Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-17 / 90. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 17. KOMMENTÁR Itt Athén a tét MOLNÁR NORBERT Igazából nehezen tudom elképzelni, hogy jövője legyen egy olyan szervezetnek, amelybe mi belépünk, de most hirtelenjében kettővel is próbálkozunk, egyelőre minden arra vall, hogy sikeresen. Lehetséges, hogy képesek vagyunk nem homokszemként viselkedni egy új Euró- pa-prototípusban? A NATO-csatlakozás tegnapelőtt tetőzött Pozsony- nál, rajtunk már semmi sem múlik, csupán a szövetségeseken. Az európai uniós integráció nagyjeleneteivel is végeztünk, már csak a finálé vár ránk. Tegnap Athénben 25 ország vezetői, direkt erre az ünnepélyes pillanatra kimunkált aláírásukkal (a luxemburgi kormányfőé egy csíkra sikeredett) igazolták az új Európa létrejöttét. Rudolf Schuster elnök beszéde kellőképpen semmitmondó volt, Zeusztól indított, hogy eljusson az elmúlt harcos tíz évhez, de legalább belefért a három percbe, az aláírás pillanata azonban felemelő volt. Minden irónia nélkül. Innentől fogva egyrészt a 15 tagország nemzeti parlamentjein a sor, azok szavazását csak tehetetlenül figyelhetjük és szurkolhatunk. Május 16-17-én azonban még vár ránk egy próbatétel, amely ha sikertelen lesz, megbukunk jövőből. Figyelve a szlovák kormány nem létező népszavazási kampányát megfogalmazódott bennem, komolyan gondolja-e a csaüakozást. Hálaadó imára kulcsolhatja kezét, ha elég választó kujtorog el mához egy hónapra az urnákig a referendumon. Látványos semmittevésén a magyarországi intő példa sem változtatott, nyavalygást viszont már hallani lehetett Figer főtárgyaló és más politikus garatüregéből, hogy kevés lesz a 46 százalék, pedig azt egy komoly, majdnem két hónapos kampány előzte meg. Az ember hajlamos a szinte biztosat kész tényként kezeim. Magyarország a népszavazásról szóló törvényének köszönhetően nem kockáztatott, mi viszont a tűzzel játszunk. Nem akarok ördögöt mázolni a falra, de Korpona mellett, Csacán vagy Igló környékén vajon mennyire tájékozottak az emberek a referendumról? Tudják-e, miért kellene voksolni május 16-17- én? Valaki elmagyarázta már nekik, hogy mit kockáztatnak? Ha a kormány győztesen jön ki ebből a népszavazásból, azt csak a sajtónak köszönheti. Az emberek csupán a média saját kezdeményezésének köszönhetőenjuthatnak információkhoz. Elvből ritkán adok igazat Meciar HZDS-ének, ám egyetértek azzal, hogy nem támogatják az integrációs miniszterelnök-helyettes, Csáky Pál Ficóék által kezdeményezett leváltását. Ugyanis, ha megbukunk a népszavazáson, az egész kormánynak mennie kell. Egy emb^ kezében a kabinet sorsa. De ne legyünk ünneprontók, Athén valóban felemelő volt. JEGYZET A bolond centurio SZÁSZI ZOLTÁN Római polgár volt az apám. Magam is római polgár vagyok. Százados. Katonáim szeretnek. A harcban mindig az első sorban álltam, nem kerültem a halál fenyegetését, belenéztem már ezerszer a szemébe. Sebeim hegedt nyomait büszkén mutogattam vezéreimnek. De most, most valami történt. Ebben a misztikus, poros Júdeábán szolgálom a császárt lassan hatodik éve. Ismerem a sivatagot, ismerem a zsúfolt és mocskos városok minden titkát, a kocsmákat, az örömtanyákat, ezerszám láttam kínzócölöpre feszítetteket; jajgatásuk semmit nem jelentett számomra. Napok, hetek óta mégis úgy suttognak rólam a katonáim: ott megy a bolond centurio. Mert én ott voltam. Láttam. Láttam az eget egy pillanat alatt megfeketedni, láttam a porba burkolódzott város felett a templomot, amint kettéreped a kárpitja. Láttam az Embert. Láttam a helytartó arcán a tétovázás pillanatait, tartottam az edényt amiben megmosta a kezét. Rám nézett, és sápadtan suttogva mormolt érthetetlen nyelven, csak annyit értettem suttogásából: ámen. Nem tudom, mit jelent ez a szó. Nem tudom, mi lett a hegemónnal. Vezettem ki a csapatomat a Koponyák Hegyére. Az ítéletet végre kellett hajtani. Katona vagyok. Parancsot kaptam. Miért hívtok bolond centuri- ónak, tizedeseim? Mert nem rendeltem el a tömeg szétverését? De hiszen nem csináltak semmit. Tisztes távolból nézték, hogyan állítjuk fel a három kínzócölöpöt, néhányanjajveszékeltek, sírtak, de egy katonát ez nem hathat meg. A kivégzés menetét sem zavarta. A két latorral nem volt semmi baj. Loptak, gyilkoltak, raboltak, gazemberek voltak. Még az utolsó pillanatban is szitkozódott az egyik közülük. A másik valamit beszélt azzal a különleges rabbal, aki miatt engem is bolondnak tartanak a katonáim. Mert nem volt az rab. Elesett a cölöppel, nehéz volt neki, mikor húzta magával a hegyre. Nem panaszkodott. Nem kért kegyelmet, nem alázkodott meg, de büszke és gőgös sem volt. Emberként ment fel a hegyre, és ott láttam meg az ember istenné változását. A teste itt maradt. De valaminek történnie kellett, valami isteni hatalom vette őt tenyerébe. Jupiterre mondom, ott volt a fény a feje körül. Ilyet senki nem látott azelőtt. Tisztiszolgám ott állt mellettem, aztán egyszerre csak térdre esett. Előtte egy nádszálon . szivacsot nyújtott fel az elítéltnek. Az száját hozzáérintette, majd félrefordult a feje, és vége lett. Le kellett szállnom a lovamról, le kellett csatolnom a sisakomat, légszomjam volt, féltem, hideg veríték cseppjeit éreztem a hátamon, pedig fojtó meleg volt. Álltunk és néztük az ernyedt testet. A gomolygó sötétet és a villámok csattogását. Mintha minden égi hatalom haragja leért volna abban a pillanatban arra a hegyre. A szolgám azóta sem szól. Én verejtékezve alszom, hetek óta. Enni, bort inni, örömtanyára menni nincs kedvem. Katonáim úgy hívnak azóta: a bolond centurio. Egyet tudok. Valamiben hiszek. Valaminek tudom a létét. Most már jó. Csak még fáj. Ember lettem, tanúja az isteni létnek. Amit nem mondhatok el. Jó lenne gyorsan háborúba menni és elesni. Az izmaim erősek, a kardot jól forgatom. De a lelkem az eltört. Nagyon fáj. Megtaláltam magamban az embert. DIE WELT „A csatlakozási szerződések athéni aláírásával végérvényesen megszűnik az európai kontinens megosztottsága, népeinek fájdalmas szétszakítottsága, amely a II. világháború eredményeként jött létre” - állapította meg a német lapban megjelent közös cikkében Medgyessy Péter magyar miniszterelnök, Gerhard Schröder német kancellár és Göran Persson svéd kormányfő. A politikusok szerint „Európa egyesülése siker- történet”. A három kormányfő megállapította: a német és az európai megosztottság megszüntetése sohasem sikerülhetett volna, ha nincs a magyar határ megnyitását eredményező „bátor, forradalmi” lépés 1989-ben.- Bagdad fölött átrepülve azt tapasztaltam, hogy a nagykövetségeket úgy kirámolták, mint néhány évvel ezelőtt a privatizőrök a szlovákiai gyárakat! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ MUDÁ FRONTA D N ES Az iraki cenzorok nem értettek csehül, ezért Michal Kubai stábját nem tiltották ki Bagdadból. A cseh állami televízió munkatársa és operatőr kollégája a legkeményebb pillanatokban is a fővárosban maradt, összesen negyven napot töltve ott. A haditudósító helyzete Bagdadban nem volt könnyű, mivel az iraki rezsim pontosan megmondta, mit lehet forgatni, melyik szállodában kell lakni. Műholdas telefonjukat még a határon elvették, s csak több nap múlva kapták vissza. Az újságírók nem csak a katonáktól féltek; az egyik legkeményebb helyzet akkor alakult ki, amikor a hadsereg elhagyta a fővárost, s a feldühödött tömeg fosztogatásba kezdett. Egy ilyen csoport például rátámadt a portugál tévéstábra, a csehek csak pár pillanattal korábban hagyták el a helyszínt. Kubai sajnálja újságíró kollégáit, akik meghaltak a harcok során, de szerinte az áldozatokkal számolni kell egy ilyen háborúban, még az újságírók között is. Újfajta sérelmi politizálás tört a felszínre az MKP március végén Komáromban rendezett tisztújító közgyűlésén Az egypártrendszer visszavág Az 1998-as pártegyesítés óta nem változott az MKP kongresszusainak koreográfiája: a fecsegő felszín alatt hallgatott a mély. Eddig. A komáromi tisztújító közgyűlés azonban valami váratlant hozott magával. JARÁBIK BALÁZS Jóformán először indultak szabadjára azok a mélyben elfojtott indulatok, amelyek a szlovákiai-felvidéki magyarság (párt) politikai elitjében éppen a pártegyesítés után kezdtek forrongani. Az egyesítést ugyanis gyorsan követte a kormányalakítás, ahol az MKP megpróbált szakmailag - többé- kevésbé - megalapozott döntéseket hozni. Az akkori (1998-as) magyar pártállást nézve ez annyit jelentett, hogy több olyan személy került kormányzati tisztségbe, aki korábban a Magyar Polgári Párt tagja volt. Ráadásul a választások után egyre hatékonyabban kezdett működni a párt egyik legaktívabb testületé, a gazdaságpolitikai bizottság, amelyet a kormányba került gazdaságpolitikai szakemberek (állami tisztviselők, illetve állami cégek magas rangú hivatalnokai) alkottak. Ebbe is több, valaha liberális pártkötődésű szakember került, mint „kellett volna”. Az érem másik oldala pedig az, hogy már a pártegyesítés előtt az Együttélés akkori elnöke, Duray Miklós figyelt oda (vagy talán volt ideje a legjobban odafigyelni) a három párt sejtjeinek egyesülésére helyi és regionális szinten. Ez a tény is okozhatta, hogy az Együttélés egykori tisztségviselői 1998 után az említett szinten vezető pozíciókba kerültek az egyesült pártban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az akkori MPP-tagok egy része nem lépett be a pártba az egyesítés módja miatt. Miként arról sem feledkezhetünk meg, hogy az MKDM gyengébb regionális pártstruktúrával rendelkezett. A volt Együttélés ezáltal nagyobb befolyásra tett szert az MKP pártstruktúrájának működésére (Országos Tanács, Elnökség), de a pártot az MKDM meghatározó és népszerű politikusai vezették. A 2002-es parlamenti választások listájának első tíz helyén két volt együttéléses politikusnak jutott hely, miközben a párton belül is hallhatóak lettek a Duray Miklós szereplését (Fidesz-kampány) és politizálását megkérdőjelező hangok. A kormánytisztségek elosztása után egyre nyíltabban lehetett hallani a „liberó” és a „dunaszerda- helyi maffia” ellen megfogalmazott nemtetszést. A kritika azok felől jött, akik kevesellték a volt Együttélés szerepét, döntési potenciálját - elsősorban a személyi kérdésekben. Egyszerűbben fogalmazva arról van szó, hogy a kormánypozíciók elosztásából kimaradt Duray Miklós köre, illetve a pozíciók többségébe - megpróbálva szakmai kritériumokat követni - jobbára a gazdaságpolitikai bizottság által javasolt szakembereket fogadta el az MKP Országos Tanácsa. Érdemes azonban megjegyezni, hogy továbbra is Duray és csapata „kezeli” a Szlovákiába érkező magyarországi támogatások jó részét, és az MKP nem tudott egy olyan politikust találni, aki a pártnak, illetve a szlovákiai magyarságnak - egyfajta nagyköveteként - anyaországi képviselője tudna lenni. A komáromi tisztújító közgyűlésen újfajta sérelmi politika kezdődött. Ezúttal azonban nem a szlovák-magyar, hanem a párton belül keletkezett indulatokon alapul. Ennek értelmében most azokat próbálták meg félreállítani, akik az elmúlt időszakban többször szólaltak fel Duray Miklós ellen. Felhasználták erre azt a bázist, amellyel az ügyvezető alelnök kétségkívül rendelkezik a párton belül. Az erőviszonyok megismeréséhez mindenki figyelmébe ajánlom a közgyűlés szavazati arányát személyi kérdésekben. Nem lett újból alelnök A. Nagy László, sem Gyurovszky László, Farkas Pállal szemben pedig Komlósy Zsolt lett az OT új elnöke. Az előbbi kettő „liberó”, A. Nagy többször szólalt fel Duray Miklós ellen, Gyurovszky pedig az annyira gyűlölt gazdaságpolitikai bizottság aíelnöke. Bár Farkas Pál sohasem volt igazán népszerű a pártban, a parlament pénzügyi bizottságának élén rendkívül hasznos és szakszerű munkát végzett. Ráadásul olyan ember váltotta fel az OT elnöki tisztségében, akinek a Nemzeti Vagyonalap jól jövedelmező elnökségi tagsági székéből a korrupció gyanúja miatt kellett távoznia. Mielőtt még a másik oldal vad „liberózásba” kezd, -hadd mondjam el, hogy szerintem ők azok, akik türelmesen, lépésről lépésre idomítják a szlovák politikai elitet és közvéleményt a demokrácia (és egy kisebbség) standardjához. Szemben a másik oldallal, amely megalakuFenntartja (bár egyre nehezebben) az MKP pozitív imázsát. lása óta nem a kreatív munkával törődik, hanem a magyar közösségnek szánt hangos nyilatkozatokkal épít légvárat. Történik mindez akkor, amikor a legújabb közvélemény-kutatás szerint az MKP történelmi, 14,3 százalékos támogatottságot élvez. Jórészt Bugár Bélának köszönhetően, akinek meghatározó érdemei vannak az MKP jelenlegi politikai helyzetének és kapcsolatrendszerének kialakításában. De egyesek szerint nem kóser, hogy támogatja a gazdaságpolitikai bizottság munkáját. Bugár elnöki szerepe azonban - részben saját eredményei, részben potenciális kihívóinak politikai gyengülése miatt - ma annyira erős, hogy nem érdemes megküzdeni vele. Ráadásul fenntartja (bár egyre nehezebben) az MKP pozitív imázsát a szlovák médiában, és népszerűségével garantálja a párt választói támogatottságát. De meg lehet fokozatosan fosztani támogatóitól a párt döntéshozó szerveiben. Most kell, amikor az MKP eddigi csúcsán áll. Ha az elnök hajlandó így is együttműködni a néhai együttélésesek csapatával, akkor egyrészt legitimizálja ezt a törekvést, másrészt bebiztosítja az így szerzett hatalmat. Természetesen ez egyfajta katasztrófa-forgatókönyv. A valóság azonban az MKP monopolhelyzete, valamint a szlovákiai magyar értelmiség és pártelit közti, nagymértékű és cinikus korporativizmus. A magyar pártok egyesítése ugyan a két választás során meghozta gyümölcsét, ám teljesen független média és erős szlovákiai magyar civil szervezetek nélkül mégiscsak egypártrendszer marad. Ebben szerepet játszott a szlovákiai magyar értelmiség, amely ezt egész egyszerűen hagyta. így most égetően hiányzik a vita és a hozzáértő kritika. Ha meg van, akkor az illetőt lehetetlenné teszik. Mintapéldája ennek Hushegyi Gábor esete, akinek a magyar egyetemmel kapcsolatos véleményével, elsősorban aggodalmaival a szakemberek jórészt egyetértenek, mégis hagyják Hushegyit ellehetetleníteni, mert bizonyos politikai érdekek ezt diktálják. A párton belül a szakmaiság még mindig az ott lehúzott „szolgálati” évek alapján fogalmazódik meg. (Sőt, ahogy nézem a komáromi eseményeket, a pártegyesítés előtti évek az igazán fontosak). A párton belül szabad véleménynyilvánítással elvétve találkozni, improvizáció és intrika annál több akad. A számonkérés ismeretlen fogalom, semmilyen civil és sajtóellenőrzés nincs, jövőképről szó sem esik. Meglehet, a helyzet nem ennyire sötét, mint amilyennek talán most itt lefestem. Azt azonban érzem, valóban itt az idő, hogy a párt megnyíljon politikai alternatívák építése és versenyhelyzet kialakítása előtt. Minél kevesebb lesz a pluralizmus a párton belül, annál több olyan civil kezdeményezés üti fel a fejét, mint a tavalyi önkormányzati választások során. Az európai uniós csatlakozás után pedig egyre nehezebb lesz egy alternatívákat nem kínáló párttal a fiatalokat magyar közösségben tartani. Szeretném, ha a közösségi politika nem csak pár ember ügye maradna. Különben - kormányszereplés ide vagy oda - megmarad kis pocsolyának, ahol néhányan a kedvükre dagonyázhatnak. Tisztelet a kivételnek. LEVELBONTAS Ideiglenes öröm Átmenetileg megkönnyebbült a szívünk, mikor a köztársasági elnök úr nem írta alá az egészségügyi ellátásról szóló törvényt. Örömünk nem tartott sokáig, mert a parlament szinte változatlan formában fogadta el újra. Az egészségügyi miniszter egyszer azt mondta, ő tudja, hogy a nép azt gondolja, ő belenyúl a mi pénztárcánkba. De mennyire, hogy belenyúl! El sem tudja képzelni, hogyan is lehet megélni egy fizetésből vagy egy nyugdíjból. De hogyan is tudná egy olyan ember, aki milliós vagyonából és miniszteri fizetésből él. Egyszer Zajac miniszter úr azt is mondta, hogy ha az egészségügyi reform nem sikerül neki, akkor lemond. Dehogy távozik. Inkább még erősebben fog kapaszkodni, hogy véghezvigye intézkedéseit. Ha lemondana, nekünk nem is hiányozna, hiszen eddig is megvoltunk nélküle. Nemsokára úgy is nyugdíjas lesz ő is, hiszen nem néz ki fiatalnak. Az is igaz, hogy a miniszter úr nem ötezer koronás nyugdíjból, illetve 8-10 ezer koronás fizetésből fog élni családjával. Sőt még csak munkanélküli sem lesz, mi több, szo,- ciális alamizsnából sem fog élni. Hát ez egy panaszlevélnek sikerült. De hát ez van, erről kell írni. Nem hiszem el senkinek sem, hogy az egészségügyben a „Zajac-terv” szerint minden jobbra fordul. Van rá példa elég, hogy ne higgyük el. Itt van a nagy drágulás, a gázért és minden egyéb szolgáltatásért horribilis összeget fizetünk (orvosság, élelem). Igen, a nép az „olcsóbb” élelmet tudja csak megvenni - azt is drága pénzért -, esetleg a leértékelt dolgokat. Zajac úr intézkedése szerintem lassú eutanázia. Ezért inkább rendelje el, hogy legyen eutanázia, hogy emberhez méltóan tudjunk meghalni, nem pedig orvosság nélkül szenvedjünk, mivel nem tudjuk megvenni. Székelyiné Galánta
