Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-29 / 74. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 29. VENDÉGKOMMENTÁR Kisvárosi r-kéj BERECK JÓZSEF Ami a múlt héten nekünk, meleghozó Sándor és Benedek társaimmal együtt nem sikerült, azt e hét elején a mindig pedáns, csokornyak­kendős időjárásjós, Aigner Szilárd egy látványos karmesteri mozdulat­tal beültette. És lön tavasz. A hozzá illő meleggel együtt. Irakban meg háború, immár tizedik napja, és egyre fenyegetőbb förróságokkal. De mi e helyütt maradjunk csak a mérsékelt égövi klíma s benne a termé­szet megújulása sejtelmes ígéreténél. Tudjuk, nagyon sok városba sza­kadt lélek számára az utolsó közvetlen kapcsolat a természettel az er­kély. Magamat szerencsére még nem kell végérvényesen közéjük so­rolnom, hiszen idős édesapám közeli falusi kertjében egyenesen szük­ség van a gyakori jelenlétemre. Közel három évtizede magam is kisvá­rosi tömbházban lakva, mindazonáltal nagyra értékelem ezeket a kitü­remkedéseket vagy éppen loggiás bemélyedéseket házaink falán, me­lyek a szabadság illúziójával ajándékozzák meg a városba szorultakat. Csak kiáll oda az ember, és érzi, hogy ebben a zsúfolt, sokszor büdös és zajos, olykor pedig ijesztően elnéptelenedő városban is jut neki egy darab égbolt, fehér felhőkkel, csillagokkal, érzi a szelet a bőrén, az ázott beton felszabadító illatát, vagy éppen tenyerébe gyűjtheti télen a püinkéző hópelyheket. Megfigyeltem, a városi ember úgy törődik az erkéllyel, mintha legalábbis több holdas birtoka lenne. Kora tavasszal, gyakorlatilag az első napsugaras hétvégén megjelennek a birtokosok, egy darabig bámulják az utca fáit, járókelőit, kutyáit, a rendszerint labdát kergető vagy csak hülyéskedő gyerekeket a bátortalanul zöl­dülő gyepen, aztán - miközben egy karcsú cigaretta füstét élvezettel beleeregetik a tiszta levegőbe - akkurátusán felmérik a hosszú tél okozta károkat az erkélyen. Szakértő szemmel méregetik a virágoslá­dákban a föld állagát, vajon jó lesz-e még idén nyárra is, vagy már ide­je kicserélni. Ha állandósul a jó idő, úgy néznek ki az erkélyek, mint a hétvégi kiskertek. A férj cseréli a földet a ládákban, a feleség kiülteti a futómuskátlit, petúniát, árvácskákat. Aztán már a fehér kerti székeket is ki lehet hozni, s délutánonként csendben bámulni a kósza rigókat, verebeket, galambokat, az égen átvonuló felhőket. Meg persze az üyen militáns időkben szorgalmasan járőröző vadászrepülők kondenzcsík- jait. De ne vágjunk a dolgok elébe. Egyelőre csak annyi biztos: egyre nagyobb levegőt vesz a kisváros. JEGYZET Euromaci KÖVESDI KÁROLY Valahol a Szilicei-fennsík pere­mén jártunk. Március vége, áp­rilis eleje lehetett, a tél szívósan tartotta magát, a falvakban, az erdők alatt mindenütt hó; a le­gelésző, eleség után turkáló őzek, szarvasok kijöttek a föl­dekre, le egészen az országúiig. Mintha az egész Kárpátok patás- világa adott volna találkát Gö- mörben; ennyi állatot évek óta nem láttam. S mintha mindez nem lenne elég, egyszer csak egy nagy macskát láttunk sün­dörögni az út mentén. Fékez­tünk, nézegettük, ez bizony vad­macska, konstatáltuk; nagyon ki lehet éhezve szegény, ha ilyen bizalmasan nézeget bennünket. Miután kölcsönösen kibámész- kodtuk magunkat, hagytuk egy­mást egymás dolgára menni. A dolog nem is lenne érdekes, ha nem országos jelenségről lenne szó. Szlovákiában az utóbbi években például úgy el- - szaporodtak a medvék, hogy az Alacsony-Tátra egyes vidékein már a turistákat veszélyeztetik. A kukázó macik rendszeres láto­gatói lettek a szállodák környé­kének, és nem mennek ritkaság- számba az olyan esetek, amikor az amúgy félénk, emberkerülő állatok sebesülést okoznak a to­lakodásukkal. S még ez sem len­ne érdekes, ha nem Szlovákiáról lenne szó. Ahol köztudottan semmi sem működik úgy, ahogy • az természetes lenne. Például az állatokkal. Az egyik kereskedelmi tévé röp­pentette fel a hírt a minap, hogy Hollandiába szállítottak egy fia­tal medvét, melyet még bocs- ként fogtak be. Hónapokig élt az ember kenyerén a mackó, s miu­tán úgy megszokta ezt a termé­szetellenes állapotot, hogy kien­gedése után sem akaródzott ne­ki szabad medveéletet élni, és egyre tolakodóbbá vált, már azt latolgatták, hogy kimulasztják szegényt ebből az árnyékvilág­ból. Ekkor léptek közbe az állat­védők, akik találtak egy holland vadasparkot. A mackó tehát, odahagyva a szlovák hegyeket, a benelux síkságon fogja illegetni magát, hallgatva a közeli tenger csobogását, visszasírva a szlo­vák rengeteget. S ezen a ponton áll meg az em­ber esze. Ebben az országban, ahol mindenki a turizmusról ál­modik, s ahol minden együtt van hozzá, lassan állatex­portőrök leszünk. Ahelyett, hogy itthon mutogatnánk ter­mészeti kincseinket, a négylábú- akat kamionba gyömöszöljük, és szállítjuk olyan országokba, amelyek megbecsülik, amijük van. Ide legfeljebb vadászni jö­het (és jön is) a nyugati fehér ember, aki odahaza egy verébre sem foghat fegyvert. FIGYELŐ A homokot nem lehet megszokni Az Internet segítségével tegnap a Mladá fronta dnes című cseh napilap weboldalán több mint négy órán keresztül faggathat­ták az érdeklődők a Kuvaitban tartózkodó cseh-szlovák vegy­védelmi kontingens cseh szó­vivőjét. Ludek Lávicka elmond­ta, nagyon jó érzéssel tölti el a katonákat az, hogy felnéznek rájuk. Az ott töltött idő alatt már 53 tévéstáb forgatott ná­luk, a helyi lakosok is szeretik őket. A munka egyébként ne­héz és megerőltető, hiszen minden esetleges bombatáma­dás előtti riasztáskor azonnal be kell öltözniük, s amint be­csapódik a bomba, indulnak is a helyszínre megvizsgálni, mérhető-e bármiféle sugárzás. A katonák egyáltalán nem ér­zik magukat agresszoroknak, sőt, harcoló alakulatnak sem. Arról, hogy szükség esetén be- vonulnak-e Irakba is a szövet­séges katonákat támogatva, ki­térő választ adott, szerinte erről a hadsereg mandátuma rendelkezik. Az elszállásolás körülményei valóban spártaiak, hiszen 300 katona van össze­zsúfolva egy nagy teremben. A legnagyobb gond a homokviha­rokkal van, hiszen nálunk ilyet nem tapasztaltak, s nehéz meg­szokni, hogy éjjel nappal min­denhol és mindenben homok van. Elképzelhetőnek tartja, hogy Irak végül mégis beveti a biológiai fegyvert, hiszen ko­rábban már megtette. Erre sze­rinte akkor kerülhet sor, ha Szaddam rezsimét teljesen a sa­rokba szorítják, s ők nem lát­nak majd más kiutat, (ú)- Pirulva vallom be, hogy este megnéztem azokat a valóságizéket a tévében, mert a gyerkőcök valami Kismo- csokról, Ritáról meg Laciról kérdeztek, s nekem fogalmam sincs, hogy ők kicsodák... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHEZEITUNG Alig tíz napja folyik az iraki háború, s a sokkolásra és megrettentésre épülő amerikai stratégia már törté­nelem. Kudarcot vallott az a terv, hogy Szaddám Húszéin rendszere a heves bombázások és tüzérségi tűz hatására rövid időn belül összeom­lik. Már az optimisták sem állítják, hogy a háború valóban úgy alakul, ahogy a magabiztosan fellépő vé­delmi miniszter, Donald Rumsfeld és tervezői stábja elképzelte. Az irakiak az amerikai erőket meglep­ték ellenállásuk mértékével. „Nem ostoba társaság ez” - idézte a né­met lap Anthony Cordesmant, az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának mun­katársát, aki szerint az irakiak az öbölháborút követő 12 évben ala­posan tanulmányozták az aszim­metrikus hadviselésről szóló ame­rikai, orosz, kínai és jugoszláv szak -irodalmat. A szakirodalom tanul­mányozása láthatóan kifizetődött: Szaddám Húszéin iraki elnök em­berei az amerikai túlerőt gerilla­taktikával próbálják ellensúlyozni. HÉTVÉG(R)E Kinek áll a fekete zászló? A fentebb említett kérdés egy perverz mese címe, amit az alábbiakban olvashatnak. Egy kritikus azt írta róla: napjaink problémáinak min­den csínja-bínja benne van. Csak gyengébb idegzetűek­nek ajánlott. MOLNÁR NORBERT Lotár jó munkás ember lenne. Be­tér minden olyan középületbe, amelyen fekete zászló lobog. Mun­kát keres, s abban biztos lehet, hogy az ilyen helyen üresedés van. Neki áll a fekete zászló. Pedig Lotár jól indult, legkisebb fi­úként érkezett a családba, bár két bátyjánál ideológiailag erősebb­nek mutatkozott, a kontraproduk­ció és a szabályok menetrendszerű felrúgása nem neki, a harmadik fi­únak kedvezett: a királylány ad­digra elkelt. Lotár most fekete zászlókra vadászik, ami nem annyira megterhelő munka, mint amennyire időigényes. Kevés sza­badideje marad, olyankor háborút néz a tévében. Élő, egyenes adás­ban, ami szerinte kicsit morbid közvetítésifajta-megnevezés egy háborúra, amely egyelőre a halot­takról szól. Nekik is áll a fekete zászló. Később majd a győzte­sekről is szólni fog, de még csak az elején vagyunk, az áldozatok most szórakoztatóbbak, gondolja Lotár, és nevetőgörcs kapja el, amikor ar­ra gondol, hogyan sérült meg a cseh-szlovák kontingens első kato­nája, egy káplán. Ráült a WC-re, mert ketyegett benne a biológiai bomba, de olyannyira fáradt volt, hogy elaludt, leesett, és eltört vala­mije, arról már nem számoltak be a híradók, de kórházban végezte. Hirtelen elbizonytalanodik, lehet­séges, hogy kórházba sem vitték, ám abban biztos, hogy egy cseh-szlovák katonának így kell megsérülnie a fronton, retyóra fe­szülve. Arra gondol, miért is nem lett katona, ahogyan azt gyerekko- rábban tervezte, most biztosan lenne munkája zöldben, ehelyett kékkönyvet szerzett ifjúkorában, mert akkortájt az volt a legmegbíz­hatóbb megoldás. Lotár már arra is gondolt, kivándorol Amerikába, de most áldja az eszét, látja magát a frontvonalon hasba lőve, vagy öl­ve, annál még a munkanélküliség is jobb. Bár azt elismeri, elég ma­gasztosan hangzik meghalni egy hazáért. Mindegy melyikért. Megfordult a fejében, hogy elmegy titkosszolgálati igazgatónak, bár az bizalmi állás, ő is tud bratyizni. Aztán amikor megtudta, hogy La- dislav Brad Pittner fiának felgyúj­tották az autóját, visszakozott, bár neki se fia, se autója. De olyankor ezek más módszert találhatnak Kevés szabadideje marad, olyankor hábo­rút néz a tévében. megfélemlítésül, például hátraköt­hetik a sarkát, vagy összeismertet­hetik Rudolf Schusterrel. Megbor­zongott, ennyit nem hajlandó koc­káztatni egy jól tejelő állásért. Le­tett a SIS-igazgatóságról is. Gondolta, megpróbálkozik hivatá­sos uniópártivá válni, abban most van pénz, de a kormányoldal nem nyitott az efféle aktivisták felé. Pe­dig euroképviselő lehetne, vagy si­ma bürokrata Brüsszelben. Azt tud­ja, hogy NATO-ügyben már passzé, Dzurindáék aláírták a protokollt. Lotár látta Meciart a radiátorhoz támasztva a bíróságon, ahol arra várt, hogy visszafizessen vagy másfél százezer - koronát, amiről úgy tudta, a mi zsebünkből vette ki, de a bíróság nem így tudta, így Lotár belenyugodott, hogy jó zseb­ben van az a pénz. Rudolf Schuster többszörös vissza­térő elem Lotár életében, legutóbb azért áldotta a nevét, mert nem ír­ta alá az egészségügyi törvényt, így hősünk kapott még ajándékba az élettől egypár ingyenes orvosláto­gatást. Gondolta, Schuster már csak tudja, mi az betegeskedni, nem fogja magát adósságokba haj­szolni, meg Lotárt sem. Lotárt nagyon izgatják a napi prob­lémák. Ma például azért izgul, ki lesz az MKP elnöke. Van egy biztos befutója, de tippjét nem árulja el, mert az Oscar-díjak sem jöttek be neki, hétközben az osztrák-görög­re is alaposan ráfázott. Hősünk ül a televízió előtt, és élőben nézi a halottakat. Arra gon­dol, ha gyorsan véget érne ez a purparlé, megint halálra unná ma­gát. így most haveri körben szidja a háborút, de szívja a vért rátapadva a képernyőre. HETI GAZDA(G)SÁG Április 1-jén is ismertethették volna az adóreformot TUBA LAJOS Itt van tehát az idei második nagy reformkoncepció, amely azonban egyelőre inkább csak 20 százalé­kos léggömbnek tekinthető. A pénzügyminisztérium a héten közzétette az adóreform terveze­tét. Míg azonban a nyugdíjreform esetében továbbra is csak a filozó­fiai megközelítést ismerjük, addig ennél a tervezett díjszabásokat is a tudtunkra adták. Ezt olvasva ke­vés okunk van az örömre. Az adó­reform nem csökkentheti az ál­lamkassza bevételeit - mondta a pénzügyminiszterként egykori re­formátort mivoltából jócskán ki­vetkőzött Ivan Miklós - és olyan rendszert tett le az asztalra, amelynek elfogadása esetén könnyen előfordulhat, hogy to­vább emelkednek a polgárok adó­terhei. A 20 százalékos egyenadó- nak a cégek és a legalább havi 40 ezer koronás fizetésű menedzse­rek örülhetnek, az ő terheik való­ban csökkennek. A statisztika sze­rint ilyen helyzetben a lakosság kb. 2 százaléka található. - A leg­alacsonyabb jövedelműek számá­ra felemeljük az adómentes jöve­delem határát, nekik egyáltalán nem kell majd adót fizetniük - hallhattuk a miniszteri érvelést. Számokra lefordítva ez annyit je­lent, hogy nagyjából hétezer koro­nás havi keresetig nem lesz adó. A menedzserek és a minimálbért ke­resők közti nagy tömeg azonban egyelőre hiába keresi azt a nagy előnyt, amit számára a változás­nak hoznia kellene. Pedig a pénz­ügyminisztérium még külön biz­tosítékokat is beépitett magának a kieső adóbevételek pótlására - to­vább emeli a „luxusadót”, egekig felverve a sör, a bor, a dohány és a benzin árát. Fizessen, aki káros szenvedélyeknek él, mondhat­nánk, csak éppen nem nagyon lát­juk, hogy ellentételezésül ezért milyen előnyöket kapunk. Mert bizony Ivan Miklós a miniszteri apartman szekrényében megtalál­ta Schmögnerová ottfelejtett szok­nyáját és a luxusadóval terhelt ká­ros szenvedélyek közé bevette a gépkocsihasználatot is. Ennek megfelelően nemcsak az üzem­anyagot terhelné további adó, ha­nem mindenki számára köte­lezővé teszi a gépkocsiadót is. A pénzügyminisztériumi koncep­ció 20 százalékos egységes hozzá- adottérték-adó (DPH) kulcsa pe­Miklosék „adóreformja” is a kétszázaléknyi mene­dzsergárdának készül? dig egyenesen provokációnak ne­vezhető. Ez ugyanis nem csak annyi „reformot” hordozna magá­ban, hogy teljesen megszünteti a legfontosabb közszükségleti cik­kek tavaly még 10 százalékos alsó kulcsát, hanem még a felső adó­kulcsot is az egyik legmagasabb európai értéken állapítaná meg (persze gondosan hangsúlyozva valamiféle kompenzációkat a leg­szegényebbek számára). Ez már annyira elrugaszkodott elképze­lés, hogy valóban a politikusok vé­leményére kell várnunk. Persze lehet, Miklosék arra számítanak, hogy a nép könnyebben lenyeli, ha a politika majd lefelé licitálva beállítja a külföldi példák alapján várható 17-18 százalékot. Ez azonban bazári stílus lenne, tőlük inkább azt várnánk el, hogy ilye­neket politikai egyeztetéssel ren­dezzék. Ha néhány nappal később jelentik be az új koncepciót, egy ideig még reménykedhettünk vol­na, hogy több eleme legfeljebb áp­rilis elsejei tréfa. De talán még így sem ártana néhány józanabb poli­tikus beavatkozása. Nem nagy örömünk tellett a héten a másik nagy reformban sem. Az új nyugdíjrendszer is alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. Már las­san április van, és még mindig nem tudjuk, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Az elmélet szép, de a majom majd akkor ugrik a vízbe, ha elárulják, hogy a máso­dik pillérben mennyi pénzt is kell megspórolnia a polgárnak a nyug­díjba vonuláshoz. Miklosék „adó­reformját” látva nem zárhatjuk ki, hogy esetleg ez is csak a kétszáza­léknyi menedzsergárdának ké­szül. A többiek pedig hiába vár­nak valamiféle kapaszkodóra. Ehelyett a héten a pénzügyminisz­tériumtól újabb pofont kaptak. A nyugdíjreform februárban beje­lentett koncepciója szerint az ön­kéntes takarékoskodást jelentő harmadik pillérben való részvétel­re az állam adókedvezményekkel ösztönzi a polgárokat. Ez rendben is van, nyugtáztuk akkor, hiszen így teszi ezt mindenki, az csak szlo­A pingpongozás olyan jól sikerült, hogy a labdát kiütötték az ablakon. vák specifikum, hogy nálunk ez nincs így (a járulékos nyugdíjbizto­sítás nevű furcsa képződménnyel most ne foglalkozzunk). Néhány héttel később kiderült, hogy az adókedvezményt kivették a kon­cepcióból, mondván, a kérdést az adóreform rendezi. A minisztériu­mi pingpongozás olyan jól sike­rült, hogy a labdát végül kiütötték az ablakon - az új adókoncepció egyáltalán nem számol ilyen ked­vezménnyel. Miklós ezzel még a szomorú emlékű baloldali Mag- vasi-csapatot is felülmúlja. Ok nem vonták kétségbe az adóked­vezmény értelmét - igaz, a szívük­nek kedves járulékos nyugdíjbizto­sítás érdekében gondosan elszabo­tálták bevezetését. Távozásukkal azonban azt hittük, vége a sötét­ség időszakának. Egy ideje azon­ban elbizonytalanodtunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom