Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-04 / 79. szám, péntek
16 Gondolat ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 4. 6. ábra A szlovákiai magyar népesség fogyásának becsült nagysága, dimenziói szerint (1991-2001), %-ban Nemzetiségváltás (magyar-szlovák reláció) Rejtett migráció Nemzetiségváltás (magyar-roma reláció) Természetes fogyás 23,4 A magyar nemzetiségűek aránya az ismeretlenekből A többségi társadalom kisebbségpolitikájának a változása nyilvánosságra. A korcsoportok és társadalomszerkezeti adatok anyanyelv szerint nem ismeretesek. Ebből adódik, s egyúttal ez be is határolja a nemzetváltási‘folyamatokat befolyásoló külső tényezők vizsgálatának lehetőségeit. Amennyiben egy vizsgált időszakban egy adott nemzetiség irányába mutató nemzetváltási folyamatokat befolyásoló külső tényezők (a többségi társadalom, az anyanemzet, esetleg e kettőt egy nagyobb szervezeti keretbe integráló egység) együttes hatása nem módosul, akkor a vizsgált nemzeti közösséghez tartozók aránya a két alkalmazott változó alapján lényegesen nem módosul. A két változó arányának alakulását más tényezők is befolyásolják. Ha növekszik a vegyes házasságokból születettek, illetve a magyar kisebbségit településeken élők aránya, akkor ez is növelheti a két változó közti eltérés nagyságát. A vizsgált időszakban mindkét tényező kismértékben módosult, de ennek a hatása csak jelentéktelen mértékben módosíthatta e tényező súlyát. Ezért modellünkben e tényező értéke szórásának felső határát e számított értékben állapítjuk meg. A közép-európai országokban kimutatható, hogy egy-egy nemzeti kisebbséghez többen tartoznak az anyanyelv, mint a nemzetiség kategóriája alapján. Az anyanyelv szerinti és a nemzetiségi hovatartozás eltérései Szlovákiában is jelentősek. (5.ábra) (Természetesen a többségi, domináns nemzetek esetében ez fordított). Amennyiben a külső körülményekben javulás mutatkozik, akkor egy nemzetiséghez - az anyanyelv szerint - kötődők számához képest emelkedik a nemzetiségi kategória szerint is a magukat e közösséghez tartozónak vallók aránya. A nemzetiségi létfeltételek romlása esetén ellentétes irányú trendek figyelhetők meg. A magyar anyanyelvűek aránya a jelzett 3 cenzus alkalmával 7-10%-kal volt magasabb a magyar nemzetiségűek arányánál. Az 1970-es adatok a ’68-as reformfolyamatot követő „normalizációs időszak” kezdetének a nemzetiségi viszonyokban is megmutatkozó légköréről, a nemzetiségek jogi-intézményi létfeltételei korlátozásának időszakáról, az 1991-es érték pedig a ’89-es fordulatot követő időszak felemás, de pozitív jövőképeket is megfogalmazó időszak etnikai viszonyairól tanúskodik. A 2001-es adatok pedig - a többszöri próbálkozás után - nagy nehezen lezárult, hosszúra nyúlt meciari éra magyarelle- nességének következményeit viselik magukon. A két változó, a nemzetiség és az anyanyélv szerinti hovatartozás közti eltérés a 3 időpont közül 1991- ben volt a legkisebb: 7,2%, 2001-ben: 10,1%. Ebből adódik a jelentős különbség, amely a magyarság számának fogyatkozásában e két mutató mentén jelentkezik. Míg a népszámlálási adatok szintjén a magyarság száma 46 768-cal, az anyanyelvi adatok szintjén „mindössze” 35 292 fővel csökkent. Azaz amennyiben az anyanyelv szerinti bevallás alapján vizsgáljuk a magyar nemzeti közösséghez tartozók számának alakulását, akkor 11 476 fővel kisebb (magyar- ság)fogyás mutatható ki. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy a szlovákiai magyarsághoz tartozók száma (az anyanyelvi kötődés szerint) már az 1980-as években kulminált, s nagy valószínűséggel az 1991- es népszámlálás idejében már némileg csökkent is. S lényegében a ’89-es fordulat következtében fellépő, a magyarság irányába mutató disszimilációból származó nyereség biztosította az 1991-ben kimutatott szerény magyarságnövekedést. Ezért elmondhatjuk, hogy a „hosszú” és nemzetiségpolitikai szempontból is dinamikus ’90-es években (a ’89-es fordulattól az ezredfordulóig) a magyarság számának gyorsuló fogyatkozása látványosabbá vált, határozottabban artikulálódott, nagyobb léptékűnek mutatkozott, mint amilyen a valóságban volt. A két népszámlálás időpontja A 2001-es népszámlálás alkalmával a lakosság mintegy 1%-a nem, illetve nem „megfelelően" válaszolt a nemzeti hovatartozását tudakoló kérdésre. A nem válaszolók mellett Szlovákiában nem élő etnikumokhoz tartozóknak (több ezer indián és eszkimó) vagy egy helyett több nemzetiséghez tartozónak vallották magát. Ez utóbbi esetben (is), amikor a megkérdezett több nemzetiséget tüntet fel, ismeretlen nemzetiségűnek minősül. 2001-ben az ismeretlen vagy kiérté- kelhetetlen nemzetiségűek aránya az 1991- es érték hétszerese volt. között a magyarság számának csökkenésében - az anyanyelv és a nemzetiség szerinti hovatartozás szintjén mutatkozó 11,5 ezer fős csökkenés írható a nemzetváltást befolyásoló külső körülmények számlájára. (A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején egyfajta, a magyarság irányába mutató disszimi- lációra utal az is, hogy egyes, főleg kelet-szlovákiai magyarlakta járásokban - Kassai, Kas- sa-vidéki, Tőketerebesi - a népmozgalmi adatok alapján a- 1989-ig történő továbbszá- mítás értékénél a népszámlálási adatok nagyobb értéket mutattak ki.) 2.4. Az ún. „rejtett” migráció kérdése. A népmozgalmi statisztika a migrációs eseményeknek csak egy részét képes kimutatni. A népmozgalmi statisztika vándorlási adatai nem képesek azonban megragadni azokat, akiknek a távozását semmilyen adminisztratív aktus nem rögzíti. A külföldre irányuló elvándorlás folyamatának két végpontja, a Jelenlét” és a „távoliét” között általában hosszadalmas folyamat húzódik meg. Csak az elvándorlás előrehaladott záró szakaszában fogható meg adminisztratív eszközökkel az ilyen jellegű migráció. Azoknak a száma, akik az „ittlét” és a „távoliét” különböző átmeneti stádiumaiban találhatók, sokkal nagyobb, többszöröse azoknak, akik hivatalosan is be- vagy elvándorlónak minősülnek. A vándorlási statisztikák szerint Szlovákiába 1991 és 2000 között évente átlagosan 1977-tel többen vándoroltak be, mint ahányan elköltöztek, miközben a kisebb-na- gyobb időszakok folyamán külföldön élők száma tízezrekre tehető. Ezzel szemben jóval kevesebben vannak azok, akik már egy más országban telepedtek le, de a szlovák állam- polgárságról (még) nem mondtak le (nem kérték vagy nem kaptak idegen állampolgárságot) . Ezeket az eseteket a szlovák (de más országok statisztikai nyilvántartásai) nem rögzítik. Tehát ezeknél az átmeneti állapotban leledzőknél nem rendelkezünk érdemben fogható adatokkal. Egyfajta rejtett migrációval állunk szemben. A kérdés az, hogy mennyire becsülhetjük azoknak a magyaroknak a számát, akik huzamosan egy másik országban élnek, nagy valószínűséggel már csak látogatóként térnek vissza (esetleg már letelepedtek, vagy letelepedésük folyamatban van), de hivatalosan még Szlovákia állampolgárai. Mivel a népszámlálás önki- töltős technikával készül, a távollévők egy kisebb részét elkerüli a népszámlálás. A huzamosan távollévők meghatározó része a fiatalabb korcsoportokhoz tartozik, nagy részük feltehetőleg nem rendelkezik saját lakással, ily módon szüleiknél, hozzátartozóiknál vannak bejelentve. S ebben az esetben igen nagy valószínűséggel a hozzátartozóik ki is töltik népszámlálási adatlapjaikat. Sokkal nagyobb eséllyel kerüli el a népszámlálás azokat, akik saját lakással, házzal rendelkeznek. Ily módon feltételezhetjük, hogy a „rejtett migráció” csak kis mértékben csökkenthétté a szlovákiai magyarság számát. Becslésem kiindulópontjául szolgált, hogy Szlovákia lakosságának a 2001-es népszámlálás időpontjára továbbszámított adata 23 ezer fővel volt magasabb, mint a lakosság száma a népszámlálás szerint. (Tekintettel arra, hogy 1991- ben és 2001-ben is ugyanazon elvek szerint lett behatárolva a megkérdezettek köre, módszertani eltérés nem vezethet lélekszám módosuláshoz.) Ebből kiindulva a szlovákiai eltérés magyarságra eső részét, 2,2 ezer főt a magyar rejtett migráció felső határaként vesz- szük tekintetbe. (Saját, adatokra nem támaszkodó szubjektív becslésem szerint a magyar „rejtett migránsok” aránya ennél kisebb, ezen érték fele és a feltüntetett érték között mozoghat.) Súlyosabb kérdés - legalábbis szlovákiai magyar viszonylatban -, de ez már a népszámlálási adatok interpretációjának egy más dimenzióját érinti, hogy mennyi lehet azoknak a száma, akik ugyan megszámláltattak (mivel mások kitöltötték helyettük az adatlapokat, vagy éppen itthon tartózkodtak), de valójában az ittlét-távoliét skáláján inkább az eltávozottak körébe sorolhatók. ÖSSZEFOGLALÓ GYANÁNT Végezetül az egyes vizsgált dimenziók, összetevők szerint próbáljuk meg a szlovákiai magyarság lélekszámcsökkenése összetevőinek nagyságát becsülni. (6. ábra) Látható, hogy a magyarság lélekszámcsökke- nésének legmeghatározóbb összetevőjét az asszimilációs folyamatok, illetve az azt befolyásoló külső tényezők teszik ki. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a kedvezőtlen népmozgalmi trendek és a népszámláláshoz ambivalensebb viszonyulás együttesen a csökkenés kisebb részéért felelős. Ugyan a születések számának mintegy 30-40%-os csökkenése közvetlenül csak kis mértékben felelős a magyarságfogyás ily módon történő alakulásáért, hiszen a természetes fogyás csak kétezer fős csökkenést eredményezett. A szerepe mégis meghatározó. A korábbi két évtizedben a nemzetváltási folyamatok kevésbé voltak látványosak, mivel a természetes szaporodás magasabb volt az asszimilációs veszteségnél. A ’70-es és ’80-as években még kimutatott csekély növekedés mintegy elfedte, elrejtette s egyben a jelentőségét is csökkentette a mélyben búvópatak módjára meghúzódó nemzetváltási folyamatoknak. A 21. század elején a nemzetváltási folyamatok és a termékenység csökkenése a meghatározó oka szlovákiai magyarság fogyásának. Országos szinten a családok érdekei iránt érzéketlen szociálpolitika a termékenység (országos és nemzetiségek szerinti) gyors csökkenését eredményezi. A magyar közösség számát ezen felül, ettől nagyobb mértékben a nemzetváltási folyamatok csökkentik. A szerző szociológus, a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport tagja
