Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-10 / 132. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 10. Nagyszünet - agora A jelentkezés többszöröse a felvehetők létszámának, hiszen egyedülálló kezdeményezésről és lehetőségről van szó Selye János Kollégium A hároméves képzési idő alatt minden kollégistának két világnyelvből közép­fokú, vagy egy világnyelvből felsőfokú nyelvvizsgát kell tennie (Képarchívum) A komáromi Selye János Kol­légium 1998-tól működik, küldetésnyilatkozatában megfogalmazott célja a ki­emelkedően tehetséges szlo­vákiai egyetemisták támoga­tása és egy nyitott gondolko­dású értelmiségképző elit ki­nevelése. Irányító testületé az Igazgatótanács, minden­napi ügyekkel kapcsolatos teendőket a Kollégium ügy­vezető igazgatója koordinál­ja­ÖSSZEÁLLÍTÁS A kollégiumnak jelenleg 42 tagja van a következő tudományterüle­tekről: bölcsészettudomány, ter­mészettudomány, műszaki tudo­mányok, színészet, jogtudomány­ok, közgazdaságtudomány. A ta­gok közül 25-en egyetemisták, 17- en pedig szlovákiai egyetemeken doktori tanulmányokat folytatnak. A kollégium képzési rendszere sze­mélyre szabott, a tútorális rend­szerben folyik az egyetemi, vagy PhD tanulmányokkal párhuzamo­san. A három éves képzési idő kez­detén a kollégisták kiválasztják azt a tudományterületet, amellyel mélyrehatóbban szeretnének meg­ismerkedni. A kollégium vezetése közreműködésével felkérik a 140 magyar egyetemi professzor és do­cens közül az adott szakterület leg­kiválóbb szakemberét, illetve a Szlovák Tudományos Akadémia professzorát. A tútor hetente külön foglalkozást tart a hallgatónak, fi­gyelmébe ajánlja a legújabb kuta­tási eredményeket, segíti a tudo­mányos konferenciákon való rész­vételt, az első publikációk megírá­sát, megjelenését és ily módon tá­mogatja a szakmai előrelépését. Mind a kollégistának, mind a tútornak félévente beszámolót kell készítenie az elmúlt szemeszter közös munkájáról. A kollégium tá­mogatja, és egyben meg is követeli nyelvtanulást. A hároméves képzé­si idő alatt minden kollégistának két világnyelvből középfokú, vagy egy világnyelvből felsőfokú nyelv­vizsgát kell tennie. A nyelvtanulás individuális. Az egyéni képzés mel­lett negyedévente többnapos közös képzés során a hallgatók személyi­ségfejlesztő tréningeken és neves szakemberek előadásain vesznek részt. A szakmai támogatás mellett ösztöndíjat, posta- és telefonkölt­ség térítést, könyvvásárlási és kon­ferencia részvételi hozzájárulást valamint a nyelvtanulással és nyelvvizsgákkal kapcsolatos költ­ségek részbeni fedezését biztosítja a kollégiumi tagság. A Selye János Kollégiumba a szlo­vákiai egyetemek 3., 4., 5., éves hallgatói és doktorandus hallgatói jelentkezhetnek. A felvételire szóló pályázati kiírás minden év májusá­ban jelenik meg a sajtóban, az egyetemeken, az Internetes honla­pon ( www.selye.sk , www.agorair- oda.net ). A tavalyi évben a Kempelen Farkas Társaság és a fel­vidéki Agora irodák közösen, tájé­koztató körút során informálták a három nagy egyetemi központ, Po­zsony, Nyitra és Kassa, magyar hallgatóit a fent említett két szer­vezet által kínált szolgáltatások mellett a kollégium nyújtotta lehe­tőségekről és a felvételiről. A felvé­teli eljárás többlépcsős. Első lépés­ként a jelentkezőnek ki kell tölte­nie egy 8 oldalas, a jelentkezésre rendszeresített adatlapot és azt jú­nius 30-ig el kell juttatnia a kollégi­um címére. A beérkezett pályáza­tokat az ellenőrzés és rendszerezés után eljuttatják 2-2 adott szakos egyetemi tanárhoz véleményezés­re. A véleményezések visszaérke­zése után kerül sor szeptember fo­lyamán, második lépésként a szó­beli meghallgatásra, amely 6-7 fős bizottság előtt zajlik. A végső dön­tést a felvételről, tíz szlovákiai egyetem 1-1 magyar nemzetiségű professzorából álló Kollégium Tu­dományos Tanácsa hozza meg. Minden évben a legtehetségesebb­nek és legígéretesebbnek bizonyu­ló 13-15 főt veszik fel. A döntés a következő kritériumok alapján tör­ténik: eddigi tanulmányi és tudo­mányos eredmények, nyelvisme­ret, véleményező egyetemi tanárok ajánlásai vagy ennek hiánya, vala­mint a szóbeli meghallgatáson nyújtott teljesítmény. A jelentkezés minden évben többszöröse a felve­hető létszámnak, hiszen egyedül­álló kezdeményezésről és lehető­ségről van szó. (SzH) Nem feledkeztünk meg a fiatalokról, figyelmünket elsősorban az első választók motiválásra orientálódott Európa, lehetőség mindenkinek GÁL ÉVA Ezzel a névvel rendezte meg az Agora-Pozsony koncertsorozatát, mely a Szlovák Köztársaság Euró­pai Unióhoz való csatlakozásával kapcsolatos kampány hivatalos ré­sze volt. Az ötlet onnan jött, hogy az iroda munkatársai mindenképpen sze­rettek volna valamit tenni annak érdekében, hogy Szlovákia sikere­sen csatlakozzon az Európai Unió­hoz, ezért kerestük azokat a helye­ket, ahol erre a tevékenységre pá­lyázatot írtak ki. Végül a Szlovák Köztársaság Kor­mányhivatalának weboldalán ta­láltuk meg a nekünk megfelelő pá­lyázati kiírást, amely a nonprofit szervezeteket szólította meg, nyúj­tanák be pályázat formájában el­képzeléseiket, hogyan vennének részt a kampányban. A koncertsorozat ötletünk elnyerte a bizottság tetszését, így az ország négy különböző helyszínén sike­rült a mozgósító akcióinkat meg­szervezni. A projekt megvalósítá­sára április 12-e és május 7-e kö­zött került sor. A koncertek helyszí­nei: Buzita (Kassa-vidéke járás), Pelsőc (Rozsnyó-vidéke járás), Ragyolc (Losonc-vidéke járás) és Bátorkeszi (Komárom-vidéke járá­sa). Az első két koncerten egy rozs- nyói rock zenekar, a Sexit játszott, a második két helyszínen pedig a Lejárt Útlevél nevű, pozsonyi fiata­lokból álló zenekar. A koncerttel párhuzamosan egy mini kvíz zajlott, ahol a résztve­vőknek csupán egy kérdésre kellett helyesen válaszolniuk: Mikor lesz az Európai Unióhoz való csatlako­zásról szóló népszavazás Szlováki­ában? A helyes válaszadók között nyereményeket sorsoltunk ki a he­lyi polgármester segítségével. A nyeremények mind a négy esetben ugyanazok voltak: egy könyv, írha­tó CD-k, és egy hálózsák. Nem feledkeztünk meg a fiatalok­ról sem, figyelmünket elsősorban az első választók motiválásra ori­entálódott. Számukra meglepetés­sel készültünk a kampány hivata­los lógójával rendelkező pólókkal. A fiataloknak vállalniuk kellett a nyilvánosságra való kilépést, a megmutatkozást a színpadon, a pólók átvételét minden helyszínen a polgármesterrel közösen bonyo­lítottuk. Célunk három fontos do­log tudatosítása volt: Szlovákia népszavazásra készül, melynek dá­tuma 2003. május 16-17., és az Eu­rópai Unióhoz való csatlakozásról dönt az ország lakossága. Ezt mind a négy esetben sikerült elérni. Körülbelül 600-700 embert szólítottak meg a rendezvények közvetlenül, és közvetetten még egyszer ennyit, tehát összességé­ben 1200-1400 embert. Erre a tel­jesítményre nagyon büszkék va­gyunk, ugyanakkor nagy izgalom­mal vártuk a népszavazás eredmé­nyét, hiszen mi magunk is próbál­tuk formálni az emberek szándé­kát a szavazáson való részvételről. Bízunk benne, hogy a sikeres nép­szavazás után, már az EU rendes tagjaiként újabb projektekben ve­het részt az Agora-Pozsony Polgári Társulás, tovább segítve a felvidéki magyar fiatalok és civil szerveze­tek működését. AKTUÁLIS PÁLYÁZATOK A Színházi Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a nemzeti kul­túra szempontjából kiemelkedően fontos színházi alkotások színrevitelének, csereprogramok megvalósításának és szakmai rendezvényeknek a támogatására, amelyek 2004. június 30-ig megvalósulnak. Pályázhatnak: jogi személyiséggel rendelkező állandó színházi- és független hivatásos társulatok, alternatív társulatok. Pályázni lehet: 1. A 2004. június 30-ig megvalósuló új színházi produkciók lét­rehozásának támogatására 2. Magyar színházi együttesek külföldi megjelenésének, vala­mint külföldi együttesek magyarországi vendégjátékának támo­gatására. 3. Nemzetközi és országos jelentőségű, színházszakmai szem­pontból fontos találkozók, rendezvények megszervezésének tá­mogatására. Beadási határidő: 2003. július 15-ig Magyar Fordítóház Alapítvány Pályázat címe: Műfordítási ösztöndíj külföldieknek A Magyar Fordítóház folyamatosan fogadja azokat a külföldi for­dítókat, akik magyar szépirodalmi, társadalomtudományi, szel­lemtudományi műveket fordítanak saját nyelvükre. A fordítók magyar nyelvi közegben dolgozhatnak, kortárs magyar írókkal találkozhatnak, és megismerhetik a magyar irodalom legújabb alkotásait. A Hálózat az Ifjúságért Kht. kommunikációs és informatikai hálózati fejlesztési programjának keretében nyilvános pályázatot hirdet internet alapú, valamint egyéb hálózati kapacitásának in­gyenes használatára. Pályázható ingyenes szolgáltatások és fel­tételek: 1. E-mail postafiókok bejegyzése és adminisztrációja 2. Korlátlan e-mail alias 3. Weboldalak elhelyezése a Hi Kht. WWW szerverén 4. CGI futtatási lehetőség 5. Weboldalak látogatottsági statisztikái 6. Vendégkönyv készítése a felhasználók weboldalain 7. Levelezési listák készítése és karbantartása 8. Elsődleges és másodlagos Domain Name Service, csak subdomainhoz 9. MX rekord regisztrációja 10. Weboldalak tervezése, programozása, karbantartása 11. Kapcsolt vonali Internet elérés 12. UNIX-Shell hozzáférés (ssh) A diákönkormányzati kikötőben való megjelenés lehetősége Di­ákközéletért Alapítvány céljaival összhangban úgy döntött, weblapján Diákönkormányzati Kikötőt hoz létre. A kikötő célja, hogy elősegítse az iskolai, kollégiumi diákönkormányzatok egy­másra találását, tapasztalatcseréjét. A kikötő keretei közt az ala­pítvány lehetőséget biztosít a diákönkormányzatoknak és diákönkormányzati tisztségviselőknek a bemutatkozásra, térí­tésmentes diákjogi konzultációs lehetőséget biztosít számukra. A pályázaton kizárólag közoktatási intézmények diákönkor­mányzatai és diákönkormányzati tisztségviselői vehetnek részt. KÉRDEZZ-FELELEK Nemrégen hallottam a Megfeszített rockopera somorjai premi­erjéről. Azt szeretném megtudni, hol fogják még játszani és mikor? A Megfeszített rockoperát legközelebb Szencen játszák az Amfite­átrumban, június 13-án, pénteken. Jegyek korlátozott számban kaphatók többek között az Agora-Pozsony és Agora-Komárom iro­dáiban is. Az érdeklődőket szeretettel várjuk! (la) Révkomáromi Agora Iroda 94501 Révkomárom (Komárno), Tiszti Pavilon Tel./Fax: +421-35-77-13-841 e-mail: komarom@agora2001.sk , agora@selye.sk Pozsonyi Agora Iroda 81103 Pozsony (Bratislava), Klariska (Klarisszák u.) 7. Tel./Fax: +421-2-544-10-411 e-mail: pozsony@agora2001.sk , sardo@freemail.hu A kérelmek elbírálási ideje 60 nap, de lehetőség van gyorsított eljárás igénybevételére Továbbtanulás Magyarországon Ha idén érettségiztél, jelentkezz! (Képarchívum) Pannonhalma (Illusztrációs felvétel) FELHÍVÁS Az alábbi felhívást az idén érett­ségiző, magyarországi felsőokta­tási intézménybe nappali tagoza­tos teljes alapképzésre jelentke­zők figyelmébe! Tájékoztatjuk az idén érettségiző jelentkezőket, hogy Magyarorszá­gon lehetőségük van szlovák nyelvből felsőfokú C típusú álla­mi nyelvvizsga elismertetésére Szlovákiában szerzett érettségi bizonyítványuk alapján. A nyelv­vizsgával a magyarországi felső- oktatási intézményekben a felvé­teli vizsga során többletpont sze­rezhető, amennyiben a jelentkező kérte ennek beszámítását a felvé­teli jelentkezési lapon. Az elis­mertetési eljárást és az erről szóló hatósági igazolás kiállítását a Ma­gyar Ekvivalencia és Információs Központ (MEIK) végzi. Az eljárás díja 5 000 Ft, amelyet a MEIK-től igényelt postai csekken lehet befi­zetni. A kérelmek elbírálási ideje hiva­talosan 60 nap, a MEIK és az Agora Irodahálózat között lezaj­lott egyeztetések alapján azonban lehetőség van gyorsított eljárás igénybevételére. Ezen igény beje­lentésére 2003. június 10-ig van mód az Agora Irodákban, ahol az eljáráshoz szükséges kéreleműr­lap és csekk, valamint további in­formáció is kérhető, (ag) AJÁNLÓ A Rákóczi Szövetség fiatal középis­kolai tanárokból álló Oktatási és If­júságszervezési Csoportja a több éves hagyományoknak megfelelően „A hagyományos értékek válsága” címmel 2003. július 28. és augusz­tus 1. között, megrendezi a Kárpát­medencei magyar történelemtaná­rok pannonhalmi nyári találkozóját. A részvételi szándékát legkésőbb jú­nius 18-ig kell jelezni a jelentkezési lap e-mailben vagy postai úton tör­ténő visszaküldésével. Jelentkezési lap és további információ kérhető az Agora irodákban. Nyári színjátszó tábor a Selye János Egyetemi Központ szervezésében 2003. augusztus 18-29. között kerül megrendezésre Komáromban a Nyári Színjátszó Tábor, melynek cél­ja Bertold Brecht: Koldusopera c. darabjának színre vitele. Magyar Történelmi Társulat Dél­dunántúli Csoportja által szervezett nyári szakmai tábor Magyar Történelmi Társulat Dél­dunántúli Csoportja - idén 18. al­kalommal - 2003-ban is megrende­zi nyári szakmai táborát. Az idei év­ben a téma: Biográfia - egyéni és csoport életutak. Az előadókat a té­makör legjobb szakértői közül kér­ték fel. Az előadásokat esti kerek asztal viták és a témakörökhöz kap­csolódó filmvetítések egészítik ki. A tábor helyszíne Balatonfenyves, ideje: augusztus 13-19. A várható részvételi díj: 20 000 Ft, mely fedezi az étkezési és szállásköltséget. A fenti programokról, jelentkezés módjáról részletes tájékoztatást nyújtunk az Agora Irodákban, (é) Kárpát-medencei magyar történelemtanárok szakmai találkozója Nyári tábor Pannonhalmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom