Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-07 / 55. szám, péntek

E| Régió ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 7. Trencsénben tegnap nyitották meg a Beauty Slovakia kozmetikai kiállítást A 87 hazai és külföldi kiállító egynémelyike azzal is kedveskedett a látogatóknak, hogy azok a helyszínen próbálhatták ki az új termékeket. (TASR-felvétel) A helyi kórházban 130 alkalmazottból körülbelül harminc elbocsátását tervezik Leépítés Zselízen Nagykaposon a törlesztés az egyik legnagyobb gond Furán árult városháza Pozsony: emelik a viteldíjakat Pozsony. Május elsejétől a pozsonyi tömegközlekedési vállalat emeli a viteldíjakat - döntött tegnap a fővárosi köz­gyűlés. A tízperces vonaljegy ezentúl 14, a félórás 16, az egy órás pedig 20 koronába kerül majd. A bérlet ára is emelkedik. Az egész város területére érvényes havibér­letért 660, az ugyanilyen diák- és nyugdíjasbérletért 330 koronát kell kiadnunk. A negyedéves bérlet ára 1450 koronára emelkedett, míg a kedvezményes 870 ko­rona. A város vezetése szerint az árakat az üzemanyag drá­gulása miatt kell emelni, de vállalat újonnan keletkező hi­ányának csak a 25 százalékát fogják fedezni. (SITA) Tízmilliárdos fővárosi büdzsé Pozsony. A főváros idei költ­ségvetése megközelíti a tíz- milliárd koronát. Andrej Durkovsky főpolgármester szerint a város nehéz helyzet­ben van, hiszen az előző veze­tés 3,6 milliárdos tartozást hagyott hátra. Az idei büdzsé elég szigorú, a kiadások nem haladják meg a bevételeket. A legtöbbet, 1,352 milliárd ko­ronát a tömegközlekedési vál­lalatra költenek. A környezet- védelme mintegy egymilliárd koronát tettek félre a város vezetői. (TASR) Éjszaka támadt a taxisofőrre Érsekújvár. Rablótámadás el­szenvedője lett kedden éjsza­ka egy helyi taxisofőr. A táma­dót a rendőrség már elkapta, s a nyomozók vádemelési ja­vaslatot is tettek. A 25 éves, munkanélküli C. Tibor egy parkolóban támadt rá a taxi­sofőrre, pénzt követelt tőle, s veréssel fenyegetőzött. A so­főrt kétszer meg is ütötte, a telefont elvette, majd elfutott a helyszínről. (SITA) Egyelőre sikertelen nyílt napok Érsekújvár. Néhány vállal­kozónak idén több „őrző-vé­dő szolgálat” is felajánlotta a „szolgálatait” - havi közel félmillió korona ellenében - ám az érintettek nem „zaklat­ják” ezzel a rendőrséget. Az más forrásokból értesült az esetekről, lépni mégsem tud. „A szerdai nyílt nap nem aratott sikert a lakos­ság körében. Attól tartok, kis időbe beletelik, mire az emberek tudatosítják, hogy partnerekként többre megyünk” - véli Ján Stark já­rási rendőrparancsnok. Az el­múlt évben a járásban történt 342 tűzesetből hétnél állt fenn a szándékos gyújtogatás gyanúja, s néhány vállalkozót ilyen módon több mint há­rommillió koronával károsí­tottak meg. (száz) Dubcek Társaság - Komáromban is Komárom. Regionális iro­dát nyitott tegnap a komá­romi Matica Székházban az Alexander Dubcek Társa­ság, amelynek koordináto­ra Vladimír Svitok, a helyi kórház jogi-személyzeti osztályának vezetője lett. A társaság célja, hogy ter­jessze a politikus életfilozó­fiáját, a humanizmus, a de­mokrácia, a szolidaritás elvét, a Dubcek által megfogalma­zott Európa-ház eszméjét. Még ebben az évben „Alexan­der Dubcek a történelmük­ben” címmel kiállítást szer­veznek, és megemlékező ün­nepséget tartanak a politikus tiszteletére, (vkm) „A kórházat a város működte­ti majd tovább, s