Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-02 / 77. szám, szerda
A film cselekménye egy kollégiumban formálódik A buliszerviz BEMUTATÓ A buliszerviz szépen belesimul a műfajhoz tartozó egyéb filmek közé, pedig ^m alkotói az altesti humor frontján újszerűbb gegekkel is igyekeznek előrukkolni benne. A film cselekménye - mint a tinivígjátékokban oly gyakran - egy kollégiumban formálódik. Van Wilder már hét kemény évet lehúzott a főiskolán, és ha rajta múlna, nem is siettetné különösebben az államvizsgát. A főiskolai bulik szervezését mesteri szinten űző Vant tudománya az intézmény szinte legendás alakjává emelte. Mindenki tiszteli, csak apja nem, aki fia életművészi ambícióival kapcsolatban komoly kétségeket táplál, s ennek hangot is ad az atyai apanázs megvonásával. Hősünkre nehéz idők járnak, s mindennek tetejébe még a nyakára küldik Gwen Pearsont (Tara Reid - Kegyetlen játékok; A nagy Lebowski; Amerikai pite) is, az újságírói karrierről álmodozó diáklányt, aki piócaként tapad rá, hogy interjút készíthessen vele. A díszes kiállítású cicababa feltűnésének hála, a szerelmi szál is szavatolt a filmben, melynek forgató- könyvét az Amerikában nagy népszerűségre szert tett Saving Ryan’s Privates (Ryan intim részeinek megmentése) című szkeccsével az altáji humorban új ösvényeket kereső (és kitaposó) szerzőpáros, Brent Goldberg és David Wagner jegyzi. Ez a tény önmagában véve garancia rá, hogy az emberi (és állati) salakanyagokat poénképző elemmé emelő gondolkodásmóddal rokonszenvező nézők megtalálják a számításukat A buliszervizzel. (est) Buliszerviz (National Lampoon’s Van Wilder), színes, amerikai film 2002. 92 perc, Rendezte: Walt Becker, Szereplők: Ryan Reynolds, Tara Reid, Dániel Cosgrove, Kal Penn, Teck Holmes, Tim Matheson Pozsony, Palace AuPark, Ster Century Pólus Ne számítsunk felkavaró jelenetekre: a film ugyanis komédia, igaz, a koromfekete fajtából A titkárnő BEMUTATÓ ár a Sundance Film- fesztivál az utóbbi időben jelentősen túlnőtt magán, és vetekedve a legnagyobb európai filmfesztiválokkal, igazi nemzetközi kulturális eseménnyé érett, eredeti célkitűzése mit sem változott: a nagyvilág elé tárja a frissiben elkészült független'alkotásokat, melyek szerencsés esetben forgalmazóra találva elindulhatnak a világhírhez vezető úton - akár egyenesen az Os- car-díjig. Itt sztárok születnek, vagy ambiciózus „nagy nevek” mutatkoznak be eddig ismeretlen oldalukról olyan munkákkal, melyeket a nagy stúdiók nem mernének, vagy éppenséggel nem akarnak felvállalni. A Robert Redford nevéhez fűződő Sundance fontossága tagadhatatlan: nélküle jóval nehezebb lenne bárminemű érvényesülés a futószalagról legördülő szériafilmek mellett. És ha már a sztároknál tartunk: a 2002-es év egyik titkos favoritja kétség kívül A titkárnő volt - tegyük hozzá, nem véletlenül. Az intézetből való hazatérése után Lee Holloway (Maggie Gyllenhaal) a fojtogató családi légkörből (alkoholista apa, enyhén abnormális anya és frissen férjezett, „sikeres” nővér) menekülve E. Edward Grey (James Spader) ügyvédi irodájában kap titkárnői állást. A zárkózott, beilleszkedni próbáló lány kapcsolata titokzatos munkaadójával hamarosan kezd a szokásosnál jobban elmélyülni, igencsak beteges formát öltve. Lee pedig mit ad Isten, egyszer csak szerelmes lesz - csak éppenséggel nem vőlegényébe (Jeremy Davies), hanem a szexuális aberrációit messzemenően kielégítő Edwardba. A titkárnő esetében ne számítsunk olyan felkavarónak szánt jelenetekre, melyektől a kicsit is prűd mozinéző cenzúra után kiáltva hanyatt-homlok menekül a vetítőteremből: a film ugyanis komédia, igaz, a koromfekete fajtából. A nyitó képsor teremtette pimaszul perverz atmoszférát Steven Shainberg rendezőnek mindvégig sikerül megtartania, ám olcsó helyzetkomikum helyett kiváló jellemrajzokra és okosan felépített történetre épít - hőseiből nem csinál bohócokat, legfőképpen pedig nem ítélkezik felettük, hiszen láthatóan szereti őket; így a filmet átható humor inkább a szituációk abszurditásából ered. Bár Shainbergnek ez csupán a harmadik munkája - ráadásul elég jelentős kihagyásokkal dolgozik-, nyoma sincs a kezdőkre oly gyakran jellemző kisebb-nagyobb eltévelyedéseknek. A titkárnő nélkülözi az üresjáratokat vagy a környezetébe nem passzoló jeleneteket, és ami talán a legfontosabb: a szó szoros értelmében vett bizarr románc az első perctől az utolsóig leköti a nézőt. Az akár egy David Lynch-filmben is helytálló groteszk képi világ mellett a színészválasztás is kiváló. James Spader hosszú kitérő után visszatalált a függetlenfilmek világába (még ha ezt valószínűleg kényszerből is teszi), Maggie Gyllenhaalt - a szintén Sundance-en befutott Donnie Darko-s Jake Gyllenhaal nővérét pedig bátran nevezhetjük az év felfedezettjének: átütő játéka, apró gesztusai és a sokat eláruló szempár egy nagy színésznő erőteljes berob- banásának tekinthető. S bár Shainberg leginkább két főszereplőjére koncentrál, Lee családjával a film társadalomkritikai oldala, valamint a lynchi párhuzam is jobban kiéleződik, mely egyébként már a zeneszerző személyében (Angelo Badalamenti) és a betétdalok kiválasztásában is szemet szúrhat. A titkárnő az elmúlt évek talán legeredetibb és legszórakoztatóbb a- merikai romantikus komédiája, mely már csak merészsége miatt is elismerést érdemel: S/M beállítottságúak előnyben! (mozinet) A titkárnő (Secretary), színes, amerikai film, 2002,104 perc, R.: Steven Shainberg, Sz.: James Spader, Maggie Gyllenhaal, Amy Loc- ane, Jeremy Davies, Lesley Ann Warren, Stephen McHattie gában nem elég: Salma Hayek a lelkét is beleadja Frida megformálásába, ám még így sem sikerül elérnie, hogy a festőnőt közel érezzük magunkhoz. A legtöbb, amit elérhet, hogy felkelti az érdeklődésünket a képei iránt. Ironikus módon pont a film legsikerültebb oldala - figyelemreméltó, bár olykor mű- vészi-eskedő képi világa - árulkodik arról, hogy Frida Kahlót akkor ismerhetjük meg a legjobban, ha a róla készült mű helyett a festményeiben mélyedünk el. (mozinet) Frida (Frida), színes, amerikai film, 2002. 118 perc, Rendezte: Julie Taymor, Szereplők: Salma Hayek, Alfred Molina, Antonio Banderas, Ashley Judd, Edward Norton, Geoffrey Rush, Roger Rees Győr, Cinema City, Miskolc Cinema City A színészek játéka sokat érzékeltet, de ez önmagában nem elég: Salma Hayek a lelkét is beleadja Frida megformálásába, ám még így sem érezzük közel magunkhoz a festőnőt nézni. Az ünnepelt mexikói falfestővel, Diego Riverával (Alfred Molina - Csokoládé) kötött házassága is könnyen pokollá válhatott volna, ám az őket elszakíthatatlanul összekötő szálak végül egészen a haláláig kitartottak. Frida Kahlo életművét szokás nevezni festett önéletrajznak, az alkotók pedig a film teljes képi világát az ő látásmódjára építették fel. Művükben valósággal megelevenednek Frida képei, a néző egyenesen a nem mindennapi fantáziával megáldott nő fejébe hatol. Ám míg munkássága csodás képekben rajzolódik ki előttünk, addig szíve rejtve marad. Az írók csupán megérinteni tudják őt, megragadni már nem. Ez annál inkább sajnálatos, mivel festményein túl a megértetését nagyrészt kapcsolatainak, ezen belül is házasságának bemutatására alapozzák. Magánéletének, motivációinak viszont csak a felszínét látjuk, ezért sok fontos elem (pl. épp kicsapongó férjével való kapcsolata) nem jön át kellőképp. A színészek szenvedélyes játéka sokat érzékeltet, de ez önmaFrida BEMUTATÓ A művészek megértésével, alkotásaik megmagyarázásával az idők kezdete óta próbálkoznak. A téma szakértői könyvek végeláthatatlan sorában képesek akár egyetlen szerző életművét elemezni, a filmesek viszont néhány órácskába kénytelenek belefűzni mindazt, amiről még több napi olvasással se biztos, hogy annyit megtudunk, ami egy helytálló ítélet meghozásához szükséges. Frida Kahlo (Sahna Hayek - Wüd Wild West) festményeit a magány és a szenvedés határozták meg, személyisége összetettségéről képei elvontsága árulkodott, szenvedélyes életszeretetéről pedig az a kitartás, ahogy minden fájdalmával akár mosolyogva szembe tudott
