Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-13 / 108. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 1 KOMMENTÁR Litvánok kampánya MALINAK ISTVÁN Megnyugodhatnak a litvánok. A részvétel meghaladta a referendum érvényességéhez szükséges ötven százalékot, ami önmagában is jelentős eredmény, a kilencven százalékos igen az EU-tagságra pedig minden várakozást felülmúló siker. Kézenfekvő a párhuzam: jó lenne, ha pénteken és szombaton nálunk is legalább ilyen arányban győzne a józan ész. Már kevés a kampányidő arra, hogy valamit is hasznosítanunk lehetne a litván tapasztalatból, tanulságok azonban vannak. Elsősorban azt kell aláhúzni, hogy Litvániában a helyzet sokkal nehezebb, mint itt, náluk a kampány során - érthetően - markánsabban jelentkeztek a szuverenitással kapcsolatos aggodalmak, sokkal többen tették fel a kérdést: nem fog-e Brüsszel ugyanúgy diktálni nekik, mint korábban Moszkva? Litvániában a falusi lakosság is sokkal elégedetlenebb a helyzetével, ott erősebben tartotta-tartja magát a meggyőződés, hogy az uniós tagság a városiaknak előny, a parasztságnak nem. Ezért volt nagy a veszélye annak, hogy az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen lehet a népszavazás. Nos, ezért mondható el, hogy a litván népszavazás sikere nem kis mértékben a vilniusi kabinet, az ottani parlamenti pártok hatékony kampányának köszönhető. Szlovákia ebből a szempontból is raritás. Négy tagjelölt országban már megvolt a referendum, a többiek hozzánk hasonlóan készülnek rá, de akkora dilettantizmus sehol sem fordult eddig elő, hogy a kampány körüli botrány elterelje a figyelmet a kampány céljairól, küldetéséről. ■Csak remélni lehet, hogy ez nem üt vissza. Ha igen, nagy bajban lesz ez a kormány. Pontosabban: máris abban van, amit jól érzékeltet, hogy az eddigi hibák kivédése érdekében nemcsak az ördöggel, hanem még Meciarral is szövetkezik. Ami minimum szerencséden döntés, hiszen a választópolgárok többsége se nem agymosott, se nem amnéziás. Még háromnegyed éve sincs annak, hogy a mostani kormánypártok - nyugat-európai és amerikai politikai nagyágyúk hathatós közreműködésével - a Meciar-veszéllyel, az EU- és NATO-tagság elúszásával riogattak. Kétségbeesésükben, (kampány) tehetetlenségükben most ők maguk hozták vissza Meciart. A szlovák királyi tévé vasárnap déli műsora skizofrén helyzeteket szült. Az is sokatmondó, hogy a parlamenti pártok vezérei közül a polgár számára a legérthetőbben, legmeggyőzőbben Meciar érvelt az uniós tagság mellett. Ami még nem olyan nagy baj. De az csiklandozhatta a néző oldalát, hogy az a Dzurinda bólogatott neki hozzá, aki pár hónapja fennen hangoztatta, hogy Meciar egyeüen szavát sem szabad elhinni. Bizonyára akadtak nem kevesen cinikusok, akikben felmerült: ugyan mit ígérhettek ezért a szereplésért az önmagához képest mindenképpen disztingváltan viselkedő HZDS-vezér- nek? (Lenne néhány ötlete az embernek, de most nem ez a téma.) A lényeg, hogy a kampány valamiféle kicsúcsosodásának szánt tévéműsorban ismét nehéz választás elé állították a nézőt, hiszen neki kell kibogoznia, hogy most melyik Dzurindának, melyik Meciarnak higgyen. Ajánlani csak egyet lehet: akkor jár a legjobban, ha a kormány ellenére, Meciar ellenére hallgat a józan eszére, létfenntartási ösztönére, elmegy népszavazni, és igent mond Európára. JEGYZET Abszurd Kánaán BUCHLOVICS PÉTER Sok abszurd sztorit hall az ember, de legyen bármily edzett, mégiscsak megdöbben, amikor kiderül, hogy a képtelenség szóról szóra igaz, megtörtént. Mostanában egyre több munkaviszony-horrort szállítanak nekem, akad köztük egy-két gyöngyszem, garantált agyvérzés ebben a tavaszi kánikulában. Például a többször privatizált és mindannyiszor csődbe' juttatott, majd módszeresen szétlopott cukorgyár esete, ahol legutóbb a hónapok óta ki nem fizetett bért cukorban adták ki a melósoknak, de ezt is többszöri zúgolódás után, s aztán mars az utcára! Ám az egykori munkások nem sokáig „édesíthették” az életüket, röpke egy éven belül bírósági felszólítást kaptak: késedelmi és büntetőkamatokkal együtt azonnal tessék kifizetni a cukrot, különben dádá lesz... Még örüljenek, hogy nem tolvajként vezettetik őket elő. Az a varroda is zseniális húzással dicsekedhet, ahol egy ideig leállt a munka, mert nem volt anyag. Ez, ugye, még nem gond, bárhol megesik ilyesmi. Az viszont - remélem - nem, hogy a dolgozóknak a munkafegyelem súlyos megsértése címén azonnal levontak a fizuból egy ezrest, csak, hogy ne kelljen kifizetni a törvényes minimálbért... Nagyszerű ötlet, a cég hibáját az alkalmazott nyakába varrni, jól megbüntetni, s még a lóvét is megspórolni. Ha e két történetnek csak a fele igaz - márpedig a hazai maszek vüágban ennél cifrább dolgok is megesnek, simán hihető az egész -, már akkor is bénázhatunk és vakarózhatunk itt, a csatlakozás küszöbén, feltéve a költői kérdést: mikor lesznek nálunk rendezett, átlátható és a visszaéléseket minimumra szorító tulajdonosi, alkalmazotti viszonyok? Úgy tűnik, ezért is be kéne lépni abba a fránya EU-ba, mert ez a mismás káosz és pocsolya már nagyon ciki. Persze egyeseknek maga a Kánaán. FELHÍVÁS Igent az uniós csatlakozásra Fontos történelmi döntés előtt áll Szlovákia. Küszöbön a május 16-17-ére kiírt népszavazás, amelynek tétje nem kisebb, mint a Szlovák Köztársaság EU-csatla- kozása, az ország nyugodt, biztató és boldogabb jövője. E referendum sikeres kimenetele egyszerre garancia és esély. Az esély most bennünk, az ország szavazásra jogosult polgáraiban, döntésünk függvényében pedig majd a jövő nemzedékben van; a garanciák viszont az uniós alap- szerződésben vannak, amelynek pillérei az emberi és szabadság» jogok, a demokrácia és az alapvető szociális jogok. A népszavazással szentesítendő csatlakozás nem más, mint a demokráciák közegéhez igazodó társadalmi berendezkedés 1989 utáni véglegesítése, s ennél nincs jobb alternatíva. Az EU-csatlakozás politikai és gazdasági integrálódást is jelent, ami hosszú távon kizár minden szélsőséges erőt a hatalomból. Mindezek olyan érvek, amelyek mellett eltörpülnek a csatlakozás átmeneti és természetszerű nehézségei. És mert Szlovákia - és ezen belül a szlovákiai magyar közösség is - megérett az EU-csatlakozásra, arra kérjük a Csemadok valamennyi tagját, hogy családtagjaikkal együtt éljenek a népszavazáson való részvétel jogával, és igennel voksoljanak a Szlovák Köztársaság uniós tagságára. A Csemadok Országos Tanácsának Elnöksége- Csodálatos, hogy mennyi közös vonás van bennünk: nincs munkahelyünk, évek óta nem jártunk külföldön, és a tévé mellett egyetlen szórakozásunk, hogy itt ücsörgünk ezen a szép májusi estén... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ RZECZPOSPOLITA Lengyelországban, ahol Litvániáin hasonlóan 50 százaléknál magasai részvétel szükséges ahhoz, hogy népszavazás érvényes legyen, me könnyebbüléssel fogadták a hét vé litvániai referendum sikeréről szó híreket. ,A litvániai népszavazás ösztönzés a lengyel szavazók szám ra, hogy vegyenek példát szomsz daikról a június 7-8-án esedékes El népszavazáson” - mondta Lesze Miller lengyel miniszterelnök. Rzeczpospolita című konzervat napilap szintén a litván példa köv tésére buzdított. Emlékeztetett arr hogy a rendszerváltozás után Lei gyelország - némi fáziseltolódással a választásokon rendszerint Litván nyomdokaiba lépett. Ha ott a bale dal vette át a kormánypálcát - mii történt ez 1992-ben a lengyelek balra szavaztak (1993-ban), illetve litvániai jobboldali fordulatok utá hasonló fejleményre lehetett szám tani Lengyelországban is. „Nem sz< bad megfeledkezni azonban arról írta a lap -, hogy a litván választó jelentős, bár felénél kisebb rész nem járult az urnákhoz. Litváni: ban, akárcsak Lengyelországban, társadalom nem csekély része csalt dott a politikában, nem hatnak rá pártok, az egyház, a különféle szei vezetek felhívásai.” Nem lehet társadalmi vita témája az aktív eutanázia, mert egy ország nem ítélheti halálra beteg, öreg állampolgárai Amikor félreértik a kegyes halált Várható volt, hogy a magyar alkotmánybíróság józan döntése a kritikák áradatát indítja el. Ami az 1997-es egészségügyi törvényben a kezelés visszautasításának a jogát illeti, alapvetően reálisak a bírálatok. FRENKL RÓBERT A taláros testület nem látott indokot a törvény módosítására. Márpedig a jogszabály, tiszteletre méltó szellemisége mellett, nehézkes, kétségessé teszi a betegjog megfelelő alkalmazását. A - hibásan - passzív eutanáziának nevezett folyamat viszont több oldalról is gyakorlat az egészségügyben. Van, amikor valóban a beteg kezdeményezi a kezelés leállítását, de többnyire nem az előírt procedúra szerint, van, amikor az orvos dönt, és van, amikor egyszerűen a pénzügyi kényszer akadályozza meg a költséges és kevés reménnyel kecsegtető kezelések folytatását. Mindez főként az idős betegek gyógyításának szakmailag és etikailag is nehéz kérdéskomplexuma, de nem feltétlenül passzív eutanázia. Ez utóbbinál - a kifejezés eredeti értelmében - a lényeg a következményen, a gyorsan bekövetkező halálon van. A beteg visszautasíthat egy műtétet vagy gyógyszeres terápiát, utóbbit például azért, mert jobban bízik egy természetgyógyászati készítményben. Ritka a közvélemény által színesen megélt „hagyjatok meghalni!” kívánság. Emögött is többnyire a fordított üzenet, a „szeretnék még emberi módon élni!” rejlik. A passzív eutanázia gyűjtőfogalom ernyője alatt ma a magyar egészségügyben többféle, a törvényben engedélyezett, szabályozott és ettől eltérő gyakorlat is megtalálható. Sőt olykor a „passzív” és az „aktív” forma határa is elmosódik. Azért jogosak a kritikák, mert a törvény túlszabályozott. Mégis érthető, hogy az alkotmánybíróság nem könnyített az eljáráson. A gyakorlat igazi gondja ugyanis ma nem az, hogy nem érvényesülnek a kezelés visszautasítására a betegjogok, hanem sokszor nem kielégítő - főként - a súlyos betegek ellátása. Ennek az oka a túlterhelés, az anyagi gondok - ez nem mentség, legfeljebb magyarázat - és az olykor rideg, reménytelen, akár embertelen magatartás. Ez természetesen nem általános, de észlelhető. Amikor tehát a valódi gond az élethez való jog teljes érvényesítése a gyógyíthatatlan betegeknél is, .akkor nehéz a jogalkotásban egyszerűsíteni a halálhoz való jog útját. Megteszi ezt a gyakorlat. A túlszabályozás - illetve ennek érintetlenül hagyása - arról a félelemről üzen, amely a törvényhozókban és nyilván a magyar alkotmánybíróságban is él, és amely prioritásnak a visszaélések lehetőségének a kizárását tartja. Ami természetesen illúzió. Azokat az észrevételeket viszont nehéz megérteni, amelyek a taláros testület döntésében az orvos-beteg kapcsolat túlzottan hierarchikus voltának, a betegek kiszolgáltatottságának a megerősítését látják. A betegek mégiscsak gyógyításért fordulnak az orvoshoz. A mai felfogáshoz képest a magyarországi egészségügy feudális maradványai, amelyek a betegek aktív részvételére számítanak a gyógyulásban, valóban gátlók. Nem partner a beteg, nehezen tör át a lélektani és a szociális tényezőket is figyelembe vevő szemlélet. Ennek megváltoztatása azonban az orvosképzéstől, a háziorvosi praxisokon, az egészség- ügyi médián keresztül a klinikai ellátásig hosszú, bonyolult folyamat, amiben biztosan nem a kezelés visszautasíthatóságának a joga jelentené a frontáttörést. így jutunk el a második nagy témához, az aktív eutanázia' kérdéséhez. Csak remélhető, hogy a kiskapuk keresése, az újabb próbálkozások sem vezetnek belátható ideig eredményre, és az aktív eutanázia lekerül a napirendről. Ezt az ügyet több félreértés terheli. Hívei az emberi méltósághoz fűződő alapjogot hangsúlyozzák, amely bizonyos helyzetekben - és ilyen lehet a gyógyíthatatlan, reménytelenül és értelmetlenül szenvedő ember sorsa - megelőzheti az élet védelméhez fűződő jogot. A két jog szembeállítása valójában félreértés. Társadalom, egészségügy, család, civil szervezetek felelőssége, hogy a két jog az élet végső szakaszában, kritikus helyzetekben is együtt érvényesüljön. Az aktív eutanázia híveit vagy elvont jogi megfontolások vezetik, vagy egy- egy megrázó esetre gondolnak, Nehéz a jogalkotásban egyszerűsíteni a halálhoz való jog útját. amely meghatározza vélekedésüket. Álláspontjukat sajnálatosan erősíti a haldoklók gondozásának alacsony szintű kultúrája, a hospicemozgalom lassú terjedése. E kérdésben a frontvonal, jellemző módon, elsősorban nem a hagyományos liberális, illetve konzervatív gondolkodás között húzódik meg. Az ellenzők nem vonják kétségbe az emberi jogokat, nem tagadják tehetetlenségüket, kudarcukat egy-egy megrázó esetben. De túl az erkölcsi és hitbeli megfontolásokon - amelyek egyébként alapvetők -, számolnak az aktív eutanázia engedélyezésének minden következményével. És ez egyszerűen nem vállalható, azoknak sem, akiket meggyőződésük elvben nem tartana vissza. Azokban az európai országokban is - Hollandia, Belgium -, amelyekben az aktív eutanáziát a törvényben meghatározott szigorú feltételek teljesítése esetén nem büntetik, magát a cselekményt gyilkosságnak minősítik. Nem is tehetnek egyebet, hiszen tény szerűen erről van szó. Az említet országokban megállapították hogy az ismert, ha tetszik, enge délyezett eseteknek körülbelül . tízszerese valósult meg. A korlátol megszüntetése szinte törvény szerűen ezzel járt. Csak remélik hogy még sincs visszaélés. Ma gyarországon többször hivatkoz tak' arra a közvélemény-kutatás eredményre, amely szerint a társa dalom kétharmada helyeselné a: aktív eutanáziát. Paradox módon nézetem szerint - túl az elvieken - ez a legnyomósabb gyakorlati én az aktív eutanázia engedélyezést ellen. Legnagyobb jóindulattal i: csak a nyilatkozók tájékozatlánsá gát vagy az egy-egy eset általi be folyásoltságot fogadhatjuk el ma gyarázatul. A vadkapitalizmus fe szükségeivel, az egészségügy defi citjeivel, az idős korosztályok nö vekvő arányával küzdő társada lomban a „kegyes halál” gyakorta ta beláthatatlan következmények kel járna. Elnézést a profán példá ért, de gyakran elhangozhatna az „itt írja alá, öreg!” felszólítás az örökségre áhítozó utódok részéről. Nem is szólva az álszent felhangokról, a „neki is jobb lesz!’ típusú megjegyzésekről, és az „így legalább segít a gyerekein, unokáin” - a lelkiismeretet elaltató szentenciákról. Közismert, hogy a törvényeknek orientáló szerepük is van. Nem hiszem, hogy bizonygatnom kellene az emberi jogok, az előítélet-mentesség, a másság elfogadása melletti elkötelezettségemet. De tudomásul kellene venni, hogy sajátos megközelítést igényelnek az élettel, az egészséggel is összefüggő jogok. A „csak” társadalmi témák sem egyszerűek, de a biológiai vonatkozások más nézőpontot is igényelnek. Ezért sem lehet társadalmi vita témája az aktív eutanázia. Egy társadalom nem ítélheti halálra beteg, öreg tagjait. A szerző orvos, egyetemi tanár LEVÉLBONTÁS Nincs jobb lehetőség Nemrég Komáromban jártam. A zsúfolásig megtelt autóbuszon egy 30 év körüli fiatalasszony hangoskodott magyarul, így: „Haun minők köllenék nékünk az Euró Únió, nincs bönne semmi, nékünk az sem köll.” Már akkor szerettem volna szólni, hogy ha másra nem, csak arra lesz jó az „Euró Únió”, hogy továbbra is hangosan beszéljen az anyanyelvén a buszon vagy az utcán, akkor már van benne valami! Mert Európában mindenki beszélheti az anyanyelvét, csak „na Slovensku po slovensky” . Elgondolkozott-e azon, hova tűnt el az utolsó 10 évben 40 ezer magyar Szlovákiából? És miért?! Ott, a Duna és az Ipoly mentén, tudom, nem érthetik meg, hogy mit él át egy magyar elszigetelve egy „tiszta szlovák” járásban. Ahol elég ha tudják a származását ahhoz, hogy gyűlöletük céltáblájának használják. Nem élték át azt az üldöztetést, amelyet én és a Benes-dekré- tumok alá eső magyarok. Nem tudják, mi az otthagyni a biztosat, és menni a bizonytalan elé, értékeket fillérre felcserélve, kisebb lenni a kisebbnél, nyugdíjasán, egyedül egy új világban, újrakezdeni, mint egy kis szem parázs a hamu alatt. Sajnos, még sok ilyen kis parázs van az országban letiporva, de el nem oltva. Most óriási lehetőséget kaptunk az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, megszabadulhatunk a kényszerű kisebbségi szerepünktől. Ragadjuk meg az alkalmat, számunkra az Európai Uniónak több előnye, mint hátránya van! Rajtunk múlik, hogy nem fog- e szögesdrót elválasztani Magyar- országtól. A határ menti magyarok válasza csakis IGEN legyen! Magdaléna Krsiaková Kassa-Saca