noha a kö­zeljövőben leépítésekre kerül sor, nem szüntetünk meg osz­tályokat és a betegellátást is folyamatosan biztosítani tud­juk” - mondta el lapunknak Veis András, a zselízi egész­ségügyi intézmény igazgatója. BUCHLOVICS PÉTER Tájékoztatása szerint a közeljövő­ben a belgyógyászati osztályok, va­lamint a csecsemő- és gyermekosz­tály összevonására, s ezzel egyidejű­leg létszámleépítésekre is sor kerül. Ez azt jelenti, hogy a 130 alkalma­zottból körülbelül harminc embert bocsátanak majd el. Köztük 11 nó­Rozsnyó. Április elsejével távozik posztjáról Szaniszló Pál, a városi hi­vatal vezetője. Bár saját elhatározá­sából megy el, mégis egyfajta kény­szerlépésről van szó. Maga is való­színűnek tartja, hogy a vállalkozá­sai miatt indult kampány ellene. „Egyes képviselők pohtikai nyomást gyakoroltak rám, ezért jobbnak lát­tam távozni” - mondta lapunknak az érintett, aki 1991-tól 1994-ig töl­tötte be a tisztséget, majd - négy év megszakítás után - 1998-tól az idei év februáijáig. „Képviselők egy cso­portja mindent megtett, hogy me- nesszenek a posztról. Mivel én a polgármesterrel jó kapcsolatban va­gyok, megegyeztünk, nincs értelme harcolni, mert ez a városnak a kárá­ra lenne. Inkább jobbnak láttam tá­vozni” - idézte a történteket Sza­Komárom. A nemzeti munkahiva­tal által meghirdetett, a nyilvántar­tott állástalanok munkaszokásai­nak megtartását célzó program részleteit ismertették tegnap a já- rásbeü községek polgármestereivel a járási munkahivatal dolgozói. A program a három hónapnál régeb­ben nyilvántartott munkanélkühek bevonásával számol, akik a község és lakossága érdekében nyújtanak majd kisebb, a szociális környezet minőségének javítására irányuló szolgáltatásokat. Marián Tóth, a já­rási munkahivatal szakelőadója szerint a polgármesterek általában pozitívan fogadják ezt a lehetősé­vért (közülük három egyébként is nyugdíjba megy és a laboráns- asszisztensekből is a nyugdíjkorha­tárt elérők távoznak). Az osztályo­kat azért vonják össze, mert a hat­van kórházi ágy kihasználtsága ed­dig mindössze 40-50 százalékos. Az intézmény műszaki személyzetén belül is lesznek elbocsátások, főként a mosoda és a fűtőház részlegétől- A kórházban jelenleg 29 orvos dolgo­zik; ők felajánlották, lemondanak a készültségi, a túlóráért és szolgála­tokért járó pénzekről, s csak a ren­des munkaidőben végzett munkáéit kapnak fizetést. Mindezekkel az in­tézkedésekkel a kórház havonta kö­rülbelül 600-700 ezer koronát taka­rít meg. Veis doktor elmondta, to­vábbi létszámleépítés nem lesz, mert az már az egyes osztályok mű niszló Pál. Kardos Ferenc, Rozsnyó polgármestere az esettel kapcsolat ban hangsúlyozta, a városi hivatal vezetőjét a polgármester nevezi ki és hívja vissza. „Ez nem a képviselő- testület hatáskörébe tartozik” - je­gyezte meg. Az önkormányzat azonban januári ülésén új munka­helyi szabályzatot fogadott d, amelyben - az összeféihetedenségi törvényre hivatkozva - az is szere­pel, hogy azon közalkalmazottak, akik vezető beosztásban vannak, nem vállalkozhatnak. „Ezután a ve­zetőnek harminc napja volt arra, hogy döntsön” - tette hozzá Kardos Ferenc. A polgármester szerinr a testület hozzáállása nevetséges, mi­vel ha a hivatalvezető is vezetőnek minősül, ennek alapján vezető sok mindenkiből lehet. Juraj Dubovsky városi képviselő kérdésünkre meg­erősítette, ő is azok között volt, akik get. A programba önkéntes alapon kapcsolódhatnak be a települések; vezetőiknek a jövő héten kell dön­teniük. Ha bekapcsolódnak, az adott község és a munkahivatal még márciusban szerződést köt. A polgármestereknek javaslatot kell tenniük azon menedzserek szemé­lyére is, akik - közhasznú munkás­ként - a programba bevont szemé­lyek tevékenységét koordinálják majd. A menedzserek száma a köz­ség nagyságától, illetve a nyilván­tartott munkanélküliek számától függ. Az, hogy a programba bevont állástalanoknak havonta hány órát kell majd ledolgozniuk, egyelőre tisztázatlan. Az önkormányzati ve­zetők részéről többféle javaslat is ködését veszélyeztetné. Lényegében tehát a zselízi önkormányzaton és a regió falvain múlik, hogy közös összefogás alapján hogyan tudják majd fenntartani a kórházat. Az Al- só-Garam Menti Társulás szerdai ülésén például az is elhangzott, hogy a zseh'zi régió községei lélek- szám arányában 50 koronás fej­pénzt fizetnének a kórház további fenntartásáért, ugyanis az intéz­mény létfontosságú, mert 40 kilo­méteres körzetben nincs hasonló egészségügyi létesítmény. Az Alsó- Garam Menti Társulás községei megfontolandónak tartják az ödetet, és létrehoznak egy alapít­ványt is, amelyen keresztül a kör­nyék lakossága és a vállalkozók is hozzájárulhatnak a kórház működ­tetéséhez. írásos javaslatban követeltek sze­mélyi változást a poszton. Az indo­kokat firtatva Dubovsky röviden csak annyit mondott, hogy „ez hosz- szú történet”, és Szaniszló vállalko­zói mivolta csak „egy volt az okok közül”. Közelebbi magyarázat nél­kül hozzátette: „Itt az érdekek konf­liktusáról volt szó”. Szaniszló Pál nem fogadja el a képviselők érvelé­sét, mert szerinte az tisztség nem minősül olyan vezető funkciónak, amelyre az összeférhetetlenségi tör­vény vonatkozik. „Az előző testület nem minősített vezető beosztású­nak. Aztán, amikor egyes képvise­lők vagy egyes városi cégek után néztünk, a választások után olyan képviselők kerültek többségbe, akik ellenem voltak” - vélekedik. Sza- niszló Pál cége 13 éve főként után­futókat gyárt. Utódja az eddigi főel­lenőr, Ján Stefan lesz. elhangzott, de a végleges óraszá­mot a helyi igények alapján fogják meghatározni. Az önkormányzat­oknak egyébként érdekük, hogy bekapcsolódjanak a programba, hiszen ezzel a község javát szolgál­ják. A kisebb szolgáltatások nem­csak különböző karbantartási, ta­karítási munkálatokat foglalnak magukba, hanem adminisztratív teendőket is. A helybéli munkanél­küliek dolgát ugyancsak megköny- nyítik, hiszen a program résztvevő­inek nem kell havonta kétszer a já­rási munkahivatalban jelentkezni­ük - kötelességüknek helyben is eleget tehetnek a kisebb szolgálta­tások elvégzésével. A program vár­hatóan április elején indul. D. VARGA LÁSZLÓ Nagykapos. Tavalyi költségvetés­ében a város sem a bevételi, sem a kiadási oldalt nem tudta teljesíteni: az előbbi tétel esetében öt-, a máso­diknál közel hétmillió koronával maradt el a tervezettnél. Erről az ön- kormányzat keddi ülésén Molnár Mária, a város közgazdásza számolt be. Az egyik legnagyobb gondot a korábban felvett hitelek törlesztése okozza - erősítette meg Jozef Danác hivatalvezető. Ezzel kapcsolatban a képviselők felrótták a városi hivatal­nak, hogy a volt városháza épületé­nek megvásárlását tavaly első neki­futásra 150 ezer korona előleggel le­kötötte magának Kozsár Miklósné vállalkozó: az összeget a város köz­gazdásza vette át készpénzben. Az ülésen újabb meglepetéssel szolgált a közgazdász: idén további 350 ezer koronát fizetett ki a nevezett, ezt vi­szont már átutalással. Az egymillió koronáéit eladott objektum anélkül lehet a vállalkozóé, hogy a két fél adásvételi szerződést kötött volna. A képviselők nem voltak meghatódva attól a kezdeményezéstől sem, mi­Fülek. Két új taggal tizenhétre bő­vült az MKP losonci járási elnöksége a szerdán zajlott tisztújító közgyűlé­sen. Mivel az elmúlt időszakban a községi szervezetek taglétszámukat és tevékenységüket tekintve is meg­erősödtek, a járási elnökség úgy lát­ta jónak, ha ez a folyamat a járási ve­zetőség összetételében is megmutat­kozik. A mostani elosztás szerint Fü­lek öt, Losonc három, míg a járásban lévő helyi szervezetek kilenc taggal bírnak a járási pártvezetésben. Az elnöki posztot - immár harmadszor - Mázik István foglalta el. Az alelnö- kök személye sem változott - Csúsz Péter és Böszörményi István látja el e tisztséget. Megválasztották a már­ciusi tisztújító közgyűlés járási kül­dötteit és az Országos Tanács (OT) régióbeli tagjait: Mázik Istvánt, Csúsz Pétert és Agócs Józsefet. Az OT korábbi tagja, az MKP kalondai alapszervezetének elnöke, Papp Sándor a járási tisztújító közgyúlé­Komárom. „Ha fejlődnek iskoláink, fejlődik a község is” - hangzott el azon a vitafórumom, amelyet az is­kolaügyi dolgozók komáromi járási szakszervezete rendezett az alapis­kolák és óvodák igazgatói, szakszer­vezeti vezetői, valamint a polgár- mesterek részére. A találkozón meg­jelentek a Szlovákiai Városok és Fal­vak Társulása (ZMOS), az oktatás­ügyi minisztérium és az oktatásügyi dolgozók országos szakszervezet­ének képviselői is. Az igazgatók, pol­gármesterek felszólalásaiból azon­ban az derült ki, hogy egyelőre csak visszafejlődés tapasztalható. Az ok­tatásügyi intézmények finanszírozá­sa úgy rossz, ahogy van, a pénzek a minisztériumból a sok köztes állo­máson keresztül megkésve és meg­kurtítva érkeznek az iskolák, közsé­gek számláira - mondták többen is. Hilda Oslejová, a komáromi Rozma­ring utcai iskola igazgatónője rámu­tatott: tavaly a kilenc hónapra jóvá­hagyott 6 százalékos személyi pót­lék helyett a Komáromi járásban ténylegesen csak 4,5 százalékot kap­tak a pedagógusok, és azt is csak hat hónapra. Am a mai napig nem de­rült ld, ki a felelős ezért, kinek a zse­bébe vándorolt a fennmaradó ősz- szeg. Az iskolaigazgatók felháboro­dással vették tudomásul azt is, hogy a nyugdíjba vonuló pedagógusok törvény szerint járó, kéthavi végki­elégítésének kifizetésével egyáltalán nem számolt a költségvetés. Árgyusi Imre, Guta polgármestere azt ne­hezményezte, hogy a járási hivatal december utolsó munkanapján utal­ta át számlájukra a pedagógusok de­szerint a városi MIBYT lakáskezelő kft. „felajánlotta” a városnak vállalja át tőle a lakók összesen 4,5 millió korona lakbérhátralékát. A képvise­lő-testület ezt elvetette, s kérte a vá­ros és a lakáskezelő közti szerződés felülvizsgálatát. Miután a pénzügyi bizottság számos kifogásolnivalót talált a város gazdálkodásában, Fedics István felvetette: független jo­gásszal végeztessék el a MIBYT és a város kapcsolatának jogi elemzését, állítsák le a városi vagyon további el­adását, továbbá a Centrum II. lakó­telep építését, mert az újabb hitelek felvételére kényszerítené az eladó­sodott várost. A városi hivatalt arra is kötelezték, hogy mutassa tó, mek­kora a városi vagyon terhelése és tó hagyta azt jóvá, valamint - az eddigi 18 millión kívül - mennyi pénzre van szükség az épülő temető befeje­zéséhez. Az ülésen azonnali hatály- lyal visszahívták posztjáról Michal Vojmkot, a szabadidőközpont igaz­gatóját, aki megszegte a gazdasági előírásokat, törvényeket, és az intéz­mény költségeként számolta el azt az összeget, amit személyes bírósági perének jogi képviseletéért fizetett. sen nem vett részt, távolmaradásá­nak okáról nem értesítette a párt ve­zetését. A jelölés megkezdése előtt telefonon sikertelenül próbálták el­érni. „Az új megbízatási időszakban járási elnökként a nyitásra, a párt­építésre, a fiatak'tásra helyezem a hangsúlyt. A regionalitás elve a lo­sonci elnökség összetételében sze­rintem jó példa lehet. Azt sem tar­tom gondnak, hogy bővült az elnök­ség létszáma, s esetleg nehezebben lehet majd egyeztetni az ülések szer­vezésekor. Az MKP programját most helyi szintű programmá kell lebon­tanunk, és helyi szinten úgy szüksé­ges politizálnunk, hogy annak jóté­kony hatásait a polgárok közvetle­nül érezzék. Nem szeretném, ha a Losonci járásban zárt érdekcsoport­ként kezelnék az MKP-t. Azt akarjuk elérni, hogy vonzó, nyitott, demok­ratikusan működő, rugalmas és az itt élők problémáit megoldani kívá­nó pártként tartson bennünket szá­mon a közvélemény”- nyilatkozta a régi-új járási pártelnök. cemberi bérének egy részét, mint­egy 114 ezer koronát. Ez az összeg csak 2003. január 3-án futott be a város számlájára, és most a pénz­ügyminisztérium - mint 2002-ben tó nem merített költségvetési össze­get - visszaköveteli tőlük. Ugyanez a probléma a többi önkormányzatot is érinti. Sajnos, a járási hivatal részé­ről a meghívás ellenére nem jelent meg olyan illetékes személy, aki vá­laszt adott volna arra, mi okozta a késést. Peter Chinoracky, az oktatás­ügyi minisztérium osztályvezetője többek közt arról beszélt, hogy ké­szül az iskolák finanszírozásáról szóló törvény módosítása, amely re­mélhetőleg egyszerűsíteni fogja a pénzáramlást a központi költségve­tésből a végső felhasználókig. Gejza Balog, a ZMOS központi igazgatója szerint mindaddig, amíg nem törté­nik meg a pénzügyi decentralizáció, komoly problémákkal kell szembe­nézniük az önkormányzatoknak. A szakszervezet képviselői rámutat­tak, hogy a gyermekek létszáma alapján megállapított fejpénz tönk­reteszi a kis létszámú osztályokkal működő iskolákat. Ugyanakkor a fenntartó dönthet róla, hogy fedezi- e a hiányt és továbbra is ragaszkodik az iskolához. A tegnapi fórumon - tán egyedüli kedvező információ­ként - az is elhangzott: a pénzügy­minisztérium az oktatási tárca kéré­sére jóváhagyta, hogy a tanintézmé­nyek már az első negyedévben a fél­éves pénzügyi keretből gazdálkodja­nak. A működtetési költségek ugyanis az év első hónapjaiban a legmagasabbak, és az első negyed­évre előirányzott összegek nem fe­dezik a kiadásokat. A képviselő-testület szerint Szaniszló Pál tisztsége és vállalkozása összeférhetetlen Lemondott a rozsnyói hivatalvezető KOVÁCS ÁGNES A községek önkéntesen csatlakozhatnak a járási munkahivatal kezdeményezéséhez Program a munkanélkülieknek V. KRASZNICA MELITTA A Losonci járásban Mázik István az MKP régi-új elnöke Nyitás és fiatalítás SZÁSZI ZOLTÁN Komáromi oktatásügyi vitafórum - a finanszírozásról Rossz a pénzelosztás V. KRASZNICA MELITTA

Next

/
Oldalképek
Tartalom