Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-19 / 113. szám, hétfő
22 Sportvilág ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 1! Effenberg Katarba szerződött Berlin. Stefan Effenberg egy évre a katari Al-Arabi labdarúgóklubhoz szerződött. A 35- szörös válogatott klasszis közel egy hónapja bontott szerződést a VfL Wolfsburggal, mert Jürgen Röber vezetőedző a nyilvánosság előtt is kritizálta őt túlsúlya és rossz fizikai állapota miatt. „A vártnál magasabb színvonalú az ottani bajnokság, és szerintem sokan követik majd a példámat- mondta a 34 éves középpályás, aki 2,3 millió dollárt kap a szeptemberben kezdődő idényre. Effenberg legnagyobb sikereit a Bayern Münchennel érte el: a bajor együttessel háromszor nyert bajnokságot, egyszeregyszer Német Kupát és Bajnokok Ligáját. A szakítást követően hónapokig Wolfsburg- ban játszott, de szerződését nem töltötte ki, miután összeveszett az új szakvezetővel, Jürgen Röberrel. (MTI) Mesés ajánlat Zirkovának? Brünn. Mesés ajánlatot kapott Zuzana Zirková szlovák kosaras az Euroliga-győztes UMCC Jekatyerinburgtól. A PVSK Mi- Zo Pécs honlapja úgy tudja, hogy a brünn) Gambrinus kiváló szélsőjének évi 120 ezer eu- rós fizetést kínálnak az oroszok, ez 50 ezer euróval meghaladná morvaországi keresetét. Zirkovát meglepte a hír, semmiről sem tud: „Újságírói kacsáról lehet szó. Még egy évig érvényes szerződésem van Brünnben, s ezért távozásom számításba sem jöhet.” A válogatott kosaras rövidesen Amerikába repül, hogy felkészüljön a WNBA közelgő idényére, melyre a Washington szerződtette. (SITA) Hallani sem akar jekatyerin- burgi szerződtetéséről (Somogyi Tibor felvétele) Stanley Kupa Döntőben az Anaheim New York. Az Anaheim csapata elsőként jutott a bajnokság playoff- döntőjébe. Miután a Nyugati Főcsoport fináléjában negyedszer is megverte a Minnesotát, s végeredményben 4:0-ra nyerte a sorozatot. Az Óriás Kacsák tízéves történetük során először kerültek a Stanley Kupa döntőjébe. Jean-Sebastien Giugere és a veterán Oates voltak az utolsó meccs központi alakjai, az utóbbi két gólt lőtt, a kapus pedig kiválóan védett. A főcsoport-finálé utolsó találkozóján. Anaheim-Minnesota 2:1 (1:1, 1:0, 0:0), gólütők: Oates (9., 30.), ill. Brunette (5.); 18 000 néző. Hogy ki lesz az Óriás Kacsák ellenfele a döntőben, arra még várni kell. A New Jersey a Keleti Főcsoport fináléjának 4. playoff-mérkőzésén 5:2-re verte az Ottawát, s már csak egy győzelem hiányzik neki ahhoz, hogy megmérkőzhessen az Anaheim együttesével. Ha ez sikerül, négy éven belül ez lenne a harmadik részvétele a fináléban. A másik ágon: New Jersey-Ottawa 5:2 (1:1, 1:1, 3:0), Marshall (8.), Pandolfo (37.), Friesen (41.), Éliás (45.), Madden (48.)., ill. Rachúnek (20.), Varadá (28.); 20 000 néző. (SITA) A 67. futamgyőzelem is mosolyt varázsolt a világbajnok arcára (Reuters-fel vétel) Két sikertelen rajt után izgalmas versenyt hozott a Forma-1-es Osztrák Nagydíj Schumi begyulladva nyert ORIGO-TUDÓSÍTÁS Spielberg. Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher nyerte a Forma-l-es Osztrák Nagydíjat, s megszerezte pályafutása 67. futamgyőzelmét. A német pilóta mögött a finn Kimi Ráikkönen ért célba, így két pontot megőrzött előnyéből a vb-pontversenyben. Meg kellett ismételni a rajtot, mert a 7. sorban da Matta (Toyota) jelezte, hogy nem tud elindulni, így új startot rendeltek el. Másodszorra sem kezdődhetett meg a verseny, mert da Matta, újfent nem tudott elindulni. Tizenkét kör után majd hét másodperc volt Schumacher előnye, ám megérkezett az időjósok által jövendölt eső. Két körrel később Schumacher a depóba hajtott, ahol a tankoló-berendezés csődött mondott. Még szerencse, hogy nem történt tragédia, egy kis üzemanyag ugyanis kifolyt, s lángra kapott: Schumacherre csak úgy spriccelt a poroltó... A német a harmadik helyre tudott visszaérni, Montoya vette át az első helyet, Ráikkönen pedig a Ferrari szerencsétlenkedése alatt ment el az ötszörös világbajnok mellett. A 30. körben Schumacher elment Ráikkönen mellett, így a német kalandos körülmények között ugyan, de visszavette az első helyet. A 42. körben M. Schumacher ismételten kiment tankolni (a jelek szerint sikerült megreparálni a rendszert), 12 másodpercig tartott a kerékcseréje (több benzin kellett az elszúrt első kiállás miatt). A német a harmadik helyre tért vissza, azaz Ráikkönen vette át az első helyet. A 44. körben Alonso a célegyenes végén kicsúszott (a spanyol idé először nem szerzett pontot!), pályára azonban olajat folyatot így össznépi csúszkálás kezdődő abban a kanyarban. A hajrábAa már nem változott semmi. Az Osztrák Nagydíj végeredmt nye: 1. M. Schumacher (néme Ferrari) 1:24:04,888 ó; 2. Ráikkc nen (finn, McLaren-Mercedes) ■ 3,362 mp hátrány; 3. Barrichell (brazil, Ferrari) + 3,951 mp; z Button (angol, BAR-Honda) - 42,243 mp; 5. Coulthard (skó McLaren-Mercedes) + 59,740 mf 6. R. Schumacher (német, Will ams-BMW) + 1 kör. A vb állása: 1. Ráikkönen 40; 2. IV Schumacher 38; 3. Barrichello 2( 4. Alonso 25; 5. Coulthard 26; 6. í Schumacher 20 pont. Csapatbar 1. Ferrari 64; 2. McLaren-Merct des 63; 3. Renault 35 pont. Borsodi Liga: döntetlen Újpesten, kiesett a Dunaferr, nehéz helyzetben a Kispest Oroszország nyerte a női kézilabda Nemzetek Tornáját Elfogyott a Fradi előnye Budapest. Egyre izgalmasabb a labdarúgó Borsodi Liga, főleg ami az elsőséget illeti. Ugyanis a listavezető Ferencváros Újpesten csak döntetlent ért el, s mivel az MTK simán elintézte a győrieket, pontszámban beérte a zöld-fehéreket. Szombati vereségével a Dunaferr már kiesett, nehéz helyzetbe került a Kispest-Honvéd. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ FELSÖHÁZ ill. ♦ ÚjpestFerencváros 0:0 Játékvezető: Makai, 5000 néző. Sárga lap: Kovács, Juhár, Vanczák, ill. Zováth. ÚJPEST: Vlaszák-Széle- si, Tamási, Juhár, Vanczák-Simek (61. Tokody), Farkas, Korolovszky, Rósa D.-Kovács, Horváth (68. Rósa H.). FERENCVÁROS: Szűcs-Vuk- mir, Dragoner, Balog-Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek (75. Kel- ler)-Gera, Tököli (75. Jovic), Leandro (90. Penksa). Közepes színvonalú mérkőzésen Vlaszák Géza bravúrjainak köszönhetően döntetlent hozott a rangadó. ♦ MTKGyőr 3:1 (3:0) Góllövők: Juhász (12.), Illés (28., 45.), ill. Bajevszki (57. - 11-esből). Játékvezető: Erdős, 1500 néző. Sárga lap: Jezdimirovics, ill. Herczeg, Kartelo, Perics. MTK: Hajdú-Molnár, Szmiljanics, Pető-Zavadszky, Madar (59. Andronic), Jezdimirovics, Illés, Fűzi A.-Juhász, Silva (89. Rednic). GYŐR: Sebők-Regedei (60. Nagy T.), Salamon-Böjte, Kar- telo-Németh (30. Perics), Jákl, Jo- vanovics (46. Fűzi K.), Baumgartner-Herczeg, Bajevszki. Az MTK Illés vezényletével lényegében már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. ♦ SiófokDebrecen 3:5 (1:1) Góllövők: Szabó Cs. (17), Schultz (70.), Juhász T. (89.), ill. Böőr (42., 73.), Sumudica (69., 81.), Kiss Z. (75.). Játékvezető: Világi, 2000 néző. Sárga lap. Panties, ill. Sumudica, Sándor, Éger. SIÓFOK: Né- meth-Pantics. Kuttor, Koller-Hrósz, Kovács, Schwarcz, László (78. Juhász T.)-Szabó (52. Csordás), Fü- löp, Usvat (46. Schultz). DEBRECEN: Tomics (54. Balogh)-Bernáth, Éger, Szekeres, Selymes-Habi, Vinc- ze G., Sándor T (85. Flavio Pún), Böőr-Bajzát (68. Kiss), Sumudica. 1. Ferencváros 30 18 6 6 48:24 60 2. MTK 30 18 6 6 55:33 60 3. Újpest 30 15 7 8 54:38 52 4. Debrecen 30 12 13 5 55:38 49 5. Siófok 30 11 11 8 43:40 44 6. Győr 30 9 9 12 40:46 36 A 31. forduló mérkőzéseit május 24-én rendezik: Győr-Ferencvá- ros, Debrecen-Újpest, MTK-Siófok ALSÓHÁZ ♦ Zalaegerszeg- Dunaferr 4:1 (2:1) Góllövők: Kenesei (12., 83. - 11- esből), Gyánó (28., 90.), ill. Nyúl (18.). Játékvezető: Saskőy, 1500 néző. Sárga lap: Szamosi, Ljuboje- vics, Nagy, Vincze, ill. Zsók, Deli. ZALAEGERSZEG: Bardi-Kocsárdi, Urbán (61. Balog), Csóka, Szamo- si-Nagy, Ljubojevics (58. Sabo), Kráf, Józsi (76. Vincze)-Gyánó, Kenesei. DUNAFERR: Deli-Zsók, Medic, Vaskó-Nyúl, Tamási, Báló, Rózsi, Bükszegi (46. Pintér)-Len- gyel (54. Rompos), Drobnjak. ♦ BékéscsabaVideoton 1:0 (1:0) Góllövő: Schindler (18.). Játékvezető: Hajdó, 2500 néző. Sárga lap: Buják. Piros lap: Tímár (87.), Tóth B. (91.). BÉKÉSCSABA: Feke- te-Schindler, Fehér Zs., Grujic, Udvari-Kovács N., Bánföldi, Cseke (80. Keresztúri), Vincze-Micules- cu (70. Hoffmann), Tóth Gy. (64. Bujáki). VIDEOTON: Végh-Szalai T. (58. Tímár), Vochin, Vilotic, Horváth G. (46. Némedi)-Tóth B., Risztics, Szabó T., Tóth N.-Földes G. (67. Térjék), Róth. ♦ KispestSopron 0:0 Játékvezető: Drücskó, 1500 néző. Sárga lap: Torghelle, Simon, ill. Somogyi, Javrujan. Piros lap: Torghelle (90.), ill. Lazics (90.), Lambulics (90.). KISPEST: Molnár-Pandúr, Hungler, Hrutka, Balogh (60. Torg- helle)-Hercegfalvi, Bárányos, Erős K. (83. Erős G.), Vadócz, Zombori (69. Simon)-Sasu. SOPRON. Farkas-Szabados, Lambulics, Tóth A., Tóth I.-Sira (66. Orabinec), Lazic, Somogyi, Horváth A. (71. Horváth R,)-Tóth M., Javrujan (91. Sifter). A rendes játékidő utolsó percében elszabadultak az indulatok, s botrányos jelenetekkel zárult a találkozó. Egy baloldali kispesti akció után Torghelle és Laambulics összeakaszkodott, majd a tömegjelenet során Lazic a földre lökött egy hazaijátékost. 7. Zalaegerszeg 30 14 7 9 58:48 49 8. Videoton 30 11 6 13 43:37 39 9. Sopron 30 8 9 13 44:50 33 10. Békéscsaba 30 8 4 18 38:69 28 11. Kispest 30 7 5 18 38:62 26 12. Dunaferr 30 4 7 19 34:66 19 A 31. forduló párosítása (május 24.): Dunaferr-Videoton, Sopron -Békéscsaba, Zalaegerszeg-KisHamar István: „Hivatalosan még semmilyen értesítést nem kaptam a felfüggesztésemről" Még senki sem hallgatta meg BÁNKI JÓZSEF A magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága a Videoton-Kispest (1:2) bajnoki után kirobbant bundaügyben Hamar István, a KHFC csatárának játékjogát a rendőrségi vizsgálat lezárásáig felfüggesztette. Az egykori válogatott csatárt azért marasztalták el, mert ő hívta fel Pomper Tibort és Tóth Norbertét a találkozó előtt. A játékos áldozatnak tartja magát az ügyben. Mit gondol Pomper és Tóth Norbert vallomásáról? „Besározás- nak“, netán természetesnek vette? Ha hiszi, ha nem, inkább természetesnek, ugyanis a Videoton vezetői már korábban figyelmeztették a fehérvári játékosokat, amennyiben a Honvéd részéről bármilyen hívást kapnak, azt kötelesek jelenteni. Megtették, amiben semmi kivetnivalót nem találok, elvégre semmilyen hátsó szándék nem volt bennem, amikor felhívtam Pompert. Akkor miért hívta fel? Mert a Videoton kapusának, Végh Zoltánnak a telefonszámára volt