. (TASR) aggódva figyeli, mivel a koalíció esetleges szétbomlása rövid távon hallatlanul kedvezőtlenül érintené a korona árfolyamát. Csáky Pál in­tegrációért felelős miniszterelnök­helyettes tegnap kapott még egy esélyt a kormánypártoktól és a mi­niszterelnöktől. A partnerek egyet­értettek, hogy eddig nem volt egy­értelmű, ki az uniós alapok gazdá­ja, ki koordinálja ezt a kérdést, ám most tisztázták: kizárólag Csáky fog felelni e problémakörért, és ha­vonta tájékoztatja a Koalíciós Taná­csot. A tegnapi ülés témája volt az Európai Unió jövőjéről szóló kon­vent is, ám a politikusok nem fo­gadtak el semmilyen álláspontot ezzel kapcsolatban. Megvárják a konvent eredményét, ez alapján fo­galmazzák majd meg elképzelésü­ket az alkotmányos szerződéssel és az EU tervezett reformjával kapcso­latban. Erről az ellenzékkel is egyeztetni kívánnak. Robert Nem- csics gazdasági miniszter hamaro­san előterjeszti a stratégiai vállala­tok magánosításáról szóló törvény módosító tervezetét, azaz a kor­mánypártok szeretnék folytatni a privatizációt - de csak úgy, hogy minden egyes céget külön-külön bírálnak el. (sza) Elérhetetlenné válhatnak a gyógyszerek a szegényebb társadalmi rétegek számára Egy éven belül 9 százalékos drágulás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Egyre inkább luxuscikké válik az egészség, állítja a Gyógyszer Társulás, ezért a szervezetbe tartozó gyártók és forgalmazók tiltakoznak a 19 százalékos hozzáadottérték- adó bevezetése ellen a gyógyszerek esetében. Erre a lépésre a kormány által jóváhagyott adóreform kereté­ben 2004. január 1-jétől kerül sor, ha a vonatkozó törvényeket a parla­ment is jóváhagyja. Ez 5 százalékos áremelkedést okoz, mivel a ma érvé­nyes adókulcs csak 14 százalékos. „Ez egy éven belül 9 százalékos ár­emelkedést jelentene, mivel 2002. december 31-ig a gyógyszerek a 10 százalékos adósávba estek. Ezzel egyes gyógyszerek elérhetetlenné válhatnak a szegényebb társadalmi rétegek számára” - figyelmeztet Andrej Reiner, a Gyógyszerforgal­mazók Társulásának elnöke. Az egészségügyi minisztérium eltérő állásponton van. „Az adósávválto­zás nem jelent majd jelentős áremel­kedést a lakosság számára - állítja Alexandra Novotná, a tárca szóvivő­je. - A teljes mértékben térített árú gyógyszerek esetében a betegek semmit sem éreznek meg, a részben térített árú készítményekében is csak kis mértékű drágulásra számí­tunk. Mivel az adóreform minden árura egységesen 19 százalékos hoz- záadottérték-adót vezet be, az egészségügyi minisztérium nem ké­ri a gyógyszerek alacsonyabb adó­sávba való sorolását.” A Gyógyszer Társulás szerint azonban az adó­emelés egy év alatt több mint 1 mil­liárd korona pluszköltséget jelent. Ez jelentős kiadásemelkedés akkor is, ha nagy részét az egészségbiztosí­tók fizetik. Az egészségügy adóssága már meghaladta a 20 milliárd koro­nát, az újabb áremelkedés lassítja a régi adósságok törlesztését, véli Reiner. Hibásnak tartja azok állás­pontját is, akik az adóemelést az EU- csatlakozással indokolják, hiszen több uniós és csadakozásra váró or­szágban jóval alacsonyabb az adó­kulcs. Novotná szerint jövőre az ál­lam emeli majd az általa biztosított mintegy 2,5 millió ember után fize­tett biztosítási díjat, ez az idei évhez képest jelentős bevételnövekedést jelent az ágazat számára, (lpj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom