Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-22 / 116. szám, csütörtök
Kitekintő ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 2 A bírósági perekben eddig háromszor elmarasztalt Silvio Berlusconi miniszterelnök nyilvánosan sajnáltatja magát, mert szerinte „valaki el akarja őt távolítani" Berlusconi milánói bírái előtt látja. „Rengeteg erő akar megállítani engem” - nyilatkozta a minap az ankarai látogatása idején rendezett sajtókonferencián. „Ellenem, a reformer ellen, aki nagyobb jólétet és szabadságot akar az országnak” - idézi őt az II Messagero - „összefogtak a különböző politikai és pénzügyi hatalmi központok”. Berlusconi, feledve és feledtetve, hogy nemrég még az iszlám kultúra alacso- nyabbrendűségéről értekezett, Törökországban így beszélt: „Sok a közös bennem és Erdoganban (a török miniszterelnökben): mindketten őrültek vagyunk egy kicsit. Mind a ketten új pártot alapítottunk, és mind a ketten kihívást intéztünk az establishment (a kialakult intézményi és személyi kapcsolatrendszer - a szerző) ellen. Hatalmas számú ellenség előtt találtuk magunkat, amely úgy érzi, hogy hozzányúltak kiváltságaihoz.” És hogy Berlusconi szerint konkrétan ki az ellenség? Nos „minden olyan erő, amely együtt kormányozta az országot a régi politikai osztállyal, azok, akik a változás ellen vannak, s akik ma is a visszautasítás mechanizmusait működtetik” - hangoztatta a miniszterelnök a Corriere della Sera szerint. Vagyis Berlusconi annak ellenére az „establishmenten” kívül állónak igyekszik láttatni magát, hogy üzleti birodalmát Bettino Craxi egykori (korrupció miatt elítélt, s idegenben, emigrációban elhunyt) szocialista miniszterelnök bizalmas támogatásával növelte mindenkiénél nagyobbra, s hogy a hagyományos pártok egy évtizeddel ezelőtti, korrupciós botrányok miatti összeomlása óta ő töltötte be a politikai élet jobboldalán keletkezett űrt. „Megváltoztattam az olaszok életét. Behoztam az országba a kereskedelmi televíziót” - ecsetelte érdemeit a New York Timesnak, hozzátéve, hogy ő Itália „leghíresebb, legismertebb, s leginkább szeretett üzletembere”. Erre alapozva úgy gondolja: „Csaknem lehetetlen, akár egy baloldali bíróság számára is, hogy elítéljen. Ezzel a közvélemény ellen fordulna”. A puhatolózásra, hogy vajon miért nem számolta fel - miként azt két évvel ezelőtti megválasztásakor ígérte, száz napon belül - az általa betöltött közhivatal és a kiterjedt üzleti birodalma közötti összeférhetetlenséget, s miért nem adta el televíziós csatornáit, Berlusconi így felelt az amerikai lapnak. „Én akartam, de a gyermekeim nem engedték. Szerelmesek a vállalataimba. Folytatni akarják annak igazgatását, amit az apjuk épített fel.” Berlusconi jogosnak érzi azt is, hogy beleszól a köztévé belügyei- be is: a minap kifogásolta, hogy a RAI baloldali elfogultságé hármas csatornája részrehajlóan számolt (Népszabadság-felvéte be az ellene folyó eljárásról. A adón - máig sem tudni, kinek £ utasítására - vizsgálat indult műsorkészítők ellen. Amikc Francesco Rutelli, az ellenzé egyik vezetője kijelentette, hog Itáliában a „diktatúra fuvallat; érezhető, s hogy egy rezsim va kialakulóban, Berlusconi így re] likázott: „a rezsim már létezik - az ellenem működik”. Berlusconi kész megváltoztat! ezt a „rezsimet”, s mint arról a R/ weboldala beszámolt, növelni k vánja a kormányfői méltóság h; táskörét, vagy kész létrehozni „francia típusú” elnökséget. Ei nek érdekében kész megváltozta ni a választási rendszert is. Be lusconi a minap Bariban járva 1< szögezte: „Elrendeltem, hog büntetőjogilag üldözzék mind; zokat, akik megsértik a miniszte: tanács elnökének hivatalát. Nei tartom magam antiliberálisnak, kötelességemnek teszek eleget.” A miniszterelnököt nem sokkal határozata előtt, a korrupciós pe: ben elmondott vallomása után, milánói bíróság aulájában inzu tus érte. Egy magányos férfi a: ordította neki, hogy ugyanúg fogja végezni, mint Ceausescu. helyszínen tartózkodó tudósító tanúsága szerint Berlusconi e sz; vakkal fordult a mellette áll rendőrhöz: „Szerezze be ennek a embernek a személyi adatai: Azonosítsa!” Róma, 2003. május „Nagy áldozat az, amit vállalok” - panaszolta a New York Times tudósítójának egy kétórás, a miniszterelnöki palotában adott exkluzív vacsora fölött Silvio Berlusconi. „Van egy vitorlás jachtom, de az elmúlt két évben mindössze egyetlen napot töltöttem rajta. Két vagy három éve nem voltam már a Bermudákon lévő házamban sem. Ugyanez áll a portofi- nói házamra is: csak egy napig lehettem ott az elmúlt kilenc hónap alatt.” POGÁR DEMETER Olaszország leggazdagabb embere, a nagyvállalkozóból lett politikus, akit a Forbes magazin a világ harmadik legbefolyásosabb milliárdosának tart, ekképp igyekezett elnyerni az amerikai olvasóközönség együttérzését: „Az életem megváltozott. Minősége borzalmassá vált. Micsoda kegyetlen munka ez” - keseregte Itália 67. évéhez közeledő kormányfője, aki, mint mondja, állandóan dolgozik, s „egyedül, állandóan egyedül van”. A nyilvánosságnak szánt önvallomás annak a médiakampánynak a része, amelyet Berlusconi akkor indított el, amikor már-már visszafordíthatatlanul olybá tűnt, hogy sem a halogatási kísérletek, sem a büntető- és eljárásjogi törvények testre szabott és visszamenőleges módosításai nem tudják eltéríteni a bíróságot attól, hogy hamarosan ítéletet hozzon egy ellene három éve elindított korrupciós perben. Silvio Berlusconit, aki ellen az elmúlt évtizedben csaknem félezer (!) alkalommal indítottak vizsgálatot, eddig három perben marasztalták el, s első fokon összesen több mint hat év szabadság- vesztést szabtak ki rá. A fellebbezések nyomán azonban az ügyek vagy elévültek, vagy a bíróság nem találta eléggé meggyőzőnek az Itália fővádlottja ellen felhozott bizonyítékokat. Ez a mostani per lesz a végső. Az előjelek azonban nem éppen kedvezőek. A közelmúltban egy hasonló ügyben Berlusconi vitatott üzleti ügyeinek jogi intézőjére 11 évet szabtak ki, s e jó barát, Cesa- re Perviti most, a döntő és utolsó perben együtt ül vele a vádlottak padján. Legalábbis ült a múlt hét péntekig, amikor is a bíróság váratlanul úgy döntött, hogy az állandóan miniszterelnöki elfoglaltságaira hivatkozó Berlusconi ügyét leválasztja társaiéról, s a kormányfő felelősségét külön fogja vizsgálni. Az olasz kormányfő ma is indulattal emlékszik vissza rá, ahogy kilenc évvel ezelőtt, első miniszter- elnöksége idején éppen egy maffiaellenes nemzetközi konferencia idején nyújtottak át neki egy korrupciós perre való idézést. A botrány hozzájárult Berlusconi rövid életű első kabinetje bukásához. A megaláztatás - legalábbis egészen a pénteki bírósági leválasztási határozatáig úgy tűnt - most ennél is súlyosabb lehetett volna: Itália ugyanis éppen akkor lesz az EU soros elnöke, amikor miniszterelnöke ellen meg kellett volna hoznia a verdiktet. A törvényszéki kü- lönutas fordulat nyomán azonban valószínű, hogy az ítélet az olasz ciklus után születik meg, ha megszületik egyáltalán. Berlusconi a fordulatig mindent megtett, hogy elkerülje az elítéltetést: megkísérelte elhalasztatni a pert, s megpróbálta visszaállítani a legmagasabb közméltóságok immunitását - függetlenül attól, hogy az ellenük folyó eljárás a hivataluk gyakorlása közben elkövetett vétség miatt folyik-e. Arra az esetre, ha elítélik, új választások kiírását ígérte, hogy a választók dönthessék el, „ki kormányozza az országot”: a választott politikusok, avagy az önjelölt, s az ellene „boszorkányüldözést folytató” baloldali bírák. (Berlusconi figyelmét elkerülhette, hogy Itáliában a választások kiírására nem ő, hanem Ciampi elnök hivatott.) A kormányfő e jogi utóvédharcait egészíti ki azzal, hogy felfeküdt a média virtuális pszichiátriai he- verőjére, s panaszáradatával megpróbált a lehető legpozitívabb imázst kelteni magáról. Az önmagát a nemzetéért feláldozó üldözöttét. „Olyan légkör alakult ki (az országban), ami nem tetszik nekem” - nyilatkozta a La Stampának. „Úgy érzem hogy valaki, nem tudom ki, készül valamire. Az a benyomásom, hogy valaki arra törekszik, hogy megszabaduljon tőlem, de nem tudom, miként.” A The New York Timesnak elmagyarázta, hogy miért nem vonul vissza a miniszterelnöki léttel járó spártai sanyargás ellenére sem: „Ha most azonnal elhagynám a politikai életet, Olaszország a kommunisták kezére kerülne”. Mint mondja, „ma nincs más Itáliában”, aki ezt megakadályozhatná. Csak ő. A baloldal szerinte antiliberális, „antidemokratikus”, és „visszaesett az infantilizmusba”. Ám ő, Berlusconi a veszélyt már nem csak a „puccsisták logikáját követő”, s a „polgári állam ellen harcoló” bírókban és ügyészekben Lenne mit meggyónnia (Reuters-felvétel) Pillantás Olaszország fővádlottjának világképébe A londoni City jómódú dolgozói lassan belefáradnak a jótékonykodásba, olyan kíméletlen hatékonysággal működik az adománygyűjtő gépezet minden sarkon Ha biztosítják az ebmenhely kalapját, akár el is lophatják GERGELY G. ANDRÁS William és Mary egy kutyamen- hely számára gyűjt adományokat Manchester főutcáján. Amikor egy pillanatra nem figyelnek oda, valaki elemeli az aprópénzeket tartalmazó kalapot. Aznap tehát éhesen maradnak a kutyák. Vagy mégsem? Egy modern karitatív szervezet Angliában minden eshetőségre felkészült. Teheti ezt azért, mert a jótékonykodás technikai hátterét biztosító cégek és alapítványok egész sora áll készenlétben, hogy a kutyák étrendje biztosítva legyen, így a kalapban gyűjtött pénzt a társadalmi szervezetekre szakosodott cégnél lehet biztosítani. Ha ebéd közben eltűnt a kalap, az adományok akkor sem vesztek el. William és Mary manchesteri vonatjegyét is „karitatív” utazási iroda szerzi be kedvezményes áron, speciális adománygyűjtő dobozokból is bő a kínálat. A civil szervezetek 2003-as londoni kiállításán számtalan ehhez hasonló szolgáltatással ismerkedhetett meg a látogató. Egy dolog azonban nem világos: honnan tudják, hogy az ellopott kalapban hány penny volt, vagy éppenséggel volt-e benne valami egyáltalán? Bizonytalan esetekben az adományok átlagos forgalma alapján fizetnek - válaszol a jótékonysági” biztosítótársaság képviselője. Ha napi három fontot szoktak bedobni a manchesteriek a kalapba, akkor annyit is igényelhetnek vissza - legalábbis ez az elmélet. Közép-Európában valószínűleg ennél nehezebb lenne egy ellopott aprópénzes kalap tartalmáért pénzt kicsikarni a biztosítóktól. De például a karitatív telefontársaság gondolata is idegennek tűnhet. Pár leleményes angol ugyanis így okoskodott: ha egy segélyszervezet telefonon szerez adományozókat, miért fizesse közben a telefon- számlát egy profitra éhes multinacionális vállalatnak? A Phone Coop nyereségét jótékonysági célra fordítják. De „karitatív” bankszámlát is nyithatunk a Natwest pénzintézetnél, vagy áfakedvezményekről érdeklődhetünk a Liasion VAT Consultancynál - megfelelő díj fejében. Ha nincsen pénz alapítványunknál új számítógépekre, hasonló helyzetben lévő szervezetekkel közösen is bérelhetünk gépeket. Még a szerelő is „bérelhető” a pénztelen alapítványokra szakosodott cégtől, hogy ne kelljen a méregdrága és megbízhatatlan idegen szakembert kihívni. Közép-Európában még nagyrészt hiányoznak a jótékonysági tevékenységekre koncentráló szolgáltató cégek, és nem utolsósorban a civil szervezetek munkáját koordináló, érdek-képviseleti szervek. Barabás Miklós, a budapesti Európa Ház vezetője a londoni fórumon tartott előadásában rámutatott a problémára: a civil szféra egészének - természetéből adódóan - nincsenek általánosan elfogadott vezetői, vagyis már az érdekképviselet kialakításáról szóló kezdeti vitában sem egyértelmű, kivel tárgyalhat a kormány a szektor jövőjéről. Barabás emellett a civil szféra politikai megosztottságát és a magyar főváros aránytalan országos súlyát emelte ki. (Az Európa Ház egyébként több éve az egyetlen külföldi kiállító a évente sorra kerülő londoni rer dezvényen). A londoni City jómódú dolgoz; egyenesen belefásultak a jótékonj kodásba - magyarázza Priya Gop; lan, a fiatal jogásznő egy előkel Temze-parti étteremben ülve. - , banknegyed minden sarkán lesbe állnak a karitatív szervezetek képv selői, mi pedig minden reggel újab szervezetnek ígérünk oda „csak h£ vi egy fontot” a fizetésünkből. La; san belefáradunk a jótékonykodá: ba, olyan kíméletlen hatékonyság gal működik az adománygyűjtő gí pezet - mondja Priya. Budapest-London, 2003. májú
