Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-02 / 77. szám, szerda

22 Nagyszünet ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 2. Művész az utolsó pillanatig- Segítség! Ellopták az autómat!- Látta, hogy kik voltak?- Azt nem, de a rendszámot sike­rült felírnom. Igazán büszke lehetek magamra. Hetvenéves múltam és nincs egy ősz hajszálam sem! - mondja nagyapó a tükör előtt és boldo­gan simítja végig kopasz fejét. Egy sétáló manust megállít az ut­cán egy ember:- Elnézést, megmondaná, hogy hogyan jutok el a postára?- Az attól függ. Kocsival van?- Nem. - -Akkor gyalog. Ezerrel betép a hajókikötőbe a taxi. Hatalmas fék-csikordulással befarol a stéghez. Kivágódik az ajtó, és a fickó egy iszonyat nagy kofferrel kiugrik belőle. Látja, hogy a hajó 10 méterre van a parttól. Emberfeletti erővel meg­lódítja a koffert, és átdobja a ha­jóra. Azzal se szó, se beszéd, be­leveti magát a vízbe, és hatalmas karcsapásokkal átúszik a hajóra. Büszkén felkapaszkodik a fedél­zetre. Mindenld ujjong. Csak egy öreg matróz ingatja a fejét csendesen:- Na jó, jó, ez szép teljesítmény volt... De nem lett volna egysze­rűbb, ha megvárja, amíg kikö­tünk? Két tehén beszélget:- Hallottál arról az új betegség­ről, amitől a tehenek megőrül­nek?- Igen. Még szerencse, hogy mi pingvinek vagyunk. Az egér filmet néz a moziban, amikor elé ül az elefánt. Az egér vár néhány percig, köhécsel, de mivel az elefánt nem mozdul, fogja magát és gyorsan az elefánt elé ül, majd hátraszól neki:- így ni! Most majd megtudod, mit jelent az, ha valaki eléd ül... A mamapatkány kispatkányával sétál a csatornában, és elrepül a fejük felett egy denevér. Megszó­lal a kispatkány:- Nézd mama, tündér! Ha netán lerobbanna... (Internetfotók) Nekem mint nyolcadikosnak, a tanulás a legfontosabb Létezik a tökéletes diák? SZERENCSÉS NÓRA A tanárok többsége a tanórák vé­gén egy borzasztó kijelentéssel búcsúztatja a diákokat: „Ezt az anyagot 110%-ra tanuljátok meg!” Vajon lehetséges akár a 100%-ot teljesíteni? Ugyanis egy tanulónak nemcsak egy tantárgy­ból kell(ene) készülnie minden órára, hanem mellé még jön a többi fenyegető dolgozat, felelet, témazáró és egyéb tudást felmérő megmérettetés. Emellett persze sportoljon, legyen csinos, igé­nyes, segítsen otthon, legyen rend a szobájában, és a fennma­radó idejében tehesse azt, amit szeret(ne). Sajnos nem sok em­bert ismerek, aki hiánytalanul megtanulja a könyvek minden so­rát az összes órára, mellette kivá­ló sportember, hibátlan a megje­lenése minden találkozáskor és a szülei ódát zengenek arról, hogy milyen házias és mennyit segít a házimunkában. Persze ha mégis akad ilyen ember, akkor hol ma­rad a szabadideje, mert szerintem az imént felsorolt tevékenységek 100%-os teljesítésére a nap 24 órájából 25 biztos rámenne. Bi­zony mindenki próbálja magából a legtöbbet kihozni. Törekednünk kell arra, hogy saját képessége­inkhez méltóan teljesítsünk, de ezt csak magunk határozhatjuk meg. Nem tehetjük lejjebb, sem pedig az égig a lécet, de ha igazán sze­retnénk valamit elérni az életben, minden energiánkat az akkor ép­pen legfontosabbnak tűnő dolog­ra kell fordítanunk, és a szórako­zást későbbre hagynunk. Nekem mint nyolcadikosnak, jelenleg a tanulás a legfontosabb. Lehet, hogy pár év múlva már teljesen más lesz, de még egy jó ideig ke­vesebb időm lesz arra, hogy azt tegyem, amit igazán szeretnék. Mégis tudom, ha most megte­szem, amit kell, akkor biztosan meglesz a gyümölcse. Például nyáron nem kell majd marcangol­nom magam a rossz jegyeimért, mert most mindent megteszek azért, hogy jobb legyen a bizim. Az önözés udvariasabb és kicsit távolságtartóbb, a magázás viszont néha kifejezetten durva Tegezés, magázás, megszólítás A gyerekektől mindenki elvárja, hogy hangosan, érthetően és illedelmesen köszönjenek, beszéljenek (Képarchívum) A bemutatkozás után - ha nehezen is de el kell kez­deni beszélgetni, de hogyan kezdjük. Te? Maga? Ön? Mi­ért olyan bonyolult ez a ma­gyar nyelvben? Nincs mit tenni, tisztázzuk a dolgokat! ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Kezdjük azzal, hogy a veled egyko- rúakkal nyugodtan tegeződj. Sőt! Gondolj bele, hogy két hatodikos magázódik. Röhejes, nem? Termé­szetesen tuti, hogy nem ezzel van a problémátok, így menjünk is to­vább. A gyerekektől mindenki el­válja, hogy hangosan, érthetően és illedelmesen köszönjenek és be­széljenek. De csókolomot vagy jó napot kívántok? Nénit vagy höl­gyemet, vagy asszonyomot mond- tok? Manapság egyre inkább kimegy a divatból a csókolom, de amíg nem kerülsz be a gimibe, szakközépbe, addig nyugodtan köszönj minden­kinek csókolomot. Néhány tanár vagy a szomszéd bácsi kikéri majd magának a csókolomot, és akkor bizony úgy kell köszönni, hogy jó napot kívánok. Aranyszabály, hogy maradj következetes. Ha valakinek eddig csókolomot köszöntél, akkor ezután is köszönj úgy, kivéve, ha ő kér rá, hogy máshogy köszönj. Ha egy idősebb megkér arra, hogy tegezd, akkor ezt vedd megtisztel­tetésnek és tegezd őt. Ez néha any- nyira kellemetlen, de sajnos van ilyen, és ahogy idősebb leszel, egy­re többen jönnek majd azzal, hogy „Ne hívj engem Anna néninek, mondd nyugodtan, hogy Annuska!“ Soha ne kérdezz meg senkit, hogy nem tegezhetnéd-e, mert ezt mindig az idősebbeknek kell felajánlani, vagy a felnőttek között mindig a nőknek. MAGÁZÁS? TESSÉKELÉS? Ha magázol vagy önözöl valakit, az csak annyit jelent, hogy általá­ban a mondatod elején nem a ne­vén szólítod az illetőt, hanem azt mondod neki, hogy Ön vagy Maga. Sokan nem éreznek különbséget a kettő között, pedig az önözés ud­variasabb és kicsit távolságtartóbb, a magázás viszont néha kifejezet­ten durva. Nagyon kell figyelnünk a hangsúlyra, ahogyan kimondjuk ezeket a szavakat. Vedd észre, hogy az „Ön mit keres itt?” és a „Maga mit keres itt?” között bizony komoly különbség van. A városi emberek előnybe részesítik az önö­zést, míg falun nem szeretik az önözést és kifejezetten sértőnek tartják. Az illemtanban és az udva­riasságban nagyon fontos a figyel­messég és az emlékezőtehetség. Fi­gyelned kell, hogy a körülötted le­vők hogyan beszélnek, hogyan for­dulnak feléd és emlékezned kell ar­ra, hogy kivel hogyan beszéltél egy korábbi találkozásnál. A tessékelés már nemcsak a meg­szólítást, de az egész mondatot be­folyásolja. Ez a forma nagyon ud­varias az idősebbekkel szemben, de arra nagyon kell figyelni, hogy­ha egyszer belekezdtél a tesséke- lésbe, akkor minden mondatot így kell alakítanod. A RANGOK Vannak helyzetek, amikor valakit nem szólíthatsz egyszerűen önnek, magának vagy a keresztnevén. Ilyen például a rendelőben: doktor úr vagy Kovács doktor, iskolában: ta­nár úr, igazgató úr, utcán: biztos úr, templomban: tisztelendő atyám, tiszeteletes úr/asszony. Ha valaki­nek a titulusát is hozzátesszük a ne­véhez vagy csupán azzal szólítjuk meg, akkor biztosnak kell lennünk benne, hogy pontosan tudjuk a rangját. Ha egy főorvost doktor úr­nak szólítanak, bizony megsértődik (mert a hiúság nagy úr) és így van ez a professzorokkal, akik nem szere­tik, ha tanározzák őket, vagy a kato­nai, rendőri tisztségekkel, amire egy teljes cikket kellene szánni ahhoz, hogy valamennyit megemlítsük. Nagyon fontos, hogy soha senkit nem illik csak a vezetéknevén szólí­tani. Bár az iskolában a tanárok né­ha csak a vezetéknevükön szólítják a diákokat, főleg a fiúkat, de ez (akárki, akármit mond) nem udva­rias. Néha a gyerekek is a vezeték­nevükön szólítják egymást, de higgyétek el, mindenki jobban sze­reti, ha a keresztnevét vagy a bece­nevét (és nem a gúnynevét) hallja. És ott vannak a kisasszony és a fia­talember szavak. Lehet, hogy már megszoktad őket, lehet, hogy még kiráz tőkük a hideg, de ezek valójá­ban gyönyörű szavak, szóval, ha va­laki így szólít meg, légy te is nagyon udvarias az illetővel és szólítsd uramnak vagy asszonyomnak, bá­csinak vagy néninek csak a nagyon idős embereket szólíthatjuk, de ezen felül inkább kerüljük, (sn, he) AKI NEM HISZI Becsaphat a saját szemünk? KÍSÉRLET íme néhány trükk, melyekhez a legnagyobb szükség a szemünkre lesz. Csináljuk végig először együtt, aztán elvégeztetheted másokkal is, de nehogy eláruld, mit fognak látni. Hiszen igazán csak akkor lesz érde­kes a trükk, ha mindenki maga fedezi fel a csodát! Te pedig, ha aka­rod, tégy úgy, mintha csak te ismernéd a titok nyiiját! Az első esetben a következőt kell tenned! Mindkét kezed mutatóujját tartsd a szemed elé vízszintesen, egymással szemben úgy, hogy ne ér­jenek össze az ujjvégek, hanem legyen köztük két-három centiméter­nyi távolság. Erősen koncentrálva nézz a két ujjad között a távolba, ki­csit mereszd ki a tekintetedet. A két ujjad között meg fog jelenni egy kis ujjacska, melynek az az érdekessége, hogy mindkét végén köröm látható. Ha nagyon kicsi ez a harmadik kis ujj, akkor tedd kicsit köze­lebb a két ujjadat egymáshoz, s akkor a harmadiknak a mérete növe­kedni fog egy picit. Ugye, látod te is? Aztán van egy másik nagyon érdekes trükk! Mindkét kezed mutatóuj­ját tartsd függőlegesen a szemed elé úgy húsz centiméterre az arcod­tól! Ismét az a feladatod, hogy rögzítsd a tekinteted valamüyen tárgy­ra az ujjadon túl, de semmiképpen ne az ujjaidra! Ha erősen nézel, a szemed előtt duplán jelennek majd meg a mutatóujjak. Amikor ráné­zel az igazi ujjaidra, a szellemkép nyomban el fog tűnni. Kíváncsi vagy rá, hogy miért van ez? Amikor az ujjadon túl a távolba nézel, akkor mindkét szemeddel kettőt látsz, tehát összesen négyet. Ez azért is van, mert ahogy az ujjaid között messzire szegezed a tekinteted, kicsit ban­dzsítasz, alckor pedig tudva lévő, hogy az ember kettőt lát. De hogy ne hagyjuk itt abba a trükközést, tartogatok még egyet szá­motokra. Ebben a varázslatban ki fog lyukadni a kezünk! Azért ne ijedj meg, nem szó szerint. Gyere, nézd meg, miről is van szó! Garan­táljuk, nem ér semmi bántódás! Nos, illessz a jobb szemedhez egy csö­vet, melyet akár egy papírlapból is csavarhatsz! Úgy nézz keresztül a csövön, hogy a másik szemedet tartsd nyitva, majd a bal tenyeredet az arcod felé fordítva tedd a cső mellé. A tenyeredben meg fog jelenni egy lyuk, amin átlátsz. És még fájni sem fog! Ez azért van, mert az egyik szemeddel a csőbe nézel, míg a másikkal a kezedet figyeled. A két kép összekeveredik, ezért látod lyukasnak a tenyeredet. Milyen ér­dekes, mindezek az apró trükkök csupán azért lehetségesek, mert két szemünk van! (s) Ne izgassátok magatokat, ki mit gondol rólatok Képtelenség KÉKESI NIKOLETT Az ember, így többek között én is, gyakran elhatározza, hogy megvál­tozik. Új embereket ismer meg, más­képpen öltözködik, leszokik a do­hányzásról, vagy megpróbál nem tö­rődni azokkal az ostoba apróságok­kal, amik csak arra jók, hogy tépe- lődjön rajtuk, közben pedig csak a kétségbeesés szélére jusson, és on­nan meg nehéz kijutni. Tehát apró­ságok, amik azért mégiscsak bos­szantanak, és ezeknek az érzékelése már legtöbbünk vérében benne van. A legsúlyosabb ezek közül talán a megfelelés, vagy a megfelelni akarás másoknak. Soha nem tartottam ma­gam tökéletes embernek, tudom, hogy vannak hibáim, de csakis ma­gamtól viselem el a kritikát. Mások kritikája jobban megérint, mert fé­lek benne meglátni az igazságot. De ha kell, megteszem. Viszont vannak olyan vélemények, amik bántanak, habár nem is ismerem azt, aki oko­san és alaposan leszól, vagy beszól nekem. Miért mondta? Nem is isme­rem, s mégis már az első szavával megbántott. Talán, szegényke felü­letesen ítélte meg a viselkedésemet, ami emberi szokás, de kevésbé elfo­gadott, ha ezt szóvá is teszi. Mégis sokat rágódok az ilyen kritikákon. Érdemes? S egyáltalán egyedül va­gyok ezzel a problémámmal? Nem hiszem. Talán csak kezdem meg­szokni, hogy olyanok ítélnek el, akiknek a nevét sem hallottam soha. Elvégre én is ilyen vagyok, teli előí­téletekkel. Ez pedig egy ördögi körre emlékeztet, amit senki sem szeret. Mikor egy apró, negatív előjelű megjegyzés eljut hozzám, és én amúgy is sértett állapotomban va­gyok, akkor előtörnek belőlem a leg­rosszabb tulajdonságaim, az a bizo­nyos „erről is csak én tehetek”, és „ el akarok menni innen oda, ahol senki sem ismer”. Leülök, és sajnálom, hi­báztatom magam, de aztán hamaro­san rájövök, hogy a kritika nem ér semmit, ha nem tudjuk, kitől szár­mazik. Mert nem mindegy, hogy Pis­tike a 3.B osztályból mondja azt, hogy „Szeretem a focit!”, vagy ép­pen Gálvölgyi. Ugye mennyire más­képpen hangzik? Javaslatom tehát a következő: felesleges holmi képte­lenségekkel törődni, mert megfelel­ni mindenkinek felesleges, de min­denekelőtt: lehetetlen. Miért mondta rám a tanár, hogy nem viszem semmire? (Internetgrafika)

Next

/
Oldalképek
Tartalom