Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-03 / 51. szám, hétfő

22

Női szemmel

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 3.

A sikeres nő egyedülálló, sima frizurás és szemüveges

Csak híres szobrásznő akartam lenni. Ez minden. - Az eredmény: Camille Claudelt családja bolondokházába záratta

Legyél sikertelen!

FELMÉRÉS

Az elfelejtett tehetség

Camille Claudel szobrásznő, Paul Claudel író nővére, Rodin szerelme (Archívum)

Érdekes jelenség lett az eredménye egy küldöldi kutatásnak, melyet egyetemi hallgatók között végeztek. A kutatás célja az volt, hogy megállapítsák, hogyan értékelik a lányok és a fiúk a sikert, van-e különbség a sikerre való törekvésük és motivációjuk között.

A hagyományos kutatások eredményei általában Freud magyarázatának megfelelő jelenségről beszélnek: a nőkből hiányzik az agresz- szió, tehát a sikeresség belső igénye, ami élteti és fejleszti az intelligenciát, szintén hiányzik a nőkből.

Az itt ismertetendő, új alapokon végzett felmérés azonban valami egészen váratlan jelenséggel állít szembe minket. A motiváció és az elért cél közötti összefüggések vizsgálatakor a férfiak válaszai teljes egészében megfeleltek a teszt- modellnek, tehát a cél és a motiváció összhangban volt egymással. A nők válaszai viszont értékelhetetlenek voltak, s abnormális mértékű szorongást mutattak ki. A felmérést végző szakember végül arra a következtetésre jutott, hogy ennek oka a siker elkerülésének vágyaErre az úgynevezett sikerelkerülési vágyra alapozta elméletét, melyet a nők valódi elvárásai és az elért cél közötti összefüggés vizsgálata alapján dolgozott ki.

A nő tehetsége, szakmai sikere a megkérdezett nők és férfiak számára is elválaszthatadanul kötődött nőisége csökkenéséhez. A sikeres, tehetséges nő rögzült képe: egyedülálló, haját simán, tarkóján összekötve viseli, szemüveges és szörnyen tehetséges.

A sikertől való félelem főként a kimutathatóan intelligensebb nőknél fordul elő. A szülők támogatják lányaikat, hogy éljenek a lehetőségekkel, de ez a támogatás általában hamis.

A szülők leghőbb vágya ugyanis az, hogy lányuk sikeresen férjhez menjen és nem az, hogy a komoly munkát végző ember kockázatos és nem hagyományos útját járja.

Ezek az információk azt jelentik a lánynak, hogy ha túlzottan érdekli a munkája, túl önálló és ügyes, nem nőies és sohasem megy férjhez. A harmadik évfolyamban a diáklány már érti, hogy azért küldték egyetemre, hogy férjet találjon, és attraktív és művelt feleség legyen. A lánynak el kell ismernie, hogy a női- ség és a karrier nem egyeztethető össze.

Hagyományos gondolkodásmódunk eredménye a nők lelkének mély kettőssége, melynek következménye a hihetetlen mértékű szorongás. Szeretne szakmájában sikeres lenni, hiszen érti és érdekli őt az a szakterület, amelyet választott. Minél sikeresebb lenne azonban, annál inkább úgy érezné, hogy nem teljesíti női küldetését, a család pá- tyolgatását. Minél magasabb pozícióba képzeli magát, annál kevésbé szépnek, jónak, elfogadhatónak tűnik fel saját maga előtt.

S most lássunk egy konkrét helyzetet, amelyet a felmérés során a hallgatóknak értékelniük kellett: „Az első évfolyam után Anna rájön, hogy ő a legsikeresebb medikus.”A fiúk válaszai: „Anna nem nő. Valójában egy gép, az újfajta gépek legjobbika...”, „Anna menekül a formaldehidtől bűzlő laboratóriumból, rohan az egyetemre, ahol tudja, hogy megtalálja Brúnót, a tökéletes férfit.” „Anna deréktól lefelé béna. Tolókocsiban ül és orvostudományt tanul.”

Mindezt az egyetemen tanuló fiúk írták, akik a szintén egyetemen tanuló lányokat veszik majd feleségül. A lányok válaszai sem voltak kevésbé riasztóak, sőt szinte kaotikusak lettek, éppen a fent említett szorongásaik miatt.

Hogyan oldhatóak fel ezek az ellentétek? A kutatás vezetője szerint első lépésként ki kell derítenünk, mi az, ami valóban természetes a nők számára, mi az, amit igazán elvárnak életüktől. Az, amit ma természetesnek nevezünk, csak a társadalmi elvárásoknak való megfelelésre törekvés. Abszurd például az a megállapítás, hogy a nő nem ismeri a természetes agresszivitást. Az elvárások kényszerítik arra, hogy elnyomja magában negatív érzéseit, hisz a nő legyen finom, gyengéd, elfogadó. Mindezek eredménye a nők passzív agresszivitása, amely szinte észrevétlen, mégis jelen van. A kutatás eredményeit látva csakis arra a következtetésre juthatunk, hogy miután a nők felismerték saját valódi igényeiket, el kell, hogy fogadtassák ezeket a társadalommal, hogy a megkövesedett hagyományok hatása végre megszűnjön. (b-lee)

A XIX. század végén nem volt illendő, hogy egy polgári családból származó lány művészi pályára lépjen. Azt várták el tőle, hogy férjhez megy és gyerekeket szül. Camille Claudel azonban úgy döntött, a nehezebb utat választja.

FELDOLGOZÁS

Camille Rosalie 1864-ben született második gyermekként, de elsőszülöttként nevelkedett, mert bátyja néhány nappal születése után meghalt. Az anya majd beleőrült bánatába, s további fiúgyermekre vágyott. Négy év múlva megszületett Paul (később híres író és költő), aki anyja minden szeretetét és csodálatát bírta, melyből Camille-nek viszont ezek után már semmi sem jutott.

A kislány tizenhárom éves korában agyagból kezdett formázni. Öccsé- nek elárulta álmát, hogy híres szobrásznő akar lenni.

Három évvel később, amikor Párizsba költöztek, Alfred Boucher festőművész, a család barátja bevezette őt a művészetek világába. Kolléganőivel közösen műtermet rendeztek be. Camille életének egyik legfontosabb pillanat az volt, amikor Paul Dubois, a párizsi szépművészeti iskola igazgatója fogadta. Amikor meglátta a szobrait, azt mondta: Maga Rodinnél tanult, de tehetséges, csak legyen kitartó. Camille ekkor gondolkozni kezdett, ki lehet az a Rodin, aki ugyanolyan szobrokat készít, mint ő.

1883-ba találkoztak. Camüle tizenkilenc éves volt, Rodin több, mint

Rodin untánzójának, tartották, művészetét nem értékelték.

negyven. Rodint lenyűgözte a fiatal nő, s felajánlotta neki, hogy dolgozzanak együtt. Camille csak segített Rodinnek, s mivel szerette őt, nem bánta, hogy a híres szoborcsoportok egyes elemeit ő készítette el, és Rodin aratta le a sikert. Körülbelük két évig tartott különös, inkább munkakapcsolatuk, s csak ezután váltak szeretőkké.

Rodin házat bérelt számára, ahol hamarosan felkereste Camillet a szobrász élettársa, Rose, és számonkérte rajta kapcsolatukat. A szóváltás verekedéssel végződött, mire megérkezett Rodin és hazavezette Roset. Valószínűleg szerette Camillet, de szerette Roset, akivel együtt élt, és szerette a modelleket, akik megfordultak nála. Tehát milyen szerelem volt az övé?

Camille húga anyagilag megfelelő férjet talált, s külön háztartást vezetett, Camillet pedig ezekután édesanyja kidobta a házból, hogy ne élősködjön tovább a család nyakán.

Rodinnél újra összejöttek, s Camille teherbe esett, vidékre utazott megszülni gyermekét, de kislánya halva született. Ekkor megjelent Rodin, és visszavitte őt Párizsba. Esküvőről beszélt, és arról, hogy nem tud nélküle élni. Egy hét múlva Camille rajtakapta egy modellel. Mindig megbocsátott neki, de leginkább már csak munkájának élt. Elismerésre vágyott, de csak Rodin munkatársának, utánzójának tartották.

Kapcsolatuk 1898-ban ért véget. Camille tovább dolgozott, de munkái iránt senki sem érdeklődött. Beteg lett, kevés volt a pénze. Egyedül öccse állt mellette. Camille hisztérikus jeleneteket rendezett az estélyeken, összetörte saját szobrait. 1913-ban családja úgy döntött, hogy kényelmesebb lesz őt intézetbe zárni.

„Mindenki úgy tesz, mintha valami szörnyű gonosztett lenne teljesen

egyedül élni.“ magyarázta Camille az intézet orvosának, hogy kiengedjék. „Annyira szenvedek, hogy itt kell maradnom. Már nem bírom ezeknek a lényeknek a kiabálását. Nem azért éltem és alkottam, hogy őrültekházábán végezzem, valami mást érdemelnék.“ írta levelében az otthoniaknak. Feleslegesen. Bolondokházában maradt harminc évig bezárva egészen haláláig, 1943-ig. Családtagjai közül senki sem ment el a temetésére. Sírját csak sorszám és kereszt jelzi. Életében szinte senki sem ismerte el művészetét, sokkal később tudatosították kortársai és a szakemberek, milyen kiemelkedően tehetséges szobrásznőt vesztettek el, csupán a társadalmi elvárások és előítéletek miatt, (b-1)

John arról beszél Marynek, milyen fontos számára, csakhogy természetesen nem hagyhatja el a feleségét, mert a felelősség az felelősség, a hűség meg hűség

Margaret Atwood: Szerencsés befejezések (változatok egy témára)

ELBESZÉLÉS

A kanadai írónő egyik rövid művével szeretnénk önöket megismertetni az alábbiakban. Atwood regényei, elbeszélései világszerte nagy elismerésnek örvendenek. A feminista irodalom jeles képviselőjeként tartják számon az írónőt, elsősorban egyéni hangvételű írásaival, kiváló jellemábrázolásaival tűnik ki.

„John és Mary találkozik és összejönnek. Mi történik ezután? Ha szerencsés befejezést akar, válassza az A esetet.

A. John és Mary egymásba szeret és összeházasodnak. Jól jövedelmező és atraktív állásuk van. Vesznek egy szép házat. Rögtön ezután az ingatlanárak felemelkednek. Amikor már megengedhetnek maguknak egy fizetett háztartási alkalmazottat, születik két gyermekük, John és Mary odaadóan szereti őket. Johnnak és Marynek élménygazdag szexuális élete és kiváló barátai vannak. Csodálatos kirándulásokat szerveznek együtt. John és Mary nyugdíjba megy. Mindkettőjük izgalmas hobbinak hódol. Végül meghalnak. Ez a történet vége.

B. Mary beleszeret Johnba, de John Maryt nem szereti. Mary testét saját önző szenvedélye kielégítésére használja. Kétszer hetente elmegy Mary lakására, aki mindig vacsorát főz neki, önök most bizonyára tudatosítják, hogy még annyira se becsüli, hogy valahova vacsorázni vigye, s miután megette a vacsorát, ágyba dönti, aztán dolga végeztével elalszik, míg Mary elmossa az edényt, hogy John nehogy azt higgye, nem elég rendszerető, aztán új rúzsréteget ken a szájára, hogy jól nézzen ki, ha a férfi felébréd, de amikor az felébred, figyelembe se veszi Maryt, felhúzza a zokniját, alsónadrágját és cipőjét, pontosan ellenkező sorrendben, mint ahogy levetette őket. Maryt nem vetkőzted, Mary maga vetkőzik, s közben mintha kicsit mindig meghalna, nem mintha különösebben szeretné a szexet, nem szereti, de azt akatja, hogy John azt higgye, szereti a szexet, mert ha gyakran fogják csinálni együtt, biztosan majd megszokja Maryt, fügAzt hiszi, John majd megmenti, és bűnbánóan feleségül kéri.

gővé válik tőle, és összeházasodnak, csakhogy John kilép az ajtón, és morog valami olyat, hogy jó éjszakát, s három nap múlva visszajön este hatkor és minden megismétlődik. Mary összeomlik. A sírás árt a bőrnek, ezt mindenki tudja, Mary is tudja, de nem tehet róla, nem tudja abbahagyni. Munkatársai észreveszik ezt. Barátnői azt mondják, John egy disznó, patkány, állat, hogy nem érdemes miatta, hogy a lába nyomába sem léphet, de Mary ezt nem tudja elhinni. Johnban belül, gondolja, van egy másik John, egy sokkal jobb. Ez a másik John olyan, mint a hernyóból lett pillangó, kipattan, mint az ördög a dobozból, kifordul, mint a

mag a szilvából, csak jól sarokba kell szorítani. Egyik este John az ételre panaszkodik. Soha azelőtt ezt nem tette. Mary megalázottnak érzi magát.

Barátnői közlik vele, hogy Johnt egy másik nővel látták egy étteremben, akit Madge-nek hívnak. Mary végül felfogja az egészet, s nem is Madge-elyan a baj, hanem az étteremmel. Ót soha nem vitte étterembe. Mary összegyűjti az összes altatót és aszpirint, lenyeli mind és leissza fél üveg sherryvel. Hogy miféle nő ez, már ebből is láthatják, legalább whiskyvel inná le a tablettákat. Üzenetet hagy Johnnak. Reméli, John megtalálja őt, lesz ideje kórházba vinni, levezekeli bűnét, és összeházasodnak, csakhogy ez nem történik meg, mert Mary meghal. John feleségül veszi Madget, és minden folytatódik, mint A esetben.

C. John, már idősebb úr, beleszeret Marybe, Mary, aki csak huszon- kétéves, megsajnálja, mert Johnt komplexusok gyötrik, mivel kopaszodik. Mary rendszeresen lefekszik vele, ha nem is szereti. A munkahelyén ismerkedtek meg. Jamesbe szerelmes, aki szintén huszonkét éves, és még nem igazán telepedett le.

John viszont már elég régen letelepedett, s éppen ettől ideges. Johnnak állandó és jól fizető munkahelye van, szakmájában folyamatosan halad előre, csakhogy Maryt ez különösebben nem ejti ámulatba, mert Maryt James ejti ámulatba, akinek motoija van és csodálatos CD-gyűjteménye. Csakhogy James,

mivel nőtlen, gyakran száguldozik motorján. A szabadság nem ugyanazt jelenti a fiúknak és a lányoknak, s így amikor James a motorján száguldozik, Mary a csütörtök estéket Johnnal tölti. A csütörtök az egyetlen nap, amikor John elszabadul otthonról.

John nős, feleségét Madge-nak hívják, van két gyermekük, gyönyörű házuk, melyet még az ingatlanárak felemelkedése előtt sikerült venniük, mindkettőjük izgalmas hobbinak hódol, ha időt talál rá. John arról beszél Marynek, milyen fontos számára a lány, csakhogy természetesen nem hagyhatja el a feleségét, mert a felelősség az felelősség, a hűség meg hűség. Gyakrabban mondja ezt, mint ahányszor szükséges lenne, és Maryt untatja ez, de az idősebb férfiak hoszabb ideig tudják csinálni, úgyhogy egészében véve megfelel neki, egész kellemes perceket tölt vele.

Egy nap berobog James a motorján, berobban valami kaliforniai

A befejezés mindig ugyanaz, bárhogyan is daraboljuk a történetet.

szuperkeverékkel, mindketten be- szíyják, úgyhogy együtt emelkednek egyre feljebb, mámorosán, tovább jutnak, mint bárki is sejthetné, a magasba, míg el nem érnek egyenesen az ágyba. Minden titokban maradt volna, csakhogy egyszercsak jön John, akinek kulcsa van Mary lakásától. Kábult

állapotban találja őket, ahogy fekszenek áttekinthetetlenül összegabalyodva. Tekintettel Madge-ra John nem tarthat túl nagy igényt a féltékenységre, de akkor is kétségbe esik. Hiszen már középkorú, két év múlva teljesen kopasz lesz - mint a tök, s ettől rosszul érzi magát. Beszerez egy revolvert, azt mondja, sportlövészethez kell - ez a bonyodalom leggyengébb része, de később még eljátszogathatunk vele -, s magába ereszt két golyót. Madge a megfelelő gyászidő letelte után férjhez megy egy megértő férfihez, akit Frednek hívnak, és minden folytatódik mint A esetben, csak éppen más nevekkel.

D. Fred és Madge gondtalanul él. Különösen jól élnek, jó állásuk van, csak ritkán és kis gondjaik vannak, olyanok, amelyek bárkivel megesnek. De gyönyörű házuk a tengerparton áll, és egy nap jön egy óriási hullám, és a tengerbe mossa. Az ingatlan értéke odavan. A történet fennmaradó része arról szól, mi okozta, hogy megjelent az óriási hullám, és hogyan menekültek meg a katasztrófától. Többezer ember vízbe fúlt, de ők szerencsések és megmenekültek. Végül mindketten, egymástól függetlenül, valami vízből kiemelkedő helyre kerülnek, dombra vagy mire, ahol újra egymásra találnak, és boldogságban egyesülnek, átázva, víztől csöpögve, de a sorsnak hálásan, és történetük folytatódik, lásd A eset.

E. Na igen, csakhogy Fred szívproblémákkal küzd. A történet fennmaradó része arról szól, milyen kedvesek és megértőek egymással, míg Fred meg nem hal. Halála után Madge jótékonykodni kezd, mégpedig egészen A eset végéig.

F. Ha önöknek úgy tűnik, hogy mindez túl kispolgári, csináljanak Johnból forradalmárt, Maryből az ellenség kémét, s meglátják, egészen hová jutnak el így. Emlékezzenek rá, hogy Kanadában vagyunk. Mindig A-ban végezzük, még ha közben belegabalyodnak is a szenvedélyek, veszekedések végtelennek tűnő történetébe.

Bele kell törődniük. A befejezések mindig ugyanazok, bárhogyan is darabolnák és rakosgatnák össze őket. Ne hagyják magukat elcsábítani semmilyen más befejezésekkel, az mind hamisítvány, ha nagyon gondosan előállított is, átve- rési szándékkal, vagy megalapozatlan optimizmusból, sőt egyenesen szemtimentális okból készült.

Az egyetlen autentikus befejezés az, melyet itt önök elé tárok:

John és Mary meghalt. John és Mary meghalt. John és Mary meghalt.

Ennyit a befejezésekről. A kezdetek sokkal érdekesebbek. A valódi ínyencek azonban azzal tűnnek ki, hogy élvezni tudják azt, ami közbül van, ha ez is a legnehezebb - valamit csinálni azzal, ami közte van.

Ez körülbelül minden, amit el lehet mondani a bonyodalmakról, hiszen a bonyodalom csak az egyik dolognak a másik után következése, valami olyan, mint mi és aztán és mi és aztán és mi.

És most próbálják ki a Hogyant és a Mit.”