Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-03 / 78. szám, csütörtök

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 3. KOMMENTÁR Koronánk mint a bors SIDÓ H. ZOLTÁN A legutóbbi közvélemény-kutatásokból kiderül, hogy a lakosság leg­alább kétharmada nehezen viseli el a januárban beindított áremelése­ket, a polgárok számottevő része képtelen megtakarítani, sokan pedig az infláció ütemét vélik túlzottnak. A lakosság borús hangulatával éles ellentétben áll viszont a gazdaság pillanatnyi állapotát folyamatosan értékelő pénzpiac optimizmusa. A korona már több mint két hete fo­lyamatosan erősödik az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva. Olyannyi­ra, hogy tegnap átmenetileg a pénzpiacokon 41 koronánál is keveseb­bet adtak az Európai Unió közös pénzéért. Összegezve a tegnap érvé­nyes helyzetet: az euró még sohasem volt számunkra üyen olcsó, az amerikai dollár 4 éves minimumon van, a cseh koronához pedig 2001 novembere óta nem jutottunk hozzá ilyen kedvezményes áron, mint most. Ez ragyogó hír lehet a nyáron külföldi kirándulásra indulók szá­mára, hiszen ha a jelenlegi árfolyamot vesszük alapul, akkor kiderül: napjainkban 10 százalékkal több eurót kapunk koronánkért, mint ta­valy. A kurzusváltozásból eredően logikusan gondolhatunk arra, hogy az importtermékek is olcsóbbá válnak. Ebben viszont már nem lehe­tünk biztosak, hiszen ez a kereskedők nagylelkűségétől függ. Sza­kértők arra figyelmeztetnek, hogy az erős korona középtávon még to­vább izmosodik, vagyis aki mer egy kicsit kockáztatni, az még ne spáj­zoljon be euróból és dollárból. Vajon milyen tényezőre vezethető vissza a hazai fizetőeszköz szárnyalása? Ilyenkor illik megemlíteni a gyors gazdasági növekedést, amelynek gyümölcseit, ha másképp nem, legalább így élvezhetjük. Emellett a napokban közzétették Szlovákia első kéthavi külkereskedelmi mérlegének hiányát, ami meglepően ala­csony volt. Végezetül - s talán ez a legfontosabb - Elena Kohútiková, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke a múlt héten, majd Marián Jusko, a jegybank elnöke kedden kijelentette, ha ilyen kedvezően alakul az or­szág külkereskedelme, akkor nem avatkoznak be az esedeg erősödő korona ellenében. Ekkora biztatást már rég nem kaptak a pénzpiac alakítói, így napi 10-15 filléres lépésekkel eljutottunk a 41 korona/eu- ró szintig. De azért jobb lesz, ha az árfolyam további javulására speku­lálók nem kapnak vérszemet. Egyrészt a külföldi pénzbefektetők bár­mikor elfordulhatnak fizetőeszközünktől, bezsebelve a kurzusváltozás nyújtotta nyereséget, másrészt Marián Jusko tegnap már higgadtságra intette az érintetteket, s ami talán a legfontosabb: mi, itt élők tudjuk a legjobban, hogy azért ennyire jól nem megy az ország szekere. JEGYZET Tavasz akar lenni . SZÁSZI ZOLTÁN Megbolydult a falu. Innen is, on­nan is házüag barkácsolt trakto­rok zihálása, elhasznált motorok püfögése hallatszik. A házi műhe­lyekben reszelés, kopácsolás zaja. A tavaszról álmodó szerszámokat ébresztik az emberek. Tavaszról álmodnak ők is. A kocsmában változott a napi téma, a tűzifabe­szerzést felváltják a vetésről és időbeli ültetésről szóló kis­előadások, meg a kinek, mikor, müyen jó vagy rossz volt a termé­se. Jósolgatnak a gazdák, talán ez a nagy hó most kellőképpen átáztatta a földet, talán ez az év már jobb lesz. Mert bízni kell. Mindig csak jobb lesz. Mikor lesz már a jobb valóság? Erre nem­igen tud választ adni senki. Az idénymunkások, kiknek kicsit megzavarta rendszerét a köte­lező közmunka, heti terveket ké- szítgetnek. Ma Józsi bácsinál dol­gozunk, pénteken menni kell a hivatalba aláírni, akkor a városé a nap, majd szombaton megcsi­náljuk a Manci néni kertjét. Va­sárnap - vasárnap nem kéne dol­gozni, de már ígéret van a földie­per átültetésére Gézánál, meg az elmaradt metszésre kint a falu végén. Templomba? Nem, oda nem járunk. Megáldozunk mi itt, a korcsmahivatalban reggel, ki sörrel, ki rumos kávéval, ki egy pohár olcsó borral. El kéne aztán menni a temetőt is kitakarítani, mindjárt itt a húsvét, aztán nin­csenek még leszedve a virágok mindenszentek óta. Meg kéne ta­lán a meccset is nézni, meg élni kéne egy kicsit. Ha volna miből. De majd csak alakul. Amíg van az ember derekában elég erő hajlon- gani a pikírozásnál, kapával át­vágni a rögösebb kiskerteket, ásóval megdolgozni a traktorok által elhagyott sarkakat és kert­széleket, addig jó. Majd akkor kell idegeskedni, mikor már ez nem megy. Indul a szezon. Napi- díj-egyeztetés van, mi a legalsó határ, hol, mivel kínálják még pluszban az embert, hol rende­sek és hol zsugoriak a gazdák meg a gazdasszonyok. Folyik a téma. No, gurítsuk le ezt a félde­cit, aztán mozduljunk, mert mindjárt tízre jár az idő. Hűvös még a reggel, nem árt egy mellé­nyért hazamenni. Aztán menni kell. Élni kell. Tavasz van. Megál­modták a szerszámok is. Ébredni kell az embernek is. FIGYELŐ Verheugen Washingtonról Az Egyesült Államoknak vissza kell találnia az együttműködés­hez - sürgette Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa abban az interjúban, amely teg­nap jelent meg a Die Presse című konzervatív bécsi lapban. Verhe­ugen felhívta a figyelmet arra, még soha nem volt rá példa, hogy ilyen éles bírálatok érték volna Európában az amerikai politikát. A vietnami háború elleni tünteté­sek soha nem váltak tömegmoz­galommá, s attól kell tartani, hogy ami most történik Európá­ban, az több, mint egy bizonyos amerikai politikai cselekedet el­ítélése. Arra a kérdésre, hogy a szakadás nem csupán Európa és Amerika között, hanem Európán belül is bekövetkezett, ezt vála­szolta: „Nem hiszem, hogy a ke­let-európaiak az iraki kérdésben elszakadtak volna Európától. A nyolcak levele vagy a vilniusi nyi­latkozat átmeneti jelenségnek te­kinthető. Némely kelet-európaiak meg akarták őrizni a NATO-csat- lakozás lehetőségét. És (a többi­ek) nem akarnak olyan helyzetbe kerülni, hogy az egyik oldalról az amerikaiak, a másikról egyes nyugat-európaiak húzzák őket. Közös külpolitikát akarnak, s csatlakozásuk az unióhoz az erre irányuló fáradozásokat erősíteni fogják.” Végül az Ausztriában fontos belpolitikai kérdésnek szá­mító Benes-dekrétumokról így nyüatkozott: „Ez a vita lezárult. Prága teljesíti a csatlakozási felté­teleket, s ha még vannak problé­mák, úgy azok Csehország, illetve Ausztria és Németország ügyét képezik. Az EU üdvözöl mindent, ami a mai és jövendő tagállamok közötti blokádok feltörését szol­gálja, de a németek és osztrákok ne várják, hogy a dánok, a portu­gálok vagy éppen az írek ér­deklődést tanúsítsanak a Benes- dekrétumok iránt”. TALLÓZÓ N Á RO D N Á O B R O D A Nincs minden rendben a rendőrségi kézifegyverek beszerzésével. A bel­ügyminiszter 2001 végén írta alá a fegyvervásárlásról szóló tendert, a pisztolyok cseréjére mégsem került sor. A rendőröknél a CZ-82-es típu­sú pisztoly van rendszeresítve, de ez már egy nagyon elavult marokfegy­ver, pontatlan, s több esetben a rendőrök is balesetet szenvedtek használata közben. A belügyminisz­térium 2001-es tenderén az osztrák gyártmányú, Glock 17 típusú fegy­vert választották ki, de mivel megtá­madták a közbeszerzést, a miniszter végül visszavonta a megrendelést. Egy belügyminisztériumi belső in­formátor szerint nem a Glocknak kellett volna győznie, hiszen a pisz­toly biztosítózára nem felelt meg az elvárásoknak, a tárcavezető mégis mellette döntött. Az új fegyvervásár­lás legkorábban egy év múlva várha­tó, mivel a szakértőknek eddig tart az újabb felmérés. Egy erre speciali­zált cég egyébként néhány hét alatt elvégezné ugyanezt a munkát. Nem provinciális Prágai Tükör A 2001-es népszámlálás ada­tai szerint a Cseh Köztársa­ságban 14 672 magyar él, a fővárosban 1671. Az adatot elemző Kokes János szerint a magyar nyelvet értők szá­ma ennél néhány ezerrel több lehet, de erről nincsen nyilvántartás. És Prágában, messze a nyelvhatáron túl je­lenik meg az egyik legszínvo­nalasabb magyar lap, a Prá­gai Tükör. Tíz éve. E. FEHÉR PÁL Két esztendeje, 2001 márciusában rendeztek egy vitát a határon túli magyar irodalom integrációjának kérdéseiről, amelynek jegyzőköny­ve nem éppen gyorsan, hanem most, két évvel később jelent meg a Csoóri Sándor által jegyzett Hitel márciusi számában. A terjedelmes közlemény olvasása után bizonyos, hogy nem a vita színvonala lehetet a késlekedés oka, de ez most azért is mellékes, mert a Prágai Tü­körről, természetesen, szó sem esik itt, és nem is eshet, mivel prá­gai vagy csehországi magyar iro­dalom nincs és nem is létezhet. Vi­szont a vita egyik résztvevője, az újvidéki egyetem professzora, Bá­nyai János arról szólt, hogy a vaj­dasági magyar kultúra „romba dőlt”, de nem a bombák miatt, ha­nem - fejtegeti - „kultúránk ál­lapotát a szomszéd kultúrákkal va­ló kapcsolatok majdnem teljes megszakadása okozta... Akár azt is mondhatom, éppen ezért ütötte fel a fejét és erősödött meg nagyon mostanában mifelénk a provinciá­lis. A regionális, a helyi ellenében a provinciális.” Nem feladatom an­nak vizsgálata, hogy a térség más országaiban működő magyar kul­turális életekre mennyire igaz ez a megállapítás, csupán azt szeret­ném megállapítani, hogy Bányai János komoly veszélyre figyelmez­tet, és azt is határozottan állítom, hogy a Prágai Tükör elkerüli ezt a veszélyt, noha éppen a roppant kis szellemi hátország okán az első számú esélyesek között lehetne, ahol a regionálist és a provinciálist összekeverhetnék. Ám az a lap, amely provinciális, ugyan kit érde­kelhetne? Lehetséges, hogy a város szelleme hat vissza a Prágai Tükör szerzőire és szerkesztőire? Az egykor multi­kulturális Prága? Az a város, amelyben a két világháború között sem sokkal több magyar élt, de az egyetemes magyar kultúrába ezen az úton is érkezett a XX. század, az új, a forradalmi művészet üzenete és ihlető hatása. Forbáth Imre em­legeti az Edison kávéházat, amely­nek egyik sarkában gyülekezett az a néhány magyar értelmiségi, akik csehekre figyelve olyan világiro­dalmi hatásokat közvetítettek, amelyek - sok oka van ennek - egyébként akkor elkerülték Buda­pestet és még inkább Pozsonyt. Ar­ra a jelenetre pedig Szvatkó Pál emlékeztet az Apollo című közép­európai humanista folyóiratban 1934-ben közreadott, a cseh-ma- gyar szellemi kapcsolattartást elemző esszéjében, hogy a cseh ér­telmiség mennyire értetlenül, sőt meghökkenve fogadta a körükben akkor is és mindmáig népszerű Móricz Zsigmond ama kijelentését, hogy ő nem ismeri a modern művészi áramlatokat a világban. Szvatkó példája arra vonatkozott, hogy a cseh szellem elevenebben és szervesebben építkezik az euró­pai kultúrából, mint a magyar, és - főleg - képes egyszerre Nyugat és Kelet felé tájékozódni. A Prágai Tükör regionális folyói­rat, és az évente megjelenő öt szá­ma a csehországi magyar kulturá­lis értékek megjelenítése mellett a cseh szellemmel való kapcsolat- tartást tartja feladatának. Mosta­nában volt alkalmam - a prágai re- dakció szívességéből, mert egyéb­ként hogyan másként lenne hoz­záférhető ez a lap - a tavalyi évfo­lyamot és az idei termést elolvas­ni. Az utóbbi számokat egy szomo­rú esemény, Rákos Péter tavaly au­gusztusban bekövetkezett halála és az ő személyiségére történő em­lékezés is meghatározza. Rákos Péter életműve eleve példája an­nak, hogy miként lehet és miként kell otthonosan élni, gondolkozni és munkálkodni a cseh, a magyar és az európai világban. És éppen a Prágai Tükörből tudható, hogy Rá­kos életműve - halála dacára sem lezárt. Gál Jenő azt a könyvét is­merteti, amely posztumusz látott napvilágot csehül a múlt év végén Mravuprosté epistoly, ni kázání, ni kárání címmel. Már a cím is mutatja, hogy egy prágai magyar esszéista miben különbözik a vi­Ám az a lap, amely provinciális, ugyan kit érdekelhetne? lág más tájain élő és hasonló té­mával foglalkozó magyar írástu­dótól. Rákos nem „prédikál”, nem „korhol”, levelei „erkölcsmente­sek”, azaz nem dogmákat, sztere­otípiákat közvetít, hanem amo­lyan masaryki szellemtől áthatott útmutatások ezek. Jól írja Gál Jenő: Rákost az 1989-et követő esélyt adó fordulat, változás kész­tette írásra, ez sarkallta arra, hogy megpróbáljon tájékozódni a té­nyek között azok ismerete nélkül is... És Rákos nyomán Karel Cape­kot idézi: „A dolgokat nem oda kell tenni, ahol voltak, s nem is oda, ahol lenniük kellene, hanem oda, ahol jó nekik.” Az is feljegyzendő erről a lapról, amilyen alaposan és lelkesen köve­ti Kertész Imre Nobel-díjának cseh (és magyar) következményeit. Per­sze erkölcsi joguk, sőt kötelezettsé­gük is volt erre, hiszen éppen Rá­kos Péter volt az, aki még 1992- ben, tehát a Nobel-díj odaítélése előtt kereken tíz esztendővel hívta fel a csehek figyelmét Kertész rendkívüli értékeire. És felidézik egy másik „prágai magyar”, Bor- sody István emlékét is. Egy eddig nem közölt interjúban, halála előtt arra figyelmeztetett Borsody, hogy mennyire aktuális mesterének, Já- szi Oszkárnak bizonyos értelem­ben ugyancsak Prágához kötődő munkássága. Ezt mondta Borsody: „Ha van reményünk arra, hogy tisztességes békét és tisztességes életet teremthetünk Európának eb­ben a sok megpróbáltatást megélt részében, akkor az csak az európai egyesülés kiteljesedésében képzel­hető el... Hiszek abban, hogy egy gyökeres változás, egy megbékélé­si folyamat és egy tisztességes béke csak akkor köszönhet ránk Közép- Európában, ha ez az európai törté­nelmi kezdeményezés elér ben­nünket is.” Az interjú még 1993- ban keletkezett, és most, az EU- csadakozás küszöbén lett igazán aktuális. Borsody István nemcsak a prágai egyetem padjait koptatta, hanem munkatársa volt a ma már szinte csak legendaként élő Prágai Ma­gyar Hírlapnak is. Kocur László szellemes tanulmánya egyebek kö­zött megjósolja, hogy 2002 júniu­sában lesz nyolcvan éve annak, hogy a lap (a két világháború kö­zötti kisebbségi önismeret hiteles letéteményese) megindult, de erről a jeles évfordulóról egyeüen újság sem fog megemlékezni. Lel- kiismeret-furdalással veszem tudo­másul, hogy nyert. De hát végül is - ismereteim szerint - a Prágai Tü­kör egyedül emlékezett meg Zádor András kilencvenedik születésnap­járól, és ez nagy baj, hiszen felesé­gével, Zádor Margittal együtt több mint kilencven cseh művet fordí­tottak magyarra. Hosszan méltathatnám még a Prá­gai Tükört. Mert jó lap. És okosan közvetít a csehek és a magyarok között. Erre pedig szükség van. Ép­pen azon a színvonalon, amelyen a Prágai Tükör teszi. LÉVÉLBONTÁS Ellenszer kell a megszorításokra Az ember állandóan azt hallja és olvassa, hogy ilyen meg olyan megszorító intézkedéseket vezet­nek be, meg ezért is, meg azért is fizetni kell az elkövetkezőkben. Csakhogy a polgárok jelentős ré­szének réges-rég kong az üres­ségtől a zsebe. Üres zsebekből nem fogja senki feltölteni az ál­lamkasszát. A rendszerváltás után hatalmas állami tulajdont privatizáltak. Ám azt inkább lehet rablásnak, ajándékozásnak, osz­togatásnak nevezni. Miután min­dent szétlopkodtak, a magánosí­tásból befolyt pénz nincs sehol (honnan is lenne?), ezért a kor­mány kínjában megszorító intéz­kedések sorát hozta. A miniszte­rek és a parlament képviselői azonban nem akarják tudomásul venni, nekik a választópolgárok azért szavaztak bizalmat, hogy minden polgár javát szolgálják. Hogy ne sanyargassák az amúgy is sanyarú sorsban élő idős, beteg polgárokat. Azoktól, akik a priva­tizáció alkalmával igazságtalanul alacsony áron jutottak hatalmas vagyonhoz, vissza kellene venni a javakat vagy megfizettetni velük az érték különbözetét. Új törvé­nyek, valódi reformtörvények, igazságos jogszabályok kellenek. Hogy ne történhessen meg négy év múlva újból, hogy a polgár- mesterek a mandátumuk lejárta után végkielégítést kapjanak. A nyugdíjakat nem emelik, a szo­ciális segélyeket csökkentik, a ki­adásokat emelik. Miniszter és képviselő urak, legyenek szívesek csökkenteni a saját fizetésüket. Mutassanak példát, éljenek meg olyan kevés pénzből, mint a többi polgár. Önöknek is csak egy gyomruk van vagy nem? Kíváncsi volnék, hogy akkor hogyan véle­kedne Dzurinda miniszterelnök úr vagy Zajac miniszter úr. Úgy néz ki, fogalmuk sincs, hogyan él a polgárok jelentős része. Múltkor olvastam: a betegbiztosítóknak rengeteg a kinnlevőségük. Csak egyedül az Apollónak másfél mil­liárd korona. A munkáltatók a munkásaiktól levonják a biztosítá­si díjat, ám biztosító számlájára nem utalják át. Zajac miniszter úr­nak ezt kellene figyelembe vennie és intézkedéseket hoznia, hogy ez az áldatlan állapot megszűnjön, így lehetne legjobban rendbe ten­ni az egészségügyet. Ez lenne az igazi reform. Nem pedig a kórházi ellátásért fizetni. Meg a receptért, a mentőautóért. Több államban a tehergépkocsikat vonatokon szál­lítják. Nálunk is gondolni lehetne erre, így a vasút jelentős bevételre tenne szert, és jutna pénz a szárnyvonalak működtetésére. A vonatok nem szennyezik úgy a környezetet, mint a kamionok. A közutakat is kímélnék. A nagy tehergépkocsik rengeteg kárt tesz­nek az út menti lakóházakban és növényzetben is. Vass Tibor Köbölkút Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha karikatúrája) A csehországi magyar értékek megjelenítése mellett az értelmiségiekkel való kapcsolattartást tartja feladatának

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom