Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-22 / 116. szám, csütörtök
Kultúra ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 22. Corvin Mátyás kora kedvezett a nagy műveltséggel bíró arisztokrata családoknak. A Pálffyak „sikertörténete" szinte egyedülálló az újkori magyar történelemben Egy magyar arisztokrata család felemelkedése LŐRINCZ ADRIÁN A magyarság és szlovákság múltjában lépten-nyomon fellelhető érintkezési pontok felkutatása ma különösen éles hangsúllyal vetődik fel. Az európaiság kinyilvánításának egyik módja - szabadon idézve József Attilát - az lehetne, ha rendeznénk végre közös dolgainkat... Bár az 1989-es „bársonyos forradalom” utáni felszabadult légkör kedvezett a nacionalista és soviniszta eszmék szabad burjánzásának, a kilencvenes évek vége felé azt tapasztalhattuk, hogy az ezeket hirdető pártok, magukat nemzetinek kiadó csoportosulások a háttérbe szorultak. Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, túl kellett élnünk a Meciar-kormányzatokat, Slavkov- ská oktatási miniszter asszony magyarellenes iskolapolitikájának hatásait és következményeit, az éppen aktuális önjelölt „nemzetébresztők” kisebbségek elleni kirohanásait. Ma már tudjuk, hogy valamennyien csak bábok voltak a politika nagy színpadán; neveik ugyanúgy eltűnnek majd a történelem süllyesztőjében, mint mindazoké, akik nem alkottak, s így nem hagyhattak maradandó értéket maguk után. Nehezebb lesz azonban felszámolni azokat a károkat, amelyeket a legfiatalabb korosztály lelkében okoztak. Mivel a történelemhamisítás egyeseknek nagyon jól jövedelmezett, gyermekeink ma is azokból a történelemkönyvekből tanulnak, amelyek az igazságnak csak az egyik, torz arcát mutatják meg. Nem lehet elfelejteni az elemisták számára kiadott Zornicka című újság képregényét sem, melyből a hét-nyolc éves nebulók megtudhatták, hogy a magyarok - akiket a nem kevés fantáziával megáldott rajzoló villogó szemű, barbár mongolként ábrázolt - az ázsiai népek elől menekülve szorították ki a szlovákokat (nem összetévesztendő a szlávokkal!) a Kárpát-medencéből. A kicsit is reálisan gondolkodó szlovákok arcára is mosolyt csalt annak a „térképésznek” a szórólapok formájában terjesztett műve, aki tudományosan bizonyította be, hogy a magyarok bejövetele előtt a Nagy Szlovák Birodalom partjait két tenger is mosta. Folytathatnám a felsorolást, kitérve a politikusok kirohanásaira, a sajtó felkent képviselőinek uszító cikkeire, melyekből nem volt hiány. Nem teszem. A Kárpát-medencei közös múlt kutatása során ugyanis nem az emóciókra, hanem a józan észérvekre kell támaszkodnunk. „A történelem bölcselet, mely példákkal tanít” - mondta Comenius, a népek tanítója. Jó példa pedig akadt bőven az elmúlt egy évezred során. Gondolok itt elsősorban azokra a nemesi családokra, amelyek az ország felemelkedésén munkálkodtak olyan multietnikus környezetben is, mint a Kárpát-medence északnyugati szeglete. Az egyik ilyen, köznemesi sorból a hercegi rangig felkapaszkodó család a Pálffy volt. Az Erdődyek, Esterházyak, Draskovichok, Nádasdy- ak és Koháryak mellett ők játszották a legfontosabb szerepet az újkor politikai és gazdasági történéseinek irányításában. A család eredete immár másfél évszázada áll a történészek vitái középpontjában. Egyesek szerint teljes bizonyossággal sohasem lesz tisztázható; a néphagyomány szerint a csallóközi kistelepülésről, Dercsikáról származnak őseik, és mint a térség szinte valamennyi legendája, ez is Mátyás királyunk személye köré épül. Ha hinni lehet a szájhagyománynak, a Dercsika környéki erdőkben hintón végigutazó Mátyás király lovai megbokrosodtak, mivel egy szarvas ugrott előttük keresztül az úton. Őrült vágtába kezdtek, aminek következtében a hintó egyik kereke eltörött. Csak