Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-25 / 70. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 25. KOMMENTÁR Dobro dosli MOLNÁR NORBERT Dupla igent mondtak a hétvégén a szlovének az integrációra: az európai uniós csatlakozás támogatottsága nem volt kérdéses, ám a NATO-tagságra leadott kétharmadnyi igen voks az elemzőket is meglepte. Pedig nem történt semmi különös, csak annyi, hogy többnyire azok mentek el szavazni, akik az unióhoz és a szövetséghez akarnak tartozni, akik nem, otthon maradtak, vagy kirándultak egyet Planicába, ahol a síugrószezon végére három világcsúccsal a finn Matti Hautamáki tett három pontot. A jövő év májusában a NATO-hoz csatlakozó hét új tagállam közül éppen Szlovéniában zuhant a legmélyebbre a szövetségi tagság támogatottsága, az iraki háború árnyékában harminchét százaléknyi igent is mértek, ami igencsak alacsony. A kormány intenzív kampánnyal azonban föltornázta ezt a számot hatvanhatra. Persze, erősíthetett a szlovének NATO-elkötelezettségén Zoran Djindjics szerb kormányfő meggyilkolása is, ami a Balkán újabb destabilizá- lásának rémképét festette föl, márpedig ha valakik, hát a szlovének minden lehetséges módszerrel elhatárolódnak a Balkántól. A 37-et azonban akkor mérték, amikor még a részvételi arány is jóval több, mint hatvanszázalékosnak mutatkozott. Az uniós referendum is azt bizonyítja, hogy az európai jövőt kétkedve nézők előre feladták a harcot, sem a részvételt, sem az eredményt nem tartották fontosnak, ugyanis a korábban hetvenöt százalékos támogatottság a hét végén kilencvenszázalékosra ugrott, ami minden képzeletet fölülmúl. Dobro dosli - üdvözölhette volna az eredményt szlovénül Lord Robertson és Romano Prodi, akik valószínűleg inkább a Welcome formulát választották. Holnap Brüsszelben mind a hét jelentkező aláírhatja a csatlakozási protokollt a NATO-val. Szlovénia az egyedüli a hét NATO-csatlakozásra váró ország közül, ahol a néj) dönt a tagságról, persze ez az ügy még nem lefutott, hiszen ha Carnogurskyék beleerősítenek, még mi is csatlakozhatunk a ljubljanai trendhez. Az uniós népszavazások sorában a szlovén volt a második, még hét vár ránk, mert Cipruson ez ügyben sem szólalhat meg a nép. Szlovákia május 16-17-iki referenduma előtt még Magyarországon és Litvániában voksolnak. Tanulság nincs: Máltán szoros eredményre számítottunk, Szlovéniában nagy többségre. Mindegyik csatlakozó hozza a papírformát, amely azt mutatja: intenzív kampánnyal jelentős, gyérebbel viszont szorosabb, de mindenképpen az uniós tagságnak zöldet adó eredményt hoznak a népszavazások. A kelet-közép-európaiak fegyelmezetten masíroznak egy ködös, de szebbnek ígérkező jövő felé. Poggyászunk az Unióba PÁKOZDI GERTRUD Népszavazásra készülünk. A kérdés: szeretnénk-e az EU-tagországa lenni, vagy sem. A közvélemény-kutatások eddigi eredményei szerint Szlovákia lakosságának zöme uniópárti. Persze, nem önzetlenül az. A Munka-, Szociális és Családügyi kutatóintézet felmérése szerint taggá válásunkat követően az ország lakosságának 47 százaléka indulna útnak Európa fejlettebb térségébe. Főképp 18-24 éves fiatalok, nőtlenek és hajadonok. Tehát elsősorban az a korosztály és réteg tartozna az indulásra készek - valljuk be - ijesztően népes csoportjába, amely mindenkor könnyebben vág neki az ismeretlennek. Könnyebben alkalmazkodnának, így nyüvánvalóan nagyobb esélyekkel vághatnának neki a hazai kereseteknél jóval többet ígérő országok valamelyikének, mint középkorú társaik, akiket az otthonhoz köt a család, a megszokott életmód, a munkahely, az idegen nyelv ismeretének hiánya stb. A nyugati keresetek vonzereje érhető, hiszen a statisztikai felmérések szerint a hazai átlagkereset mindössze 35 százaléka az uniós átlagfizetéseknek. Sokan viszont azért vállalnának külföldön munkát, mert elégedetlenek az itthoni politikai és társadalmi helyzettel. De vajon tisztában van minden indulásra készen álló, hogy mit követelnének tőle az ottani fizetésért? Vajon tudják, hogy nyelvtudás nélkül szinte fölöslegesen vágnának neki akár egyetemi diplomával is a zsebükben, reménykedve, hogy itthon szerzett szaktudásukat odakint többért kamatoztathatják? A tapasztalatok szerint a külföldön munkát vállaló szlovákiaiak szaktudásával nem is lenne baj. A legtöbb talán azon múlik, poggyászukban mekkora súlya lesz az idegennyelv-tudásnak. Kétségtelen, hogy az uniós taggá válásunk legnagyobb hozadékainak egyike lesz a szabad munkaerő-vándorlás. Pedig az ugyancsak komoly munkanélküliséggel küszködő Nyugat-Európa tart a szegényebb országokból érkezőktől, akik a hazaiaknál kevesebb pénzért is hajlandók munkát vállalni. Az uniós lehetőségekkel élni akaróknak éppen ezért már ma európaiként kell gondolkodniuk, hiszen az, hogy újak leszünk e társaságban, majd korántsem jelenti, hogy munkavállalóként más követelményeket támaszthatnak velünk szemben, mint bármely más náció tagjával szemben. Aki megpályázik valamüyen munkahelyet, annak tisztában kell lennie a szigorú feltételekkel, tudva, hogy a többi pályázóra is ugyanezek a feltételek vonatkoznak. Olvasom a hírt, hogy egyre több diák vág neki nyári szünidőben a vüágnak, kimondottan nyelvtanulási céllal. Mintha valami mozdulni látszana a hazai gondolkodásmódban. Az más kérdés, hogy a leszakadt, elmaradt térségek szociális segélyre kényszerülő munkanélkülijeinek esélyeit ezek a lehetőségek már alig növelik. Talán majd gyermekeikét... FIGYELŐ Mi értelme van az ENSZ-nek? A The Wall Street Journal szerint Amerika számára nem sok értelme van megmaradni az ENSZ BT- ben. A világszervezet hivatása az lenne, hogy a nemzetközi biztonság őre legyen, az iraki kudarc azonban nem kivétel, hanem a lehangoló szabály. Az ENSZ korábban sem boldogult olyan tragédiák megelőzésével, mint Kambodzsa, Szomália, Ruanda, Haiti, Bosznia, Koszovó és legújabban Észak-Korea. Rendszere aránytalan beleszólást enged például Franciaországnak, amely „60 éve megszűnt nagyhatalom lenni, s egyetlen célja Amerika feltartóztatása. Helyére méltóbb ország kerülhetne, Japán vagy India, de ez az ENSZ alapokmányát tekintve szinte lehetetlen.” A lap ezért azt ajánlja Washingtonnak, hogy hagyja ott a BT-t, s húzza ki a testület alól a törvényesség és komolyság utolsó látszatát. A francia és a német kormány is felmérhette, hogy hiába volt békülékeny Irak ügyében, nem nyert vele biztonságot - erre mutat a párizsi pályaudvaron felfedezett ricin mérgesgáz nyomai és a Berlinben leleplezett terroristasejt. TALLÓZÓ SPANYOL LAPOK A meglepően erős iraki ellenállást 'emélikki az iraki háborúról írt cikkeikben a spanyol lapok. - A több ezer ledobott bomba szörnyű pusztító ereje sem tette szabaddá az utat az amerikai és a brit erők előtt - írta a szocialistákhoz közeli El País, Hozzáteszi: ha üyen szívós marad az iraki erők ellenállása, aligha lesz diadalmenet a Bagdad felé vezető út, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az egyre sürgetőbb humanitárius segély késlekedni fog. - Elakadt a támadás - hirdette főcímében a Periodi- co katalán lap, hangsúlyozva, hogy „az amerikaiak már nem legyózhe- tetlenek az Eufrátesz partján”. Az ABC kormányhoz közel álló lap szerint a háború „kezd bonyolulttá válni a Pentagon számára”. A La Razón - szintén kormányközeli lap - ostorozza a támadókat a sok .járulékos pusztításért”, vagyis a polgári áldozatokért és veszteségekért. Néhány nappal a szövetségesek hadműveleteinek megkezdése után egyértelmű, hogy ez a konfliktus nem hasonlítható össze semmilyen eddig lezajlott háborúval. Mondhatni a posztmodern konfliktusok tipikus példájával van dolgunk. ONDREJCSÁK RÓBERT Ez a megállapítás egyaránt érvényes a háború céljaira, az ebből következő stratégiákra és végül az egész eddigi eseménysorozatra. Először is röviden foglalkozzunk a célokkal. Az amerikaiak és a szövetséges országok célja nem Irak teljes haderejének megsemmisítése, ami a hagyományos háborúk elsőszámú célja, és nem is az ország lehető legnagyobb területeinek ellenőrzés alá vonása, hanem az iraki rendszer megdöntése. Erre utalt a hadműveletek kezdeti szakasza is, amikor a szövetségesek csapást mértek a legfelsőbb iraki vezetés feltételezett tartózkodási helyére és kommunikációs csatornáira, amelyeken a kapcsolatot tartotta az alacsonyabb szintű parancsnokságokkal. Ennek feleltek és felelnek meg az amerikaiak és a britek által bevetett fegyver- rendszerek is. A polgári áldozatok minimalizálása érdekében szinte kizárólag olyan rendkívüli pontosságú, műholdvezérlésű bombákat és cirkálórakétákat használnak, amelyek gyakorlatilag csak a kijelölt célpontban tesznek kárt. Új elem az is, hogy a célpontok között nem igazán szerepel Irak infrastruktúrája, tehát a hidak, utak lerombolása, vagy a városok áramellátásának megszüntetése. Ennek megfelelően nem lehet a háborúk hagyományos eszközeiben és stratégiáiban gondolkodni. Irakban jelenleg nincsenek a hagyományos értelemben vett, összefüggő frontvonalak. Ezzel szemben több párhuzamos hadművelet és akció folyik egyszerre, de teljesen különböző - és nem összefüggő - területeken, nagyon eltérő célokkal és ennek megfelelően különböző stratégiákkal. Mivel az amerikaiak és szövetségeseik legfontosabb célja Szaddám Húszéin rendszerének megdöntése, ezért a katonai hadműveletek legfontosabb mozzanata a szövetségesek egyenes előrenyomulása Bagdad felé. Az amerikaiak és a britek csak ott bocsátkoznak harcba, ahol ez feltétlenül szükséges, egyébként a céljuk a lehető leggyorsabb előrenyomulás. A Bagdad ellen irányuló hadműveletnek csak a kiegészítése a többi akció. Ide tartoznak például Dél-Irakban Bász- ra és Umm-Kaszr támadása. Az amerikaiak és a britek itt elfoglalták a stratégiai fontosságú létesítményeket - repülőterek, hidak, kikötők - és az olajkutakat, hogy megelőzzék azok felgyújtását, de nem bocsátkoztak a kockázatosabb utcai harcokba, csak körülzárták a városokat. Ennek a magyarázata pedig az, hogy mivel a cél a rendszer megdöntése, ezért ilyen szempontból kevés haszonnal járna akár még az ország második legnagyobb városának, Bászrának a teljes ellenőrzése is, hiszen a cél elérése szempontjából az semmit nem érne Bagdad elfoglalása nélkül. Ha viszont sikerül elfoglalni Bagdadot és megbuktatni Huszeint, akkor Bászra és a többi város szinte automatikusan a szövetségesek ellenőrzése alá kerül. A további kiegészítő hadműveletek közé tartozik az az akció is, amellyel a brit különleges egységek elfoglalták Irak legnyugatibb repülőtereit, bázisait. Ennek egyik legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy ha Irak rakétatámadást tervezett volna Izrael ellen, akkor ezt csakis az említett területekről tehette volna meg, figyelembe véve a rakétái hatótávolságát. Meg kell még említeni a legújabb, Észak-Irakban végrehajtott hadműveleteket. Az általános vélekedéssel szemben ezek legfőbb célja nem egy második front megnyitása az iraki hadsereg ellen, hanem Törökország féken tartása Észak-Irak- ban, az esetlegesen bevonuló török egységek és a kurdok szétválasztása a konfliktusok megelőzése érdekében, valamint az észak-iraki olajmezők biztosítása. Látható, hogy a párhuzamosan folyó hadműveletek nem csak mennyiségileg és minősé- güeg különböznek, hanem teljesen eltérő célokat is követnek. Hogy milyen lehet a konfliktus további lefolyása? Az amerikaiak és Az egyes amerikai hadműveletek teljesen eltérő célokat is követnek. szövetségeseik legkésőbb néhány napon belül elérik Bagdadot. Ezt követően stabilizálják utánpótlási vonalaikat, miközben folytatódnak az intenzív légitámadások. Ezek segítségével az USA megpróbál olyan fokú nyomást gyakorolni a bagdadi katonai vezetésre, hogy az maga távolítsa el Szaddámot. Természetesen az lenne az optimális, ha ez sikerülne, hiszen így elkerülhetőek lennének a viszonylag nagy veszteséggel járó bagdadi utcai harcok. Ezért lehetséges, hogy a végső, Bagdad elfoglalására irányuló hadművelet előtt még lesz egy legutolsó felhívás, hogy a katonák ne harcoljanak tovább a jelenlegi iraki rendszerért. Ha ez nem vezet eredményre, megindulhat a végső támadás. Irak egyetlen esélye valamiféle siker elérésére, ha sikerülne olyan területen megvívnia a döntő ütközetet, ahol eliminálni tudja azt az óriási technikai fölényt, amivel a szövetségesek rendelkeznek. Erre pedig leginkább egy sűrűn lakott város alkalmas, ahol korlátozottak a légierő és a tüzérség lehetőségei a hadműveletek támogatására - természetesen, ha az USA továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a polgári és katonai áldozatokat egyaránt a minimumra kell szorítani. Ez az elv szinte biztosra vehető, nem változik a közvélemény és a józan ész miatt. Irak taktikája az, hogy azzal, ha sikerül a szövetségeseket egy számukra előnytelen helyen és módszerekkel megvívott ütközetbe kényszeríteni, akkora áldozatokat lesznek kénytelenek elszenvedni, amelyek már elfogadhatatlanok számukra. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy az amerikaiak komoly erőkkel rendelkeznek, amelyek utcai harcra vannak kiképezve és felszerelve. Ezért - szélsőséges esetben - akár az is elképzelhető, hogy Szaddám éppen a Bagdadért folyó harcokban veti majd be vegyi fegyvereit. Ez tipikus esete lenne a posztmodem, aszimmetrikusnak nevezett harcnak. Egy ve- gyifegyver-támadás a jól kiképzett és védett amerikaiak közt kevés áldozatot szedne, viszont - mivel sűrűn lakott területről van szó - hatalmas áldozatokat követelne az iraki polgári lakosság körében. Szaddám számára a saját lakossága körében előidézett humanitárius katasztrófa is csak eszköz lenne a nyomásgyakorlásra Washington felé, hogy demonstrálja, bármilyen árat hajlandó fizetni és hogy az USA-nak mivel kell szembenéznie. Remélhetőleg ez az utolsó forgatókönyv csak elméleti lehetőség és a gyakorlatban a szövetségesek gyors előrenyomulása folytatódik. Ebben az esetben a háború gyors lesz és nem tart tovább két vagy három hétnél. Umm-Kaszr helyzete egyfajta tükörképe lehet az iraki háborúnak: már négyszer foglalták el az amerikaiak Előre, a zavarodottságig JARÁBIK BALÁZS Mindenki számára tartogattak meglepetéseket az iraki háború első napjai. A katonai szakértők megdöbbenve látták a szövetséges tengerészgyalogosok gyors katonai invázióját. Míg az amerikai katonai vezetés a meglepő iraki ellenálláson töpreng, mi a tévé előtt törhetjük a fejünket, hogy az iraki vagy amerikai propagandának higgyünk-e? Bár az amerikai hírcsatornákat nézve úgy látszik nemigen illik kimondani, de Bush elnök nagyot kockáztat. A tét a szövetséges katonák élete. Elindítani a szárazföldi hadműveleteket az átfogó bombázások előtt, kockázatosnak tűnt. Valószínű, hogy az amerikai katonai vezetés hitt az iraki hadsereg demoralizálásáról szóló titkosszolgálati híreknek. Bár az első nap sikerei valóban ezt látszottak megerősíteni, a Kuvaithoz rendkívül közel eső Umm-Kaszr kikötővárost saját jelentéseik szerint - most már vagy négyszer foglalták el a szövetségesek, ám a hírügynökségek még mindig harcokról tudósítanak. Umm-Kaszr helyzete egyfajta tükörképe lehet a háborúnak. Az iraki hadsereg modern technika és komoly felszerelés nélkül néz farkasszemet a szövetséges haderővel, azonban az elitalakulat, a Köztársasági Gárda a jelek szerint komoly erőt képviselhet. Elsősorban a városok ostrománál okozhatnak komoly veszteséget a szövetségi haderőknek. Ezekben a harcokban ráadásul nem vethető be a szövetségesek legnagyobb fegyvere, a légierő. A szövetségesek veszteségei kisebb koordinációs problémákra utalnak. Két szövetségi helikopter egy amerikai anyahajó felett ütközött össze, a brit légierő gépét valószínűleg amerikai rakéta találta el. Valószínűsíthető, hogy Washington a háború mihamarabbi befejezését szolgáló döntései néha a saját katonáikra is meglepő hatással vannak. A problémák ellenére a szövetségi haderő lassan bekeríti Bagdadot. A szövetséges erők offenzíváját sokkal inkább megzavarhatja egy török- kurd fegyveres harc, amely borítékolható, ha a török hadsereg ténylegesen átlépi Irak északi határát. Nem véletlen a szinte naponta elhangzó és egyre ingerültebb amerikai kérés Ankara felé, hogy a török hadsereg maradjon ki a háborúból. Ez a harc ugyanis magán viselné az etnikai jelleget, amelyet a szövetségi hadsereg eddig gondosan elkerült. Egy etnikai jellegű harc további felkelést szíthatna délen az iraki síiták között. Márpedig bármilyen etnikai villongás nehezíti a háború befejezését, amelyet „nem Irak, hanem a diktátor ellen folytatnak”. Közben az amerikai mértékadó sajtóban elemzések láttak napvilágot, melyek szerint a washingtoni adminisztrációnak komolyan kellene vennie az észak-koreai fenyegetést. Már csak azért is, mert ha az őrület jegyeit mutató koreai diktátor valóban úgy érzi, hogy a következő célpont ő lehet, akkor soha jobbkor nem támadhatná meg az USA-t, mint most. A tíz aktív amerikai divízió közül nyolc a Perzsa-öbölben, Afganisztánban és Boszniában van. A12 repülőgép-anyahajó közül öt az Öbölben van, három szárazföldi dokkban várja a javítást, egyet most szerelnek fel, így csupán három vethető be azonnal. Frederick Kagan hadtörténész szerint egy esetleges észak-koreai támadás felérne akár Pearl Harbourral is, amikor a Japánok 1941-ben megtámadták az USA-t, bevonva ezzel a nagyhatalmat a II. világháborúba. Nem véletlen, hogy Washington minél gyorsabban be akarja fejezni a háborút. A kérdés az, mekkora áldozatot kell ezért hoznia.- Öregem, a januári áremelések óta majdnem akkora adósságom gyűlt össze, mint a helyi önkormányzatnak... (Peter Gossányi rajza) Az is elképzelhető, hogy Szaddám Bagdadban vet be vegyi fegyvert, nem törődve a polgári áldozatokkal Posztmodern katonai konfliktus
