Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-11 / 85. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 11. KOMMENTÁR Bálvány és kerti törpe TÓTH MIHÁLY Itt, távol az iraki háborútól hajlamosak vagyunk sántító párhuzamok konstruálására. Egy hónapja még esküdni mertem volna, hogy Szad- dám Huszeinra hasonló sors vár, mint Nicolae Ceausescura. Aztán kitört a háború, és más újságírók, más, még bicegőbb összehasonlításokra ragadtatták magukat. Amikor már 10 napja ropogtak a fegyverek és a rendszer még mindig nem omlott össze, némely stratégák már-már azt sugallták, hogy Irak lakossága az amerikai beavatkozásra adott választ honvédő háborúnak tekinti. Arra kevesen gondoltunk, hogy a diktatúrák keménységének is vannak fokozatai. Egy romániai ember számára úgy 1985 táján idilli állapot uralkodott Magyarországon, sőt még Csehszlovákiában is. Lehet, hogy Szaddám némely alattvalói a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján liberálisnak minősítették volna a Kárpátok Géniusza bizarr ödeteire kialakított romániai helyzetet. A szenvedés bugyrai mélységének nincs egzakt mértékegysége. Tegnapelőtt a televízió egyenes adásban közvetítette az iraki diktátor szobrának ledöntését. Ha azzal próbálja valaki bizonyítani Szaddám népszerűdenségének csekély voltát, hogy a téren, ahol a bálványt porba döntötték, mindössze néhány száz ember verődött össze, akkor a helyzetértékelő nyilván nem kalkulálja be számításába a zsigeri félelmet, amely évtizedek alatt rátelepedett Irak lakosságára. A diktátor közeli családtagjait is könyörtelenül kiirtotta, ha valamelyikük csak halvány jelét is adta máshogygondolkodásának. Az iszlámszakértők azzal magyarázzák e szigort, hogy az ország ura így üzent azoknak a közrendűeknek, akik fejében esetleg megfordult a lázadás gondolata. Ha vejét nem tétovázik kivégeztetni, vajon mire számíthattak a plebszből kikerült lázadók? Csodálkozunk, hogy nem százezres tömeg vette körül a szobordöntő amerikai katonákat? Pozsonyban időnként láthatók annak a mozgalomnak vezető személyiségei, amely néhány évvel ezelőtt szobrot készíttetett 20-25 olyan politikusról, aki jelentősen hozzájárult e politikai erő törekvéseinek megvalósításához. A mélylélektan tudorai számára se lenne könnyű feladat megmagyarázni, hogy abban a pillanatban, amikor ledőlni láttam a szobrot, miért nem arra gondoltam, hogy hasonló méretű alkotások hasonló társadalmi viszonyok között még a világ más országaiban is állnak, hanem máshogygondolkodásra edzett agyam arra figyelmeztetett, Szlovákiában is készítettek néhány tucatnyi élő politikusról szobrot. Igaz, csak mellszobrot, de azért megvan a véleményem azokról, akik közéleti emberként képesek magukat ércbe öntetni. Szaddám se azzal kezdte, hogy tíztonnás bronzba öntette magát. Némely kerti törpe egyszerre csak növekedni kezd, és bálvány lesz belőle. JEGYZET Az idő markában SZÁSZ] ZOLTÁN Megfogod-e a pillanatot porból teremtett s porrá váló kezeddel, ember? Mi enged szárnyalni, mikor a föld húz magához, súlyod pedig levethetetlen tested? Tán a vers! Tán az még, mi a végtelen töredékeit számláló másodpercek idejére meglódítja a lélek röghöz ragadottságát, mi távlatot ad, mi felemel, és szárnyalásra biztat, megkeresni jobbik éned. Évente egy nap jár, egy nap kijár az ünneplésre. Csak halkan, csak mormolva a legkedvesebb sorokat, csak mélázva, lapozgatva böngészni a ritkán elővett köteteket, keresni a hangzavart, a túlsó partot, a megfutamított félelmeket ezzel még és még távolabbra kergetni. Ki ünnepel? Néhány megszállotté igazán ez az ünnep, s mindenkié lehet, ha rányitja a szív megkérgesedett kapuit a csengő szavak iramlására, ha megfürdeti lelkét a számára kedves sorokban. Mindenki tud néhány sort, mindenki emlékezetében él legalább egy költő legkevesebb egy sora, még ha nem tud is róla. Ezt az egyetlen sort kell továbbmorzsolni, ezzel a pár szóval mágikus erőt teremt az ember homloka mögé, s már látja is a Kedvest, mikor átmegy az utcán, látja a semmi ágán didergőket, a szépség koldusait, a magukat égető, ölő s közben világokat teremtőket. Bátorság! Csak fel kell ütni bármelyik verseskötetet, s bárhol. Ami emberi és csodálatos, bűntől szentségig minden benne van a versben. Létforma, lehetőség, véső, amely kivájja a hétköznapból az egyetlen és feledhetetlen pillanatot. Amikor a gyermek kezét nyújtja, s homokos ujjai közt apró virág remeg, amikor anyák énekelnek fáradt mosolyukkal takargatva nyűgös apróságokat, amikor a férfibánat barnaságából kizúdul a lenni minden kérdése és válasza. Menni és látni, megfogni a valót! Ez lenne az ünnep. Ez. Versünnep, mikor fontosságukat végre előragyogtathatják a szavak. Szeretni és hinni és tudni és vágyni és lenni. Nem tudom, van-e más nemzetnek versünnepe. Nekünk van. József Attila születésnapján. Szólj, költemény, szállj, költemény! Verd le az álmatlan, gondterhelt éjszakák és nappalok szarkalábait a szemeiből, és adj örök izzást mindenkinek! Hogy látva lássunk! Hogy talpra... 3 o © 7 úD- Megkezdtem a felkészülést az unióba. Ma vettem tiz karton cigarettát és ötven liter pálinkát! (Szmodis Imre rajza) TALLÓZÓ CORRIERE .DELLA.SERA Sikerül-e Bagdad bevétele után megtalálni azt a tekintéllyel rendelkező iraki tisztet, aki a teljes megadás aláírásával garantálhatná az ellenállás gócainak felszámolását, a fosztogatások leállítását? - teszi fel a kérdést az olasz lap, s felidézi, miként váltakozott annak megítélése, hogy lassan vagy gyorsan lehet-e bevenni Bagdadot. Nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen hatalmas várost nem lehet csak úgy egyszerűen a földdel tenni egyenlővé, s aligha lehet elképzelni, hogy szétszórjanak egy ötmilliós városba befészkelődött hadsereget. Félő volt, hogy az amerikai katonáknak városi gerillaháborúba kell belebonyolódniuk. „Ez utóbbi azonban roppant nehéz vállalkozás lenne” - írja a lap, emlékeztetve Bejrút, Groznij és Mogadishu példájára. Utal arra, hogy Bagdaddal kapcsolatban is felvetődött: vajon nem lesz- e ez a hely is az amerikai katonák temetője, egy keleti Sztálingrád? A cikk szerzője mindenesetre megállapítja: a Tigris nem a Volga, Irak pedig nem Oroszország. Aktívan vagy passzívan közük van a Zoran Djindjics elleni merénylethez egyes jelenlegi és egykori politikusoknak is Tavasz a szerbiai társadalomban Zsarko Koracs, Szerbia egyik miniszterelnök-helyettese a napokban megjegyezte: „Lesznek még sokkoló közleményeink.” SINKOVITS PÉTER Nos, az idő haladtával egyre több fény derül a Milosevics-rezsim gaztetteire, hasonlóképpen azokra a gyilkosságokra, amelyeket a fordulat, 2000. október 5-e után követtek el, s felderítésük igazából csak a Zoran Djindjics miniszterelnök elleni merénylet után bevezetett rendkívüli állapot révén kezdődhetett meg. Az elmúlt hetekben a rendőrség - a katonaság segítségével - mindenekelőtt