Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-03 / 101. szám, szombat
Egészségünkre MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? Dr. Bordás Sándor klinikai pszichológus Mi lesz a gyerekkel válás után? Jelige: Válás. „22 éves fiú vagyok, Azt szeretném tudni, hogyan élik meg a ■ gyerekek a válást. Nem merek megnősülni, mert nem vagyok biztos a kapcsolatomban. Mi lesz a gyerekkel, ha elválunk? ( Kedves Fiatal Úr, nemrégen egy levél kapcsán már foglalkoztam a válás gyer- • mekre gyakorolt hatásaival. Ezekre a hatásokra nem térnék ki ismét, de Kertész Ákosnak egy kitűnő tanulmányából idéznék, amely azzal foglalkozik, hogy mit lát a gyermek maga körül, a mai összekuszált felnőtti kapcsolatokból. így ír: „Azt, hogy Andrea a féltestvérem, mert anyu első házasságából való, mamája a Mari, de az Erika és Gábor is a tesóm, de másképp, mert ők nem is a féltestvéreim, mert ők Mari első házasságából valók. És az apu nem velünk lakik, hanem Marival, velünk az Elemér lakik, az Elemér nem az anyu férje, hanem a család barátja, de van egy klassz Zsigulija és egy faháza Gárdonyban, oda megyünk nyaralni. Meg hogy anyu és apu örökké veszekednek, de még ha apu elmegy kiszállásra aJúliával, aki a titkárnője, nagyon kedves spiné, egyszer kaptam tőle egy szirénázó mentőautót, de anyu szerint egy büdös ká, és akkor is mindig színházba megy Laci bácsival, és a nagymama vigyáz ránk, rám meg Dettire, aki a féltestvérem, mert az apukája nem az apu, hanem Robi bácsi, és olyankor a nagyi mindig szomorú, de mi örülünk, mert apu is, anyu is mindig jókedvűen jön haza, és nem is veszekednek egy darabig. És azt, hogy más gyereknek van rendes apukája, de nekem nincs, mert az én apukám a Jutka néninél lakik, és az anyu is meg a nagyapa is azt mondja róla, hogy egy gazember, és én nem is mehetek hozzá, és nem is szabad szeretnem őt, csak az anyut, a nagyapát, a nagyit és a Géza bácsit, mert lehet, hogy Géza bácsi feleségül veszi majd anyut, és akkor nekem is lesz apukám, mint más rendes gyereknek.“ Nagyjából ilyen káosz uralkodik a gyermek fejében a felnőttek kapcsolatai-, tói, az érzelmei pedig érzelmi zűrzavarokról árulkodnak a szülők válása után. Dr. Basternák Anna nőgyógyász Nincs oka az aggodalomra Jelige: „Mit csináljak". „14 éves vagyok, először januárban, másodszor ■ február elején menstruáltam. Azóta nem jött meg a havi vérzésem. Van okom az aggodalomra? Mit egyek?" I Az első menstruáció nálunk 10-15 éves korban jelentkezik. Ez a genetikai • hatástól, az éghajlattól, a testsúlytól és az anyagcserétől is függ. Az első menstruáció kezdetétől körülbelül két évig a fiatal lányoknál nem mindig rendszeres a havi vérzés. Tehát nincs ok az aggodalomra. Két év után lassan rendszeressé válik. A serdülőkorban a menstruációs ciklus érzékenyebben reagál a külső hatásokra. Úgyszintén a lelki megterhelés, az életmódváltozás, a gyors és nagy testsúlycsökkenés, a mentális anorexia, a fizikai megterhelés. Ha a havi vérzés két év után sem jelentkezik, ajánlatos a nőgyógyászt felkeresni. Már az a tény, hogy volt menstruációja, pozitív jel, és azt jelenti, hogy a méh és a petefészkek kifejlődtek. Dr. Nagy Géza természetgyógyász Gyógyítható-e az asztma? Jelige: Asztma. „13 éves fiam már több éve légcsőasztmában szenved, és ■ nagyon el vagyok miatta keseredve, mert mostanában egyre rosszabbul érzi magát. Rengeteg gyógyszert szed, és mégsem látok javulást. Azt sem tudom, hogy nincs-e ezeknek a szintetikus gyógyszereknek káros mellékhatásuk, mivel a fiam gyakran gyengeségre, fáradékonyságra és fejfájásra panaszkodik. Meg szeretném kérdezni, lehet-e ezt a betegséget természetgyógyászati úton gyógyítani. Gyógyítható-e egyáltalán az asztma?" ( Kedves asszonyom, fia betegségéből van kiút, csak a gyógyulás nem egyik nap- • ról a másikra várható. Az asztmát a vastagbélen és a májon keresztül kell gyógyítani. Meglepő bizonyára ez a megállapítás, de tapasztalatból tudom, hogy ez így van. A másik megállapítás az, hogy a gyógykúra több részből kell, hogy álljon, ha azt akarja, hogy a fia és mindenki, aki asztmában szenved, meggyógyuljon. A rovat terjedelme nem engedi meg, hogy részletesen szóljak erről a kérdésről. Most a legfontosabbakat említem. Fogyasszon kevesebb húst, alkoholt és általános méregtelenítő-tisztító kúrával állítsa helyre a szervezet ön- gyógyító-öntisztító működését, azaz az immunrendszerét. Ezután következzen a májtisztítás, hogy tökéletesen működjön, mert a vastagbélben keletkezett káros anyagok, pl. fenolok és az alkoholok következtében a szervezet allergiás reakciókészsége emelkedik. Ezért kell a májon keresztül gyógyítani az allergiát és mivel az asztma is allergiás jellegű betegség, ezért nehéz gyógyítani. A beteget rá kell vezetnünk a pozitív gondolkodásra. Van úgy, hogy a beteg fél fulladástól. Az ilyen beteg nehezen gyógyul, mert amit az orvos és a természet kialakít benne, negatív hozzáállásával lerombolja. Minden betegség gyógyulási alapja a béke, a nyugalom és a hit a gyógyulásban. Amikor már a szervezet megtisztult és normálisan kezd működni az immunrendszere, jönnek a speciális gyógynövények és természetes anyagok, amelyek segítenek az aszt- ma gyógyításában. ÚJ SZÓ 2003. MÁJI Szexet ajánlanak a kutatók, ha fájdalmat érzünk, ha feszültek vagyunk, ha rossz a kedélyállapotunk Szépít és fiatalít a szerelerr KEDVCSINÁLÓ ájus van, az év talán legszebb hónapja. A szerelem, legyen testi vagy lelki, ebben a hónapban nagyobb szerepet kap. Nem tudjuk, a gyógyszerészek milyen szert ajánlanak fájdalomcsillapítónak. Azt viszont tudjuk, hogy mit ajánlanak a kutatók: szexet. S ami a legjobb: nem kell tanácsért orvoshoz fordulni. Egy Amerikában végzett hosszú ideig tartó vizsgálat szerint a szexuálisan aktív emberek ritkábban betegszenek meg, barátságosabbak és több örömet találnak az életben. Ez azt jelenti tehát, hogy a szex révén meg lehet spórolni a patikai költségeket. Hogy miért? Az alábbiakban megtudhatják. TÉNYLEG KELL? Vajon a nemi vágy, az erotika életünk szerves része kell, hogy legyen? Van, aki fizikai adottsága, szervezeti felépítése, esetleg hormonrendszere miatt nem kívánja a házaséletet, vagy megelégszik ritkább együttléttel, mások rendszeresen igénylik. A szexualitásnak nincs szervekre kimutatható hatása, s a nemi élet hiánya, vagy rendszertelensége nem okoz semmilyen szervi elváltozást. Nem elhanyagolható ugyanakkor kérdés pszichés oldala. Az elfojtott vágyak következében ugyanis neurózis alakulhat ki, amelyek magatartás- zavarokat válthatnak ki. A házasélet változatossá tétele mindenképpen kitartást és türelmet igényel. Hiába értik meg egymást fél szavakból a házastársak, mindkettőjüknek mások az igényei, kívánságai, követelési. Nem az a lényeg, ki kezdeményez, csakis a végeredmény a fontos. FOKOZZA A KREATIVITÁST Azoknál az embereknél, akik gyakrabban élnek nemi életet, a többiekhez képest magasabb a vérükben a doppingoló kortizol és adrenalin. A nemi szervekben létrehozott energia stimulálja az agyalapi mirigyet és a tobozmirigyet, s ez javítja az agy vérellátását. Egyértelműen fokozza az összpontosító készséget