Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-26 / 71. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 26. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés Simon Zsolt agrárminiszter hatálytalanította Mészáros Győző volt államtitkár körlevelét Űj restitúciós törvény? Elhúzódó iraki háború Még tovább drágul az olaj London. Tegnap tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, ismét az elhúzódónak ígérkező iraki háború kilátása, és az OPEC-tag Nigéria közel felére csökkent olajtermelése miatt. George W. Bush amerikai elnök kongresszus elé teijesztett, 75 milliárd dolláros háborús szükségfinanszírozási kérelméből kiderül, hogy az amerikai kormányzat most legalább 30 napos háborúra és hathónapos katonai tevékenységre számít. Továbbra is aggódnak a piacon az OPEC-tag Nigéria olajtermelése miatt, amely az utóbbi napokban, törzsi villongások miatt, 40%-kal csökkent. Térségünk benzinpiacán azonban még nem érződik az idegesség. Magyarországon mától a Mól 4 forinttal csökkenti a motorbenzin és a gázolaj fogyasztói árát. Nálunk múlt hét csütörtökön csökkentette a Slov- naft az üzemanyagárakat. Akkor a benzin átlagosan 60 fillérrel, a gázolaj 50 fillérrel lett olcsóbb. (MTI, t) Várják az üzletembereket Nemzetközi találkozó Győr. A Felkínálom Marketing Menedzser Center nemzetközi üzletember találkozóra hívja az érdeklődő vállalkozásokat Németországba 2003. április 10-11. között. Az FMMC német partnere, az OST- WEST Verein és a német kamara szervezte vállalkozói börzén a német cégeken kívül, amerikai, osztrák, orosz, ukrán, román, moldáv, cseh, lengyel és szlovák cégekkel vehetik fel a kapcsolatot. Bővebb felvilágosítás: FMMC Szlovákia: 35/6461- 090 vagy 091, Fax: 35/6461-092, 0904/325-503, e-mail: fmmc@ston- line.sk , Magyarország: 96-411 879, 96-523-910, 523-911, e-mail: ffnmc@mail.datanet.hu . (ú) Pozsony. Új körlevelet intézett Simon Zsolt a kerületi hivatalok elöljáróihoz. Ebben a földművelésügyi miniszter hatálytalanította elődje rendeletét, amelyben Pavel Koncos a kárpótlási igényekre vonatkozó határidőt 1948. február 25-ében határozta meg. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ez volt az a nagy visszhangot kiváltott körlevél, amelyet Pavel Koncos volt miniszter helyettesével íratott alá, s amelybe - Mészáros Győző figyelmetlensége miatt - beletört az MKP által jelölt államtitkár bicskája. Simon Zsolt mostani, március 24-i keltezésű körlevelében figyelmezteti a kerületi hivatalok elöljáróit arra, hogy a föld és más mezőgazdasági ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Az egykor szebb napokat megélt dunaszerdahelyi zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzem életében sorsdöntő volt a 2002-es esztendő. Az 1905-ben keményítőgyárként indult, a két világháborút és a rendszerváltást is átélt Slovlik majd Dunako végleg elköltözött Dunaszerdahelyről. Az első jelentős változás a gyár életében 1998-ban történt, amikor két részre osztották a termelést: a D-APETÍT Kft. a zöldségfeldolgozást, az egy évvel később alakult D-SIESTA Kft. pedig a húsfeldolgozó részleget vette át. Bár 2002 kedvezően indult, a cég dolgozóit évközben váratlan hidegzuhany érte. A cég tulajdonosa, vagyon tulajdonjogi rendezésével kapcsolatos 229/1991-es Tt. számú törvény 6. paragrafusának 2 bekezdésére vonatkozó, még mindig folyamatban lévő restitúciós ügyek elbírálása esetében igenis 1948. február 25. elé lehet, illetve kell menni. Álláspontját a Legfelsőbb Bíróság Kollégiumának (1998. június 4-ei keltezésű) állásfoglalásával is kiegészítette. Lapunk értesülése szerint a tárca jogászai már elkészítették a 229/91-Tt. számú törvény új változatát is. Az új jogszabály - parlamenti elfogadása esetén - lehetővé tenné azon jogosult személyeknek, akik földtulajdonhoz való jogukat 1995-ig nem tudták érvényesítem, hogy azt 2004 végéig megtegyék. Az új törvény tervezetét már tárcaközi egyeztetésre adtuk - erősítette meg újságírók előtt Simon Zsolt. Lapunk kérdésére, hogy a miniszter mennyiben tartja megszavazhatónak a tera konzervgyár egész infrastruktúráját, raktárhelyiségeit egy más tevékenységet folytató cégnek adta el, így a tartósított termékek gyártási lehetősége Dunaszerdahelyen fokozatosan beszűkült, majd teljesen leállt. A kedvezőtlen fordulat épp egy olyan időszakban érte az üzemet, amikor javultak külföldi kapcsolatai, termékeikre korrekt, fizetőképes partnert találtak, egyre többen érdeklődtek itthonról és Orosz-, illetve Lengyelországból a Dunaszerdahelyen tartósított csemegekukorica iránt. Mózes Ferenctől, a D-APETIT pénzügyi igazgatójától megtudtuk, hogy a gyár épületeit december 31- ig kellett átadniuk, ezért az utolsó negyedévre tervezett feldolgozási tervüket már képtelenek voltak telvezetet a koalíciós partnerek és a parlament által, Simon Zsolt emlékeztetett arra, hogy ennek a kérdésnek a rendezését a kormány programnyilatkozatában is vállalta. A miniszter tárcája eddigi tevékenységéről számot adva megerősítette, hogy az említett törvénytervezet rendezi a földrendezésre vonatkozó 185/95 Tt. számú törvény módosítását is. Ez a jogszabálytervezet rögzíti az MKP és a kormány programjában vállaltakat, hogy az ismeretlen tulajdonú vagy ún. nevesíteden földek 2006 után átkerülhessenek az adott községek kezelésébe. Kivételt csak azok a földek jelentenek majd, amelyek esetében a restitúciós eljárás még nem fejeződik be. A miniszter elégedettségének adott hangot, amiért mindkét, a magyar választók szemszögéből fontos ígéretet ilyen rövid időn belül teljesítettek, (gyor) jesíteni. Csemegekukoricából viszont a vártnál többet, húsfélékből pedig az év első felében 800 tonnányit tartósítottak. A leszerelt gépek miatt a klasszikus zöldségfélék közül csak kevés paprikát, uborkát és káposztafélét dolgoztak fel, a korán beérett és ezért tartósításra alkalmatlanná vált zöldborsó pedig legalább 30%-os kiesést eredményezett. A cég vezetése nem adja fel a harcot, menti a menthetőt, a konzervgyár közel 100 éves becsületét, azaz folytatják a tartósítást, igaz már nem a gyár régi falai között. Királyrévben öt évre béreltek egy épületet, ahol az áttelepített technológia segítségével folytatják a D-APETIT programját, azaz a gyökérzöldségfélék tartósítását, (csenics) Dunaszerdahely helyett Királyrévben folytatják tovább a zöldségfélék tartósítását A D-APETIT mégsem adja fel GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Gyors jelzáloghitel az OTP Banktól Pozsony. Az OTP Banknál ezentúl gyorsabban juthatunk jelzáloghiteihez. A bank elvárásainak megfelelő kérvény benyújtását követően 48 órán belül képesek elkészíteni a szerződést. A bank a tavaly októberi bevezetést követően 320jelzáloghiteit nyújtott, összesen 300 millió korona értékben. Az év végéig 1 milliárd koronát szeretnének fordítani erre a célra, (ú) Újra a tőzsdén a Slovnaft-papírok Pozsony. Az értékpapírtőzsde, a múlt pénteki leállítást követően, tegnaptól újra lehetővé tette a Slovnaft értékpapírjaival folytatott kereskedést. Mária Hurajová, a tőzsde igazgatója szerint elmúltak azok az okok, amelyek a kereskedés fenntartása esetén veszélyeztették volna a cég tulajdonosainak az érdekeit. A szlovák versenyhivatal hétfőn jóváhagyta, hogy a Mól Rt. 68 százalékos többséget szerzett a Slovnaft olajfinomítóban. (TASR) Felszálló ágban a hazai gépipar Pozsony. A rendszerváltást követő mélyrepülés után fokozatosan a gépipar is kezd magára találni. Tavalyi gazdálkodását az ágazat összesítve 10,323 milliárd koronás bruttó nyereséggel zárta, ami 1,4 milliárd koronával jobb eredménynek számít az előző évhez képest. (SITA) AAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegybanki középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,749 Lengyel zloty 9,606 Angol font 61,518 Magyar forint (100) 16,943 Cseh korona 1,314 Svéd korona 4,521 Dán korona 5,622 Szlovén tollár (100) 17,938 Japán ien (100) 32,607 Svájci frank 28,364 Kanadai dollár 26,437 USA-dollár 39,016 ■muni VÉTEL- ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,57-42,87 38,87-40,24 1,29-1,35 15,93-17,93 OTP Bank 40,64-42,77 37,95-40,05 1,29-1,34 16,32-17,57 Postabank 40,60-42,90 37,66-40,38 1,28-1,34 15,14-18,74 Szí. Takarékpénztár 40,65-42,63 37,96-39,90 1,27-1,35 16,17-17,70 Tatra Bank 40,64-42,80 37,99-40,01 1,28-1,34 16,26-17,60 UniBanka 40,67-42,75 37,41-39,95 1,28-1,34 15,25-18,60 Általános Hitelbank 40,66-42,84 38,01-40,04 1,28-1,36 16,01-17,87 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) és Öné az extra hitel! Az Első Lakás-takarékpénztár Rt. egy új, EXTRA HITEL programmal lepte meg ügyfeleit, amely valóban nagyon kedvező finanszírozást tesz lehetővé. Költheti például lakásvásárlásra, új ház építésére vagy otthona felújítására. Ha 2003. III. 15-től lakás-előtakatékossági szerződést köt az új standard módozatban, beteszi a célösszeg 20 százalékát, és kifizeti a szerződéskötésért és a számlavezetésért járó illetéket, Ön is élvezheti az EXTRA HITEL program minden előnyét. A lakás-előtakatékosságra szakosodott tanácsadóink szívesen adnak részletes tájékoztatást. Látogasson el hozzánk. PRVA STAVEBNA SPORITELNA UP 987