azért nem vesztette életét a király, mert a Pálffyak egyik őse megragadta az árván maradt lőcsöt, és addig futott a hintó mellett, míg sikerült megzaboláznia a lovakat. Mivel megmentette a. király életét, az nemességgel ajándékozta meg. Azóta látható a család címerében a törött kocsikereket átugró szarvas. Talán a mesébe illő történetnél is érdekesebb a család felemelkedésének története. Ennek kezdete a tizenötödik század utolsó évtizedére tehető, amikor a Pozsony megyei nemesi ősöktől származó Pálffy Pál feleségül vette a híres-neves esztergomi érsek és bíboros, Bakócz Tamás egyik testvérének lányát, Klárát, aki viszont az 1543-ban elhunyt és a horvát-szlavón területen nagy befolyással bíró Erdődy Simon zágrábi püspök édestestvére volt. Pál atyjáról, Lőrincről azt jegyezték fel, hogy 1526-ban Pozsony vármegye nemeseinek kapitányaként esett el a mohácsi csatatéren. Az igazán érdekes, akár kulcsfigurának is nevezhető személy a történetben Péter, Pálffy Pál legkisebb fia. Ő volt az, aki a család ismertségét és befolyását kihasználva benősült a nagyon gazdag Fugger osztrák kereskedő- és bankárfamíliába. Ez természetesen új lehetőségeket nyitott - Pál legifjabb fia, Miklós már a bécsi udvarban nevelkedhetett. A leendő uralkodó, Rudolf főherceg egyik legjobb barátja lett. Képességeit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tizenhatodik század utolsó évtizedében bányavidéki és Dunán inneni végvidéki, komáromi, majd esztergomi főkapitánnyá nevezték ki. A Bécsbe vezető török utat egyedül ő ellenőrizhette, a császárváros teljes Duna menti védelme tehát egy magyar főúr kezében volt. Egy tekintélyes kortársa, Illésházy István írta róla, hogy „minthogy az császárnak udvarában nevelkedett fel, és komornyikja is Volt, és felesége is német nagy nemzet volt, neki mégis többet hittek, de az többi magyar- *nak senkinek nem hittek”. Hogy mit hozott Pozsony vármegyének a Pálffyak és a bécsi udvar kapcsolata? Egyrészt jelentős gazdasági fellendülést, hiszen a befolyásos család tagjai előjogot szereztek a hadsereg ellátmányozására. Mivel birtokaik a Csallóközben, a Szigetközben és az Erdőháton voltak, a térség településhálózatának mai képe is részben az ő kezük munkájának eredménye. Nem elhanyagolandó a művelődés terén kifejtett tevékenységük sem. Részt vettek az egyházközségek kialakításában, 1666-ban pedig lerakták a privigyei piarista kollégium alapjait. Az alapítólevél szerint a Pálffyak vállalták a pénzalapítvány letételét, a templom, kollégium és iskola megépítését, valamint könyvtárat is adományoztak a rendnek; a piaristák ennek fejében vállalták, hogy naponta misét mondanak Pálffynéért, tisztítótűzben szenvedő leikéért, továbbá az ifjúságot „kegyességre, istenfélelemre és jó erkölcsre nevelik, a szabad tudományokra és művészetekre oktatják az ábécétől a retorikáig, és írásban, számtanban, tetszés szerint pedig zenében is képzik”. Végezetül pedig említést kell tennünk a Pállfyak vöröskői kastélyában felhalmozott, a történelem viharai által megtizedelt, egykor mintegy tizenötezer kötetet számláló könyv- és pergamengyűjteményről, melyet a maga idejében Európa egyik legszebb és leggazdagabb reneszánsz könyvtáraként tartottak számon. A múlt - elmúlt. Az 1945-ös konfis- kálást követően a híres könyvtár nagy része megsemmisült, a drága kötetek illetéktelen kezekbe kerültek. A régi nemesi családok emlékét is már csak a könyvek őrzik - és persze a történészek. Például azok, akik kedden adtak egymásnak találkát a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézetének előadótermében. A konferencia - mely a szakmai közönségen kívül számos, a történelem iránt érdeklődő diákot, de az idősebb korosztály képviselőit is oda- vonzotta - a Pálffyaknak az újkori történelemben betöltött szerepét taglalta. Az előadók - Gecsényi Lajos professzor, Éva Frimmová doktornő, Mgr. Michaela Kujicová, Mgr. Katarina Malecková, Koltai András doktor, Pálffy Géza doktor, Viliam Cicaj doktor, Mgr. Anna Fundárková és Várkonyi Gábor doktor - valamennyien a Magyar Tudományos Akadémia, a Szlovák Tudományos Akadémia, illetve a pozsonyi Egyetemi Könyvtár munkatársai. A szervezési teendőket az SZTA-MTA Együttműködési Iroda, illetve a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete vállalta magára. Mint igazgatónője, Czimbalmosné Molnár Éva köszöntőjében is hangsúlyozta, fontos, hogy az Európai Unió küszöbén a magyar és a szlovák történészek továbbra is keressék a közös témákat, hiszen az egybefonódó múlt kérdéseinek tisztázása jövőnket vetíti előre. Teszem hozzá - úgy legyen. Dédapáink nyomában címmel két évvel ezelőtt tartották az első hagyományőrző rendezvényt Kisgyarmaton - idén a tollfosztás szokásait elevenítették fel Rózsára ráncolt szoknya és kalácskenő (A szerző felvételei) Kisgyarmaton a falu közepén álló 151-es számú lakatlan ház időről időre életre kel. Befűtik a kemencét, kenyeret sütnek, az udvaron gulyást főznek, tollfosztóba igyekeznek a népviseletbe öltözött fiatalok és idősek. A Csema- dok helyi alapszervezete és a LIMES-ANAVUM Regionális Kulturális Társulás, amely Párkány és környéke kulturális életét hivatott fellendíteni, itt tartja hagyományőrző rendezvényeit, hiteles környezetben. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA Mészáros Júlia a Csemadok kisgyar- mati szervezetének elnöke, a Dédapáink nyomában elnevezésű rendezvénysorozat főszervezője. Komoly néprajzi gyűjtéseket végzett, feldolgozta a falu népszokásait.- Sok mindenre emlékeztem a gyerekkoromból, sokat tanultam-hal- lottam az édesanyámtól - magyarázza. - Él itt három idős ember, Csákváry Béla bácsi, Mikony Ignác bácsi és Szőcs Péter bácsi, tőlük gyűjtöttem. Kislány koromban szerepeltem a kisgyarmati kurtaszoknyás lakodalomban, és valahogy megmaradt az emlékezetemben. Henczy Béla bácsi volt akkor a Cse- madok-elnök, a kisgyarmati lakodalommal jártuk a környéket, Magyar- országon is sok helyen felléptük vele. Úgy gondolom, kötelességünk ápolni a hagyományokat és ezáltal is megőrizni a magyarságunkat. Dédapáink nyomában címmel két évvel ezelőtt tartották az első hagyományőrző rendezvényt a községben. Akkor disznóölést rendeztek, amelyen pontosan úgy zajlott minden, mint a régi időkben. Tavaly a húsvéti szokásokat elevenítették fel, idén pedig a tollfosztást. - Van egy nagy tervünk: a kéméndiekkel közösen szeretnénk három napig tartó lakodalmat rendezni - árulja el Mészáros Júlia. - Az előkészületek, a lakodalmi meghívások, az ételek elkészítése pontos mása lesz a réginek. A kéméndiek adják a menyasszonyt, mi a vőlegényt. Elmegyünk Ké- méndre, ott lesz az esküvő, aztán idehozzuk a menyasszonyt, és itt lesz a lakodalom. Éz már regionális rendezvény lesz, nemcsak a mi falunkat érintő megmozdulás. Ez a ház sajnos nem tud sok ember befogadni, már most is túlzsúfolt. Ha előadunk egy népi játékot, például a tollfosztást, azt mindenki látni szeretné. Igaz, bemutathatnánk színpadon, de ebben a környezetben hitelesebb. A bútorok is eredetiek, a kézimunkákat is a faluból szedtük ösz- sze. Sok bútorunk van. Ha lenne tájházunk, lenne mivel berendezni. Most még megvan rá a lehetőség, hogy szert tegyünk tájházra, mert ezek az öreg épületek lassan összeomlanak. Ä Csemadok szívesen megvenné ezt a házat tájháznak, de a tulajdonos nem adja, tervei vannak vele. *** Kisgyarmat a hat kurtaszoknyás falu (Kicsind, Bart, Bény, Kőhídgyarmat, Kéménd) egyike, de a front után már „kezdték elrontogatni” a viseletét, vagyis átszabták. A Csemadok hagyományőrző csoportjának ruháit Szőcs Margit néni varrta. - A lányokon négy alsószoknya van. Mindet ki kell keményíteni. Erre már nem bírtam rávarrni a pufándlit, ami tartja a szoknyát Mindenki tudja a szerepét? mutatja. - Raktározni se könnyű ezeket, beletesszük a papírt, hogy ne dőljön el a ránc. Valamikor hat métert vettünk egy ruhára. Abból előbb kiszabtuk a pruszlikot, de úgy, hogy rózsára legyen. Vagyis hogy mindkét oldalon egyforma legyen a rózsa. A szoknyát is rózsára kellett ráncolni, hogy a rózsa a hajtás közepére kerüljön. Margit néni arról is mesélt, milyen színű volt régen a viselet: - Kávészínű fekete virággal, fekete zöld virággal... Régen mindenféle anyagot lehetett venni, most már nem. Szerencse, hogy megmaradtak a ruhák. Még nekem is van egy, fekete kék virágos. Valamikor az anyós jegyajándéknak szoknyát vett, vastagselyemből. Á menyasszonyi ruha is többféle színű volt annak idején. - Volt, aki tiszta fehérben esküdött, volt, aki színesben. Én tiszta fehér vastagselyemben. Még most is megvan. A fejen magaskoszorú volt. Vagy kifonó a hajban, a szalagok úgy befonva, hogy a haj nem is látszik - mondta. Amikor a lányok már nagyobbacskák voltak, telente készítették a sta- fírungot, szőtték a vásznat. A „bárzsonykabát”, amelyet az egyik fiatal lány visel, Margit nénié volt. Vigyázz rá, inti, mert többet nem varrók nektek! Majd varrók én, szól vissza a kislány, aki segített Margit néninek, mert tíz-tíz melles kötényt, tíz pruszlikot, tíz szoknyát megvarrni mégis sok... *** Julka néni válogatja, illesztgeti össze a kenőnek való tollút. Közben méltatlankodik: - Elég gyengék... Valamikor, amikor a mezőn nevelkedtek a libák, erősebb volt a tollúk, de most, hogy az udvarban nőnek, olyan véznácskák. Kenőnek csak a libatoll jó, annak is csak a szárnya- tolla. Tizenkettőt teszek bele. Úgy kell megkötni, hogy jól is álljon, meg sok se legyen, mert akkor nehéz kimosni. Teszek rá egy kis akasztót. *** Közben folytatódik a játék. Jön Maris: - Szüléké, itt a szár- nyavége tollú, csináljon belőle a Jóska lagzijába legalább húszat.- Maris lelkem, az nem úgy van! Először ezt ki kell mosni szépen, kiszárítani a sütőajtón, csak azután fogja a szüléké megcsinálni a kalácskenőt! - korholja Marist a mamája, Mészáros Júlia. Verébfogni indulnának a legények, de felsülnek. Nem olyan könnyű madarat fogni! A régi szokást elevenítenék fel: a legények egy verebet engedtek be a fosztok közé, mire óriási riadalom támadt (a madár jobban megijedt, mint a lányok). Egy fiatalemberjobb ötlettel áll elő: veréb helyett postagalambot hoz, de leszavazzák. Szegény madár megvadulna a sok ember láttán. *** Valamikor a fosztóban sült tököt, Mészáros Júlia pattogatott kukoricát, tökmagot, főtt kukoricát ettek, később már sütöttek olcsóbb süteményeket is. A mostani fosztóvacsora kínálata gazdag: húsos-babos-krumplis-csipet- kés gulyás, kukoricakása töpörtyű- vel, sült hagymával, biracs (kőttís), pogácsa. Keresztszemes, szálöltéses kézimunkák az asztalokon, a falakon. - Azt én varrtam valamikor, meg azt is - mutogatja Mészáros Julka néni. - Nem voltunk gazdagok, senkinek se jutott annyi, mint most, annak se, akinek megtermett a földeken. De nyugodtabban éltünk, ha szegényen is. Nyáron, ha aratott valaki, egész évre megszerezte a kenyérnekvalót. Itt, Gyarmaton meg olyan jó szokás volt, hogy a kukoricát is kiadták harmadából kapálni, aki azt elvégezte, minden harmadik cső az övé lett. Abból tarthatott állatokat, megvolt a család élelme. Aki jóravaló volt, annak akkor is jó volt. Most egészen másképp van, mégse vagyunk elégedettek. Julka néni kalácskenőt készít A Pálffyak címerén is látható szarvas kőbe faragva, a vöröskői vár előtt A Pálffyak egykori „sasfészke", a vöröskői vár ma múzeum (Képarchívum)
