Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-24 / 94. szám, csütörtök

Kultúra ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 24. Elhurcoltak - könyv a kényszermunkáról Kassa. Elhurcoltak címmel jelent meg Peter Juscák könyve a szovjet gulagokra hurcoltak keserű sorsáról. A szlovák nyelvű kötet bemuta­tójára a Kassai Polgári Klub szervezésében kerül sor ma este 18 órá­tól a Magyar Közösségi Házban. Az est várható hangulatából az alábbi részlet adhat ízelítőt: „Mi az ember emlékezet nélkül? Kavics a végtelennek tűnő poros út szélén. Ezen a titokzatos úton sorsoktól sorsokig, a múlttól a jövőig, az egyik felismeréstől a másikig... De emlékezet nélkül az ember történelem és tudat nélkül marad, elha­nyagolható jövővel. Örökre csak kavics marad az úton, melynek ré­sze ugyan, de melyről soha semmit sem tud meg...” (juk) A zene és a múlt összeköt Győr. A Rotary Club Győr, a Széchenyi István Egyetem és az Universitas-Győr Alapítvány A zene összeköt: Pozsony - Győr cím­mel jótékonysági koncertet rendez ma 18 órától a Bartók Béla Me­gyei Művelődési Központban. A zenei eseményen a Pozsonyi Kon­zervatórium Zenekara és a Győri Egyetemi Zenekar szerepel. A Po­zsonyi Konzervatórium Zenekara Richard Wagner Tannhäuser- nyitányát és Camille Saint-Saens a-moll gordonkaversenyét adja elő, vezényel Július Karaba. A Győri Egyetemi Zenekar Michael Haydn Notturnóját és Beethoven III. (Eroica) szimfóniáját játssza, vezényel Ménesi Gergely. (W. Cs.) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Nabucco 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A ne­gyedik nővér 19 KIS SZÍNPAD: Titkárnők 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Van, aki forrón szereti 19 ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Madarak vacsorája 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: János vitéz 11 MOZI POZSONY HVIEZDA: Beszélj hozzá! (sp.) 18, 20.30 MLADOST: Heaven (am.- ang.) 15.30, 17.30, 20 MÚZEUM: Kegyetlen örömök (szí.) 18.30 TATRA: New York bandái (am.) 16.30,18.30, 20.30 PÓLUS - STER CENTURY: Beavatás (am.) 14.30,17,19.30,22 A Nap könnyei (am.) 15.40, 18.10, 20.40 Johnny English (angol) 14.40, 15.45, 16.50, 17.55, 19, 20.05, 21.10, 22.15 New York bandái (am.) 14.10, 17.25, 20.45 Végső állomás 2. (am.) + Animatrix (am.) 16.25, 18.35, 20.50 Daredevil (am.) 15.35, 17.45, 20, 22.05 A dzsungel könyve 2. (am.) 14.35 8 mérföld (am.) 16.10, 18.30, 21 KASSA TATRA: A Nap könnyei (am.) 16, 18, 20 CAPITOL: Beavatás (am.) 16,18, 20.15 ÚSMEV: Johnny English (ang.) 16,18, 20 IMPULZ: A szívem érted RAPes - Save The Last Dance (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY- LUX: Atomcsapda (am.) 19.30 KOMÁROM- TATRA: Félholt (am.-ném.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Az arany markában (am.) 17,19.30 VÁGSELLYE - VMK: Charlotte Gray (an- g.) 17.30,20 LÉVA-JUNIOR: Atanarjuat (kan.) 16.30 Idióták (dán) 19 IPOLYSÁG - IPOLY: Rohadékok (cseh) 18 ROZSNYÓ - PANO­RÁMA: A buliszerviz (am.) 16.30, 19 GYŐR PLAZA: Bazi nagy görög lagzi (am.) 16 Beavatás (am.) 15.15, 20.15 Chicago (am.-kan.) 13.45, 18, 20.15 Chihiro Szellemországban (ja­pán) 13.20 A dzsungel könyve 2 (am.) 13.15, 15 Fenegyerek (am.) 20 Frida (am.-kan.) 13, 20 Johnny English (ang.) 14,16,18, 20 Két hét múlva örökké (am.) 16.30,18.30,20.30 A kör (am.) 17.45 A mag (am.) 14.45,17.15,19.45 Malacka, a hős (am.) 14.30,16.15,18.15 A Nap könnyei (am.) 15, 17.30, 20 Az órák (am.) 15.30, 17.45 A szel­lemhajó (am.-auszt.) 