szükségem. Nem érzi úgy, hogy éppen ezzel vált a leggyanúsabbá, hiszen a bundameccseken a kapus az első, akit megkeresnek az ajánlattévők. Lehet, hogy így van, ám ezúttal nem is nekem kellett Végh Zoli telefonszáma. Hanem kinek? Détári Lajosnak, a Haladás edzőjének, aki azért kért meg engem a kapus telefonszámának megszerzésére, mert tudta, tavaly még egy csapatban játszottunk Fehérváron. Détárinak egyébként azért kellett Végh száma, mert külföldi menedzserek érdeklődnek a kapus iránt. Továbbra is úgy érzi, hogy a sportág megtisztítási kísérletének áldozata? Igen, annak érzem magam, hiszen még sem a rendőrség, sem a liga részéről nem hallgattak meg. Ráadásul hivatalosan még semmilyen értesítést nem kaptam a felfüggesztésemről, ezt csupán a Kispest vezetői kapták meg. Amennyiben mégis engem akarnak bűnbaknak kikiáltani a magyar futballban, azt nem hagyom szó nélkül. Szlovákia a harmadik SITA-JELENTÉS Ismaning. Százszázalékos teljesítménnyel Oroszország válogatottja nyerte a németországi női kézilabda Nemzetek Tornáját. A Szerbia-Mon- tenegró elleni vb-selejtezőre készülő Szlovákia két ponttal a harmadik helyen végzett. „Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, kis szerencsével döntetlenezhettünk volna a világbajnok oroszokkal. Sajnos, a hajrában több elemi hibát vétettünk, s ezt rutinos ellenfelünk kihasználta” - mondta Vojtéch Mares, a szlovák válogatott edzője. Szlovákia-Svédország 25:25 (12:11), legeredményesebbek Dt bajová 7, Mravíková, Simáková 6-f ill. Eriksson 10. Németország-Szlc vákia 27:27 (12:9), legeredménye sebbek: Radzeviciute 6/2, ill. Dubt jóvá 9, Simáková, Uhráková, Mrav ková, Salatová 3-3. Oroszország Szlovákia 29:28 (20:13), legerec ményesebbek: Naukovics 6, iÜ. Dt bajová 12, Stuparicová 6. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Oroszoi szág-Svédország 30:27, Németoi szág-Svédország 25:22, Oroszoi szág-Németország 27:24. A végeredmény: 1. Oroszország f 2. Németország 3, 3. Szlovákia 2 4. Svédország 1 pont. A Pro Recco a vízilabda Bajnokok Ligájának győztese Ötgólos Honvéd-vereség ORIGO Genova. Idén a Pro Recco Európa legjobb vízilabdacsapata: az olasz együttes a genovai Bajnokok Ligája-döntőben fölényesen verte a Honvédet. Pro Recco-Honvéd 9:4 (2:3, 2:1, 3:0, 2:0). Legeredményesebbek: Benedek 3, Ikodinovics 2, ill. Kiss G., Molnár, Biros, Bárán 1-1. A finálé olyan mérkőzést he zott, amelyen az egyik csapatna szinte minden sikerül, a másikna pedig semmi. A Pro Recco legén> sége remekül védekezett, és sorr használta ki létszámfölényes le hetőségeit, Benedek Tibor reme napot fogott ki. NBA Philadelphia/New York. A Detroit hosszabbítás után győzött Philadelphiában, s így 4:2-es összesítéssel bejutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság Keleti Főcsoportjának döntőjébe. A kétszeres bajnok sikerét a 28 pontos Cha- uncey Billups biztosította be egy 15 másodperccel a ráadás vége előtt dobott triplával. Az alapszakaszgyőztes Dallas a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen biztosította továbbjutását a Nyugati Főcsoport ban a Sacramento ellen. EREDMÉNYEK - Keleti Főcsoport elődöntő: Philadelphia-Detroi 89:93 - hosszabbítás után. A pár harc végeredménye: 4:2 a Detroi javára. A Detroit a fináléban , Bostont 4:0-ra legázoló New Jer seyvel találkozik. Nyugati Főcso port, elődöntő: Dallas-Sacramen to 112:99. A párharcot 4:3-ra Dal las nyerte. (MTI) Steve Nash (balról) és Nick Van Exel a Dallas döntőben kerülését ünnepi (Reuters-fel vétel