Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-25 / 70. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 25. Sport HOKI ST EXTRALIGA Kassa. Tegnap harmadszor találkozott egymással a kassai és zólyomi csapat a playoff-elődöntőben, s a győzelmet a kassaiak szerezték meg, így összesítésben 2:l-es vezetésre tettek szert. Négy győzelemig tart a sorozat, ma újra Kassán lép- nekjégre a hokisok. KOSICE-ZVOLEN 3:1 (1:1, 1:0, 1:0), gólütők: Kmif (6.), Cibula (31.), Kroták (43.), illetve Kölnik (7.). Kiállítások 3:4, emberelőny kihasználása 0:0. 2000 néző. Kiegyenlített, sportszerű játékot hozott a meccs, a vendéglátók valamivel aktívabbak voltak, megérdemelten győztek, (sr) SPORTHÍRADÓ ♦ Ma 15. 00 órakor rendezik a II. labdarúgóliga 17. fordulójából elhalasztott négy mérkőzést: Hu- menné-Rim. Sobota, B. Bystrica- Dubová, Cana-Podbrezová, Licar- tovce-Presov. ♦ Lemondott Stelian Gherman, a román labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Poli Timisoara vezetőedzője. A temesvári csapat sorozatban hetedik vereségét szenvedte el a hétvégén, és így 19 fordulót követően a 14., csak hét ponttal előzi meg a sereghajtó, 16. helyen álló Aradot. Remek formában kezdte a tavaszi szezont (M. Nagy László felvételei) Bélán Norbert, a csallóköziek kapusa már két ítéletvégrehajtót megbabonázott Érintetlen a DAC hálója ♦ Mindössze két óra alatt elfogyott az összes jegy a német labdarúgó Bundesliga április 19-iki rangadójára, a Borussia Dortmund-Bayern München találkozóra. így a címvédő hazai csapat és a jelenlegi éllovas mérkőzésére biztosan telt ház, 68 600 néző előtt kerül majd sor. ♦ Ma Székesfehérváron kezdi meg felkészülését az április 15-én rajtoló budapesti divízió I-es jégkorongvilágbajnokságra a magyar válogatott. Szuper Levente éppen az edzőtábor első napján érkezik haza Kanadából, és szerdán vagy csütörtökön csatlakozik társaihoz. ♦ Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján: Chicago-Pittsburgh 1:1, Dallas-St. Louis 3:1, Minnesota-Detroit Red 4:0, Edmonton-Nashville 3:2 - hosszabbítás után, Vancouver- Washington 6:0. ♦ Kiengedték a kórházból, Justin Wilsont, a Minardi brit pilótáját, aki vasárnap kénytelen volt feladni a Forma-l-es Malajziai Nagydíjat, mert nem tudta mozgatni a bal karját. A huszonnégy éves újoncot idegbecsípődés gyanújával szállították el a helyszínről. Feltételezhetően a fejet és nyakat tartó új védőfelszerelés okozta a rendellenességet. SPORTFOGADÁS A LOTO 12. játékhetének nyereményei -1. HÚZÁS, 1. díj: 1 nyertes é 9 343 366 korona; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 12 774 korona; 4. díj: 511 korona; 5. díj: 81 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhalmozott JACK- POT-nyeremény: 3 000 000 korona. II. HÚZÁS, 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 89 423 korona; 3. díj: 17 884 korona; 4. díj: 527 korona; 5. díj: 74 korona. A JOKER nyereményei - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 100 000 korona, 3. díj: 10 000 korona; 4. díj: 1000 korona; 5. díj: 100 korona. A LOTO 5 a 35-ből nyereményei - 1 díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 572 korona, 3. díj: 100 korona. A magyar Ötöslottó nyereményei: telitalálatos szelvény nem volt, 4 találatos 37 darab, nyereménye egyenként 937 168 forint, 3 találatos 3348 darab, nyereménye egyenként 10 966 forint, 2 találatos 92 055 darab, nyereménye egyenként 776 forint. Joker telitalálatos szelvény nem volt. Hatoslottó: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 22 738.665 forint, 5 találatos szelvény 34 darab, nyereménye egyenként 372.801 forint, 4 találatos 3.068 darab, nyereménye egyenként 4.131 forint, 3 találatos 56.660 darab, nyereménye egyenként 783 forint. A Kenő 10 nyerőszámai: 3,9,16,17, 19,21,24,29,36,38,41,43,45,46, 48, 69, 71,72, 74. (SITA, MTI) A huszonkilenc esztendős Bélán Norbert januárban Nagymihályból szerződött a II. ligás dunaszerdahelyi futballcsapathoz. A homonnai élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkező kapus igazolja az elvárásokat, tavasszal még érinteden a hálója. Nagy érdeme van abban, hogy a DAC eddigi három bajnokin hét pontot szerzett. SZABÓ ZOLTÁN Minek tulajdonítja a sikeres rajtot? Milan Albrecht vezetőedző jó szellemű csapatot kovácsolt össze, idegenben sem ijedünk meg az ellenféltől, saját játékunkat játsszuk, s ezzel megleptük riválisainkat. A Senicával vívott hazai mérkőzésen pedig minden tekintetben felülmúltuk az újoncot. Remekül zár a védelmünk, s ezzel jelentősen megkönnyítik a munkámat. Pedig a négy hátvéd közül három a télen érkezett: Guza (V. Leváre), Lőj (Licartovce), Bednár (Petrzalka). Nagytapolcsányban és Eperjesen tizenegyest hagytak ki a vendéglátók. Szerencsére szemeimmel sikerült megbabonáznom az ítéletvégrehajtókat, Bugár a felső lécet találta el, míg legutóbb a fiatal Kakascík a jobb kapufa mellé lőtt. Az utóbbi esetben rajta voltam a labdán, ha kapura megy lövés, hárítottam volna. Kétszázhetven perce nem kapott gólt, volt már hasonló sorozata? Annak idején a homonnai második vonalbeli csapatban 440 percen át érinteden volt a hálóm. Jó lenne, ha sikerülne egyéni csúcsot javítanom. Sokáig oszlopos tagja volt a homonnai együttesnek (41 élvonalbeli találkozón védett), aztán egy ideig nem hallatott magáról. Hol szerepelt az elmúlt két esztendőben? Nem tetszett, hogy a vezetők félre állították Jaroslav Rybár vezetőedzőt (jelenleg a zsolnai kispa- don ül - a szerk. megj.), ezért vettem a sátorfámat. Úgy tűnt, külföldön folytatom, többek között Ti- raszpolban, Harkovban és Mahacskalában teszteltek, ám végül mindig valami közbejött. Majdnem egy teljes évet kihagytam. Tavaly nyártól a III. ligás nagymihályi gárdában védtem. Sokan meglepődtek, hogy a kassai ajánlat helyett a csallóközit fogadta el. A DAC vezetői kerestek meg először, és szolid feltételeket kínáltak. Elmondták, Sánta Péterre műtétje után hosszú kényszerpihenő vár, kértek, hogy segítsek. Jóval később jelentkeztek a kassaiak, nem tagadom, egy ideig meginogtam, hiszen Andrej Danko hívott, irányítása alatt szép időszakot töltöttem Homonnán. Végül a sárga-kékeknek mondtam igent, úgy érzem, jól döntöttem. Egyelőre június végéig köteleztem el magam, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. A bajnokság végén milyen helyezéssel lenne elégedett? Bízom benne, hogy tabella első felében zárunk, örülnék, ha megőriznénk jelenlegi hetedik helyezésünket. A NIKÉ 13. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA MÁRCIUS 25., KEDD NHL: 235. Caroli- na-Toronto 2,73,4-2,1-1,55-1,35; 236. Ottawa-Co- lorado 2,1-3,42,7-1,35-1,55; 237. Detroit-Minnesota 1,7-3,2-4,0-1,2-1,8; 238. Montreal-Washington 2,3-3,4-2,451,4-1,5; 239. Nashville-Philadelp- hia 2,65-3,4-2,15-1,5-1,4; 240. Chi- cago-NY Islanders 2,55-3,4-2,2-1,5- 1,4; 241. Vancouver-Dallas 2,2-3,42,55-1,4-1,5; 242. Los Angeles-Co- lumbus 1,75-3,6-3,4-1,25-1,75. NBA: 267. Cleveland-TJolden State 2,6-12,0-1,45-2,3-1,3; 268. Atlanta -La Lakers 2,3-11,0-1,55-2,05-1,4; 269. Minnesota-Miami 1,15-14,05.0- 1,05-4,0; 270. San Antonio-Milwaukee 1,25-13,0-3,3-1,15-3,0. Hoki TS Extraliga, playoff-elő- döntő: 272. Kosice-Zvolen 1,0-1,01.0- 1,0-1,0. II. labdarúgóliga: 286. Humenné- Rim. Sobota 2,6-3,0-2,5-1,35-1,35; 287. B. Bystrica-Dubová 1,25-4,88,1-1,0-2,95; 288. Licartovce-Presov 1,3-4,4-7,4-1,0-2,75; 289. Cana-Podbrezová 2,0-3,03,35-1,25-1,55. Angol II. labdarúgóliga: 290. Sheffi- eld-Gillingham 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9.; 291. Brighton-Crystal Palace 2,32,9-2,9-1,3-1,4; 292. Burnley-Brad- ford 2,1-2,9-3,3-1,25-1,5; 293. Nor- wich-Wimbledon 2,1-2,9-3,3-1,25- 1,5. Angol FA Kupa, negyeddöntő: 299. Chelsea-Arsenal 2,6-3,0-2,5-1,35- 1,35. Tipp az első félidőre: 301. Chelsea-Arsenal 3,3-1,9-3,1-1,25-1,25. Szombaton: Lengyelország-Magyarország Európa-bajnoki selejtező Chorzówban Gellei Imre edző bravúrt remél MTI-JELENTÉS Budapest. Mindenkinek fel kell nőnie a feladathoz, tudásunk legjavát kell adnunk a bravúrhoz - mondta Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a szombati, Lengyelország elleni Eb-selejtezővel kapcsolatban. Az 53. születésnapját a mérkőzés napján ünneplő szakvezető a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: Gera Zoltán, Gyepes Gábor és Fehér Miklós sérülése, s hiányzása ellenére szó sincs arról, hogy tartalékos lenne a keret, hiszen most is minden posztra két játékost jelölt. Gellei szerint az ősszel szerzett 4 pont (döntetlen Svédországban, győzelem San Marino ellen) csak az alaphangot adta meg, a legfontosabb feladatokat még meg kell oldania az együttesnek, szombaton Chorzówban, majd jövő szerdán Budapesten a svédekkel szemben.- Tudjuk, hogy a lengyelek mindent megtesznek a győzelemért, hiszen a lettek elleni vereséggel nehéz helyzetbe kerültek. Várhatóan teltház lesz a mérkőzésen, s biztos vagyok abban, hogy ez a mi csapatunkat is feldobja majd. Csak pontos játékkal érhetünk el sikert, s arra is fel kell készülnünk, hogy a házigazdák nem kímélik magukat. A keret hétfőtől Tatán készül, s csütörtökön reggel különrepülővel utazik Lengyelországba. Gellei Imre a pénteken 19 órakor kezdődő edzés után hirdeti ki kezdőcsapatát. ♦ Pawel Janas, a lengyel válogatott szövetségi kapitánya újabb hat játékossal véglegesített keretét. A tréner a hétvégi bajnoki forduló után Tkoczot, Liberdát, Wasilews- kit, Dawidowskit és Zajacot, valamint a sérült varsói védő, Zielinski helyére Bieniukot hívta meg. A lengyel keret, kapusok: Dudek (Liverpool), Tkocz (Katowice), Liberda (Grodzisk); hátvédek: Baszczyns- ki, Stolarczyk (mindkettő Wisla), Sznaucner (Katowice), Bieniuk (Wronki), Kaluzny (Leverkusen), J. Bak (Lens), Wasilewski (Plock); középpályások: Swierczewski (Birmingham), Kosowski, Szymkowiak (Wisla), Krzynówek (Nürnberg), Karwan (Hertha), Radomski (Hee- renveen), Dawidowski (Wronki); csatárok: Kuzba, Zurawski (Wisla), Olisadebe (Panathinaikosz), Zajac (Grodzisk).) EURÓPAI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK ANGLIA 1. Arsenal 31 20 6 5 66:32 66 2. Manchester United 31 19 7 5 51:27 64 3. Newcastle 31 19 4 8 54:35 61 4. Chelsea 31 15 9 7 57:31 54 5. Liverpool 31 14 10 7 47:31 52 6. Everton 31 14 8 9 39:35 50 7. Blackburn 31 12 10 9 38:37 46 8. Charlton 31 13 7 11 40:39 46 9. Southampton 31 11 11 9 34:32 44 10. Tottenham 30 12 7 11 43:43 43 11. Middlesbrough 31 11 9 11 39:35 42 12. Manchester City 31 12 5 14 40:49 41 13. Fulham 31 10 8 13 35:40 38 14. Aston Villa 31 10 6 15 33:37 36 15. Birmingham 31 9 8 14 28:42 35 16. Leeds 31 10 4 17 38:45 34 17. West Ham 31 7 9 15 34:53 30 18. Bolton 30 6 11 13 32:47 29 19. West Bromwich 31 5 6 20 21:47 21 20. Sunderiand 31 4 7 20 18:50 19 FRANCIAORSZÁG A 31. fordulóból: Nice-Lyon 0:1, góllövő: Juninho (83.). 1. Monaco 31 15 10 6 49:24 55 2. Marseille 31 16 7 8 34:27 55 3. Lyon 31 15 9 7 53:35 54 4. Bordeaux 31 14 9 8 42:29 51 5. Sochaux 31 13 10 8 35:28 49 6. Nantes 31 14 7 10 34:29 49 7. Paris SC 31 13 9 9 44:30 48 8. Nice 31 11 13 7 33:24 46 9. Auxerre 30 12 9 9 28:26 45 10. Lens 31 10 14 7 35:27 44 11. Bastia 31 12 8 11 33:34 44 12. Guingamp 31 13 4 14 42:44 43 13. Strasbourg 31 9 10 12 33:43 37 14. Le Havre 31 9 8 14 23:36 35 15. Lille 31 8 9 14 26:41 33 16. Rennes 31 8 8 15 24:34 32 17. Ajaccio 31 7 11 13 23:36 32 18. Montpellier 31 7 9 15 29:43 30 19. Sedan 30 8 6 16 30:46 30 20. Troyes 31 6 8 17 20:34 26 NÉMETORSZÁG 1. Bayern 26 19 5 2 57:16 62 2. Dortmund 26 13 8 5 41:20 47 3. Stuttgart 26 13 7 6 40:29 46 4. Hertha 26 12 6 8 40:27 42 5. Hamburg 26 11 7 8 32:32 40 6. Schalke 26 9 12 5 36:30 39 7. Bremen 26 11 4 11 40:40 37 8. Wolfsburg 26 10 5 11 31:33 35 9. 1860 München 26 9 7 10 33:41 34 10. Hannover 26 9 5 12 37:47 32 11. Kaiserslautern 26 8 7 11 34:34 31 12. Bielefeld 26 7 10 9 29:32 31 13. Rostock 26 8 7 11 27:32 31 14. Bochum 26 8 6 12 40:47 30 15. Mönchengladbach 26 8 5 13 28:36 29 16. Nürnberg 26 8 4 14 30:45 28 17. Leverkusen 26 7 6 13 32:42 27 18. Cottbus 26 6 5 15 26:50 23 OLASZORSZÁG A 26. fordulóból : Udinese-Internazionale 2:1, góllövők: Jankulovski (49.), Iaquinta (58.), illetve Cordoba (73.). 1. Juventus 26 17 6 3 49:18 57 2. Internazionale 26 17 3 6 53:29 54 3. AC Milan 26 15 7 4 46:20 52 4. Laáo 26 11 12 3 45:27 45 5. Parma 26 11 9 6 45:29 42 6. Chievo 26 12 5 9 34:28 41 7. Udinese 26 11 6 9 27:27 39 8. AS Roma 26 9 8 9 40:34 35 9. Bologna 26 9 8 9 30:32 35 10. Perugia 26 9 7 10 32:35 34 11. Brescia 26 7 12 7 28:30 33 12. Modena 26 8 6 12 20:36 30 13. Empoli 26 7 7 12 30:39 28 14. Atalanta 26 6 10 10 27:37 28 15. Reggina 26 7 5 14 27:44 26 16. Como 26 3 10 13 22:42 19 17. Piacenza 26 5 4 17 23:45 19 18. AC Torino 26 4 7 15 18:44 19 SPANYOLORSZÁG A 27. forduló: Real-La Coruna 2:0, góllövők: Zidane (43.), Ronaldo (49.); Barcelona-Santander 6:1, g.: Kluivert (1., 30.), Overmars (80., 83.), Riquelme (8.), Mendieta (90.-ll-esből), ill. Guerrero (48.); Celta Vigo-Bilbao 2:1, g.: Mido (20.), McCarthy (78.), ill. Del Homo (7.); Malaga-Betis Sevilla 0:0; Mallor- ca-Valladolid 2:1, g.: Pandiani (54.), Riera (58.), ill. Jonathan (45.); San Sebastian-Villarreal 2:2, g.: Kova- csevics (26., 74.), ill. Victor (90.), Lopez (90.); Huelva-Osasuna 1:1, g.: Pernia (86.), ill. Aloisi (51.);FC Sevil- la-Alaves 3:2, g.: Casquero (21.), Reyes (84.-ll-esből), Karmona (90.- öngól), ill. Ruben Navarro (62.), As- tudillo (78.); Valencia-Espanyol 1:1, g.: Baraja (61.), ill. David Garcia (9.). 1. Real Madrid 27 16 9 2 61:26 57 2. San Sebastian 27 15 9 3 47:34 54 3. La Coruna 27 15 6 6 43:29 51 4. Valencie 27 13 8 6 42:21 47 5. Celta Vigo 27 13 5 9 33:24 44 6. Atl.Madrid 27 10 9 8 38:33 39 7. FC Sevilla 27 10 9 8 24:20 39 8. Betis Sevilla 27 10 8 9 37:38 38 9. Barcelona 27 9 9 9 44:34 36 10. Mallorca 27 10 5 12 30:42 35 11. Bilbao 27 9 6 12 39:46 33 12. Malaga 27 7 11 9 34:33 32 13. Valladolid 27 9 5 13 27:31 32 14. Villarreal 27 8 8 11 27:33 32 15. Espanyol 27 8 6 13 29:36 30 16. Osasuna 27 7 9 11 27:34 30 17. Santander 27 9 2 16 33:43 29 18. Alaves 27 7 8 12 31:50 29 19. Vallecano 27 7 5 15 24:40 26 20. Huelva 27 5 9 13 26:49 24 AUSZTRIA 1. Austria 26 17 5 4 50:18 56 2. Pasching 26 12 7 7 34:23 43 3. OAK 26 10 9 7 39:28 39 4. Sturm 26 12 3 11 36:42 39 5. Rapid 26 9 9 8 32:27 36 6. Ried 26 9 7 10 32:32 34 7. Salzburg 26 8 8 10 29:39 32 8. Kärnten 26 7 6 13 28:40 27 9. Bregenz 26 5 9 12 34:45 24 10. Admira 26 5 9 12 21:41 24 BELGIUM A 26. fordulóból: Anderlecht-FC Bruges 5:1. 1. FC Bruges 26 22 1 3 81:27 67 2. Anderlecht 26 18 2 6 59:28 56 3. Lokeren 26 17 4 5 60:35 55 4. Lierse 26 16 7 3 42:23 55 5. Genk 26 14 6 6 61:39 48 6. StTruiden 26 14 6 6 53:33 48 7. StUege 26 11 7 8 43:32 40 8. Gent 26 12 2 12 40:42 38 9. Mons 26 11 3 12 36:32 36 10. La Louviere 26 8 7 11 29:32 31 11. Mouscron 26 8 5 13 38:53 29 12. Westerlo 26 8 3 15 23:40 27 13. Antwerpen 26 7 5 14 35:48 26 14. Beveren 26 8 2 16 32:60 26 15. Lömmel 26 7 3 16 28:48 24 16. Beerschot 26 6 4 16 37:48 22 17. Charleroi 26 5 6 15 30:56 21 18. Mechelen 26 3 5 18 18:69 14 CSEHORSZÁG A 21. fordulóból: Sparta-Brno 1:0. 1. Sparta 21 15 3 3 36:9 48 2. Slavia 21 12 8 1 42:14 44 3. Liberec 20 11 2 7 30:27 35 4. 2izkov 21 10 5 6 29:26 35 5. Ostrava 21 10 4 7 31:23 34 6. Teplice 20 10 3 7 24:22 33 7. St.Mésto 21 8 5 8 24:24 29 8. Pribram 21 7 6 8 27:24 27 9. C.Budejovice 21 8 3 10 27:34 27 10. Blsany 21 7 3 11 22:27 24 11. Jablonec 21 5 9 7 23:31 24 12. Zlin 2t 5 8 8 22:31 23 13. Olomouc 21 5 7 9 18:22 22 14. Brno 21 5 6 10 20:24 21 15. Bohemians 21 4 6 11 30:44 18 16. Hradec Králové 21 1 10 10 17:40 13 HOLLANDIA 1. Eindhoven 25 21 3 1 63:11 66 2. Ajax 25 17 5 3 62:24 56 3. Feyenoord 25 17 4 4 68:29 55 4. Roda Kerkrade 25 11 7 7 39:34 40 5. Waalwijk 25 12 4 9 32:31 40 6. Utrecht 25 9 9 7 33:29 36 7. Nijmegen 25 10 6 9 31:33 36 8. Breda 25 8 11 6 28:22 35 9. Alkmaar 25 10 5 10 39:52 35 10. Tilburg 25 9 6 10 36:34 33 11. Heerenveen 25 8 7 10 39:42 31 12. T.Enschede 25 7 9 9 28:37 30 13. Roosendaal 25 8 5 12 28:37 29 14. Groningen 25 5 7 13 24:36 22 15. Arnhem 25 5 5 15 23:40 20 16. Zwolle 25 5 5 15 21:52 20 17. Excelsior 25 4 7 14 28:48 19 18. De Graafschap 25 4 5 16 24:55 17 w&jf * i ■% "* g* * §F f 4 ff\ \ 2 1 1 h i 1 Sevcsenko rúgta az első gólt a Milan -Juve meccsen, amelyet a hazaiak nyertek meg 2:1-re (Reuters-felv.)