15.30 Taxi 3 (fr.) 13.30, 20 Végső állomás 2 (am.) 15.45,17.45,19.45 Megjelent az Irodalmi Szemle áprilisi száma Mit üzenhet egy költő? LAPAJÁNLÓ Egyike a közismert és elismert költőknek az erdélyi Lászlóffy Aladár, aki munkásságáért tavaly vehette át a Kossuth-díjat. Széles Klára irodalomtörténész, a XX. századi magyar irodalom kiváló ismerője mutatja be a lap hasábja­in Lászlóffy Aladár sajátos hang­vételű líráját, a hagyomány és mo­dernség jelenlétét, ahogy - akár­csak Paul Valéry - „saját füléből s szívéből ... egyetemes hangvillát és órát csinált”. Az „élni érdemes” üzenete csendül ki mindenekelőtt Széles Klára írásából, abból a pá­lyaképből, melyet a közel negy­venkötetes költőről rajzolt. A szépirodalmi rovatot Gál Sándor Patetikus naplemente című verse indítja, majd Ferdinandy György pazar könnyedséggel megírt novel­láját olvashatjuk, Feleségem és a felcserek címmel Buda Ferenc és Ágh István versei mellett Horváth Péter elbeszélését is olvashatjuk. Csehy Zoltán műfordításai Mimi Khalvati Londonban élő, iráni szár­mazású költőnő és színész versei­ből ad ízelítőt. A szellemtörténész Babits Mihály gondolatait idézve Polgár Anikó a Nyugat folyóirat Catullus-képét mutatja be. „Róma lelke és nyelve” nem véletlenül él­vezett megkülönböztetett figyel­met. Babits Catullushoz való viszo­nya mellett feltárulnak előttünk a nyugatosok (Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, illetve Devecseri Gábor vagy Franyó Zoltán) új fordítói tö­rekvései, azok a „hullámverések”, melyek kétségtelenül Babitstól in­dultak. Zalabai Zsigmond egy elfe­lejtett költőről, Sajó Sándorról ír, aki „szoborszerűen állandó” (ezek Bartha József szavai, 1937-ben), az utókor előtt úgy maradt meg, hogy a „regionális irodalomtudat” őrizte őt meg - állapítja meg az irodalom­tudós. A Tallózó című rovat a poszt­modern értelmezésében ad eligazí­tást. A folyóiratot Borsos Miklós műveivel illusztrálták, (dz) Psota Irénnel, a Nemzet Színészével beszélgetett Szabó G. László újságíró a pozsonyi Magyar Intézetben Égig érő fa, szaladó ujjakkal „Olyan gazdag, bánattal és örömmel teli fantasztikus életem volt, amitől én nem lehetek boldogtalan, csak bol­dog." (Somogyi Tibor felvétele) Megjártam. Olyan helyet ke­restem, ahonnan profilból és szemből is jól láthatom. Lát­tam is egy darabig, de aztán, miután felmérte a terepet, mindent átrendezett. Már az első kérdés elhangzása után megállapította, „a rossz füle­men ülök, de hallak”. Mintha már ezzel is jelezni akarta volna, amire később elszánta magát. Mert egy idő után az­zal fordult Szabó G. László­hoz, hogy „maga kapja a kö­zönséget”. És rávette, cserél­jenek helyet. TALLÓSI BÉLA Ezzel aztán helyzetbe is hozta ma­gát - színésznőként, mintha csak roncsderbizett volna. Átült, oda, ahonnan többen látták. Én pedig hátulról kaptam őt telibe. De mie­lőtt leült volna az új helyre, a sze­membe nézve odasúgta, mintegy kiszólva a szerepből: „elnézést, hogy hátat fordítok”. Még erre is odafigyelt. Psota Irén nemcsak szí­nésznőként nagy, hanem ember­ként is. Érző érintéssel adta a tud­tomra, hogy. ne izguljak, amikor az aurájától szinte transzba estem, s remegő hanggal azt meséltem neki, hogy milyen meghatározó élmény volt számomra a Ház a sziklák alatt utolsó jelenete. Gyerekként hosszan sírtam, hogy a púpos Terát lelökték a szikláról, és szörnyethalt. Aztán később újra megjelent a képernyőn ugyanabban a történetben, s én ér­tetlenkedtem, hogyan létezik ilyes­mi, hiszen évekkeí korábban meg­halt, lelökték a szikláról. „Drága, mondta ő nevetve, maga olyan be­leélés, mint az anyukám. A film pre­mierjén annál a jelenetnél, amikor a tragédia előszele már benne van a levegőben, a sötét moziban felkiál­tott, hogy jaj, az Irént lelökik.” Aztán a pozsonyi Magyar Intézet­ben, miután megsürgette munkája közben a fotósunkat, mondván, „ha viselkedem, nem igazán én va­gyok”, majd megtudakolta a közön­ségtől, hogy „értenek jól, drágák?”, sok apró kulissza mögötti részletet megtudtunk Psota Irénről a Szabó G. László kérdéseire adott válaszai­ból. Olyanokat, hogy akkorra - mi­kor a Ház a sziklák alatt moziba ke­rült - Pszótából, mert matematika- tanára Pszótának szólította, már Psota Irén lett, s egy ország tanulta meg helyesen ejteni a nevét. Kö­szönhetően talán annak, hogy nem volt villamospénzük, nem tudott el­menni Lakner bácsihoz, s nem téko­zolta el nála a tehetségét. Annyira nem, hogy egyszer az Ipoly mozi­ban ülve, saját filmjét, a Csárdáski­rálynőt nézve, sírógörcsöt kapott. „Úgy zokogtam, mint a pengős ma­lac, mert meg voltam róla győződ­ve, hogy tehetséges vagyok.” A sí­ráshoz minden bizonnyal az is hoz­zájárult, hogy akkor éppen munka, vagyis szerep nélkül volt. Ismerősei meghívására el is utazott Spanyo­lországba, ahol egy bikaviadalon olyan haragra gerjedt, hogy leköpte a torreádort - mesélte Pozsonyban -, mert nem bírta elviselni a kegyet­lenséget. „Gyerekek, ne beszéljünk erről, egyenlőtlen játék” - fordult a közönséghez a Magyar Intézetben. Sokat utazott, de szerencsére ami­att nem kellett a világot járnia, mert nem foglalkoztatták. Be is vallja: „olyan gazdag, bánattal és örömmel teli fantasztikus életem volt, amitől én nem lehetek boldogtalan, csak boldog. Az egész életem nagyon szép volt.” Nem is értettem-értet- tük, miért közölte később, hogy „sajnálom, de nem értem fel az égig, én magasabb fának képzeltem magam. Nem nőttem elég magasra, most már nem is fogok.” Ez nem így van, mindannyian tudjuk. Hiszen tanúi voltunk-vagyunk annak, hogy voltak „nagy berekedései”. Ahogy mesélte, a Kurázsi mama néma lá­nyaként minden este berekedt. „Do­bolás közben azt kiabáltam magam­ban, hogy ébredjetek, ébredjetek, jönnek a katonák, és minden este berekedtem.” És tanúi voltunk-va­gyunk annak, hogy voltak „nagy ha­lálai”. Mint a Margarida asszony várszínházbeli előadása. „Az nagy halál volt, felülről láttam magam, ahogy feküdtem az ágyban”- jel­lemzi azokat az estéket, amelyeken a Margarida asszonyt játszotta. Ha­lál a Roncsderbi is. Hiszen Psota Irén, aki „nem szereti a közepest”, csak így tud színésznő lenni. Ä „ha­lálba” torkolló őrülettel. „A Macska­játékban és a Csütörtöki hölgyek­ben, amelyben együtt játszottunk, Törőcsik Mari nevetett rajtam, any- nyira élvezte az őrületet”. Pozsony­ban az is kiderült: nagyságuk „egy tőről” fakad. „Marival olyan típusok vagyunk, hogy beleugrunk a kútba, és ki tudunk mászni belőle” - mondta. Könnyedebb dolgokról is hallot­tunk. Olyanokról, hogy fiatalabb ko­rábban egy számmal kisebb cipőt vi­selt, s elkezdtek szaladni a lábujjai, így most mindkét lábán van egy-egy „szaladó ujja”. Hogy olykor-olykor drámai szerepben is kibukott belőle a komika. Amikor - ahogy ő nevezi - a „furcsa zsenivel”, az „ágas-bogas mesebeli fával”, Kiss Manyival ját­szottak együtt komoly problémákat boncolgató drámában, s Manyiké­nak szerepe szerint azt kellett mon­dania, „milyen sápadt vagy”, mire ő az egyik előadáson a színpadon há­tat fordítva, kifestette magát piros­ra. Arra is mutatott példát, hogy „nyelvújítással” miként tud helyze­tet menteni, amikor nem jut eszébe a szöveg. Dajka Margithoz fűződő kapcsolatáról is mesélt, és valahogy úgy fejezte be a mondatot, hogy jó volt a viszony rajongó és gágigá... gigágá... rajongács... között. Mi több, abba a titkába is bevont ben­nünket, pozsonyi közönségét, hogy nemcsak a színpadon éli meg a „nagy halált”, a szerelem utáni csa­lódáskor is. Történt egyszer, hogy egy ilyen helyzetben elutazott a Tát­rába „meghalni”. A mély drámát ak­kor is feloldotta a komikum: ugyanis ahogy bolyongott a hűs fák alatt, ki­zökkentette mély bánatából egy ér­dekes felfedezés. „Egyszer csak azt vettem észre, hogy makkokon lépke­dek” - mesélte. Megszokhattuk Szabó G. László élő beszélgetéseiből, hogy nincs szük­sége a külsőségeket emelő, képer­nyőről ismert show-elemekre ah­hoz, hogy színessé, meghitté tudja tenni a találkozásait. Nyitottságá­tól, attól a mindenkit megigéző in­telligenciájától, amellyel közeledik az emberek, a nagy művészek, sztá­rok között, attól az alázattól, amely- lyel meghajol a tehetség előtt, attól az értékrendtől, amellyel az egysze­rű, de a nagyszerűt szolgáló emberi vonásokat bontja ki riportalanyai­ból, felfénylik beszélgetőtársa élet­pályája. Psota Irénhez is közelebb vitt bennünket. Idősödő, neurotikus, jobb napokat megélt amerikai rendező csak az anyanyelvén beszélő kínai operatőrrel forgat Holly Woody történet ERDÉLYI EDIT Woody Allen amerikai rendező ta­valy készítette el Holly Woody tör­ténet (Hollywood Ending) című filmjét. Nemcsak a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte, a főszere­pet is magára vállalta. Nem nehéz kitalálni, hogy ismét ironikus komédiáról van szó, ám ezúttal a rendező a hollywoodi álomgyárból is gúnyt űz. Filmjének főszereplője ugyanis egy olyan rendező, aikinek halvány gőze sincs róla, mit forgat, ennek ellenére meg van győződve saját zsenialitá­sáról... Val Waxman (Woody Allen), az idősödő hollywoodi rendező karri­erje az utóbbi években igencsak le­hanyatlott. A neurózisban szenvedő Waxman egyszerűen képtelen lé­pést tartani a modem filmipar tá­masztotta követelményekkel. Tulaj­donképpen nem csoda, hiszen főhősünk még valamikor a nyolcva­nas években volt a csúcson. Ünne­pelt rendezőként két Oscar-díjat is szerzett. Val újabban csupán rek­lámfilmeket forgat, de egyre idege­Kezdődhet a forgatás (Fotók: www.dreamworks.com ) Val Waxman (Woody Allen) és barátnője, a filmes karrierről álmodó Lóri (Debra Messing) sebb, mert fiatal barátnője, Lóri (Debra Messing) előtt is bizonyítani szeretne. Végül volt felesége, Ellie (Téa Leoni) segít rajta. Rábeszéli a főnökét, Halt (Treat Williams), aki egyben a szeretője, hogy új filmjé­nek rendezését bízza Waxmanra. Hal Jaeger ugyanis az egyik legbe­folyásosabb hollywoodi producer... Val megkezdi a forgatást, és mind furcsább ötletekkel rukkol elő. Egyebek között kínai operatőrt szerződtet, aki csak az anyanyelvét beszéli. Ez még nem lenne olyan nagy baj, de Val a forgatás közben hirtelen megvakul. Pszichoszoma­tikus szindrómájáról csak barátja, Al (Mark Rydell) és Ellie tud. Men­tik a menthetőt, ám amikor a ren­dező a tolmácsra bízza az operatő­ri munkát, csaknem idegösszeom­lást kapnak. A történetből adódó abszurd hely­zetekben valóban nincs hiány a filmben, és Woody Allen tökélete­sen ért hozzá, hogyan használja ki őket. A helyzetkomikumon kívül természetesen sokkal fontosabb Val ügyefogyott, hipochonder és neurózisos alakja. Woody Allen filmje ezúttal sem nélkülözi az iró­niát és az öniróniát, és azoknak a nézőknek, akik kedvelik a filmjeit, most sem okoz csalódást.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom