Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-17 / 90. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 17. Sport HIRDETÉS Közelednek a HIL playoff-küzdelmei. Vajon milyen csapattal áll ki a Start? (Berenhaut Róbert felvétele) Páratlan betegség-és sérüléshullám az érsekújvári Startnál, Hatalcík edző szinte tehetetlen Két széken kényszerből Három éve dolgozik a HIL- ben szereplő érsekújvári Startnál. A cseh-szlovák fér- fikézilabda-liga élcsapata az alapszakasz után a harmadik helyen végzett a nyugati csoport táblázatán, és a playoff- elődöntőben a Presowal találkozik. Peter Hatalcík időközben elvállalta a szlovák férfiválogatott vezetőedzői posztját is. Van tehát miről beszélgetni. J. MÉSZÁROS KÁROLY Nem is olyan régen még a Start vezette a nyugati csoport mezőnyét. Miért nem sikerült megőrizniük elsőségüket? Nem egyszer, hanem kétszer is az élen voltunk. Ami ezután következett, az edzői pályafutásom során még soha nem fordultelő: betegség vagy sérülés miatt a teljes kezdőcsapatom harcképtelenné vált, és így az első helyért játszott vágbesztercei mérkőzésen ifiket kellett a pályára küldenem. Dávid és Góliát harca zajlott a bajnok otthonában. Szerény vigasz, hogy a fiúk helytálltak, elfogadható vereséggel (33:25 - a szerző megj.) távoztunk. Vagyis az alapjátékosok kiesése okozta az új nevek felbukkanását a legutóbbi bajnokik jegyzőkönyvében is? Pontosan így van. Szinte szétesett a csapatom. És e héten se jobb a helyzett. Már komolyan kellene készülnünk a playoff-elődöntőre, s az ifikkel együtt mindössze hat egészséges játékos áll rendelkezésemre. A sérülések elhúzódnak, a sportforma visszaszerzése meg teljesen kérdéses. Kulcsemberünk, a kapus Melus most kezdte gyógykezelését a Magas-Tátrában - kétszeri tüdőgyulladás után. Janco - ugyancsak tüdőgyulladást követően - hétfőtől edz. Stránovsky, Moyzes és Sakár sérültek, csak az erősítőterembe járnak, oda is sán- tikálva. Nagyon szomorú vagyok, mert hiábavaló volt a korábbi időszak szorgalmas munkája. Most meg csak küszködünk, hogy valahogy összetákoljuk a csapatot, és legalább tisztességesen helytáll- junk a playoff-meccseken. Roppant kínos helyzet... Lassan már nem is foglalkozom vele, mert szinte tehetetlen vagyok.' Valóban nem túlzók, ez a meztelen valóság. Sajnos, számunkra rendkívül aggasztó előjelek mutatkoznak a bajnokság hajrája előtt. Az özönvíz előtt azonban kétszer jártak a mennyekben is, vagyis a mezőny élén, így a sérülés- és betegséghullámig a Startnál is letette névjegyét. Ez miben nyilvánult meg? Három éve vagyok Érsekújvárott, és ezalatt megtanítottam védenceimet keményen és becsületesen dolgozni meg győzni. A sikervágy pedig az előrehaladás motorja. Emellett most leül a férfiválogatott kispadjára is. Eredetileg nem volt a híve annak, hogy egyben klubedző legyen. Pavol Der- fényi, a szövetség elnöke azonban ezt látja jónak, s nézetét ön is magáévá tette. Miért? Megmondom őszintén: nem vagyok ettől elragadtatva. Mégis szükség- szerűség. Ha csak a válogatottnál dolgoznék, nem lenne miből eltartanom a családomat. Ez kényszerít arra, hogy a klubban is edzősködjek. Más indokom nincs, így elfogadtam a Derfényi-féle elképzelést. Elődei közül egyiknek sem sikerül kijuttatnia a válogatottat valamelyik világversenyre. Ön milyen utat szemelt ki a sikerek felé? Elsősorben rendszeresen kell dolgozni. Nem ígérem, hogy a legelső, téli selejtező meghozza a várva várt feltörést, mert a közös gyakorlásokra valóban rettentően kevés időnk van. Legnagyobb tartalék abban rejlik, hogy a játékosok hajlandók lesznek-e odaadóan cselekedni a válogatottért. És nemcsak szóban, hanem tettekkel is bizonyítani a hozzá való kötődésüket. Ugyanakkor erkölcsileg erős, a külső hatásoknak ellenálló és olyan kollektívát akarok összekovácsolni, amely tudja, hogy mit akar, és könnyebben elviseli a rá nehezedő fizikai és lélektani nyomást, a közvélemény elvárásait. Ha az első időszakban a mentális rombolás nyomait sikerül némiképp eltűntetnünk, akkor már örülhetünk. Három évre lépett szövetségre a szövetséggel. Az alapoktól kezdi a csapatépítést, vagy van, amit folytatni kíván Stefan Katusák után? Aprócska kézilabdavilágunkban nincs nagy játékosválaszték. Újak nem bukkantak fel, s tudunk a légiósokról is. A céltudatos csapatépítéshez az itthoniakra kell alapozni az együttest, mert őket látjuk, befolyásolhatjuk, dolgozhatunk velük. Kivételes forma esetén hazahívjuk a külföldön játszókat is, hogy tudásukkal erősítsék a csapatot. Ahhoz is ragaszkodik, hogy letisztuljon a válogatottban szereplők és a szövetség közti kapcsolat, s mindenki tudja, mit vállal magára a címeres mez viselésével. Ezért szerződést köt a szövetség a játékossal és a klubjával is. Valóban tiszta, világos kapcsolatokra vágyom, hogy senki se kiabálhasson a médiába, amit akar, hogy ne mondhasson véleményt olyan dolgokról, amelyek nem tartoznak a feladatkörébe. Ahogy én nem nyi- latkozhatom az elnök nevében, úgy a játékosok sem beszélhetnek helyettem. Ezt előre lefektetjük. A brünniek kiléptek csapatbajnokságból, mert a bírók állítólag megverették őket Vége az ökölvívó Interligának? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Nem hivatalos hírek szerint idő előtt ért véget a közös, cseh-szlovák-magyar ökölvívó-csapatbajnokság, az Interliga idei küzdelemsorozata. A brünniek ugyanis a minap bejelentették: idő előtt befejezik. Ladislav Gazi, a morvaországi klub tulajdonosa ezt azzal indokolta, hogy a szlovák és magyar pontozók rendre megverették védenceit, s ilyen körülmények között nincs értelme tovább bunyózni. Svatopluk Zácek, a cseh válogatott vezetőedzője, a címvédő Ústí menedzsere az egyik prágai napilapban azt nyüat- kozta, mindenképpen be kellene fejezni az idei bajnokságot. A jövővel kapcsolatban azt mondta, a következő idényben már egészen biztos nem indulnak az Interligában. Tegnap újabb mérkőzés maradt el, mégpedig a Zilina-Dubnica összecsapás. Imely Károly, a zsolnaiak komáromi csapatvezetője: „A legfrissebb információk szerint szétesett a Dubnica együttese, ezért nem utaztak el Zsolnára. Nagy kár, mert négy-öt komáromi bokszoló is szerepel a Zilina gárdájában, így megint ellenfél nélkül maradtak.” Az illetékesek azt szeretnék, ha a következő kiírásban csak szlovák és magyar csapatok lépnének szorítóba az Interligában. Állítólag a Vasas és a Kecskemét támogatja az ödetet. De vajon hány szlovák együttes vállalná a nem éppen olcsó „mulatságot”? (zsi) HIHHHi röviden 'flBMHHi Overmars és Luis Enrique összetűzése Barcelona. Majdnem összeverekedett Luis Enrique és Marc Overmars az FC Barcalona labdarúgócsapatának edzésén. Az incidens azután történt, hogy a holland csatár kétszer is keményen lépett oda a súlyos sérüléséből pár napja felépült Luis Enriquének. A spanyol támadónak ez annyira nem tetszett, hogy ököllel próbált elégtételt venni, de szerencsére csak Overmars vállát találta el. Nagyobb verekedés azért nem lett a konfliktusból, mert Xavinak és Juan Pablo Sorinnak sikerült idejében szétválasztania a dulakodókat. A katalán sztárcsapatnál egyébként amúgy is elég zaklatott a hangulat, mert bár Radomir Antics vezetőedző együttese a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében l:l-es döntetlennel várja a Juventus elleni otthoni visszavágót, a spanyol bajnokságban 29 forduló után csak a felettébb szerény 12. helyen áll. (MTI) Két keréken segítik a vak futónőt Boston. Egy szervező kíséri majd kerékpáron a szinte teljesen vak Marla Runyant a hétfői Boston Marathonon. A futónő főleg hangok segítségével tájékozódik. A segítőtárs az utolsó kanyarig, de ha van esélye a győzelemre az amerikai aüétának, akkor egészen a célig vele tart majd. A 34 éves Runyan élete első maratoniját, a tavaly novemberi New York-i versenyt hasonló módon teljesítette, s ötödik lett. (MTI) Doppingoltak az amerikai világklasszis sportolók Kitálalt a főellenőr NBA Chicago/New York. Egy nappal az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokság alapszakaszának vége előtt eldőlt, hogy a Keleti-főcsoport Atlanti-divíziójában a New Jersey Nets csapata végez az élen. A tavaly döntős együttes a Philadelphia 76ers-szel volt nagy csatában, de az Allen Iverson vezette gárda U5:106-ra kikapott a Chicago Bulls otthonában, így kettővel több veresége van, mint vetélytársának. Az elsőség egyben a Keleti-főcsoport második helyét is jelenti - a Detroit Pistons mögött - a Nets számára, amely így a rájátszás első és második körében is többször élvezheti a hazai pálya előnyét riválisaival szemben. Az alapszakasz utolsó játéknapja előtt a liga fegyelmi bizottság három kosarast is eltiltással sújtott. Fegyelmi problémák miatt Rashard Lewis, a Seattle SuperSonics, Troy Murphy, a Golden State Warriors és Sean Rooks, a Los Angeles Clippers játékosa egy meccsen nem léphet pályára. A kényszerpihenő mindhármuk számára azt jelenti, hogy csapataik utolsó idénybeli találkozóját lesznek kénytelenek kihagyni. A Sonics erőcsatára a Dallas Mavericks elleni hétfői találkozón teljesen kikelt magából, miután a harmadik negyedben megkapta reklamálásért a második technikai hibáját, ami a kizárását is jelentette a mérkőzésről. Az ítélet után - nemtetszése jeléül - különböző tárgyakat dobált a bíró felé. Murphy és Rooks is a hétfői játéknapon, csapataik egymás elleni meccsén nyújtott produkciójukkal vívta ki a liga „haragját“: a kétjátékos a harmadik negyedben egy lepattanóért folytatott küzdelem után egymásnak esett, s kisebb verekedést robbantott ki. EREDMÉNYEK: Toronto Raptors- Miami Heat 99:103, New York Knicks-Indiana Pacers 93:109, Chicago Bulls-Philadelphia 76ers 115:106, Houston Rockets-Memp- his Grizzlies 97:86, Portland Tra- ilBlazers-Phoenix Suns 120:102, Los Angeles Lakers-Denver Nuggets 126:104. (m) MTI-JELENTÉS New York/Budapest. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának egykori doppingügyekben illetékes főellenőre kijelentette: a múltban több amerikai világklasszis szerveztében tiltott szereket mutattak ki, mégsem büntették meg őket. Dr. Wade Exum úgy nyilatkozott, hogy a legendás atléta, Carl Lewis és a teniszező Mary-Joe Fernandez is fennakadt a vizsgálaton, előbbi az 1988-as szöuli olimpia előtt például háromszor szedett különféle stimulánsokat. A USOC először kizárta a válogatottból, majd a fellebbezés után mégis engedélyt adott neki az indulásra. Lewis távolugrásban, majd miután kanadai riválisát, Ben Jöhnsont éppen az emlékezetes doppingolás miatt kizárták, 100 méteren is aranyérmes lett. Fernandez 1992-ben csalt pszeu- doefedrinnel, s mivel nem tiltották el, részt vehetett a barcelonai játékokon, ahol arany-és bronzérmet szerzett.-Több mint száz amerikai sportoló élt tiltott szerekkel, ők együttesen 19 dobogós helyezést értek el 1988 és 2000 között olimpiákon - hangoztatta Exum, aki 1991-től és 2000-ig volt a USOC doppingbizottságának vezetője. Megbízatása azután járt le, hogy az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségét létrehozták. Egyelőre sem az USOC, sem a megvádolt sportolók nem reagáltak leleplezéseire. Az olimpiai bizottság mély morális és pénzügyi válságban van, az elmúlt hónapokban összesen öt vezetője mondott le. Kongresszusi központ ISTROPOLIS, Pozsony 2003. május 26-án 19— JEGYELŐVÉTEL: • DOM KULTÚRY RUZlNOV, TEL.: 02/4342 7055 • ADA II. - DOM ODIEVANIA DUNAJ, 1. POSCH., TEL: 0903 403 856 • KNÍHKUPECTVO KULTÚRA NÁM. 1. MAJA, TEL: 02/5296 2065 • 5h PASIENKY, TEL.: 02/4437 1633 • DR. HORÁK, MEDENÁ 19, 02/544 35 667 • AGENTÚRA KOVÁSOVÁ, RADLINSKÉHO 27, TEL: 02/5249 1378 • A SATUR-TRAVEL KIREDELTSÉGEIBEN • MOBILON: 0903/445 710, 0907/477 777 • WWW.TICKETPORTALSK , TEL: 02/529 63 354 F6 reklámpartner: Gyógyszerek, egészségügyi segédeszközök és gyógykozmetikumok forgalmazója Médiapartnerek: |$ ATISL GLENN ORCHESTRA .5 UP 976