és a figyelmet, a kreativitást és az ötlet- gazdagságot, állítják a szakértők. CSÖKKENTI A FÁJDALMAT Állítják egy amerikai kutatók. Ennek oka, hogy az orgazmus felfüggeszti a fájdalomérzetet. A felszabaduló endorfin úgy hat, mint a morfium, csak rövidebb ideig. A migrén vagy fejfájás ideiglenesen megszűnhet, a menstruáció előtti hasgörcsök rendszerint enyhülnek. SZÉPÍT Erről a fokozott ösztrogénkivá- lasztás gondoskodik, mert javítja a sejtek regenerációs képessé elősegíti a kollagénképzőt Ennek révén a bőr tovább m: feszes, rugalmas és ráncmei Az Egyesült Államok egész ügyi hatóságainak vizsgál szerint az olyan nők vérében, legalább hetente egyszer szt keznek, sokkal több az ösztro; mint a mérsékletesebben é nek. A narancsbőr és a visszé gúlát is késleltetve lép fel, mit magasabb ösztrogénszint ser] ti a nyirokáramlást. FIATALÍT Mégpedig 10-15 évvel. Ezt mt ta ki az a vizsgálat, ame Edinbourghban végeztek 3 emberre kiterjedően, neuropszichológus így fogl össze az eredményeket: „Aki xuálisan kielégített párkapcsc ban él, az vonzóbb.“ JAVÍTJA A KEDÉLYÁLLAPOT Az orgazmus során jó érzést k anyagok kerülnek a vérárán Ez egy olyan pszichokol amely boldoggá tesz. Az akté kielégülést nyújtó szexuális él élő emberek tűrőképessége gyobb, kevesebb köztük a pressziós és a szorongó. Ezei vül a szex zseniális módsze stressz oldására. Klasszikusok a szerelemről O Akire gyermekkorában nem nevetetett eleget az anyja, az felnőtt korában nem lesz méltó az istenek asztalára, sem az istennők ágyára. (Terentius) O Lecsapott rám a kovács Erósz tüzes vasával, azután téli jeges patak vizébe mártott. (Anakreón) Az amerikaiaknak csaknem 60 százaléka túlsúlyos. A kövérség nehezíti a rosszindulatú daganatok felfedezését. A kövérek gyakrabban halnak meg rákban PANORAMA elhízottak gyakrabban halnak meg rákban. A fölösleges kilók leadása egyhatoddal csökkenthetné a rák szinte bármilyen fajtájában elhunytak számát, állítják amerikai tudósok. Az orvostársadalom már korábban is vallotta, hogy a túlsúlyos, illetve az elhízott emberek körében bizonyos rákfajták, így a mellrák, a vastagbél-, illetve a méhrák, gyakrabban fordul elő, az azonban csak most bizonyosodott be drámai egyértelműséggel, hogy az elhí zás a rákbetegség sokkal több fajtájára hajlamosít - áll az Amerikai Rákkutatók Szövetsége által számos rákkutató,- belgyógyász, táplálkozási szakember, illetve gyakorló orvos és rokonágazat ban dolgozó tudományos munkatárs által készített tanulmányban. Az 1982 óta, mintegy 900 ezer ember bevonásával folytatott kutatási program eredményeként megállapították, hogy a nőket tekintve a rákos haláleseteknek mintegy 20 százaléka, a férfiaknál pedig 14 százaléka lett volna kivédhető a normális testsúly fenntartásával. Mivel az amerikaiaknak csaknem 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a kutatók szerint a sülycsök- kentő diéta és a megfelelő mozgás :o mennyiség évente mintegy 90 ezer emberéletet menthetne meg. Mint Eugenia Calle, a program vezetője elmondta, a méhtestrák előfordulása csaknem hatszor gyakoribb a túlsúlyos nők esetében, mint a normális súlyúaknál. A veserák ötször, a méhnyak-rák háromszor olyan gyakran támadja meg a kövér asszonyokat, míg a mell- az epehólyag-, a hasnyálmirigy- és a nyelőcsőrák kétszer olyan gyakori a normálisnál súlyosabb nőknél. A férfiak közül a kövérek 75 százalékkal gyakrabban betegednek meg gyomor, vastag- és végbél-, illetve epehólyagrákban, a májrák esetükben négyszer olyan gyakoribb, de kétszerié több a hasnyálmirigyrák is, mint a normális testsúlyúaknál. Az agydaganat, a húgyhólyagrák, illetve a bőrrák - az eddig rendelkezésre álló adatok szerint - nincs összefüggésben a testsúllyal. A normálisnál nagyobb testsúly ugyanakkor több módon is befolyásolja a daganatok kifejlődésének kockázatát, és a beteg- ' ség végkimenetelét. Fokozza a vérben az ösztrogén hormon szintjét, ami magában hordozza a női nemi szervek rákos megbetegedéseinek kockázatát. Az elhí- zottság tovább rontja az igen gyakori refluxbetegséget (a nyelőcső és a gyomor közötti záróizom nem megfelelő működését), amely a nyelőcsőrák kockázatát fokozza. Á túlsúly ugyancsak növeli az inzulinszintet, ami a szervezetben sejtszaporodást fokozó hormon termelését ösztönzi. A kövérség ugyanakkor nehezíti a rákos daganatok felfedezését is, hiszen a nagymennyiségű zsírszövet miatt nehezebben lehet még korai, jól gyógyítható stádiumban „véletlenül“ felfedezni a testen megjelent csomókat, duzzanatokat. Ráadásul ezek a túlsúllyal küszködök a tapasztalatok szerint ritkábban mennek orvoshoz, feltehetően azért, mert szégyellik ormótlan testüket. A nagyon kövér egyének esetében problémát jelenthet az is, h< nem férnek be a kompu tomográf (CT) készülék alá, ille a későbbiekben, a sugárkezeié: során, nehezen tudják beállít számukra a sugárkezeléseid használt készüléket úgy, hogy a zelést a legmegfelelőbb helyre - optimális mennyiségben - kapj A túlsúlyos embereket operáin: nehezebb, és a kemoterápiás ke lés, a megfelelő gyógyszerac megtervezése is bonyolultabb s: mukra, a testükben meglévő m mennyiségű zsírszövet ugyanis zonyos esetekben felszívja, s ez mintegy semlegesíti az orvosok tál előírt daganatellenes gyógys: rek hatóanyagait. Növekszik az esély a gyógyulásra Egyre több nemzetközi konferencián állapítják meg, hogy az új preparátumok és gyógymódok nagymértékben javítják a rákbetegek kilátásai. Különösen a nőket sújtó daganatok kezelésében értek el jelentős sikereket. MELL A mellrák leggyakrabban a 40. és 75. életév között jelentkezik. A mellekben vagy a hónaljban kemény, fájdalommentes csomó keletkezik. Betegségre utalhat, ha a mellbimbó váladékozik, vagy körülötte ekcéma képződik. A betegség előrehaladott stádiumában a mellbimbó nagyon kiemelkedik vagy behúzódik. A daganat áttéteket képezhet a csontokban, májban, tüdőben, agyban vagy petefészkekben. A kezelés a betegség mértékétől függ. Vagy csak a daganatot vagy az egész mellet eltávolítják, utána besugárzás vagy kemoterápia következik. MÉHSZÁJ A 35. életév körül a leggyakoribb, s a nyálkahártyát sújtja. Nemi érintkezés és székletürítés után véres váladék jelzi, hogy baj van. Később vizelési nehézségek, hólyagproblémák, vastagbélpanaszok és fertőzések lépnek fel. A tüdőben, csontokban, májban és az agyban képez áttéteket. Műtéttel, majd besugárzással kezelik. MÉH Leggyakrabban a változókor után fordul elő. Fiatalabb korban méh- rákra utal, ha menstruációs cikluson kívül vérzés jelentkezik. Csaknem mindig rosszat jelent, ha ugyanez a változókor után bármikor előfordul. A kezelés méh- és petefészek-eltávolítással jár. PETEFÉSZEK Az igazi daganat ritka, valamennyi petefészek-betegségnek csupán 5 százaléka. Elsősorban különféle ciszták formájában jelentkezik. A 21. életév előtt rosszindulatú daganat csak az esetek 5 százalékát teszi ki, 20 és 50 év között 10 százalék, 50 év után 30 százalék. A nagy daganatok teltségérzetet okoznak, a has megpuffad. A kezelést a páciens korától függően határozzák meg. Általában mindkét petefészket és a mé- het is eltávolítják, majd kemoterápia következik.