az alvilági szálakat göngyölítette fel. A „nagy halak” közül szinte már csak Milorad Lukovics Legija hiányzik. A vörös sapkások egykori parancsnoka a hágai törvényszékkel próbált meg üzletelni, azaz információkkal szolgálna Radovan Karadzsics és Ratko Mladics tartózkodási helyéről, ha ő, cserében, megváltoztatott identitással, más névre szóló útlevéllel valahol új életet kezdhet. Nem valószínű azonban, hogy a feltehetőleg Boszniában bujkáló Legija valaha is élve elkerül bármely bíróság elé. A maffia jelentősebb tagjai tehát már rács mögött vannak, s mint várható volt, a tisztogatás a rendőrség soraiban is megindult, s természetesen a politikai szféra sem maradhat érintetlen. Ilyen vonatkozásban a legnagyobb feltűnést mindenképpen Boriszlav Mikelics letartóztatása jelenti. Az egykori Krajinai Szerb Köztársaság volt miniszterelnöke (aki 1995-ben, a horvátországi szerb területek feladása után Belgrádba költözött és tanácsadó lett Marjanovics szerb kormányfő mellett) ugyanis a minap bevallotta, közvetített a Djindjics szerb miniszterelnök meggyilkolásával vádolt zimonyi klán vezetői és a Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv elnök környezetéhez tartozó emberek között (ezek: Aca Tomics tábornok, a katonai biztonsági osztály volt parancsnoka és Rade Bulatovics biztonsági tanácsos). S ha ehhez hozzátesszük Zoran Zsivkovics mostani szerb kormányfő nyilatkozatát, mely szerint a Djindjics elleni merénylethez „egyes jelenlegi és egykori politikusoknak aktívan vagy passzívan közük van”, akkor egyből világossá válik, hogy éppen Kostunica lehet az egyik komoly „kliens”. Közismert, hogy a fordulat után Djindjics és Kostunica kezdetben egymást támogatták, s az általuk irányított politikai erők (a Demokrata Párt és a Szerbiai Demokrata Párt) alkották a hatalmat gyakorló Szerbiai Demokratikus Ellenzék nevű tömörülés gerincét. Később azonban politikai ellenfelekké váltak, s a kettejük párharca, különösen pedig Kostunica körülményeskedő, valamint a nemzetieskedésre rájátszó magatartása nagyban fékezte a reformokat és az európai irányultságú integrációs törekvéseket. Állandó aggályoskodása miatt maradt el a katonaság, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség gyorsabb ütemű átvilágítása és kádercseréje, közvetetten ily módon kaphatott erőre a maffia. A politikai „vétkesek” közül mostanság a figyelem ismét az egykor mindenható diktátorra, Szlobodan Milosevicsre irányul, lévén, közel ezer nap elteltével végre rábukkantak Ivan Sztambolics holttestére. Szerbia elnökségének volt elnöke tíz éven át távol tartotta magát a közélettől, a politikai porondról éppen Milosevics szorította ki, 2000-ben viszont - felkérésre vállalta, hogy indul ellene az elnökválasztáson. Erre azonban már nem kerülhetett sor, az újságok csak rejtélyes eltűnéséről adhattak számot. A Sztambolics-gyilkossá- got szintén a vörös sapkás elit alakulat tagjai hajtották végre, az ügyben most Mira Markovicsot, Milosevics feleségét is kihallgatná a rendőrség, a még mindig létező Egyesült Baloldal vezetője azonban ez idő tájt Moszkvában tartózkodik. Nagy kérdés, mire viszi Hágában Vojiszlav Seselj. A radikálisok vezetője bizonyíthatóan kapcsolatban állt a zimonyi klánnal, pénzt is fogadott el tőle, információkat A fordulat után Djindjics és Kostunica kezdetben egymást támogatta. szintén, azokat beszédeiben alkalmazta, megnyilatkozásai pedig egyértelműen a Szerbiai Demokratikus Ellenzék szétverését célozták. Seselj még március 12-e előtt egy interjúban azt állította, hogy Djindjicset meg fogják ölni, tehát tudott a készülő merényletről. A csetnikvajda nyilván abban bízott, hogy az államcsíny sikeres lesz, ő pedig - a visszaállított régi rendszer hátterével - gyorsabban megszabadulhat a nemzetközi törvényszék „vendéglátásától”, visszatérve pedig akár a legmagasabb szinten folytathatja politikai pályafutását. A dolgok azonban másként alakultak, s emberi számítás szerint sem Milosevics, sem Seselj nem lép többé Szerbia földjére. Ezen belül Milosevics helyzete még hátrányosabbá vált, eddig ugyanis otthonról különféle csatornákon fontos információkkal látták el, amelyeket a védekezés során hasznosíthatott. Ezek a hírforrások azonban most nyilván bedugultak. Közben átrajzolódik Szerbia politikai térképe. A már említett Egyesült Baloldal elenyészően megmaradt tagjai a párt „dicső” hagyományaihoz híven legfeljebb illegalitásba vonulhatnak. A Szerbiai Szocialista Párt, amely Milosevics vezérletével több mint tíz éven át gyakorolta a hatalmat, darabkákra hullott szét, s már teljesen fajsúlytalan. A maga után hagyott űrt egy ideig a radikálisok töltötték be, a fej nélkül maradt radikálisok táborán viszont most mutatkoznak a komoly erózió biztos jelei. A Szerbiai Egységpárt még egzisztál a szerbiai szkupstinában, de nem okozna meglepetést, ha a szervezet működését rövidesen betiltanák, pontot téve ezzel a hírhedt (időközben meggyilkolt) Árkán kapitány (és utódai) politikai ambícióira. A legújabb közvéleménykutatási adatok alapján tehát az úgynevezett patriótapártok teljesen háttérbe szorultak, Djindjics halála után viszont a Szerbiai Demokratikus Ellenzék rendkívül gyorsan rendezte sorait, a meggyilkolt kormányfő pártjának, a Demokrata Pártnak pedig ugrásszerűen növekedett a népszerűsége. A gyanú árnyékába keveredett Kostunica-féle Szerbiai Demokrata Pártról nem tudni, hogyan vészeli át a várható megpróbáltatásokat; rajta kívül csupán a Miroljub Labusz névvel fémjelzett, polgári értékrendű G17 Plusz szerveződés számíthat még jelentősebb támogatottságra. A többpártrendszer tizenvalahány esztendeje után ez már valóban európai szint? modell. Ugyanakkor: Szerbia-Montenegrót a minap felvették az Európa Tanácsba. Mindenhez azonban előzőleg Djind- jicsnek meg kellett halnia... FIGYELŐ VISSZHANG Válságba jutott Nincs második Vietnam A véres, hosszan tartó háborúra, bagdadi utcai harcokra vonatkozójóslatok ugyanolyan tévesnek bizonyultak, mint azok, amelyek második Vietnamot ígértek az amerikaiaknak Irakban - írta a Rzeczpospolita. „Mindazonáltal - figyelmeztetett a kommentátor, a lap főszerkesztője - Bagdad bevétele még nem jelenti a háború végét.” A harcok folytatódhatnak, bár Szaddám Húszéin rendszerének egyszer s mindenkorra vége. Az igazi nehéz kihívások azonban csak most következnek: stabilizálni kell a mélyen megosztott országot és társadalmat, s ebben biztosítani az ENSZ szerepét, amelynek zászlaját fel kell használni, hogy elkerülhető legyen a közvetlen amerikai megszállás vádja. A katonai győzelem után meg kell nyerni a békét, mégpedig nem csupán Irakban, hanem az egész Közel-Keleten. Szaddám Húszéin legyőzése csak az első lépés volt ebben a folyamatban. „Ebben a háborúban senki sem írt alá kapitulációt, senki sem jelentette be, hogy vége, de bizonyos: ami Bagdadban történt, az a zsarnokság végét jelenti. Szaddám Húszéin - még ha él is - ugyanolyan halott, mint egész rendszere” - írta a Gazeta Wyborcza. Az iraki elnök távozása előtt mindent megsemmisített: titkosszolgálatai kiirtották a független gondolkodást, az ellenzéket, megsemmisítették vezetőit. Kérdés, hogy lesz-e olyan alkalmas személy, aki átvegye a hatalmat. a Jókai Színház Az utóbbi időben sok véleményt hallottam és olvastam a Jókai Színház válságos helyzetéről mint bérletes színházlátogató. Ide juttatták izgága, izgató, felelőtlen vezetői. Véleményem szerint ez hosszan tartó negatív folyamat a kiváló teljesítményt nyújtó színészeink alakítása és a rendezők célkitűzése között. Komáromi színházunk művészeinek teljesítménye összehasonlítható a magyarországi vidéki színházak tagjainak munkájával, annak ellenére is, hogy az ottani feltételek jobbak. Nálunk nem kibékíthetetlen ellentétek vannak a fiatalabb és az idősebb színészek között. Egyik sem lehet ugyanaz és ugyanolyan, mint a másik. Mindegyik úgy teljesít, ahogy tud és lehetővé teszik számára. Különbségek voltak és lesznek is. Nem szabad azonban közömbösnek lenni azzal szemben, hogy mit hogyan. Emlékeznek még a tisztelt színház- látogatók Sorkin Semmi és végtelen című darabjára Komáromban a kassai Thália társulatának előadásában, amely mű álh'tólag „becsületbeli ügy két részben”? A darab rendezője Verebes István m. v. volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból. Az említett előadást bizony magamon erőt véve, a színészi teljesítmények iránti tiszteletből néztem végig. A nyelvkültú- rát illetően minősíthetetlen, eléggé el nem ítélhető volt, mert szinte mindenki és minden le volt sz.rv., b.szv.. Volt ám ilyen-olyan „k” is. Felháborodásomat 1996-ban írásban is közzétettem a Komáromi Lapokban és az Új Szóban is Nyílt levél a Jókai Színház és a Thália Színház igazgatójához címmel. Semmilyen reagálást nem kaptam a színházaktól. Azóta is voltak sikeres kísérletek ocsmány, trágár, alpári kifejezések, erkölcstelenségek becsempészésére a darabokba, de csak elvétve. A Szentivánéji álom nyelvi kultúrálatlanságával azonban megaláztatták a vezetők a színészeket és a nézőket is a kultúra házában. Ha valakinek az ilyesmi tetszik, tegyék ezt családi, baráti, esetleg hasonszőrű ismerőseik között! Lelkűk rajta. Színházainkban ez a jövőben megengedhetetlen legyen! Van öt pályázó a Jókai Színház élére: Benkő Géza, Kucman Eta, Mokos Attila, Pék Zoltán és Tóth Tibor. Április 23-án a Bastr- nák Tibor, Fehér Miklós, Hortai Éva, Kolár Péter és a színház képviselője, azaz a pályázati bizottság meghallgatja a jelölteket. Olyan személyt kell választani, aki hajlandó és képes lesz arra, hogy a Jókai Színház ismét a kultúra háza legyen mindannyiunk megelégedésére. A kultúra házából féltve őrzött és ápolt legnagyobb magyar nemzeti kincsünket, az anyanyelvűnket megalázó „vezéreket” el kell távolítani - a lehető legrövidebb időn belül. Képzeljék csak el a kedves olvasók, hogy a Jókai Színházon, a Nagy Testvér és a Való Világ című műsoron felbuzdulva a pedagógusaink is hasonlóképpen beszélnének a diákjaikhoz. Óvjuk meg magunkat a kulturálatlanság- tól - mindannyiunk érdekében! Közel 40 évi pedagógiai pályafutásom alatt egy ocsmány szóval sem gyaláztam meg édes magyar anyanyelvemet. Ha az arra hivatottak nem ápolják, legalább ne rombolhassák kultúránkat! Dr. Kovács János nyugalmazott tanár
